Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Alvás, altatás

egylány26
Létrehozva: 2008. szeptember 25. 10:27

sziasztok!

a következő gondommal kapcsolatban kérnék tanácsot véleményt:

kisfiam márciusban született. az alvás kezdetektől fogva jól ment neki, egyedül el tudott aludni. a gondok nyáron a nagy melegben kezdődtek, mikor is elalvás előtt nagyon nyügi volt, és azzal a felkiáltással, h. biztos szomjas adtam neki egy kis cicit. mára ez úgy elfajult, h. anélkül nem akar elaludni, jobban mondva azon "lazul"  el...

régebben úgy volt, h. letettem, ujj be és alvás.most akkor szopizza az ujját h. megébred.

7 hetes kora óta átaludta az éjszakát, mostanság éjfél-1 között majdnem minden éjjel felébred, szopizik egy kicsit és alszik tovább.

már forog, majdnem mászik, foga még nincsen.

mit tanácsoltok, hogyan tudnám visszaállítani a régi "rendet"?

ha valaki volt így, mi lesz, ha már nem lesz tejcike?

ne értsetek félre, nem teher a szopiztatás, csak 6,5 hósan közel 9 kg már, tehát éjjel tuti nem éhezik meg, na meg már egyszer ment az egydül elalvás..

köszönöm előre is..

lehet, h. csak holnap tudok jönni, ne hargudjatok, ha addig nem jelentkezem...

puszi

  1. Torolt_felhasznalo_932274
    Torolt_felhasznalo_932274
    2008. szeptember 26. 00:0139.
    érdemes megnézni a mostani 30 éves korosztályt,hányan vígasztalódnak kajával bmi bajnál.-és mi nem sokat szopiztunk,tisztelet a kivételnek.ilyenkor tárgyi vigasz v pótcselekvés alakul ki stressznél, míg ha szopizik egy baba vigaszként,altatóként, később stresszhelyzetben személyhez fog fordulni segítségért,nem tárgyhoz,hisz anya segített. az evés vigaszként egyébként szilárd kajánál alakulhat így,szóval ott kell majd vigyázni,h ne tömjük be a gyerkőc száját kajával,ha bmiért sír.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_275467 (37)
    2008-09-25  23:07
  2. 2008. szeptember 25. 23:2938.

    Jól van, be ne kapj már!

     

    Szerintem is mindenki nevelje úgy a gyerekét, ahogy akarja. Azért a sírnihagyást már egyetlen szakember sem ajánlja, hidd el, elég sokat olvastam a témáról. Kivéve persze pár "elvetemültet", mint az Aludj jól gyermekem, meg a Suttogó szerzőit, és ezek szerint a te könyved szerzőit is. Láthatod, hogy nem csak nekem, sokaknak nem tetszik ez a módszer. Attól még te csinálhatod így, de azért mások leírhatják a véleményüket.

     

    A cicin altatás és a későbbi falánkság közötti összefüggésről még nem olvastam, de nagy marhaság, csak gondold végig. (Ha cumizik, az jobb? Ha a tápszeres üvegen bóbiskol el, az jobb?) A csecsemő elemi igénye a szopás (mell, cumisüveg, cumi), ezzel született, és csak 1,5-4 éves kora között növi ki. A cicin altatás semmivel nem rosszabb, mint a cumi, vagy a hüvelykujj szopása.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_275467 (37)
    2008-09-25  23:07
  3. Torolt_felhasznalo_275467
    Torolt_felhasznalo_275467
    2008. szeptember 25. 23:0737.

    Ha elolvastad az egész első hsz-omat, akkor nyilván az is kiderült belőle, hogy az "alvástanítás" kezdetén is a 20 perc sírdogálás során 3-4 percenként bementem a babámhoz, simogattam, nyugtatgattam. Tudhatta, hogy nem hagytam magára, nem hinném, hogy emiatt elvesztette volna a bizalmát.

