Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Második gyerek vagy munka?
Létrehozva: 2016. március 6. 14:08
Sziasztok,
Azok jelentkezését, véleményét várom, akik mostanában vagy a közelmúltban kerültek olyan helyzetbe, hogy meg kellett hozniuk a döntést, hogy merre tovább, hogyan tovább: második (sokadik) gyerek szülés, és emiatt esetleg elveszíti a munkáját, vagy a munka.
Én most vagyok abban a helyzetben, hogy lejár a gyes, eddig volt "helyettesem", és mennem kellene vissza dolgozni. Viszont szeretnénk második babát is, ami nagyon nem akar összejönni (már 40 múltam), járunk kezelésre, de így is idő, míg siker lehet belőle.
Szóval ha visszamegyek, de közben mégis sikerülne, akkor tutira elbúcsúzhatnék az állásomtól, amit szerettem...és hát valljuk be gyerekkel (gyerekekkel) nem könnyű új állást találni. Vagy mondjam meg most az elején, hogy tudjon róla a főnök, hogy mi a helyzet és nem lesz váratlan, ha a bűvös első 3 hónap után bejelentem a sikert (merthát reménykedem a sikerben).
Volt valaki ilyen helyzetben? Kiáncsi lennék, hogy a főnök hogy reagált....
Pedig egy tanárnak aztán széles az ismerősi köre, pl a sok-sok diák szülője is mind munkavállaló
Tanárnak mindig kézenfekvő a magántanárkodás, a baby-sitterkedés, akár átmeneti jelleggel,akár egy ideig(NAV ne figyelj) feketén.
Egyre több a nehezen tanuló gyerek, aki nehezen tudja követni iskolában a tempót és kell nekik a különóra.
Hamarosan nyár,akkor meg aztán lehet tobzódni a gyerekfelvigyázásban.
A boltban nem kérdezik meg,hogy adóztál-e a pénz után
Extra ötlet: közelharc folyik a bölcsis-ovis helyekért, esetleg CSANA létrehozása.
Három gyerekem van,igazán segítség az elsőnél volt, nem kell magyarázni mekkora gond a tisztességes,szakmai gyerekfelvigyázó megtalálása.
Hogy micsoda rohadék pályaelhagyó vagy, ezért tanultál, ezért vetted el mástól a helyet?
Az ilyenekkel nem kell foglalkozni,energiavámpírok, ha tudnak jobb állást,ajánljanak ők.
Ma már nem a szocializmusban élünk,hogy ha valaki tanárként végzett, akkor tanárként is élte le az életét,többynire ugyaban a faluban,ugyanabban a suliban
Nem rólad beszéltem, úgy általában mondta, hogy mindenki kezeljen minden olyan infót fenntartással, amit név-arc nélkül írnak fórumon. Az úgynevezett vegyél példát rólam sikertörténetek esetében sokszor a fele igaz. A harmadának. Ez nem azt jelenti, hogy mindenki hazudik, aki azt írja, hogy sikeres, csupán azt, hogy az ember azért az ilyet ne vegy feltétlenül készpénznek.
Legalább utólag gondolkodott...
Sajnos tényleg így van, pedig 45-50 felett nem mennek szülni és már van bőven munka tapasztalatuk is.
Nézd, most ha legutóbbi munkanélküli esetemre gondolok, akkor valóban volt megtakarításom, ahogy azóta mindig van, amióta nem egyedül élek, hanem ketten vagyunk. Nyilván ketten könnyebb és attól se kellett félnem, hogy éhen halok, hisz a párom dolgozott. Nyilván nem voltak parizer-gondjaink. De attól az ember még akar dolgozni. Szerintem ez természetes. Nekem az a fura, mikor valaki nem akar. És nemcsak a pénz miatt. Jó dolog, ha az ember hasznosnak érzi magát, van sikerélménye. Állítólag a házimunka is ad sikerélményeket, de nekem ez nem az igazi. Ezek mind szörnyen közhelyes dolgok, tudom, hogy az ember hasznos tagja akar lenni a társadalomnak, bla-bla, de mégis csak van benne valami, ha belegondolunk. Én így látom.
