Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Nem mellesleg meg ha valakinek nincs semmi kondija, nehezen fogja bírni a 4-5 órás maratoni órákat...
Sikerült telefonálnom és megtudnom a válaszokat a kérdéseimre. De azért köszi neked is!!
Az indexemet kell majd bevinnem az első konzultációra, hogy megnézzék miből tudnak felmentést adni. Ettől nem lesz rövidebb a tanfolyam csak kevesebb vizsgám lehet. Már az is jó!
Én sem járok aerobic órára, de nem feltétel, csak érettségi bizonyítvány kell hozzá. Szeretnék aerobicra járni és is előtt de a mi környékünkön véletlenül sincs ilyen, tehát az nekem kimarad. Nem tudom lehet-e esetleg ilyen könyvet vagy dvd kapni ami aerobic oktató anyagot tartalmaz. Az talán segítene.
Szállást is tudnak biztosítani kollégiumban, akinek szüksége van rá.
Hát kb ennyi.
Ha van valami fejlemény akkor írok.
Üdv. Noah
A felvételhez nem szükséges igazolni az előzetes óralátogatásokat, ezt mindenki magának határozza meg. Nálunk ennek alapján ment az első csoportbesorolás. Tehát mindenki meghatározhatta, hogy kezdő, középhaladó vagy haladó csoportba megy-e. Aztán nagyjából reális is volt a dolog, de év közben azért volt némi mozgás a csoportok között (általában lefelé...).
Egyetértek azzal, hogy célszerűen inkább járj el pár "jobb" órára, ismerd meg a különféle stílusokat kicsit,szerezz ebben egy kis rutint és utána jelentkezz a suliba, mert akkor sokkal könnyebb lesz a dolgod. Másrészt szerintem egy haladó csoporban sokkal többet tudsz tanulni, mintha a kezdőkhöz sorolod be magad vagy oda kerülsz!
Az elméleti rész ugyanis szerintem nem nagy ügy, kis odafigyeléssel le lehet vizsgázni, de a gyakorlati részhez nagyon sok gyakorlás és szerintem nem kis tapasztalat kell, különben csak szenvedés lesz az egész.
Ja, és mivel ez a suli OKJ-s képesítést ad, nem kell további pontokat gyűjtögetni, hogy megmaradjon a papírod, azaz a képzettséged a suli után! (Ez egy másik suliban régebben így volt, de most már azt hiszem ott is megszüntették ezt a rendszert.) Pár éve így volt, de most azért erre is kérdezz rá, ha érdekel!
Nem baj, ha nem ismered egy-egy lépés hivatalos nevét, de azért az nagyon megkönnyíti a helyzetedet, ha az alapokkal tisztában vagy (akár név nélkül is)! Persze mindent gyakorolni fogtok, de könnyebb, ha nem a nevek betanulásával vagy egy-egy új mozgássor elsajátításával kell foglalkoznod, hanem pl. az oktatástechnikával!
Ha ajánlhatom (és meg tudod engedni Magadnak) vegyél részt különféle fitness rendezvényeken, aerobik kongresszusokon! Ha az ott látottak nem okoznak gondot (elsajátítani), akkor szerintem bátran jelentkezhetsz!
Sok sikert!
Megjegyzem, az elméleti órákon nincs (nem volt) névsorírás... Mindenki eldöntötte, eljön-e vagy sem. De a legtöbben eljöttek. Mondjuk számomra ez evidens, hiszen ha valamit saját akaratomból szeretnék elsajátítani, akkor minden lehetőséget igyekszem kihasználni. Pláne, hogy fizetős a suli...
A Fittnes Akadémia mellett voksolok talán, de nem tudtam őket elérni telefonon, soha sem veszi fel senki.
Nem tudom, hogy számít-e valamit, ha van testnevelő előképzettségem? Nagyon sok tantárgyból vizsgáztam és szigorlatoztam. Elengednek néhány órát vagy nem?
Illetve az aerobic edző mellett fel lehet venni párhuzamosan egy másik tanfolyamot is?
Ha valaki tudja ezekre a kérdésekre a választ kérem segítsen! Ha pedig elérem őket telefonom, akkor megírom a válaszokat, hátha valakit érdekel.
Köszi.
