Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Anyósterror
Két gyermekem van, egy 4 éves, akivel lassan egy éve pszichológushoz járunk, problémás, úgy néz ki figyelemzavaros, és túlzottan aktív, óvodába nem sikerült beiratni, az óvónők félnek tőle. És van egy másfél éves. Kettőjükkel vagyok itthon, már az idegkimerülés határán sajnos. Elsősorban köszönhetően az anyám és az anyósom terrorjának.
Az anyósom két percre lakik tőlünk. Az anyám egy másik városban.
Én, amikor házat kerestünk, kértem a férjemet, hogy az az egy szempont a legfontosabb, hogy ne az anyósomék közelébe kerüljünk, mert már akkor tudtam, hogy nagyon durván beleszól mindenbe.
Ha egy kis segítséget kapok, rögtön visszahallom anyósomtól, ha jön hozzánk valaki, mindig azzal kezd, hogy ő főzött nekünk ezt-azt, holott folyamatosan kérem, ne főzzön nekünk, minden nap készítek főtt ételt, hétköznap is. És én is rendszeresen küldök nekik hetente süteményt és palacsintát, ha sütök, de soha, senkinek nem emlegetem.
Beleszólnak abba, hogy a házunk előtt hogyan nyírjuk a füvet, hogyan műveljük a kertet, milyen bútort vegyünk, hova vigyem a gyereket játszóházba, hétvégén milyen programot csináljak. Szóval mindenbe. Kulcsuk van a kapuhoz, többször kérte a férjem, hogy ne jöjjön át anyósom, anélkül, hogy telefonálna, de mintha a falnak beszélnénk.
Tegnap a lányom névnapját ünnepeltük, anyósom 3 órán keresztül egyedül beszélt szinte végig, senki sem jutott szóhoz. Szó sem volt a gyerekek ünnepéről, hanem azt emlegette, hogy ő miket csinál, milyen baja van, hogyan intézett el dolgokat stb.
Amikor 4 hónapos terhes voltam, nem akarta megengedni, hogy elmenjünk két napra Prágába a férjemmel, 1 hónapig azt hallgattam, hogy milyen felelőtlen vagyok, és ha tudta volna, hogy terhes vagyok, nem engedte volna ezt az utat. És azért is kiakadt, hogy 8 hónapos terhesen el mertem menni egy esküvőre, amit nem abban a városban van, ahol élünk.
Amikor házat néztünk (1 éve) kétfelé cibáltak minket, érzelmileg zsaroltak anyám és anyósom, hogy mi lesz, ha nem ide költözünk, ha nem olyat veszünk stb. Amikor a férjem kitette a lábát, anyósom 5x elmondott "nem" válaszom ellenére, elrángatott házat nézni olyan helyre, ahol kifejezetten nem akartam házat venni, a ház nekem egyáltalán nem tetszett, de ő áradozott róla, hogy neki mennyire megfelelne.
Azóta megvettük a két szobás házunkat, erre azt mondogatja, hogy ha nem élne náluk a dédi (az ő édesanyja), akkor ő már rég átjött volna a mi kétszobás házunkba lakni, neki bőven elég annyi, mi meg odaköltöznénk az övékbe (amelyik házról többször elmondtam már, hogy én nem laknék ilyenben, mert túl nagy, kétszintes, nagy a rezsije stb.).
Anno 5 éve az esküvőnkre azért nem jöhetettek el a férjem barátai, mert az anyja nem engedte meg, mert mit szólnak a rokonok, ha mi meghívjuk a férjem legjobb barátait, de a rokonságból meg csak a szülők-testvérek jöhetnek el.
Többször el lettünk rángatva templomba is a gyerekekkel, mert a férjem anyja úgy gondolta, hogy illik elmenni. Én nem vagyok vallásos, de kénytelen voltam ott lenni, mert egyszerűen nem volt képes megérteni a "nem"-et.
Ezek csak apróságok, de folyamatosan megkeserítik az életünket, és ennél sokkal durvább dolgokba is beleszólnak.
Az anyám eljön, és egész nap kritizálja a háztartásomat, átrendezi a szekrényeket, ha kiteszem a lábam otthonról, kicserél függönyöket, a gyerekekkel szemben totálisan következetlen, nincsenek szabályok, a gyerek uralkodik rajta.
Egyelőre ennyi, most a nagy sérelmeket nem írom le. Csak annyira kellett, hogy kiadjam már magamból. Köszönöm, aki meghallgatott.
Elnézést, hogy csapongó voltam, de már annyira ideges vagyok emiatt, és a férjemmel egy dolog miatt veszekszünk, a szüleink miatt. És ez már a gyerekekre is rá fog menni, ha nem találunk megoldást.
Hát hajmeresztő, amiket írtok, az már igaz.
A megoldási recepted valóban működőképes és hatásos, de ugye tudod, hogy ezt keresztülvinni és utána következetesen be is tartani majdnem ugyanannyi idegbe kerül majd, mint a jelen helyzet? Épp azért, mert te magad mindig is tudod és tudni fogod, hogy nem az a természetes és ha valaki folyamatosan természete ellen kényszerül tenni bármit, az előbb-utóbb vagy robban vagy esetleg valami betegségben jön ki.
De a pályán van sajnos............ bár a gyerekek a suliban is gonosz banyának hívják...........de ő ezt viccnek fogja fel és nevet rajta.
Ha a férjem mikor már nem bírja cérnával és ordít vele, meg mondja neki, h: "Anyu te nemnormális vagy, hülye vagy!" Akkor azon is olyanokat röhög, hogy csak nézünk. Ha én mondanék ilyeneket a szüleimnek, biztos megsértődnének és nem állnának velem szóba egy darabig.
Lehet neki bármi csúnyát mondani, olyan mint egy gonosz bohóc, ha bántják, csaj röhög...... Egy érzelemmentes robot.....szerintem ketyós.
És mivel tudja, hogy a fia 5 perc múlva már ölelgeti őt, nem használ a kiabálás.
Sajnos a férjem ilyen családban nőtt fel, ha van valakinek baja a másikkal, akkor leordítják egymást, senkit nem érdekel a másik fájdalma, aztán mikor kimegy a dühük, akkor leülnek, nevetnek egy jót, majd édesen csevegnek egymással, mintha előtte nem lett volna ordítozás.
És valószínűleg tőlem is ezt várják, hogy miután anyósom elhordott mindennek, akkor előveszi a sütit és békésen csevegünk tök más témákról......
Csak a baj ott van, hogy a problémát senki nem akarja megoldani, így később újra előkerül..........
Én meg nem a bolondok bolygóján lakom................ez olyan mint mikor valaki belerúg a kutyájába, összeveri, utána meg odamegy és megsimogatja..........
Én inkább megszakítom a kapcsolatot ezzel a érzelmi fogyatékos banyával.
Kedves ANAEL!
Köszönöm a válaszod. Jó tudni, hogy vannak hasonló sorsú emberek.
A te anyósod tényleg vezsélyesebb lehet, mert közel van. Az enyém 170 km-re lakik, és csak telefonon terrorizál minket, élőben eljátsza h imád.
Amiket neked tanácsolnak mások, hogy légy elnéző, légy te az okosabb, ne foglalkozz vele stb......nem nyújtanak megoldást ilyen helyzetben szerintem. Főleg ha jó érzésű, nyugis családban nőttél fel.
Én is egymást szerető, egymással értelmesen beszélgető családban nőttem fel, ahol nem divat az ordibálás. Főleg az nem, hogy ordítunk, aztán törlés gomb benyomva, és mindenki happy.
És pont mivel fáj nekünk az, amit az anyós tesz és mond (nem pereg le, mert lelkizősek vagyunk, és érző emberek), egy olyan módszert kell kitalálni, amivel távol tartható a személye.
Az én anyósom a nagy "balhé" óta nem hívja a szüleimet, nem is kért bocsánatot azért, h lealázott engem és a szüleimet, valamint semmirekellőnek nevezte az egész családom stb.
Épp ezért mivel most hétvégén jönnek hozzánk, gondoltam lehívom a szüleimet is, és elmondhatja nekik mit miért gondol.
Na ettől be fog rosálni. Mert szemtől szembe nem mer senkit szidni.
Mi kultúráltan elmondjuk neki, h amit tesz az fáj nekünk, tehát vagy legyen mindig rendes velünk, vagy utáljon folyamatosan. Ha az utóbbit választja, akkor én megszakítom velük a kapcsolatot. A férjem természetesen összejárhat velük, de ha ők jönnek, én lelépek itthonról.
Tehát az anyós terrortól úgy lehet megszabadulni, ha nem találkoztok, bármennyire kínos is. Neki lesz a legkínosabb, mert miatta történik.
Ha mégis átjön hozzád meglepetésszerűen, mikor otthon vagy, akkor mond meg neki, h nem érdekel mit mond, és többet ne szólj hozzá.