A kapcsolati halo klassz dolog, de szerintem nagyon rossz otlet keverni a munkavallalassal. Aki jo haver, unokateso, szomszed, korantsem biztos, hogy jo munkaero.
Szerintem az urambatyam alapon szervezodo munkeropiac az egyik nagy baj Magyarorszagon.
Miért sikertörténet az,ha valaki nem hal éhen?Van egy rendes háza, 3 gyereke és egy kis cége?
Nem,nem milliárdos állami megrendeléseket szerző cég,egy kis magánzás.
Ha csak Titeket olvasnálak,azt hinném,MO-n lehetetlen gyerek mellett dolgozni,pedig nagyon sokan megteszik és az sem jellemző, hogy 40+ az emberek hirtelen éhenhalnának.
A rokoni köröm nagyon szegényes, a java már meghalt, azzal a kevéssel (aki él) meg nem tartom a kapcsolatot. Meg egyébként sem jellemző rám az a (szerintem szörnyen gusztustalan) szemlélet, hogy valakivel évekig nem tartom a kapcsolatot, megvagyok nélküle, de ha kell valami, akkor odatörleszkedek hozzá..
Erről beszélek,hogy folyamatosan kell tartani:email, face,telefon,ma már nem a 19. században élünk
Évfolyamtársak. Már régen végeztem, a zömükkel nem tartom a kapcsolatot. Egy van, aki meg szintén munkanélküli. Vele aztán nem sokra mész.
Elég baj, tartani kell, járni találkozókra,közben is tartani a kapcsolatot, a kapcsoalti hálóm jó része egyébként a fősulin alapozódott meg.
A munkanélküliség a mai élet velejárója, nem tragédia, én is voltam az, pedig ha valaki, én kölyöklánykoromtól kis eminens voltam. Ma el kell felejteni azt,hogy az ember 23-63 között egy helyen dolgozik.
Van egy mondás:néma borjúnak anyja sem érti a szavát, ha mindenki előtt titkolod, hogy munkanélküli vagy,más sem fog segíteni.
Ha te magad szégyenfoglként tekintesz magadra,akkor ne csodálkozz ha más is.
Pontosan. Emlékszem, mikor először munkanélküli lettem. A kapcsolati háló a következő: egyedül éltem, tehát még egy társ segítségére sem számíthattam. Előző munkahely: egy falusi iskola 12 alkalmazottal. Akik közül ráadásul többen maguk is eljöttek, vagy nekik sem hosszabbítottak szerződést. Aki ott maradt továbbra is, az ugyan miben tudott volna segíteni? Abban nyilván nem, hogy oda visszakerüljek, hisz nem ő a főnök. Más munkahelyre meg hogy segített volna be? Anyám már akkor is nyugdíjas volt. Sógornőm GYES-en lévő kismama, bátyám sofőrként dolgozott egy jégkrémes cégnél. Egy volt évfolyamtársam népművelőként (később művelődésszervezőnek hívták őket) egy iskolában. Ő megkérdezte, de már akkor oda sem volt felvétel (azért egy pályázatot beadtam, amire persze válasz sem jött). Kész, a kör be is zárult. Nagyon nem olyan egyszerű ez, ahogy kívülről tűnik. A legjobban meg azt a bődületes demagógiát utáltam, amit pl. pedagógusok is tanúsítottak. Mert ugye, amikor kénytelen vagy más munkát elvállalni, mert nem akarsz éhen halni, és találkozol egy volt kollégáddal, mit mond? Hogy micsoda rohadék pályaelhagyó vagy, ezért tanultál, ezért vetted el mástól a helyet? Na ettől tudtam volna a falnak rohanni. Miért, neki jobban tetszett volna, ha otthon ülök ölbe tett kézzel, és megvárom, míg éhen halok? Én nem szoktam menni kölcsönkéregetni, kunyerálni, nem az a típus vagyok.
