Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyulladt arcbőr

mrija
Létrehozva: 2010. szeptember 27. 11:08

Sziasztok, tanácsot szeretnék érni, hátha van, aki hasonló cipőben jár....

Mindig szép volt az arcom, 26 éves vagyok (lány:-)), kb. 5-6 évvel ezelőtt egy szakítás után szépen elvakargattam az "orcámon" egy-két patit, azok kicsit behegesedtek, de változó volt az állapotuk.

Igazából mostanában durvult el a helyzet, de mondhatom, hogy azóta kb. havonta egyszer bazi ronda pattanásaim lesznek, igaz, "csak" 2-3 darab, de még ha akarnám se tudnám kinyomni őket, mert "nem érnek meg", csak eltűnnek. Kb. 1 éve abbahagytam a fog.gátlót, nahát az valami brutál volt, totál ellepték a fejemet ill. arcomat ezek a gyulladások, gyulladt patik (azóta szedek megint gyógyszert).

Az elmúlt pár hétben meg teljesen szimmetrikusan begyullad egy-egy darab az orcám egy-egy oldalán, és nem tűnik el. Kozmetikusnál 2 hónapja voltam, de nem éreztem túl jónak, igazából rondább lett a bőröm, még most is, mint előtte. A bőrgyógyász, akinél voltam más bajjal, meg egy elég érdekes fazon, hozzá nem megyek vissza, de valószínűleg keresnem kellene ezzel valakit.

Szóval, hátha van valakinek valami tippje, mi lehet, miért....van, aki szerint valahol valami lerakódás/gyulladás van a szervezetembem....már oda jutottam, hogy semmilyen arckrémet nem használok, pedig dr. Hauschka-t és Vichy-t (és volt, hogy La Roche-t) használtam, tehát azok is "elvileg" jó minőségűek voltak. Nem ezek zsíros kajákat, csokit is baromi ritkán.... Rendszeres szaunától, gőztől se lett jobb, szépségvitamioktól sem....stb.

 

Köszi a válaszokat!

 

  1. 2010. október 2. 23:2326.

    Nem kevesen vagyunk így ezzel... és nagyon várom, hogy ki milyen megoldást talál a bajára, hátha ötletet merítek. Nálam úgy néz ki, talán mégsem a mandulám volt az okozó, bár egy darabig jó volt a bőröm, miután kivetettem. És most ugyanúgy visszajöttek a kis rohadékok, amik miatt rávettem magam vén fejjel a műtétre.

    A vérképem jó, a havi ciklusom is és emiatt a doki szerint nem kell hormonvizsgálat, mert kizárt, hogy ott lenne a baj. Viszont ötlete sincs...  Nem ismertek véletlenül egy magyar Dr. House-t?

    Ha ezt megoldaná... odáig lennék, meg vissza!!

    Más bajom nincs, se súly, se más probléma és kivizsgáláskor sem találtak semmit.  Most épp svédkeserűvel, shea-vajjal ápolgatom, gyógyteát iszok, cinket (meg ami még benne van a kapszulában) szedek.

    Vagy van még valaki, aki infraszaunába járt, mikor leromlott a bőre?? Hátha itt van a kutya elásva...  muszáj tovább nyomoznom.  Írjatok!!!!!!!

    előzmény:
    mrija (1)
    2010-09-27  11:08
  2. Torolt_felhasznalo_370711
    Torolt_felhasznalo_370711
    2010. szeptember 27. 16:5525.

    Szia!

    Jó,hogy most indítottad ezt a topicot,mert hasonló cipőben járok...

    Szép bőröm van 1-2 pattanás szokott lenni...fogamzásgátlót szedek.

    Pár hete(3)begyulladt a fogam és kihúzták utána iszonyat fájdalom napi 5 fájdalomcsillapító...vissza a fogászatra...A doktor közölte,hogy tályogos fogat húzott ki és "természetes" a nagyfokú fájdalom+hogy nem érzem az arcom jobb felét.

    Sokszor vissza kellett menni fertőtlenítette stb. a helyét.Augmentin 1 doboz+Dalacin 1 doboz ezt mind elszedette velem.

    Az államat ellepték a bazi gúmós pattanások ami iszonyatosan fájt is...

    Utána miután az antibiotikum kúrán túl voltam furán éreztem magam majd pár napja majdnem 39 fokos lázam lett...iszonyat szarul voltam és vagyok is ...várom a labort ...

    Az állam tele iszonyat pattanásokkal ...

