Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kokárda-érdekes! nézd meg!

landroverfree_
Létrehozva: 2010. március 11. 19:08

ti tudtátok,hogy a magyar kokárda így néz ki?

 

 Ugye a kokárda úgy készül, hogy egy nemzeti színű szalagot meghajlítunk. Hogyha azt akarjuk, hogy kétoldalt piros-fehér-zöld jöjjön ki belőle, bizony itt a zöld kerül kívülre és a piros belülre. A kokárda mindig belülről kifelé olvasandó. De már 1848-ban a kokárdák többsége fordított volt. Kívül volt a piros, mert úgy csinosabb. Az olasz kokárda amit mi hordunk, mert ugye az osztrák fekete-sárga kokárdát is úgy hordták, hogy a katonának a csákóján egy sárgaréz lap volt és a közepén egy fekete gomb. Fekete-sárga. Tehát így kellene kinéznie a kokárdának.

érdekes!

én már meg is csináltam a helyesen varrot magyar kokárdát!

  1. 2010. március 15. 21:4554.

    Ma volt a TV-ben erről riport.

    Franciáktól vettük át a kokárdát, belülről kell a szineket nézni. Viszont 48-ban fordítva varrták, tehát kívül a piros. Mint kokárda nem jól hordjuk, de mi a szabadságharcra emlékezünk, ahol a piros volt kívül, ezért így a helyes nekünk. (legalábbis egy történész nyilatkozta ezt ma)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  2. 2010. március 15. 21:2553.

    Nem, szo sincs errol. De en nem is allitottam azt, hogy azert igaz valami, mert a Wikipedia is ezt irja, sem azt, hogy nem igaz, mert a Wiki ezt irja.

    Te viszont ezt irtad: "Utánanéztem az Interneten () , tényleg a zöldnek kell kívül lennie. " Es a Wikipediat akartad belinkelni.

     

    Ettol meg lehet, hogy igaz, amit a Wikipedia a kokardarol ir - de az is lehet, hogy nem. A Wikipedia sok hasznos dolgot ir, de eppen amiatt, hogy barki szerkesztheti, emiatt sem nem hiteles, sem nem mertekado ismeretterjeszto forras. Kiindulopontnak talan jo, de semmikeppen sem feltetel nelkul elfogadhato.

     

    Remelem, jol telt a hosszu hetveged es ugy tuzted ki a kokardat, ahogy neked tetszett. En is ezt tettem :)

    előzmény:
    nadeen (52)
    2010-03-15  20:42
  3. 2010. március 15. 20:4252.

    És azt gondolod, hogy amit a hsz-edben olvasok, az szent és sérthetetlen igazságot tartalmaz????

    előzmény:
    third (51)
    2010-03-15  19:15
  4. 2010. március 15. 19:1551.

    ... es azt gondolod, hogy amit a Wikipedian olvasol, a szent es serthetetlen igazsagot tartalmaz...?????

    Nnnna akkor nezz utana jobban. Marmint a Wikipedianak.

    "A Wikipédia egyik alapelve, hogy azt bárki szerkesztheti. Ez abból a kezdeti tapasztalatból alakult ki, hogy egy szűk szerkesztői csoport hatalmas energiák árán is csak igen-igen hosszú idő alatt képes egy enciklopédiának megfelelő tudásmennyiséget előállítani. Ezek után jött az ötlet: engedjük, hogy bárki szerkeszthesse, bárki hozzátehesse, amit a témáról tud, bárki javíthasson, ha hibát talál, mert több szem többet lát. Így a szűk szerkesztői csoport ismeretei helyett az összemberi tudáshoz lehet közelebb kerülni – legalábbis mennyiségileg. De mi a helyzet a minőséggel? "

    Idezet innen. Folytatas szinten ott.

    Amely oldal szinten nem biztos, hogy hiteles, csak az ertelmi szintedbol arra kovetkeztetek, hogy a Wikipedia, WikiAnswer es egyeb hasonlo oldalak inditoinak az eredeti nyelven kozolt irasait nem fogod erteni.

    előzmény:
    nadeen (44)
    2010-03-15  10:37
  5. 2010. március 15. 16:5750.