Van egy remek hírem
Kapcsolati hálója bárkinek lehet: Boltosmarinak is: szomszéd,ismerős, rokon, unokatesó,tesó,azok haverjai, volt munkatársak, volt iskolatársak stb. És pont egy kisvárosban vidéken könnyű kapcsolaokat teremreni, ott ahol mindenki ismer mindenkit.Csak ezeket a kapcsolatokat ápolni kell.
Sok tanulmány íródott róla,hogy minél szélesebb valakinek a baráti köre,annál kevésbé fenyegeti a munkanélküliség(az már csak a hab a tortán,hogy MO-n az állások közel kétharmadát ismerősi alapo ntöltik be, akkor is,ha hivatalosan megpályáztatják)
Én is voltam munkanélküli és már kezdtem begolyózni. Tudod, ha összefutottam valaki ismerőssel, nem hogy segítséget nem kértem tőle, el se mondtam neki, hogy munkanélküli vagyok. Biztos ostoba dolog ez is, de megvolt rá az okom.
Öreg hiba, rossz beidegződés, Kádár-korban valóban szégyen volt, hiszen akkor annak nem volt munkája,aki nem akart,ma már a piacgazdaság része, természetes.Pont hogy reklámozni kell, hiszen,ha nem tudják,hogy nincs munkám,ha nem hiszik,hogy bajban vagyok, akkor senki nem fog rám gondolni.
Még valami,ha az ember mondjuk 43 évesen munkanélkülévé válik,dolgozik már 20 éve,nyilván van egy kis megtakarítása, gondolom nem éltek fel mindent egyik hónapról a másikra, szóval az nem úgy van,hogy egyik nap még tudok mit enni, másik nap már nem.
Diplomám van és három nyelv tudása,de ha arról lenne szó,hogy a gyerekem eltartsam ,akár takarítani is elmennék.
Amikor átjöttem, akkor az első munkám mosogatás volt egy menő szállodában, mert hirtelen nem akadt más(persze később akadt),sokan mondták, még a felbérlő nénim is, hogy ő akkor sem menne el mosogatólánynak,ha az élete múlna rajtam, nekem azért nem az életem múlott rajta, mert nem haltam volna másnap éhen, de elmentem mégis, aztán ennek amelónak köszönhettem a másik melóm, meg a nyelvtudásomnak, ami már egy adminisztratív munka volt, kicsit flancosabb, mint a mosogatás.
Azért érdemes mindig némi fenntartással kezelni a fórumokon névtelenül-arctalanul előadott sikertörténeket...
Nincs lehetetlen,csak tehetetlen.
Közhelyszótárral kelsz-fekszel? :)
Nem csak értelmiségi, diplomás, széles ismeretségi körrel rendelkező emberek keresnek állást. Kapcsolati háló, szépen hangzik, csak éppen ezek csak szavak. Egy jelentéktelen kisvárosban bolti eladóként dolgozó (illetve teszem azt, onnan elbocsátott), érettségizett Marikának ugyan bizony milyen kapcsolati hálója van? Vannak a rokonai, közvetlen ismerősei, a (volt) munkatársai, nagyjából ugyanolyan élethelyzetben, mint ő. És ennyi. Nyilván amikor az ember állást keres, akkor ezeket az embereket végigkérdezni. Ezt hamar le lehet zongorázni, és általában nulla az eredménye, egy-két "persze, ha megtudok valami, feltétlenül szólok" típusú bizonytalan ígéreten kívül, aminek a jó része inkább udvariassági, nem nagyon van mögötte semmi. És itt kb. az úgynevezett kapcsolati háló ki is fújt.
Ne is mondd, ettől a szövegtől én is falra mászom. Pedig nem egy kis faluban lakom, hanem egy megyeszékhelyen, amiről a távol élők azt hiszik, hogy ó, hát az maga a Kánaán. Aha, biztos.
Én is voltam munkanélküli és már kezdtem begolyózni. Tudod, ha összefutottam valaki ismerőssel, nem hogy segítséget nem kértem tőle, el se mondtam neki, hogy munkanélküli vagyok. Biztos ostoba dolog ez is, de megvolt rá az okom.
