Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Késői mászás

k-zsuzsa
Létrehozva: 2006. december 29. 16:29
Sziasztok!

Eszter lányom március02.-án született, tehát most 10 hónapos lesz pár nap múlva.
És még esze ágában sincs kúszni, mászni. Néhykézlábra felküzdi magát néha és hintázik, ez minden.
Erő van benne, azzal nincs gond, leginkább kis lustaság, én úgy érzem, mert nem is érdekli a dolog semmilyen szinten, tehát nem is próbálkozik.
Ha felültetem, szépen elücsörög, de magától nem ül fel, állásba próbálkozik felhúzni magát, de még nem megy neki az sem.

Olyanokat keresek, akik gyerkőce hasonló volt, mit tanácsoltok, mit csináljak?

Köszi: Zsuzsa
  1. Torolt_felhasznalo_728582
    Torolt_felhasznalo_728582
    2008. február 23. 08:3035.

    szia!

     

    csak érdeklődnék hogy végül hogy dönöttél, elvitted orvoshoz a babát annak idején? látom már régi a topik.

     

     

    előzmény:
    k-zsuzsa (1)
    2006-12-29  16:29
  2. 2006. december 29. 20:0734.
    Cipra:
    Program-császárom volt, meg sem várták, hogy meginduljon a szülés, szóval az oxigénhiányos állapot kilőve szerencsére.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_520980 (29)
    2006-12-29  19:30
  3. 2006. december 29. 20:0433.
    Priviben válaszoltam
    Köszi!
    előzmény:
    semiramis (25)
    2006-12-29  19:23
  4. 2006. december 29. 20:0232.
    75-76 centi kb és 10 kiló
    Tudom, hogy nagy, de hosszú is, nem csak a súlya nagy. (sok a nagyon magas ember a családban)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_623476 (26)
    2006-12-29  19:25
  5. Torolt_felhasznalo_520980
    Torolt_felhasznalo_520980
    2006. december 29. 19:3231.

    bocsánat: 3 hónapos kora óta!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_520980 (29)
    2006-12-29  19:30
  6. Torolt_felhasznalo_440969
    Torolt_felhasznalo_440969
    2006. december 29. 19:3230.

    szia!

    mi jáűrunk korai fejlesztőbe, mondjuk a mi esetünk az más.

    de hidd el, semmi szörnyűség nem történik, csak tornáztatják a lurkót, amit a lányom szörnyen élvez, hangosan rikoltozik közben.

    itthonra is megmutatják miket lehet vele csinálni egy ismerősőmék 2 hétig jártak, többet nem is kellett. de az a lényeg, hogy semmi borzastzó nem történik:O) legfeljebb hazaküldenek ha nem kell 

    előzmény:
    k-zsuzsa (1)
    2006-12-29  16:29
  7. Torolt_felhasznalo_520980
    Torolt_felhasznalo_520980
    2006. december 29. 19:3029.

    Szia Zsuzsa!

    A hypotónia nem izomgyengeség, hanem izomtónus gyengeség. Ennek az az oka, hogy a baba szüléskor pici időre oxigénhiányos állapotba kerül. -- lsd. ha mecóniumos volt a magzatvíz, akkor tuti, hogy ez történt! Ennek két fajtája létezik:

    1. enyhe fokú hipotónia: a baba behozza lemaradását, kinövi

    2. súlyosabb: nem növi ki. Ilyenkor feltétlenül látnia kell neurológusnak, mert a baba 1 éves koráig nagyon szépen fejleszthető és behozza a lemaradását.

    Nálunk a második volt. 3 hónapos kóra óta hordtam Dévény féle gyógytornára és most, 11 hónaposan már feláll és oldalazva tipeg a járókában.

    Ami pedig a mozgás fejlődést illeti... A mászás, kúszás azért fontos a gyerek életében, mert ez az első olyan mozgásforma, amely a két agyféltek összehangoltan dolgozik!!! Nem azt mondják, hogy minden hipotón baba diszleksziás, hanem minden diszleksziás babánál kimaradt egy fejlődési szakasz - leginkább a kúszás v. mászás.

     

    előzmény:
    k-zsuzsa (1)
    2006-12-29  16:29
  8. Torolt_felhasznalo_991626
    Torolt_felhasznalo_991626
    2006. december 29. 19:2828.
    Szia Zsuzsa!

