Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ösztönző fogyás

romance
Létrehozva: 2011. Április 4. 13:19

Sziasztok!

 

Már annyi sikertelen fogyókúráról hallottam. Az igazi ok pedig, hogy nincs elég motivációnk végigcsinálni. 

 

Én most arra gondoltam, hogy adok motivációt, ami kedvet csinál a fogyáshoz!

 

Mától vasárnapig várom azoknak a jelentkezését, akik szeretnének résztvenni a közös fogyásban. ( ápr. 4-10). Április 10.-én este 8-kor lezárom a "jelentkezési határidőt". 

 

Kik "nevezhetnek": Mindenki, aki szeretne nem őrült módon, de diétával és sok mozgással, egy kis odafigyeléssel leadni a súlyából, de eddig hiányzott hozzá a kellő motiváció. 

Életkori megkötés: a játékban 18 év alattiak nem vehetnek részt! 

 

Feladat: minél többet fogyni (ésszerű keretek között, nem veszélyeztetve az egészséget) 2 hónap alatt, azaz ápr. 11 és jún. 11 között.  A lényeg, hogy fokozatossan fogyj, ne koplalj, hanem inkább odafigyelj az étkezésre és a mozgásra. Itt tényleg csak az ösztönzésről van szó, hogy olyanok is belekezdjenek, akiknek eddig nem volt lelkiereje. 

 

A kezdeti és az időközben elért súly bizonyítását még nem teljesen találtam ki, erre várnék javaslatokat akár. Az lenne a legjobb ha mindenki őszintén, csalás nélkül lefényképzené magát, ahogy a mérlegen áll és az a súlyát mutatja, majd feltöltené a fórumba, de félek hogy itt manipulációk lehetnek a nyerés érdekében. Esetleg összehozhatnánk egy össznépi méricskélést :D

 

 

A motiváció pedig: mindenki ajánljon fel egy ÚJ v. ÚjSZERŰ terméket, bármit (könyvet, cd-t, táskát, ruhaneműt, kozmetikumot, dvd-t stb.), amit erre rászán, lehetőleg ne filléres dolgokat azért. Persze nem is hifire gondoltam. :) valahol a kettő között..:) a lényeg, hogy megérje végigcsinálni érte a játékot. Annál jobban járunk, minél többen vagyunk, mert a végén aki a legtöbb kg-t dobja le magáról a megadott határidőre, az viszi az ÖSSZES többiek által felajánlott cuccot. Ez kellő motiváció??? :D szerintem igen! 

 

Mit szóltok hozzá? Szerintem jó kis játék lesz! És ne feledjétek: tényleg nem a csaláson és a koplaláson van a hangsúly, hanem azon, hogy végre elszánjuk magunkat a saját egészségünk érdekében! 

 

Tehát jelezze, akinek van kedve résztvenni, remélem minél többen leszünk, úgy lenne az igazi! 

 

Várom a jelentkezőket! 

 

  1. 2011. Április 12. 19:2784.

    Na akkor a jelentkezést lezárom!

    Szeretnék konkrét neveket kapni, hogy ki venne részt a programban! 

    Köszönöm

    előzmény:
    romance (1)
    2011-04-04  13:19
  2. 2011. Április 11. 19:2383.

    ja, semmi gond a mozgással, balett és modern tréningre járok - imádom

    csak ledöglök tőle, de utána mindig ollyan jóó, h végigcsináltam

     

    hát, én attól egy fél dekát nem fogyok, ha előbb szállok le két megállóval... :((( nemhogy 5 kilót...

    egyébként csak munkába menet-jövet 2 x 15 percet minden nap gyalogolok a vonattól, és ehhez jön még, amikor napközben intézkedem a városban - 1-2-3 megállókat is legyaloglok inkább, minthogy felszálljak bármiféle dologra, aminek köze van a bkv-hoz

     

     

     

    előzmény:
    mirc (79)
    2011-04-11  13:42
  3. 2011. Április 11. 17:3082.