    én sem értem miért kiabálják azt sokan, hogy nem lehetett hordani.

    gondoltam magamban, biztos én vagyok a hülye, mert én is erre emlékszem, hogy márc21ig hordtuk.  és senki sem szedette le vagy jelentett fel, mert mindenki igy hordta.

     

     

    Különben meg... ki kell teriteni egy nemzetiszin szalagot, úgy ahogy a zászló van. piros-fehér-zöld.

    és azt meghajtani.kokárda- alakban.  akkor bizony a  piros van kivül.

    aki nem hiszi próbálja ki.

    előzmény:
    bigacsiga2 (47)
    2010-03-15  16:51
  6. 2010. március 15. 16:5449.

    Ennek már megint olyan szaga van, hogy hogy osszuk meg az embereket.

    Neked van, neked nincs, neked meg fordítva van...  

    előzmény:
    landroverfree_ (1)
    2010-03-11  19:08
  7. 2010. március 15. 16:5248.

    Megkérdeztem anyukámat, aki  Nemzeti M. dolgozott, de ő sem hallott ilyet, hogy fordítva kéne hordani.

    Pedig ott talál tudhatnák is ezt, ha így van...  

    előzmény:
    landroverfree_ (1)
    2010-03-11  19:08
  8. 2010. március 15. 16:5147.

     Én meg anno undorodtam attól, hogy Kovács László kijelentette, hogy normális magyar ember csak március 15-én hord kokárdát!!!

    Másnap (nem az emlegetett pártvezér mellett), hanem a demagóg kormánypropaganda elleni protestálás jelképeként csakazértis kitettem a kokárdámat, és jódarabig hordtam is, amíg nem csitultak azok a kormányhangok, hogy mit és hogyan hordhatok egy demokratikus jogrendszerű országban.

     

    Amikor én még ált. isk. voltam, akkor március 15-21-ig kellett hordani a kokárdát.  

    Ma már persze 21-ről meg sem emlékezünk és nem is ünnep.  

     

    előzmény:
    Biborka_ (34)
    2010-03-14  14:51
  9. Torolt_felhasznalo_751114
    Torolt_felhasznalo_751114
    2010. március 15. 16:0046.

    Pont ilyen van a www.baratikor.hu-n is, ahol a zöld van kívül.

    Én meg azt hittem eltévesztették és olasz kokárdát raktak fel

     

    Amúgy sokan ki is akadtak rajta a Barátikör felhasználói közül hogy milyen kokárda már ez? nem is magyar!  

    előzmény:
    landroverfree_ (1)
    2010-03-11  19:08
  10. 2010. március 15. 10:3945.
    A link nem ment át, a Wikipédia-n
    előzmény:
    nadeen (44)
    2010-03-15  10:37
  11. 2010. március 15. 10:3744.
    Érdekes a téma. Utánanéztem az Interneten () , tényleg a zöldnek kell kívül lennie.
    előzmény:
    landroverfree_ (1)
    2010-03-11  19:08
  12. 2010. március 15. 10:1743.
    Reggel óta gúvad a szemem a televízióra, de úgy látom nem olvasták a közszereplők ezt a topikot, mindenkinek, piros-fehér-zöld kokárdája van.
    előzmény:
    landroverfree_ (1)
    2010-03-11  19:08
  13. 2010. március 15. 10:0942.

    Ezt már olvastam, sőt írtam is hsz-t rá...Talán olvasd el újra, dezúttal értelmezd is!

     

     

     

    A személyeskedésedből (ami ugye tilos) úgy tűnik, betalált nálad a butus szoclib jelző, pedig nem rád értettem...csak általánosságban írtam.

    előzmény:
    jujube (40)
    2010-03-15  07:43
  14. 2010. március 15. 08:1341.

     

    A magyar nemzeti lobogó piros-fehér-zöld.

    Tehát mindig a pirosnak kell felül lennie,ugyanúgy mint a zászlón.

    Mivel viselhetünk,szalagot vagy masnira is köthetjük ezt a szalagot,a kokárdát is úgy kell megvarrni,hogy szabályos legyen,vagyis a zászló felső színe a domináns.

     

    előzmény:
    landroverfree_ (1)
    2010-03-11  19:08
  15. 2010. március 15. 07:4340.

