Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Köszönöm mindenkinek a hozzászólást! Nálunk ősszel volt a versmondó verseny. Elsős létére 3. lett a fiam, és most nagyon lelkes a mesemondóra is. Osváth Erzsébet Gyurika és Zsuzsika című versét mondta... Aktuális, mert a kistesó épp az első iskolai héten firkálta össze a könyvet... A tanító nénik nevettek, amikor meghallották a verset...
Ha megtalálom, leírom...Ha pedig versnél maradtok akkor íme néhány:
Nemes Nagy Ágnes: Hóesésben — versSzakad a hó, nagy csomókban,Veréb mászkál lent a hóban.
Veréb! Elment az eszed?
A hóesés betemet.
Nem is ugrálsz, araszolsz,
Hóesésben vacakolsz,
Fölfújtad a tolladat,
Ázott pamutgombolyag.
Mi kell neked? Fatető?
Fatető!
Deszka-madár etető.
Nemes Nagy Ágnes: Kéményről kéményre — versDe szépen tud Bors néni
háztetőkön sétálni!
Megy, megy:
kéményről
kéményről kéményre,
lépésről
lépésről lépésre,
tetőről
tetőről tetőre,
hátulról
hátulról előre,
elölről
elölről hátulra,
mindenki
mindenki bámulja.
Bámulja a Szív utca,
bámulja a Szép utca,
bámulja a Báthori utca,
Megkérdi az Áfonya utca:
Mondja, kedves Bors néni,
nem nehéz így sétálni?
Szép lehet fent, ez világos,
mégis, mégis nem találja,
hogy tetőkön járdogálva
hepehupás ez a város?
Mit nekem a hepehupa!
Nem vagyok én setesuta,
sétálok és repülök,
egy-egy tornyon megülök,
öntözöm a Rózsadombot,
tisztítom a toronygombot. Nemes Nagy Ágnes: Mi van a titkos úton? — versMi van ott a kis úton,
csöndes úton, titkoson?
Macska van ott, macska van,
ül magában titkosan.
Fényes szeme, zöld szeme,
orgonafa levele.
Egyszer aztán talpra pattan,
ugrik, ugrik láthatatlan -
Aztán csak a szél oson titkosan a titkoson. Nemes Nagy Ágnes: Lila fecske — versPiros dróton ült a fecske,
piros dróton lila folt,
mert a fecske lila volt.
Ült a dróton egymagában,
ibolyaszín kiskabátban,
lila volt a háta, szárnya,
földre hullott lila árnya,
gyufa-vékony, lila lábon
álldogált a piros ágon,
lila volt a szeme csíkja
lila, mint a
lila tinta.
Április volt, jött az este,
meg sem mozdult az a fecske.
Április volt, április,
én hagytam ott végül is.
Lila csőr,
lila toll,
most is ott ül valahol
A www.polgarinfo.hu oldalról ki tudod nyomni:))))
Kárpáttal a kislánynak, örülök, hogy segíthettem. Majd írd meg, hogyan sikerült a verseny:)))
Ez nagyon jó kis mese, és elég rövid!
Lehet ez lesz a befutó nekünk!
Köszi a hozzászólást!
Igazából, még nem tudja, hogy verset, vagy mesét fog mondani. Mert mindkettő lesz egyszerre, csak el kell dönteni, hogy melyik szeretné.
Tanárnéni kiadta házifeladatnak, hogy vagy egy mesét, vagy egy verset kell minden gyereknek az osztályból megtanulnia az iskolai vers-és mesemondó versenyre.
Ha versmondóra megy, ajánlo: Nemes Nagy Ágnest ( jól mondható, gyerekeknek való)
Kányádi Sándort ( Ő is jól mondható, és most nagyon népszerű)
Ez a szegény ember kiment a fiával a földre szántani, s amint egyet-kettőt fordul, egyszerre csak elkiáltja magát a fiú:
- Nézze, apámuram, nézze, egy kulcsot találtam!
- Az ám, egy kulcs - mondja a szegény ember. - Ejnye, de jó volna, ha egy ládát is találnál hozzá!
Na, ez annyiban maradt.
Tovább szántanak, kettőt-hármat térülnek-fordulnak. Megint elkiáltja magát a fiú:
- Nézze, apámuram, megtaláltam a ládát is.