    Még 20 kg-t akarok fogyni. Velem is akkor szaladt el a ló, amikor megismertem a férjemet és összeköltöztünk, jöttek a vacsik, miegymás. 64kg voltam amikor megismertem, 2 év alatt 70 lettem Hja kérem, a kényelem, meg boldogság. Pedig mindig mozogtam valamit, csak az együttvacsorák szépen rámrakódtak.

    Aztán veszélyeztetett terhes lettem ikrekkel, és az 5. hónaptól szigorú fekvésre ítéltettem, mindennemű mozgásról le lettem tiltva, mert keményedett a hasam folyamtosan és nyílt a méhszáj már nagyon korán. És ugye ha az ember annyit eszik, amennyit aktív korában, akkor az bizony lerakódik, ez 37 kg volt. Pedig nem zabáltam, nem voltam kívánós se. Csak normálisan ettem. Rettenetes leírni is.

    Kb. 8 lejött a szüléssel, 9 pedig az utána következő 6 hétben. Az elmúlt 2-3 hétben mindösszesen 1 kg ment le, de ezt betudom annak, hogy most épül újra az elnyavalyásodott izomzatom.

    Néha nagyon sötéten látom a jövőt azzal a 20 kilóval, de néha meg úgy vagyok vele, hogy miért ne menne?

    Egy mákom van, hogy viszonylag magas vagyok, így nem annyira gombócnak tűnök mint inkább egy hústoronynak:) 

     

    Az motivál, hogy a gyerekeimnek én leszek a minta és jelenegi súlyomból kifolyólag nem akarok egyszerre két minta is lenni:)) 

    A férjem sem ilyennek ismert meg és vett el - bár ő nagyon toleráns, azt mondja így is imád, ott a két gyönyörű gyerek, ez pedig csa egy átmeneti állapot.

    Én vagyok csak ilyen szigorú magammal. Lehet, ha kicsit elfogadóbb lennék, nem lenne ennyire drámai a helyzet:)

     

    Szintúgy utálom, h mindig fegyelmezettnek kell lenni. Olyan igazságtalanság. Pedig úgy szeretek enni :(

     

    Ha mozgás nélkül fogynál, akkor az izmaidból is veszítenél. Gondolj bele, hogy a több izom több kalóriát vesz fel és több zsírt éget, még ha rövid távon a mérlege nyelve felfelé is billen. Neked mennyit kell leadni? Elfelejtettem sajna.

     

    Fagyi: a sima vizes fagyi esetleg? Mi is annak a neve? Szörbet asszem. Ha olyat keresel, az eleve kevesebb kalóriát tartalmaz, mert nem tejszínes, és biztos van abból is light.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_142699 (80)
    2011-04-11  15:51
  4. Torolt_felhasznalo_142699
    Torolt_felhasznalo_142699
    2011. Április 11. 15:5881.
    light fagyit ti hol vesztek? régen volt a mi auchanunkban, de most nem találtam csak csökkentett zsírtartalmút találtam, de cukormenteset szeretnék. Régen az algida volt light, de most sehol nem találok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_142699
    Torolt_felhasznalo_142699
    2011. Április 11. 15:5180.

    Sziasztok!

    Mirc: nem emlékszem, te mennyit szeretnél fogyni? csak mert írod, hogy 17kg már lement. Az szép!

    Nekem is néha megfordul a fejemben, hogy nem kell se férj, se gyerek, aztán valahogy mégis visszatalálok hozzájuk :) Egyébként én akkor kezdtem hízni, amióta megismertem a férjem. Tavaly január volt a csúcspont, azóta jó útra tértem tavaly, de karácsony környékén nagyon elengedtem magam... Utálok belegondolni, hogy egész életemben fegyelmezettnek kell lennem, hogy ne hízzak el.