Üdv.
nyugi, szerintem nincs mitől félned, meglesz az.
nézd meg a honlapjukon - vagy a neten keress rá az egyetemi ponthatárokra -, és akkor megtudod, mennyi volt a ponthatár. egyébként nem hiszem, hogy tavaly óra emeltek volna rajta, mert jövőre úgyis már az új rendszer lép életbe... legalábbis remélem. én drukkolok!
Mindössze 2 helyet jelöltem meg. Mivel csak 2 helyen van ilyen képzés... A második helyem Pécs...De arról már letettem.Túl messze van. Nógrád megyei vagyok.
A probléma ott van ,hogy simán emelhetik 3 ponttal a ponthatárt(pl. tavaly is annyival emelték) és akkor már le is csúsztam
hát, próbáld ki majd akkor azt a fitnesztermet. aztán meglátod, mennyire tetszik.
még milyen helyre jelentkeztél egyetemre, ahova felvehetnek?
Hali!
A fürdéspénzről annyit, hogy ha kifizetem a kolit, akkor ott is zuhanyozhatok!
Viccen kívül: A Semmelweis Egyetemre szeretnék menni, hogy dietetikus legyek. A gond csak az, hogy viszonylag magas pontszám kell a bejutáshoz. Tavaly 127 pont kellett, nekem meg csak 129 pontom van. Szóval lutri az egész. Nem ártana találni valami klassz OKJ- s képzést, ha minden kötél szakad. Mindenesetre a cél a főváros. Az egyik ismerősöm ajánlott egy jó fitness termet, ahová ő is jár. Azt mondta, hogy egy 12 alkalmas aerobik bérlet 4400 ft. Ez viszonylag jónak tűnik a 10 ezres helyekhez képest.
A másik gond még az is, hogy egyedül elmenni nem lesz túl vonzó. Idegen város, idegen utcák, idegen emberek...Az ismerősöm ráadásul férfi,aki inkább a konditermet használja. Remélem találok még addig valakit, akit rá tudok venni ,hogy a home videók helyett a fitness termet válassza ilyen árak ellenében...
halika
szia!
ja, teljesen megértelek, így már sokkal másabb! akkor azt mondanám neked, hogy egyetem mellett járj el órákra. rengeteg helyen van délelőtt is, délután is óra, kedved szerint válagathatsz. azt viszont tudnod kell, hogy még a diákbérlet ára is átlag 10e forint... viszont ennyi pénzért akárhányszor járhatsz egy hónapban órákra, és végülis ha onnan nézzük, akkor a fürdéspénzt is megspórolod magadnak, mert ott zuhanyzol.
hova felvételiztél Pestre? melyik egyetemre?
egyetem közben is edzősködhetsz, ameddig bírod és van rá időd. mellékkeresetnek kitűnő.
elhiszem, hogy drágák a bérletek, de ha hosszú távon gondolkodsz, akkor inkább most próbálj ki egy hónapot 10e forintért, mint fizess ki kb. 200e forintot egy képzésért, ami lehet, hogy nem is fog majd annyira tetszeni.
Szia!
Sok mindenben igazad van, azzal kapcsolatban amit írtál. Az én esetemben nem arról van szó, hogy nem érdekel az aerobik. Inkább a lehetőségeim voltak korlátozottak (eddig). Tudod, én falun lakom, és most érettségiztem egy vidéki kisvárosban. Nem azért nem jártam fitness terembe, mert nincs kellő affinitásom , hanem azért, mert nincs lehetőségem rá, hogy neves edzők óráit látogassam. Ha összejön a felvételim akkor ősztől már a fővárosban fogok tanulni, és akkor már szeretnék eljárni ilyen helyekre.(bár a bérletek ára egyes helyeken horribilis)...
Szóval ha most jön 4 év egyetem akkor csak utána szeretném elkezdeni az edzősködést, de ha nem veszenek föl, akkor nem tudom, hogy mi lesz. Azért gondoltam, hogy akkor elvégzem most ezt az okj-s aerobik -edző képzést.
Ezeket csak azért írtam le, hogy jobban megértsd helyzetemet. Nem ott a baj , hogy kedv nincs, hanem ott, hogy lehetőség....Na meg a bérletek árától sem vagyok felpörögve.
