Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Közös kassza

Torolt_felhasznalo_292513
Torolt_felhasznalo_292513
Létrehozva: 2006. június 23. 09:52
Helló Mindenkinek!

Tegnapi napon a párommal egy elég kényes kérdésben vitáztunk össze, és kíváncsi lennék, másoknál ez hogyan működik.

A történethez hozzátartozik, hogy két éve jöttünk össze, másfél éve együtt is élünk. Mindketten elég szépen keresünk, de abból én kocsi- Ő lakástörlesztést fizet. Nem vagyunk közös kasszán, de igyekszünk mindenből felerészben kivenni a részünket (bevásárlás, szórakozás, stb.). Idén eljegyeztük egymást, és jövőre tervezzük az esküvőt. Namármost én az esküvő tervezése óta pánikolok, mert nem tudom, miből fogom a részemet kifizetni. Páromnak a havi keresete mellett évente kétszer van prémium, amiből Ő lazán állja a maga részét. Tegnap felvetettem, hogy nekem problémát okoz az esküvő anyagi része (megmondom őszintén, még annyi pénzem se lesz, hogy egy menyasszonyi ruhát kölcsönözzek, nemhogy lagzit tartsunk). Erre ő felajánlotta, hogy ő majd kifizeti, én meg majd "visszatörleszthetem". Na itt egy kicsit kiakadtam, mivel egy házassággal úgy gondolom, a vagyonközösséget is fel kellene vállalni, és vajon érdemes-e úgy férjhez menni, hogy utána törleszthetem a költségeket. Ő még nálam is jobban felháborodott, hogy én mit várok, hogy átutalja a prémiumát a bankszámlámra? Namármost tegnap délután óta nem szólunk egymáshoz.

A tapasztalatotokat várnám, ki hogy oldotta meg ezt a kérdést, hiszen bizonyára van több olyan pár, ahol az egyik fél kevesebbet keres, mint a másik... Várom véleményeteket!
  1. Torolt_felhasznalo_292513
    Torolt_felhasznalo_292513
    2006. június 23. 10:2526.
    Én is feltettem a páromnak ezeket a kérdéseket, hogyha netalán eljutnánk (ezek után) odáig, hogy gyesre mennék, azt hogy oldanánk meg, hiszen akkor a fizetésem x %-át kapnám csak. Erre nem tudott magyarázatot adni...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. Torolt_felhasznalo_342976
    Torolt_felhasznalo_342976
    2006. június 23. 10:2425.
    Szia!

    Huhh...nem semmi...Ezt azért tényleg megkéne beszélnetek mielött így belementek egy házasságba.

    Nálunk közöskassza van már nagyon régóta,de ez egyből jött szó nélkül.Ami az enyém az az ővé is és forditva,de szerintem ez igy természetes egy komolykapcsolatban.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_203243
    Torolt_felhasznalo_203243
    2006. június 23. 10:2224.

    én is pont arra gondoltam, h mi lesz , ha a bnőm gyereket szül??? askkor majd csúszni-mászni kell ura előtt, mer eltartja, amíg gyesen van???

    az egyik ismerősöm váláskor azért akartam agának a lakást, mert a felesége a 2 gyerekkel gyesen volt, amikor vették, tehát nem volt keresete. basszus, mintha egy nő magának szülne csak gyereket.... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_144985 (19)
    2006-06-23  10:18
  4. Torolt_felhasznalo_292513
    Torolt_felhasznalo_292513
    2006. június 23. 10:2123.
    Köszi a hozzászólásokat, és a bátorítást, ötleteket. Azóta csak annyit durvult a helyzet, hogy mostmár telefonon is összevesztünk... Én úgy érzem, nem vagyok anyagias, két év alatt ez az első ilyen jellegű veszekedésünk, de ez egy kicsit betett nekem...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2006. június 23. 10:2022.

    Szia!

    Mikor a férjemmel összeházasodtunk, én kb fele annyit kerestem, mint ő, az esküvőt nem fele-fele arányban fizettük, hanem mindig mindenki azt, amit épp tudott. Mióta házasok vagyunk, azóta pedig teljesen közös a kassza (szerencsére azóta fizuban is utolértem őt &nbsp.

