Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Forever-Aloe vera

Mrs.Kut
Létrehozva: 2009. február 27. 12:11

Sziasztok!

 

Bízom, hogy van közületek páran, akik hallottak már a Foreverről vagy dolgoznak is benne (szépséggel és egészséggel foglalkoznak, színtiszta aloe vera termékekkel dolgoznak).

A barátnőm már 2-3 hete tagja a Forevernek és általa kerültem kapcsolatba, azóta részt vettem két tájékoztatón is (az egyik központban, a másik otthon zajlott le). Barátnőm igen lelkesen csinálja, erősen hisz az üzleti részében is, ám szorítok neki, hogy sikerüljön is.

Jómagam az aloe vera termékekben hiszek, kipróbáltam és beváltak, de maga az üzleti részben kételkedem erősen nagyon.

Tehát arra lennék kíváncsi, hogy kinek, mi a tapasztalata az üzleti részében, a csapatépítésében?  Mert elvileg itt is piramis rendszerről lenne szó, de a tájékoztatón tölcsérnek mondják és laikusként belegondoltam, hogy mindegy minek nevezzük, piramisnak vagy tölcsérnek, a lényege, a logikája ugyanaz. Nem így van?

Amit még mondtak a tájékoztatón, hogy nem kell eladni a termékeket, házalni, ügynökösködni, csak magadnak vásárolod és elmondod a tapasztalaidat… Hozzáteszem, hogy a kezdőcsomagot irreálisan soknak találom (333,35 euro, ez kb 100-120.000 ft körül mozog, ugye az aktuális árfolyamtól függően) és persze az egyes termékek sem egy fillérek… Szóval, arra is lennék kíváncsi, hogy mennyire reális az, hogy nem kell eladnom a termékeket és így hogy kapom meg érte a „fizetésemet”, pontokat, azért hogy eljussak mondjuk az igazgatói szintig? Az én logikám szerint, az emberek beszervezésén kívül és az ő általuk vásárolt termékek után kapom meg a százalékomat, pontokat, de nekem is el kell adnom a termékeket ahhoz, hogy 3-6 hónap alatt elérjem a várt eredményt.

 

Hozzá kell tennem még, hogy nekem tapasztalataim vannak, tagja voltam a Herbalife-nek és nem maradt meg bennem túl sok pozítiv élmény, majdnem 1 millió ft-ot belenyomtam, azért hogy superweizer szintet elérjem, itt hagytam abba… Ezért is kételkedem Foreverbe, attól tartok, itt is ugyanerről van szó, bár a tájékoztatón nagyon fényeztek… és igen elég nehezen meggyőzhető vagyok.

 

Jut eszembe még, Forevert az Európában nagyon terjesztik, nyomatják, de kérdésem, Amerikában miért nem? Mutattak térképet is a tájékoztatón. Elvileg onnan származik a Forever… és ott is nagy lenne rá a kereslet…

 

Bármilyen nemű véleményekre, tapasztalatokra nagyon kíváncsi vagyok!

 

Este tudok majd ide benézni, el kell induljak Pestre és előre köszönöm a válaszaitokat!

  1. 2009. március 4. 21:5591.
    Jól tetted, ez merész húzás volt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248162 (89)
    2009-03-04  08:46
  2. 2009. március 4. 20:1490.

    Mivel minden embernek más a szervezete, s egyetlen termék sem hat egyformán, igy az FLP-s termékek tekintetében is igaz ez.

    Anno a férjem is ,,itta,, a fogyiport, neki nagyon jó volt, mert telitettség érzése volt, s amikor csak vacsorázni tudott, lényegesen kevesebb mennyiség is elég volt.

    Voltak a barátaim között, akik fogytak a géltől, s voltak, akik híztak, s egy részük súly terén semmit sem tapasztaltak.

    A kozmetikai készitményeik viszont nagyon jók, mert ,,mü,,anyagból vannak, hanem természetes, növényi eredetü.

    Aki hosszú távon használja, csak az tapasztalja a bőrén.