A legmegalázóbb ha vkit levegőnek néznek. Tudom, nehéz megtenni, de ha látja, h nem foglalkozol a jelenlétével, és hozzá se szólsz akkor a csend nyomasztó lesz egy idő után és majdcsak távozik. Ez olyan mint a vihar előtti csend..:))))))))
Az anyóst vagy elijeszteni kell, vagy semmibe nézni, mert a szócsatát élvezik. Meg kell tenni mindent, hogy ne érezze jól magát nálatok. Tudom ez bunkóság, de inkább jobb eljátszani a szemetet egyszer-kétszer, mint egy életen át szenvedni a jelenlététől. Nem kell csúnyán beszélni, meg ordítani vele, hanem tárgyilagosan, diplomatikusan, higgadtan megmondani neki, hogy hagyja abba mit csinál, mert csak árt vele, ha meg folytatja, akkor nem kell lelkiismeret furdalást csinálni abból, hogy lerázzuk, vagy lelépünk a környezetéből.
Kedves Nina777
Hasonló cipőben járok én is, és nagyon elegem van már az egészből. Az a véleményem, hogy az ilyen anyós típus nem elmebeteg, nincs baj az agyával egyszerűen csak rafinált.
Nálunk is ez megy, sajnos elég közel lakunk ahhoz, hogy mindenről tudjon, szó szerint figyeli, hogy ki merre meddig és hogyan. Eléggé idegtépő, a helyzet. A párom is kiáll mellettem, de igazából magáért nem. Nálunk eléggé nagy a zsarolási faktor, akár telefonban, akár élőszóban és már párszor meg is betegítette magát a mamma, csak hogy foglalkozzon vele valaki.
Nagyon sokszor megbántott, hogy önző vagyok, nem tudok főzni, meg sorolhatnám, a párommal is nagyon kegyetlen tud lenni, és utána mintha mi sem történt volna. Az a baj, hogyha egy normális családban nőttél fel, ahol nem vagy hozzászokva az érzelni kifilézéshez, akkor nagyon nehéz ezt megszokni és szerintem nem is lehet. Én sem tudom. A párom így nőtt felés ő ebbe beletörődött, de én nem tudok, engem mindíg is zavarni fog. Már nem tudok úgy hozzáállni, mint régen. Régen normálisan viselkedett velem az anyós, de amikor komolyra fordult a dolog, teljesen kifordult magából. Nem tudok mit tenni, csak magamat adni, és jó lenne pár tanács. Mindenhol csak azt hallom, hogy legyek türelmes, elfogadó, megértő. Na de ha már nem megy???????? ha már mondtuk szépen, meg csúnyán is. Nem érti, szerintem mondjuk megjátsza hogy nem érti. Már én is goldoltam arra, hogy úgy viselkedem vele, ahogy ő, de nem akarok lemenni a szintjére. Azt kell felfognia, hogy nem teheti tönkre más életét. Figyelj, ő számodra igazából egy idegen, mármint hogy nem tartozol neki beszámolóval, a férjeddel élsz, és kész. Tarsd magad, légy erős, és húzz meg egy határt. ha a férjed belemegy a kisded játékaiba, akkor menjen, de Te maradj ki belőle.
ja amúgy ajánlok egy könyvet, nem olvastam, de ma megyek és megveszem!!!! :)))))
Lászlófi Bori- Anyósom a Drága című könyv.
Íme a link:
http://www.libri.hu/konyv/anyosom-a-draga.html
A nőcinek azt hiszem tönkrement a házassága, és utána írta meg a könyvet, de lehet nekünk megoldást nyújt!
Szia!
Hát ez elég rosszul hangzik sajnos. És legalább közel is lakik a "kedves mama"? Javasolnám a távolabbra költözést, telefon gyakoribb lehalkítását, hogy lehessen mondani, hogy "bocsi, nem hallottam, hogy hívsz". A nyílt konfliktus nem biztos, hogy jó, mert esetleg elkezdi a férjedet ellened hangolni, és ha lesz rá bizonyítéka, hogy márpedig te milyen csúnyán beszélsz vele, amikor ő "csak jót akar a pici fiának", akkor esetleg a férjed szemében ez negatívnak fog tűnni. Szerintem a legjobb, ha próbálod kerülni a vele való kommunikációt. És beveszed a lesz*rom tablettát. De próbáld nem idegesíteni magad a dologgal.
Sajnos szerintem nincs sok esélyed a békére :(
Szerintetek mit lehet kezdeni egy Ikrek horoszkópú anyóssal, aki csak telefonba bánt, élőben jófej anyóst játszik?????
Főleg ha "feketepontokat" osztogat?
Az anyósom abszolút irányító, mindig a társaság középpontja, nagy hangú, nagyszájú, rafinált. Én inkább csöndes, nyugodt, figyelmes.
Folyamatosan beszél, figyelmetlen, mások szenvedésén nevet, egyik nap A-t mond, másik nap B-t, harmadnap C-t, teljesen összezavar mindenkit.
Nekem a szemembe azt mondja szeret, a fiának meg azt, hogy hagyjon el, mert nem ilyen feleséget képzelt el a kisfiának.
A férjemmel harmonikus a kapcsolatunk, nekem ad igazat, tudja, hogy az anyja szét akar minket szedni. Mégse sikerül neki az anyját megállítania.
Már beszéltünk vele arról, hogy az életünket mi szeretnénk élni, magunk döntései szerint, de ő azt mondja, hogy csak "jót akar" a "kisfiának", és ezért telefonon terrorizál minket. Élőben meg úgy tesz mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Ha kérdőre vonjuk miért bánt és ócsárol engem telefonba, akkor letagadja és az arcunkba nevet.
Folyamtosan vigyorog, röhög, és ha látja hogy a fia üvölt a dühtől vele, akkor kineveti jó hangosan, mert ő csak jót akar. De 5 perc múlva elfelejti a veszekedést, és már sütivel kínál. Olyan mintha nem lenne épelméjű, persze ezt nem mondom a férjemnek, mert ennek ellenére szereti az anyját. Most vagy utáljon folyamatosan, vagy szeressen, ne játszogasson az ember érzelmeivel.
Én még sose találkoztam olyan anyóssal, aki ennyire sebezhetetlen.
Bármi csúnyát mond neki az ember (védekezésképp), vagy érzéketlen pókerarcot vág, vagy az arcodba röhög.
Olyan mintha nem lennének érzelmei, sose láttam, hogy megbántódna, vagy fájna neki bármi is. Minden lepereg róla, és sose fárad el a kioktatásban (mivel tanár).
Mindenkit hülyének néz, össsze vissza váltogatja a beszédtémát.
3 mondatnál többet nem hagy szóhoz jutnom.
A kisfia boldogságát tűzte ki a zászlójára, és eme nemes eszme érdekében, képes rommá zúzni a kapcsolatunkat.
Mivel általános iskolai tanár, pontozza a cselekedeteinket. Mindig elmondja, hogy hány feketepontot kaptam. Nem lehet vele vitázni, mert nem tekint felnőttnek minket. Ő a pedagógus, ő ossza az észt, és ha vmi nem tezsik neki az életvitelünkbe, közbeavatkozik.
A férjem már belefáradt, persze megvéd, de az anyja továbbra is parancsolgat nekünk, és nemcsak engem ócsárol telefonba a fiának, hanem a családomat is.
Én csak független, nyugodt életet szeretnék élni, nem akarom őt utálni, de sajnos egyre jobban gyűlölöm, mert mindig fájdalmat okoz nekünk.
Van ilyenkor még remény a békére, vagy csináljam azt vele, amit ő velem???????
Sziasztok!
Ezer éve nem jártam erre, nem írtam ide, nem is tudom emlékszik e rám valaki... Az én anyós helyzetem 7év után párom kitette a szűrömet avval az indokkal, hogy egyedül akar lenni, összejött egy elvileg barátnőmmel (az elköltözésem napján a házunkban lakott). 4 hónapja külön vagyunk... amiért nem írtam ide, egész jól összecsiszolódtam anyóssal a vége felé kb mióta nem írtam... és nem hsizitek el... anyósom és apósom, illetve exem családja hiányzik a legjobban... nem gondoltam volna... Exem nem... megéltem a poklot, de most úgy érzem újra boldog vagyok...
Sok sikert mindenkinek a küzdelemhez, remélem szebben ér véget az anyóssal folytatott küzdelem... nem szakítás végett, hanem békülésből...
Sziasztok, újra itt vagyokMegpróbálom rövidre fogni az elmult fél év eseményeit, mióta nem jártam köztetek.
Arra emlékeztek, hogy tavaj okt.25.-én költöztünk vidékre. Volt gondom, nem is kevéske.
Kedves mama szétkürtölte Nógrádban, hogy pici fia új kocsit, nagy házat vett. Ez nem is zavart különösebben, ismerve az öreglányt. Na de! a hír hallatára előkerült a párom csemetéje, aki hét éven keresztül hallani nem akart az apjáról. Megérkezett a kedves gyermek, közölve velünk, hogy köszönjük meg anyukájának, hogy ő most itt van, mert az küldte. És akkor baromi nagyot hibáztunkAkkor kellett volna azt mondani, ha csak ezért jöttél drága gyermek, akár vissza is mehetsz, akár oda is, ahonnan jöttél. Nem tettük megMivel a párom akkor intézte a jogsi hosszabítást, huzamosabb ideig itthon volt. Gyermek ez idő alatt 55 ezerbe került.
