Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Apa nélkül felnőni

Byldiko
Létrehozva: 2007. december 27. 19:30

Én egy barátnőm esetében szeretnék véleményeket, tanácsokat kérni:

Nagy szerelemmel kezdődött 2003-ban egy kapcsolata, amiből egy kislány született. Először nem éltek együtt, csak mikor a gyerek kb. 5 hónapos volt, tervezték ezt. Aztán a kislány egy védőoltás után súlyos szamárköhögést kapott, élet-halál közt volt, sokáig kórházi kezelésre szorult. Mindeközben a barátnőm kapott egy telefonhívást, hogy a gyerek apját itt és itt, ekkor és ekkor egy nővel látták, és mikor a barátnőm a kórházból egy kis időre hazament, tényleg rajta kapta egy, az apánál jóval idősebb hölgyel. Az apa mit sem zavartatta magát, a mai napig ezzel az idős hölgyel él, a lányát megtagadta, a nevére sem vette, sőt épp ma történt egy óriási veszekedés köztük, mikor a barátnőm egy cd-t adott át neki karácsonyra, amin a lányának a fényképei vannak zenei aláfestéssel, semmi mást nem akarva ezzel, csakhogy lássa a lányát legalább fényképen hátha megenyhül, és legalább telefonon akarna vele beszélni. Utána felhívta telefonon a barátnőmet ez az apa, hogy miért zaklatja, miért csinál balhét neki, kér apasági vizsgálatot, mert nem hiszi, hogy az ő lánya stb.stb., holott a születésénél elismerte. Apasági nyilatkozatot nem tettek, mivel a barátnőm válása és a fogantatás pillanata között nem telt el 365 nap, és így állítólag nem tehetett semmit. Aztán a barátnőm férjhez ment kb. másfél éve mégegyszer, a mostani férje a nevére vette a kislányt, felajánlotta annó, hogy sajátjaként neveli fel, de sajnos rá kellett döbbennie, hogy nagy hibát követett ezzel el, ez a férfi sem az, akinek az elején mutatkozott. A házasság után jött rá, hogy a férje a mama kedvence, és ráadásul egy alkoholista lett, mit sem törődve ő is a kislánnyal.

Kérdem én, miért vannak ilyen emberek? Mit tegyen a barátnőm, hogy az édesapa legalább a lánya iránt megenyhüljön? Ne legyen fontosabb neki a mostani idősebb nője, aki mellesleg nagyon féltékeny a kislányra, fél, hogy netalántán az apának esetleg fontosabb lesz a saját gyereke, mint ő. A barátnőm nem őt akarja visszakapni, csak a kislányt látogassa, néha törődjön vele. Tényleg vannak ilyen kemény szívű férfiak?

Ti mit tennétek a helyébe?

Köszi a segítséget.

 
  1. 2007. december 28. 21:28172.

    Így van. 4 év alatt 3  pasi, 1 gyerek...iszonyat káosz hegyek, acsarkodás, pasiüldözés.

    Pedig a topikindító barátnőjének le kellene ülnie és elgondolkodnia azon, hogy ki is az, aki ezeket előidézte, létrehozta ? Ki cselekszi meg ezeket ? Ki a felelős ezekért ?

    előzmény:
    hapcibenő (168)
    2007-12-28  15:18
  2. 2007. december 28. 19:40171.

    Nem szégyen az a mai világban, ha nem rángat bele egy két gyereket is.

    Akkor már nem mozgalmas de felelőtlen.

    Hajrá! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_110662 (169)
    2007-12-28  16:08
  3. 2007. december 28. 19:38170.

    Heló!

    Az elején még én is írtam, de egyszerűen ez reménytelen. Ha valahol a szemét pasikat akarják szidni akkor megy ez. Ráálltak egy ösvényre onnan nem hogy letérni de lenézni sem tudnak. Nekem is ez a véleményem, hogy kicsit túl gyorsan éli a csaj az életét két gyerekért felelősen. Aztán amikor rádöbben, hogy szarban van kapkod. A gyerekek identitását meg majd csak rendbeteszi a beszélgetős doktornéni egyszer. Amikor már nem fogja tudni hogy is hívják a kislány akkor lehet, hogy nem csak barátnője nem akar lenni a csajnak de lánya se sűrűn.

    előzmény:
    hapcibenő (168)
    2007-12-28  15:18
  4. Torolt_felhasznalo_110662
    Torolt_felhasznalo_110662
    2007. december 28. 16:08169.
    mozgalmas élete volt, na! 
     