    Áruk? Sajnos kivesen engedhetik meg maguknak, hogy rendszeresen használják.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_616673 (85)
    2009-03-03  15:16
  3. Torolt_felhasznalo_248162
    Torolt_felhasznalo_248162
    2009. március 4. 08:4689.
    Én pl. azt sem értem,hogy miért nyomulnak méregdrágán dekorkozmetikai cucokkal (rúzs,alapozó stb.) és miért akarnak ebben is a legjobbak lenni.Tény.hogy az aloé jó hatással van néhány betegségre,de hogy mindenre nyomulva azt propagálják a kalapácsujjtól a depresszióig....Sztem felháborító.Egyszer régen vki úgy akart beszervezni,hogy a munkahelyem előtt várt rám,hogy "megtérítsen".Szerencsére az illető nem látott engem azelőtt,úgyhogy azt mondtam neki,hogy az Éva(én) már hazament.Remélem utánna elgondolkodott,hogy mi a pálya.
    előzmény:
    Mrs.Kut (1)
    2009-02-27  12:11
  4. 2009. március 3. 19:0888.
    Szia!Igen,szerintem is elég a diéta +mozgás ha fogyni akarsz.De ha az említett krémhez hozzá tudsz jutni,az tényleg jó(nemakarok rá beszélni senkit,de nekem az az egy ami bevált.)Helyi fogysztókrémként tukmálják,de arra nem jó,ellenben narancsbőr ellen tuti-nekem legalábbis.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_899940 (86)
    2009-03-03  17:24
  5. 2009. március 3. 17:3587.
    Nekem aloe gélt ajánlottak a bőröm tisztulására, de hiába. Nem hiszek benne, nem is használt. A tesómék az Aloe First-re esküsznek. Szerintem drágák a termékek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_616673 (85)
    2009-03-03  15:16
  6. Torolt_felhasznalo_899940
    Torolt_felhasznalo_899940
    2009. március 3. 17:2486.
    Köszönöm! Azt hiszem mostmár tényleg nem fogok rendelni belőle, túl sok a negatív tapasztalat...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_616673 (85)
    2009-03-03  15:16
  7. Torolt_felhasznalo_616673
    Torolt_felhasznalo_616673
    2009. március 3. 15:1685.

    Szia!
    A férjem kb. 2 hete rendelt fogyiport -csokisat, meg hozzá még egy tablettát- annak nem tudom mi a neve, de ezt a 2 egyutt ajánlják. Becsuletesen elkezdte inni, kb. 2 hétig, reggel és este, de semmi .... az étvágyát sem csokkentette

    Off - most elkezdtuk szedni a Reductilt, addig a fogyipor+tabletta szedését szunetelteti.

    Szerintem felesleges pénzkidobás!

     

    Ami nála bevált az a FREEDOM - hátgerinc, izom problémákra

    Anyumnak pedig a barackos Aloe gél - hízni szeretett volna, és fel is ment rá 3 kiló, amíg itta.

     

    Jó dolgok szerintem, de nem annyira, hogy olyan magas árakat szabjanak termékeknek!

     

    Szép napot!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_899940 (82)
    2009-03-02  20:33
  8. Torolt_felhasznalo_899940
    Torolt_felhasznalo_899940
    2009. március 3. 13:0684.

    Szia!

    Köszönöm a segítséget! Nincs arról szó, hogy elvetted volna tőle a kedvem, hisz ezért voltam kiváncsi, hogy érdemes-e. Egyébként én  irtózom mindenféle mű dologtól, inkább csak a kétségbeesés volt az, ami elgondolkodtatott, hogy ezt ki lehetne próbálni, de szerintem is bőven elég, ha az ember diétázik és rádolgozik egy kis mozgással.

    előzmény:
    piripanna (83)
    2009-03-03  09:06
  9. 2009. március 3. 09:0683.
    Szia!Bár nem engem kérdeztél,de én is próbáltam anno a turmixot(gondolta a páromhátha ettől én is bdőlők).Szóval:a turmix mellet azt mondják,diétát szigorúan be kell tartani(nekem olyan 1500 kalória körüliről beszéltek)meg mindennap legalább egy óra mozgás.Plussz turmix.Na most:ha diétázol és közben mindennap mozogsz,akkor turmix nélkül is elkezdesz fogyni...Amúgy nekem nem jött be,mert az íze is elég vacak(tudom nem az élvezet a lényeg),és ezek mellett minek igyam még meg drága pénzért?Viszont van valami krém-sajna már nem tudom a nevét-amit úgy hirdetnek hogy helyileg fogyaszt.Na ez sem így van,én amikor lemértem magam a kezelés előtt meg után,a végén több centi volt mint előtte.Ellenben narancsbőr ellen kiváló!!Egy fahéjas kence.Fóliával kell használni.Na az tényleg jó.Bocs ha esetleg elvettem a kedved,de úgy gondolom ha betartod a diétát meg mozgást,tényleg nem kell mellette a turmix.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_899940 (82)
    2009-03-02  20:33
  10. Torolt_felhasznalo_899940
    Torolt_felhasznalo_899940
    2009. március 2. 20:3382.

