Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Családi gyermekfelügyelet?

KerteszGabor
Létrehozva: 2010. október 16. 00:05

Kedves fórumozók!


A későbbiekben szeretnénk írni a Nők Lapjában a népesedési kerekasztal témáiról. Például arról, hogy a bölcsődék -amikből amúgy is kevés van - illetve az óvodák mellett más, rugalmasabb szolgáltatásokra is szükség lenne.
Kíváncsiak lennénk a Te  mit gondolsz erről? Például:

 

"Rábíznád-e a gyerekedet családi gyermekfelügyeletre?"

 

Avagy vállalnád-e, hogy mások bölcsődés, óvodás korú gyerekeire vigyáznál a magadéval együtt főállásban, ha az állam ezt a szolgáltatást támogatná?

 

köszönjük előre is a hozzászólásaitokat.

 

Koronczay Lilla

  1. 2010. november 29. 17:5026.

    Kis falvakban,városkákban,annyi elhagyott lerobbant régi  épület van,szülők bevonásásval sk fel lehetne újítani,mindneki azt tenné bele,amilye van,máris kész lenne egy új bölcsi.

    Vagy:régi,valaha jobb sorsot látott iskolaépületek, régen a kisvároskban is kétszer-háromszor több gyerek volt,nagy iskolaépületek voltak,amelyek most konganak az ürességtől,mert nincs gyerek,meg aki van is ,azt is bejáratják városba.Na,ott is ki lehetne nevezni 2 termet mondjuk bölcsinek.

    És igen.ma divatos szó az esélyegyenlőség.

    Kittike ,aki Veca  néni ( munkanélküli adminisztrátor) csanájába jár a panel negyedikre esélyegyenlő lesz Kirácskával,aki a város jól felszerelt,HACCP-s,ISO-s állami -bölcsijébe-ovijába   jár?

    Kitti szülei is(jó esetben )éppúgy adófizetők,mint Kira szülei(sőt,lehet,hogy pont  az övéké azok).,mégis...

    Amellet,meg kellene valami erős felügyleti szerv,aki felügyelné,hogy tényleg azok a gyerekek jutnak -e be állami bölcsibe ,akiknek nincs más lehetőségégük?

    Mert nagyon sok anyukáról tudok,aki uncsiból beteszi a gyereket bölcsibe-oviba,mert ő megőrül otthon gyesen két gyerektől,aki meg visszamenne dolgozni,adót fizetni,az meg leshet.Meg olyat is tudok,hogy a gyerek délig van bölcsiben és akkor hol egyik,hol másik  nyugdíjas mama hozza el

    És így elvesznek egy helyet egy olyan anyukától,akinek tényleg nulla lehetősége van a gyerek elhelyezésére. 

    Pont azon puffogott egy ismerősöm,hogy hogyan lehet,hogy oviba is ugye-- kivétel az 5 éves kor felettiek,mert nekik kötelező járni és elsőbbséget évleznek---de  5 éven aluliaknál ugye az élvez elsőbbséget,akinek az anyuja dolgoznik,mégis,ő 4.10 ér az oviba és már alig van ott gyerek.Ovónő szerint a legtöbb gyerek fél három-három körül elmegy.

     

    Pedig ugye Magyarországon nincs-alig van -táv -és részmunka.

    Úgy,hogy nem dolgozó anyák gyerekei járnak oda,ezért nem is  jut a dolgozóknak hely. 

    A bölcsi-  ovivezetők,meg mint  a kiskirályok. 

    Hallottam olyat,hogy a bölcsis jelentkezési lapra rá kellett írni,hogy mennyivel szándékozik a szülő támogatni az (állami ) bölcsi alapítványát. 

    Igen,költösn erre az állam,ne hüyleségekre,olimpiai pályázatra,meg ilyenekre.Mindig azt mondják,hogy a  jövő a fontos. 

    előzmény:
    pahu (25)
    2010-11-29  13:04
  2. 2010. november 29. 13:0425.
    Csanák nagy terhet vesznek le az állam válláról hiszen kevesebb bölcsis és ovis helyet kell biztosítani. Csak abban nem vagyok biztos, hogy megfelelő képzést kapnak ezek a szülők.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351906 (0)
     
  3. 2010. november 23. 04:1224.

    Képzett pedagógusok sem szokták szeretni azt a helyzetet,amikor abban az osztályban/csoportban kell oktatniuk ,ahova a gyerekük is jár.

    Pedig ők tanultak pedagógiát.

    Akkor egy ilyen szempontból civil hogy tudja kezelni a helyzetet?És igen a helyettesítés.