     

    Más: edzés nélkül én nem tudok diétázni. Mert a mozgás motivál a diétára, de ha csak ülök a kanapén, akkor zabálok. Viszont ha tudnék mozgás nélkül diétázni, lehet, hog ytöbbet fogynék, nem tudom...

    előzmény:
    mirc (73)
    2011-04-10  20:39
  6. 2011. Április 11. 13:4279.

    Nem tudom mit mozogsz, de mi lenne, ha olyan mozgást végeznél, amit élvezel? A ledöglesztős mozgás után én is farkaséhes vagyok, de egy jó séta után nem. És ha csak sétálsz, de utána nem eszed ki a hűtőt, az sztem ér annyit, mintha keményen edzel, de utána megeszel mindent, amit látsz.

     

    Anno sétálással sokat fogytam, egy hónapban 5 kg bizti lement, pedig csak annyit csináltam, hogy leszálltam a villamosról két megállóval korábban, és hazagyalogoltam. Ha szép idő volt, akkor hárommal korábban. Az egy olyan 30-45 perc mozgás volt minden nap. És akkor a munkahelyi stresszt nem úgy vezettem le, hogy otthon felzabáltam mindent, hanem szépen kiment, míg sétáltam, és elég volt vacsira valami felvágott zöldséggel, meg egy nagy bögre tej...természetesen légmentesen elszeparálva a férjemtől, aki vacsira bedob egy csülköt némi rántott hússal meg egy fél kenyérrel, hozzá persze gizda. Az a gyanúm, hogy amit ő eszik meg, az is rám jön.

     

    Egy a lényeg: ne add fel!!!

    A diéta önmagában szerintem már csak azért sem jó, mert nem lehet olykor bűnözni. Ha meg mozogsz valamit, akkor lehet, mert max 20 perccel többe mozogsz. 

     

    Nekem is nagyon kínkeservesen megy. A szülés óta 17 kg lement, de most megtorpant egy ideje...pont most, hogy elkezdtem tenni érte, h tovább menjen lefelé.

     

    Ildi: vettem kecskerutát, köszi a tippet! Már meg is főztem egy adaggal, sőt, már meg is ittam. Remélem pár napon belül lesz valami hatása, és ömleni fog a tej, amellett meg mozoghatok, amennyit akarok. (BIlibe lóg a kezem) :)) 

    előzmény:
    regan (78)
    2011-04-11  13:16
  7. 2011. Április 11. 13:1678.

    lehet, h hagyni kéne a francba a mozgást, és inkább tartani a diétát

    de akkor meg lelkileg kerülök padlóra - tapasztalat

    előzmény:
    regan (77)
    2011-04-11  13:06
  8. 2011. Április 11. 13:0677.

    itt vagyok, olvasgatlak titeket,

    csak meg fog jönni és emiatt evőgörcsöm van... :(((((

     

    én nem fogyok semmit, de az az igazság, h az evésben ennél jobban nem is tudom korlátozni magam - a heti 3-4 x 1,5 órás ledöglesztés mellett sajnos éhes vagyok... :((

     

    kár, h önmagában a mozgás nem elég  :(((

    előzmény:
    mirc (67)
    2011-04-08  20:26
  9. Torolt_felhasznalo_595470
    Torolt_felhasznalo_595470
    2011. Április 11. 12:4276.

    Helló!

    Ma van a nagy kezdés, nem? Csak mert nem látom, hogy bármi is történt volna.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  10. 2011. Április 10. 22:2175.

    Mirc, a kecskeruta teát próbáltad már?

    Nekem a Védőnőm ajánlotta, amikor csökkent a tejem és durva hozamot eredményezett

    Van egy íze, de meg lehet inni (egy icipici méz és citrom csodákra képes). Ha ittam, még alvás nélkül is tudtam szoptatni, pedig a kisfiam 9 hónaposan még 7-8 alkalommal szopizott!!