    Ezt olvasd el butuska-babuska:

     

    Nem tudok arról, hogy pl. a franciák képesek lennének rá.. Hogy a saját ünnepeiket besározzák fütyüléssel, monnyonle kiabálásokkal, még a nemzeti himnusz alatt is?

    előzmény:
    frue (36)
    2010-03-14  21:33
  16. 2010. március 15. 07:4139.
    NEMZETI-, ÁLLAMI ÜNNEPEKEN??
    előzmény:
    Biborka_ (38)
    2010-03-14  21:52
  17. 2010. március 14. 21:5238.

    "Nem tudok arról, hogy pl. a franciák képesek lennének rá..."

     

     

    A franciák???

    Állandóan sztrájkolnak és demonstrálnak valami ellen!

    Ők nem kiáltanak világvégét, ha 10 ember összeverődik a Parlament előtt. Példát vehetnénk róluk, mert náluk legalább van kultúrája a protestálásnak. Nem emlékszel a párizsi utcai harcokra?

    előzmény:
    jujube (35)
    2010-03-14  20:58
  18. 2010. március 14. 21:4737.

    Nyuszika! A kokárda egy jelkép. A fr. forradalom mintájára tűzték ki "ifjaink", hogy nemzeti összetartozásukat, a magyar öntudatot, és az elnyomó hatalom elleni protestálást fejezzék ki vele.

     

    Ki vitatja el tőlem a jogot, ha úgy érzem, hogy ismét veszélyben a szólásszabadságom kitűzzem magamra az ellenállás jelképét, és kimenjek az utcára, elmondani a véleményemet? Pont úgy, ahogy a 48-asok tették.

     

    Bár jobboldali vagyok, de bármennyire össze akarja mosni ezt a baloldali propaganda, az nem jelent egyet a szélsőjobbal!

    Nem szedem fel az utcaköveket, nem gyújtok fel kukákat és nem randalírozok szerte-szét a városban.

     

    DE igenis fenntartom magamnak az alkotmányban is rögzített jogomat, hogy véleményt nyilvánítsak, ha a választott képviselőim nem a felhatalmazásomnak megfelelően képviselik érdekeimet!

     

    És igazad van, sajnos nem vicces dolog, hanem inkább elszomorító, hogy egy magát liberálisnak (szabadelvűnek) mondó Demszky vagy Fodor Gábor egyetlen mondatában legalább 5 alkotmányos jogomat kérdőjelezi meg (gyülekezési, véleménnyilvánítási stb.) és teszi mindezt úgy, hogy 10 perccel azelőtt a 48-as forradalom kirobbantóinak érdemeit magasztalja!

     

    Minden csak nézőpont kérdése: a márc. 15-i forradalom is anno csak rebelliónak számított.

    Ma meg ünnepnek. De ha vitatod a tiltakozás jogát, akkor nincs mit ünnepelned 15-én sem!!! Mert akkor a 15-i ünnep lényegét nem érted. Ez nem egy Valentin nap, ennek van mondanivalója is! És ha ma elvitatod a szabadságjogokat az emberektől, akkor aztán Megannyi szív tényleg hiába onta vért!

     

     

    előzmény:
    jujube (35)
    2010-03-14  20:58
  19. 2010. március 14. 21:3336.

    "Nem tudok arról, hogy pl. a franciák képesek lennének rá.. Hogy a saját ünnepeiket besározzák fütyüléssel, monnyonle kiabálásokkal, még a nemzeti himnusz alatt is?"

     

     

    Én meg nem tudok olyan nemzetről, aki szó nélkül tűrné a miniszterelnök olyan megnyivánulásait, miszerint "Hazudtunk éjjel-nappal", "Elkúrtuk", és főleg..."KURVA ORSZÁG"...

     

     

    Egyben vizsgáld a történéseket, ne ragadj ki egy-egy apró részletet! Ez butusa szoclib szokás...

     

    előzmény:
    jujube (35)
    2010-03-14  20:58
  20. 2010. március 14. 20:5835.

    Csak nevetek mindig azokon az embereken akik szörnyülködnek, hogy a március 15-i forradalomról való megemlékezés napját, miért rontják el egyesek tüntetéssel és tömegdemonstrációkkal!

