Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Orális szex, HELP!!!

Torolt_felhasznalo_161916
Torolt_felhasznalo_161916
Létrehozva: 2008. július 24. 22:53

Sziasztok!

Egy olyan problémám van , hogy nem tudom kielégíteni a barátomat orálisan. Előtte volt már jó néhány kapcsolatom, és akkor semmi problémám nem volt a dologgal. Viszont nála valahogy nem megy és eléggé zavar a dolog.

 

Próbáltam már beszélni vele erről, hogy mondja meg, h mit csináljak másképp, vagy akármi, de nem nagyon mondott semmit meg úgy csinált, mintha nem zavarná nagyon a dolog. Na de hát mégis pasiból van, biztos ő is örülne, ha jobban működne ez köztünk.

 

21 éves és én vagyok az első barátnője, ez nem tudom, h befolyásolja- e a dolgot. Ugye velem vesztette el a szüzességét is, meg ezt is én csináltam először neki. Amikor rendesen szexelünk , akkor nagyon hamar elmegy, pár perc az egész, ezért se értem, hogy egyébként mi lehet a baj. Sztem  kézzel/szájjal eléggé fel tudom izgatni, csak vhogy azt nem tudom, h konkrétan ahhoz mi kéne, hogy el tudjon élvezni.

 

Szóval, pasik, csajok akárki akinek bármi tippje van, ne fogjátok vissza magatokat!!Akármilyen ötletet szívesen fogadok!

  1. 2009. augusztus 13. 16:5753.

    Nagy a szam.

    Megis egy olyan vastag futyi nem fer bele, amelyiket nem ér át a kezem se. (egy kéz). Mondjuk 4,5 centis amero mar eleg angy ahhoz, hogy ne érje át.

     

     

    előzmény:
    Tiszavirág* (52)
    2009-08-13  16:38
  2. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. augusztus 13. 16:3852.
    Olyan kicsi a szád?
    előzmény:
    fitospanni (51)
    2009-08-13  16:34
  3. 2009. augusztus 13. 16:3451.

    És mi van, ha a fiu futyije vastagabb, mint amekkorara ki tudom nyitni  a szamat? Tehat még a makkja felét sem tudom a  szamba venni....

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_858143 (24)
    2008-07-25  00:08
  4. Torolt_felhasznalo_684465
    Torolt_felhasznalo_684465
    2008. július 25. 23:4650.
    morális szex
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_559961
    Torolt_felhasznalo_559961
    2008. július 25. 23:3749.
    Én lassan 2 éve, de sok minden változott a kezdetek óta..  Sajnos...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_858143 (37)
    2008-07-25  00:39
  6. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. július 25. 11:3348.

    "Ilyen" pasival vagy nővel? Én mindkettővel.

     Valaki írta, hogy a pasija előtte nem tudott orálisan kielégülni. Nekem is volt ilyen esetem: először csak előjáték (szigorúan ruhában), majd nadrág le, deep technika alkalmazása. Komolyan mondom, 3 perc nem kellett, úgy pattant fel az ágyról, hogy ő akkor most iszik. A drágám akkor még nem tudta, hogy simán mehet szájba is. Azóta már 100x megbántam, hogy nem fogtam le akkor.

    előzmény:
    kéki (46)
    2008-07-25  10:48
  7. Torolt_felhasznalo_690078
    Torolt_felhasznalo_690078
    2008. július 25. 11:0547.
    Nem minden pasi tud így elmenni. Ezt el kell fogadni, van akinek erősebb ingerre van szüksége. Az én párom nem 20 éves, nem én vettem el a szüzességét, volt 10 nő legalább az életében, mégsem tud így elmenni. Az előző pasim simán, bárhol, bármikor. Viszont szerintem ennek is megvan az előnye, mert a szexet is tovább bírja. Szóval ezzel ne stresszeld magad, minden pasi más. Ne alakíts ki magadban, se benne teljesítmény kényszert. Élvezzétek az együttléteket!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_161916 (45)
    2008-07-25  10:00
  8. 2008. július 25. 10:4846.
    Én ilyennel még nem találkoztam
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_111465 (10)
    2008-07-24  23:19
  9. Torolt_felhasznalo_161916
    Torolt_felhasznalo_161916
    2008. július 25. 10:0045.

