Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Önbizalom növelés

Torolt_felhasznalo_686814
Torolt_felhasznalo_686814
Létrehozva: 2009. július 19. 15:45

Sziasztok mindenkinek aki olvas!

 

19 éves lány vagyok, nem mondom hogy szerencsétlen, de nem is a legszerencsésebb emberek közé tartozok. Már több mint 2 éve nincs önbizalmam, a rosszindulatú ismerőseim pedig bohócot csinálnak belőlem. Nagy orrom van, és úgy gondolom hogy emiatt a fiúk is kerülnek, nem volt még soha barátom. Régebben csúfoltak szó szerint, manapság pedig teszik rám a sok bántó megjegyzést. Van aki direkt, van aki csak " viccel ", legalábbis azt mondja, de én nem hiszem el. Önértékelési problémám van emiatt. 

Nem vagyok csúnya, de ez az orr megkeseríti az életem. Tetszem is a fiúknak, csak mivel önbizalom hiányos vagyok, a hozzám hasonló önbizalom hiányos srácoknak tetszem, akik meg nekem nem tetszenek :))
Találkoztam egy sráccal néhány hónapja, szerintem tetszettem neki, de a haverjai tették rám a megjegyzéseket hogy ilyen ajtókilincses, olyan ajtókilincses orrom van, és mivel neki fontosabb a haverjai véleménye, inkább őket választotta ...

Úgy érzem hogy az orrom miatt csalódok mindig :(

Mit tehetnék ilyenkor? Mindig nagyon szerelmes típus voltam és még most is szerelmes vagyok. Biztos vagyok benne, ha nem lenne ilyen orrom, már lehet hogy férjnél is lennék

Műtéten nem is gondolkodtam még, mert nincs semmi pénzünk, egy vasunk se, ráadásul építkezünk is

Valaki segítsen, mitévő legyek ilyenkor?

  1. Torolt_felhasznalo_567493
    Torolt_felhasznalo_567493
    2009. július 19. 16:3026.
    Szerintem a fő probléma ott van, hogy nem megfelelő fiúk között nézelődsz ) Ez a "szemberöhögöm a másikat" stílus a hülye kamaszgyerekeknél dívik, normális embertől még soha nem tapasztaltam, hogy a kinézetem miatt kiröhögött volna, pedig rajtam is van pár kilo szekálnivaló.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_686814 (23)
    2009-07-19  16:26
  2. Torolt_felhasznalo_686814
    Torolt_felhasznalo_686814
    2009. július 19. 16:2925.

    Kínomban nevetek

     

    előzmény:
    encsilaci78 (22)
    2009-07-19  16:24
  3. Torolt_felhasznalo_567493
    Torolt_felhasznalo_567493
    2009. július 19. 16:2724.

    )))))) Mert már mindenkinek csak az orrát lesed )))) De azt fogadjunk nem veszed észre, ha görbe a lába )))))

    A férfiak nem úgy működnek ám, mint mi nők. Mindenkin lehet hibát találni, és mégis javarészt megtalálják az emberek a párjukat, van, aki többet is, mint kellene )))

    Nem kell görcsölni a témán, mert egy visszahúzódó, önbizalomhiányos embernek tényleg nem sok esélye van, hogy vonzó legyen.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_686814 (21)
    2009-07-19  16:24
  4. Torolt_felhasznalo_686814
    Torolt_felhasznalo_686814
    2009. július 19. 16:2623.
    De akkor miért van az hogy látják a fiúk oldalról a fejemet és már röhögnek és " nem kellek nekik " ???
    Ha elfogadnám az orromat, akkor is így reagálnának valószínüleg, nem?? Vagy hogy van ez?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_940001 (20)
    2009-07-19  16:23
  5. 2009. július 19. 16:2422.
    látod saját magad is kineveted és cinikus vagy.mit vársz másoktól????????
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_686814 (18)
    2009-07-19  16:19
  6. Torolt_felhasznalo_686814
    Torolt_felhasznalo_686814
    2009. július 19. 16:2421.
    De egy nagy orr annyira taszító tud lenni, amikor meglátok egy ilyen csajt az utcán akkor mindig mondom magamban hogy szegény, biztos ő is átkozza magát az orra miatt :S
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_567493 (19)
    2009-07-19  16:22
  7. Torolt_felhasznalo_940001
    Torolt_felhasznalo_940001
    2009. július 19. 16:2320.