    Szerintem a gyulladástól ...most csak gyógyszertári tejkrémet kenek rá és megpróbálom nem kapargatni...ha megyek valahova kis alapozó rá.

     

     

    Szóval nem lehet,hogy valami gyulladás van nálad is?

    Neked az arcod melyik részén jöttek ki a pattanások?

    Gondolom nem lehet kinyomni és olyan mintha egy "bab"lenne a bőröd alatt...?

     

    előzmény:
    mrija (1)
    2010-09-27  11:08
  3. Torolt_felhasznalo_164594
    Torolt_felhasznalo_164594
    2010. szeptember 27. 13:1524.

    minden bizonnya PCOS-van :-D

    nekem a cöliákia által okozott hormonális kavar okozta a cisztás ronda ragyákat(és a hegeket).Kellett vagy  3-4 év mire a kozmetikus-bőrgyógyász(semmit sem érnek pati fronton)"körből" néhány más tünet útján a candida-nőgyógyászati problémán át eljutottam a gasztroenterológiáig és utána már fél-egy évvel eltüntek a ronda patik.Szóval ötmillió oka lehet a ragyának,de a leggyakoribb és legevidensebb(nem,nem a PCOs),hanem a tetü hormonbogyó által okozott kavar.

     

    Keves topikindító:irány egy labor és az összes hormont nézesd meg első körben.Utána jöhet a többi.;-)

    előzmény:
    katy27 (23)
    2010-09-27  13:05
  4. 2010. szeptember 27. 13:0523.

    Nekem az a bajon ezzel a PCOS-sel, hogy mostanában olyan jolly joker lett, mint a candida volt 8-10 éve. Kövér vagy? PCOS-ed van. Pattanásos vagy? PCOS-ed van. Menstruáciés zavaraid vannak? PCOS-ed van. Szőrös vagy? PCOS-ed van. Tüsszenesz kettőt? PCOS-ed van....

     

    A világért sem mondom, hogy ez nem egy létező betegség (nem vagyok orvos, nincs jogom ezt megítélni), csak fura, hogy hirtelen mindenkinek ez van.

     

    Én legalább 10 éve pattanásos vagyok. Mikor fogamzásgátlót szedtem, kevésbé voltam az. A súlyom ingadozik, de annak tudom az okát (ha sokat eszek és nem sportolok, akkor hízok, ellenkező esetben pedig fogyok). Most akkor nekem is PCOS-em van?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_116446 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_849281
    Torolt_felhasznalo_849281
    2010. szeptember 27. 12:5122.
    mármint a májenzimekNEK is
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_849281 (21)
    2010-09-27  12:50
  6. Torolt_felhasznalo_849281
    Torolt_felhasznalo_849281
    2010. szeptember 27. 12:5021.
    Mindenképp érdemes rákérdezned, mert max kapsz egy beutalót és csinálnak egy nagy labort, az meg nem árt néha. :) (Főleg, hogy azóta is szedsz antibébit, ha jól értem. Ezek nagyon odacsapnak a májenzimek is)
    előzmény:
    mrija (20)
    2010-09-27  12:48
  7. 2010. szeptember 27. 12:4820.
    Fél év alatt fogytam 8 kg-ot, tornával, és nem túl vészes diétával, amit azóta is tartogatok, de sose voltam szíros kaja szerető, vagy nagy kenyér és csoki evő. sok folyadékot iszok, ez biztos, de ez év tizedek óta így van:-) Napi 3 liter kb.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_849281 (19)
    2010-09-27  12:45
  8. Torolt_felhasznalo_849281
    Torolt_felhasznalo_849281
    2010. szeptember 27. 12:4519.
    Viszont írtad, hogy "rajta vagy" a fogyáson... Nem köthető egy drasztikusabb fogyókúrához? Mert állítólag a fogyókúránál ugye sok vizet fogyasztasz, ürülnek a méreganyagok, és kijöhetnek ragya formájában is. (Én is csak olvastam erről)
    előzmény:
    mrija (17)
    2010-09-27  12:39
  9. 2010. szeptember 27. 12:4318.

    Szia!

    Van egy szőke fehérbőrű 15 éves fiam akinek az arca csúnya pattanásos és mitesszeres VOLT és ez már csak a múlté.

    Van egy Zineryt nevű arcszesz az orvossal kell felíratni és attól nagyon szép tiszta lett az arca.Ha nem én próbálom ki el sem hiszem.