    Szia!

    Olvastam a hozzászólásodban, hogy te használod az aloe vera termékeket...említetted a fogyókúrát is. Gondolom, arról a fogyiporról (turmixról) beszélsz. Na most én ezen a fogyiporon gondolkodom nagyon, hogy megéri-e, bemerjem -e vállalni. Használ tényleg? Tudsz nekem erről valami hasznos információval szolgálni?

    Köszi előre is! 

    előzmény:
    del (64)
    2009-02-27  16:48
  11. Torolt_felhasznalo_248162
    Torolt_felhasznalo_248162
    2009. március 2. 16:0481.
    Hát ez jó kérdés.....Lehet,hogy vki a piramis csúcsán rosszat álmodott.Hál' istennek nem mosták át az agyamat,ugyhogy még1szer hál'istennek nem tudok a fejükkel gondolkodni.Bocs a cinikus válaszért,de tényleg így érzem.Üdv Évi
    előzmény:
    Mrs.Kut (66)
    2009-02-27  20:36
  12. 2009. március 1. 22:4580.

    Amelyik termékben már 1-2 %-nyi aloe van, arra ráirhatják, hogy tartalmazza.

     

    előzmény:
    celecoxib (67)
    2009-02-27  20:57
  13. 2009. március 1. 08:3479.
    Reméljük neki sikerül!Amúgy van 2-3 dolog ami szerintem is jó ha használod.(A többi nálam nem vált be,de másnak használ)
    előzmény:
    Mrs.Kut (78)
    2009-02-28  19:45
  14. 2009. február 28. 19:4578.

    Nagyon köszönöm a jókívánságod, a barátnőm nevében is!

    Én is nagyon szorítok neki, hogy legalább neki sikerüljön.

    előzmény:
    piripanna (73)
    2009-02-28  08:56
  15. 2009. február 28. 17:3677.
    Sajnos baromira nem érdekelt,és nem jegyeztem meg...Arra koncentráltam,hogy ne röhögjem szembe szegényt.Én sajnos baromi udvarias vagyok,tehát az első mondat után nem álltam fel,hanem hallgattam...De a végén már csak erőlködött,pl elmesélte,milyen jó lesz baromi sok pénzem lesz,odamegyek repülővel ahova akarok.Mondtam tériszonyom van tehát kizárt hogy olyanra felüljek.Mire ő:akkor akár hajóút...mondtam:víziszonyom is van,kilőve.Akkor már többen is mosolyogtak körülöttem...de nem bírom megállni ha az agyamat akarják mosni...Mindezt arra alapozták,hogy a gyerekem beteg,tehát tuti ráharapok a dologra.Nem jött be...
    előzmény:
    celecoxib (76)
    2009-02-28  15:46
  16. 2009. február 28. 15:4676.

    Ühüm. Csak nem a Pharmanex/ NuSkin vonal volt.

    Ott van ilyen hiper-szupernak mondott antioxidáns szín mérő, ami kb. arra jó hogy megnézze a bőröd karotinoid tartalmát. Nekem akkor kezdett röhejessé válni a dolog mikor a srác elkezdte magyarázni hogy a japánoknak mennyivel jobb az antioxidáns szintjük (ja persze mega börük is mennyivel sárgább :-) )

    előzmény:
    piripanna (74)
    2009-02-28  09:05
  17. Torolt_felhasznalo_349254
    Torolt_felhasznalo_349254
    2009. február 28. 09:3375.

    Szia!

    Köszi a véleményed! Igen tudom, hogy a 2 pontot el kell érni, nekem ebben segít a barátnőm, de nálunk nem termék bemutatóból áll az előadás, hanem a marketing tervből! Ezért is írtam, hogy megtudjam mi a valóság és, hogy hogy működik ez igazából, mert bizonytalan vagyok! Nekem az vált gyanússá ebben az egészben, hogy nagyon erőlteti az akihez beléptem. Ő állítja, hogy nem sűrgős úgy haladok ahogy tudok, de mégsem! Szóval köszönöm mindenkinek a  Véleményeket, reakciókat, mert most már tudom, hogy álljak hozzá!

    Egyébként, ha valamiért nem fog menni az az lesz, hogy én sem vagyok az a pofátlan rámenős típus!

    Szia!

    További szép napot!

