Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Anyós kedvence: az EXnő

a_weaver
Létrehozva: 2007. július 16. 10:25

Sziasztok

Fogalmam sincs, hogy előfordul-e ilyen másokkal is, de nálunk az a helyzet, hogy a párom szülei a barátom volt csaját tutujgatják, a nőci állandóan visszajár hozzájuk a házba. Anyuci (azaz a párom anyja) persze imádja és nagyon sajnálta, hogy szakítottak a pici fiával. Persze a csaj Anyucihoz járogat vissza (persze persze), mert olyan jóban vannak. Emellé ugyan hozzá kell tennem, hogy volt idő, mikor ez a kis nőcske mindennap hivogatta a páromat, képeket küldözgetett magáról és mindig volt valami apró kis kérése, kérdése hozzá.

Én ezt megelégeltem, írtam neki, hogy szálljon le legalább rólunk. Aztán meg én voltam a fekete bárány, hogy hogy merészelem... merthogy ő a családhoz tartozik... Anyucinak kint van a képe is, naptár is van róla, meg hűtőmágnes, meg minden anyámkínja. Nekem ez visszataszító és mikor kértem a kedves mamát, hogy szállítsa le rólunk a pártfogoltját, először azt hittem, segít. De nem. Karácsonyi vacsora, menjek én is, jajj de ott lesz az exnő is, nem baj? Mondtam, akkor nem megyek. Persze bőgéses zsarolás meg stb, így kötelező volt. Mondtam, hog ilyet többet SOHA!

Azóta is minden családi étkezés azzal telik, hogy bár nincs ott, de a róla szóló híreket tudnom kell. Felfordul a gyomrom ettől. Szeretem a páromat és sajnálom a helyzetet, de leginkább magamat, fogalmam nincs mit tegyek! Várom a negatív és a pozitív véleményeket is! Köszönöm...

  1. Torolt_felhasznalo_544433
    Torolt_felhasznalo_544433
    2008. október 11. 16:37307.

    Figyelj csak!Azt kérdezd meg a kedves Anyucitól,hogy:"Hé mama,nem akarod elvenni feleségűl?"De most viccen kívül!Nálunk is hasonló a probléma,úgyhogy 100000000%-osan megértelek!

    Amikor mi összekerültünk a párommal azt hallgattam,hogy E.ilyen meg olyan szemét,aljas,ádáz stb....Aztán meg amikor összeköltöztünk(anyósomékhoz)jött a fekete leves!!!

    Mondogatta is,hogy E.-vel nem így csinálta az ő kicsi fia,meg E.olyan sokat volt itthon!(Jah ezért nézett ki úgy a párom szobája mint egy disznóól)Teszem hozzá,hogy én esti suliba és dolgozni jártam,úgyhogy este kilenckor már haza is estem és ez nem tetszett neki!Mondogatta is,hogy:nem pakoltad el a ruhákat amit tegnap mostál ki,meg:nincsenek rendesen behajtogatva a szekrénybe!De bezzeg E.!Ő megcsinálta!Dehogy csinálta!Még én dobáltam ki a ruháit utólag,mert Anyós nem merte!

    Aztán egy szép júliusi napon összepakoltam és elköltöztünk az én édesanyámékhoz!Mert addigra már teljesen elvadultak a dolgok.Egy este azt vágta a fejemhez,persze nem a fia elött,hogy állandóan programot csinálok hétvégén,és miért kell mindíg az én anyáméknál lenni(ez minden szombat estét jelentett...),hogy többet vagyunk ott mint itthon,és neki ebből elege van,mert bezzeg E.-vel mindíg itthon voltak és nem mentek sehova,mert szerettek itthon lenni!!Az volt a célja,hogy sírógörccsel,az exre gondolva hazamenjek,és ne zaklassam a kicsi fiát.Aztán valahogy nem jó napomban kapott el és azt találtam neki mondani:Figyelj,mintha azt mondtad volna,hogy nem bírtad E.-t?Jah,hogy azt nem úgy akartad mondani?Aha!Jó,akkor megvárjuk a fiadat és megkérdezzük,hogy ő mit szolna hozzá,ha visszaköltözne az exe,én meg hazamennék?