    Szia, engem is csúfoltak az orrom miatt a suliban. Emiatt is meg másért is hiányzott az önbizalmam. A férjem hasonló ember, csípőficama van és egyebek, aztán mégis boldogok vagyunk 20 éve. Egymást erősítjük, amikor a másik nem bízik a saját képességeiben és így vagyunk sikeresek (egyre inkább, mióta nem kritizáljuk a másikat, hanem értékeljük - ezt meg kellett tanulnunk).

     

    Amúgy ismered a leszaladt harisnya törvényét? : Az emberek 99%-a nem veszi észre a másikon, ha annak lefutott egy szem a harisnyáján. Igazából csak azt zavarja, aki a harisnyát viseli. Az emberek általában nem a részleteket észlelik, hanem az egészet. Mindig erre gondolj...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_686814 (1)
    2009-07-19  15:45
  8. Torolt_felhasznalo_567493
    Torolt_felhasznalo_567493
    2009. július 19. 16:2219.

    Naná )

    Kapásból tudnék mondani magamon kábé 15 dolgot, ami nem tetszik, aztán mégis férjnél vagyok )) (amúgy az összképemmel kis szódával ugyan, de elégedett vagyok )))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_686814 (18)
    2009-07-19  16:19
  9. Torolt_felhasznalo_686814
    Torolt_felhasznalo_686814
    2009. július 19. 16:1918.
    hogy lehet különleges egy nagy kiálló orr ?
    előzmény:
    encsilaci78 (7)
    2009-07-19  15:58
  10. Torolt_felhasznalo_567493
    Torolt_felhasznalo_567493
    2009. július 19. 16:1417.

    Szerintem meg másba nem tudnak belekötni, és még látják is, hogy ez téged zavar, azért csinálják.

    Én plasztikai műtétet semmi esetre sem javaslok, egyrészt fiatal vagy, másrészt valóban lehet, hogy nem csak az orrod a bibi.

    A IGAZIT meg nem fogja az orrod eltántorítani tőled, hidd el ) És a haverjait sem fogja helyetted választani.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_686814 (13)
    2009-07-19  16:10
  11. Torolt_felhasznalo_686814
    Torolt_felhasznalo_686814
    2009. július 19. 16:1216.

    Ne haragudj, elfelejtettem írni hogy nem nagyon szeretnék felrakni képet mert amilyen szerencsétlen vagyok, valami ismerős rámtalál és még ki is nevetnek.

    Minden porcikámmal elégedett vagyok, a szemeim azt mondják nagyon szépek, de oldalról a fejem .......... 

    fenekem finoman kiáll, mellem is van, a fejemen meg az orrom áll ki

    előzmény:
    mannasita (12)
    2009-07-19  16:07
  12. 2009. július 19. 16:1215.

    Szia!

     

    ne foglalkozz az orrod méretével (a buta emberekkel meg főleg ne), nem azon múlik! Ha Te elhiszed magadról, hogy nem kellesz a pasiknak, igazad lesz, saját tapasztalat.

    Nekem sincs túl sok önbizalmam, de dolgozok rajta, próbálok pozitívan gondolni  magamra. Próbáld ki, hogy kiemeled magadon ami szép és dícsérd meg magad a tükör előtt, hogy ma mondjuk igazán jól nézek ki vagy ma tetszem magamnak és ha magadnak tetszel, az pozitív kisugárzással ajándékoz meg. 

    Egy nagyon jó barátnőmnek is nagy orra van, de nem foglalkozik vele túlzottan,  nincsenek komplexusai miatta, és a pasik sem azt veszik észre rajta, mert az előnyös tulajdonságait emeli ki. Minden ujjára jutna pasi!

