Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Anya vagyok, de nem a tiéd: szülők, nevek, csapdák
2014-11-27 07:311.
Létrehozva: 2014. november 27. 07:31
Van egy csomó téma, amiről már szülés előtt is megvolt a véleményem, de nem akartam addig nyilatkozni róla, ameddig nem kerültem hasonló szituációba. Néhány dologban bejött, hogy visszafogtam magam, de még mindig maradt egy-két ,,anyukás" megnyilvánulás, amit nem vesz be a gyomrom. Miért lesz például Feriből Apa a szülés után?!
Nők Lapja Café: Anya vagyok, de nem a tiéd! Hová tűnik a szülők keresztneve?
Nők Lapja Café: Anya vagyok, de nem a tiéd! Hová tűnik a szülők keresztneve?
Ez a cikk a házastársakról szól, vagyis hogyan szólítják egymást. Anyának, apának?! Igen azok, de mégsem egymás szülei. Vannak még olyan családok, ahol a felnőttek a saját szüleiket magázzák. Ritka, de előfordul és teljesen az ő dolguk. Én sem szólítottam a nagyszüleimet a keresztnevükön. A "csókolom" köszönéstől pedig kiráz a hideg, mert ugyan elfogadom a koromat, de csak családon, rokonságon belül tudom elfogadni ezt a fajta üdvözlést. Én a tizenéves gyermekemet úgy tanítottam: nincs olyan köszönés pl. a szomszédnak "csókolom Feri bácsi".:))Ehelyett tessék a napszaknak megfelelő üdvözést választani. Szóval: Jó napot . szép napot mindenkinek! Nagyban megkönnyítettem a tiprodó gyeremekem életét ezzel.
60 éves kolléganőm magazza a vidéki szülőket El se tudná képzelni máshogy És igen sokfelé a nénikéknek is csókolom jar és járt Nemcsak vidéken És nemcsak régebben Mondjuk fura lenne ha hugi fia csokolomot koszonne de van ahol ez a normális Volt nenikem akit én iis magaztam egész életében bar nagyon keveset találkoztunk Minden esetre a nagymamának a per Julit nem szivesen hallanám a gyerek szájából...
Amikor eljutunk a szeretkezésig, akkor meg szintén általában nem a keresztnevemen becézget a párom. "drágám, szívem, kedvesem, életem, szerelmem, stb." Persze, időközönként a férjem is használja a nevemet, hol becézve, hol teljesen kimondva. De, úgy gondolom nincs ennek akkor jelentősége, mint ahogy itt fel van fújva. Ismerek olyanokat, akik a nevükön szólították egymást, mégis elváltak, sőt a kapcsolatuk mértéktartó volt, akkor ott hogyan tudtak nők és férfiak maradni egy házasságba, ha olyanok voltak mindig egymással, mintha karót nyeltek volna. ? Vagyis bátran vállaljuk, hogy anyák, apák, nagymamák, nagypapák vagyunk ezzel nem fog megszűnni senkinek a személyisége és a nőiessége vagy a férfiassága se. Nem, attól függ működni egy kapcsolat, hogy hogyan szólítanak, és nem attól vesztik el a személyiségüket az emberek, hogy mamák, papapák lettek és így szólítják egymást is, mélyebbre kell ettől ásni.....................
Az unokáink is tudják a keresztnevünket, de nem úgy szólítanak, vagy néha úgy is de hozzáteszik, mama, papa. Vagy a kocsi típusa szerint is megszoktak bennünket nagyszülőket különböztetni. A mi gyerekeink pedig általában a település szerint különböztették meg a nagyszüleiket. Persze néha ők is hívták a nevükön is. Ugyan így a dédiket is. Szerintem itt inkább arról van szó, hogy a cikk írója nem tud azonosulni az anyasággal és úgy érzi, ha anya akkor Ő megszűnik nőnek lenni és elveszíti a személyiségét is ezzel. Még nem nőt fel a feladathoz.....................