    (A "Mama gyógynövényei" féle 100* jobb, mint többi, nem tudom, hogy csinálják..)

     

    Most a Nővérem issza, neki is bevált.

    Csak egy ötlet.

    Jó éjszakát!

     

    előzmény:
    mirc (73)
    2011-04-10  20:39
  11. 2011. Április 10. 21:0674.

     Udv a hisztisek klubbjaban!!  Viccelek, igazad van amugy nallam is ez a baj,hogy en itthon vagyok es akkor az nem munka, igaz nincs gyerek, de komolyan mondom,hogy neha estetol reggelig nem ulok le es neha egy kavera nincs idom foleg mostanaban. Mindig van valami rendeznivalo, foleg most,hogy nagy viragoskert,  keszul a vetemenyes es januarba koltoztunk ide, nagy a haz es neha ugy erzem,hogy egyfolytaba takaritok. Van 2 kutya es 2 macsek, akik bejarnak ( pedig oriasi telek van a haz korul) szoval naponta 2-szer is porszivozok neha a szor miatt.  Ferjem haza jar ebedre tehat fott kaja, estere megint meleg etel es amit megeszik ketszer az max a leves tehat mindig frissen fozok. Na es mind emelett hanyszor megkapom,hogy nekem milyen konnyu Szoval emiatt is felek gyereket vallalni mert meg rosszabb lenne. Minden anyuka baratnom ezert van ki akadva amit te irtal,hogy a ferj nem ertekeli a hazimunkat. Pedig ha jol belegondolok nekem meg nehezebb mint a ferjemnek mert o csak uldogel az irodaban, varja teljen az ido  .... amig en robotolok. Na mindegy nem panaszkodom foleg neked,hogy meg a gyerekek is vannak

      Anyoseknal fiiiinom sult husi volt , ettem rendesen meg burgonyat is es utanna par falat gyumolcsos sutit. Holnap marad csak salata es gyumolcs, van 1 fel ananasz meg a hutobe es ma direkt vettem fel kg kivit. 

      Igyekszem meginni legalabb 2 liter vizet mert most mar biztos vagyok benne,hogy minel tobbet iszom annal konnyebbben fogyok. 

     

       Ildi mikor nagyon kivanom az edesseget akkor eszek  fitness muzli szeletet mert csak 80 kalorias es van csokis is belolle! Nagyon szeretem a jegkremet is  es abbol is van light az algidatol. De szoktam joghurtot is lefagyasztani  

    előzmény:
    mirc (73)
    2011-04-10  20:39
  12. 2011. Április 10. 20:3973.

    Itt vagyok én is, a fejem már nem fáj, viszont halmozottan depis napom van. Nem tudom a férfiak miért érzik szükségét kihangsúlyozni, hogy a gyerekekkel való otthonlét nem munka, csak az, amit ők csinálnak, ezokból kifolyólag én nem lehetek fáradt, csak ő. Néha úgy érzem, hogy jobb lett volna leszbikusnak lenni, soha nem férjhez menni, soha nem szülni ----> soha nem tévedni fogyós topikra, mert nem lenne rá szükség.

     

    Zsírdisznó vagyok, ocsmányul nézek ki és nem látom a végét. Nem kapcsolhatok rá jobban, mert a héten kicsit többet tornáztam, és apadt tőle a tejem.

     

    Most ilyenkor tudom, h nem a kinézetemmel kellene foglalkoznom, de ha egyszer zavar! És annyira rosszul érzem magam tőle:((

     

    Ez már vajon a fogyis hiszti?:))

     

    No mindegy, nem adom fel, ha lassan, akkor lassan, de csökkenjen az a súly. Mondjuk ezen a mai csokievés nem sokat lendített.