    Nah ez bejött......Mert egy gyáva ember,aki nem mer a fiával szembeszállni!Ilyenkor gondolj arra,hogy a tiéd is ilyen gyáva!Merj vele szembeszállni!Lehet,hogy pattogás lesz belőle,de ha a párod szeret,akkor támogatni fog!Nyugodtan elmesélheted neki mit művel(t)az anyja.Hidd el meg fog érteni!És tudatosítsd magadban,hogy erősebb vagy az Anyósnál!Mert ha nem lennél az,szerinted még együtt lennétek?

    előzmény:
    a_weaver (1)
    2007-07-16  10:25
  2. 2008. október 11. 08:07306.

    Nos, van sok, amiben igazad van, főleg, hogy miért ettem magam emiatt. Csak tudod, az anyóst maximálisan leszarom e tekintetben, hogy szeret-e vagy sem. A kislányka ugyanis mindig mást mondott anyós pajtásnak és mást a páromnak. Ilyen egy jellemtelen köpönyegforgatóval az életben nem találkoztam... anyós jóhiszeműen mondja nekem, hogy dehát a kislányka már nem hivogatja a páromat... aha, hiszékeny volt

     

    Szóval nem anyós pajtival járok, most már sok minden változott, szerencsére elköltöztem onnan, és nem kellett végigülni több karácsonyt azzal a csajjal, aki annyira ragaszkodott ahhoz a pasihoz, akivel én jártam. Nekem ez nem normális. Van, akinek igen, de nekem nem volt gyomrom hozzá. Ilyen vagyok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_266823 (295)
    2008-09-11  16:46
  3. 2008. szeptember 11. 19:29303.
    Ez nem megy a végtelenségig...ráadásul az evés elég kényes téma nálam,nem tudok enni,ha bosszantanak közben.Mindegy,túlvagyunk rajta.Csak érzékeltetni akartam,hogy az se egy kéjhömpöly,ha szidják az exnőket az aktuális előtt.(Az én szüleim pl. soha semmilyen említést nem tettek semmilyen expasimról a jelenlévő pasi előtt-szerintem ez a normális)
    előzmény:
    Szoljanka (302)
    2008-09-11  18:15
  4. 2008. szeptember 11. 18:15302.
    talán ez a legjobb megoldás, mosolyogva mondani: bocsánat,ez nem tartozik rám,
    előzmény:
    rahan (297)
    2008-09-11  16:57
  5. 2008. szeptember 11. 18:08301.
    Persze,világos.Én sem bírnám elviselni,ha anyámat megbántaná valaki.de ő teljesen más tészta,kevésbé ingadoznak a hangulatai és sokkal inkább tiszteletben tart másokat.Az utóbbi években viszont teljesen jól elvagyunk,("anyóssal") sikerült megtalálni azokat a témákat,amik mindkettőnket érdekelnek és gyakrabban is találkozunk.(Jól is érzi magát mindenki ilyenkor)Ha sose tette volna szóvá senki,ami nem jó,biztos redukáltam volna a vele való találkozásaim számát,és azt a keveset is úgy töltöm el,hogy szörnyen érzem magam.Így sokkal jobb.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_266823 (300)
    2008-09-11  17:16
  6. Torolt_felhasznalo_266823
    Torolt_felhasznalo_266823
    2008. szeptember 11. 17:16300.
    Én értem. Mondjuk jó hosszú vacsorák lehettek...3 óra!Szóval a párod is hibás. De éppen azért, hogy ne legyenek könnyek, én max. félrehívtam volna az anyámat és megkértem volna, hogy ne...nem volt szükséges. De hogy megalázzam bárki előtt, azt nem. Annyira soha nem lehet szenilis. És olyan még nem született, akinek engedném, hogy megríkassa....ez tény. (nem tudom, minek részletezem)
    előzmény:
    rahan (299)
    2008-09-11  17:12
  7. 2008. szeptember 11. 17:12299.
    Én viszont nem voltam hajlandó sokadszor ugyanazt a menetet végigjátszani,három órán keresztül hallgatni,hogy egy vadidegen ember milyen jellemtelen,stb.Persze először csak szépen megpróbáltam terelni a témát,majd egyszer megkérdeztem,hogy nem beszélhetnénk-e esetleg másról,aztán százhuszadik alkalommal eljöttem.Persze,véges......általában két nőről volt szó,róluk viszont rettentő részletesen.A "párom" általában szó nélkül evett-ivott,aztán amikor nem bírta tovább,rászólt.Olyankor pityergés,szemrehányás,majd mindenki rémesen érezte magát.Na,ebben nem kívántam részt venni évekig.(Ha jól számolom,két év telt el,mire értelmesen tudtunk egymással kommunikálni,de megérte:))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_266823 (298)
    2008-09-11  17:05
  8. Torolt_felhasznalo_266823
    Torolt_felhasznalo_266823
    2008. szeptember 11. 17:05298.
    Felhagyott volna magától is. (az a topicnyitó-exnő tudott valamit!) Ha másért nem, azért, mert a párod exeinek száma is véges. Anyám nem szidja egyik volt vagy meglevő ismerősömet sem, nem akar hülye helyzetbe hozni, és nem primitív. De ha ezt tenné, akkor sem engedném, hogy valaki rászóljon. (4szemközt megkérném, hogy ne tegye)
    előzmény:
    rahan (297)
    2008-09-11  16:57
  9. 2008. szeptember 11. 16:57297.