    Szerintem az, amit a párod kér tőled, nem egy normális dolog, és feltehetőleg sok vita lesz még köztetek az anyagiakról ...  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_292513 (1)
    2006-06-23  09:52
  6. 2006. június 23. 10:2021.

    Mi 1 éve élünk együtt és felesben fizetünk mindent.Ami megmarad azt közösen spóroljuk egy másik bankszámlán.Szerintem hosszútávon csak így működik.Akkor már nem lehet az,hogy az egyém x Ft,az övé meg y Ft. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_292513 (1)
    2006-06-23  09:52
  7. 2006. június 23. 10:2020.
    az mégis mit old+ ha nem beszéltek egymással?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_292513 (1)
    2006-06-23  09:52
  8. Torolt_felhasznalo_144985
    Torolt_felhasznalo_144985
    2006. június 23. 10:1819.
    Csak hüledezni tudok, de komolyan. Ezek a szabályok hogy alakulnak ki?  Nem élek együtt a párommal - vagyis több helyen élünk egyszerre  , de már most közös kasszán vagyunk és el ssm tudom képzelni,h másként lenne...Ilyen esetekben a többetkeresők mégis mit csinálnak a spórolt pénzükkel - a férjek külön mennek nyaralni, vagy a gyereket majd elviszik a vidámparkba anyucit meg nem? de komolyan, valaki magyarázza ezt el -hátha átállok, mert nálunk én kapok többet    
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_203243 (14)
    2006-06-23  10:13
  9. 2006. június 23. 10:1718.

    Nálunka közös de mégis külön elv működik Van mindkettőnknek saját számlája, amire jön a fizu, de mikor felvettünk lakáshitelt, akkor nyitnunk kellet egy számlát annál a banknál ahonnan a kölcsönt vettük és az lett a közös Minden hónapban utalunk rá pénzt, ki mennyit tud. nekem van egy fix havi átutalásom, de ha úgy hozza az élet akkor többet teszek rá. A férjem jóval többet keres így többet is tesz rá, de ebből még nem volt probléma. Én szeretem az ilyen mértékű függetlenséget, mert ha netalán rámjön és veszek egy 5 ezer ft.-os pl. szempillaspirált, akkor a drágám nem dob egy hátast, mert az a saját bankszámlámról megy és nem kap a tranzakcióról SMS-t  

    Az esküvőt a közös bankszámláról fizettük. Utána nem volt számolgatás, hogy ki mennyit is tett bele Inkább örültünk, hogy milyen ügyesek voltunk, hogy szülői segítség nélkül megoldottuk a dolgot  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_292513 (1)
    2006-06-23  09:52
  10. 2006. június 23. 10:1717.
    Meglehetősen furi elképzelései vannak a házasságról a párodnak.    Minek akkor egyáltalán összeházasodni? 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_292513 (1)
    2006-06-23  09:52
  11. Torolt_felhasznalo_845778
    Torolt_felhasznalo_845778
    2006. június 23. 10:1616.
    Helyedben igencsak elgondokodnék ezen a kapcsolaton...mert ez szerintem nem érett meg a házasságra.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_292513 (1)
    2006-06-23  09:52
  12. Torolt_felhasznalo_628404
    Torolt_felhasznalo_628404
    2006. június 23. 10:1515.
    Házasság egyenlő vagyonközösség. Úgy tűnik ezt a párod nem érti, vagy csak nem akarja felfogni.
    Ezt a pénzt kettőtökre költitek és nem mindenki magára..... ha szeretitek egymást, akkor természetes, hogy ami az enyém, az a tied is.


    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_292513 (1)
    2006-06-23  09:52
  13. Torolt_felhasznalo_203243
    Torolt_felhasznalo_203243
    2006. június 23. 10:1314.