    Kérdezed, h mér csinálom, mert mért fontos ez nekem. Nem az a baj, h nem élvezi- az azért látszik a  pasin, hogyha tetszik neki az ilyesmi- hanem hogy nem élvez így el.

    Nemez életem fő problémája, de azért zavar több okból is. Egyrészt mert régebben elég jó voltam ebben a dologban (legalábbis azt hittem) és most így elég rossz érzés ez nekem, mert tudom, h milyen jó AZT megadni a párodnak úgy, h utána kábé levegőt se kap.

    Másrészt olyan szempontól is jót tenne ez szeuális életünknek, h maga az igazi aktus elég rövid ideig szokott tartani, és ha előtte sikerülne ez a dolog, akkor az azt is meghosszabítaná.

     

    Szóval még1x nem ez életem fő problémája, azért csináltam erre egy topicot, mert szeretném jobbá tenni egy két praktikával a szexuális életünk ezen részét, csak épp nicns otthon internetem és amúgy is sokat utazgatok mostanában, nicns időm szörfözni a neten  , és gondoltam,  hamár vki rátalált vmi jó dologra ezzel kapcsolatban, akkor elmesélhenté v.belinkelhetné ide.

     

    Előre is köszi!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_893630
    Torolt_felhasznalo_893630
    2008. július 25. 03:1444.

    Talán azért nem megy az Emberednek, mert úgy érzékeli, hogy ez neked egy elvégezendő feladat. (Nem kell, hogy ez így legyen, az is elég, ha ő így érzi!)

     

    Próbáld ki úgy, hogy a tudtára adod: nem azért csinálod, hogy neki jó legyen, hanem csupán azért, mert NEKED élvezet.

    Mindez persze csak akkor működik, ha tényleg így érzed...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_161916 (1)
    2008-07-24  22:53
  11. 2008. július 25. 02:4143.

    Beuska-nagyon is  IGAZAD  van-

     

     

    minek ez a  sok  erolkodes?

     

    Mert ez a  divat?????????????

     

    Szexben csakis  azt  szabad  csinalni  ami kellemes, es  jolesik mind a ket  fe'lnek.

    Kulonben????

      Unalmas  mint  egy  vegtelen  porno-film ahol 2 oran  keresztul  csak szopnak es nyalnak...

    előzmény:
    Beuska81 (14)
    2008-07-24  23:37
  12. 2008. július 25. 02:3742.

    Sid---egy kerdes  egy  ferfitol-------

     

    HA  a fiudnak tenyleg nem jo az  oralis  szex---akkor  MIERT  CSINALJATOK?

    Vagyis,  T E  min  erolkodsz??

     

    Nem  ertem,  miert olyan  fontos e z  NEKED??

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_161916 (1)
    2008-07-24  22:53
  13. 2008. július 25. 01:3541.
    Erre szokták mondani, hogy "én azt hittem a deep throat egy zsiráfról szóló film" :)))
    előzmény:
    Beuska81 (22)
    2008-07-25  00:05
  14. Torolt_felhasznalo_161916
    Torolt_felhasznalo_161916
    2008. július 25. 01:2040.

    Nyál megvan, eleinte lassan, az is, na lentről felfelé még nem próbáltam így konkrétande nyalogatni szoktam :) depp throattal próbálkozm, néha egész jól megy, néha sajna nem annyira.

