![](https://nlc.hu/themes/nlcafe/images/forum-ends.png)
Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Én idén saját készítésű ajándékkal lepem meg a párom.Egyedi képeslappot csináltam neki. Kis cetliket amin kedves és persze szerelmes szavak vannak és olyan helyekre teszem ahol fokozatosan találja csak meg őket, igy mindig lesz oka a mosolygásra.És végül kuponokkal, mint pl.: Masszázs kupon, ágyba vitt reggeli kupon, vagy egésznapos távirányíto birtoklás kupon, amiket persze nálam lehet beváltani.Szerintem nem az a fontos hogy feltétlenül vásárolt dolgot kapjon az illető, hanem hogy érezze a törödést.
Mi idén egy kicsit csúsztatjuk a Valentin-napot, ugyanis febr. 18-án lesz a Torkos Csütörtök. Már évek óta (5 éve) szeretnénk kettesben vacsorázni, és a Torkos Csütörtökre sem jutottunk még el korábban, így most a kettőt összekötjük.![](/js/tiny_mce/plugins/emotions/images/mosolygos_barna.gif)
Nekem nagyon tetszik az Ajándékozz élményt! ötlete is, de sajna elég drága. Legalábbis, mi nem engedhetjük meg magunknak. Láttam, hogy itthon pl. lehet hőlégballonozni. Külföldön lehet James Bondosat játszani. Azt nagyon szívesen kipróbálnám.
Boldog Valentin napot mindenkinek!
Szerintem jópofa ötlet az autóillatosító! Biztos a párod is mosolyog majd rajta! :) ne hagyd, hogy ezek az ünneprontól elrontság a kedved...![](/js/tiny_mce/plugins/emotions/images/nevetos.gif)
Amúgy vmi 5let, hogy én mit adjak a kedvesemnek? valami nagyon személyesre gondoltam, vmi hiperromantikusra !
senkit sem szapultam
véleményem írtam
Természetesen ez emberfüggő.
A Halottak napjának viszont van hagyománya, méghozzá több ezer éves. És talán komolyabb tartalommal bír, elment szeretteinkre való megemlékezés, mint hogy az egyébként élő szerelmünket valamivel meglepjük. Ezt szerintem megtehetjük egész évben, sőt. Úgyis kéne tenni. Míg a halottakról nem emlékezhetünk meg állandóan.
Páromnak nyitott harisnyanadrágot szeretnék venni!![](/js/tiny_mce/plugins/emotions/images/szerelmes.gif)
Nem értem, miért kell ennyire ellenségesnek és lesajnálónak lenni pusztán azért, mert vannak, akik ezen a napon különösen is megpróbálnak a párjuk kedvére lenni. Nyilván nem arról van szó, hogy CSAK február 14-én szeretik egymást... miért kell mindjárt ezt feltételezni?????
De gondolom, hogy akkor halottak napján sem mentek a temetőbe, mert minek erre egy külön nap? Egész évben lehet menni, nem?
Én az élményeknek vagyok a híve :)
Ha anyagilag belefér, egy éjszaka egy wellness hotelben. Most téli holt szezon van, és egész jó árakon lehet már szobákat kapni.
van ahol már 20000 Ft/fő-ért 2-3 napot tölthetsz félpanzióval
Ha nem fér bele: akkor egy finom vacsora amit Te csinálsz. Persze a körítése lenne a különleges, ez lehet gyertya, ruha, zene.
Szóval valami más mint amit mindennap várja.
De én a színházat is el tudom képzelni, vagy egy szánkózást Dobogókőn, aztán egy finom hamburger valahol :)
Kár hogy a vidámpark ilyenkor hideg és nincs is nyitva :)
Mivel szombatra esik, biztosan sok helyen élnek e nappal és rengeteg buli is lesz.
De nem írtad meg, milyen típus vagy, hány éves és hogy mekkora összeget szánnál rá.
Egy ferrarihoz, már csak jár egy ajándékba,nem?
vagy csinálj neki egyet házilag...:)
Kitett az irodája falára egy aktképet?
Munkatársak mit szóltak?
Topicindító: párod kedvenc sütije / étele szépen tálalva, esetleg egy üveg ital.... De elviheted egy jó cukrászdába is, ha édesszájú. Vehetnél valami wellness-kütyüt, aztán azzal egymásnak eshetnétek (luffaszivacs a közös pancsihoz, kézi masszírozóval átgyúrni egymást, ilyesmi).
Nemtudom volt e már ötletként írva,de én pl tavaly előtt akt képeket készítettem és azt kapta plakát méretben,nagyon örült neki,máig kint van a gardróbjában a falakon meg egy az irodájában.
Na most nem azt mondom,hogy feltétlenü meztelen képek legyen,de valami szexisnek biztos örülne