     

    A vacsikat módszeresen csökkentem, a ch-t amennyire lehet kihagyom belőle. Felvágottat tolok sajttal, retekkel, vagy joghurtot vagy valami salit. A 6 órát nem tudom tartani, mert fél 8-kor szoptatok és utána muszáj ennem valamit, mert nagyon éhes leszek. Ha nem eszem semmit, akkor a következő szoptatásnál alig lesz tej. De hogy a seggfej szervezetem mi a francért nem a felhalmozott tartalékokat használja, arról lövésem sincs.

     

    Lili, voltál kint szlani a kutyákkal? Milyen kutyik? Mivel volt az olasz ebéd anyóséknál?

     

    Ildi: hangulatevés....na ja. Főleg a depiben. VAgy ha délutá ne adj isten elszunyálok 10 percre, utána extrém csokiigény, de annyira, hogy muszáj minimum kiporszívózni, hogy elmúljon. Alma, víz és egyéb figyelemelterelők persze lókukit se érnek.

     

    Kövek, 6 nap alatt 1 kg az hiperszuper!!! Heti 1 kg fogyás az egészséges! Ha meg dombnak felfelé szaladsz, akkor masszív izmok épülnek, és az a mérlegen nem fog negatívat mutatni. Én centivel is mérem magam hetente, mert a súly nem mindig mérvadó, pláne, ha az ember intenzíven mozog is valamit

     

    Hű de sokat dumáltam, eldugulok. 

     

    Szép estét mindenkinek! 

    előzmény:
    Ildi_la (72)
    2011-04-10  14:38
  13. 2011. Április 10. 14:3872.

    Sziasztok!

     

    Nem adtam fel, én sem, de inkább csak olvasni volt időm/erőm. Én is bevásároltam már a fogyihoz, és el is kezdtem, de majd holnaptól teljes gőzzel. 

    Nekem az édességekkel gyűlik meg a bajom. Hangulatevő vagyok és akármilyen a kedvem (nagyon jó vagy nagyon rossz), az édességet kíván.. 

    Erre van ötletetek?

     

    Lányok, szerintem a heti 1 kg tök jó, a "verseny" -ha jól számoltam- 9 hétig tart majd, az is min. 9 kg akkor! És még be is gyorsulhat - végülis ha nő az izom mennyisége, gyorsul az anyagcsere, nem?!

     

    Ildi

     

    előzmény:
    Lilly22 (66)
    2011-04-08  20:08
  14. 2011. Április 9. 12:2871.

     Csirke a sutoben es mar ajuldozok az illattol

     

      Ne mond,hogy az 1 kg az semmi!! Igenis nagy lepes mert azt jelenti be indult a fogyas. Anyumnak sokkal tobb idore volt szugsege es van akinek turelme sincs kivarni.

     

      Na meg neha kell bunozni ha nem, szerintem nem lehet kibirni...

     Kavezoban kaveztunk a reggel es adtak melle csokikekszet, de kibirtam Estefele akarok menni a kutyakkkal szaladni csak menjen le a hoseg, mar 30 fok van

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_142699 (69)
    2011-04-09  10:57
  15. Torolt_felhasznalo_142699
    Torolt_felhasznalo_142699
    2011. Április 9. 10:5870.
    dobos=dombos :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_142699 (69)
    2011-04-09  10:57
  16. Torolt_felhasznalo_142699
    Torolt_felhasznalo_142699
    2011. Április 9. 10:5769.

    Sziasztok!

    Nem tűntem el én sem, olvasgatlak benneteket, csak írni nincs mindig időm. Tegnap szülinapi tortát sütöttem, ettem is belőle, volt egy kis lelkiismeretfurdalásom... úgyhogy ma nagyon minimális kaját viszek be, főleg salátát. Futottam is a baromi nagy szélben, mi dobos helyen lakunk, így dombra fel, elég durva, deréktól lefelé totál izomlázam van (pedig futópadon szoktam futni, na de az sík "terep") Nekem is 2 gyerek van, kis korkülönbséggel, és még elég kicsik, gyakran zsong az agyam tőlük, ráadásul mozgkékony fajták, másodpercekre sem maradnak egy helyben. Konkrétan néha megőrülök tőlük. De azért aranyosak :)

    Nekem ez a 6. napom a diétában, és -1 kg, szóval semmi eddig...

    előzmény:
    Lilly22 (68)
    2011-04-09  08:33
  17. 2011. Április 9. 08:3368.