    (Egyébként ugyan a "módszer" leírásánál erre nem tértem ki, de én speciel nem emeltem a belátogatások közötti időtartamot, maradtam 3-4 percnél. Az alvás előtti "játék" nálunk a nappaliban történik, és amikor már álmos a fiam, ásítozik, dörgöli a szemét, akkor teszem be az ágyikójába, simogatom, éneklek neki egy altatódalt, aminek a végén már alszik is.)

    Ja, hintaszék, hogy ez nekem nem jutott eszembe! Tényleg azt gondolod, hogy nem próbáltam? Remek Kikás relaxfotelünk van. Amint leültem, rögtön sírni kezdett. Ha a karomban elaludt, utána már esetleg leülhettem, de volt, hogy felébredt rá, újra mászkálás. Ha már elaludt, akkor napközben nem tehettem le, mert rögtön felébredt. Ha azt akartam, hogy kialudja magát rendesen, mozdulatlanul ültem a fotelben. Hasfájós lévén sokat sírt az első két hónapban, ezért állandóan ölben volt. Sokszor annyi időt sem tudtam magamra szakítani, hogy egyek, mert nem akartam letenni, sírni hagyni. Naponta sok-sok kilométert mászkáltam vele a lakásban, tényleg iszonyatosan fájt a hátam. Bocs, de szerintem ez nem volt tartható. Mivel napi 8-10 órát aludt, szerintem az ő érdekét is szolgálta, hogy megtanult az ágyában aludni.

    Ugyanis igazából nem tréningezésrő van szó, hanem tanulásról, a korábbi társítás helyett új elalvási módszert tanult meg.

     

    Ha már kutatási, statisztikai adatokkal jött valaki, már nem emlékszem, ki hozta fel, úgy megemlíteném, hogy más kutatók meg azt állapították meg, hogy a cicivel altatott babáknál az evés-alvás társítás miatt alakul ki az, hogy kamasz és felnőtt korukban nyugtatásképpen, bánatukban, idegességükben esznek. Semmilyen módszer nem tökéletes, nem tudsz olyat csinálni, hogy ne legyen egy olyan tábor, akik megköveznek érte.

    De tudod mit, mindenki azt gondol rólam, amit akar, én úgy látom, hogy kisfiam kiegyensúlyozottabb, vidámabb, aktívabb, mióta rendesen alszik, ezért nem tartom magam szörnyetegnek, amiért erre rászántam magam. Mindenki döntse el maga, hogyan rontja el a gyereke nevelését!

    előzmény:
    mpanni (35)
    2008-09-25  21:49
  4. 2008. szeptember 25. 21:5036.
    Tündéri babó, gratulálok!
    előzmény:
    egylány26 (32)
    2008-09-25  17:23
  5. 2008. szeptember 25. 21:4935.

    Ezt te írtad, nem én:

     

    Nem tudom, mekkora törést okozott szegény babámban, hogy két napon keresztül sírdogált 20-15-10 perceket, ebben igazad van. Mindenesetre múlt hét hétfőn kezdtük a "tréninget", és csütörtökön már a napi 5 alvásból csak egynél sírt, azóta elvétve sírogat, akkor is főként pocakfájás okán, mert "puki" után megnyugszik.

     

    1: Nem tudom, hogy feltűnt-e, de nem csak én reagáltam erre úgy, ahogy. 2: Most azt írod: "igenis reagálok minden sírására"...

     

    Most akkor hagyod sírni, vagy nem? Döntsd el. Az első idézett hsz-ból az jött le, hogy igen, akár 20 percet is. Elég sokan reagáltak neked erre hozzám hasonlóan.

     

    Akkor mégis csak igazam volt, hogy aki hagyja sírni a gyerekét, az az anyai ösztönének mond ellent, hiszen te is azt írod, hogy a másik szobában zokogtál. Akkor ez mire jó?