    Hogy történik pl az ágyneműk mosása stb?Nagyon bonyulult ez.

    Persze,az állam spórolni akar,érthető ez.Ezeket a csanákat ki és hogyan fogja ellenőrizni szakmailag? 

    előzmény:
    dibri (23)
    2010-11-22  08:41
  4. 2010. november 22. 08:4123.

    Egyetértek azzal, hogy sokkal megbízhatóbbnak tartom a bölcsődét, óvódát, mivel ezeknek számos előírásnak kell megfelelni. A családi napközihez - ha jól tudom - elég egy rövid tanfolyamot elvégezni. Hol vannak itt a garanciák arra, hogy szakszerű lesz a gyerekek ellátása? Például, hogyan tud egy anyuka egyszerre ételt készíteni 4-5 apróságnak és felügyelni is rájuk? A bölcsődéket eleve biztonságosan alakítják ki gyerekméretűre alakítva, egy családi ház még a legalaposabb átalakítás után sem igen nyújthat ugyanolyan biztonságos tárgyi környezetet. S például mi van akkor, ha az anyuka beteg, hogyan oldjk meg a helyettesítését? És még lehetne sorolni a nyitott kérdéseket...

     

    Az egész csak a pénzspórolásról szól, hiszen ez jóval olcsóbb megoldás az államnak, mint további bölcsődéket nyitni. Pedig igenis be kellene ruházni több bölcsődei férőhelybe!

    előzmény:
    elsi1 (20)
    2010-11-03  00:20
  5. Torolt_felhasznalo_774201
    Torolt_felhasznalo_774201
    2010. november 14. 13:1622.
    Jónak tartom a családi napköziket. Bár - amennyire ez túl van bonyolítva - szerintem az én gyerekem úgy fog családi napközibe járni, hogy fű alatt megegyezzek egy szimpatikusgyeses kismamával / kispapával, hogy a sajátja mellett az enyémre is vigyázzon, amíg én dolgozok.
    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-10-16  00:05
  6. 2010. november 11. 20:2221.
    A szakembereken kívül (az óvónőkre gondolok) nem bíztam másra a gyerekeimet, kivéve az édesanyámat és egy-két hozzám közelálló rokont/barátot. Én biztos nem vennék igénybe ilyen családi gyermekfelügyeletet.
    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-10-16  00:05
  7. 2010. november 3. 00:2020.

    Egyébként az nlc-s kismamák itt az egyetlen,vagy kettő saját gyereküktől is idegbajt kapnak az nlc-n olvasgatva.

    Akkor hogyan bírnak 5 gyerekkel?Mellesleg érdekes,hogy az oviknak-bölcsiknek mindenféle szabályozás,HACCP,vagy mi,ovinőknek diploma, továbbképzések tömkelege,minőségbiztosítás,meghatározva hány gyerekre hány hintaló-aztán Csanát meg Rozál is csinálhat a panel 5.-en 8 általánossal?Nagy szakadékot érzek itt.

    Vidéken annyi hatalmas iskolaépület van,ami kihasználatlan,mert már feleannyi gyerek jár oda,mint régen. 

    előzmény:
    Mencely Lilla (18)
    2010-10-27  12:47
  8. 2010. november 3. 00:1719.

    Franciáknál nagyon magas a háztartásbeli nők aránya,akárcsak Svájcban is.

    Sok férfi ott nem is tolerálja,hogy a nőnek munkája legyen. 

    előzmény:
    Mencely Lilla (18)
    2010-10-27  12:47
  9. 2010. október 27. 12:4718.

    A csaladi gyerekfelugyelet ertelme a kovetkezo: egysegnyi allami tamogatas mellett ne ket munkanelkuli legyen, hanem ket dolgozo no.

     

    Miert? Mert van ket no, aki mindketto munkanelkuli lenne es el kene oket tartani az allamnak, mert az egyiknek kis gyereke van, a masiknak szinten vagy mar idosebb munkavallalo.

     

    Namost, a konkret pelda:

    Magyarorszag: egyik no sem dolgozik! Mindketto gyest kap, illetve egyik gyest masik munkanelkuli segelyt/szocialis segelyt.

    Tehat: allamtol ket egyseg segely ki, senki nem dolgozik.

     

    Franciaorszag: mindket no dolgozik!!! Az egyik fizeti a masiknak a gyerekfelugyelet dijat, de ennek nagy reszet leirhatja az adojabol - tehat ilymodon kapja az allamtol a tamogatast. Ezert eri meg dolgoznia.

    A masik pedig tamogatast kap az allamtol minden gyerek utan akire vigyaz, ugye a dija mellett amit felszamit. Ezert tud megelni.

