Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Gyermekvasutas vizsga
2010-01-27 09:501.
Létrehozva: 2010. január 27. 09:50
A fiam február elején vizsgázik (4 hónapos tanfolyam után), hogy gyermekvasutas pajtás:-) lehessen.
Van itt valaki, akinek a gyereke, vagy esetleg ő maga vizsgázott ebből??? Elég komoly tananyag van, négy témában összesen kb. 50 tétel. Írásban, szóban kell vizsgázni???
Köszönöm a segítséget:-)))
Én is azt hittem, hogy a további vizsgák könnyebben mennek, de nem
az ifik is mondták, hogy nehéz és a gyakorlat is ezt mutatta tavaly, amikor az első ilyen vizsgált csinálta a fiam, hogy csak harmadik nekifutásra sikerült. Ugyanis minden kérdést külön külön kell azt hiszem 80 %-osra megválaszolni, ha egy is ez alatt van, akkor nem sikerültnek tekintik . Most lesz márciusban majd ez a vizsgája a fiamnak, már most komolyan készül rá......
Náluk is hasonlóan lesz a vizsgáztatás.
Arról is tudok, hogy évente vizsgázni kell, de gondolom az már könnyebben megy, hiszen a gyakorlat sokat segít:-)))
Szia!
A legnagyobb fiam, 12 éves, két éve vizsgázott le és azóta vasutazik. A vizsgák tényleg nagyon kemények voltak és azÓta is azok, nem tudom, azt tudjátok-e, hogy minden évben van egy írásbeli vizsga.
A tanfolyam záró vizsgák akkor úgy zajlottak, hogy egy napon megírták a helyismeretet, aztán pár hét múlva egy napon volt az összes többi tantárgyból a szÓbeli. (vagy legalábbis így rémlik, hogy nem kellett több napon mennünk vizsgázni)
Én tanultam vele együtt, amit ő megértett többnyire a gyakorlati Órákon, én még most sem értem
csak úgy tudtam neki segíteni megválaszolni a kérdéseket, hogy beleástam magam a tankönyveibe .......Végül mindenből négyest kapott. Úgy örültem!! Jobban izgultam azon a vizsganapon, mint ő......
Akkor sokszor adtak amúgy lehetőséget azoknak, akiknek nem sikerült a vizsgájuk, több pÓtvizsga nap volt.
Most szombaton megint indul egy újabb tanfolyam, amit elkezd a középső fiam, úgyhogy megint kezdhetem előről én is a tanulást, igaz a nagyobb fiú biztos sokat tud majd segíteni felkészülni....
Sok sikert nektek is a vizsgára!!
Hát, ha csak ezen múlna, akkor nem lenne gond:-)
Ti tudtatok neki segíteni, amikor a tételeket megkapta?? Egyáltalán szüksége volt segítségre?? Lehet, hogy csak én fújom fel a dolgot, mert mint írtam, amikor belekérdeztem, tudott rá válaszolni, nekem viszont kukkom nincs az egészről:-) Valószínűleg az jobban zavar, hogy én nem tudom a helyes választ:-)))))
Mi nyáron vizsgáztunk. Nem tanulta halálra magát a gyerek, hármas lett az átlaga.De ugyanakkor nagyon lelkes volt és szerette csinálni. Minden előadásonott voltunk szinte. Szerintem jó indulatuak, ha látják benne a lelkesedést és figyelik szerintem azt is, hogy mennyi előadáson volt ott.
Reméljük sikerül a vizsgája:-)))
Nagy kudarc lenne neki - az első - ha nem sikerülne.
Az eleje a szűrő. Annyira mi sem élveztük a sok mászkálást, meg a mostaniakat sem, de nagyon sokat számított. Sokat fejlődött. Főként a felelőségtudat, az összetartás, a feladatmegoldás, talpraesettség terén.
A közösség meg nagyon jó. Illetve a mi csoportunkban így van, a többit nem ismerem, de biztos azok is hasonlóak lehetnek.
Nekem a fiam gyermekvasutas, nekem nincsenek saját tapasztalataim. De ne aggódj, azt nézik, hogy ki mennyire veszi komolyan és akinek nemsikerül az írásbeli, az még próbálkozhat és szóbelinél látják, hogy akar-e érdekli-e, vagy csak a szülő nyomja, mert azokat nem engedik át. Én így látom. Aztán úgyis csak tanulószolgálatos lehet és ott a gyakorlatban fogja megtanulni igazán azt amire szükség van. Onnantól kezdve már élvezni fogja.
Ti anno a vizsgára rendesen tanultatok - mint mondjuk érettségire:-) - vagy csak átolvastátok???
Az az igazság, hogy amikor belekérdezek a tételekbe, válaszol rá, csak nem tudom, hogy jó-e a válasz:-)))) vagy teljes mértékben alapos-e, stb.
Arra például - pedig elolvastam az összes könyvet, füzetet - nem tudok rájönni, hogy mit nevezünk biztosított állomásnak ..... emlékeztek rá?:-)))
Mondtam neki, hogy ezt kérdezze meg majd most pénteken, ha megy órára, nehogy ezen vérezzen el.
A helyismeret zárót már megírta, szerintem az legalább négyes lesz (bár már nem merek mondani semmit:-))), pénteken írják a kereskedelmi ismeretekből, aztán februárban lesz a távközlési ismeretek (az is megy neki), majd a biztosítóberendezések.
Azt sejtettem, hogy komolyan veszik, az eddigi házi feladatokat is rendesen "lehúzták". Talán mostanában tudott annyira felfejlődni, hogy nem csupa egyeseket kap. Eleinte nem is értettem az egészet. Kapta a cerkákat, dolgozatokon hiányjelek, de hogy mi hiányzik?:-)))) Az volt a legrosszabb, hogy nem tudtam neki segíteni, mert kukkom nem volt a súlykörtékről, meg a kallantyúkról, flittyentyűkről és hasonló nyalánkságokról:-)))
Igazából az egész nehézségét abban látom, hogy szinte elméletben kell elsajátítaniuk mindent. Persze volt az összes gyakorlaton is, de valahogy ez nekem mégis olyan, mintha csak könyvből kellene megtanulnom pl. autót vezetni.
A biztosítóberendezéseknél pl. egyáltalán nem is tudok segíteni neki, a könyvben sincs benne sok minden, így vagy emlékszik rá, vagy nem:-((