Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kívül-belül BŐR női cipő

zuppa
Létrehozva: 2012. június 14. 20:17

sziasztok!

Nem hiszem el, hogy képtelenség _cipőt_ találni. Értetlenül állok az országot elöntő műanyag cipők előtt. Remélem, hogy hamarosan eltűnik majd a pamut póló, meg a pamut ruházat is és felváltja a műanyag - nekem éppen ennyire eszméletlen durva, hogy nem lehet a városban bőr cipőt kapni.

Ebben kérném a segítségeteket. Végig jártam a körutat, az összes plázát, néhány kisebb boltot is, amit megtaláltam, a neten már hülyére klikkelgettem magam, de valószínűleg a már csak vegetáló, bőr cipőt áruló boltok nagy része nincs fent  (legalábbis remélem, és még léteznek). Hol van a kedvenc cipőboltotok, ahol kívül-belül bőr cipőt lehet kapni, fiatal nőre (nem nagymamás viseletet szeretnék)? Kívül-belül, ez fontos, nem elég, ha csak a teteje bőr. Kérlek, hogy a Humanic és ehhez hasonló "tuti tippektől" kíméljetek meg. Nem luxus cipőt szeretnék, de megfizetném becsülettel - mindennapos használatra, csinos és minőségi árut szeretnék találni.

Köszönöm a segítségeteket

  1. 2012. június 14. 22:4126.

    majd ha erre jársz megmutatom!!

     

     

      mivel nem kérdezted, de leírom ..22-ről volt leárazva...és 100%  hogy bőr!! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_281609 (21)
    2012-06-14  21:17
  2. 2012. június 14. 21:3725.

    Én harmadik éve nyúzok egy szandált, Tamaris, jelentem, hősiesen tartja magát. Lapos, kényelmes, imádom, remélem, még bírja egy kicsit.

     

    előzmény:
    ercsa1 (23)
    2012-06-14  21:30
  3. Torolt_felhasznalo_664184
    Torolt_felhasznalo_664184
    2012. június 14. 21:3724.

    "Végig jártam a körutat, az összes plázát, néhány kisebb boltot is...."

     

    Szerintem a fővároson kívül, nem nagyon van olyan város, ahol lenne több pláza.

     

    Én Batz-ot, Tamaris-t szoktam venni. Előbbinél most nagyon csinos kis szandálok vannak. De a Deichmannban is van bőr cipő.

    Vagy esetleg még Bata.

    előzmény:
    klecsi (6)
    2012-06-14  20:30
  4. 2012. június 14. 21:3023.

    Már több őszi, vagyis zárt magassarku cipőt vettem a Tamarisnál, egyrészt szépek, másrészt baromi kényelmesek és nekem viszonyleg hosszu ideig tartott is. Van olyan fazonu cipőm tőlük, amiből két párat vettem, mert annyira jó volt.

    Szandállal is hasonló a tapasztalatom.

    előzmény:
    lizinka (15)
    2012-06-14  21:00
  5. 2012. június 14. 21:1922.

    Hú, azt nem tudtam, bocs

    Salamandernél is van Ara meg Gabor is szerintem. 

    előzmény:
    Rena__ (20)
    2012-06-14  21:10
  6. Torolt_felhasznalo_281609
    Torolt_felhasznalo_281609
    2012. június 14. 21:1721.

    Kívül-belül bőr cipőt nem kapsz 5 rugóért. Azok sajnos 10-en felül kezdődnek. 

     

    Nagyon sajnálom a Horváth cipőbolt csődjét, náluk volt normális, bőrcipő kínálat. 

    előzmény:
    Klotild (8)
    2012-06-14  20:35
  7. 2012. június 14. 21:1020.
    Horváthékat épp felszámolják.
    előzmény:
    nagyem (19)
    2012-06-14  21:08
  8. 2012. június 14. 21:0819.

    http://www.ara-shoes.hu/ARA/index.php

    Horváth cipőboltokban kapható, van ára, de megéri 

    előzmény:
    zuppa (1)
    2012-06-14  20:17
  9. 2012. június 14. 21:0618.
    Szerintem egyáltalán nem olyan nehéz kívül-belül bőr cipőt találni. Gabor, Rieker, Renoban a Bama kollekció, olcsóbb kategóriában a Deichmannos Easy street és Medicus (igaz, ez utóbbiban több a nagymamás fazon). Ara, szandálokban, papucsokban a Batz. Épp pár napja láttam az idei divatkollekciójukat, hihetetlenül csinos nyári lábbelik vannak, divatosak, szépek, és nem utolsó sorban kényelmesek. Na, most hirtelen gondolkodás  nélkül ezek jutottak eszembe, de tuti van még több is. 
    előzmény:
    zuppa (1)
    2012-06-14  20:17
  10. 2012. június 14. 21:0517.