    Tehat: allamtol ket egyseg tamogatas ki, mindketten dolgoznak.

     

    Namost, az usaban mashogy van, meg Kazahsztanban is mashogy van, de nem ezeket az orszagokat tartom kovetendo peldanak, sem celnak.

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-10-16  00:05
  10. Torolt_felhasznalo_271241
    Torolt_felhasznalo_271241
    2010. október 25. 16:0617.
    Én jó ötletnek tartom.
    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-10-16  00:05
  11. 2010. október 16. 12:3816.

    Részben ez igaz is, de ugyanakkor, ha pl olyan nő nyit családi napközit, akinek nincs gyereke, vagy már nagyobb gyereke van, és napközben ott van 4-5 kisgyerekkel, akkor sincs semmi garancia rá, hogy ha két gyerek elesik, (köztük a tied) akkor pont őt vigasztalja meg először, vagy veszély esetén őt mentené először...uh, szerintem fölösleges felemlegetni az én gyerekem, más gyereke dolgot.

    Hogy a topiknyitó kérdésére válaszoljak: azt hiszem én nem vállalnék ilyen gyerekfelügyeletet, de ha úgy adódna, és látnám, hogy a gyerekem szívesen jár oda, akkor rá merném bízni másra.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_335328 (9)
    2010-10-16  08:33
  12. 2010. október 16. 11:0915.

    altalaban az ilyen csaladi gyermekfelugyelet 0-3 eves korig tart. ebben az idoszakban egyelore eleg a testi gondoskodas, a jatszas biztositasa, azaz a fejlodes. nehany mondokan, dalocskan kivul nincs meg masra szukseg.

    egy allami bolcsode se tesz sokkal tobbet ennel.

     

     tanfolyamot vegzett ember nyithat csak ilyet es meg is kell feleljen minden egyeb kovetelmenyek a hely. egeszsegugyi, biztonsagi, tuzvedelmi szempontbol. 

    nyilvan adozik is ezek utan.

    nagyon sok orszagban csak igy tudjak megoldani, hogy az anyak visszamehessenek dolgozni. mert pl. 4 honap a szulesi szabadsag.

     

    a legtobb helyen mar lehet kerni azt is, hogy a lakasbol legyen online kozvetites, amit az  anyuka meg tud nezni napkozben. mi kell meg ennel tobb?

     

    egy teny. nagyon dragak. sokszor az anyuka fizetesenk 70-80 %-a.

    de ha meg akarja orizni a munkahelyet, akkor kenytelen a "semmiert" dolgozni.

    marmint ami a fizubol maradt. 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_679127
    Torolt_felhasznalo_679127
    2010. október 16. 10:3114.

    Nem tudom, hova vezethetne ez a megoldás.mert ennek azért vannak olyan részletei is, amibe bele sem gondolunk,mert nem tudunk róla.

    Pl. az, hogy az ovi szerepe nem pusztán gyermekmegőrzés, hanem a szocializáció nagyobb közösségben és az iskolára való felkészítés.Nem véletlen, hogy az óvónői munkát csak képesítéssel lehet(ne)végezni.Mert egy anyuka lehet tündéri, szeretetteljes légkört biztosító gyermekfelügyelő, de nem biztos, hogy tudja, hogyan kell pl a kéz finommozgásait fejleszteni, hogyan kell segíteni az absztrakt gondolkodás képességének kialakítását.

    Abban meg nem hiszek, hogy egy olyan államban, ahol van iskola, amely jóformán épphogy fenn tud maradni, majd támogatja bárki is az ilyesfajta kezdeményezért, még ha remek is az ötlet.Vannak iskolák és ovik, ahol nincs egy kulturált wc, illetve van olyan település, ahonnan 20 km-t kell utazni, hogy bölcsibe járhasson a gyerek, ha felvették egyáltalán.:(

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-10-16  00:05
  14. Torolt_felhasznalo_682724
    Torolt_felhasznalo_682724
    2010. október 16. 10:2013.

    Nem értem,miért erőlteti mindenki a saját gyerek,másik gyerek témát.Nem csak az nyithat családi napközit,akinek van saját gyereke,és ráadásul otthon is van akkor,amikor a többi gyerek megy.Ezek szerint akkor csak 2-3 évre lehetne ilyen bölcsi-ovi helyettesítőt nyitni,amíg otthon van a sajátja?!

     

    Természetesen engedélyhez kötött,tanfolyam van,szigorú engedélyek kellenek,hiszen pl. ott is esznek a gyerekek,amit nagyon szigorúan ellenőriznek a hatóságok. 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  15. 2010. október 16. 10:1512.