    Amúgy pedig a TB támogatja  a műtétet, ha betudod bizonyítani, hogy negatívan hat rádl az  orrod mérete. Olvasd el:

    http://femina.hu/egeszseg/3_dolog_amit_tamogat_az_oep .

     Remélem tudtam segíteni!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_686814 (1)
    2009-07-19  15:45
  13. 2009. július 19. 16:1114.

    Próbálj ellesni smink technikákat. Egy jó smink csodákra képes. Kiemeled a szemed és az ajkaid és senki nem nézi majd az orrodat, ezáltal nő az önbizalmad, így a kisugárzásod is. Fel a fejjel és hajrá!!!

     

     

    A szemüveges dolog nekem is sokáig problémám volt, aztán felfedeztem a kontaktlencsét és kinyílt előttem a világ.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. Torolt_felhasznalo_686814
    Torolt_felhasznalo_686814
    2009. július 19. 16:1013.
    Megszakítottam a kapcsolatot minden olyan ismerőssel aki valaha bánott, nem csak az orrom miatt, hanem akármi miatt is. De felbukkannak itt ott diszkóban, és hallom a beszólásaikat .....
    előzmény:
    mannasita (12)
    2009-07-19  16:07
  15. 2009. július 19. 16:0712.

    Szia!

     

    Utánanéztél már, hogy tb-támogatással csinálnak-e ilyen beavatkozást? Hátha...

     

    Láttam  már nagyon jó nőket hasonló adottságokkal magabiztosan, vidáman. Nem tudom, milyen mértékű a problémád, nem lehetne fotót látni rólad? 19 évesen lehet, hogy sötétebben látod a helyzetet, mint valójában.

     

    De az ismerőseidet lehet, hogy le kéne cserélni...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_686814 (1)
    2009-07-19  15:45
  16. 2009. július 19. 16:0511.
    szia semiramis! 
    előzmény:
    semiramis (5)
    2009-07-19  15:57
  17. 2009. július 19. 16:0110.

    Hidd el, akárhogy is nézzen ki valaki, ha azt sugározza kifelé, hogy belül minden rendben, és jólérzi magát a bőrében, akkor mások szemében is nagyon vonzó lesz!

    Nem egyszer találkoztam már első látásra kifejezetten csúnyácska fiúval vagy lánnyal, aki annyira ki volt békülve magával (azt hiszem ez a legjobb szó rá, hiszen el kell fogadnunk magunkat), hogy csak úgy repültek rá az ellenkező nem tagjai.

    A kisugárzás hatalmas erő, amit mások azonnal megéreznek.

    Ha te nem vagy elégedett az orroddal, akkor ezt mások is megérzik, és néha csakazértis ugratnak (sajnos a rosszindulat határtalan).

    Ha rólad leperegne a kritika, és tennél az ilyenek fejáre, azonnal megéreznék, és máshogy bánnának veled.

    Persze mondani könnyű, apránként kell felépítened az önbizalmadat, nem egyik pillanatról a másikra fogsz másként viselkedni, dolgozni kell rajta.

    Nézd meg Barbara Sterisand-ot. Rengeteg férfi van odáig érte, pedig neki aztán van orra, és pénze is dögivel, mégsem csináltatja meg.

    Vagy itt vannak a kismellű színésznők, akik a milliárdjaik ellenére sem csináltatnak műciciket, és mégis a világ legszebb emberei közé sorolják őket. 

     

    Fel a fejjel! Életed párja úgyis a te orrodat fogja a világ legszebb nózijának tartani Talán még büszke is leszel rá egyszer 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2009. július 19. 16:009.
    most mondta,hogy az orra miatt vannak komplexusai.nekem a szemüveg miatt nem volt önbizalmam.ez elég egyértelmű nem????
    előzmény:
    semiramis (5)
    2009-07-19  15:57
  19. 2009. július 19. 15:598.

    Szia Bambi!

     

    Úgy tudom van olyan "lehetőség", ha műtéten gondolkodsz...hogy egy szakorvos megvizsgál és javasolhatja a műtétet, mert úgymond az életedet keseríti meg...persze ehhez kb. 1 éven át bizonygatnod kell, hogy valóban így van...pszichológiai vizsgálat, mivel traumaként éled meg a külsőd stb...