Aztán kedves mama telebeszélte a fejét: apádnak jól megy, adjon csak, a gyereke vagy. Hogy a válság milyen helyzetbe sodort minket, nem kell ecsetelnem senki elött
Aztán jöttek az áskálódások, alaposan aláásva a kapcsolatunkat. Már a különvállást fontolgattam
Aztán egycsapásra megváltozott minden!A párom észhez tért!Mint kiderült, a gyermek szemet vetett az imádott autóra (közös szerzemény, velem) és igényt tartott az apai örökségre most azonnal, mivel törvényesen itt semmi nem lesz az övé!És mindez kedves mama lekvárkeverésének köszönhető, aki bár annó szóba sem állt a fia feleségével, most visszakívánta menyecskének Párom szerint éljen akkor vele ő
Szia!
Mi történt? Végleges?
Sziasztok
Én most jó hírekkel jöttem :-) Mint korábban írtam, drága anyós is hozzásegített ahhoz, hogy tönkeremenjen a kapcsolatom a vőlegényemmel, de persze a volt párom is egy "anyámasszonykatonája".
Mint írtam, akkor azt hittem, beleőrülök, totál megzuhantam, nem beszélve arról, hogy a legnagyobb szarban hagyott cserben, hiszen beteg voltam.
Még mindig nem gyógyultam meg, de rohamosan javul az állapotom.:-) Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar túlteszem magam az egészen, és a mai napra már fordult a kocka. Visszahallottam, hogy ő van teljesen megzuhanva, hiányzom neki, tudja, hogy pont a legnagyobb bajban hagyott magamra, és ha tehetné, visszacsinálná az egészet.!!!
Őszintén!! Elégtételt érzek.:-) Persze jóban vagyunk, minden héten érdeklődik a hogylétem felől, és persze panaszkodik az anyjára.:-) De még mindig vele lakik...
Mióta elköltöztem, teljesen megszűntek a szorongásaim, gyomorgörcseim, sokkal felszabadultabb lettem.:-)
És persze kész vagyok ismét a boldogságra!
Ui.: Ne feledjétek, az ilyen "nőket" a sors megbűnteti előbb-utóbb!
Hahó Csajok!
Hát, valami ilyesmit terveztem én is... Hogy majd gyerekünk lesz, és úgy fognak csúszni-mászni, hogy jöjjenek gyereknézőbe... Odáig jutottunk, hogy nem sok közük lesz, de még a fiuknak sem, a gyerekemhez. Ugyanis mi szétmentünk. Ha az exem olyan lett volna, mint a férjed... de nem olyan... És utólag egy kicsit sem bánom, hogy nem olyan.
Egyébként megsúgom neked, hogy az ilyen nem fog rájönni, hogy valamit elb.szott, mert ő tökéletes. Nem is tudtad? Nem is értem...
Kár ezen húznod az agyad, még az sem biztos, hogy kíváncsiak lesznek a gyerekedre... Ezzel meg csak a görcsöt növeled magadban, ami miatt nehezebb dolog lesz a gyerek-project. Egyszerűen ami nem megy, azt nem kell erőltetni, ti nem mentek hozzájuk, és nem is hívjátok őket magatokhoz. A nyugalmatok mindennél fontosabb. Ha meg megszületik a gyereketek, sem kell felhúzni magadat rajtuk, halálos nyugalommal be lehet csukni előttük az ajtót, vagy ki sem nyitni. De meg is lehet kérdezni az ajtóban, hogy ugyan kicsodák, és miért jöttek? Ja, gyereknézőbe, és eddig a ti fejetekre tojtak, akkor miért is volnának kíváncsi azok gyerekére, akik saját maguk sem érdekelték? Menjenek oda, ahová ezidőalatt több érdeklődést mutattak... Nem kell fejbehúzni a pelenkásvödörrel, és nem is kell feszengeni a saját otthonotokban, mert meg méltóztattak látogatni benneteket...
Szia!
Köszönöm a hozzászólásod, segítettél vele, nem is tudod mennyit. Rájöttem hogy sokszor az kell az embernek, hogy egy családon, és barátokon kívüli ember is elmondja a véleményét. Nem azért mert nem bízom bennük, hanem mert egy "idegennek" semmi érdeke hogy helyeseljen a gondolataimra (ellentétben ugye a közvetlen ismerősökkel akik "nem akarnak megbántani" ). Már hetek óta emészt ez a helyzet, de miután elolvastam a hozzászólásod megfordult velem a dolog, és taktikát váltok. Nem megyek hozzájuk, nem hívom fel őket, és ugyanúgy semmibe vszem őket mint ők engem. Aztán csak rájönnek pár év múlva hogy valami baj van...De ha megszületik a babánk ide ne tolják a képüket mert kirugdalom őket az ajtón!!! Vagy a pelenkás kukát húzom a fejükre, még eldöntöm
Szia!
Tudod, mi a hatalmas szerencséd? Hogy a férjed totál normális embör...
Bírom az ilyen buzgó vallásos embereket, mit anyósodék. Túlfűti őket az őszinteség: szőnyeg alá söpörni dolgokat, az megy. Ja, meg tuti, hogy irigykednek is. Ez a stílus nálunk is dívik. Mellette meg ájtatosan félrehajtják a fejüket a templomban...
Tedd fel magadnak a kérdést: hiányoznak ők nekem? (Mármint anyós és a férjed testvéréék.) Szerintem nem lenne jobb, ha meghívnának titeket minden családi együttlétre, aztán ott meg menne a súgás-búgás rólatok, a szurkálódás stb.
Ha nem tudsz velük normálisan leülni megbeszélni a dolgokat a továbbiakban sem, akkor éljétek Ti magatok a férjeddel az életeteket, mintsem anyósodékra fecséreld a napjaidat. Tudom, baromi xar, amikor nincs meg az igazi családi összetartás. De én azt mondom, mindig kettőn áll a vásár. Te hiába akarsz nyit nyitni, ha ők beszűkültek teljesen. Az ilyen emberekkel nem lehet mit kezdeni. Ha esetleg a férjed még a pikszisben benne van, akkor talán valamit tehettek férjurad közvetítésével, amúgy nem sok a remény. Sajnos.
A férjed tesói felé talán könnyebb lenne az út. Kérdés, ott milyen házastársak vannak, lehetne-e velük beszélni.
Esetleg ezek lennének a reménysugarak...
(Anyósod olvasgassa még egy kicsit a Bibliát, ha eddig nem tanult volna belőle erkölcsöt. Bocs.)
Tudom, jobb reagálást vártál :-((
Én iszonyú sok időt, álmatlan éjszakát áldoztam a mi családi problémáink megoldására - hiába. Hát ezért írtam azt, amit :-)
Sziasztok!
nagyon megkönnyebbültem mikor olvastam, hogy ennyien szenvedünk az anyós miatt... leírnám az én történetem is, szerintem tanulságos... habár nekem nem az a bajom, hogy mindig nálunk van, és beleszól mindenbe. hosszú történet, de már attól jobb hogy leírom. ha netán valakinek van bármilyen tippje ( a ne foglakozz velén kívül) szívesen venném!
Mikor a párom bemutatott a családjának minden idilli volt, de amint a költözés került szóba elszabadult a pokol... hozzáteszem nagyon-nagyon vallásos családról van szó 6 gyerekkel, a mai világ dolgairól fogalmuk sincs, olyanok mint egy 200 éves időkapszula. szóval eljött a költözés, a második nap reggelén már itt volt anyósom, párom épp kiflit vadászott sajnos... elmondott mindennek a drága, hogy én ezt hogy képzelem a szüleim ezt hogy hagyhatják, mert hát csak esküvő után lehet összeköltözni (vagy inkább nem életet élni ) elmondtam a nézeteimet, megígértem neki, hogy ha jól működik a kapcsolatunk akkor össze fogunk házasodni, mert én is házasság párti vagyok..persze nem hitte el, de ennyiben maradt a dolog. aztán arról szólt a következő 2 év, hogy bármi áron házasodjunk össze, mintha akkor ez lett volna élete célja, amit MINDENÁRON el kell érnie... közben a párom hugicája 20évesen férjhez ment, mert hát házaság nékül nincs nemi élet... MINDEZ 2004-BEN??????? sose hittem, hogy ilyen előfordulhat... közben mi is láttuk ok minden, tovább léphetünk persze anyós továbbra is utál, szurkálódik, de mivel a párom nem egy anyámasszony katonája nem ijedtem meg. megvolt az eljegyzés, majd 1 év esküvőszervezés... és amit a legjobban nem értek, hogy egy büdös szót nem szólt bele a szervezésbe végig, konkrétan mintha tudomásul sem vette volna hogy esküvő lesz a nyáron...addig hihetetlenül fontos volt neki, aztán hirtelen egy szó sem szólt, még azt sem kérdezte hogy áll a szervezés...mindegy...
az esküvő előtti kikérőn persze levágott egy hüppögős hisztit, én meg csak lestem. mindegy. és nászajándékba kaptunk egy szép képeslapot egy bibliai idézettel. azt hittem leesek a székről mikor kinyitottam.(1.300.000es költségvetése volt az esküvőnek) nem baj erős vagyok, mosolyogva megköszöntem. még csak 4 hónapja vagyunk házasok, de lassan elküldöm valahova messzire... a férjem testvéreivel nagyon jó viszonyt ápolTAM, ők szerencsére már nem a "régi" erkölcsi normák szerint élnek... aztán valami megváltozott. lassacskán ellenem hangolt mindenkit, mi vagyunk a fekete bárányok. már odáig fajult a dolog, hogy családi partikra se hívnak meg minket...mindenki ott van , csak mi nem...
