Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

A párom nem akar nősülni.

Torolt_felhasznalo_946730
Torolt_felhasznalo_946730
Létrehozva: 2009. december 9. 18:55

Sziasztok! Fogalmam sincs mit tegyek. Tegnap azt mondta a párom, hogy Ő soha senkit nem fog feleségül venni. Régebben is utalt már erre, de akkor én még nem vettem komolyan. Már másfél éve vagyunk együtt, és ebből már egy éve együtt is élünk. Ő 35, én 25 éves vagyok. Nagyon szeretjük egymást és nem tudnám elképzelni nélküle az életem.

 

Előttem volt egy hat éves se veled, se nélküled kapcsolata, aminek a végén a barátnője elhagyta egy másikért. Lehet, hogy e miatt? - Azt is tudom, hogy annak a lánynak megkérte a kezét, hogy inkább Őt válassza, mint sem a másikat.

 

Ezen kívül, gyereket sem akar. - Mert, hogy Erre a világra?

 

Nem tudom mit csináljak, vagy mondjak ami miatt megváltozna a helyzet. Elég elszánt.

  1. 2009. december 9. 19:2926.

    Házasság? Papír? Van akinek sokat jelent. De lehet papír, hófehér ruha, templom, és jön a válás.

     

    Mi november 23-án múlt 33 éves, hogy együtt vagyunk, se polgári, se templomi esküvőnk nem volt. Van egy nagyfiam az előző házasságomból, ebből pedig egy 29 éves fiunk. A párom szerint a papír nem számít. 

     

    Ha mérges vagyok rá, akkor mindig mondom neki, küldök a honatyáknak egy-két adó5letet, pl: agglegényadó! 

    előzmény:
    Mary085 (11)
    2009-12-09  19:16
  2. 2009. december 9. 19:2725.
    Tiszta sor
    előzmény:
    csutak51 (21)
    2009-12-09  19:26
  3. Torolt_felhasznalo_354806
    Torolt_felhasznalo_354806
    2009. december 9. 19:2724.

    35 éves pasi már nem változik.......

     

    te meg ne várj rá mert múlnak az évek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946730 (1)
    2009-12-09  18:55
  4. Torolt_felhasznalo_248363
    Torolt_felhasznalo_248363
    2009. december 9. 19:2623.

    mondjuk 35 évesen gáz,hogy így gondolja..ha fiatalabb lenne  akkor még változhat,de ennyi idősen..bízzunk benne,hogy meggondolja magát.

    ezzel nem azt akarom mondani,hogy öreg,de ennyi idősen már azért meg szokott valakiben fogalmazódni,hogy szeretne-e családot,gyereket..

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946730 (1)
    2009-12-09  18:55
  5. 2009. december 9. 19:2622.

    Mindenkeppen egy beszelgetessel elotte az igaz! Egy beszelgtesbol es KOMMUNIKACIOVAL rengeteg minden kiderulhet!

     

    Topikindito: megbeszelted ezt a paroddal? Tudja, hogy te mit akarsz???

    előzmény:
    melcsii (18)
    2009-12-09  19:22
  6. 2009. december 9. 19:2621.

    35 éves férfi már elég idős ahhoz, hogy, tudja, mit szeretne, mit nem.

     

    Hogy mit tegyél?

    1. elfogadod, nem leszel nej, és nem szülsz gyereket

    2. nem fogadod el, és keresel olyat, aki mind a kettőt akarja.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946730 (1)
    2009-12-09  18:55
  7. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 9. 19:2420.

    Egyetértek azzal, aki szerint Párod változhat ugyan, de az is lehet, hogy nem fog, hiszen 35 éves, a családról alkotott nézetei már kialakulhattak, enm arról van szó, hogy egy 23 éves srác nem akar házasságot és gyereket....

     

    Ha a Te életed éppolyan elképzelhetetlen házasság - és főleg gyermek - nélkül, mint ebben a pillanatban Nélküle, érdemes lenne talán gondolkodni azon, hogy van-e közös jövőtök. Biztos vagyok ugyanis abban, hogy gyermek iránti vágyad, és az, hogy a férfi, akit szeretsz ország-világ előtt felvállaljon feleségeként - a csudát csak egy papír a házasság!!! -  az évek során csak egyre erősebb lesz, és ha el is nyomod magabdban ezeket a vágyakat, nem fogod teljesnek érezni az életedet. Eszembe se jutna nem komolyan venni egy másfél éves kapcsolatot, de a még előtted lévőhöz képest ez nagyon rövid idő, nem biztos, hogy érdemes érte feladnod a későbbi évek boldogságát.....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946730 (1)
    2009-12-09  18:55
  8. 2009. december 9. 19:2419.
    Szerintem meg mesfel evnek elegnek kene lennie, hogy ezt valaki el tudja donteni. 3-4 ev mar iszonyu hosszu ido elvesztegetni valaki mellett, aki total mast akar a kapcsolattol mint en.
    előzmény:
    judy22 (17)
    2009-12-09  19:20
  9. 2009. december 9. 19:2218.
    Persze ebben igazad van! De ha érzi, hogy váltzhat még a helyzet, akkor megér még egy kis időt, persze előtte egy beszélgetéssel őszintén...
    előzmény:
    rowi (12)
    2009-12-09  19:17
  10. 2009. december 9. 19:2017.