     

    A mi hátunk is fájt, elhiheted...Erre találták ki pl. a hintaszéket.

     

    Felesleges ilyen-olyan indokot kitalálni a gyerek sírnihagyására, akár 5 percig is, soha nem a gyerek, hanem az anya érdekét szolgálja, nyilvánvaló, nem?

     

    Én nem vagyok szuperanya, de a sírnihagyásos módszerbe beleborzongok, ez van! És nyilván mások is, olvasd el, hányan írták ugyanazt, amit én.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_275467 (34)
    2008-09-25  20:14
  6. Torolt_felhasznalo_275467
    Torolt_felhasznalo_275467
    2008. szeptember 25. 20:1434.

    Imádom, hogy te itt szívtelen anyának bélyegeztél pár kiragadott mondat alapján! Mit tudsz te arról, hogy az első két napon, míg sírt, én a szomszéd szobában zokogtam?! Az, hogy nem sír, nem hinném, hogy a kommunikáció beszűntetését jelentené, mert igenis reagálok minden sírására. De az alvásnál most úgy működik, hogy amikor látom rajta, hogy már álmos, leteszem az ágyikójába, behunyja a szemét, és alszik, vagy pár percen belül elalszik, amit én megvárok mellette ülve, simogatva őt és énekelve neki. Nem pedig az van, ahogy gondolom, te elképzeled rólunk, hogy leteszem, ott hagyom, és 20 perc múlva alszik csak el, és addig csak azért nem sír, mert úgy gondolja, hogy úgyis felesleges.

    Mellesleg nálunk nem cicin elalvás volt a szokás, hanem ölbevéve mászkálás vele, ami egyre gyarapodó súlya mellett eléggé megterhelte a hátamat, baromira fájt, úgyhogy nálunk egészségügyi kérdés is lett az ágyba szoktatás.

    De te csak ítélkezz bátran, biztos te vagy minden anyák legjobbika! Amihez őszintén gratulálok!

    előzmény:
    mpanni (26)
    2008-09-25  15:19
  7. 2008. szeptember 25. 17:5733.

    Nagyon cuki

    sok örömet és boldogságot

    előzmény:
    egylány26 (32)
    2008-09-25  17:23
  8. 2008. szeptember 25. 17:2332.

    kedves mindenki!

    köszönöm szépen mindenkinek a hozzászólást!

    döntöttem, a picurra hallgatok és nem a hurrogókra! majd lesz valahogy, a lényeg h. Ő jól érezze magát!!!Sírni hagyni én sem hagyom soha az ifiurat, sőt nem is akarom önuralomra szoktatni!

    és egy gyors kép a vitánk tárgyáról

    puszi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2008. szeptember 25. 15:2931.
    Nagyon remélem.Inkább nem alszok még egy pár hónapig
    előzmény:
    mpanni (30)
    2008-09-25  15:26
  10. 2008. szeptember 25. 15:2630.

    Hidd el, többen vannak, akik nem hagyják sírni a gyereküket, és nem dresszírozzák alvásra a szerencsétlent sírnihagyással. Alapvető anyai ösztönnek is ellentmond, nem csak a kisbaba igényeinek. Kevesen vannak - hála a Magasságosnak - ,akik képesek annyira uralkodni az anyai óvó-védő-babusgató ösztönükön, hogy képesek percekre sírni hagyni a gyereküket. Ez a sírnihagyásos elmélet már nagyon régen megdőlt különben is. Régi, rossz, elavult, kifejezetten káros módszer. Nem is értem, hogy miért vannak még olyanok, akik hisznek ebben.

    előzmény:
    vicus77 (29)
    2008-09-25  15:23
  11. 2008. szeptember 25. 15:2329.
    nagyon egyetértek,de én itt lelettem hurrogva,mert a gyereknek önfegyelmet és rendet kell tanulni!?!? 6,5 hónaposan?
    előzmény:
    mpanni (27)
    2008-09-25  15:20
  12. 2008. szeptember 25. 15:2128.
    Egy kisbabát önuralomra nevelni???
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_112985 (18)
    2008-09-25  11:59
  13. 2008. szeptember 25. 15:2027.