    Üdv:Söni

    előzmény:
    mrija (1)
    2010-09-27  11:08
  10. 2010. szeptember 27. 12:3917.
    Magán nődokim van, de ha valóban csak úgy nem derül ki, akkor ebből a szempontból mindegy, lehet akkor elballagok hozzá valamikor.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_849281 (16)
    2010-09-27  12:35
  11. Torolt_felhasznalo_849281
    Torolt_felhasznalo_849281
    2010. szeptember 27. 12:3516.

    Nem akarlak lelombozni, de az évenkénti nőgyógy. szűrés... hááááááááááát.... mikor az orvost úgy kell megkérnem, hogy a mellemet is tapintsa meg... eddig valahogy bele se gondoltam, de manapság kezdek azon töprengeni, hogy inkább megyek évi 10-en pár ezerért maszek nőgyógyászatra, ahol tényleg figyelnek rám, mint ingyen az államiba, ahol még a kérdéseimet se tudom feltenni, mert ha meglátom az érdektelen képét a dokinak, inkább gyorsan hazahúzok.

    Sajnos sok olyan sztorit hallottam, hogy a doki nemtörődömsége mekkora bajt (emlőrák) okozott. 

    A PCOS-t pedig egy egyszerű méhnyak-szűrésen nem is lehet észrevenni. (labor+UH is kell hozzá, tudtommal) 

    előzmény:
    mrija (15)
    2010-09-27  12:29
  12. 2010. szeptember 27. 12:2915.
    Természetesen az igaz, hogy egy kivizsgálást megér, csak én azt hittem, ennek vannak jelei egy általános évenkénti nőgyágyaszti vizsgálatnál is.
    előzmény:
    mrija (13)
    2010-09-27  12:27
  13. 2010. szeptember 27. 12:2814.
    Mondjuk nekem is napra pontos a ciklusom, a szőrösödés max. néhány tüske az államon, nőgyógyászatilag is rendben vagyok, mégis inzulinrezisztenciám van. Egy endokrinológus látogatást megér a dolog, főleg, ha nem tudsz komolyabb gyulladásról a szervezetedben.
    előzmény:
    mrija (9)
    2010-09-27  12:20
  14. 2010. szeptember 27. 12:2713.
    Ennyi erővel sok minden bajom lehet....Az arcomra két-három gyulladt pont jellemző, és mindenhol tökéletes a bőröm (nyakon, dekoltázs, hát..), nem sok tünet illik rám a PCOS-ból.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_849281 (10)
    2010-09-27  12:21
  15. 2010. szeptember 27. 12:2512.
    Semmi hasonló. 69 kg vagyok, 173 cm, lehetnék kevesebb, rajta is vagyok, de közel távol sincsenek súlyproblémáim. A szőrjeim is norálisak, hál' Istennek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_849281 (11)
    2010-09-27  12:22
  16. Torolt_felhasznalo_849281
    Torolt_felhasznalo_849281
    2010. szeptember 27. 12:2211.
    Plusz kilók? Szőröd? Ezek is jellemző tünetek (mármint, hogy mindkettőből túl sok van :DDD)
    előzmény:
    mrija (9)
    2010-09-27  12:20
  17. Torolt_felhasznalo_849281
    Torolt_felhasznalo_849281
    2010. szeptember 27. 12:2110.
    Szerintem teljesen egyetértünk. :) Igen, vizsgáltassa ki, igen, figyeljen oda, igen, lehet PCOS. És elmondtam a saját sztorimat, bíztatásul, hogy egy PCOS-diagnózis még mindig nem feltétlenül a Végzet maga. Szerencsére.
    előzmény:
    fannimannika (7)
    2010-09-27  11:55
  18. 2010. szeptember 27. 12:209.
    A ciklusom tökéletes, mindig az volt, a bőröm alapvetően nem különösebben zsíros, a hajam gyönyörű, sehol máshol nincsenek pattanásaim, és az utolsó nőgyógyászati vizsgálat is rendben volt.
    előzmény:
    Milu (8)
    2010-09-27  12:12
  19. 2010. szeptember 27. 12:128.
    Pedig nem mond hülyeséget. A ciklusod tökéletes a gyógyszer óta is?
    előzmény:
    mrija (5)
    2010-09-27  11:35
  20. 2010. szeptember 27. 11:557.

    A PCOS egy tünetegyüttes, nem mindenkinél alakulnak ki ciszták.A lehetséges tünetek közül lehet, hogy csak 2-3 van meg.

    Senki sem mondta a topikindítónak, hogy ez a baja, csak hogy járjon utána, mert lehet, hogy ez.