    Csak hogy jót is irjak,férjem is kijelentette hogy nem akar házasságot és babát sem.

    Azóta házasok vagyunk és hamarosan babát is szeretnénk.

    Másfél év alatt nem hiszem hogy komoly döntést hozhat a pasi.Még változhat.

    Ha netán 3-4 éve lennétek együtt és akkor sem akarna,akkor gondolkoznék el a hova tovább kérdésen.

     

    Sok szerencsét,remélem megtalálod a boldogságot!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946730 (1)
    2009-12-09  18:55
  11. 2009. december 9. 19:2016.
    1000 Bocsi, de ezt nem ide akartam írni
    előzmény:
    nyuszoka82 (14)
    2009-12-09  19:20
  12. Torolt_felhasznalo_248363
    Torolt_felhasznalo_248363
    2009. december 9. 19:2015.

    mindenesetre túl sokáig ne húzd az időt,még fiatal vagy,de az évek hamar elrepülnek,attól is függ,hogy mikor akarsz szülni,hajlandó vagy-e a kedvéért lemondani a gyerekvállalásról adott esetben il. a házasságról.

     

    én is drámáztam,hogy nem akar elvenni,még most is szoktam,de a közös életünk számomra fontosabb,mint az,hogy olyan dolgot kényszerítsek rá,amit nem akar.persze ettől függetlenül nem esik jól,hogy nem akar elvenni,de most pont abban az életszakaszban vagyunk,amikor más sokkal fontosabb.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946730 (1)
    2009-12-09  18:55
  13. 2009. december 9. 19:2014.
    Ki teheti zárttá ezt a topicot? Aki indította vagy bárki? Nem akarjátok még zárttá tenni?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. Torolt_felhasznalo_269281
    Torolt_felhasznalo_269281
    2009. december 9. 19:1913.
    Dolgozd meg rendesen! Sírj, hisztizz, üvölts, könyörögj! Az a papír és a fehér ruha mindent megér!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2009. december 9. 19:1712.
    Csak az baj, hogy a te ferjed nem ugyaznaz a szemely a topikindito parjaval, vagyis O nem biztos, hogy valtozni fog. Lehet ra varni, de nem biztos, hogy erdemes, mert az ido az nagy ur, es kifuthat belole!
    előzmény:
    melcsii (5)
    2009-12-09  19:07
  16. 2009. december 9. 19:1611.

    Szia!

     

    Sajnos az én párom is azt mondja, hogy soha nem akar megnősülni. De két éve kaptam gyűrűt makogás közepette. Minek, ha Neki nem jelent semmit? Egy hónapja nem is hordom, mert akkor már tényleg komolynak is éreztem a kijelentést. Igaz nekünk van egy 13 és fél hónapos kisfiunk. De így még rosszabb. Főleg amikor megszületett és a kórházban kérdeztek a férjemről. Rossz ha hivatalos papírt kell kitölteni, mert "csak" lakótársak vagyunk. Sima élettársi papírt meg én nem akarok, habár még nem is kérte.

    Mióta terhes lettem sokféle praktikát kipróbáltam, hogy elvegyen, de semmi. Én már feladom,hátha majd így... Általában akkor jön össze valami, ha már lemondtam róla.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946730 (1)
    2009-12-09  18:55
  17. Torolt_felhasznalo_248363
    Torolt_felhasznalo_248363
    2009. december 9. 19:1610.

    az én párom is abszolút a nősülés ellen van.talán akkor változna ez,ha lenne gyerekünk,de még azt is el tudom képzelni,hogy akkor sem.

    mi már nagyon régóta együtt vagyunk,tényleg csak a papír hiányzik,hiszen együtt vettünk lakást,együtt "építettük",közös terveink vannak.

    a párom (mástól hallottam) nem akart sokáig babát,engem is hidegzuhanyként ért,de szerencsére a családban sorra jöttek a gyerekek,így nem tud már "ellenállni".

    azóta ez megváltozott,hál' istennek,szeretne már gyereket,csak az anyagiak nem adottak most.

    én Nálad idősebb voltam amikor még szó sem volt összeköltözésről,együttélésről.

    de ezzel nem arra akarlak bíztatni,hogy várj rá.Te tudod,hogy Neked mi a fontos,lehet,hogy megváltozik,de az is lehet,hogy nem.

    anyagiak miatt nem akar egyébként?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946730 (1)
    2009-12-09  18:55
  18. 2009. december 9. 19:149.