    Látom mindkét "táborból" vannak hozászólások.

    Nálunk is hasonló volt a helyzet, igaz nálunk a törpe kúszott úgy 9 hónapos korától. De mivel így mindent elért amit akart, nem próbálgatta magát.
    Ráadásul nálunk volt egy kis gond a szülésnél, ezért vittük a három hónapos kontrollra, ahol beutaltak minket neurológiára. Ott ránk ijesztett a doktornő (legalábbis próbált), hogy akár mozgássérült is lehet a gyerek, de, hogy miért azt már nem tudta megmondani- a mai napig nem tudtuk meg, mivel nem is vittük vissza. Igaz mikor 11 hónaposan még mindig nem ült fel a gyerek, és nem is mászott, akkor elkezdtem gondolkodni, hogy talán mégis meg kellene nézetni, de akkor egyik napról a másikra felült, két nap múlva felállt és a következő héten elkezdett mászni! 15 hónaposan kezdett el menni magától, most másfél éves, szalad viszont nem beszél

    Egyszóval, ha az megnyugtat kérd meg a gyerekorvost, hogy utaljon be benneteket neurológushoz, vagy beszéljétek meg, hogy mennyi "haladékot" kapjon a kicsi.
    Ilyenkor tényleg ugrásszerűen fejlődnek, és lehet, hogy a te lánykád kicsit lustibb, de szerintem nem marad le semmiről, ha néhány hónnappal később kezd mászni, vagy elindulni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2006. december 29. 19:2827.

    Közben vàlaszt kaptam a kérdéseimre. :-)

    A leìràs arra mutat, nincs semmi gond. Egyébként, ha négykézlàb hintàztatja magàt, pillanatokon belül màszni is fog. Ha a kedvenc jàtékàt két lépéssel arrébb teszed, lehet, hogy màr ma este elmàszik érte. 

    Megnyugtatàsul persze megmutathatod egy babàkkal foglalkozò gyògytornàsznak.

     

    előzmény:
    k-zsuzsa (24)
    2006-12-29  19:15
  10. Torolt_felhasznalo_623476
    Torolt_felhasznalo_623476
    2006. december 29. 19:2526.
    Nem súlyosabb mint kortársai? (Az én fiam sokáig az volt.)
    előzmény:
    k-zsuzsa (24)
    2006-12-29  19:15
  11. 2006. december 29. 19:2325.

    SZia,

    az àllàsròl nem beszélek, mert arra még valòban ràér.

    A mozgàsszervi fejlödés egyenes összefüggésben àll a kognitìv fejlödéssel, ezért nem àrt, ha odafigyelsz rà. A màszàs pl. a térbeli làtàshoz, tàjékozòdàshoz elengedhetetlen. a gyerekek 90%-a 5-9 hò közt ül fel magàtòl és 5-11 hò közt kezd màszni. Tehàt az àtlag és a lànykàd közt momentàn nincs lényegi eltérés.

    Kérdésem van: ha ül a kicsi, mit s hogyan csinàl?

    Mennyit gagyog?

    Hogyan veszi fel a kapcsolatot Veled ill. szàmàra ismeretlen emberrel?

    előzmény:
    k-zsuzsa (1)
    2006-12-29  16:29
  12. 2006. december 29. 19:1524.
    Köszönöm még egyszer mindenkinek, hogy hozzászóltatok!

    Én arra gondoltam, hogy kérek a gyerekdokitól beutalót sima gyógytornászhoz, és megnézetem első körben vele.
    Szerintem nem izomgyenge, mert baromi erős amúgy, hasizomból felül kb 5 hónapos kora óta, és a akkorákat rúg a lábával mint egy lovacska. Ha a karjától fogva fellógatom, akkor nem csak lóg, hanem kunkorodik a levegőben, stb.
    A lustaságra tippelek leginkább, de biztos ami biztos alapon inkább elviszem szerintem.

