Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nőgy.Spirál tapasztalatok

Kisgörgő
Létrehozva: 2013. január 4. 10:02

Üdv, 

 

 

Mindenkinek Boldog Új Évet!

Igen tudom, millió ilyen téma van már, és biztos unalmas is... 

 

Igen intenzíven gondolkozunkmádfajta védekezésen, mint a gyógyszer.

Lassan 40 leszek, gyógyszert már nem szeretnék,mert (Csúnya dolog tudom) dohányzom, és  már nem egészséges együtt már eme két dolog. (persze a cigiről le lehet mondani...) 

 

Van egy 13 éves nagy fiam, és most valahogy már nem igazán szeretnénk több gyermeket. (talán többen nem fogják érteni miért nem, de többen lesznek azok akik talán értik miért nem.. ) 

 

Szóval korombeli  hölgyek tapasztalatára vagyok kiváncsi, de szívesen fogadom fiatalabbak tapasztalatait is a témával kapcsolatban. 

 

Mindenkinek kellenesen szép napot!  

  1. 2013. január 5. 22:3115.

    Első és másdodik gyerek után is volt spirálom, pedig még akartunk gyereket. Ez miért lenne akadály?

    Amikor akartuk a következőt, levetettem, és a következő ciklusban ott figyelt a bébi. :-)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_511611 (11)
    2013-01-04  12:37
  2. 2013. január 5. 21:0514.

    Szia!

     

    2012. márciusa óta van spirálom. Szintén 40 leszek idén.

    A spirál mellett szerettem volna dönteni, de én sem tudtam róla semmit. Felhívtam a rendelőt, hogy spirált szeretnék, azt ott felhelyezik-e. Mondta a hölgy, hogy igen, de csak menstruáció közepén, amikor a vérzésem a legerősebb.

    Akkor mentem, elmondtam a dokinak, hogy ezzel szeretnék védekezni. Kifaggatott a szülésekről, az előző nőgyógy kórtörténetemről. Azt mondta, hogy 2 császáros baba után nem lesz egyszerű menet felhelyezni, de nem lehetetlen. Illetve nem mindenki bírja, de ez csak a felhelyezés után derül ki.

    Kb 5 percet beszélgettünk a dologról.

    A spirál 8000 ft volt, 3 évre kaptam. A felhelyezése nem mondom, hogy mennyei érzés volt, de sokkal rosszabbra számítottam. Látta is rajtam, hogy kicsit félek, de minden rendben volt. Kb 1 perc volt a rossz része, nekem annyira,

    mint amikor menstruáció alatt görcsöl a hasam - ami ritka. 

    Felhelyezte, utána elküldött ultrahangra, hogy megnézzék jó helyzetű-e. Ott is minden rendben volt. Aznap jobban görcsölt a hasam, de mivel ez délután volt, így tudtam utána pihenni.

    A következő hónapban volt időnként pecsételő vérzésem, de azt mondta is, hogy még az első egy-két hónapban előfordulhat. A hasam is érzékenyebb volt és a vadabb szex sem esett túl jól.

    Néha olyan érzésem volt, mintha érezném. De szerintem inkább csak a tudat miatt volt, hogy van bennem valami.

    2. hónapban nem volt már ilyen. A menstruációm jellege nem változott. Azóta voltam rákszűrésen és helyzet ellenőrzésen. Minden oké.

    Az egyetlen, amit a lelkemre kötött, hogy ha késik a menstruációm 6-7 napnál többet, akkor terhességi tesztet csináljak rögtön. 

    Jó az érzés, hogy nem kell figyelni a védekezésre. A kolléganőmnek hormonos spirálja van, tökéletesen elégedett vele. Imádja hogy nem menstruál, akkor mennek nyaralni, usziba, welnesezni, amikor akarnak, nem kell számolgatnia az időpontot. Nincs hangulatingadozása stb. Az ára meg visszajött, mert a tampon, betét stb is elvisz jócskán. Én arra gondoltam, hogy majd pár év múlva beruházok én is egy hormonosba.

     

    Azon is gondolkodtam, hogy a kolléga már igen csak klimaxos korát éli, de semmi panasza nincs ezzel kapcsolatban. Korához képest fiatalabbnak néz ki. Lehet ez jó megoldás a klimaxos panaszokra?

     

    Macs

     

     

    előzmény:
    Kisgörgő (1)
    2013-01-04  10:02
  3. 2013. január 4. 14:0113.
    Miért lenne hülye felfogás? Főleg olyan témában, ahol megoszlanak a tapasztalatok. Remélem sikerrel jársz, mert amúhy egy jó dolog.
    előzmény:
    Kisgörgő (8)
    2013-01-04  12:13
  4. 2013. január 4. 14:0012.
    Én sem voltam görcsölős, a spirál alatt igen. No de várd ki a változókort
    előzmény:
    évi* (6)
    2013-01-04  11:51
  5. Torolt_felhasznalo_511611
    Torolt_felhasznalo_511611
    2013. január 4. 12:3711.

    Nem saját tapasztalat,mert mi még szeretnénk gyereket egyet(vagy kettőt:)),de olvasgattam a sprirálról mostanában és zömében jó tapasztalatokat.