    Csak a kérdésre nem válaszoltam :)

     Én rábíznám a gyerekemet ha a gyereknek is szimpatikus lenne. Csak nem tudnám kifizetni...

    előzmény:
    iszit (11)
    2010-10-16  10:14
  16. 2010. október 16. 10:1411.

    35éves vagyok három gyerekem van (8-5-3 évesek). Nincs gyerekfelügyeleti képesítésem, de mivel az összes barátnőmnek 3 gyereke van, gyakran vigyázok 6-8 gyerekre egyszerre. Eddig nem volt panasz. a családi napközi nagyon szépen hangzik, de sajnos megfizethetetlen az átlagember számára. Egyik barátnőm elvégezte a tanfolyamot, szeretett  volna nyitni egyet. A várostól ígéretet is kapott a segítségre, és a végén nem lett belőle semmi. Ha neki nincs saját tőkéje (nem is kevés) meg legalább egy hatalmas háza ahol kialakíthatta volna akkor semmi esélye nincs. ja és neki tanítói diplomája is van (és 3 saját gyereke ).

    A másik oldal meg, hogy vajon ki tudná megfizetni a több 10ezer forintos havidíjat amit egy ilyen intézményben fizetni kell??????

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-10-16  00:05
  17. 2010. október 16. 09:2910.

    Szia!

     

    Franciaorszŕgban jol müködik ez a rendszer. Itt az anyŕk gyakran mŕr a gyermekük 2,5 honapos korŕtol  visszamennek dolgozni és sajnos bölcsöde alig van. (A 10 ezer fös kisvŕrosunkban 12 féröhelyes bölcsöde van csak.) 

    A "csalŕdi gyermekfelügyelet" engedélyhez kötött, ami a gyerekek szŕmŕt is meghatŕrozza. A mi "dajkŕnknŕl" 3 gyerek lehet egyidöben. Igazi gyermekparadicsom, tele jŕtékokkal, hŕziŕllatokkal.

    A dajkŕnknak 3 felnött gyereke van mŕr. Ugy lŕtom azonban, hogy nehéz foglalkozŕs ez. Rengeteg felelösség, és nincs is igazŕn megfizetve. (A minimŕlbért keresi meg vele.)

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-10-16  00:05
  18. Torolt_felhasznalo_335328
    Torolt_felhasznalo_335328
    2010. október 16. 08:339.

    Nekem is ez ugrott be, mi van akkor ha a saját gyerek és a másik gyerek is elesik. Kihez rohan elsőre, kit vígasztal meg? Persze, hogy a sajátot.

    Vagy mondjuk veszély helyzet van, persze hogy a saját gyerek lesz az első, itt nem lehet reális döntést hozni. 

     

     

    előzmény:
    Liszolda (3)
    2010-10-16  00:20
  19. Torolt_felhasznalo_335328
    Torolt_felhasznalo_335328
    2010. október 16. 08:308.

    Nem adnám oda ilyen felügyeletre. 

     

    Mert annak akinek van gyereke, még nem jelenti azt hogy ért is a gyerekekhez. 

    Az ötlet jó, de képesítés vagy vmilyen tanfolyam nélkül nem engednék ilyet vállalni.

    előzmény:
    rupcsi (2)
    2010-10-16  00:18
  20. 2010. október 16. 07:237.
    Ebben a témában én még érintett is vagyok. Arról az oldalról, hogy vigyáztam elég sok gyermekre már mint gyermekfelügyelő. Úgy is mint baby sitter és megpróbáltam a családi napközit is.  Az én saját gyermekem oviba volt amíg a máséra vigyáztam, de volt, hogy együtt voltak. Nálam a szülők nem azt nézték, hogy van e diplomám a gyerekekhez, hanem , hogy hogyan fordulok a gyerekekhez és Ők hozzám. Az első munkámat kezdőként egy nálam fiatalabb anyukától azért kaptam meg / egy képzettel szemben/ mert én miután köszöntem odaintegettem az udvaron játszó gyereknek is. Számára ez volt a fontos. Nagyon jó kijöttünk  végig. Pedig már nem fiatalon kezdtem, de ekkor jöttem rá, hogy mit szeretnék igazán csinálni.
    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-10-16  00:05
  21. Torolt_felhasznalo_682724
    Torolt_felhasznalo_682724
    2010. október 16. 07:176.

    Ha jól értem,itt a családi napköziről van szó?

    A hozzászólásokat olvasva,nem nagyon értik az emberek ezt a rendszert szerintem.