     

    előzmény:
    Mrs.Kut (69)
    2009-02-27  21:28
  18. 2009. február 28. 09:0574.
    juj ez ismerős!A nyáron én is belefutottam egy ilyesmibe:nem megyek el mindenféle titokzatos meghívásokra,de a lányom tannénije akart velem beszélni,azt hittem a gyerekről van szó.Na kiderült nem,valami gép ami hű de klasszul mér meg mindent(vitaminszintet és a többi),és akkor vehetsz rá mindenféle vitamint és egyebet.(nem tudom milyen gépről van szó,mert kb ennyire érdekelt.)Ott volt egy főnök,na a pasi nagyon kedvesen,udvarlósan elkezdte magyarázni a dolgot,én már magamban vigyorogtam.Aztán jött a lelkesítő szöveggel,meg a példákkal(hű de gazdag leszk stb)én meg csípőből tudtam cáfolni és visszaverni az érveit.Szegény honnan tudta volna,hogy éveken át a férjem csinálta,és profi vagyok ezen a téren.(meg az eü végzettség is segített egy kicsit)A végén már nem tudott mit kitalálni,felvetette hogy vannak ám smink cuccok is!Mondtam oké,azt megnézném.Jó majd felhív hogy megmutassa.Na azóta se sminkelek...
    előzmény:
    celecoxib (67)
    2009-02-27  20:57
  19. 2009. február 28. 08:5673.

    Igen amikor ott vagy,tényleg nagyon lelkesítő az egész.És azt is elhiszem,hogy aki anno néhány éve elkezdte,az tényleg kereshetett vele.És tényleg csak akkor hiszi el az ember a dolgokat,amikor a saját bőrén tapasztalja.Reméljük  a barátnőd nem fog nagyon rossz tapasztalatokat szerezni.Lehet,hogy ő lesz az a bizonyos kivétel. Sok sikert neki!!

    előzmény:
    Mrs.Kut (72)
    2009-02-27  23:33
  20. 2009. február 27. 23:3372.

    Nem keserítesz el. Amikor tájékoztatón voltam, úgy éreztem, igen könnyű elhinni az elhangzottakat, a szép szavakat. Hogy ennek mennyi a valóságalapja, nem tudhatom biztosan és ebben nem is akarok belemenni. Én mondjuk, magamban elmosolyogtam párszor az előadás alatt, mert számomra nem volt elég meggyőző.

    Azzal, hogy 2X1,5 órát áldoztam az életemből a tájékoztatóra, nem veszítettem vele semmit.

    Meg is kérdeztek, belépek-e én is, azt mondtam, köszönöm, nem.

     

    Bár a barátnőmnek is elmondtam nem éppen túl pozítiv véleményem, de nem próbáltam meggyőzni. Láttam rajta, hogy nagyon hisz benne, nagyon lelkesen csinálja. Hát akkor majd megtapasztalja és idővel kiderül, melyiküknek is volt igaza. Végülis mindenki azt tesz, amit jónak látja, nem?Annyit tudni kell, hogy ő még nem vett részt ilyen rendszerben, az én tapasztalatom sem győzi meg, talán jobb is, mert lehet, hogy neki bejön, hogy most megpróbálja... Ki tudja?

     

    Jóéjt.

    előzmény:
    piripanna (12)
    2009-02-27  13:09
  21. 2009. február 27. 23:3071.

    Valóban, a bankszámláját nem láttuk, de messziről jött ember azt mond amit akar. Voltam egyszer egy siker-napon. Ott bőszen ugráltak a színpadon a bazi nagy csekkjeiket lobogtatva ( köztük volt Kósa L. Adolf is ), de kérdem én, mit szól ehhez az APEH?

    Egy ismerős, aki próbált engem beszervezni - ami nem sikerült - azóta is csinálja. Millióit nem láttam, de örömmel újságolta, hogy utaznak majd asszem Ibizára - nem biztos, nem emlékszem pontosan hova - már csak a repjegy.-re valót kell összehozni eladásban, úgyhogy gyorsan vegyek ezt-azt. Nem láblógatni, és segget áztatni mennek, csupán - általában mindig - odarohannak, résztvesznek egy mega- giga újabb fejtágításon és spuri haza. Mivel a naaaagy horvátországi kruccanás is CSAK ilyen volt. Hogy el tudtak- e utazni azt nem tom, mivel egyre kevesebbet vásárolok, így ő is egyre kevesebbet keresi a társaságom.