    Fraki:
    Légyszi, ha nem akarsz ijesztgetni, akkor ne ijesztgess..
    Ennek már utánanéztem különben, más is ijesztgetett ilyesmivel, és gyógypeddagógustól kezdve gyerekorvosig mindenki azt mondta, hogy baromság. Úgyhogy ezügyben megnyugodtam...
    Egyébként nagyon élénk, érdeklődő és már mondja, hogy apa, anya, add ide, ilyesmi.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_623476
    Torolt_felhasznalo_623476
    2006. december 29. 19:0923.

    Remélem, nem bántalak meg, mert tényleg kizárólag segítő szándékkal írok, de szerintem kérd ki más szemorvos véleményét is. Az én fiam is kicsit banzsított másfél éves korában, bár nem mindig. Elvittük szemészetre ahol azt mondták:3 éves koráig nem szükséges korrigálni a gyerek szemét, önmagától helyreáll. Az ilyen kiskorban szemüveget kapó kisgyerek egy életen át szemüveges lesz. Így járt a húgom is A fiam most 3 éves, semmi baja a szemének.

    Mégegyszer bocs, csak a kislány érdekében írtam, láttam a fényképét, nagyon szép gyerek.

    előzmény:
    rebusbaba (18)
    2006-12-29  18:41
  14. 2006. december 29. 19:0722.

    Nem ijesztgetés, csak érdekesség: egy pedagógus mesélte, hogy volt egy  elsős tanítványa, aki discalculia-s volt. Vitték mindenhova vizsgálatra, és a végén kiderült, hogy kiskorában a gyereknél kimaradt egy bizonyos mozgásforma, tán náluk a forgás, nemtom már pontosan. És utólag nekiálltak egy bizonyos gyógytornával "behozni" ezt a mozgásforma hiányát, tehát sokat forgott a szőnyegen a gyerek (mármint hasrafeküdt és hátára fordult,  érthető, ugye?), és sokat javult a discalculia-ja. Hihetetlen, de a pedagógus ismerősöm azt mondta, máshonnan is hallott ilyet. Szóval, a lényeg, hogy nem jó, ha a gyerek "átugrik" egy mozgásformát, de ha később azért bepótolja, az nem gond.

    Alig hittem el, pedig több forrásból meggyőződtem róla, hogy ilyen létezik.

    előzmény:
    k-zsuzsa (1)
    2006-12-29  16:29
  15. Torolt_felhasznalo_144394
    Torolt_felhasznalo_144394
    2006. december 29. 19:0221.
    Szia! Semmi baja a gyereknek az Én fiam 9hós volt amikor elkezdett mászni és állni.Van olyan ismerösöm akinek a gyereke 16 hósan is csak ült és elvolt mint a befött,de már 4 évesen olvasott az oviban a többi gyereknek.Ha a gyerekorvos nem mondja, hogy baj van akkor nem kell izgulni. 
    előzmény:
    k-zsuzsa (1)
    2006-12-29  16:29
  16. Torolt_felhasznalo_623476
    Torolt_felhasznalo_623476
    2006. december 29. 18:5720.
    Semmiképp ne ijedj meg. Az én fiam 1 éves koráig csak a kúszásig jutott el. Mászni ő sem mászott soha, viszont az első szülinapja után szinte pár hét alatt behozta a "lemeradást". 14 hónaposan indult el. Márciusban lesz 3 éves, és egy örökmozgó, nagyon aktív kisgyerek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2006. december 29. 18:4219.
    szia, én anno 19 hónaposan indultam el, addig csak törökülésben közlekedtem még a betonon is! semmi bajom sem lett töle! kitratás, mejd elindul, ha ő úgy gondolja!
    előzmény:
    k-zsuzsa (1)
    2006-12-29  16:29
  18. 2006. december 29. 18:4118.
    Szerintem is vidd el fejlődésneurológiára, valószínűleg semmi baja, és megnyugszol, ha meg nem, időben elkezdik tornáztatni. Láttak már ők aggódó anyukát, megértik, ha feleslegesen vitted is. Minket körberöhögött mindenki, mikor 8 hósan vittük a gyereket szemészetre, és sajnos tényleg igazunk volt, kellett a szemüveg! Viszont, míg más gyereknél csak mostanában veszik észre a kancsalságot, a mi lányunkat már 2 éve kezelik, és ő már párhuzamosan lát. És ez nem két év előny, hanem több, mert minél előbb kezeled, annál jobban fejlődik.
    előzmény:
    k-zsuzsa (1)
    2006-12-29  16:29
  19. Torolt_felhasznalo_840098
    Torolt_felhasznalo_840098
    2006. december 29. 18:2917.