Igen, egyetértek a cikk írójával, mindig az éppen aktuális szerepünkhöz igazodva szólítsuk egymást. És igen, jó az is, ha a rokonságon belül ez még kombinálódik a keresztnevekkel. Pl. nálunk van Margit mama, Buba nagyi, Pista papa stb. Így nem tűnünk el csak egy feladat mögött. De ha a gyerekem hozzám fordul valamivel, én bizony azt mondom neki, ezt beszéljük meg Apával. Mert neki apa elsősorban. És abban a helyzetben. Ezzel szerintem még tiszteljük is egymást abban a szerepben. Teljesen egyetértek azzal, hogy kettesben a párunkkal viszont nem anyaként vagy apaként kommunikálunk. És ez csak ezen múlik. Valóban fontos, hogy megmaradjunk nőnek és férfinak.
nekem ez túl személyeskedő
ilyen biztos nem
nincs semmiből kedvenc
Nekem a férjem ilyen "hallod" - tipus. De már 20 évesen is ilyen volt. 32 éve ismerem, de egyszer sem hallottam még, hogy a szüleit anyukának vagy apukának szólította volna. (Hanem: figyelj már!) Mivel viszont a szülei az előbb leírtak szerint szólítják egymást, én is így szólítom őket. Engem sem szólít sehogy, amit már többször megreklamáltam, de már beletörődtem. Nem mondja, hogy Rózsa vagy Rózsika, de egyéb neveim sincsenek, pl. asszony, drágám, mókuci, stb. Pedig otthon nem ezt látta, de ő ilyen lett.
Hogy függ össze az, hogy valaki nem tudja a felmenői nevét azzal hogyan szólitja őket?
Mindig is tudtam.. sőt kikérdeztem egészen ükszülőkig, hogy kit hogyan hivtak...de ettől még nem szólitottam Mariskának a nagymamámat.
A nagynéniket- nagybácsikat a keresztnevükön szólitottam és tegeztem.
amugy nem értem az egész vitatémát.
Apa és anya.. ha a gyerekhez beszél a másik szülőről akkor nem azt mondja, hogy menj oda józsihoz, hanem azt, hogy menj oda apához.
De egymás között vagy egymást megszólitva bizonyára keresztnéven vagy becenéven szólitják egymást.
Ahogy amikor a gyereknek beszél az ember nem azt mondja, hogy megyünk - apámékhoz, nem is azt, hogy jancsiékhoz.. hanem azt, hogy a nagyszülőkhöz, vagy papáékhoz.
Egyébként nálunk sokszor megy a becenév, de már nagyok a gyerekek.
Idősek otthonában dolgoztam, és a nőknek csókolomot köszöntünk. A gondozottak magáztak bennünket, ezért nem mondhatták, hogy "szervusz vagy szia", a "jó napot" meg túl hivatalos lett volna. Ezért kitalálták azt, hogy: "puszi, puszilom vagy puszika". Nekem nagyon tetszett, egyben mókás is volt. Mindig mosolyra húzódott a szám tőle, és jobb lett a kedvem.
Édesapám 2 nővére soha sem ment férjhez. Falun akkoriban az volt a megszokott köszönés az unokahúgok/öcsök részéről, hogy "Csókolom, Erzsi nénje (esetleg néni)" Jöttek az öregasszonyok a templomból, én meg a nénikém nyakába ugrottam "Szia, Erzsike!" felkiáltással. Villámló tekintetek kereszttüzében álltunk minden esetben, de a nagynénjémet ez nem zavarta.
Hozzá kell tegyem, ez még abban az időben történt, amikor a gyermekek kb. fele még magázta az édes szüleit is.
Másik érdekes esetem a saját gyerekemmel történt meg. Mivel 3 éves kora óta egy idegen házaspár nevelte, a hölgyet szólította anyának. Hogy meg tudjon minket különbözteni, kitaláltuk, hogy lakóhelyem miatt én leszek az ónodi anya, röviden: ónodi. Mikor nagyobb lett, és a neten írogatni kezdtünk egymásnak, mindig így írtam a levelem alá: Ónodi. Kb. a 3. eset után megkért, hogy ne nevezzem már magam Ónodinak: két opciót ajánlott fel: 1.) Anya 2.) Rózsa (keresztnevem). Boldogan választottam az első lehetőséget, de én el nem tudtam volna képzelni, hogy anyukámat Piroskának nevezzem, pedig a szüleim a keresztnevükön szólították egymást. Szóval, teljes volt a döbbenetem.