    "...a sírni hagyás hatékonynak tűnhet rövid távon,, de azért hagyja abba a jelzést, mert nem kap választ, segítséget a bajára.a bizalmát veszíti el..."

     

    Mélyen egyetértek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_932274 (24)
    2008-09-25  14:30
  14. 2008. szeptember 25. 15:1926.

    Nem tudom, mekkora törést okozott szegény babámban, hogy két napon keresztül sírdogált 20-15-10 perceket, ebben igazad van.

    Mindenesetre múlt hét hétfőn kezdtük a "tréninget", és csütörtökön már a napi 5 alvásból csak egynél sírt, azóta elvétve sírogat...

     

    Ezt írod te.

     

    Mindig ledöbbenek, amikor azt olvasom, hogy vannak, akik képesek egy kisbabát sírni hagyni, nem hogy 20-15-10 percre , de akár 5 percre is...

     

    Már csak egyszer sír csütörtöktől? Nyilván beletörődött szegény, hogy hiába sír, hiába próbál meg kommunikálni veletek. Tudod, az ilyen sírnihagyott babák sokkal rosszabbul kommunikálnak később is, ezt már kimutatták, pl. később kezdenek beszélni. Mivel már egészen kicsi korától leszoktatjátok a kommunikációról, hiszen nem fogjátok a jelzéseit. A sírás nála a legerősebb jelzés: rosszul érzem magam, foglalkozz velem, félek, veled akarok lenni, csak ott tudok megnyugodni.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_275467 (17)
    2008-09-25  11:48
  15. 2008. szeptember 25. 14:5125.
    Bár az idézett irodalmat nem ismerem, csak megerősíthetem, amit rado írt. Az én picurkám is sokáig csak cicin aludt el, aztán egyszercsak nem volt szüksége rá, akkor elhagytuk. Másfél évesen. Annyira természetesnek éreztem, hogy cicin alszik el, mintha így lenne megteremtve. Akkor meg minek megzavarni? Most ebéd után szépen fogja a maciját, bemászik az ágyába, két percen belül alszik. Most jött el az ideje, nem korábban.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_932274 (24)
    2008-09-25  14:30
  16. Torolt_felhasznalo_932274
    Torolt_felhasznalo_932274
    2008. szeptember 25. 14:3024.

    szia, akkor van egy normálisan működő babád!:) ez a normális alvás-érés folyamata, h az eleinte átalvó manók is elkezdenek fölkelni. szuper, h szopival visszaalszik, a keléseknek sok oka lehet: fog,( ha nem látszik is, a fogcsírák mocoroghatnak) mozgásfejlődési ugrás, napi ingerek, anya ellenőrzése, megvan-e még:) és olyan jó hozzábújni!8 hós kor körül jön majd a szeparációs szorongós időszak, amikor még jobban kelhet esetleg. szuper, h szopival kínálod, erre nem rászoktattad, ez erre is van kitalálva!olyan fehérjék vannak a tejben , amik segítik az elalvást, másrészt maga a szopó mozgás is segíti azt a befelé forduló állapotot, ami az elalváshoz kell. szóval ez nem az éhséggel függ össze általában, a szopi nem csak kaja nekik, hanem altató, nyugtató, mamiíz:).nem kell egyedül elaludnia egy picinek, neki biztonságra van szüksége az elalváshoz. az idegrendszer érettsége szükséges ahhoz, h elaludjon minden nélkül majd.( ez kb 1-1,5 éves kor után lehet ) a sírni hagyás hatékonynak tűnhet rövid távon,, de azért hagyja abba a jelzést, mert nem kap választ, segítséget a bajára.a bizalmát veszíti el .