    Jééé, erről nem is tudtam!

    Nem gondoltam volna...

     

    Én már hosszú évek óta Tamarist veszek.  Igaz, nem olcsó, de több évig tudom hordani.

     

     

    előzmény:
    ercsa1 (12)
    2012-06-14  20:57
  11. 2012. június 14. 21:0416.

    sportosban kívül-belül bőr  - Medicus (pl. Deichmanban), mindenféle fazonban pl. Jana, vagy egy drágább kategória Marc

     

    ezeket sokfelé megtalálni, neten rákereshetsz hol vannak...

    előzmény:
    zuppa (1)
    2012-06-14  20:17
  12. 2012. június 14. 21:0015.
    Érdekes, nekem az a tapasztalatom a Tamarissal - igaz, csak 1 szandál és 1 papucs alapján -, hogy 2 szezont csak akkor bír ki, ha marhára kíméled. Többet meg akkor sem.
    előzmény:
    ercsa1 (12)
    2012-06-14  20:57
  13. 2012. június 14. 20:5914.
    Bocsánat, a hálózat neve Horváth és tényleg a csődjéről írtak. Ennek ellenére a boltok működnek és amit írtam, igaz.
    előzmény:
    zuppa (1)
    2012-06-14  20:17
  14. 2012. június 14. 20:5713.

    A Gabor hálózatában sokféle bőr cipő van és csinosak is (Árkád, Sugár). (És biztos van honlapjuk is.) Azt nem írtad, mennyit szánsz rá. Ezek nem a legolcsóbbank, de 10 és 20e között van miből válogatni.

    Legnagyobb megdöbbenésemre az utóbbi 2 bőr cipőmet Deichmanban vettem, ahová évekig be se mentem pont azért, mert legelőször szinte csak műanyag cipőkkel volt tele. Ott 8-12e között is találsz normálisat, nem rondát, bőrt.

    A járótalp mindenütt műanyag, ha a teljesen bőr alatt azt érted.

    előzmény:
    zuppa (1)
    2012-06-14  20:17
  15. 2012. június 14. 20:5712.
    A Horváth cipőhálózat csődbe ment, de a Tamaris valóban nagyon jó és elég sok helyen van márkaboltjuk.
    előzmény:
    antironia (10)
    2012-06-14  20:52
  16. 2012. június 14. 20:5311.
    Én itt szoktam bőrcipőket vásárolni. Remekcipők, hosszú évekig nincs velük gond és extra kényelmesek!!! :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  17. 2012. június 14. 20:5210.

    Tamaris!

     

    Vagy a saját márkaboltjaikban, vagy pl. a Horváth cipő is forgalmazza, meg még néhány egyéb cipőbolt is.

     

     

    előzmény:
    zuppa (1)
    2012-06-14  20:17
  18. 2012. június 14. 20:399.
    Köszi
    előzmény:
    Klotild (8)
    2012-06-14  20:35
  19. 2012. június 14. 20:358.

    én meg itt vettem kívül-belül bőrcipőt 5 pénzért!!! ingyenes házhozszállítással ...2 párat rendeltem az egyiket átvettem mert az jó volt , a másikat vissza küldtem...

     

    semmi probléma nem volt belőle..

     

     http://www.danea.hu/

    előzmény:
    Acia (7)
    2012-06-14  20:30
  20. 2012. június 14. 20:307.
    Én viszont szeretek cipőt interneten vásárolni, úgyhogy köszi Ezt az oldalt még úgysem ismertem
    előzmény:
    klecsi (2)
    2012-06-14  20:22
  21. 2012. június 14. 20:306.
    van üzletük is, amúgy nem írtad helyileg hol keresel cipőt...
    előzmény:
    zuppa (3)
    2012-06-14  20:25
  22. Torolt_felhasznalo_669770
    Torolt_felhasznalo_669770
    2012. június 14. 20:295.

    ARA

     


    ara Női

     

     

    előzmény:
    zuppa (1)
    2012-06-14  20:17
  23. 2012. június 14. 20:284.
    Krokodil Corso a Keletinél, és  a Nyugatinál is...
    előzmény:
    klecsi (2)
    2012-06-14  20:22
  24. 2012. június 14. 20:253.
    Köszönöm, de a webáruházakat cipő tekintetében nem nekem találták ki. Üzletet tudsz? Köszi
    előzmény:
    klecsi (2)
    2012-06-14  20:22
  25. 2012. június 14. 20:222.
    előzmény:
    zuppa (1)
    2012-06-14  20:17

Címlap

top