    előzmény:
    hapcibenő (168)
    2007-12-28  15:18
  5. 2007. december 28. 15:18168.
    ez minden topiknál így van, még akkor is, ha valaki csak annyit ír, hogy odaégette a rántást, mit csináljon. ott sem ismered a körülményeket pontosan, csak annyit, amennyit a topikindító írt. én ezt vettem ki a topikindítóból és fenntartom. gondold el, 2003 óta a csaj két pasitól elvált és egy harmadiknak gyereket szült. öt év alatt.
    véleményt kérdeztek, megírtam. egyébként aki együttérző hozzászólást ír, az sem rendelkezik több infóval, legfeljebb szimpatikusabb a topikindítónak....
    előzmény:
    silviHemel (167)
    2007-12-28  15:09
  6. 2007. december 28. 15:09167.
    Szerintem nem csak a ferfiakra igaz amit irtal, ugyanis ,hogy a te szavaiddal eljek: "a nok nem akarnak minden pasinak gyereket szulni, akivel dugnak".

    Az emberek gyakran kovetik el azt a hibat az nlc-n, hogy olvasnak egy sztorit es egybol messzemeno kovetkezteteseket vonnak le. Lassan mar az lesz, hogy szegeny kislany depresszios, stb. Nem ismeretik az anyat, a topikindito viszont igen. Nem kellene minden marhasagot belemagyarazni olyan dolgokba, amelyeket nem ismerunk kozelebbrol, szemelyesen.
    előzmény:
    hapcibenő (164)
    2007-12-28  13:05
  7. 2007. december 28. 14:47166.
    Szia Ildi!

    Mi ujsag? Hogy van a baratnod?

    Olyan durva amugy, hogy meg mindig vannak egyesek, akik ugy beszelnek veled, hogy "remelem jol vannak a gyerekeid", mintha te lennel a baratnod....holott tudjak, hogy nem. Ahhhhh, inkabb nem is mondok mar erre nekik semmit.
    előzmény:
    Byldiko (134)
    2007-12-28  00:06
  8. 2007. december 28. 13:05165.
    hát, azóta még írtam, úgyhogy tutti
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_110662 (163)
    2007-12-28  13:02
  9. 2007. december 28. 13:05164.
    ahogy olvasom, én egy dolgot látok: azt, hogy a barátnőd elég felelőtlen. ugrál egyik kapcsolatból a másikba, egyik házasságból a másikba....alkoholista a vadiúj férj? hát, szerintem az ember nem úgy ébred csütörtökön, hogy alkoholista, holott szerdán még nem volt az...mind a ketten akarták ezt a gyereket vagy csak a barátnőd? mert csodás szerelem ide vagy oda, a férfiak nem akarnak minden nőtől gyereket, akivel dugnak...hagyja a fenébe a gyerek apját, szedje össze magát, mert ezek szerint saját magán kívül nem számíthat senkire.
    előzmény:
    hapcibenő (161)
    2007-12-28  12:51
  10. Torolt_felhasznalo_110662
    Torolt_felhasznalo_110662
    2007. december 28. 13:02163.
    a végén még téged is kitiltat! 
    előzmény:
    hapcibenő (161)
    2007-12-28  12:51
  11. Torolt_felhasznalo_323644
    Torolt_felhasznalo_323644
    2007. december 28. 12:51162.
    egyetértek-jól látod a dolgot
    előzmény:
    leiw (159)
    2007-12-28  12:37
  12. 2007. december 28. 12:51161.
    ezt a katyvaszt....
    előzmény:
    Byldiko (1)
    2007-12-27  19:30
  13. Torolt_felhasznalo_219349
    Torolt_felhasznalo_219349
    2007. december 28. 12:43160.
    Szerintem hagyni kell a csudába... Ezt nem lehet kényszeríteni. Az én férjem 4 éve nem kíváncsi a kisfiára, sem a "testvérei" előző házasságából, sem a " nagymama". Érdekes módon a mostani élettársát sem zavarja ez a helyzet, ezt a gyereket kiradírozták, mintha soha nem lett volna... Én ha nő lennék, engem biza zavarna. Igaz én buta szőke /de az igazi / sem vagyok... Bele kell nyugodni: vannak ilyen patkány férfiak. Azt gondolom az élet hosszú távon igazságos, egyszer el kell majd számolni...
    előzmény:
    Byldiko (1)
    2007-12-27  19:30
  14. 2007. december 28. 12:37159.
    En azt nem ertem tobbek kozott ebben a historiaban hogy minek tettetek fel a gyerek kepet....hogy orszag-vilag felismerje? Hogy barki is ismerje-terjessze a sztorit rolatok? Mire valo  ez? Ugye nem arra hogy hatha az apa latva a gyerek kepet vagy valaki figyelmezteti ra akkor megpuhul....Ez a foto olyan hogy barmelyik gyerekronto hajlamu elmentene a keptaraba aztan kuldozgetne szerte a neten. Nem, szerintem sem egy boldog kep de az nem szamit semmit, nem kell minden foton minden gyerekek mosolyogni. Legjobb lenne ha anyuka tullepne ezen a dolgon es nevelne a gyereket szeretetben, akkor nem fog szamitani hogy nincs apa....De mennyinek nincs apja, aztan attol boldog gyerek lesz. Meg kell mondani hogy mashol el, nem tud talalkozni velunk es slussz......Minek ebbol ekkora problemat kavarni. Egyebkent ez tenyleg szomoru arcu kislany ha mindig ez az arca es nem hiszem hogy azert mert az apjat nem ismeri. Egy szereto anya mellett sosem szomoru egy gyerek........es nem az a legnagyobb gondja hogy hol az apja.
    előzmény:
    Byldiko (1)
    2007-12-27  19:30
  15. 2007. december 28. 12:29158.