és végre tudtam a banya fejével gondolkodni... lehet hogy egy banális butaság a baj? a kedves mama nem tudta, hogy a férjemnek volt más nővel is viszonya előttem, így én jelenleg a "megrontó" képében szerepelek a szemében. ugyebár azt tudja, hogy nem az ő erkölcsi rendje szerint élek/éltem de azt nem tudta hogy a fia sem szűz jópár éve...ő simán hiheti azt, hogy az "erkölcsös" fiacskáját én vittem a rossz útra.vagy rosszul látom??
gyakorlatilag fogalmam sincs mi a baja velem, de ha beszélni akarok vele nem hajlandó. náluk nagyon dívik a söpörjük a szőnyeg alá a gondokat dolog, és sose beszélnek meg semmit. én nem ezt szoktam meg. a férjem meg olyan mintha nem is onnan származna. és tudjátok mi a röhej??? engem idegesít ez a helyzet, a férjem nem foglalkozik az anyjával, mellettem áll, támogat, és ami hihetetlen, de kiáll mellettem az anyjával szemben. ebből a szempontból irigylésre méltó a férjem. szerintem nem vagyok normális...
Sziasztok,
Mindenszentek napján a temetőben megszólal anyós:
a Pista bácsi sírjához nem megyek, mert a felesége se hívott fel a névnapomon.
Szia Boszi!:)
Köszönöm! Jól vagyok már. Nem volt könnyű időszak ez a 2009-es év, tavasz elején robbant a bomba, felfordítva az életem, összetörve a terveimet, álmaimat, de ez kellett ahhoz, hogy végre kinyíljon a szemem, és feladjam a küzdelmet az exért saját maga és a családja ellen. Nem volt könnyű időszak. Rengeteget segítettek a barátaim és a kollégáim. Nélkülük begolyóztam volna. Mindig ott voltak, ahol szükségem volt rájuk, és soha nem lehetek elég hálás nekik ezért. Fogytam kb. tíz kilót (ebben talán a rengeteg meló is benne volt, legalább nem volt időm agyalni semmin), újra nő lettem (igen, fel merem venni a szoknyát az én csülkeimre is, az sem baj, ha egy kicsit kivágott az a felső, és fodrászhoz sem csak akkor megyek, amikor már üzen értem, mert exike szerint felesleges annyit flancolni...) és most már minden rendben van, jól érzem magam a bőrömben, nincs az a felesleges stressz, ami az exszel és a családjával járt. Talán azt is mondhatom, hogy boldog vagyok. Vannak új és egészen más céljaim, mint amik azt a bizonyos hat és fél évet jellemezték, amik nekem fontosak, és nem másnak, és úgy érzem, erős vagyok, és megállok a saját lábamon is, nem kell hozzá egy olyan pasi, mint az exem. Tanulság ebből nekem az, hogy ha nem tetszik valamilyen körülmény, akkor inkább előbb lépjek, mint később, mert az előbb kevesebb fájdalommal és megaláztatással jár, mint a később. És nem lopjuk az időt, hogy annyira sok felesleges volna belőle...
Helló Princessita,
Boszi vagyok,
nagyon sajnálom, hogy így történt, nagyon hosszan szenvedted ezt a kapcsolatot.
Remélem, hogy minél hamarabb túl leszel ezen, és élvezd az életed!!!!
Puszi
Boszi
SZiasztok!
RÉg jártam erre, 8 hónapig volt melóm, egész nap a gép előtt voltam, így már nem volt időm és erőm feljönni! Most már megint munkanélküli vagyok, így néha fel tudok nézni! Anyósom, dettó mint eddig, csak ebben a pár hónapban nem volt erőm agyalni rajta.
Hogy vagytok?
Zabszemjuliska!
Nagyon jól tetted amit tettél, biztosan nehéz volt, de le a kalappal előtted!!!
Ha még mindig újrakezdenéd vele - csak akkor tedd, ha hajlandó az anyjától teljesen elkülönülten élni Veled! Sajnos azonban az ilyen fiúk annyira szorosan rá vannak cuppanva Anyucira, hogy ez lehetetlen kérés feléjük. Enélkül azonban - nem is érdemes megpróbálni, mert az újabb kudarc borítékolva.
Kitartás!!!
Puszi
Boszi
Kedves ANAEL!
Bár csak most olvastam a hozzászólásod, muszály regalnám rá.
Ugyanis az utóbbi hetekben sokmindenre rá kellett jönmöm, és Te is nagyon hasonló cipőben jársz. Nem törvényszerű, ami velem történt, de akármilyen is az anyós, a legtöbb a párodon múlik!!!
Az én sztorim:
A párommal 3 évig voltunk együtt. Drága anyóssal együtt éltünk két és fél évet. Csak az eljegyzésünkkor kezdtem kapizsgálni (egy éve voltunk együtt), hogy anyóspajti nem igazán van oda értem, vagy legalábbis attól, hogy a fia a tudta nélkül kérte meg a keze. A rekaciója ennyi volt: " Ha azt mondanám a fiamnak, ne vegyen el, úgyis elvenne...." Nem kaptam szikrát, és az a baj, hogy akkor még nem is sejtettem, mi lesz ebből... Mivel anyucikicsifiacskája erre egy kukkot sem reagált.
És az elkövetkező két évben ugyanígy semmire sem... Soha nem állt ki mellettem az anyjával szemben. Kűzdöttem, ahogy lehet, próbáltam a jó viszonyt fenntartani, de elég nehezen ment, apránként elmérgesedett a helyzet. De anyós szemtől-szembe soha nem mondta ki nekem a tutit, csak a hátam mögött!!!
Arra már rég rájöttem, mennyire kétszínű, állandóan másban keresi a hibát, de az illetővel meg olyan nyájas, hogy majd szétolvad. Gusztustalan.
A lényeg, hogy pár hónapja sajnos megbetegedtem, kórházba kerültem, és azóta is nagyon sok időt töltök bent. Dolgozni azóta nem tudok, de lassan vége lesz ennek is, és mehet minden tovább, ahogy eddig. A betegségem fizikailag nem akadályoz semmiben, tehát önellátó vagyok:-) Később kiderül, miért fontos ez...
Párom természetesen biztosított róla, hogy mellettem van, átvészeljük, ez csak egy nehéz időszak, bla-bla-bla...
Két hete az ő drága anyja a hátam mögött felkeresete az én Anyumat, hogy ez nem állapot, engem ŐK (a fiával) nem tudnak tovább ÁPOLNI, ez Anyám dolga, és költözzek el!!!! Állítólag ŐK már mindent megbeszéltek a FIÁVAL, stb, stb...
Hát padlót fogtam, amikor ezt Anyu elmesélte nekem... Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy kijátszanak a hátam mögött! Az anyós még hagyján, de a saját szerelmem, vőlegényem???????
Mikor szembesítettem a páromat a tényekkel, kiderült, hogy ő nem tudott semmiről, az anyja a hátunk mögött kavart. Megígérte, hogy kérdőre vonja, én pedig már tovább gondoltam a dolgokat, hogy végre elköltözünk, boldogan élünk, amíg...
Persze, a mesékben...
Addig én Anyuéknál voltam, de csak másnap hívott fel.
Mondta, hogy igen, beszélt az anyjával, ez valóban csúnya dolog volt tőle... CSÚNYA dolog? Aljas módon hátba támadott!!!
Aztán jött a következő pofon, miszerint a drága párocskámnak esze ágában sincs anyuci mellől elköltözni. Mondván, neki gondolkodnia kell még, és talán úgy is folytathatjuk, hogy már nem élünk együtt...
Hogy mit éreztem, és mit érzek azóta is, leírhatatlan. Annyira cserben hagyott, megalázott, kijátszott...
Összeszedtem minden józan eszem és büszkeségem, közöltem vele, hogy ő csak ne gondoljon át semmit, részemről lezártnak tekintek mindent. Na erre meg ő nem számított.
Szóval a lényeg, hogyha a kicsi fiú ennyire mimóza, és az anyja ennyire tudja befolyásolni, akkor tehetünk bármit, nyerni soha nem fogunk.
