Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

H1N1 - világbotrány

livilla
Létrehozva: 2010. január 5. 12:04
Végig ez volt az érzésem - most beigazolódni látszik.


http://www.napidoktor.hu/napi-hirek/1553/h1n1-vi lagbotrany-indul--kommunikacios-manipulacio-eloszele/


H1N1 világbotrány indul - Kommunikációs manipuláció előszele

Európa háború utáni történetének egyik legjelentősebb kommunikációs manipulációjára derülhet fény, ha bizonyítékokkal sikerül alátámasztani nemzetközi szervezetek és a gyógyszeripar befolyásoló kapcsolatát.

Az EU Parlament Egészségügyi Bizottsága egyhangúlag elfogadott határozata alapján 2010 januárjában vizsgálat indul a gyógyszergyártó cégek és a globális sertésinfluenza kampány kapcsolatáról. Az úgynevezett "Arany háromszög", vagyis a gyógyszeripar és a tudósok, valamint a nemzetközi egészségügyi szervezetek kapcsolatainak átvilágítása milliók életére kihatással van. Ugyanis például a H1N1 oltás kapcsán hozott, és a kormányok és az emberek személyes magatartását befolyásoló információk olyan döntési helyzeteket hoztak létre, amelyek a politikusokat óriási kiadásokra és az embereket pedig nem kellően meggyőző oltási kényszerbe sodorták.

A parlamenti indítványt Dr. Wolfgang Wodarg, a PACE (az Európa Tanács Parlamenti Taggyűlése) Egészségügyi Bizottságának az elnöke, korábban a német Parlamentben a Szociáldemokrata Párt képviselője, terjesztette elő. Az ismert orvos és járványügyi szakember, a tüdő- és környezetbántalmi betegségek specialistája, a WHO jelenlegi sertésinfluenza járvány elleni kampányát egyenesen "az évszázad egyik legnagyobb botrányának" nevezte.

 

 Hivatalos nyilatkozatában Wodarg kritizálta a gyógyszeripar befolyását a tudósokra és a nemzetközi hivatalnokokra, megállapítván, hogy emiatt "szükségtelenül több millió egészséges embert tettek ki az elégtelenül tesztelt oltások kockázatának", és hogy ez az influenza "sokkal kevésbé káros", mint minden korábbi járvány.

Wodarg szerint az Európai Parlament vizsgálatának különösen a WHO szerepére és júniusi járvány bejelentésére kell koncentrálnia. 2009 áprilisában történt meg először, hogy a WHO járványügyi kritériumait megváltoztatta, amikor az első mexikói esetek ismertté váltak, úgy hogy nem a betegség valódi kockázatát, hanem a betegség esetek számát vették alapul a "járvány" bejelentéséhez

A sertésinfluenza járvánnyá nyilvánítása következényeként országok kényszerültek járványtervek bevezetésére és a sertésinfluenza elleni oltások beszerzésére. Mivel a WHO nem áll semmiféle parlamenti ellenőrzés alatt, Wodarg szerint a kormányoknak joguk van számadást kérni tőle.

A neves antiglobalista, William Engdahl által közzétett információk elgondolkodtatják az egészségügyi kommunikációval foglalkozókat, következtetéseiben túlmegy a közvetlen erkölcsi felelősség megállapításának fontosságán. Felveti az emberek százmillióinak életére minden korábbinál nagyobb hatással bíró nemzetközi és nemzeti egészségügyi szervezetek és intézmények számadási kötelezettségének és hitelességének a kérdését is.

Szerző: G. Németh Gy.

 

Üdv a Mátrixban.

  1. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. január 7. 22:23212.
    előzmény:
    livilla (1)
    2010-01-05  12:04
  2. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. január 7. 22:18211.
  3. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. január 7. 22:15210.

    http://www.weborvos.hu/lapszemle/gyogyszergyartok_osszees kuvese/147918/

     

     

    Gyógyszergyártók összeesküvése? A vizsgálat legalább fényt derít az ostobaságok forrásaira Falus Ferenc szerint.

     

    Hatalmas port vert fel a hír, hogy vizsgálat indul a gyógyszeripar és a tudósok esetleges szerepéről az újinfluenza okozta világjárvány ügyében. A sok helyen elferdítve megjelent információk alapja az, hogy az Európai Unió vizsgálatot indított a gyógyszergyártó cégek újinfluenza-kampányra gyakorolt hatását kutatva. A valóság azonban az, hogy az Európa Tanács (ET) Parlamentjének egészségügyi bizottsága indítványozott vizsgálatot

     

    előzmény:
    livilla (1)
    2010-01-05  12:04
  4. 2010. január 6. 17:23209.