Próbálják a kulcsot, hát jól beletalál a zárba. Kinyitják a ládát, felemelik a fedelét, nézik, mi van benne, hát abban bizony nem volt egyéb, csak egy kurta farkú egerecske.
Ha az egérkének hosszú farka lett volna, az én mesém is tovább tartott volna.
Hát jól van na, mondok mégis hozzá egy versecskét:
Mese, mese, mátka,
fekete madárka,
úri bunda, kopasz egér
ugorjon a nyakadba.
Mese, mese, fakakas,
bújj a lyukba, ott hallgass,
Kata, Kata, két garas,
neked adom, csak hallgass.
Nekem a lányom tavaly ezzel lett Bp.-i második helyezett elsősen:)
De jó, hogy nyitottad ezt a topikot!
Én is pont most akartam nyitni egy ilyet!
Nekem is elsős a lányom. Nálunk is jövőhéten lesz versmondó verseny.
Csak nálunk annyi kitötés volt, hogy verses mese nem lehet, és max 3 perc lehet az előadás hossza.
Szóval engedelmeddel, én is nézgelődöm a topikodban, hátha találok neki tetsző mesét
Arany Lacinak
aranyos, bájos történet, jól lehet hangsúlyozni....korban is illik hozzá, könnyen megjegyzi... :-)
Szia!
Szerintem a Mindennapra egy mese c. könyvet érdemes átnézni. Én anno abból mondtam a Százlábú új cipőjét.
Szia!
Móricz Zsigmond:A kisegér.
Ez ugyan verses mese,a lányom tavaly ezzel lépett fel a Ki Mit Tud-on és nyert.Nagyon aranyos,nem bonyolult.Az idei mesemondón ezzel szerepelt: Benedek Elek: A bujdosó macska
Egyszer volt, hol nem volt, nem tudom, hogy merre volt, de valahol mégis volt, volt egyszer egy macska. Ezzel a macskával nagyon mostohán bánt az asszonya, elkeseredett erősen, s nagy bújában, bánatában fogta magát, otthagyta a gazdasszonyát, s elment világgá.
De hogy szavamat össze ne keverjem, mielőtt útnak indult volna, az udvaron talált egy nagy vörösrépát, szekeret csinált belőle, nagy hirtelen fogott két egeret, azokat a szekér elé fogta, s úgy indult bujdosóba.
Mennek, mendegélnek, hegyeken-völgyeken által, de bizony az egerek elfáradtak, egyre lassabban lépegettek. Gondolja magában a macska: így nem messzire haladunk. Fogott az úton még két egeret, a másik kettőnek elejébe fogta, s úgy hajtott tovább.
Amint mennek, mendegélnek, találkoznak egy rákkal. Kérdi a rák:
- Hova mégy, te macska?
- Megyek vándorolni.
- Vígy el engem is, mert a halak kikergettek a vízből.
- Hát miért kergettek ki?
- Azért mert mindig csipkedtem őket az ollómmal.
- No, hát gyere, ülj fel.
Tovább mennek, mendegélnek, s hát az út közepén két tojás van. Megszólal az egyik tojás, s kérdi a macskától:
- Hová mégy, te macska?
- Megyek vándorolni.
- Vígy el minket is. Nem volt maradásunk az asszonyunknál, mert azt kívánta, hogy három csirke keljen ki belőlünk, pedig csak egy van bennünk.
Felültek hát a tojások a vörösrépa szekérre, s a macska hajtott tovább. Egyszerre csak rászállott a szekérre tíz fecske s tíz pacsirta. Nem is kérdezték a macskától, szabad-e, nem-e, szépen letelepedtek, s mentek ők is.
Még egy jó hajításnyira sem mennek, egy csomó gombostűt találnak az úton. Kérdi a macska:
- Hát ti hogy kerültetek ide?
- Mi bizony úgy, hogy egy társunk megszúrta az asszonyunkat, s az asszonyunk haragjában mind kidobott az útra.
- Hát akkor csak ti is üljetek fel a szekérre, gyertek velünk.
Tovább mennek, mendegélnek, s estefelé egy kicsi házikóhoz érnek.
