Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Ki az ideális?
Torolt_felhasznalo_659748
Létrehozva: 2007. február 18. 16:39
Sziasztok!
Mi másról is lehetne szó, mint a férfi-nő kapcsolatáról. A huszas éveim közepe-vége felé egyre gyakrabban figyelmeztet a környezetem, hogy ideje lenne megállapodni, hogy később majd férjhez mehessek és csodás gyerekeket szülhessek. Merthogy igen, jelenleg egyedül élek, de koránt sem magányosan. Több hosszabb kapcsolaton túl vagyok már, de nem tudom ki lenne az ideális.
Jelenleg azt hiszem olyan társat szeretnék, akivel a rózsaszín ködön túl, pár év után is jól kijövünk, mert a kapcsolat észérveken alapul. Fontos, hogy a férfi rendelkezzék némi ambícióval és tenni akarással.
Mostanában ismerkedtem meg egy, a fenti kritériumoknak megfelelő pasival, de....nem tudom.... azt hiszem nem vagyok szerelmes. Viszont eddigi tapasztalataim alapján azt gondolom, hogy jobb, ha nem is bolondulok bele fülig a páromba... megégettem már magam ezzel...
Szóval ki az ideális? Az a FÉRFI, aki magába bolondít, akivel óriási a lángolás, aztán majd kiderül....vagy az, aki megbízható, lehet rá számítani (és még hosszasan sorolhatók az érdemei) de nagyjából ennyi. Lehet szerelem nélkül élni? Vagy majd az is kiderül?
Szia!
Nekem az ideális férfi az én NAGY SZERELEMEM A DAVID CARUSÓ imádom és nem azért mondom mert a rózsaszín köd van szemem előtt hanem azért mert igazán Őt tartom a NAGY Ő NEK.
vagy még nem találtál olyat
szerintem pedig a lányok kevés kivétellel imádnak aggódni valakiért, és vki köré állítani az életüket, akiért kaparniuk is kell. muszály, h a mellettük lévő pasira felnézhessenek...
nem tudom ki mellett döntenék. ez kevés info ehhez. csak azt akartam mondani, hogy pusztán a lángoló szerelem nem az adu ász. persze ha nem csak a vágy táplálja, hanem hozzá könnyedség is párosul, amelyet a bizalom és az ismeret alapoz meg, akkor az gondolom az ideális.
de én nem döntenék emiatt csupán a langyos víz mellett. a racionális döntésnek az érzelmeket is figyelembe kell vennie. egy nőt szerintem az éltet, ha fűti vmi hogy odaadja magát vkinek. nem tudom, hogy viszont szükség van-e arra, h ezt újra és újra megéllje vlakai, és csak ez éltesse. Szerintem a teljes életet nem az állandó kiélésben kell keresni, hanem olyanban akivel megélheted az elsőt, aztán azt közösen átalakítani olyanná, amilyet a másik (nem lángolós) pasi tud nyújtani és azt közösen táplálni (fúj de nyálas
na mindegy, de a lényeg, hogy nagyon körültekintően kellene választani, és nem az első bizsergésre fejest ugrani egy kapcsolatba, mintha a gombhoz keresnénk a kabátot, ahonnan aztán csak sérülések után lehet kiszállni. alapvető bizalmi szintet azért el kell érni, persze nem tudhatjuk h a másik mire hajt, de már elég rövid idő alatt lehet sejteni...
kompromisszumok, megoldandó problémák, viták, olykor veszekedések mindig lesznek - nálunk az ellentétek vonzzák... közhely jött be, de elismerjük egymást, egymás hobbiját és érdeklődését.
A titok: akkor működik a kapcsolat, ha akarod, akarjátok, hogy működjön.
Nálam mindkettő megtörtént, volt tudatos választáson alapuló kapcsolatom (2 hónapig működött), volt, hogy elragadtak az érzelmeim (ez vegyesen működött, volt, ami 3,5 évig tartott, volt, ami sosem volt igazi kapcsolat, csak amolyan érzelmi jojó
A jelenleginél sokáig nem is akartam érezni semmit,amikor elkezdett ostromolni, mert
1. nem volt zsánerem külsőre
2. kis közösségbe járunk, és ha szakítottunk volna, az kínos lehetett volna
3. a volt barátnője is a közösség tagja volt, és igencsak ragadt még a pasira, pedig ő rúgta ki anno, és ez nekem túl zűrösnek tűnt.
4. az ismeretségi körben sokan akartak dolgozni az ügyünkön, és a kerítés túl átlátszó volt.