Az én volt páromnak már ez a sorsa, hogy ilyen esetben sem állt ki még saját magért sem. Majd anyuci elirányítja a sorsát a 30 éves fiacskájának. Szánalmas.
3 év után, és még mindig szerelmesen elég fájdalmas volt mindezt belátni.
Szia!
Nem is foglalkozom vele tovább, azon kívül, hogy nagyon sajnálom a páromat, de azt is elmagaráztam neki, hogy nem tudja megvenni senki szeretetét.Mert ez a dolog nem pénz fügvénye, kivéve az ő családjában. "kedves mama" meg valóban azt kapja, amit saját magának kialakított. A gyerekei olyanok, amilyennek nevelte őket. Kívéve az én páromat.Őt már az iskola, a munkahelyek, és az utobbi 9 évben én neveltük olyanná, amilyen lett. Egymaga külömb a másik kettőnél, bár van még alakítgatni való bőven.Rózsaszin köd? Fenét! A leírtak után függöny le, és ami a csövön kifért. Mert amíg engem bántottak, fütyültem rájuk. De most már a páromat is kikezdték, és ez az, amit senkinek nem tűrök el. Jobban járnak, ha elfelejtenek benünket
Szia!
Már azt hittem, hogy rózsaszín köd telepedett mindenhova, és kihal a topic. Anikó, ne foglalkozz senkivel. Mindenki azt kapja vissza az élettől, amit másoknak adott. Jót is, rosszat is. Ezen kívül mindenki a maga életéért felelős. Ha a kedves mama nem bírt olyan kapcsolatot kialakítani (fenntartani) egyik gyerekével se, hogy magukhoz vegyék, nem vagyok biztos abban, hogy a gyerekekben van a hiba. Épp most gondolkoztam el azon egy barátnőm apukájának a balesete kapcsán (cseresznyefáról lepottyant, és összetörte magát rendesen), hogy remélem, anyóséknál nincs megmászható dolog, amiről leeshetnek, mert én nem óhajtok hozzájuk költözni, magamhoz venni őket meg pláne (nem nekem van 100+ négyzetméteres családi házam, hanem nekik...), nem óhajtom ápolgatni meg istápolni őket. Azt hiszem, a történtek után ez érthető. És arra sincs pénzünk, hogy ápolónőt fogadjunk melléjük, (örülünk, ha megélünk) ha valami bajuk esne. Úgyhogy öljék csak szépen egymást épségben, egészségben, de nélkülünk. De elképzelni sem tudom, hogy mi lesz, ha (belátható időn belül - a koruknál fogva) lerobbannak. Valószínűleg rajtam maradnak, mint szamáron a fül, mert a másik kisfiuk meg a néma k-ja csak addig néznek feléjük, amíg vinni lehet tőlük valamit...
Sziasztok!
Lehet hogy senki nem fog olvasni, mégis jól esik leírni a "kedves mama" legutolsó húzásátTalán emlékeztek rá, hogy oktoberban költöztünk vidékre (Pestől 20 km). Na kedves mama a multkor(másfél hete) tiszteletét tette, úgy hogy a párom 7 év után előkerült fiacskája idehozta. Mikor megkérdeztük, hogy tetszik az új otthonunk, a reakciójára dobtam egy hátast"Minek nektek ekkora ház?" Az előzö szép kis lakásunk, csak putri volt, bár ragyogóan tiszta, és otthonossá varázsolt, bár valóban kicsi. Ellentétben az övével, mely ugyan nagyobb mint a mienk volt, jóval kisebb a mostaninál, és ragad a kosztól. 6 éve nem volt kitakarítva, akkor is én dolgoztam rajta egy hetet reggeltől késő estigNa erre mondják, hogy egyszer volt Budán kutyavásárA következő kérdése az volt, hogy miért nem a garázsban főzökNa erre már csak annyit tudtam mondani, hogy mert nem b..-ban lakom, ahol ez a divatMerthogy akkor nem a szép konyhámat koszolnám összeMondtam neki, hogy ha összekoszolom, majd kitakarítom, vele ellentétben. Szóval jól elvoltunkAztán vacsora után jól kiosztottam, mert megint minden félét össze-vissza hazudozott, amit pontról pontra megcáfoltam.És ezzel nem volt vége. Üzenetet kaptunk , hogy a párom hívja fel a bácsikáját,mert az beszélni akar veleHát felhívtaÉs akkor vetköztem le a jóneveltségem megmaradt foszlányait isUgyanis a nagybácsi elkezdte kioktatni a páromat, hogy most már megteheti, hogy ideveszi az anyját, merthogy mozgáskorlátozott, és nehezen látja el magát, kevés a nyugdíja, stb. Sejtitek a reakcíómat? Ha nem, elmondom azt is! Mi 9 évig segítettük a "kedves mamát" De mivel a párom nem egyetlen gyermek, most a másik kettő jön 18 évig, aztán majd megint mi. De ha a kedves nagybácsi ennyire szívén viseli a nővére sorsát, hát vegye magához, hiszen egy faluban laknak, egyébként meg mindenki törödjön a saját családjával, minket meg hagyjanak békében élni egymás melett, mert mocskosul elegem van az állandó áskálodásból. És itt a vége.Azt hiszem a párom ezzel megszüntet minden kapcsolatot velük, mert egyszerűen sem idegileg, sem anyagilag nem tudjuk tovább folytatni úgy ahogy eddig ment. Mondtam neki, azért néha hívd fel anyádat, kérdezd meg hogy van, aztán kész. Hát azt hiszem párszor még el kell mondanom neki, mire meg is teszi.
Nagy vaaaagy! Igaz nekem az anyosom nagyon rendes, de O a 3. Az elotte levo ketto tonkre tette a kapcsolatunkat.Az elso magyart, a fiu szakitotta meg, mert hianyzott a cici...a masodikat, en hagytam ott az olasz anyucinal, mert elegem volt az askalodasaibol!
A mostani arab, de le kell hajolnom elotte, mert ilyen rendes not keveset ismertem.Neki tenyleg a fia "es csaladja" boldogsaga a fontos.
Szerintem itt van a kutya elasva.
Az az anyos vagy anya jo csak, aki nem sajat magaval, hanem a gyereke boldogsagaval van elfoglalva.
Akarom mondani, orul a gyereke oromenek.
Ha ego soha nem lesz belole jo anyos es anya sem.
Szerintem!
Sziasztok! Nálunk akkor kezdődött a baj amikor megelégeltem hogy az én családomat szidják folyton, persze anyóséknál laktunk egészen tavalyig, amikor megmondtam a magamét nekik, mindenbe beleszóltak, megszabták hogy mikor mit csináljunk, azt is meg akarták szabni hogy anyám a kisfiamnak ne vegyen ruhát meg játékokat. És ha megakarnak látogatni fizessék ki a rezsit amit elfogyasztanak. Aztán mivel megelégeltem ezt,összeveszésünk után, éjszaka bekattantak, közölték hogy takarodjak onnan az 1 éves kisfiammal. Mindezt az éjszaka közepén. Most meg azzal jönnek a párommal hogy költözzün vissza,mert ha nem én miattam nem tudják fizetni az adóságaikat. Hát kérdem én milyen ember az ilyen?
Sziasztok!:)
Nálunk még nincs gyerek (sajna)... Anyósom nem is terrorizál minket, inkább mártírkodik... Ráadásul csak magával törődik. Pl. felhívja a férjem, 25 perces telefonbeszélgetésből 23,5 percben csak saját magáról mesél... Van két háza, mi meg a 35 évre felvett jelzálogot nyögjük még 33,5 évig... Ez most egy nagyon light-os kivonat volt... :)
Sziasztok!
Rég jártam erre! De most elmeélem a "kedves mama" legujjabb húzását! Írt egy húsvéti képeslapot. A fiának, amiben meg sem említ, tehát semmi családja, vagy egyebek. Sejtéseim beigazolódtak, tehát a párom nem tölti itthon az ünnepeket, mert nem hozták haza. Kint van Francia országban egyedül egy hatalmas parkolóban.Úgyhogy a fent említett lapot nemrég felolvastam neki.Ezzel el is értem, hogy nem fogja felhívni az anyját kellemes ünnepeket kívánni, bár nem ez volt a célom. Én is kondolkodtam, hogy csak fel kéne hívni, amit természetesen ezek után nem fogok megtenni.
Mindenkinek kívánok kellemes és nem egyedül eltöltött ünnepeket
Sose fog megváltozni, max. csak rövid időre, aztán minden kezdődik előlről. Szóval tisztes 33 lépés távolság, ne hagyd mosogatni, legfeljebb a gyerekkel foglalkozhat.
És menjen amerre lát, nehogy visszaédesgesse magát. Csak keményen !!
Neeeee, tapasztalatból mondom! Minél többször visszakönyörgi magát, annál durvább dolgokat fog tenni következő alkalommal, mert te úgyis megbocsátod.
Anyukának vissza csomagban... Oldja meg, a saját fia. Ha mellettetek áll. Ha csak tessék-lássék, akkor ne tegyen semmit...
