Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Megpróbálom felhozni ezt a topikot.
a Corában lehet kapni, és finom is
Szia,
Próbáld ki úgy, hogy almaszeleteket is raksz a mézes sütik mellé.
Tha
A levelestészta bejött Neked? Én régebben vettem, nem rossz, de elég kevéske volt az árához képest.
Ma már inkább én is sütök, de régen mumus volt a sütés Aztán volt, hogy időm nem volt rá. Most meg már csak nézem a végeredményt
Neked is!!!
Azért, mert odaírod, hogy nem kötözködés, attól még az.
Ha adsz neki legalább egy elérhetőséget, hogy hol vehet, majd megkérdezed, hogy miért, akkor ok.
Már a második topic 5 percen belül, ahol sütis segítséget kérnek és minden második hozzászóló odavágja, hogy miért nem sütsz, az olcsóbb, finomabb, stb.
Ha egyszer venni akar, akkor abban kell segíteni.
Én sem akartalak megbántani.
Lányok,nagyon köszönöm!Sparba néztem eddig,ott nem volt!Du-n keresem még az utamba eső Intersparba!
Nincs már időm sütni,kisérletezgetni,még soha nem sütöttem,és tartok attól hogy keményre sikerülne!Egyébként csak magamnak akarok egy keveset,eszegetni!
Nem kritizáltam egyáltalán! Te kritizálsz ezzel, én csak érdeklődtem miért alapot vesz?! Kíváncsi voltam rá, hogy esetleg azért mert finom vagy miért?! Az biztos hogy nem véletlen akar venni, csak egy kérdés volt, mindenféle leszólás mellőzésével, ahogy írtam is!
Szerintem nem véletlen akar venni. Lehet dolgozik látástól mikulásig, vagy mini gyereke van, stb. Ha egyszer venni akar, akkor abban kell segíteni.
Minek kell örökké a másik döntését megkritizálni?
Szia, délelőtt láttam a Móricznál a gérobiban. De sokkal finomabb és olcsóbb amit te készítesz. Nézz át a sütik-képpel topikra, ott kiváló mézesrecik vannak. Külön ajánlom Bilonka mézesét.
Sikeres sütizést!
Nézd csak mit találtam:
http://www.tantefanny.hu/hu/produkte/detail.asp?id=101&idCat=4
http://www.tantefanny.hu/hu/produkte/shops.asp