     

      Szia!!

     

      Remelem elmult a fejfajasod! Nehez lehet 2 gyerekkel kibirni a fejfajast, mindig azt mondtam arra szuletni kell. Mi is lassan szeretnenk gyereket, de  en annyira felek az elkotelezettsegtol. Ferjem 14 evvel idosebb mint en tehat neki a gyerek mar a kora miatt is fontos na meg az olaszok nagyon csaladcentrikusak. De en meg szeretnek par ev szabadsagot es imadom a munkam, szeretnek meg sokat dolgozni (turizmus) csak sajnos most munkanelkul vagyok amit nem is banok annyira mert tele vagyok projektekkel a haz korul, vetemenyes, viragoskert , nyelvtanulas (tobbek kozott a magyar helyesiras)

     

       Fogyas szempontjabol , vegulis az este csinalt a ferjem meg egy adag epres joghurtot  bekuleskent igy jol laktam. 68,5 vagyok tehat majdnem 6 kg van a hatam mogott es aminek orulok,hogy latom ha rendesen eszem sem hizom vissza. Vasarnap nagy olasz csaladi ebed van mindig anyoseknal es mindig rendesen ettem , ez sokat segitett a jojo effektus elkeruleseben.

       Ma tasakos csirke lesz salataval es estere gyumolcs. Sok a dolgunk tehat remelem nem lesz idom evesre gondolni

    előzmény:
    mirc (67)
    2011-04-08  20:26
  18. 2011. Április 8. 20:2667.

    Én nem adtam fel:)

    Ma mondjuk elég szar napom volt, olyan viharos szél van nálunk, hogy egész nap hasogat a fejem, és nem tudom mit vehetnék be rá, hogy a tejbe ne menjen át:( Voltunk kint kicsit sétálni, de a széltől még jobban fájt. Arra számítottam, hogy napközben tudok aludni, mikor a gyerekek alszanak, de hol egyik kukorékolt, hol a másik. Most sem nagyon óhajtanak még aludni.

     

    No de lényeg, a lényeg, hogy a fejfájástól hányingerem van, így nem volt ma zabavágy:))

     

    Fúúú, tunkolás. Az a gyengém.

    A hambival már az én férjem is nyaggat egy ideje, majd kitűzök egy viszonylag távoli időpontot, hogy fel tudjak rá készülni lelkileg:))

     

    Többiek??? Nemá', hogy csak ketten akarunk lefogyni:) 

    előzmény:
    Lilly22 (66)
    2011-04-08  20:08
  19. 2011. Április 8. 20:0866.

     Na mi tortent lanyok, csak nem adtatok fel??

     

        Ma csak salatat ettem es 1 barackot,  most estere a ferjem hamburgert kert vacsira, persze onfelaldozo felesegkent, sutottem a hust , gondoltam,hogy magamnak felvagok kis epret sovany joghurtal. Aztan aprosagon ossze vesztunk a ferjemmel, persze en vagyok az ingerult mert szo szerint szedultem a hus illatara es odavagtam az epres joghurtos tanyert, szoval ma maradok a salataval mert olyan gyomoridegem lett,hogy enni sem birok. Olvastam a netten , hogy a dietazok nagyon ingerultek, hisztisek hat elo pelda vagyok.

    Mar csak azzal vigasztalom magam,hogy holnap tasakos csirke lesz ebedre , keves kaloria es megis finom. Ugy szoktam,hogy aprogra vagom a csirkemellett , cukkinit, paprikat, bele a tasakba, fuszer es a sutobe fel orat. Szaftos lesz olaj nelku  ( Csak persz ehhez illene a kenyer martogatni)

     

      

    előzmény:
    mirc (65)
    2011-04-07  15:43
  20. 2011. Április 7. 15:4365.