    Az mlm hatalmas sikertörténete hazánkban, még anno gyermekkoromból él, amikor is egy családi kedves ismerős az amway-el próbálkozott nálunk. Sosem felejtem el, amikor mondta anyáméknak: tűzzenek ki maguk elé egy célt, és azért hajtsanak, csinálják ezt az üzletet. Mondta, hogy az ő célja egy klassz családi egyterűt venni, mármint autót. Azóta sok-sok év telt el, és a mai napig egy szakadt alfá-val járkál. Hááát, ahányszor meglátom, mindíg eszembe jut a hatalmas célja, na meg az mlm.....

    Ha az ember a legeslegelején lép be, akkor talán van esélye pénzt keresni.... de utána.... már nem hiszem.

    Csak még annyit, hogy amikor a siker napon voltam, hát annyi agymosott embert még nem láttam egy rakáson... Akkor volt itt az flp feje, természetesen ő is a színpadon ugrált a többi góréval egyetemben. Nekem folyamatosan az volt az érzésem, hogy ezek onnan a színpadról néznek bennünket magukban röhögnek és végig azt gondolják: mennyi marha, és mennyi pénzt csinálnak nekünk!!!!!

    Bocs, hogy ilyen hosszúra sikerült.

    előzmény:
    Porto33 (57)
    2009-02-27  14:43
  22. 2009. február 27. 23:0070.

    Mióta vannak benne szüleid? Hogy érted, hogy anyagilag sem tesz jót nekik? Adnak el termékeket is?

     

    előzmény:
    margarétra (10)
    2009-02-27  13:05
  23. 2009. február 27. 21:2869.

    Szia!

     

    Valóban nincs vesztenivalód, max. 120 000 ftot buksz el. Az is igaz, hogy nem kötelező kezdőcsomagot venni, de amíg nincs meg a 2 pontod (ez már szponzori szintet jelent), addig nem szervezheted be az embereket. Apránként lehet vásárolni a termékeket min. 55 euróért. Szóval, addig nem indul be az üzlet, amíg nincs meg a 2 pontod...

    Ja, azt mondtad, nem muszáj nekem vásárolnom, ahhoz, hogy pontjaim legyenek, elég ehhez egy barátnő, családtag, bárki, aki szeretne venni egy aloe terméket. Persze, meg lehet csinálni. De akkor egy esetleges otthoni tájékoztatóra nem lesz bemutatnivaló terméked..., szóval, ezért is van a kezdőcsomag, nemcsak kipróbálásra.

    Ehhez az üzlethez nagyon pofátlannak, nyomulósnak kell lenni ahhoz, hogy beinduljon, másképp nem megy...  Ezt sokan meg is mondták.

    Pont ezért nem ment nekem ez a dolog, mert nem szeretek másokra rátukmálni a dolgokat, erőszakoskodni... és tehernek is éreztem, hogy próbálkozzam beszervezni az embereket és eladni a termékeket, sőt inkább kellemetlennek. Hisz mégsem kényszeríthetem rá, hogy 12 000 ftért megvegye fehérjeturmix italt, mert nem biztos, hogy a pénztárcája megengedi és nem is beszélve arról, hogy nem tudhatom, kivált-e nála pl. allergiás reakciót, emiatt pedig nem szeretnék lelkifurdalást érezni, hogy valakinek az egészségét tönkretettem.

     

    Én csak annyit mondok neked, tedd azt ahogy jónak látod, vágj abba bele, amiben nagyon hiszel. Lehet hogy másnak nem sikerült, de talán neked igen. Akkor nem fogsz gyötrődni azon, "mi lett volna ha jellegű" gondolatokon, max. azt fogod mondani, megpróbáltam, nem sikerült nekem sem, viszont tapasztalatokkal gazdagodtam.

    Akkor hajrá!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349254 (19)
    2009-02-27  13:29
  24. 2009. február 27. 21:0768.

    csak egy megjegyzést szeretnék tenni.

     

    Én 2005-ben léptem be, tartottunk pár előadást amire alig tudtam elhivni embereket. /falun élek/ Minden nagyon szép volt vásárlóm mégis csak pár ember van, üzletet épiteni teljesen lehetetlen.

    k b. két havonta rendelek mert a termékek tényleg jók , de drágák és az emberek nem tudják kifizetni - hiába jó - .

     

    Nekem is az a véleményem hogy aki az elsők között lépett be nem csak a Foreverbe hanem más ilyen jellegü dologba most sok pénze van.

     

    Pesten nem tudom, de falun biztos hogy nem lehet embereket

    ilyen üzletbe belevinni.

     

    Nemcsak most a pénzügyi válság idején de korábban sem.

     

    üdv. mindenkinek:

     

     

    előzmény:
    Mrs.Kut (1)
    2009-02-27  12:11

Címlap

top