Abban a kicsi házikóban egy öregasszony lakott, a macska bement hozzá, köszönt illendőképpen, s szállást kért éjszakára. Mondja az öregasszony:
- Adnék én jó szívvel, de ide minden éjjel zsiványok jönnek, itt ugyan nem lesz nyugodalmatok.
De a macska addig beszélt, hogy így meg úgy, nem félnek a zsiványoktól, hogy az öregasszony szállást adott nekik.
A négy egeret bekötötték az istállóba.
A két tojás beleült a tüzes hamuba, a rák a vizesdézsába, a gombostűk a törülközőbe, a macska meghúzódott az ajtó sarkában, a fecskék mentek az eresz alá, a pacsirták pedig a ház tetejére.
Hát csakugyan éjjel jönnek a zsiványok, bemennek a házba, letelepednek a kemence mellett, tüzet akarnak gyújtani. De amint megpiszkálják a hamut, a két forró tojás szétpattant, s szemük, szájuk tele lett tojáshéjával meg sárgájával. Hej, uram, teremtőm, megijedtek a zsiványok, égette a tojás az arcukat erősen, szaladtak a vizesdézsához, hogy megmosdjanak. De ahogy belenyúltak a dézsába, a rák jól megcsípte az ujjukat. Lekapják az alsó szegről a törülközőt, hogy megtörülközzenek, de a gombostűk jól összeszurkálták őket. Még jobban megijednek, szaladnak kifelé, s ott meg nekik ugrik a macska, s istenigazában összevissza karmolta az arcukat.
Ki az udvarra, mintha szemüket vették volna, de ott meg a fecskék és a pacsirták elkezdtek csiripolni:
- Zsiványok, zsiványok! Fogjátok meg!
Ahányan voltak, annyifelé szaladtak, többet az öregasszony házához vissza se jöttek.
Reggel a macska megköszönte a szállást az öregasszonynak, a négy egeret befogta a vörösrépa szekérbe, aztán mind felkerekedtek, mentek tovább.
Hanem amint egy hídra értek, halljátok csak, mi történt. Az egerek mitől, mitől nem, megijedtek, a szekeret belerántották a vízbe.
Hej, istenem, lett nagy ijedelem. A pacsirták és a fecskék, huss felrebbentek és elrepültek. A macska is nagy üggyel-bajjal kiúszott, de a szegény rák az ott maradott a vízben, no meg a gombostűk is.
Hogyha ezek a vízben nem maradtak volna, az én mesém is tovább tartott volna.
Szia!
én nem tudok neked bemásolni, de Nógrádi Gábor, Hogyan neveljünk könyve szerintem tökéletes erre. Könyvtárban próbáld meg.
Ezt anno unokaöcsém is elmondta egy versenyen- sajnos nem nyert.-(( de élvezte, akkor az egyszer indult.
Egyébként mi kicsit hosszabban ismerjük ismerjük, hogy a legkisebb lány azt mondja: „ Látod én et tót te tólok!” Mert az is benne van, hogy az anyjuk a lelkükre kötötte, hogy meg ne szólaljanak.
Jó hogy leírtad, eszembe jutott milyen édesen mondta a kiskölyök mindig, elég sokszor meg kellett hallgatnunk!.-)))))))))
esetleg ez?
Mese a hóvirágrólEgyszervolt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl volt egy csodaszép ország, Hónapország. Az ország lakói voltak felelősek az időjárásért, az évszakok változásáért. Ők felügyelték a virágok nyílását, a búza érését, a lomb hullását, a hóesést. Minden hónap egy-egy családhoz tartozott.
Történt egy szép napon, hogy hatalmas izgatottság támadt a királyi palotában. Márciusék ijedten jelentették Évszak-királynak, hogy eltűntek a hóvirág-hagymák. Keresték már mindenütt, a magtárban, a szomszédban Ápriliséknál, hátha ebben az évben később kell díszíteni velük az erdőket és a mezőket, de sehol sem találták őket. A tavasz viszont nem kezdődhet el hóvirág nélkül. Össze is ült íziben a Hónaptanács, hogy megoldást keressenek erre a hatalmas problémára. A tanács legöregebb tagjának, Január apónak jutott eszébe most is a megoldás. Hívják el Kalendárium tündért és idézzék fel a tavalyi tavaszt, hátha akkor kiderül hová kerültek a hóvirág-hagymák. A tündér meg is érkezett és elhozta magával a beszámolókat. A bölcsek nekiültek a vaskos irománynak, hogy megfejtsék a rejtélyt. Mindeközben az ország ifjai is nekiindultak a hagymák keresésének. Telt múlt az idő, az öregek csak olvastak és olvastak, mígnem az egyik felkiáltott.