Légy erős, gyémántot csak a gyémánt vágja.
Jaj, elkajabáltam!
Vissza akar térni! Nem hagy minket. Ma legalább 3x rúgtam ki. Poén, anyósom velem ért egyet.
És mi olyan jól megvagyunk, nem hiányzik a zaklatása. Jön, bevásárol nekünk, még el is mosogat. Azt mondja, helyre akarja hozni a múltját a szememben. Mosogatással?
Kihez küldhetem?
No amikor ilyen hozzászólásokat olvasok, akkor gondolom azt, hogy mégis megéri fórumozgatni...
Némelyik topikban az ember csak osztja-osztja az észt és nincs semmi foganat...
Gratulálok! Csak így tovább... S ha esetleg maradtok abban a házban még egy ideig, akkor is jó uton haladtok... Én mondjuk még tovább szigorítanám a nagymamák bejárási jogát... de így is nagyon ügyesek vagytok!
Sose bánd egy percig se, hogy külön vagytok!
Nálunk változatlan a helyzet, egy éve és három hónapja nem találkoztam anyósékkal, és egy picit sem hiányoznak, sőt, egy pillanatig sem bánom, hogy így történt.
Pukkancs!
Minden elismerésem, csajszi!
Nem gondoltam volna, hogy képesek lesztek így kiállni magatokért!
Gratula nektek! És persze sok-sok drukk, hogy sikerüljön eladni a házat.
Gratulálok! Szuperek vagytok, minden elismerésem a Tiétek!
Jó ezt hallani, hogy közösen tudtok lépni, és egy ilyen nagyot léptek, léptetek.
Olyan jó, hogy összefogtatok a férjeddel és közösen próbáltok kitörni a zsarnokoskodó szülőktől.
Továbbra is drukkolok Nektek!!!
A férjed húgának pedig már csírájában kellett volna elfojtani az esküvővel kapcsolatos zsarnokoskodást!!! Ne hagyja magát, ez az ő napjuk!!!
Szívből kívánom, hogy sikerüljön eladnia házat, és elmenekülni a zsarnok szülők elől.
Most még jobban értékelem a saját anyósóm, aki SOHA SEMMIBE nem szólt bele, mindig ránk bízott minden döntést ...és mindig a gyerekek érdekeit tartotta szem előtt.
Szia Pukkancs!
Csak gratulálni tudok azokhoz a lépésekhez, ahova eljutottatok, és amit terveztek. A topik indításakor hasnló tanácsokkal láttunk el jó páranÖrülök neki, hogy mindenkinél elöbbre való lett a kis családodHogy csapongtak a gondolataid? Na és kinek nem, hasonló helyzetben? Azzal együtt, összeszedetten, érthetően leírtad a jelenlegi állást! Csak kitartást, és nagyon sok szerencsét tudok kívánni Nektek
Szia!
Nem semmi, és mióta ez van!
Nagyon örülök, hogy döntöttetek, és nem hagyjátok magatokat.
Csak aztán minél messzebre menjetek, és szabályozzátok a látogatást.
A nagyobbik gyermekednek sikerült végül helyet találni egy normális intézményben? Talán oviról volt szó, ha jól emlékszem.
Sziasztok!
Elnézést, hogy ritkán jövök, de sosem voltam megszállott fórumozó.
Egyelőre nyakig vagyunk a ...-ban még mindig, hülyének néznek minket, viszont rólam és a férjemről egyre inkább lepereg minden, és egyre több dologgal szembesítjük anyósainkat.
Jelenleg áruljuk a házunkat, nem fogjuk hagyni, hogy a házasságunk és a gyerekeink élete erre rámenjen. Viszont nehéz lesz eladni, mert sajnos nem mehetünk le árban, CHF-hitelünk van, 60.000 helyett jelenleg 90.000-et fizetünk. :(
És olyan helyen van a ház, ahol amúg is nehéz eladni, de így legalább megvan a remény.
Sokáig nem mertem dönteni, mert mégiscsak nagy lépés egy nagy nehezen megtalált, normálisan megépített családi házat feladni, de az is biztos, hogy ilyen akaratos, erőszakos szülőkkel egyszerűen nem lehet egy utcában lakni.
Most a férjem húga van porondon. Múlt héten anyósom átjött, itt volt este fél 9-ig, kb. két órát, ez idő alatt a férjem húgáról úgy beszélt, mint egy utolsó gonosztevőről, hogy hogy képzeli, hogy nem őt kérdezik meg, hol legyen az esküvőjük, hogy mi legyen a menü? És most a férjemet naponta hívogatja a húga a kétségbeesés határán, hogy már az 50 fős vendégsereget is leredukálták kb. 30 emberre, mert az anyja nem engedi, hogy eljöjjön ez, ha amaz sem jön.
Meg fogja ezt bánni. Mert 6 éve nálunk ugyanezt eljátszotta az esküvönknél. Nekünk szűk körű esküvőnk volt, ebéddel, a két legjobb barátnőm jött el, a férjemnek pedig egy barátja volt a tanu + szülők, testvérek. Ennyi. De a férjemnek nem engedte meg az anyja, hogy a másik két barátja eljöjjön, mondván, mit szólnak a rokonok...
Azóta is rendre elkeseredik a férjem, ha erre gondol.
Viszont az is biztos, hogy a mostani önmagam úgy mondta volna meg, hogy márpedig itt lesznek a férjem barátai, hogy kő kövön nem maradt volna.
Szóval részemről történtek előrelépések, csak lassan haladunk.
(Aztán még anyósom a lánya esküvője után kitért arra, hogy a férjem apja milyen hülye, hogy neki mennyi gondja van, el se tudjuk képzelni, hogy apósom milyen hülyén viselkedik stb.-stb. Igazából már megszoktam, én még nem nagyon hallottam jót mondani egyik rokonáról sem, mindig mindenkit húz le, mintha lételeme lenne mások szidalmazása. Én meg ebbe nem szeretek belefolyni, mert aki engem nem piszkál, az nagyon nem érdekel, mit csinál, hogy él.)
Anyuval szemben a férjemet régen mindig visszatartottam, ne szóljon neki, ne vitázzon vele, mert rajtam csattan. Most meg megmondom neki, hogy ha baja van, nyugodtan címezze anyunak, aki minden egyes alkalmat megragad, hogy belekössön, és mint a falról, pattog le róla, amit mi mondunk.
Szóval így állunk, de nagyon elhatároztam magam, hiszen a gyerekeim jövője forog kockán. Az anyám az anyaszerepet akarja átvenni, folyamatosan érzelmileg zsarol, az anyósom pedig azt hiszi, hogy csak az lehet helyes, ha úgy élünk, ahogy ő elképzeli.
Márpedig felnőtt ember vagyok, 31 éves, van saját életem!
Elnézést, kicsit csapongó voltam, de nagyon fáradt vagyok.
Viszont tényleg tartoztam ennyivel, hogy beszámoljak.
És megígérem, hogy ha ritkán is, de vissza fogok nézni később is. :)
Jó éjt mindenkinek!
Szia Anael!
Nagyon sajnállak. 24 éve élek ilyen helyzetben. Mindig abban reménykedtem, hogy majd ekkor, vagy akkor másképpen lesz. Nem változik semmi. Sőt!!! Amelyik anyós féltékeny a fia szeretetére, az nem változik csak úgy meg. A fiuktól meg nem kérhetjük, hogy ne tartsa az anyjával a kapcsolatot, mert azt nem lehet. Ahogyan öregszenek egyre inkább érzelmileg zsarolják a fiukat. Az én férjem kettőnk között őrlődik.Tudnék mesélni. Szerintem erre egy gyógymód van. Jó messzire elmenni tőle lakni. Ti még fiatalok vagytok, megtehetitek. Bár én is ezt tettem volna! Tudod én látom a másik oldalt is. A fiam 22 éves, el sem tudom képzelni, hogy féltékeny legyek a lányra, akit a fiam szeret. örülök a boldogságuknak, és nem hiszem, hogy nekünk anyáknak mindent tudnunk kell. Az az ő életük.Az beteges dolog, amit művelnek, azért nem változik.
Na, ezt még gyakorolnom kell!
Asszem kijöttem a gyakorlatból! Fent kerestem, és itt van lenn az összes!
Hát, mi bizony szétmentünk. Pasim ivásnak adta a fejét, havonta legalább 1 hetet részegen töltött. Most külön élünk. És csoda-csodajó egyedül élni, tényleg!
És képzeljétek, anyósom is, és a nagyfiú is mellém állt, segítenek. A nagyfiú magánál tartja a részeg apját, azt mondja, nem kell ezt a kicsinek megélni. Anyósom meg levette rólam a szülinapozás összes terhét, a kicsi holnap lesz egyéves.
Szóval, itt minden megváltozott. De komolyan.
És ott, mi újság?