Kettő is. Az egyik, hogy szörnyen szégyelltem. Hiába, hogy manapság nem szégyen a munkanélküliség, én akkor is annak éltem meg, hisz már 18 éves koromtól dolgoztam és eltartottam magam. Valahogy nálam ez az alap felállás. Engem így neveltek, hogy tartsam el magam. Nem úgy, hogy kislányom, fogj magadnak egy gazdag férjet, aztán tartasd el magad.
A másik meg az, hogy a falra másztam az emberek reakciójától. Mert nem normális, ahogy ezt lereagálták (legalábbis szerintem). Az egyik véglet, hogy "de jó neked, nem kell dolgoznod"! Aha, tényleg marha jó. Már majdnem kiugrottam az ablakon, de azért marha jó. A másik, meg amikor elkezd felettem szánakozni. Azzal meg sokra megyek. Segíteni meg úgysem fog, mert mindenki félti a saját helyét. Még akkor sem fog, hogy van náluk üresedés, ami egyáltalán nem veszélyezteti az ő pozícióját. A fene tudja miért, talán irigységből, vagy hogy ő előbbre legyen, mit tudom én.
Legalábbis nekem ez a tapasztalatom. Főleg nőknek nehezebb. Pasik másmilyenek. Kevesebb irigység, féltékenység van bennük. De örömmel hallom, mikor valaki kellemes tapasztalatokat említ. Akkor kezdek bizakodni, hogy mégis van remény.
"Még valami: 45 felett az ember azért már kiépít valamiféle kapcsoalti hálót, ismerősök,rokonok, iskola- és évfolyamtársak. Ezeket is a kapcsoaltokat állandóan frissen kell tartani és mozgísítani kell."
Igen, ez klasszul hangzik. Csak erre nem mindenki tud/akar építeni. Én pl. szintén ilyen vagyok. Nem tudok kapcsolati hálókra építeni. Ugyanis ha lett volna kapcsolati tőkém, nem lettem volna munkanélküli. A rokoni köröm nagyon szegényes, a java már meghalt, azzal a kevéssel (aki él) meg nem tartom a kapcsolatot. Meg egyébként sem jellemző rám az a (szerintem szörnyen gusztustalan) szemlélet, hogy valakivel évekig nem tartom a kapcsolatot, megvagyok nélküle, de ha kell valami, akkor odatörleszkedek hozzá... Nekem ettől feláll a szőr a hátamon. Gyomor kell ehhez.
Évfolyamtársak. Már régen végeztem, a zömükkel nem tartom a kapcsolatot. Egy van, aki meg szintén munkanélküli. Vele aztán nem sokra mész.
Szerencsére most nem vagyok érintett a problémakörben, csak úgy hozzászóltam. Sok mindenben igazat adok neked egyébként. Csak azt akartam jelezni, hogy nem minden fekete-fehér.
Abban van a leginkább igazad, hogy országot váltottál. Ezt kéne nekünk is. A párom forszírozná, de én nagyon nehezen mennék. Ugyanis az az ország, ahova ő menne, oda én nem szeretnék. Ahova meg én is szívesen mennék, oda nem olyan egyszerű, mert nem az Unióban van.
De te okosan tetted, hogy váltottál. Ahogy látom, megtaláltad a számításodat, s ez üdvözlendő.
A laboratoriumot vedd szimbolumnak. Vagy parhuzamnak. Konkretan: szep gondolatok, amiket az egyuttmukodesrol meg a halado szellemu fonokokrol kifejtesz, csak epp nem kompatibilis a magyar valosag ugy 98%-val. (Asszem picit alamentem a valos szamnak.)
Viszont akkor nem volt Unió pl.
Sokkal nehezebb volt pl más országok iskoláit elismertetni. És egy akkori 18 éves nem olyan volt,mint egy mai, sokkal inkább gyerek voltam.
Net,telefon nem volt, legalábbis számomra.
Ma nagyon sok családos, házas ember megy ki asszonyostul-férjestül-gyerekestül külföldre.