    Szia, én pont ez a típus voltam és anya első gyerekesként kétségbe volt esve. Más gyerekek már kúsztak-másztak, én még mindig a lábaimat és a kezemet vizsgáltam a hátamon fekve.

    2 hét alatt csináltam meg mindent és hoztam be a többieket. én sem lineárisan fejlődtem, hanem ugrásszerűen..

    ha a gyerekorvos nem lát semmi kórosat, akkor bízz a gyerekben. érettségizni már tuti a két lábán megy..  

    előzmény:
    k-zsuzsa (1)
    2006-12-29  16:29
  20. Torolt_felhasznalo_255150
    Torolt_felhasznalo_255150
    2006. december 29. 18:2316.
    Egyetértek a ne aggódj táborral! A gyerek szerintem rendben van, nincs szüksége korai fejlesztőre! az embert csak elbizonytalanítják ilyen helyeken. én nem kezdeném el orvoshoz hordani, nyilvánvalóan semmi baja, csak egy variáció, nem kell mindenkinek mászni 7 hónaposan, sőt, ki is maradhat, bár ha négykézláb hintázik, nem fog.
    Nyugi és jó babázást!
    Livi
    előzmény:
    k-zsuzsa (1)
    2006-12-29  16:29
  21. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2006. december 29. 18:1215.
    De jó, szinte ugyanazt írtuk, csak én a szülői oldalról te pedig mint gyógypedagógus.
    előzmény:
    dri (14)
    2006-12-29  18:08
  22. dri
    dri
    2006. december 29. 18:0814.

    Szia!

    Gyógypedagógus vagyok... és azt mondom, hallgass az anyai megérzésre. Vidd el neurológushoz, mutasd meg gyógytornásznak, vidd el Korai fejlesztőbe. Megvizsgálják és kiderül mi van. Ha azt mondják, minden OK, akkor megnyugszol, ha viszont gond van, időben vagytok.

    Ne halogasd!!!

    előzmény:
    k-zsuzsa (1)
    2006-12-29  16:29
  23. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2006. december 29. 17:5713.

    Szia!

    A középső gyerekm 9 hónaposan még csar forgott ezen kívül nem csinált semmit, nagyon aggódtam, de mindenki csak nyugtatott, hogy egy lustább gyerek, nincs semmi baja. Aztán amikor 10 hónapos volt és még mindig csak itt tartottunk szinte, igaz felhúzta magát állásba, de nagyon bizonytalan volt, elvittem egy Dévényes gyógytornászhoz és ő a tornát javasolta. Aztán elvittem  neurológushoz is és ott megállapították, hogy test szerte hypoton így ő is a tornát javasolta. Elkezdtük tornázatatni és nagyon hamar néhány foglakozás után behozta magát.

    Szerintem ne halgass senkire csak arra amit az anyai ösztöneid súgnak, ha azt mondja, hogy nincs minden rendben , akkor nagy valószínűséggel így is van.

    A barátnőméknél is így volt /10 hónapos most a kislánya/ és mindenki legyingetett és nyugtatta, én voltam az egyetlen aki nem nyugtattam meg azóta gyógytornászhoz járnak és most ő is azokat csinálja amiket a te kislányod.

    előzmény:
    k-zsuzsa (1)
    2006-12-29  16:29
  24. 2006. december 29. 17:4812.
    Emiatt ne aggódj!
    Engem a védőnő rémíszgetett, ha nem mászik a gyerek, az nagy baj, mert a fejlődési folyamatok......szóval izgultam.
    Ám az én gyerekem nem mászott csak párszor, majd felkapaszkodott és egy hét álldogálás után 10,5 hónaposan elindult.
    Azóta sincs semmi lemaradás a fejlődésében, sőt!!
    Ő azt nem tartotta anno túl izgalmasnak, csak a védőnő!!
    Sztem túl sok dologban ne hasonlítgasd a gyerekedet, mindegyikük más.
    előzmény:
    k-zsuzsa (1)
    2006-12-29  16:29

Címlap

top