    sokat segíthet, ha minél közelebb alszotok egymáshoz, akkor kevésbé ébred meg a manó, mert gyorsan tudsz reagálni.

    a tejci addig van, míg szopik a pici,előre azon kár aggódni , mi lesz hónapok v évek múlva. egyszercsak a csak szopival elalvó gyerekek is elalszanak maguktól.

    bababarát könyv : W Sears-éjszakai gondoskodás

    http://www.kismama.hu/baba/mitol_lesz_jo_alvo /3639/

    http://www.kismama.hu/baba/hogyan_alszik_miert_nem _alszik/2190/

    a túlélsben sokat segíthet, ha napközben lepihensz a manóval, v néha hétvégén apa kel föl vele reggel, te tovább alhatsz, v elmegy vele sétálni,akkor pihensz.

    előzmény:
    egylány26 (1)
    2008-09-25  10:27
  17. Torolt_felhasznalo_442935
    Torolt_felhasznalo_442935
    2008. szeptember 25. 12:3123.

    Missbl igazad van a ringatás stb. terén

     

    ..a bibi akkor van,amikor a gyerek már pl 7,5 hós,vagy 8,5 hós..és egyre nehezebb..és még sorolhatnám a hónapokat..aztán egyszer csak anyuka begőzől mert fáradt,depis ideges..és az elmult pár hónap alatt felcseperedett kisbabája már 1 éven felüli,és még mindig ringatni,babusgatni,netán éjjel szoptatva kell elaltania,mert tapasztalat hiján nem tudja hogyan lépjen ki ebből az ördögi körből

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_222390 (19)
    2008-09-25  12:14
  18. Torolt_felhasznalo_442935
    Torolt_felhasznalo_442935
    2008. szeptember 25. 12:2622.

    Sziasztok!

     

    Az Aludj jól gyermekem c. könyvet a nagyfiamnál alkalmaztam,de nem sarkosan..ahogy az ő illetve a mi életvitelünkhöz jó volt..sokmindent kipróbáltam,de azt hogy a cicin aludjon el,na az kizárt  Erre a célra tökéletesen megfelelt a cumi(Igaz,Csabi nem cumizott,Réka igen,nincs ezzel gond szerintem)

    Máig sem bántam meg...Csabi most 9 éves volt.

     

    Ugyanezzel a módszerrel a most  1 éves Réka lányomat altatom,nem sírós...nyugodt baba volt picinek is,most sincs gond....

     

    Azt gondolom,hogy amig éjjel felkel szopizni,nem is baj..viszont az tényleg addig tartson,amig csak szopik

     ...ugyanis ha már nem szopik ,nyugodtan elveheted tőle a cicit,és ha sir miért ne adhatnád neki oda a cumit,például?

    Hidd el,a cumiról sem nehezebb leszoktatni később a gyereket,mint a ciciről....

     

    Az is félelmed,hogy ha elfogy a tejed,mit adsz neki...amit mindenki más: forralt tej,vagy hipoallergén tápszer..vagy vannak a tejpépek,most már széles a skálanem tudhatod meddig fog szopizni,de ha már a vegyes táplálást is kipróbálod, éjszakára valószinüleg kevesebbszer ébred,és inkább inni kér majd pl. tea vagy viz...

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. Torolt_felhasznalo_914270
    Torolt_felhasznalo_914270
    2008. szeptember 25. 12:2421.

    Kedves Mikka_Makka!

     

    A két könyv alapmódszere ugyanaz. Csak míg az 'Aludj, jól ...' szerint az sem gond, ha gyerek összehányja magát, addig az 'Aludj velem', egy kicsit emberbarátabb. Utóbbinak a egyetlen pozitívumát láttam. A könyv végén leírja, hogy mik azok a betegségek, amelyeknek a "mellékhatása" alvászavar lehet.