    Nálunk sokáig az volt a szokás,hogy ahogy leültünk ebédelni(fagyizni,kávézni,akármi) nekiállt szapulni a pasim volt nőit.

    Nem éppen válogatott stílusban.Egyszer szóltam neki,hogy ezt ne tegye,mert egyrészt semmi közöm hozzá,másrészt senkinek nem lesz ettől jobb kedve.Kis csönd,majd tíz perc múlva újrakezdte.Felálltam,hazamentem.Persze sértődés,veszekedés,stb.,de nem engedtem az elképzelésemből,mondtam,hogy bármiről szívesen beszélgetek vele,ami nem a fent említett téma.Egy idő után felhagyott a próbálkozással.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_747232 (294)
    2008-09-11  16:39
  10. 2008. szeptember 11. 16:52296.

    Édes.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_747232 (294)
    2008-09-11  16:39
  11. Torolt_felhasznalo_266823
    Torolt_felhasznalo_266823
    2008. szeptember 11. 16:46295.
    Most a párod (a pici fiú az...?) az, akivel együtt akarsz lenni és szeretni, vagy az anyósod? Abszolút nem róhatja fel senki a nőnek, hogy kedveli a régebbi barátnőt, biztos van oka, hogy ennyire szereti. Te érezhetően nem szereted az anyóst, az zavar, hogy az nem téged szeret. De az anyós nem akar járni veled, mégis olyan, mintha féltékeny lennél, hogy elcsábítja az exnő "anyucit". Mit foglalkozol vele? A párod nem elég ? Nem elég ha ő szeret és te is őt? A fölös energiádat arra is fordíthatnád, hogy kimutatod a szeretetedet, jobban az eddiginél. És a kicsinyes cirkuszt meg el kéne hagyni. Nem te vagy az ex. Ő nem hisztizik, te viszont igen. Szerinted ez kinek tetszik? Anyóst nem nyered meg vele, max. nem mégy át és nem fog sírni utánad. A párod kétlem, hogy ezt a részt élvezné belőled. Sőt! Az ex meg látja, hogy esz a fene- miért is??- és jót röhög magában. Ő tud örülni az exanyósnak IS. Ahhoz, hogy téged többen és jobban szeressenek, el kéne lesni ezt azt az exbarátnőtől akár. Hasznodra válna mindenképpen. Adni kellene többet, ha többet akarsz visszakapni. Szeretetből főleg.
    előzmény:
    a_weaver (1)
    2007-07-16  10:25
  12. 2008. szeptember 11. 16:39294.

    Sziasztok!

     

    Az anyósom az esküvőnkőn a volt menye (Éva) nevén nevezett!        

    -Gratulálok, Éva az esküvőtökhöz!

    előzmény:
    a_weaver (1)
    2007-07-16  10:25
  13. 2008. szeptember 11. 16:27293.
    Nem hiszem,hogy normális,de én annak se vagyok a híve,hogy két ember azt taglalja a kapcsolat elején,hogy melyikük kivel,mikor,hányszor,satöbbi.Ez mindig arra a két emberre tartozik,akikkel történt.Persze az se jó,ha rejtegeti,lelakatolja,és időnként lopva nézegeti.Tán ha megkérdezné,hogy szeretnéd-e megnézni,érdekel-e.És tudomásul venné,ha nem.
    előzmény:
    vikinyussz (288)
    2008-09-10  09:18
  14. 2008. szeptember 11. 16:24292.
    Pl az exem,aki a férjem,vannak  agyerekkel közös képeink,furcsa lenne, ha kidobnám.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_394094 (291)
    2008-09-11  09:21
  15. Torolt_felhasznalo_394094
    Torolt_felhasznalo_394094
    2008. szeptember 11. 09:21291.