     

    Tényleg az a bajom, h eljutunk általában oda, h már érzem, h lüktet a farka csak elmenni nem megy el valamiért. Tényleg nem értem a dolgot, és azért volt már előtte jó pár sikeres esetem. (konkrétan másfél évig volt barátom akivel sosem volt ilyne probléma, és azért heti 3-4x tuti csináltam neki) Az a baj, h itt már félek is a dologtól kicsit és talán nem merek kísérletezgetni vagy nem tom :(

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_858143 (21)
    2008-07-25  00:03
  15. Torolt_felhasznalo_161916
    Torolt_felhasznalo_161916
    2008. július 25. 01:1539.

    itt vagyok, itt vagyok, csak várom még a hozzászólásokat. :)

    Köszi a sok linket  a régebbi fórumokról!

    Mindjárt válaszolok a kérdésekre csak megkeresem őket.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2008. július 25. 00:4038.
    csak olvasom miket írtok az kitűnik, hogy lövésetek sincs a minőségi orális szexről. na de a gyakorlat majd csak meghozza az eredményt.  Az meg normális dolog, hogy a fiú amúgy vagy 5-10 percig bírja? Magyarul a gyorstüzelő fajta.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_161916 (1)
    2008-07-24  22:53
  17. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. július 25. 00:3937.

    Szivi, bár én sem vagyok sokkal tapasztaltabb, azért 3 éve kapcsolatban vagyok

     

    Jóéjt!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_559961 (36)
    2008-07-25  00:34
  18. Torolt_felhasznalo_559961
    Torolt_felhasznalo_559961
    2008. július 25. 00:3436.
    Én is megyek, reggel kelek, majd valamelyik nap még visszajövök, hátha írtok/írnak még valami érdekeset!! Köszi a tanácsot, jófej csajszi lehetsz!! :-)Jó éjszakát Mindenkinek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_858143 (35)
    2008-07-25  00:32
  19. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. július 25. 00:3235.

    Ameddig az anonimitás leple alatt teszed,miért is ne? Senki nem tudja itt, hogy ki vagy te valójában.

     

    Azért csak finoman mondd neki,nem kell erőszakkal (bízz bennem - tapasztalat)

     

    Közben a topikindító eltűnt?

     

    Megyek aludni, majd visszanézek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_559961 (34)
    2008-07-25  00:29
  20. Torolt_felhasznalo_559961
    Torolt_felhasznalo_559961
    2008. július 25. 00:2934.
    :-)Jaja!! Mondom is neki, köszi a jó tanácsot.. Nem is tudom, mit szólna, ha látná,hogy kiteregetem a szexuális életünket (mit?) :-P .... De azért tényleg elegm van már, eleget nyeltem... :-D Ezt nem hagyhatom tovább
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_858143 (33)
    2008-07-25  00:25
  21. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. július 25. 00:2533.

    hát azért azt mondd meg neki, hogy örülnél, ha dugnátok is néha

    dolgozzon ő is egy kicsit, ne csak te

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_559961 (32)
    2008-07-25  00:22
  22. Torolt_felhasznalo_559961
    Torolt_felhasznalo_559961
    2008. július 25. 00:2232.
    Örülök is, csak az bánt, hogy amim másnál elő- vagy utójáték az nálunk az AKTUS :-DDe azért örülök, mert tényleg nekm csókon kívül mindenbe ő volt az első, és így legalább valamiben én is lehettem neki... :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_858143 (31)
    2008-07-25  00:18
  23. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. július 25. 00:1831.

    Hát ez így van...

    A férfiak egy része sokkal gyakrabban akarja mint pl. a dugást.(sajnos az enyém is - ill. nem baj, csak és dugni is nagyon szeretek

    Inkább örülj neki hogy jól csinálod és élvezi...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_559961 (27)
    2008-07-25  00:11
  24. Torolt_felhasznalo_559961
    Torolt_felhasznalo_559961
    2008. július 25. 00:1730.
    Nem értelek....Jaaaa... Neeeem..Már akkor is ezt mondta, amikor még csak haverok voltunk..(hogy senki nem tudta úgy lecidázni, h elmenjen..) Akkor pedig még nem volt köztünk semmi... Nem volt oka hazudni.. Köszi a bíztatást amúgy...
    előzmény:
    Beuska81 (28)
    2008-07-25  00:13

Címlap

top