    Na majd meglássuk. 

    előzmény:
    livilla (188)
    2010-01-06  16:24
  5. Torolt_felhasznalo_411316
    Torolt_felhasznalo_411316
    2010. január 6. 17:14208.
    Tudod : Kérd és megadatik. Neked nem lesz napkolektorod
    Akik meg ugy gondolják ,hogy ők megérdemlik azoknak mind lesz . Gondolataink teremtik világunkat.
    előzmény:
    livilla (201)
    2010-01-06  16:49
  6. Torolt_felhasznalo_264921
    Torolt_felhasznalo_264921
    2010. január 6. 17:12207.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_264921 (203)
    2010-01-06  17:01
  7. Torolt_felhasznalo_264921
    Torolt_felhasznalo_264921
    2010. január 6. 17:08206.

    Másik.

    Van a (természetes) gyémánt, de az ipari használatra már évtizedek óta elő van állitva, ami sok esetben jobb, mint a természetes. Gondolom Ti az ilyen dolgokról nem tudtok.....

     

    Azt hiszem én is befejezem ezt a falrahányt borsót.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_264921 (203)
    2010-01-06  17:01
  8. 2010. január 6. 17:08205.

    Oké, higyj ebben. Én másban hiszek. Abban, hogy a mai világ fenntarthatatlan, ezért menthetetlen is egyben.

     

    Lesz más világ, csak annak nem fogunk örülni. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_264921 (203)
    2010-01-06  17:01
  9. 2010. január 6. 17:06204.

    Nem várok, mert nemigen hiszek abban, hogy van idő várni.

     

    Ma még van rá támogatás, ki tudja, meddig.,  Nem lesz itt már pozitiv fordulat, és nem Svédországban élünk, ahol komolyan megcélozták a fosszilis energiahordozóktól való függetlenséget 2020-ig. 

     

    Magyarország iszonyúan kiszolgáltatott, az olaj- és gázár pedig marhára fel fog menni. Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra.

    előzmény:
    ardian (202)
    2010-01-06  16:55
  10. Torolt_felhasznalo_264921
    Torolt_felhasznalo_264921
    2010. január 6. 17:01203.

    A legújabb repülőkben már azok vannak.Composit anyagok....

     

    Az új számitógépek pedig óriási változásokat fognak hozni, amiről Te még álmodni sem vagy képes.

     

    Te a multat fújod, de mi a jövőben fogunk élni.

    előzmény:
    livilla (199)
    2010-01-06  16:48
  11. 2010. január 6. 16:55202.

    És miért olyan drága?

    Nem, nem azért, mert olyan magas az előállítási költsége, de egyelőre trendi, keresett, ezért felára van.

    Ezért ajánlottam, hogy várj még.Ha elterjed, normális áron hozzájuthatsz, ahogy most már szinte ingyen utánadobják a mikrót, pedig 15 éve még Bécsbe jártak érte a magyarok...

    előzmény:
    livilla (201)
    2010-01-06  16:49
  12. 2010. január 6. 16:49201.

    De bizony. Pont ezért sem lesz sok embernek napkollektora. Nálunk legalábbis biztosan nem.

     

    Gondolom, tudod, mit jelent ez pl. a panellakók számára.  Őket hová fogod kimenekiteni?

     

    A kérdés csak elméleti, természetesen. 

     

     

    előzmény:
    ardian (198)
    2010-01-06  16:47
  13. Torolt_felhasznalo_411316
    Torolt_felhasznalo_411316
    2010. január 6. 16:48200.
    Ne aggodj . A világ csodálatos. Létezik ember testhökontrólal ,meg olyan is kinek ég az izó a kezébe.
    Az evolució.
    előzmény:
    livilla (185)
    2010-01-06  16:04
  14. 2010. január 6. 16:48199.
    Informálhatnál minket is azokról az újakról.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_264921 (197)
    2010-01-06  16:45
  15. 2010. január 6. 16:47198.

    A zöld energia is nagy biznisz....