    Gondolom ez menni fog, hiszem pontosan emiatt szenvedsz...

    Ezek után van arra lehetőség, hogy a TB ilyen esetekben állja a műtéti költségeket...de ez egy nagyon hosszú folyamat...és én is csak egy ismerősömtől hallottam, akinek így sikerült teljes életet élnie!

     

    Nézz utána a neten...érdeklődj szakorvosnál, fül-orr-gégész...stb...és legyél nagyon kitartó, mert hosszadalmas a dolog, de megéri...azt gondolom az anyagiak nélkül neked most ez a legjárhatóbb út!

     

    Sok sikert kívánok!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_686814 (1)
    2009-07-19  15:45
  20. 2009. július 19. 15:587.

    lehet,hogy ami neked csúnya másnak meg lehet különleges.19 évesen még alakulsz,igazi nő jóval jóval később leszel.a gyerekek és a fiatalok a legkegyetlenebbek egymással.én kb 20 éves koromig elég erős szemüveget viseltem.hát ne tudd meg...... pedig szép voltam és mégis bántottak.aztán nem érdekelt,egy nagyobb városba mentem ahol nem foglalkoztak egymással az emberek.amúgy ha magad elfogadnád nem vennéd magadra annyira azokat a megjegyzéseket.azt mondod egyébként nem vagy csúnya és a fiúknak is tetszel.hidd el nem az orrod miatt nem mész férjhez.ebben a korban és főleg a te generációd még csak kóstólgatja egymást.

    még én sem mentem férjhez,31 vagyok.lehet a szemüveg miatt

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_686814 (1)
    2009-07-19  15:45
  21. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2009. július 19. 15:576.
    Az a baj, hogy te el is hiszed mindazt, amit rólad mondanak! Ezzel növeled a komplexusaidat és ezt sugárzod kifelé. És a metakommunikációból mindenki olvas! Ha a műtéten nem tudsz gondolkozni, akkor próbáld kiemelni magadban azt, ami szép. És naponta többször mondd el magadnak, hogy igenis ez és ez szép bennem. Meglásd sikerülni fog!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_686814 (1)
    2009-07-19  15:45
  22. 2009. július 19. 15:575.

    Az önbizalmad igen alacsony voltanak nem az orrod az oka. Ha megoperaltatod, ugyanolyan önbizalomhianyos maradsz.

     

    Menj pszichologushoz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_686814 (1)
    2009-07-19  15:45
  23. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. július 19. 15:564.
    A műtéthez nem feltétlenül kell pénz. Ha szakember (pl. pszichológus) előtt be tudod bizonyítani, hogy döntő mértékben negatív befolyást gyakorol az életedre, akkor azt hiszem, van rá esélyed, hogy állami támogatással megcsináltathasd, de ezt érdeklődd meg a háziorvosodnál.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_686814 (1)
    2009-07-19  15:45
  24. Torolt_felhasznalo_584725
    Torolt_felhasznalo_584725
    2009. július 19. 15:553.

    szia!

     

    Lehet, hogy hülyeséget írok - majd jön valaki, aki ezt jobban tudja nálam -, de én úgy tudom, hogy ha orvosi papírod van arról, hogy lelkileg, pszichésen mennyire megvisel az orrod formája, akkor támogatja a tb...  

     

    de a legfontosabb az lenne, ha megpróbálnád elfogadni önmagad, és nem az orrodra koncentrálni. hangsúlyozd azt magadon, amit szépnek látsz. van egy barátnőm, igencsak karakteres orral, mégis folyton pasizik. ha folyton arra gondolsz, hogy csúnya az orrod, akkor jó, hogy a többiek is azt veszik észre elsőnek. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_686814 (1)
    2009-07-19  15:45
  25. 2009. július 19. 15:522.

    sztem nem kellene ovisokkal barátkoznod,aki ilyeneket mond az még kisgyerek,ne vedd fel.

    Vagy várd meg míg felnőnek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_686814 (1)
    2009-07-19  15:45

Címlap

top