Hát, kérlek, mi szétmentünk. Én nevelgetem a picimet, holnap lesz egyéves. Pasim részeg, minden hónapban minimum 1 hetet. És, képzeljétek, a nagyfiú is, meg anyósom is mellém állt, segítenek, amiben tudnak. Tök jó lett a kapcsolatunk. A nagyfiú a saját lakásán tartja az apját, hogy ne a kisfiam mellett duhajkodjon. Azt mondja, nem kell ezt megélnie a kicsinek. Anyósom meg levette a vállamról az egész szülinapozás terheit. Szóval, totálisan el vagyok képedve.
Szóval, minden megváltozott. És csoda, de csodajó egyedül élni!
És veletek mi újság? Átolvasom, de azért írjatok!
Én is pont azt mondtam a hétvégén a menyjelöltemnek mikor az esküvő került szóba, hogy egy a lényeg, hogy ők mit akarnak. És úgy tegyenek, hogy nekik legyen a legjobb, ne nézzenek senkit és semmit, mert az az ő napjuk lesz. Mi szülők pedig maximálisan mellettük állunk.
Mindig azt mondtam, hogy ami nem tetszett otthon, azt a saját házasságomban/családomban sem fogom belevinni. De ami anyósék részéről nem tetszett/tetszik, az még úgy sem.
Egyet kell tudomásul venni minden anyósnak (hogy az anyósoknál maradjunk, de a menyjelöltjeimnek is ezt mondtam): ez az én házam, az én váram. Itt az van, amit én akarok, s ebbe beleszólni nem engedek.
Viszont tudomásul veszem, hogy a gyerekeknél úgy van, ahogyan ők jónak látják. S máris tökéletes a boldogság.
Szerintem ehhez nem kell anyósnak lenni.
Az a helyzet, hogy itt 2-3-4... ember interakciójáról van szó. Aki anyósként így viselkedik (mindenbe belep..., nem hagyja élni a másikat, nem érzi mikor sok belőle, stb. ,stb,) az valószínű alapból ilyen mindenféle kapcsolatban.
Ha én most tiszteletben tartom más magánéletét, ha betartom a határokat, ha nem telepszek rá senkire, akkor 20 év múlva sem tervezem.
A véleményemet megmondhatom úgyis, hogy a gyerekeim párja ne utáljon meg.
Az akaratomat pedig nem fogom rákényszeríteni senkire, elmondom szerintem mi a helyes, aztán majd mindenki tanul a saját hibájából.
Az viszont 1000000 %, hogy ha azt látom majd, hogy a menyemnek ellenérzése van velem szemben, akkor rögtön tisztázni fogom, mert egy rossz anyós egyrészt tönkretehet egy egész családot, vagy elveszítheti a saját gyerekét a harcban- egyiket sem tervezem.
Amúgy valószínű mindenki fog elkövetni hibát anyósként az ittlévők közül, de az a lényeg, hogy azt majd hogy kezeli.
A topikindító már nincs itt?
Szeretném tudni, hogy történt-e valami változás.
Én emlékszem rád... Olvasgattalak...
Gondolom azóta már megszültél és nem engedted be a srácot...
Sziasztok! Visszatértem! Emlékeztek még rám? Én valék, kinek anyósa be akarta vinni a felnőtt unokáját a szülésemre!
Na?
nem szabadna ezen kiborulni. ha kiborulsz, akkor gyorsan végig kellene gondolnod, hogy akarsz-e így élni...
mert ez addig így marad, amíg a pasiddal élsz, ha neki az a véleménye, hogy "mégis, ő az idősebb..." és kicsit se hajlik, kicsit se változik.
szerintem nem szabad az ilyen családhoz ennyire ragaszkodni.
te máris egyedül maradtál egy nagyon is nehéz problémával, ami az életedet nyilván maximálisan befolyásolja.
építhetsz egy ilyen társra, vagy nem?
nem tudod megoldani egyedül ezt a problémát, mert ez nem csak a te problémád, csak a többi érintett nem vesz tudomást róla. ha te is eltávolodsz, nem látogatod, akkor könnyebb lesz elviselni, de a probléma marad.
anyósjelöltek sértéseiket letagadják...kár ezen rágódni, hidd el, senki se fogja bevallani és bocsánatot kérni. ez nem az a típus.
Finom voltál és nőies. Én valószínűleg nem bírtam volna ki, hogy így csináljam, hanem inkább így:
Ede?
Nem. Telefon letesz.
Sziasztok!
Rég jártam errefelé, ugyanis én nagyon rövidre zártam a témát. Kedves mamát nem láttam vagy másfél éve, a multkor véletlenül beszéltem vele telefonon, megadtam a kért informácíót, ami a fiacskájára vonatkozott, oszt kész. Ugyanis a párom a fürdőszobában volt, én vettem fel a telefonját. Mama igencsak meglepődve (se szervusz, se jónapot) megkérdezte: Ede? mondtam neki, csokolom, a fürdőben van, és letettem. Na ennyi volt a komunikácíónk. Aztán mikor papusom kijött, mondtam neki, hogy anyád hívott, hívd vissza ha akarod. Nem akarta. Ennyi.
Sziasztok!
Leírom nektek nálunk hogy volt.
Anyuka szeretett,amíg rá nem jött,hogy komoly a kapcsolatunk,utána sárkány lett de csendesen.Csak egyszer-kétszer mondott el mindennek,utána hónapokig hozzám se szólt,ami engem kiakasztott.
Ellenem hangolta a férjem öccsééket,meg a rokonokat.
A végén 3év után választás elé állítottam a férjemet,hogy vagy elmegyünk onnan lakni,vagy én elmegyek a gyerekekkel,mert rámegyek idegileg.
Bonyolította a helyzetet,hogy a tetőteret a férjem építette,így pénze nem volt,csak lakás.Két gyerek mellett meg nem volt pénzünk eljönni.
Aztán felajánlották,hogy kifizetik a férjem.Azóta elköltöztünk novemberben,azóta 2szer volt itt anyós látogatóba és nyugodtabb az életünk.
Előttem a másik menyét utálta,fikázta úton útfélen.
A férjem azt mondta ő nem viszi oda a gyerekeket ha én nem megyek.
Én ezt úgy oldottam meg, hogy elhatároltam magam anyóséktól. A férjemnek a szülei, hát ápolja velük ő a kapcsolatot. Ha menni akart az anyjáékhoz - mikor még itt laktak a közelünkben - akkor ment egyedül, vagy a lányunkkal és én csak akkor mentem ha kedvem volt, vagy ha valamilyen alkalom volt és meghívtak minket.
Szerintem ne menj, ha nincs kedved. Ha a párodnak van kedve átmenni a mamihoz, hát menjen egyedül, elvégre az ő anyja, az ő családja.
Szerintem az annyira hülye dolog, hogy azért mész sűrűn, mert elvárják, és ráadásnak még mosolyogni is kell, és kedveskedni, mert egyrészt elvárják, másrészt meg ha nem így teszel, akkor te vagy a rossz. Ezt gondolom te sem várod el a párodtól, hogy sűrűn menjen a te szüleidhez, és állandóan vágjon mindenre jó pofát. És ha te fáradt vagyok, vagy éppen bármilyen problémád van, akkor még mosolyogni is kell és elviselni anyós undokságait.
Nem tudok neked jobbat tanácsolni, csak ezt.
És az az igazság, hogy én is ezt tettem, és onnantól kezdve nem érdekelt különösebben, hogy mit szólnak anyósék, hogy nem mentem.
dorka31, maszi, igazatok van, mindenben, csak néha annyira nehéz, mert ha messzebb lakna akkor könnyebb lenne, de ilyen közel elkerülhetetlen a folyamatos találkozás. A páromnak régebben vérmesebben, ma már nyugodtabban mondom meg a véleményemet. Sajnos az a szöveg van, hogy mivel én vagyok a fiatalabb, legyek megértő és toleráns! Nem tudom mi a véleményetek, de nem gondolom, hogy a megértés és a tolerancia korfüggő lenne!! Egyszerűen azt érzem, hogy féltékeny, és próbál belémkötni ( persze a fia háta mögött). Óóó és olyan sokszor visszaszóltam, kedvesen, türelmesen, aztán kicsit ingerülten. Volt pár vita, ami után én nem tudok anyósjelöltemre úgy tekinteni, mint régen. Régen kedveltem, most meg már úgy érzem, hogy semmi nem hiteles amit rólam, vagy nekem mond. Párom szerint ez nem így van és én már nem vitatkozom vele, mert nem akarom elveszíteni. Sokszor ő miatta megyek fel vele anyukájához, mikor nincs is igazán kedvem, mert hisen az anyja, de megmondom őszintén ha nem kéne, akkor nem járnék fel hetente! Nem érzem, hogy fel kéne, pár barátommal beszélgettem erről és ők sem járnak fel a barátjuk/barátnőjük szüleihez. Én egy olyan természetű ember vagyok, hogy nem szívesen erőltetek mosolyt az arcomra, ha rossz kedvem van akkor az meglátszik rajtam. Ebből persze mindíg az van, hogy anyósjelöltem panaszkodik a páromnak, hogy én undok vagyok és akármikor felmegyek akkor rosszkedvű. Persze én vagyok a rossz, ilyenkor csak a magyarázkodás jön, mert nem akarom mondani, tényleg nincs kedvem ott lenni. Én úgy érzem ez a régi viták miatt van és sajna nem érzem őt már igaznak. Ezt hogy tudnám feloldani?????? Mindíg én jövök ki rosszul ebből a helyzetből!!!!! Más nő már szerintem rég lelépett volna!!!