    Akkor nagyon nem vagytok egy hullamhosszon ket nagyon fontos kerdesben is, ami nagyon nem jo!

     

    En a helyedben leulnek vele egy komoly beszelgetesre ezzel kapcsolatban, es elmondanam neki, hogy te nem ertesz egyet, es, hogy te mit szeretnel. 

     

    Nekem az olyan pasik akik nem hajlandoak hazasodni meg a gyerek ellenere sem kicsit olyanok, akik nem vallalnak teljes elkotelezettseget es felelosseget a masik mellett, kvazi ugy vannak vele, hogy barmikor konnyen, felelosseg nelkul lephetnek a kapcsolatbol ha ugy hozza a sors. Szerintem az olyan ferfiaktol menekulni kell, legallabbis en nem tudnek egy olyannal maradni.

     

    Ha meg mar elmondta neked a legelejen, nem szabad lett volna idaig huzni. Ezek olyan dolgok amik eletre szolnak, es az ilyen dolgokban azert jo ha egyetert az emberpar. Ha szerencsed van megvaltozik, de a kerdes az. Te hajlando vagy/leszel bizonytalansagban elni sokaig, ne adj Isten addig amig mar keso nem lesz?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946730 (1)
    2009-12-09  18:55
  19. Torolt_felhasznalo_517177
    Torolt_felhasznalo_517177
    2009. december 9. 19:118.

    Barátnőm pasija is ilyen volt, még összeköltözni sem volt hajlandó.

     

    Másfél év után barátnőm ott hagyta, azóta is egyedül él és mivel már közel van az ötvenhez, nem is fog megváltozni.

     

    Várhatsz arra, hogy párod meggondolja magát, de nagyon sokáig ne tedd, mert később egyre nehezebb lesz kilépni a kapcsolatból és új párt találni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946730 (1)
    2009-12-09  18:55
  20. 2009. december 9. 19:087.
    Még annyit, hogy most 3éve vagyunk együtt...
    előzmény:
    melcsii (5)
    2009-12-09  19:07
  21. 2009. december 9. 19:076.

    Mit csinálj : keress olyat, aki azt akarja, amit te.

     

    NEM fog megváltozni se ő, se a véleménye. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946730 (1)
    2009-12-09  18:55
  22. 2009. december 9. 19:075.

    Szia!

     

    Az én Párom is így volt a kapcoslatunk elején... Kategorikusan kijelntette, hogy soha nem fog megnősülni... Most ott tartunk, hogy a helyszínt kiválasztottuk, ahol az esküvőnk lesz, és a baba nevét is tudjuk már... Csak türelem, odafigyelés, és megértés szükséges... És persze a kivárás... Nekem megérte... Soha nem voltam még ilyen boldog... Jaa, és köztünk 7év van....

     

    Remélem tudtam segíteni!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946730 (1)
    2009-12-09  18:55
  23. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 9. 19:054.

    19-20 éves voltam, ő 34. Ugyanez...se gyerek, se házasság. Ő mondjuk a hivatásának élt. (orvos)

    Most 41 vagyok. Férjem, gyerekeim vannak, boldog vagyok. Neki nincs családja, de a hivatásában valóban sokat ért el.

    Mi lezártuk ezt a történetet, de a mai napig hozzá megyünk, ha valakinek komoly baja van a családban.

    Mindketten azt tettük, amit valóban szerettünk volna, amit fontosnak tartottunk az életben.

    Csak azt tudom mondani, hogy te is ezt tedd.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946730 (1)
    2009-12-09  18:55
  24. Torolt_felhasznalo_414817
    Torolt_felhasznalo_414817
    2009. december 9. 19:033.

    Szia!

     

    Azt hiszem, ha ő nem akar, nem sok mindent tehetsz.

    Igazából ne is azzal törődj ő mit akar, hanem hogy te mit akarsz, neked mi a fontos. Azt hiszem ebben nem lehet kompromisszumot kötni, főleg, ha elszánt. Egy valamit ne csinálj: "véletlenül" ne ess teherbe.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946730 (1)
    2009-12-09  18:55
  25. 2009. december 9. 19:032.

    Nekem két olyan ismerősöm is van, aki egy rossz tapasztalat után nem hajlandó nősülni. Mindkettőnek van élettársa, sőt két-két gyerekük is, de feleségül venni egyik se hajlandó.

    Ez van, őket így kell elfogadni.

     

    Ha neked fontos a házasság és a gyerek, akkor érdemes lenne elgondolkoznod rajta, hogy tényleg ő-e az igazi?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946730 (1)
    2009-12-09  18:55

Címlap

top