    Szerintem az, hogy megtartja emlékbe, és nem dobja ki a közös képeket az nem baj. Nekem is volt olyan nyaralásom, ahol egy csomó közös kép készült, de nem fogom kidobni, mert különben alig maradna fényképem arról a helyről, ahol együtt voltunk. Ha nem veszi elő hetente, és nézegeti, akkor szerintem nem jelent semmit. De legbelelül szerintem úgyis érzed, hogy mit jelent számára az ex valójában.

    előzmény:
    vikinyussz (288)
    2008-09-10  09:18
  16. 2008. szeptember 10. 15:07290.
    Nem az  abaj,ha megtartja és valahol őrzi,de ne nyomja a következő orra alá.
    előzmény:
    vikinyussz (288)
    2008-09-10  09:18
  17. 2008. szeptember 10. 09:21289.

    Ez 1ül a pasid dolga,mert,ha kellesz neki,akkor tudja,hogy ez téged kicsinál és mivel az ő szülei,neki kéne ezt az ügyet anyucival lezárni és befejeztetni vele.A helyébe frankón megmondanám,hogy idefigyelj anya,többet nem megyek ha nem hagyjátok abba.

    Ennyi.Te semmit nem tehetsz.

    előzmény:
    a_weaver (1)
    2007-07-16  10:25
  18. 2008. szeptember 10. 09:18288.

    Igen, biztos, hogy azért mutatta az albumot, hogy tesztelje, hogyan reagálok, igaz régebben történt már az eset, talán egy éve is volt már... de még mindig előttem van, ahogy nézett...

    Utána persze megtudtam pár dolgot a volt leánykáról, és engem leginkább az foglalkoztatott, hogy még tart-e a románc,éreznek-e egymás iránt valamit, vagy egyáltalán miért kell ott tartogatni a volt barátnőről egy fényképalbumot, ha már régen volt és nincs köztük semmi.

     

    Szerintetek normális ha a pasi megtartja a volt barátnőjéről az emlékeit, fényképeket, nyaralásról készült fényképalbumokat? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_394094 (286)
    2008-09-10  09:04
  19. Torolt_felhasznalo_451126
    Torolt_felhasznalo_451126
    2008. szeptember 10. 09:12287.
    Na az én sztorimon lehet,hogy meg is botránkoztok...
    Én a férjem egyik exével igencsak napi kapcsolatban vagyok,mert már a férjem sógornője.A párom amikor szakított vele,akkor a csaj összejött a bátyjával.Utána ismertem meg a férjem.Szóval nálunk napi a kapcsolat,de nagyon jóban vagyunk.Ott van két gyerek,nálunk egy.Engem sosem zavart ez a helyzet.Van a férjemnek olyan exbarátnője ,aki a nyakára járt,na őt nem kedveltem.

    Néha kialakulnak vicces helyzetek.Volt olyan az elején,hogy teregettem,a férjem,most már sógornője itt volt éppen és amikor egy alsógatyát elővettem ,felkiáltott,hogy jéééé ezt még tőlem kapta.Röhögtünk egyet és kész.És nyilván nálunk mindennapos a kapcsolat,hiszen az anyósunk közös.
    Jaaaaa,azt elfelejtettem mondani,hogy a csaj ráadásul a második unokatesóm.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. Torolt_felhasznalo_394094
    Torolt_felhasznalo_394094
    2008. szeptember 10. 09:04286.
    Elég furcsa... biztos, hogy nem véletlenül mutatta.. ilyenkor olyan érzésem van, hogy azt lesik, hogyan reagál az ember ilyen helyzetben. Nekem is elkezdett beszélni az "anyósjelöltem" a barátom egyik volt barátnőjéről, kb. ötször elmondta tíz perc alatt, hogy milyen szuper csaj volt, milyen szép volt a haja, mennyire összeillettek a barátommal, stb... Hát, elég nagyokat nyeltem közben, és biztos, hogy ha most mondaná ezeket, akkor határozottan leállítanám. De persze akkor igyekeztem úgy tenni, mintha nem bántana, pedig nem hülye, tudja jól mindenki, hogy az ilyesmi kényes téma. Szóval, pontosan persze nem lehet tudni, hogy mit akart ezzel az albummutogatással a kedves anyuka, de ha hasonló helyzet van, talán a legjobb, ha rákérdezel, hogy most pontosan mi a célja ezzel?? (Ő is nő, és nála is voltak "exnők" elvileg, és biztos, hogy nem rajongott értük...)
    előzmény:
    vikinyussz (284)
    2008-09-09  21:29
  21. Torolt_felhasznalo_394094
    Torolt_felhasznalo_394094
    2008. szeptember 10. 08:57285.
    szerintem attól függ, hogy milyen volt a kapcsolat. Én nem nagyon búcsúzkodtam senkitől, kivéve egy anyukát. Ő tényleg tündéri!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_716696 (283)
    2008-09-09  16:20
  22. 2008. szeptember 9. 21:29284.