    óóó, te még örülhetsz, h ilyen gáláns lovag a barátod...

    egyik bnőm 3 éves együttélés után is fizeti maga után a rezsi és a kaja felét...sőt, ha mennek nyaralni, akkor a benzinpénzen is osztoznak, ha beülnek vhova, akkor a bnőm állja a saját cehhjét. vagy másnap meghívja a pasiját, h egálban legyenek...ja, a pasi durván 3x annyit keres, mint a bnőm.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_292513 (1)
    2006-06-23  09:52
  14. Torolt_felhasznalo_892526
    Torolt_felhasznalo_892526
    2006. június 23. 10:1313.

    Én a közös kassza híve vagyok és így is éltem a férjemmel az első perctől kezdve.
    Ezt láttam a saját szüleimtől, ő pedig a saját szüleitől, számunkra ez teljesen evidens volt.

    Nézd, elég furcsa amit leírtál de neked kell a pároddal dülőre jutni.
    Ha ezen múlik ne legyen esküvő.

    Viszont amit leírtak, ha netán lesz gyereketek akkor ez már én úgy gondolom nem igazán működőképes.
    Mert te veszel egy sapkát neki, akkor neki meg egy ugyanolyan értékű pólót v. mit.

    Ha sok a pénze akkor írjatok szerződést, utána meg minden közös.
    Egyébként lehet, hogy ebben soha nem tudod meggyőzni és különben is a férfi sovinizmus sem engedi, hogy ő a családfenntartó szerepet feladja.

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_292513 (1)
    2006-06-23  09:52
  15. 2006. június 23. 10:1212.
    jaj de szép vagy!!!!gratula!
    előzmény:
    j.sziszi (10)
    2006-06-23  10:09
  16. Torolt_felhasznalo_873447
    Torolt_felhasznalo_873447
    2006. június 23. 10:1111.
    Én is a közös kassza mellett szavazok, végül is együtt élünk.És ha már a rezsiköltséget amúgy is megosztjátok, mi értelme van az egyéb kiadásokat külön kezelni?Ráadásul így sokkal átláthatóbb, hogy mennyit költöttetek, és nincs vita sem, hogy ki mennyit spórolt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2006. június 23. 10:0910.

    Szia!

    Hálisten olyan férjem van aki úgy gondolja a férfi legyen a családfenntartó! A kezdetek óta közös kasszán vagyunk és soha nem volt gond ki mikor mit fizet! Nálunk bevállt ez működik,de szerintem ebben a kérdésben nincs két egyforma vélemény!

    Azt azért hozzáteszem én is kiakadnék,ha a menyaruhám árát most törleszthetném vissza,úgyanis most volt az esküvőnk! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2006. június 23. 10:099.

    Remélem, nem bántalak meg vele, de nekem ez nagyon furcsa. Én 2 éve élek együtt a párommal, és az elején ugyan én is vezettem, hogy mit fizetett/hó, de hamar letettem róla, mert teljesen felesleges. Ha egyikőnknek elfogy a fizuja, úgyis a másikéból élünk, eszünk... Nálunk ráadásul a párom önként mondta, hogy abszolút rám bízza a pénzügyi dolgokat, mert ő nem tudja normálisan beosztani, tervezni, hogy mire kell még, stb, én meg igen.  Mi idén vettünk lakást hitelből, közösen. A hiteltörlesztést az én számlámról vonják le, de ez nem azt jelenti, hogy én fizetem, hiszen a számlákat, kaját, stb. meg az övéről vonják le, ill. fizetjük. Szóval mi abszolút közös kasszán vagyunk.

    Nekem nagyon furcsa ez az esküvő megosztás-dolog nálatok. Azt valahol megértem, hogy Párod fizeti a lakásrészleteit, Te a kocsidat, na de azon kívül minden közös teher kéne, hogy legyen, nem??? Szóval nem csodálom, hogy ki vagy akadva ezen, hogy "vissza kell majd törlesztened" az esküvői ruhádat.... Tanácsot nem tudok adni, de remélem segítettem azzal, hogy leírtam az én helyzetemet.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_292513 (1)
    2006-06-23  09:52
  19. 2006. június 23. 10:068.
    Jó isten lehet így "közös kasszáról" beszélni?