    Itt a genya 3-4 óra. Almát eszem és mosogatok közben persze a spájzfiók körül sündörgök.:))

     

    Na mi van csajok, ma mindenki tornázik, hogy így lehalt a fórum?

     

    Lili, ne csüggedj, vannak megtorpanások. Én pl. akkor fogytam jobban, mikor előző este rántott sajtot ettem. Sült krumplival ofkorsz. :) Úgyhogy bizti nem az volt az oka! Annyi oka lehet. Pl. füvet nyírtál és lehet, h picit bedurrantak az izmaid. 

     

    Csak így tovább!! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  21. 2011. Április 7. 09:5764.

    szia!

     

    szeritem fel a fejjel, nem hinném, h egy bűnözés miatt ne lenne. van egy olyan időszak mindig a fogyókúrákban, mikor stagnál, megáll egy kicsit a fogyás, mert megszokja a szervezeted. ne add fel, meg ne sanyargasd semmiképp sem magad, mert ugye a káposztalevessel csak a jójó efektust éred el.

    nem szabad, h a diétád egyhangú legyen. legyen változatos. kevés kalóriatartalmú dolgokat egyél, és akkor ehetsz sokat is :) és én azt gondolom néha egy kis bűnözés belefér.

     

    és tegyk hozzá, h aki hízásra hajlamos, annak nem kisebb nagyobb fogyókra van szüksége, hanem életmód váltásra.... ami nem hangzik mindig bíztatóan :)

     

     

    jaj....na okoskodni azt tudok

     

    de szerintem ne aggódj, megint be fog indulni az a fogyás ;)

    előzmény:
    Lilly22 (63)
    2011-04-07  09:45
  22. 2011. Április 7. 09:4563.

     Sziasztok!!

     

      El vagyok keseredve, megszoktam,hogy naponta 3 dekat fogyok kb, szoval lassan megyek lefele, de a heten ott vagyok ahol szombat reggel voltam es mindez szerintem a keddi bunozes miatt. 

      Mar azon gondolkozom, hogy megcsinaljam a kaposztaleves dietat. Itt mar strandszezon van, Husvetra mindenki megy a tengerre en meg ugy leszek mint tavaly, hogy inkabb nem megyek sehova

    előzmény:
    mirc (62)
    2011-04-06  21:56
  23. 2011. Április 6. 21:5662.

    Zsófi, lehet 1 nap alatt is 15 kg-t veszíteni, ha levágja a villamos mind a két lábad.

     

    Én speciel kicsit szkeptikus vagyok a gyors fogyásokat illetően, nekem 20 kiló 4 hónap alatt ment le, pedig majdhogynem koplaltam.

    Neked hogyan sikerült két hét alatt 15 kg-t veszíteni egészségesen?

    Két hét alatt még az anyagcsere sem rendeződik át annyira, hogy beinduljon egy fogyás, ahhoz minimum 1 hónap kell...vagy valamit eddig rosszul csináltam, pedig azt hittem májszter vagyok már fogyásbó'. (sajna)

      

    előzmény:
    Cuncizsofi23 (61)
    2011-04-06  20:45
  24. 2011. Április 6. 20:4561.

    Hát nagyon sajnálom, hogy te így vélekedsz erről hogy ez baromság ez nagyon rosszul esett, én nem azért írtam le hogy mások röhögjenek rajta meg gúnyt üzzenek az én szevedésemből, hanem azért hogy az ember mindenre képes csak akarni kell.

     

    És valójában ennyit adtam le és ennyi idő alatt, sajnálom ha nem hiszed el.

    előzmény:
    Honey2 (53)
    2011-04-06  14:26

Címlap

top