    sziasztok!

     

    A jelenlegi barátom szülei tündériek, nagyon szeretek velük lenni, beszélgetni, filmet nézni. Csak az a furcsa, hogy egymással néha nagyon csipkelődőek, megjegyzést tesznek és megbántják egymást, de ez náluk csak viccelődés, sosem godolják komolyan amit mondanak, csak poénkodnak és netenek egy jót egymáson.

    Nekem mégis furának tűnik, és néha durvának és legszivesebben a védelmébe kelnék annak, akit éppen bántanak.

    Ami leginkább furcsa hogy felém semmilyen visszajelzés nem jut el, azaz engem sosem "jellemeznek" és, talán jobb is, de még csak nem is viccelődnek. Nem tudom hogy ez azért van-e mert nem akarnak megbántani vagy inkább a hátam mögött beszélnek ki, és nevetgélnek rajtam? Velem szemben mindig kedvesek és sosem bántanak meg...

     

    A másik furcsa dolog, csak hogy a témához is szóljak, hogy még a kapcsolatunk elején talán második alkalommal mikor a barátoméknál voltam és a szüleivel beszélgettem, a barátom anyukája megmutatott egy fényképalbumot. Az album a pasim és az egyik volt barátnőjéé volt, az egyik nyaralásukról. Nem is értettem miért mutatja nekem, csak mosolyova megkérdeztem hogy ez a lány a barátom egyik volt barátnője?

    És jött rá  válasz mosolyogva, hogy ja, igen, nagyon kedves lány volt. Én pedig mosolyogva hozzátettem, hogy igen, tényleg annak tűnik és milyen szép is... Annyira fura helyzet volt, és talán akkor nem is idegesített, de utólag visszagondolva kissé nyomasztó...

    Szerintetek miért mutatta meg nekem azt az albumot? Különben is, miért van róla album?? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_716696
    Torolt_felhasznalo_716696
    2008. szeptember 9. 16:20283.

    Hát helló!

     

    Jah, ez egy nehéz kérdés, anyós, ex, amit csak akarunk....Nekem az ex anyósomék voltak furik....Nem mondom, hogy nem szerettem őket, és ők is engem (vagyis ebbe nem vagyok bizti, de legalábbis úgy csináltak), de náluk soha nem lehettem önmegam. Mindig oda kellett figyelnem mit, hogy mondok, olyan feszéjezett volt az egész....A mostani igen, nagyon jó fej laza egy nő, hál isten.

    Ha már itt tartunk: szerintetek, ha szakításra kerül a sor, el kell búcsúzni ex anyóséktól?

    előzmény:
    a_weaver (1)
    2007-07-16  10:25
  24. 2008. szeptember 9. 16:00282.

    A volt anyósom szintén nagyon kedvel/t/. A múlt idő azért, mert már régen találkoztam vele.

    Az új barátnőt viszont nem bírja, megjegyzem, exapós sem, állítólag nagyon kisajátítós, elmarta tőlük a fiukat. Hogy most ez-e a teljes igazság, nem tudom, mert a másik oldalt még nem hallottam, a csajt sose láttam.

    De az biztos, hogy rám is féltékeny, mert volt barátnő vagyok, egy ideje az expasim már köszönni sem köszön. 

    előzmény:
    cickamacska (281)
    2008-09-09  15:44

Címlap

top