- Hóhóhó, hiszen a raktárba bekerült a zsák. Onnan ki vihette el?
Ugyanebben a pillanatban érkezett vissza az egyik ifjú, aki lélekszakadva mesélte, mit hallott a szomszédos Törpeország egyik lakójától. A törpe elbeszélése szerint a gonosz Kék-boszorkány azzal dicsekedett, hogy ő gondoskodott róla, idén nem lesz tavasz, nem lesz vidámság. Ellopta Hónapország valamennyi hóvirág-hagymáját. Ijedten néztek össze a tanács tagjai. Hogyan fogják visszaszerezni jogos tulajdonukat, hiszen a boszorkány varázsereje oly hatalmas. Nem tudják legyőzni se szép szóval, se csellel, se ármánnyal. Ekkor szólalt meg Kalendárium tündér.
- Nézzétek csak, Május Peti tavaly a saját kertjükbe is ültetett hóvirág hagymákat a szabályzat ellenére, ráadásul a virágzás után nem szolgáltatta be a maradékot.
- Nosza, menjünk el hozzá, hátha akad még nála néhány hagymácska. - mondta
Így is tettek. Május Peti csak nézett, amikor megtudta mi járatban vannak nála a Tanács tagjai, ő már réges-régen megfelejtkezett a hagymákról. Némi tűnődés után hátrament a kert végében lévő fáskamrába, majd boldog arccal hozta elő a kis vászonzacskót, amelyben a tavasz hírnökei, a vidámság zálogai bújtak meg.
Márciusék hamar nekiláttak a hagymák kiültetésének. Mivel a boszorkány gonoszsága miatt nagyon kevés hóvirág került ki az erdőkbe, így felhívással fordultak valamennyi természetkedvelő teremtményhez, hogy ebben az évben ne szedjék le a fehér kisvirágokat. Hadd szaporodjanak, hadd növekedjenek, hogy az elkövetkezendő esztendőkbe újra és újra megcsodálhassuk szépségüket, és látványukra örvendezhessünk a tavasz eljövetelének.
A KIS CSACSI MEG A NAGY NYUSZI
Gárdonyi Géza
- Kelj fel kis csacsi fiam - szólt hajnalban a nagy csacsi az istállóban. - Kiviszlek ma a mezőre.
Hopp, felugrik a kis csacsi. Összeüti a bokáját. Jó reggelt kíván a mamájának és kérdezi a fülét vidáman megbillentve.
- Mi az a mező, anyukám?
- A mező - feleli a nagy csacsi - nem egyéb, mint egy nagy-nagy zöld asztal. Olyan nagy, hogy az egyik szélétől a másikig sohase tudod végigenni.
Ez tetszett a kis csacsinak. Táncolva ment az anyja után a mezőre. Amint ott legelésznek, egyszer csak odafut az anyjához a kis csacsi:
- Jaj, de megijedtem.
- Mitől?
- Furcsát láttam.
- Mit láttál?
- Icike-picike kis csacsikat.
- Mekkorákat?
- Mint a fülem.
- Nem lehet az.
- De bizony. Úgy ugráltak, mint a szöcske. Gyere, nézd meg, ha nem hiszed.
Odavezeti az anyját. Hát két kis nyúl ül ott a fű között. Éppen mosakodtak.
- Jaj, mit látok? Mekkora két nyulat látok? - kiáltott a kis nyúl.
- Nem nyulak ezek, te kis csacsi - szólt az öreg nyúl.
Az öreg szamár pedig azt mondta erre a fiának:
- Nem csacsik ezek, te kis nyúl.
És mind a ketten barátságosan néztek egymásra.
Mikor jól megnézték egymást, a kis csacsi hazament a nagy csacsival és a kis nyuszi a nagy nyuszival.
szia
mivel jön a húsvét én ezeket ajánlom:
A KISNYÚL.