Én egy nagyon szegény, 7 gyerekes család 6. gyerekeként nőttem fel,ráadásul kisebbségi létben (felvidéki magyar, mielőtt kombinálnál) ,folyamatos bántások közepette, ha mindig azt néztem volna, hogy jaj,mit nem tudok,meg mit nem lehet, akkor még ma is a fatornyos falumban csücsülnék.
Nincs lehetetlen,csak tehetetlen.
18 évesen gondolom nem volt férjed, két gyereked, meg lakáshiteled. 18 évesen a világot is meg kell váltani, egy országcsere nem nagy dolog.
Miután a 19. sz közepén megtörtént a jobbágy-felszabadítás, már senki nincs röghöz kötve.
Nem törvényi előírás, hogy aki Iregszemcsén született és élt 43 évet,annak ott is kell leélnie az életét.
Mobilisnak kell és lehet is lenni,akár országon, akár világon belül is.
Én 18 évesen pl országot cseréltem.
Csinálni kell és menni előre,aki állandóan azon parázik,hogy mi lesz,hogy lesz,az nem halad semmire.
Ahogy anyukám mondta: mindig azon a hídon kell átmenni,ami előtt állsz.
Még valami: 45 felett az ember azért már kiépít valamiféle kapcsoalti hálót, ismerősök,rokonok, iskola- és évfolyamtársak. Ezeket is a kapcsoaltokat állandóan frissen kell tartani és mozgísítani kell.
Ez attól függ, mennyi munkanélküliség van mögötte. Lehet, hogy Bp-en úgy működik, hogy ha kirúgnak, akkor se gond, mert "csak az nem talál állást, aki nem akar" - ahogy a demagóg retorika szólni szokott. Errefelé azonban években szokás mérni a munkanélküliséget, és egy 2-3 éves ilyen időszak után pontosan tudja, hogy bachatja a kiforrott egyéniségét, jobb, ha igazodik, mert nem sok esélye van egyébként.
Én nem azt vettem észre, hogy azért nem kell a tapasztaltabb munkaerő, mert többet kéne fizetni neki. Semmi törvény nincs erre a versenyszférában, hogy kinek mennyit "kell" fizetni. Annyit adnak, amennyit akarnak.
Nem. Azért nem kell az idősebb munkaerő, mert az már kiforrott egyéniség. Nehezebb megvezetni, agymosást végrehajtani nála, nehezebb beilleszteni a főnök által nagy nehezen kigyúrt rendszerben, stb. stb. Sok mindent látott, tapasztalt már, nehezebb a főnököknek a képükre formálni.
Ember embernek is farkasa, akkor mit vársz egy cégtől?
Azért azt leszögezhetjük,hogy a munkahelyek -és nemcsak aversenyzsférában levők,de már az államiak is- nem nagyon foglalkoznak a munkavállalól lelkivilágával.
Pl mi van most a közigben?Csak úgy,hipp-hopp kirúgnak egy halom embert.
Mindenesetre az embernek nem érdemes feláldoznia családalapítási szándékát a munkahely miatt.
Gyereket bizonyos korig szülhet a nő, munkát meg sokfélét találhat és sokszor.
Nem kell előre rettegni
Talpraesettnek kell lenni
Persze, de én egyáltalán nem erről beszéltem. Csak arról, hogy nem igazán létezik olyan, hogy "a munkahely", mert ahány munkahely, annyiféle. Tehát az ilyen kezdetű mondatoknak, hogy "Ma a munkahelyek..." szerintem nem sok értelme van.
1. sokszor az ötvenesek kitartóbbak,strapabíróbbak
2. nemcsak szalag mellé nem szvesen alkalamzna 50+,de könyvelőnek sem
de mit beszélek ,hogy 50+, szép világ lenne,ha csak 50 ffelett diszkriminálnák a nőket
már 35 felett megteszik
márpedig egy 35 éves nő még ereje teljében van
Azért, mert egy ötvenes nem biztos, hogy képes arra fizikailag, hogy 8-10 órát álljon egy szalag mellett. Egy 20 éves meg simán.