Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Megkésett mozgásfejlődés

Nikice1984
Létrehozva: 2013. január 8. 16:22

Veszélyeztetett terhes voltam vérzések miatt,2012 márciusban kisfiam 37. hétre 2470g-al született, koraszülött határon volt, de  a rendes csecsemőosztályon voltunk. Nyaki-háti hypotoniát állapítottak meg, az otthoni tornát el is kezdtük és csináljuk a mai napig.Besárgult, kék fénybe tették, majd megfelelő véreredményekkel 4. napon hazaengedtek bennünket, bár még mindig sárga volt. Soha nem szopizott, 3 hós koráig fejtem neki az anyatejet, majd sajnos tápszerre kellett váltanunk. 4 hónapos koráig szinte csak aludt, majd feltűnt, hogy nem múlik el a szemmozgása. 4,5 hónaposan szemész megvizsgálta, a nystagmusra és úszó szemmozgásra okot nem talált és dioptriai eltérést sem. MR, EEG, VEP,vérkép, minden negativ lett. Neurohabilitációra járunk 5 hónapos kora óta, szeptemberben kezdtük a korai fejlesztést és Dévény-tornát.Előtte magán úton 4,5 hós kortól megkezdtük a Katona féle tornát is. 7 hónapos korában elvittük BP-re szemvizsgálatra, mert még mindig nem  érdekelték a játékok, nem nyúlt semmiért és a fejlesztésen is kevés változást észleltünk rajta. A naphegyi szemészeten Sényi doktornő plusz 3 dioptriás szemüveget írt neki, amióta a gyerek viselkedése ég és föld, most már minden játéka érdekli.Nystagmusa már alig észrevehető. Ami aggaszt, hogy a forgás csak akkor megy amikor neki kedve van, oldalra mindkét irányba illetve hasról hátra. Egész pici korától nem szeret hason lenni, és a fejét is 7 hós kora óta tartja stabilan. Kúszás, mászásnak még a jelét sem adja, ha felültetem kb. fél percig megtartja magát. Úszni járunk heti egyszer, a vízben egész mozgékony és ügyes.

 

A hallására a fejlesztőben az elején még azt mondták, hogy a látás probléma miatt nagyon kifinomult, viszont aggaszt, ha pl. leejtek mellé valamit, nem kapja oda a tekintetét, mintha semmi nem történt volna.

 

Hiába mondják, hogy a látás probléma visszaveti a mozgás fejlődést és a hypotonia is egy makacs dolog, szépen lassan beindul minden, nem vagyok nyugodt.

Amúgy Ő egy rendkívül nyugodt baba.

 

Napok óta böngészem a netet, még mit tudok tenni, hová vigyem...Ha valakinek van tapasztalata, vagy járt hasonló cipőben és tud egy jó szakembert akivel felvehetem a kapcsolatot, kérem írjon! 

  1. 2021. december 19. 20:3919.

    Kedves Nikice! 


     


    Mi történt veletek azóta? 


    Sorstárs 

  2. 2013. január 9. 21:0118.

    Köszönöm az eddigi megosztott tapasztalatokat, tanácsokat, jó olvasni Benneteket. Nem vagyok egyedül, sokan vagytok hasonló vagy másmilyen problémával, bár ne így lenne. 

    Eddig ott tartok, hogy egy hallás vizsgálatra biztosan elviszem a gyerkőt.

    Úgy vagyunk vele, hogy inkább még most feküdjünk rá a dolgokra és fussunk inkább 2-3 felesleges kört, mint hogy később azon agyaljunk, hogy ezt vagy azt megtehettük volna és nem tettük. 

     

    Azt nem is írtam, hogy nephrológiára is rendszeresen járunk, mert van egy pyleon tágulata a gyerkőnek. Izotópos vizsgálaton meg mellé patkóvesét állapítottak meg.  Január végén megyünk ellenőrzésre, remélem elnövi a picurka a tágulatot. Ja és az egyik heréje nem szállt még le.

    Ilyen probléma valakinél volt? Ha sebészetileg be kell avatkozni ez mennyire drasztikus dolog? 

     

    Szívesen olvasom továbbra is a véleményeket és hozzászólásokat, nagyon aranyosak vagytok! 

     

    Szép estét! 

    előzmény:
    Nikice1984 (1)
    2013-01-08  16:22
  3. 2013. január 9. 10:0717.

    szia

     

    nekünk is azt mondták annó, hogy 1-2 hónap max a Dévény torna, végül 7 hónap lett belőle. pedig időre, normál súllyal született a lányom. 2. gyerek és mivel az első mindent időben csinált, nekem gyanús lett. a gyerekorvos szerint nem volt baja. így elég későn, 8 hónaposan vittem el magán neurológiára, onnan korai fejlesztő, és innen küldtek Dévényre meg kaptunk otthonra TSMTs feladatokat.

    mi olyan Dévényre jártunk, hogy mozgás közben az összes izomcsoportot átmassz-rozták neki, ordított, mint a fene. de muszáj volt és szerencsére használt is.

     

    mi magán úton jártunk fülészetre is, 11 hónaposan kivették az orrmanduláját, mert a fülkürtje túl szűk volt, örökké begyulladt. magán úton voltunk allergia vizsgálaton, ahol kiderült, hogy tejérzékeny. nekem ebből az a tanulság, hogy nem várok senkire, intézem én, ha olyan a megérzésem!