"Még egy valami: a nagyszülőknek sem lesz nevük attól fogva, hogy unokájuk születik, mert sokan már csak mamának, papának hívják őket."
A mi családunkban mindig nagy hangsúlyt fektettek arra, kit hogy hívnak. 10 évesen már az üknagyapám teljes nevét is tudtam. Nagy megrökönyödéssel vettem tudomásul, amikor első komoly udvarlómtól kérdeztem, mi a nagymamája keresztneve. Kicsit gondolkodott, aztán azt mondta: valami Manci vagy Manyi vagy mi. Mondtam: akkor nagy valószínűséggel Margit vagy esetleg Mária. --- Bánja a fülem, te mindig olyan marhaságokkal tudsz foglalkozni--- volt a válasza.
Kedvenc barátnőmmel jártam hasonlóképpen. Kérdeztem: mi a nagymamád keresztneve? Válasz: mit tudom én! Én csak nagymamának szólítom.
Jaj, nekem pont ilyen férj kellene!
Mi a kedvenc italod?
Részben igazad van, tényleg használja a szerintemeket... de: mégis sikeresen összemossa a saját alaptalan teóriáit a valósággal. Én úgy látom, a felszínnek és a mélynek is megvan a maga célközönsége. Én pl. nem kattintok a nyolcszázhatvanezredik valóvilág vagy ropirépa cikkre, mert nem érdekelnek; vannak, akik meg jókat veszekednek rajta, hogy tényleg lófejű-e Réka, vagy tényleg szexelt-e a villában az eleve pornós múlttal beválogatott VV Sztárakaroklenninullaíkúval Icu. És néha olyan cikk, topik is van, ami gondolati mélységeket mozgat meg, érzelmeket, esetleg olyan régi V. Kulcsár Ildikós cikkekre emlékeztet, aki meg merte engedni magának azt is, hogy Valamiről írjon, amit esetleg majd VV-rajongó nem fog felfogni, valaki viszont még az egyetemi hazaútján, a vonaton sem arra gondol, arra vágyik "semmitmondó szórakozás, mert vettem egy magazint pre-internet időkben kikapcsolódás gyanánt" alatt, hogy megtudja, a pöttyös vagy a csíkos a trendi éppen százezerért. Ezt a kettőt egybemosni szerintem hiba. Úgy tenni, mintha Valamiről írnék, miközben az ostoba locsogásomat szajkózom, hiba. Ha eleve ostoba locsogás a téma, nem kattintok rá. Ha mélyebb, akkor meg ne azt találjak. Ha színházba mész, tudod előre, hogy operettre ülsz be, és a 26. percben már vígan zeng a Szép város Kolozsvár meg repkednek a pántlikák, vagy éppen Hamlet fog elgondolkodni az élet nagy igazságain. De ha egyikre vagy a másikra vettél jegyet, és teljesen az ellenkezőjével szembesülsz, akkor rossz érzésed lesz. Ezért rossz ez a cikk, de már így is többet írtam róla, mint érdemelte volna.
Szerintem olvasd el még egyszer a cikket.
Mindig az "én elméletem, az ismeretségi, baráti körben tapasztaltak, a barátnőm véleménye szerint" mindig ezt használja a cikkíró.
Idézem: "Ijesztően sok kisgyerekes házaspár válik el nagyjából a gyerek harmadik életévének betöltésekor. Az én elméletem szerint a párok ekkorra sokallnak be az Anyáktól és Apáktól"
Egyébként meg annyira különbözőek vagyunk, ha valakinek ez tetszik és tényleg nem okoz problémát a kapcsolatában, akkor tegye.