(Kolozsvári Grandpierre Emil feldolgozása )
Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl volt egy kisnyúl. Ez a kisnyúl jó étvággyal legelészett a réten, s hogy még jobban legelészhessen, felakasztotta a csengettyűjét egy fiatal fára.
Mire a kisnyúl jóllakott, megnőtt a fa. Olyan magasra nyúlott, hogy a kisnyúl hasztalan ágaskodott, a csengettyűjét nem érte el. Kérte tőle, adja vissza.
- Nem adom én, eleget adtam már! - válaszolt a fa.
Megharagudott a kisnyúl, s elment a fejszéhez.
- Kérlek, fejsze, döntsd le a fát, nem akarja visszaadni kis csengettyűmet.
A fejsze a fejét rázta.
- Nem döntöm én, eleget döntöttem már!
Elment a nyúl a kőhöz.
- Kérlek, kő barátom, csorbítsd ki a fejsze élét, a fejsze nem akarja ledönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni a kis csengettyűmet.
- Nem csorbítom, eleget csorbítottam már!
Nem boldogult itt sem a kisnyúl, s patakhoz járult hát.
- Kérlek, patak, mosd ki a követ, a kő nem akarja kicsorbítani a fejsze élét, a fejsze nem akarja ledönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni a kis csengettyűmet.
De a patak csak ennyit mondott:
- Nem mosom én, eleget mostam már!
"Az ökör csak megsegít - gondolta a kisnyúl.
- Kérlek ökör komám, idd ki a patakot, a patak nem akarja kimosni a követ, a kő neme akarja kicsorbítani a fejsze élét, a fejsze nem akarja ledönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni kis csengettyűmet.
Az ökör bődült egyet:
- Nem iszom én, eleget ittam már!
"Majd a mészáros! - reménykedett a kisnyúl.
- Kérek, mészáros, vágd le az ökröt, az ökör nem akarja kiinni a patak vizét, a patak nem akarja kimosni a követ, a kő nem akarja kicsorbítani a fejsze élét, a fejsze nem akarja ledönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni a kis csengettyűmet.
- Nem vágom én, eleget vágtam már!
Erre úgy megharagudott a kisnyúl, hogy meg sem állott a bolháig.
- Édes-kedves bolha komám, csípd meg a mészárost, a mészáros nem akarja levágni az ökröt, az ökör nem akarja kiinni a patakot, a patak nem akarja kimosni a követ, a kő nem akarja kicsorbítani a fejsze élét, a fejsze nem akarja ledönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni kis csengettyűmet.
- No, majd meglátjuk!
A bolha megcsípte a mészárost, a mészáros levágta az ökröt, az ökör kiitta a patakot, a patak kimosta a követ, a kő kicsorbította a fejsze élét, a fejsze kivágta a fát, a fa visszaadta a kis csengettyűt. A kisnyúl csilingelni kezdett a csengettyűvel, s még most is csilingel, ha azóta el nem vesztette.
A három selyp leány
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy özvegyasszony. De nem magában élt, volt neki három lánya is. Szépek voltak, csinosak voltak, de mind a hárman olyan selypesen beszéltek, mintha egy foguk se lett volna. Már ugyancsak ott volt az idejük, hogy férjhez menjenek, de amint megszólaltak, minden legénynek elment tőlük a kedve.
Egyszer egy idegen legény jött a faluba leánynézőbe. Elkommendálták az özvegyasszonyhoz is. Az asszony mindjárt kávét tett fel, hogy majd megkínálja a legényt, a lányoknak meg megparancsolta, hogy egyik se szóljon egy szót sem, majd beszél ő helyettük.
Be is állított a legény, még a széket is letörölték neki. Beszélt annyit az öregasszony, hogy a legény alig jutott szóhoz; a leányok meg hallgattak, mint a tojásban a csirke. Egyszer csak elkezdett futni a tej. Elkiáltja magát a nagyobbik leány:
- Put a té, put a té!
A közbülső meg mindjárt rámondja:
- Ne fólj te, nem fabad befélni!
De a legkisebbik se hagyja:
- De drága a té, péndé addák!
A legény csak nézett széjjel, s úgy elment, hogy még a kávét se várta meg. Talán még most is házasodik, ha eddig meg nem házasodott.
Nekem ez a kedvencem. :))))