    Hagyd békén a pasit. Ne fecséreld rá az energiádat.

    Így alkult, fogadd el.

    Két teljesen különálló dolog a gyereknek megmondani az igazat, és a volt pasidat hajkurászni. Ne hajkurászd, a gyerekenek ártasz vele.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_776018 (87)
    2007-12-27  22:50
  16. 2007. december 28. 12:20157.
    Alkoholista nem lesz az ember egyik percről a másikra. 
    előzmény:
    Byldiko (1)
    2007-12-27  19:30
  17. 2007. december 28. 12:18156.

    A barátnőd semmit ne tegyen. Nem is tehet.

    Ahány pasival össze fog jönni, mindig megváltoztatja a kislány nevét ?   Miért ráncigálja jogilag azt a gyereket ?

    Ha a válása és a gyerek születése között nem telt el 180 nap, akkor automatikusan a férj nevét kapja, és a férj lesz az apa a születési anyakönyvi kivonaban.

    A gyerek vérszerinti apjának el kellett volna vennie a barátnődet a gyerek születése előtt, de ezt nyilván nem akarta, vagy így alakult.

    Most kinek a nevén van, a 2. férj nevén ? Örökbe is fogadta ?

    Ne mászkáljon az apa után...erőszakkal nem ér el semmit. Felejtse el. Ettől még a kislánynak, ha majd elmondja ki az apja, elmondhatja az igazat...h most erőszakoskodik a pais örökre megtálja ezt a koloncot, a nő állandó számonkérését.

    előzmény:
    Byldiko (1)
    2007-12-27  19:30
  18. Torolt_felhasznalo_110662
    Torolt_felhasznalo_110662
    2007. december 28. 12:18155.
    parancsolj!
    a lehetőséged adott 
    előzmény:
    Byldiko (153)
    2007-12-28  12:09
  19. Torolt_felhasznalo_110662
    Torolt_felhasznalo_110662
    2007. december 28. 12:18154.
    felvázoltam a lehetőségeket!
    első férj: kiesett, nem ő volt a "tettes"
    a "köztes" pasi nagy örömködve bevállalta(?), bár semmi nyoma, hogy elismerte volna a magáénak!
    ennek alapján nem bizonyított a dolog, tehát ennyi erővel a szomszéd józsit is piszkálhatná, hogy "szeresse" a gyereket..
    a legújabb(?) szerzemény, akihez férjhez is ment, felvállalta, de ez a pasi meg megint kiesett a rostán, így szegény gyereknek jelenleg nincs igazi apukája!
    előzmény:
    Byldiko (152)
    2007-12-28  12:08
  20. 2007. december 28. 12:09153.
    De én is eldönthetem, hogy mész vagy sem, mert simán kitilthatlak innen a modik segítségével.... 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_110662 (150)
    2007-12-28  12:06
  21. 2007. december 28. 12:08152.
    Nem vagyok hajlandó bunkó stílusúakkal vitázni úgylátszik nagyon unatkozol... 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_110662 (150)
    2007-12-28  12:06
  22. Torolt_felhasznalo_110662
    Torolt_felhasznalo_110662
    2007. december 28. 12:06151.
    ?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_323644 (150)
    2007-12-28  12:02
  23. Torolt_felhasznalo_110662
    Torolt_felhasznalo_110662
    2007. december 28. 12:06150.
    mondom: törvény szerint semmit sem tehet!
    hogy megyek-e, vagy sem, majd eldöntöm!
    én!
    nem te!
    véleményt kértél, leírtam
    nem tetszik?
    pedig ez van
    előzmény:
    Byldiko (149)
    2007-12-28  12:01
  24. Torolt_felhasznalo_323644
    Torolt_felhasznalo_323644
    2007. december 28. 12:02150.
    ezt nem kellett volna sz.tem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_110662 (147)
    2007-12-28  11:59

Címlap

top