    Tesómnak és sogornőmnek(39 ill.44 évesek) is évek óta van,és meg vannak elégedve 

    előzmény:
    Kisgörgő (10)
    2013-01-04  12:16
  6. 2013. január 4. 12:1610.

    Szia Anda39, 

     

    Mint olvastad én sem mai "csirke" vagyok, ezért gondolkozom másban.. 

     

    Jól hangzik a "véradó" nélküli élet!  

    előzmény:
    Anda39 (7)
    2013-01-04  11:52
  7. 2013. január 4. 12:159.

    Megyek hozzá, csak vannak kérdések, amikkel nem rabolnám a drága időt "betegektől" 

     

     

    előzmény:
    évi* (4)
    2013-01-04  11:46
  8. 2013. január 4. 12:138.

    Szia Huncut, 

     

    Persze, kipróba, mert végül is mi bajom lehet. (Hülye egy felfogás, de mindennek így megyek neki) 

     

    Gondolom, h sokféle váasz lesz! Ami nem baj, hisz lehetenek majd olyan kérdések, vagy feltevések, amikre én nem is gondoltam.  

    előzmény:
    huncut (5)
    2013-01-04  11:48
  9. 2013. január 4. 11:527.
    Az én dokim a korom miatt nem ajánlotta a tablettát - szerinte 40 felett nem jó módszer, és én hiszek neki. Azóta spirálom van, mégpedig hormontartalmú, emiatt évek óta nem menstruálok. (tök jó!) 
    előzmény:
    Kisgörgő (1)
    2013-01-04  10:02
  10. 2013. január 4. 11:516.
    Nekem az első terhesség után műr soha semmilyen mens. görcsöm nem volt, és nincs is, pedig előtte annyit szívtam vele. Többször el is ájultam. Azóta semmi.
    előzmény:
    huncut (5)
    2013-01-04  11:48
  11. 2013. január 4. 11:485.

    Itt sokféle választ fogsz kapni, mert mindenkire másképp hat. Nekem erősebb mensi görcsöket okozott, amúgy semmi bajom nem volt vele.

    Szerintem ki kellene próbálnod, tény, nincs vele macera ha beválik.

    előzmény:
    Kisgörgő (1)
    2013-01-04  10:02
  12. 2013. január 4. 11:464.

    Pedig nem ártana a saját nődokidtól megkérdezni, mert ő ismer Téged. Én csak annyit tudok mondani, hogy NEKEM bevált. Másnak pedig nem válik be.

     

    Mondjuk akár ki is próbálhatod, mert ha nem jön be, legfeljebb leveteted, aztán ennyi.

     

    Nekem nincs túl sok jobb ötletem fogamzásgátlásra, ha végigveszem a lehetőségeket...

     

    Pihenés? Az meg milyen? :-)

     

    Na jó, nem panaszkodom. 2 gyerek oviban, 1 bölcsiben, én pedig a munkaidőm több, mint felét home office-ből végzem, de ez csak szeptember óta van így, előtte 6 évig itthon voltam mindig az épp aktuális kicsivel.

    Nagyon élveztem, kár, hogy vége. :-(

    előzmény:
    Kisgörgő (3)
    2013-01-04  11:40
  13. 2013. január 4. 11:403.

    Szia Évi, 

     

    Köszi!

     

    Az a baj, hogy olyan "kevés információ"  van fent a net-en mellékhatások, és ellenjavalatok meg jó "hírek" a spirálokról (persze mindenhol van topik róla, de aztán elkanyarodik mindegyik más témára... ) az ember lánya nem tudja mi lenne jó neki.

     

    Persze be mehetek a nőgyógyászomhoz, és beszélgthetek vele erről a témáról "órákat", de mástól venném el az időt. (ki tudja ki miért ül ott, lehet szegénynek fájdalmai vanna, munka előtt még gyorsan beugrottam, menni kellene a gyerekért a "megőrzőbe... nem venném el a "drága" idejét senkinek)  

     

    A pihenés az fontos! Nagyon irigylem a sok gyerekeseket! Idejük energiájuk miatt főleg!  

    előzmény:
    évi* (2)
    2013-01-04  11:13
  14. 2013. január 4. 11:132.

    Szia,

     

    Nekem 3 fiam van, mindegyik után spirált rakattam fel. Most is az van, semmi panaszom vele.

     

    Évente egy kontroll, ennyit kell vele foglalkozni.

     

    Dokim szerint 4 évente csere. (Ezt eddig nem vártuk meg, mert új-gyereket akartunk, de most már elég lesz, így marad a spirál. :-))

    Ennyi a teljes tapasztalatom.

     

    2. császár közben volt egy súlyos hólyagsérülésem + amúgy is hátrahajló a méhem.

    Akkor nem sikerült a spirál felhelyezése a rendelőben, így altatásban rakta fel a doki műtőben.

    Összesen ennyi volt a kellemetlenség, bár akkor úgy voltam vele, hogy végre legalább kialudhatom magam. :-)

    előzmény:
    Kisgörgő (1)
    2013-01-04  10:02

Címlap

top