Azért jó, hogy itt kicsit panaszkodhatom!!! Miért csak anyósjelöltem lelkivilágára kell vigyázni, hogy őt ne bántsuk meg???? Az meg senkit nem zavar, hogy annak idején engem hogy megbántott??????????????????
Anyósjelöltedben az a legrosszabb, hogy sunyi módon szúrkálódik, hogy a fia ne hallja meg. Szerintem az ilyen típus a legrosszabb, mert nincs ellene bizonyítékod és a fia nem tudja elképzelni anyukáról, hogy gonoszkodik veled, mert nyilván a fia előtt azt mutatja, hogy kedves hozzád.
Ha elkezd gonoszkodni, szurkálódni ne hagyd magad. Válaszolj vissza neki kapásból, akár kedvesen, akár viccesen, akár pedig rendreutasítóan, de mindenképp válaszolj vissza.
Semmi szín alatt ne hagyd, hogy a fejetekre nőjön, hogy beleszóljon a dolgaitokba. Ezt mindenesetre add a párod tudtára is, hogy csak abba avassátok be anyukáját, amit előre megbeszéltek. Ti egy külön család vagytok, saját életetek van, és senki sem élheti a ti életeteket, és senkire sem tartozik a ti intimszférátok, csak kettőtökre.
Még most kezd el anyósjelöltet ehhez szoktatni, mert akkor könnyebben le fogod őt rázni, ha az unokával kapcsolatos dolgokba akar beleszólni.
Szerintem mindenképp légy határozott, és semmi szín alatt ne érezze az anyós, hogy Te "tartassz" tőle, vagy nem akarsz vele konfrontálódni, mert attól általában vérszemet kapnak.
ANAEL, erre nincs jó tanács.
az anyósos forumokon mindenki a maga módján küzd...
itt meghallgatnak és sokat lehet okulni mások cselekedeteiből, annak következményeiből és a saját tapasztalatodból is.
egy jó megoldás az, ha őszintén válaszolsz az ilyen kíváncsiskodásokra, értetlenkedsz a csipkelődésein, ha van poénod, alkalmanként visszacsipkedsz és majd leáll. ha komolyabb, akkor meg hamar kiderül és az új helyzetben jobban tudsz dönteni: elviseled, vagy nem.
az biztos, hogy az a típusú anya, aki nem áll le egy idő után, az úgy is marad, lehetsz feleség és az unokája anyukája, akkor se adja fel. es az kemény, főleg gyerekkel egy életen át.
Sziasztok!
Régóta olvasom a hozzászólásokat, és csak kapkodom a fejem, hogy még mennyien küzdünk ezekkel a problémákkal!
Megmondom őszintén nekem is sok gondom van az anyós jelöltemmel.
Nagyon szeretjük egymást a párommal, és régebben szerettem az anyukáját, de megváltozott minden, ugyanis úgy érzem elnyom minket a folyamatos kíváncsiságával, mindent tudni akarok stílusával. Nekem ez abszolút nem jön be. nem élünk együtt, csak a mellettünk lévő házba, de sokszor azt érzem, mintha vele lennénk. Rengeteg konfliktus volt, amit nem azért nem részletezek, mert nem osztanám meg veletek, csak ha elkezdeném, akkor holnapig folytatnám! Ő az a nő, aki csendesen szurkálódik, és úgy, hogy persze a fia ne hallja meg. Most írnátok nekem a következőket:
1, beszéljek a párommal: volt mikor mellettem állt, de ugye ezeket a beszólásokat és direkt megjátszásokat ő nem veszi észre , mondani meg már nem akarom, mert akkor én vagyok a hibás. Nekem kell toleránsnak lennem. csaknéha nem tudok!
2,Megszoksz vagy megszöksz....hát volt már olyan pillanat, mikor eszembe jutott, hogy én ezt nem sokáig viselem el, de szeretem a párom és ezért hülyeség lenne sutba dobni mindent!
Légyszíves adjatok tanácsot, erre az örökösen féltékenykedő, beszólogatós anyósjelöltre, aki a pici fiát nem bírja elengedni, pedig ez lenne a normális!!!
Egyszer mi is összeakarunk házasodni és gyereket szeretnénk. Nem akarom, hogy akkor jobban a fejemre nőljön. Nem bírnám elviselni, ha még mondjuk a szoptatásba is beleszólna!!!!!!!
Légyszi segítsetek, lássatok el tanáccsal!!
Előre is köszönöm!
Szia!
Egyideig rendszeresen követtem a topikot, de nincs időm ennyit olvasni.
Írd le légyszíves, hogy mi változott az etelt időben nálatok, sikerült megfogadni valami tanácsot innen?
GLinos! Mindig szívesen látunk!
Boldog szülinapot a kislányodnak!
sziasztok!
elég régen voltam nálatok...a helyzet nem változott,csak gondoltam,nem kárálok.
De ma végleg betelt a pohár.
A kislányom ma 3 éves.Ő az egyetlen unokája.De a nagyanyja nem tudta,hogy ma van a szülinapja. Ok, aláírom,én is felejtem el néha szeretteim szülinapját. De,ha eszembe jut,emlékeztetnek rá,legalább egy telefont,emilt,sms-t elengedek az illetőnek.Vagy üzenem,hogy puszilom.vagy mittomén.
Egy vitájuk után Kincsem mondta,hogy "tudod,mert a lányomnak ma van a születésnapja" válasz:"Igen?"
ennyi. azóta semmi...
és ezzel én lezártam a dolgot.Nem vagyok hajlandó nagymamának tekinteni. Barátnőm anyja,aki most látta 3. alkalommal a lányomat,milliószor kedvesebb,olyan,mint egy nagymama...
Sziasztok!
Buék mindenkinek!
Sokáig gondolkodtam rajta, hogy leírjam-e, de leírom, hogy tudjátok kivel állok szembe: egyszer anyósjelölt azt mondta nekem, hogy úgy kell főznöm a fiacskájának, hogy megfelelő állagú legyen a széklete...Ezért én kérek elnézést, nekem kellemetlen!!!!!
Szerintetek normális???????
Nagyon érdekes ez a dolog. Mert ha a gyerek szemszögéből nézed, akkor sajna a gyereknek is joga van ahhoz, hogy megismerje a családját. Mert a gyereknek az apja családja is a családja, akár akarjuk, vagy nem akarjuk. Mert ez később a gyerek nagykorában visszaüthet. Mert a gyerek esetleg 18-20 évesen elkezd azon agyalni, hogy hátha mégsem volt annyira szörnyű az apja családja, csak esetleg Te lihegted túl a dolgot.
Nem szabad kifejezetten tiltani a gyereket, és nem szabad kifejezetten kijelenteni, hogy nem akarod a nagyszüleihez vinni a gyereked. Hanem szépen csendesen úgy kell alakítani a dolgokat. Akkor nem sértődik meg senki, és senkivel se kerülsz konfliktusba. És ráadásul a párodnak se fog rosszul esni.
És a gyereknek is meg kell adni az esélyt, hogy megismerje a nagyszülőket, mert ha megismeri őket akkor hamar rá fog jönni, hogy nem jó náluk, nem ezt szokta meg, és egy gyerek mindig nagyon jól ráérez, hogy ki szereti őt igazán.
Ezt amiket most mondtam, nehogy kioktatásnak, vagy bántásnak vedd. Saját tapasztalataim mondatják ezt velem. Én is egy sokat próbált gyerek és anya vagyok.
A két apai nagynéném még a mai napig is állandóan csesztet az anyám családja miatt. Pedig már abból a családból csak a két unokatesóm él, mindenki más meghalt. De még most is, 48 évesen is azt hallgatom tőlük, hogy anyám családja milyen szemét volt csecsemőkoromban.
A fiam apai családja egy szemét banda, ex anyós kb. 18 éve nem látta az unokáját, de soha nem mondtam a gyereknek róluk semmi rosszat. Sőt mindig kérdeztem a fiamat, hogy akar-e találkozni a nagyanyjáékkal, mert ha igen, akkor elviszem hozzá, de a gyerekem már 8-9 évesen is volt olyan okos, hogy olyanhoz ne menjen aki nem foglalkozott vele igazából sosem, és aki nem kíváncsi rá.
Exanyósnak meg annak idején elmodntam, hogyha bármikor látni akarja az unokáját, én szívesen látom őt, és támogatom, hogy tartsák a kapcsolatot. Exanyós nem élt a lehetőséggel, le se tojta soha az unokáját. De igazából most már késő is lenne, mert a gyerekem számára a nagymama szó egyértelműen az anyámat jelenti, hisz a másik nagyanyja sajnos egy idegen lett a számára.