     

    Tudod, az a szomorú hogy te ezen nevetsz...azon, hogy nemzeti ünnepeinket így lejáratják ezekkel a tüntetésekkel és tömegdemonstrációkkal.

    Nem tudok arról, hogy pl. a franciák képesek lennének rá.. Hogy a saját ünnepeiket besározzák fütyüléssel, monnyonle kiabálásokkal, még a nemzeti himnusz alatt is?

    Szerinted ez nem szégyen? Ha nem, akkor veletek van a baj...

    Amire még emlékszem, akkor tűzzették ki egyszer a kokárdát, amikor a polgármesteri választások voltak. Ez is meggyalázása márc. 15.-nek...Vagy amikor október 6-án, az aradi vértanúk napján vekkeres gyűlést rendeztek a Kossuth téren.

    előzmény:
    Biborka_ (34)
    2010-03-14  14:51
  21. 2010. március 14. 14:5134.

    Én meg anno undorodtam attól, hogy Kovács László kijelentette, hogy normális magyar ember csak március 15-én hord kokárdát!!!

    Másnap (nem az emlegetett pártvezér mellett), hanem a demagóg kormánypropaganda elleni protestálás jelképeként csakazértis kitettem a kokárdámat, és jódarabig hordtam is, amíg nem csitultak azok a kormányhangok, hogy mit és hogyan hordhatok egy demokratikus jogrendszerű országban.

    Szerintem aki elvitatja egy jelkép (jelen esetben a kokárda) létjogosultságát, eredeti jelentését, és sablonos ünnepi kelléké silányítja azt, az maradjon is inkább otthon egymagában a szűklátókörű gondolataival együtt.

     

    Csak nevetek mindig azokon az embereken akik szörnyülködnek, hogy a március 15-i forradalomról való megemlékezés napját, miért rontják el egyesek tüntetéssel és tömegdemonstrációkkal!

     

    Nem gondolod, hogy a szólás -és szabadságjogok kivívásának napján farizeus dolog arról papolni, hogy mindenki betapasztott szájjal kussban üljön a tv előtt otthon???

     

    Ha a 48-as forradalmárok is olyan opportunista, kényelmes nyárspolgárok lettek volna, mint ma egyesek, nem volna mit ünnepelni 15-én!

    előzmény:
    Gazocska (31)
    2010-03-12  00:00
  22. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. március 12. 04:4533.

    Szerintem azert hordjal nyugodtan. Engem is zavart annak idejen a kijelentes. Vegul ugy dontottem, hogy nem engedem elvenni magamtol a kokarda viseles elvezetet. (en csak marcius 15-en viselem, maskor nem)

     

    A kokardakhoz: erdekes ez a kivul zold variacio, en nem tudtam, hogy ezt igy kellene. Miutan azonban nem egyertelmu, en maradok a kivul a piros variacional.

     

    Annal is inkabb, mert olyan kozegben elek, ahol sok  a mexikoi ember, akiknek a zold feher piros a szinuk.  Ami jo, mert igy nem gond itt nemzetiszin szalgot venni. Viszont en a magyar szabadsagharc miatt viselem. 

     

     .  

    előzmény:
    Gazocska (31)
    2010-03-12  00:00
  23. 2010. március 12. 01:4832.

    Ez az állítólagos "kötelező olvasási irány" úgy tűnik, mégsem volt annyira kőbe vésett dolog már az 1800-as években sem, mert a német szabadságharcosok kokárdáján is a fekete volt kívül:

    lásd itt és itt. És a német katonai sisakokon a fekete-fehér-piros (a császári színek) közül is a fekete volt kívül: katt ide. (Az egyes tartományok kokárdái közt is van "fordított", lásd pl Mecklenburgét.)

    előzmény:
    landroverfree_ (1)
    2010-03-11  19:08
  24. 2010. március 12. 00:0031.

    Ezt nem tudtam eddig. Köszönöm.

     

    Mondjuk azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy évek óta nem hordok kokárdát ha valamilyen csoda folytán kiteszem a lábam a lakásból március 15-én. Undorodom attól a gondolattól, hogy néhány évvel ezelőtt az egyik párt elnöke közölte, hogy az Ő magyarjai hordjanak kokárdát...

    előzmény:
    landroverfree_ (1)
    2010-03-11  19:08

Címlap

top