    Nem a bőr a legfőbb dolog, hanem hogy a kezeletlen PCOS miatt később cukorbetegség, magas vérnyomás stb. alakulhat ki. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_849281 (6)
    2010-09-27  11:43
  21. Torolt_felhasznalo_849281
    Torolt_felhasznalo_849281
    2010. szeptember 27. 11:436.

    Na, csórikám, idejössz pár gyulladt pattanással, és policisztás ováriummal "gazdagodsz"....

     

    Mielőtt a Dunának mennél, nézzen meg egy doki. ÉS UTÁNA SE ugorj, mert nekem is ezt diagnosztizálták 10 éve.

    -rendszertelen menstruáció

    -hízási hajlam (hízás :)))

    -szőrösödés (egészen a tökömig... :DDDD)

    -apró ciszták a petefészekben

     

    Ekkor már volt 2 gyerem. (Gond nélkül estem teherbe velük, előtte nagyon régóta fog.gátlót szedtem, abbahagytam, kiürült a hormon, terhes lettem.) 

    Mikor a rendszertelen menzesz tünetei egyre feltűnőbbek lettek (boldogságos 3 hónapok vérmentesen :))), akkor elmentem nőgyógyhoz, aki benyögte a policisztás lófüttyöt. Mondtam, hogy az baj, mert szeretnénk gyereket. Néz a doki, aztán megkérdezi: Miért? Nincs még? Mondom, de, kettő is, de szeretnénk egy harmadikat. Erre a doki: Ugyanattól az apától???  Egész elszégyelltem magam, hogy igen... :DDD

    Azt mondta, hogy nem fog menni, minden hónapban újabb ciszta alakul ki, akár több is, beszorulnak a peték, át kell fújni, szívni, üvegmosókefével kisuvickolni, de az nagyon komoly dolog, a 3. gyerek úgyis luxus, szerinte nem érdemes... 

     

    Na, én ettől olyan pipa lettem, hogy hazaihajodtam, pár hónapon belül terhes lettem, szültem. Többször szedtem azóta is tablettát, de már vagy 3 éve "tiszta vagyok", nekem az egy agyrém volt. Libidó nuku, hüvelyszárazság, minden, ami elveszi a kedvet a szextől... (mondjuk nem is lettem terhes... )

    Azóta olyan 28 napos ciklusaim vannak, mint a parancsolat. A cisztáimat azóta sem számláltattam meg, nem tudom, mi van "odabent", de innen kintről nézve minden rendben.

    (Bőröm nekem is problémás, hajlamos a kipattogzásra, ami ebben a borotválós-szőrtelenítős-gyantázós-epilálós világban egy istenverése)

     

    Mindezt csak azért írtam le, hogy látszódjon, a doki(k) véleménye, diagnózisa sem feltétlenül egy fátum, van amikor minden értelmes ok nélkül változik a helyzet - és néha jó irányba! :))) 

    előzmény:
    mrija (1)
    2010-09-27  11:08
  22. 2010. szeptember 27. 11:355.
    Azért szerintem 10 sor után egyből nem kéne ijesztgetni:S
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_833420 (2)
    2010-09-27  11:13
  23. 2010. szeptember 27. 11:294.

    Szerintem is endokrinológus elsősorban,ezzel kozmetikusnál nem sokra mész.

     

    Az én arcom sem volt túl szépecske,sok krémet kipróbáltam ,végül az Amway érzékeny bőrre való arckrémje vált be(ez is kb.6000 ft.),azt használom másfél éve,és szép az arcom.

    Mielőtt valaki azt mondaná hogy reklámozom,nővérem Amwayezik,kint Romániában,tehát semmi közöm a terjesztéséhez.

     

    De előbb az okot kell megszüntetni!

     

    Amikor nagy pattanásaim voltak úgy 10 éve,akkor úgy segítettem rajtuk hogy egy hagymadarabot megpiritottam,pároltam picit,azt raktam a pattanásra,jó bűdös volt,fujjj,az kiszívta hamar a gennyet.nagymamámtól tanultam.(bocsi mindenkitől,szerencsére ilyen gondom már régen nincs)

    előzmény:
    mrija (1)
    2010-09-27  11:08
  24. 2010. szeptember 27. 11:223.
    előzmény:
    mrija (1)
    2010-09-27  11:08
  25. Torolt_felhasznalo_833420
    Torolt_felhasznalo_833420
    2010. szeptember 27. 11:132.
    Battyogj el endokrnólógusho, mert nagy valószinűséggel PCOS lettél.Az antibaby tabl. csak rontott a helyzeteden.
    előzmény:
    mrija (1)
    2010-09-27  11:08

Címlap

top