Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Apró kiütések mellkason
Sziasztok!
Azért inditottam ezt a topikot, mert még hasonlóval nem találkoztam, mint ami nekem van. Tehát apró kiütések vannak a mellkasomon, tűhegynyi apró acneszerű pöttyök piros széllel. Ez már eddig életemben kb 6. alkalommal fordul elő. Mikor elsőnek történt akkor bepánikoltam és elmentem bőrgyógyászhoz, aki elküldött allergológushoz, aki vissza küldött a bőrgyógyászhoz. Tehát senki sem tudta mi az. De kaptam rá egy alkoholos valamit, amit pattanásos tinik szoktak kapni, attól függetlenül, hogy a hátam és arcbőröm teljesen sima volt. Attól még rosszabb lett, szóval abbahagytam és majd később magátol elmult. Mindig elmulik magátol egy hét után, de sajnos egyre sűrübben fordul elő az utóbbi időben, ahhoz képest, hogy korábban évente 1x. Ebben az évben már 3. alkalommal. Szerintetek köze lehet a fogamzásgátló szedéshez? Vagy szerintetek allergia? Ki tapasztalt már hasonlót? Előre is köszönöm a válaszokat.
Hát ebben lehet, hogy van valami, mert most tudtam meg, hogy pollenallergiás vagyok.....És szerintem lehet hogy köze van a bőrizzadáshoz, mert ezekben az esős napokban pulcsit hordtam, de ugye a levegő meg fülledt, így a bőr meg izzad. Sőt biztos hogy van köze a pollenhez, mert szedem a cetrint(allergiára gyógyszer) és most valami csoda folytán elmult egy nap alatt.szóval biztos a gyógyszertől....na meg mindig tavasszal van....köszi a tippet, teljesen lehetséges, hogy ez a probléma.
Szia!
Én nem gondolnék semmi komoly problémára.
Ilyen nekem is van, mindig tavasszal jön elő. Úgy ahogy írod, nem viszketős hanem inkább kicsit fájdalmas dolog. Pár nap alatt elmúlik. Akkor jön elő mikor már párszor lehet rövidujjúban mászkálni, a bőrgyógyász azt mondta hogy valami pollen okozza, és erre még rájön a minimális izzadás, ez zárja el a pórusokat.
Én mindenfélére allergiás vagyok, a sógornőm semmire és mindketten tavasszal csupa pöttyösek vagyunk egészen a cickóink aljáig. Ez van...:) Allergia vizsgálattal viszont ez nem kimutatható.
Ami nagyon jó rá az a bárányhimlőre való cinkes fehér ecsetelő.
Az hogy hideg időben jön elő semmit sem számít, mert pár nap után is előjöhet . Szerintem ne aggódj, ha étrendet, mosóport nem váltottál az nem jöhet szóba. Viszont ha ég a szemed, tüsszögsz, orrod folyik még emellett én beneveznék egy allergiavizsgálatra a pullmonológusnál. Ha csak tavasszal /febr. végétől/jön elő úgy néz ki hogy egyre több pollen bezavar. /ha hideg is van attól még ők szállnak:(/
Nem lehet rózsahámlás? Voltál valahol kirándulni mielőtt kijött? Fiamnak egy hegyi túra után jött el, az egész mellkasa tele lett apró piros pöttyökkel, bőrgyógyász azt mondta, hogy rózsahámlás. 6 hétig is eltarhat.
Esetleg fémallergia? Bizsu nyaklánctól nálam gyakran kijön. Sőt, nekem még a melltartó merevítőjétől is ki szokott, pedig az fedve van.
Lehet, hogy ételre vagy ruhaalapanyagra vagy allergiás - az is lehet, hogy (utóbbira) csak bizonyos körülmények között, pl. ha megizzadsz alatta.
Nálam a krómozott dolgok (nyaklánc stb.) okoznak kiütéseket, igaz, azok viszketnek is.
Szia!
Nem akarlak elkeseríteni de a nap alergiám ugyanilyen. És nem tudnak vele igazán mit kezdeni egyet tehetsz véded magad inggel vagy olyan felsővel a naptól. Egy idő után több helyen ki fog jönni ha nem figyelsz rá pl. váll amiket ér az erős napfény. Használj magas faktorú naptejet már most mert azzal nagyon jól enyhíthető és nem is viszket annyira.
A baranyhimlot ovsomort kizartak?