Más leírta, hogy nem tudja anyósát keresztnéven szólítani, hát én meg nem tudnám "anyukázni", ugyanis egy anyukám van és őt hívom így, ha viszont valaki anyukázik, akkor a férjnek meg apukáznia kellene az apósát?
Lehet, hogy ez valami régről itt maradt hagyomány, de attól még elég fura.
A lényeg, hogy milyen gondolatok vannak a megnevezés mögött. Egy baráti házaspár nőtagja mindig lehülyézte a párját, eleinte vicces volt, aztán a szó mögött már kezdett látszódni az indulat, düh, lenézés és akkor már szomorú volt, el is váltak. :(
Tányának hívják a cikkírót.
Amúgy szerintem nem többről és nem kevesebbről szól a cikk, mint hogy miután anyává váltunk, ne feledkezzünk meg arról, hogy feleségek is vagyunk - amivel teljes mértékben egyetértek.
Pontosan itt, a fórumon olvastam egy férfi hozzászólást ami ezt látszott alátámasztani. Már nem emlékszem sem a topikra, sem a hozzászólóra, de arra igen, hogy az ő agyában (és most direkt nem általánosítanék) a "feleség" és a "gyermekem anyja" két különböző dolog volt. A nő megbukott, mint feleség, elváltak, de maradt a gyerekek anyja (természetesen).
Mint mindenben, ebben sem lehet egységes recept, hogy kinek milyen megszólítás a legjobb, mit szeret a legjobban. Sok függ a szituációtól és a hangsúlytól is. Nálam nem jött be anno, mert az exem nemcsak így szólított, de ezt szó szerint is értette és így is viselkedett.
A házasságomban sem szólitjuk egymást anyának és apának, ami enyhén szólva is mulatságos lenne, hisz nincs közös gyerekünk - és a korkülönbség sem olyan jelentős, hogy ezt indokolttá tenné. Valahogy én sem a tejelő apucit látom a férjemben és ő sem csak és kizárólag a rá mosó-főző anyucit bennem.
De ez szigorúan csak az én magánvéleményem. Nálam bejött.
Írok rá egy hasonlatot, hogy jobban megértsd: ha van egy divattal foglalkozó cikkíró, és azt írja, hogy neki herótja van a rózsaszíntől, számára ciki, ha egy nő ezt a színt viseli, odáig ez még ízlése dolga, senki nem támadhatná meg a véleményét, hiszen ő gondolja így, más meg biztosan máshogy. DE: ha leírná mindenféle alap vagy kutatás vagy akár életből vett konkrét bizonyíték nélkül, hogy aki rózsaszínt hord, az minden bizonnyal a jövő tömeggyilkosa, aki öt éven belül jó eséllyel lemészárolja majd a családját vagy önmagát, az egész egyszerűen hülye, vagy finomabban fogalmazva: hamis logikai ítéletet vont le. Ez a cikk egy ilyen következtetést tartalmazott: levont egy felszínes dologból egy mély következtetést mindenféle tudományos alátámasztás vagy akár saját kutatások nélkül.
Ha egy társaságban hümmög az ember valami választ az elhangzottakra, az történhet azért, hogy "mondjon valamit", mert úgy illik. Ha viszont hozzászólást ír egy fórumon, annak valszeg van valami belső háttere. Számomra ez pontosan az volt, amit le is írtam: "fecseg a felszín, hallgat a mély". Egy felszínes embernek azonban hiába is magyarázom sajnos, hogy miért tartom ostobának és külsőségesnek ezt a cikket. Ízlés dolgairól nem érdemes és nem is kell vitatkozni, ő azonban sokkal tovább ment ennél: nem azt írta, hogy neki nem tetszik az anyázás-apázás, mert ez odáig szíve joga, ízlés dolga, van, akinek meg a mucikázás vagy a keresztnéven szólítás nem tetszik. Ő azonban levonta azt a messzemenő következtetést mindenféle pszichológiai alap vagy háttérismeret nélkül, sőt, még az életben való alapvető jártasság vagy széles látókörűség nélkül, hogy aki apának vagy anyának szólítja egymást, tönkre fog menni a házassága. Na, erre írtuk többen is azt, hogy nem, nem ettől fog tönkremenni, ha tönkremegy. Fenntartom a véleményem, hogy egy végletekig ostoba, szűk látókörű, a külsőségek alapján ítélkező, színvonal alatti, éppen ezért számomra felháborító ez a förmedvény. Nem véletlen, hogy nevet sem találtam alatta, én se merném vállalni ezt a szintű korlátolt butaságot egyetlen írásba sűrítve. Mehetne vissza a balettbe ugrálni. Nagyon gáz szerintem.