    Ahol én lakom,egy bölcsőde van. 45 férőhelyes,130-an jelentkeztek idén.Várólista nincs,minden évben be kell íratni,és a legrászorultabb 45-50 főt veszik fel.Persze mi ebbe nem tartozunk bele,hogy is tartozhatnák,hiszen én "csak" dolgozni akartam visszamenni,adót fizetni az államnak,de voltak olyan "hátrányos helyzetű rászorulók" akiknek nagyobb szükségük volt a helyre,úgy,hogy nincs otthon a gyerek napközben,nyugodtan várhatják a postást a segéllyel.

    Ezért nem maradt más,csak a családi napközi. Egy gyönyörű kertes ház,két külön,ennek kialakított szoba,és ami a legfontosabb,két nagyon kedves "gondozó".Szerintem félreértés,hogy a saját gyerekének is ott kell lennie,az én esetemben már iskolás a gondozó mind a három gyereke,napközben nincsenek otthon.Ha jól tudom,5+3 gyereket vehetnek fel,attól függően,hogy egy,vagy két gondozó van.10 hónapostól 14 éves korig mehetnek a gyerekek.Én nagyon örülök,hogy ide jár a kislányom,sokkal több figyelem jár neki,mint ha egy lenne a 40-50-ből,remek programokat csinálnak,kedvesek,hozzáértők,és ami a legfontosabb,a kislányom imád oda járni!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_283595
    Torolt_felhasznalo_283595
    2010. október 16. 00:495.
    Nem, nem bíznám rá. 
    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-10-16  00:05
  23. 2010. október 16. 00:294.

    "Aki meg azért vállalna családi gyerekfelügyeletet, mert a gyerekei már felnőttek, az meg nem tudna az én kis örökmozgóm után rohanni. "

     

    Ha ez az intezmeny letrejonne, akkor főallaskent is vallalnák tobben, és akkor nem nyugdijasrol lehetne csak szo, amennyiben sajat felnott gyerekkel rendelkezőt szeretnel, hanem mar 20-25 eves kortol szoba johetnenek anyukak, akik mar munkat vallalnak, mert a sajat gyerekuk oviban/iskolaban van napkozben.

     

    És hivatasos pedagogusk is szoba johetnenek, akiknek nincs gyerekuk. Oviba, iskolaba is sok esetben sajat gyermekkel nem rendelkezo felnottek foglalkoznak a gyerekekkel, es ott sem kotheted ki, hogy "de en csak olyan tanitonenihez vagy ovonenihez adom, akinek van gyereke..."

     

    előzmény:
    Liszolda (3)
    2010-10-16  00:20
  24. 2010. október 16. 00:203.

    Családi gyerekfelügyelet ugyebár úgy működik, hogy valaki a saját egyszem gyereke mellett még két másikra is vigyáz. Ez csak védőnői ellenőrzéshez kötött. A családi napközi beindításához meg csak az elinzézendő papírokról tartanak 40 órás tanfolyamot.

    A gyereket olyan emberre bíznám rá, akivel jól érzi magát.

    Volt szerencsém olyan magánbölcsödéhez, ahová nem tudtam bevonszolni a kisfiamat, mert annyira menekülni akart arról a helyről.

    Nem is az lenne a kérdés, hogy másra rábíznám-e a gyerekemet, hanem inkább az, hogy egy anya hogyan tudná azt megoldani, hogy amikor 3 gyerek egy játékba kapaszkodik és azért az egyért üvölt, akkor elvegye a saját gyerekétől, hogy visszaadja annak, akié. Akinek ott van a saját gyereke, annak szerntem képtelenség objektívnek lenni a szeretet okán.

    Ha valaki úgy vállalna családi gyerekfelügyeletet, hogy nincs saját gyereke, akkor meg azt látnám, hogy nincs tapasztalata hozzá. Aki meg azért vállalna családi gyerekfelügyeletet, mert a gyerekei már felnőttek, az meg nem tudna az én kis örökmozgóm után rohanni.

    A saját gyerkemet nem bántanám meg azzal, hoyg más gyerekére is vigyázok. Tudom hogy rosszul esne neki, hoyg anya nem csak az övé, hogy anya más gyerekéhez is kedves, más gyerekét is úgy kezeli, mint őt.

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-10-16  00:05
  25. 2010. október 16. 00:182.

    Szerintem, jó 5let.

    Ezzel munkalehetőséget is biztosítanának otthon.

    Persze,ennek egyébb hozadéka is van.

    Adó, adókedvezmény, Tb stb.

    De, a havi 100 Ft v. 1000 (?) amit most lehet legálisan csinálni a bejáró segítőket alakalmazóknak. Szinte ua., csak nem macerás.

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-10-16  00:05

Címlap

top