Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Elhagyott a férjem
Létrehozva: 2003. szeptember 16. 15:00
Nagyon hamar lettem terhes.Fél éve voltunk együtt.Én megijedtem,de belevágtunk.A babát mindketten nagyon vártuk.Megszületett a kislányunk,boldogok voltunk,de nem felhőtlenül.Vissza kellett mennem dolgozni,amikor a kislányunk 9 hónapos volt,mivel művészeti pályán dolgoztam elötte.Természetesen nem nagyon támogatta a férjem ezt a döntésemet,de úgy éreztem nem hagyhatom magam.Soha nem éreztem magam mellette biztonságban.Dolgoztunk mindketten,nem törődött velem,magányos voltam mellette.Beleszerettem az egyik munkatársamba,de soha nem történt köztünk semmi,én iszonyúan szenvedtem.Két hónap múlva elmondtam a férjemnek,hogy más iránt is érzek valamit.Ezután sem változott a helyzet.Fél év múlva mondtam neki,hogy nincs értelme folytatni,én nem tudok szeretet,törödés nélkül élni.Elment,mindenkivel lefeküdt.Majd rájött,hogy megtalálta Istent,fogadjam vissza, megváltozik.Nem igértem neki semmit.Majd megint mindenkivel összefeküdt.A barátnőmmel is.Majd visszafogadtam,három hónapig játszotta a családapát és most szó nélkül elhagyott minket.Ezután hogyan tovább?Én rontottam el?
Lehet, hogy az a baj, hogy magamból indulok ki, mert én ilyet sosem tennék. .
Tudom, hogy én is végigcsinálnám, ha teljesen kezelhetetlen lenne már a helyzet, de most még nem akarom felrúgni a kapcsolatunkat. Tudod, én még bízom. . .
Csak egy kicsit félek, ugyanis nagyon-nagyon szeretnék babát, "dolgozunk" is rajta, de hosszú hónapok óta nem akar sikerülni. Mondhatnám, hogy a sors keze. . . az első babát elvesztettem, amikor "zűrös" időket éltünk. De mi van, ha sikerül a második, és úgy járok, mint Te?? Azt hiszem, belepusztulnék. . . ezért is mondom, hogy nem kismiska amit és ahogy át-túl éltél, és csak gratula!
Biztos vagyok benne, hogy lesz olyan pasi, aki értékelni fog Téged-Benneteket!
Hitegetett folyamatosan. Kis időt kért még. Mikor hazahozott bennünket a kórházból kipakolta a cuccaimat és lelépett. Még csak a fürdetésre sem volt kíváncsi. Na akkor kezdtem kiszeretni belőle. Ha ilyet meg tesz egy férfi a saját feleségével és fiával, akkor nem érdemel meg mindket.
Aztán persze már kezdődőtt a dac, hogy csakazért is megmutatom, hogy talpon tudok állni és különben is. . . . Szóval nem könnyű ez igaz. De mikor itt vannak a gyerekek, akkor hidd el minden anya megtesz mindent, csak ők ne érezzenek meg sokat az egészből. Sajnos a lányomat pszihológushoz is kellett vinni. Leromlott a tanulásban, mert folyton csak az apjára gondolt. Azóta megváltozott. Már kezdi látni ő is a dolgokat. Nem beszélek az apja ellen, nem kell, látja ő maga is, hogy milyen lett.
Kértem az exem, hogy jöjjön, amikor csak akar, hogy a kicsivel legyen kapcsolata. Nem teszi, nem érdekli, pedig büszkén állítom, nem mindennapi kisfiú. Folyton mosolyog. Nagyon aranyos és nagyon szeretik egymást a nővérével. Furcsa, hogy egy ember hogy meg tud változni. Nagyon jó apa volt, most olyan semmilyen. De ez az ő baja már. Egyszer elmúlik a jó is ebben a fene nagy szabadságban és akkor jöhet majd a gyerekeihez. A kicsi már most is inkább elhúzódik tőle, hisz nincs mihez kötni. Szóval lányok nem feladni, van élet utána is. Ezt mostmár így majd kétévvel a szakítás után bátran állítom. És bízom benne erőssen, hogy lesz majd valaki, aki értékelni fogja ezt a kiscsaládot és kellünk majd neki.
Csak gratulálni tudok az erődhöz, nem semmi! Én nem tudom, meg tudnám-e tenni, annyira kötődöm a páromhoz. Lassan már nyolc éve leszünk együtt, tudom, hogy legalább egy nővel már megcsalt, de annyira szeretem! Persze dühös is voltam, meg "jégkirálynő" is, de nem tudom felszámolni ezt az érzést. Ráadásul amikor alkalom lett volna, képtelen voltam "visszacsalni". Pedig megérdemelte volna az a piszok. . . Viszont azt tudom, hogy szeret és én is szeretem. Jó lenne olyan erősnek lenni, mint Te. . .
Új élet? Fel sem tudom fogni.
Fél év kellett, hogy elengedjem. Már minden hidat felégetett maga mögött.
Tudom, hogy nehéz, úgy vágytam, hogy megöleljen, hogy hozzáérjek, a vállára hajtsam a fejem. Nem tehettem, hiszen volt aki ezt megtegye. Nagyon fájt. A terhességem utolsó időszakában minden este sírva aludtam el. De túltettem magam rajta. Új életem van már, amibe ő már nem fér bele. Kész ennyi volt 14 év.
Macifül, ez szintén nagyon durva. Lehet hogy később én is így érzek majd, de most még szeretem és másra sem tudok gondolni.
Velem is megtörtént a topik címe. Ma hagyott el a férjem, két gyereket hátrahagyva. (15 és 2, 5 éves lányok) A nőci a kolléganője, önálló elvált nő, akit szintén megcsaltak, azonnal elvált, ez pár éve volt. És most az én férjemet vette el. Persze ehhez kellett a férjem is. . . Kb. egy éve már nem éltünk túl jól, én inkább a gyerekekkel foglalkoztam, ő meg sokat dolgozott és időigényes a hobbija is. Semmire sem gyanakodtam, húsz évnyi együttlét után, amiből 16 év házasság. Három hete derült ki a dolog, azóta gyötrődik hogy elmenjen-e a boldogságát megtalálni a lány mellett, vagy maradjon a gyerekekkel és mellettem úgy, hogy közben mást szeret. Iszonyúan érzem magam, most jöttem rá, mennyire szeretem és egymillió szál köt hozzá. Lányok, vigyázzatok a párotokra és adjatok nekik folyamatosan a szerelmetekből, ne járjatok úgy mint én.
Az hogy o utanna mindenkivel elment, talan ez egy vissza vagas is volt az o szemszogebol nezve.
Ebben senki sem tud annyira tanacsot adni. De ha nem szeretted es nem is szereted, akkor enged el, es te pedig szed ossze magadat, es kezdj uj eletet. Nem csak magadert hanem a lanyodert is, mert akarmi tortenik o az elso!!!! sok szerencset, udv Emese
Te nyilván jobbat érdemelsz, a sors akarta.
Bízz magadban, ez a legfontosabb!:))
De ne fogadd vissza, mert szerintem jobb már nem lesz.
Nemigazán értem. . .