     

    Hogy is volt azzal a napkollektorral? Csak nem drágállni tetszett?

    előzmény:
    livilla (196)
    2010-01-06  16:41
  16. Torolt_felhasznalo_264921
    Torolt_felhasznalo_264921
    2010. január 6. 16:45197.

    Jó sok hülyeséget összeszedtetek alátámasztani amit itt (is) fújtok.

    Az anyagok nem fogynak/vesznek el, csak formát változtatnak.

    De ha mégis "elfogynak", az sem baj,mert már vannak helyettük újak.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
    2010-01-06  16:37
  17. 2010. január 6. 16:41196.

    Ja, a zöldek okozzák a Föld pusztulását.

     

    Nagyságrendet tetszettél téveszteni. Ami itt a nagy biznisz lesz, az a szénerőmű.

     

    Nincs az a PR-technika, ami szembe tud menni a pillanatnyi gazdasági érdekkel. Az a kérdés, hogy a szénlobbi legyőzi-e az atomenergia lobbit.

    Nem biztos.

    A többi viszont masszív duma és porhintés.

     

    "Búcsúzom, holnap-holnapután nem boldogítalak, megyek kutatni."  Ó, de sajnálom.

    előzmény:
    ardian (195)
    2010-01-06  16:37
  18. 2010. január 6. 16:37195.

    Az IPPC-t nem lehet azzal vádolni, hogy az energialobbi érdekeit szolgálja. Délelőtt azzal indítottunk, hogy a zöldenergiások-IPPC-tudósok összefonódását látják egyes összesküvés-elmélet hívők.

    És a kör szépen összeért.

    Búcsúzom, holnap-holnapután nem boldogítalak, megyek kutatni.

    előzmény:
    livilla (193)
    2010-01-06  16:34
  19. 2010. január 6. 16:37194.

    Az IPPC-t nem lehet azzal vádolni, hogy az energialobbi érdekeit szolgálja. Délelőtt azzal indítottunk, hogy a zöldenergiások-IPPC-tudósok összefonódását látják egyes összesküvés-elmélet hívők.

    És a kör szépen összeért.

    Búcsúzom, holnap-holnapután nem boldogítalak, megyek kutatni.

    előzmény:
    livilla (193)
    2010-01-06  16:34
  20. 2010. január 6. 16:34193.

    Lovelock elég nagy szaktekintély ahhoz, hogy ne lehessen semmibe venni, amit mond.

     

    A profitérdekek által manipulált mainstream vélemény eddig sem érdekelt semmiről,  ezután sem fog.

    előzmény:
    ardian (191)
    2010-01-06  16:30
  21. Torolt_felhasznalo_264921
    Torolt_felhasznalo_264921
    2010. január 6. 16:32192.

    A világ állandó változásban van.

    Mire elfogy valami, akkorra új dolgok jönnek, amiről fogalmad sincs.

    Akkor ezt tényleg megbeszéltük.

    előzmény:
    livilla (190)
    2010-01-06  16:29
  22. 2010. január 6. 16:30191.

    A te tudósod a klímahívőknél is radikálisabb nézetek vall, semmi estre sem mainstream a nézete, ezért ez tényleg csak hit kérdése.

     

    A klímamodellek 2-4 fokos emelkedést jósolnak 2100-ra, HA továbbra is nő a co2 kibocsátás. 

    előzmény:
    livilla (188)
    2010-01-06  16:24
  23. 2010. január 6. 16:29190.

    "Csak ki kell termelni gazdaságosan." Nos, ezért fog a legtöbb ott maradni, ahol van.

     

     De ezt már megbeszéltük.

     

    Mellesleg mindenütt zuhan az export és a kitermelés. 

     

    2009, EIA adatai alapján
    http://tonto.eia.doe.gov/country/country_time_seri es.cfm?fips=MX



    Mexikó

    Termelés: -7.6%/év
    Fogyasztás: -4.5%/év
    Netto export: -14.4%/év

    Venezuela

    Termelés: -5.3%/év
    Fogyasztás: +4.5%/év
    Netto export: -9.2%/év

    Szaud-Arábia

    Termelés: -8.7%/ev
    Fogyasztás: +3.9%/ev
    Netto export: -12.3%/ev

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_264921 (187)
    2010-01-06  16:24
  24. Torolt_felhasznalo_264921
    Torolt_felhasznalo_264921
    2010. január 6. 16:27189.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_264921 (187)
    2010-01-06  16:24

Címlap

top