    Mi úgy oldottuk meg annó, hogy összeraktuk a pénzünket és kifizettük a rezsit. Ami maradt abból éltünk. Van a mai napig egy fadobozunk, abban tartjuk a pénzünket. Bármelyikünk belenyúlhat, és nem tartozunk elszámolással senkinek. Persze azért megbeszéljük mindig, hogy mit kellene venni, mire van szükség....
    Ja anno az esküvőt az én pénzemből fizettük De kit érdekel? Nekem volt pénzem én áltam a vacsit. igaz családias volt tehát max 10-en voltunk rajta. Mondjuk én kosztümben voltam, párom sima öltönybe. A ruhákat közös pénzből vettük, de a vacsit én fizettem ki. De ezt soha nem róttam fel neki!!!!! Akkor nekem volt annyi pénzem, neki nem. Kész ezzel el volt intézve.
    tehát eléggé furcsállom a párod viselkedését!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_292513 (2)
    2006-06-23  10:00
  20. Torolt_felhasznalo_320392
    Torolt_felhasznalo_320392
    2006. június 23. 10:057.
    Hát ez durva!
    Mi együttélésünk első percétől közös kasszán vagyunk. Sőt mindent közössen vettünk minden közös. Jó nekünk annyiban könnyű volt, hogy két szatyorral költöztünk össze!
    De nekem nagyon rosszul esne ez. Persze eleinte vitatkoztunk, mivel nálam volt a napi bevásárlás miatt a pénz, hogy mire költöm el stb. De aztán egyszer kétszer elvittem magammal a boltba azt lenyugodott. Helyedbe leülnék és ezt átbeszélném vele. Mi lesz ha gyereketek lesz? Kié a lakás?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2006. június 23. 10:056.
    mi lesz ha majd szülsz vagy beteg leszel?egy önzetlen szerelembe nem szólhat bele a pénz!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_292513 (1)
    2006-06-23  09:52
  22. Torolt_felhasznalo_438919
    Torolt_felhasznalo_438919
    2006. június 23. 10:045.

    Mi két és fél éve élünk együtt, mindig is külön kasszán voltunk. Ez vált be. Két felnőtt, önálló jövedelemmel renedelkező ember számára ez méltó megoldás. Más kérdés persze, hogy majd ha jön a baba és Te nem fogsz dolgozni, akkor új tervet kell kidolgozni.

    Nem értem, ha eddig működőnek érezted a dolgot, akkor most miért akarod az esküvői papír után azzal jutalmazni, hogy a jövedelme fölött is felügyeletet akarsz gyakorolni?

    Esküvőt meg akkor és akkorát rendezzetek, amekkorának a kifizetése nem haladja meg a lehetőségeidet+esetleg a családodét....

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_292513 (1)
    2006-06-23  09:52
  23. Torolt_felhasznalo_127834
    Torolt_felhasznalo_127834
    2006. június 23. 10:044.

    Szia!

    Én a közös kassza mellett vagyok, teljesen mindegy, hogy ki keresi a többet. Nem tudnék egy olyan emberrel összeházasodni, aki ezt nem így gondolja. Tudod, a házasság lényege: egészségben, betegségben, jóban, rosszban... Ebben a minimum szerintem az, hogy közös kasszán vagytok. Más kérdés, ha valakinek nagy vagyona van előtte, de akkor megoldás a házassági szerződés, de attól még utána szerintem közös minden. Szerintem.

    Viki

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_292513 (2)
    2006-06-23  10:00
  24. Torolt_felhasznalo_144985
    Torolt_felhasznalo_144985
    2006. június 23. 10:023.
    Úristen, ilyen tényleg van? Együtt élsz valakivel, össze akarjátok kötni az életeteket, és azon megy a vita, hogy ki-kinek törlesszen??? Átgondoltad te ezt a jövőt? A gyereket is felesben álljátok majd? A gyes alatt mégis hogy lesz? Te majd nem eszel és nem fűtesz??? Nem téged akarlak bántani, de én ezt a helyzetet tényleg fel nem foghatom!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_292513 (1)
    2006-06-23  09:52
  25. Torolt_felhasznalo_292513
    Torolt_felhasznalo_292513
    2006. június 23. 10:002.
    Tényleg senki?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top