üdv
szia!
jajj, persze, hogy nem a kedvedet akartam szegni! csak nem értem, hogy ha nem vagy rendszeres aerobicóra-látogató, akkor miért szeretnél valamilyen képzést végezni? mert ez úgy megy, hogy oké, levizsgáztál, kapsz egy bizonyítványt a jegyeiddel. de évente van egy bizonyos pontrendszer, ami azt jelenti, hogy pl. kongresszusokra, ilyen-olyan meetingekre kell járnod. viszont ha nem vagy teljesen oda az aerobicért, akkor ez eleve nem fog tetszeni, hogy egy csomó ember van körülötted, akik _tényleg_ imádják azt, amit csinálnak...
hát az, hogy szeretsz mozogni és tornázni, még nem jelenti azt, hogy ilyen intenzitással ez bejönne neked... de én ezt nem tudom innen megítélni, nem ismerlek, de ha mostanában nem jársz el órkára, akkor tulajdonképpen honnan tudod, hogy ez az "aerobic-dolog" mi is valójában?
oké, hogy mindent szeretnél tudni, de ahogy kivettem a szavaidból te most perpill semmit sem tudsz... de tényleg javíts ki, ha nem így van. és ezt nem bántásból mondom, de szerintem inkább tapasztalta(bba)n menj el pl. az Akadémiára, és akkor nem egy "sulinak" fogod felfogni, hanem egy tök jó, élvezhető kikapcsolódásnak.
én azt javasolnám neked, hogy menj el valamelyik nagyon jó terembe órákra, és amikor már huzamosabb ideje jársz oda, és tényleg úgy érzed, hogy igen, te ezt nagyon élvezed és ezt mindenképp komolyabban akarod csinálni, na akkor jelentkezz valamelyik képzésre. és akkor már otthon is leszel a témában, tényleg _tovább_képeznek, mert akkor már erre lesz igényed.
üdvözlettel, timi
Szia Timimi!
Örülök, hogy leírtad a véleményedet a kérdésemmel kapcsolatban. Bízom abban, hogy nem a kedvemet akartad szegni ezzel a pár sorral. Én pl. nem tudom mi az a mambó...
Gondolom azért, írtál nekem ,mert jártas vagy vagy voltál az akadémián( bár a mondanivalód alapján :" szerintem azt jelenti..." nem biztos), de azért remélem nem úgy mennek ott a dolgok ,ahogy megjósoltad...Azt olvastam szintén a honlapjukon, hogy mindenki a tudásszintjének megfelelő csoportban tanulhat. Ez nekem azt jelenti ,hogy ha úgy megyek oda, hogy szeretek mozogni és tornázni ,de még nem nagy szakértelemmel rendelkezek, akkor is tudnak velem dolgozni. Az eltökéltség pedig nem azt jelenti, hogy mindent tudsz egy bizonyos dologról, hanem azt ,hogy mindent szeretnél tudni! Ezenfelül az is vigasztal ,hogy mindenhez 10% tehetség, és 90% szorgalom kell!
üdv
szia!
én csak Pesten tudok, szerintem nincs is vidéken...
Keviviki: szerintem azt jelenti, hogy tudd a lépések neveit, legyél otthon a mozgásban... mert ha úgy mész oda, hogy pl. nem tudod, mi az a mambó, akkor egyrészt elég sokat fogsz szenvedni, másrészt húzod a csapatot vissza, mert nem tudtok olyan gyorsan haladni.
ja, és még annyi, hogy általában aki vagy a Fitness Akadémiára, Fitness Companyre vagy Iwire akar menni, az eléggé eltökélt és úgymond hódolója a táncnak, az aerobicnak, tehát tudja az alapokat... vagy ha nagyon jó helyre járt, akkor annyira nagyon újat nem is fognak neki tudni tanítani.
Sziasztok!
Engem is a Fitness Akadémia érdekelne. De jelentkezési feltételként ott szerepel ,hogy "redszeres aerobik óra látogatás". Ez mit jelent pontosan? Azt, hogy előtte járni kell "hivatalos" aerobik órákra, és ezt igazolni is kell?
A legjobb edzők Bp.-en vannak, gyere ide! (Fittness akadémia....)