Ő már kezdte elveszíteni a lelkesedését, amikor a csapattal elmentünk nyaralni, és több napig figyeltem, egy kicsit jobban megismertem, és hirtelen bekattant nekem, hogy ő "AZ". Onnantól kezdve a fenti okok szépen elolvadtak. Ennek már 4 és fél éve, és van egy tökéletes 2 évesünk is
Szóval szerintem ne válaszd szét az eszedet és a szívedet, egyszer csak neked is be fog kattanni. Érdemes megvárni, akár a jelenlegi hódolóval, akár mással. Hagyd, hogy elrabolják a szívedet, de jól nézd meg, kinek hagyod
A segítő szándékú férfi hozzászólások nagyon jók, köszi neked is
Igazad is van, meg pár korábban hozzászólónak is, tökéletes ember nincsen, én sem vagyok az. Aki mellettem dönt is köt kompromisszumokat, nem is keveset 
Mellesleg nem csak azért problémázok itt, hogy nekem jó legyen! Fontos, hogy a másik is jól érezze magát velem, ezért teszek is, de ez más lapra tartozik.
Ha jól értelmezem a szavaidat, te mellette döntenél...
ha az itt többször elhangzott mindenből a legjavát álláspontot vesszük, akkor azt hiszem hosszú távon mindenképpen csalódni fogsz. az elsőnél azért mert hiányolod a szerelmet, a lángolást stb., a másodiknál meg azért, mert ez úgyis elmúlik, és ami marad az csak csalódás ehhez képest, főleg ha a lángolás elvakította az eszed. erre ugyanis nem lehet építeni, ha ez elmúlik semmi sem lesz, ami összetartson titeket, csak a közös problémák, amelyeket az együttélés során generáltatok, vagy max a szép emlékek.
szóval az a hozzáállás h ez v. az miért rossz sehova sem vezet, mert problémát mindenben és mindenkiben lehet találni. azt kéne inkább kitalálni h ki mit akar, miben leli igazán örömét. annál sokkal több kell, h "nekem jó legyen".
tökéletesen megértelek...
nálunk is így volt... belementem a kapcsolatba, mert jól éreztem magam vele, mert nagyon passzoltunk, összeillünk... és szeretjük is egymást... talán szerelmes is voltam/vagyok... a szürke hétköznapok is kellemesek, ugyanaz az értékrendünk, hasonlóan gondolkodunk...
viszont, most, 3 év után elérkeztem egy olyan ponthoz, hogy úgy érzem, hogy úgy igazán szerelmes tudnék lenni... úgy meggondolatlanul, őrűlten... és most a falat kaparom, nem tudom, hogy mit tegyek, és tudom, hogy bárhogy végződik is ez a helyzet, valamit nagyon fogok sajnálni... vagy azt, hogy otthagytam a kedves, aranyos, ugyanolyanmintén kedvest valaki más miatt, vagy azt, hogy kihagytam valamit, amiből még bármi lehetett volna...
talán mégiscsak jobb kivárni azt, aki nagyjából ideális, és érzed, holtbiztosan, hogy igen, szerelmes vagy...
Arról persze a régi férfistrófád elfeledkezik, hogy egy kapcsolatban kölcsönösen adnak-kapnak a felek. Ha a nő nem vállal részt a kapcsolatban, nem tesz érte, akkor hülye a férfi, ha vele marad. De gyakoribb szerintem az, hogy amit a nő ad simán természetessé válik a pasinak, aki kissé önzőn csak azt érzékeli, hogy kocsi, házat, nyaralót tol az asszony feneke alá és cserébe semmi....Az ilyen kapcsolatban azért a nőt is meg kellene kérdezni...
Semmi mód nincs arra, hogy ne legyenek olyan alkalmak, amikor "idonkent veszettul szenvedek, idonkent sirok is"? Lehet, hogy tényleg sokat akarok? Teljesen bizonytalan lettem
Nem az a k**va, akinek 5000 adsz egy dugasert, hanem az, akinek megveszed a kocsit, hazat, nyaralot es azt mondja, hogy faj a feje.
köszike.
És mikor, hol fogok ezzel az ideálissal találkozni? Annnyira nehéz ismerkedni, mert lényegében nincs hol. Pedig sok embertől hallom, hogy az ismerőse ismerőse is párt keresne, de nincs hol egymásra találni. Az ilyen kerítősdi szerintem senkinek nem jön be, szóval ez kilőve.
Egyszer majd érezni fogod, hogy"Na, ő az!"
És akkor ő az.
Na várj: ezt nem mondtam :-) A mi kapcsolatunk tényleg nagyon jó. Ám ha te nem hasonlítasz ránk, vagy a párod - nyilván a mi kapcsolatunk nem analógiája a tiéteknek... Könnyen lehet, hogy ti egészen máshogy, vagy sehogy sem tudnátok harmóniában élni. Mások vagyunk, szinte biztosan.
Hogy lehetne eléállni azzal, hogy: "Bocsánat, de nem érzem azt, hogy lenne garancia arra a veled való kapcsolatban, hogy valamikor később esetleg nem jön egy nagy szerelem...."
Azt már mondtam neki, hogy nekem nem megy olyan gyorsan a "meglátni és megszeretni", mint neki, nekem idő kell. Azt hiszem elfogadta.