     

    Egyébként meg saját tapasztalatomról csak annyit szeretnék írni, hogy a legtovább éjszakai is felkelő gyermekem az volt, aki szinte születésétől egyedül aludt el, teljesen magától minden presszionálás nélkül. A leghamarabb átalvóvá vált gyermekem, pedig még jó ideig szopizás közben aludt esténként. Ennek ellenére aludt éjszaka. Szóval részemről az alapfeltételezés, hogy azért sír fel a baba, mert mást tapasztal, mint mikor elaludt, megdőlni látszik.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_275467 (17)
    2008-09-25  11:48
  20. 2008. szeptember 25. 12:1420.

    Szerintem mindenkinek meg van a saját módszere,elve.Bár nem tudom,hogy egy 6,5 hónapos gyereket hogy lehet önuralomra nevelni.

    Nekem ez volt a véleményem,ennyi.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_112985 (18)
    2008-09-25  11:59
  21. Torolt_felhasznalo_222390
    Torolt_felhasznalo_222390
    2008. szeptember 25. 12:1419.
    Szerintem nem hat es fel honaposan kell elkezdeni a korlatokat, amikor meg olyan picik. Ringatasra, szopira, stb-re van szukseguk meg ebben a korban.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_112985 (18)
    2008-09-25  11:59
  22. Torolt_felhasznalo_112985
    Torolt_felhasznalo_112985
    2008. szeptember 25. 11:5918.
    Hogy szenvedünk a ne vedd fel, ha sír módszertől? Ti szenvedtek tőle? Mert én nem tapasztalok magamon semmit, ami erre utalna vissza.Én egyébként pont ettől a nagy liberális neveléstől félek, mi lesz 20 év múlva, amikor nem lesz korlát a felnőtteknek, mert sosem állítottak eléjük? Nem kellett szabályt betartaniuk, nem kellet apát és anyát tiszteletben tartani, mert ha szopizni akart, hadd szopizzon, ha szülői ágy kellett, hadd jöjjön, ha ringatás kell, akkor ringassuk, megütni nem szabad stb. Nem a brutális véglet vagyok, de azt hiszem, az sem a jó megoldás. Valahogy meg kell tanítani a gyerekt az önuralomra, a lemondásra, a másik igényeinek figyelembevételére és nem hiszem, hogy ez a nagy liberális nézet erre a legjobb.
    előzmény:
    vicus77 (13)
    2008-09-25  11:33
  23. Torolt_felhasznalo_275467
    Torolt_felhasznalo_275467
    2008. szeptember 25. 11:4817.

    Az általad linkelt könyv címe "Aludj jól, gyermekem", míg az általam említett könyvé "Aludj velem!" Bocs. Az "Aludj velem" nem azt írja, hogy hagyd magára, hagy sírja álomba magát, hanem időnként bemész hozzá, és biztosítod róla, hogy nem hagytad el. Nem tudom, mekkora törést okozott szegény babámban, hogy két napon keresztül sírdogált 20-15-10 perceket, ebben igazad van. Mindenesetre múlt hét hétfőn kezdtük a "tréninget", és csütörtökön már a napi 5 alvásból csak egynél sírt, azóta elvétve sírogat, akkor is főként pocakfájás okán, mert "puki" után megnyugszik.

    Mellesleg az általam említett könyvet a Madarász utcai gyermekkórház alvásrendelésének orvosai írták, mindketten már nagyszülők, úgyhogy nem hinném, hogy a módszerükkel pszichopatákat nevelnénk.

    előzmény:
    vicus77 (13)
    2008-09-25  11:33
  24. 2008. szeptember 25. 11:3816.
    Szia! Az unokám elég sokáig szopott, de amikot 11 hónapos volt,és az anyja megmutatta neki a cicit, köpött egyet:pppü, mint ahogy a babák szoktak, ha nem kell már az étel.
    előzmény:
    egylány26 (1)
    2008-09-25  10:27

Címlap

top