Ezt mar en is irtam,de nem zavar, ha mas is leirja. Ettol meg csak az jobb, hogy mar bilikebe kakilunk, mar szobatisztak vagyunk. Tudod, mindketten, biztosan ket biliket vettek.
En sem allhatom ki sem az apazast meg anyazast. Nincs az embernek neve? De nekem teljesen mindegy, ha mas igy boldog, az o dolga, csak elottem ne mondja. Ja, meg engem ne szolitson senki a sajat anyjanak, ha nem vagyok az o anyja.
Az, hogy vidd oda ezt apadnak, teljesen mas teszta.
a hideg kiraz attol,ha két felnőtt apának es anyanak hívja egymást.
Az én fiam is hasonló stílusú. Sőt, a párom is. Állandóan megy a kézfejre lehelt csók. Én is neki. Nem szégyen.
Hát emiatt írtam, hogy nem kell másokkal, más férfiakkal foglalkozni. A te szemszögedből igazad van, de ha Autót nézzük, neki is igaza van az ő nézőpontjából.
Nézd, attól hogy valaki lazább életet él, még nem jelenti azt hogy rossz ember. Más ember. Ne ítélkezzünk felette, én speciel kedvelem. Igaz, vannak beszólásai irányomban is, de hát férfiből van, elnéző vagyok vele szemben. Nők apja detto.
Autónak sem lenne vágycsökkentő, ha lenne olyan nő a világon, aki képes lenne őt úgy szeretni, amilyen. Feltételek nélkül. Olyan nő, aki valamivel kitűnne a többiek közül. Ha ilyentől születne gyermeke, és asszonyon meglátszana, nem zavarná. És azért nem, mert Autó eleve olyan nőt választana, aki szexuálisan magas szinten van. De az ilyen nők szinte mind foglaltak, és ráadásul hűségesek is. Nem ragozom tovább, a lényeg az, hogy a hozzászólások ne váltsanak ki belőled felesleges dühöt, utálatot.
Személy szerint engem az zavar,ha egy anyuka úgy beszél beteg gyermekéről, hogy" nem voltunk oviba,megbetegedtünk, náthásak lettünk, elkaptuk az influenzát ...miközben az anyának semmi baja nincs.
Nah ez is olyan hozzászólás volt, hogy írjál valamit, csakhogy legyen írva valami.
Te társaságban, barátok közt csak és kizárólag az élet nagy problémáiról értekezel? Elég unalmas, és egysíkú lehetsz.
Egyébként erre találták ki a becézést. Ha valakinek a férje József, akkor valószínűleg a kettejük kommunikációja során nem Józsefnek fogja hívni, hanem Józsinak vagy Jocónak vagy Jóskának stb. Egy becézés pedig minden, csak nem távolságtartó...
Én meg a felszínes, "épphogyélek", a látszaton balettáncoló embereket "bírom". Ja, nem. Nem bírom.
"Számomra távolságtartónak, idegenkedőnek hat, mikor ismerősök szülei egymást a keresztnevükön szólítják."
De hát miért? Amíg nem volt gyerek, addig is gondolom így szólították egymást meg esetleg egyéb becézőkkel, akkor nem volt idegenkedő? Az én szüleim is mindig a keresztnevükön szólították egymást, nekem meg az egymás közötti anya-apa szólítgatás idegen. A páromnak már előre megmondtam, hogy én nem szeretném ha anyának szólítana, mert nem vagyok az anyja, én se szándékozom apázni, mert van nekem apám és az nem ő :) De tudom, ezzel a hozzáállással a kisebbséghez tartozom