     

    kitartást és sok sikert kívánok!!!! 

    előzmény:
    Nikice1984 (8)
    2013-01-08  19:28
  4. 2013. január 9. 06:2116.

    Az a gond a végsőkig kivárással, hogy a készségeknek és képességnek van egy leginkább alkalmas tanulási periódusa. Ha ezt az időablakot gyerek valamilyen okból elmulasztja, akkor az agyában az adott funkcióhoz szükséges ideghálózat nem fejlődik ki teljes terjedelmében.

    Később ez ilyen-olyan módszerekkel fejleszthető, de a spontán érést elmulasztottuk.

     

    Mi pont 11 hónaposan kerültünk neurológushoz. A fiam még nem mászott, nem kúszott, nem tudott felülni. Aztán a Dévény torna segített, majd a TSMT korrigálta a lemaradásokat.

     

    Most hat éves a fiam, jövőre iskolás lesz. Diszlexia veszélyezetettenek találták és grafomotoros fejlesztésre szorul.

    A családban nincs diszlexiás. Mi a férjemmel kifejezetten jó kézügyességűek vagyunk. Nincs más magyarázatunk, csak az, hogy elmulasztottuk a megfelelő időablakokat.

     

    Sohasem fogjuk megtudni, hogy mi okozta a gyerek problémáit, de ma már nem halogatnék az biztos.

    előzmény:
    Babyface83 (15)
    2013-01-08  21:12
  5. 2013. január 8. 21:1215.

    Mondjuk ez is logikusan hangzik, a nagyobb súlyt nagyobb erőfeszítésbe kerül megmozgatni :)

    Na mindegy, a leírtak alapján nekem nem tűnik nagyon vészesnek a dolog. Én úgy tudom, hogy akkor kell elkezdeni aggódni, ha 11 hónapos koráig nem kezd el kúszni, vagy mászni. 

    előzmény:
    karnataka (14)
    2013-01-08  21:09
  6. 2013. január 8. 21:0914.

    "Ő azt mondta, hogy az alacsony súllyal született babáknál általában lassabban zajlik a mozgásfejlődés, mert ők gyorsabban nőnek, híznak, hogy behozzák a lemaradást, szóval az első hónapokban inkább a gyarapodásra "koncentrálnak", mint a mozgásra. Ez teljesen normális jelenség, és nem kell beavatkozni."

     

     

    Az én fiam nagy súlyú volt. A neurológusunk szerint a nagysúlyú babák lusták mozogni, ezért normális, hogy lassabb is a mozgásfejlődésük.

     

    Miután ezt kifejtette, azért megvizsgálta a gyereket és elküldött minket Dévény tornászhoz.  Ő nem volt Dévény-ellenes.

     

     

     

    előzmény:
    Babyface83 (12)
    2013-01-08  20:55
  7. 2013. január 8. 20:5813.

    A nekünk felírt feladatsorban olyasmik voltak, hogy nagy gimnasztikai labdán rugózás, hintázás, előre-hátra gurulás gördeszkán, billegések, pokrócban forgatás, pörgetés. Mindenhez mondókák. Mindez rendszerbe szervezve, mindig a gyerek tudásának megfelelően nehezítve.

    Az elején mindig nehéz volt a feladat, de nem megoldhatatlan. Majd tornasorról, tornassorra fokozatosan még nehezítve a feladatot.

     

    Én nem vagyok szakember ezeket nem tudtam volna így kitalálni.

     

    Az én fiamnak sok gondja volt az egyensúlyával. Akármennyit pörgettem sohasem szédült .Viszont ültében képes volt hanyatt esni még másfél évesen is. A legkisebb csúszdán sem tudott lecsúszni, mert kifordult menet közben, elvesztette az egyensúlyát. Keze-lába össze-vissza járt járás közben. Állandóan elesett, a semmiben is megbotlott. 

    Öröm volt nézni, hogy hogyan rendezött a mozgása, egyensúlya, hogyan építi be a tornán gyakorolt mozdulatokat a hétköznapi játékába.

    előzmény:
    Nikice1984 (9)
    2013-01-08  19:41
  8. 2013. január 8. 20:5512.

    Szerintem is túl aggódod.

    Nagyon hasonló a történetünk, az én kisfiam is 37 hétre született programcsászárral, 2150 grammal. 

    Ő februárban született, szóval most 10 és fél hónapos, csak néhány hete kezdett el kúszni, nem ül, nem mászik (csak kutyázik). Mi is megfordultunk pár helyen, mindenhol mindent rendben találtak, volt, aki azt mondta, hogy ha akarom, akkor horjdam fejlesztésre, de pl a fejlődésneurológián azt mondták, hogy ne kínozzam ilyesmivel feleslegesen a babát, jobb, ha hagyjuk a saját tempójában fejlődni, mert ha túl sokat erőltetik, akkor meg fogja utálni a mozgást és csak azért sem csinál semmit magától. Bár pl ez a neurológus elég Dévény-ellenes. Ő azt mondta, hogy az alacsony súllyal született babáknál általában lassabban zajlik a mozgásfejlődés, mert ők gyorsabban nőnek, híznak, hogy behozzák a lemaradást, szóval az első hónapokban inkább a gyarapodásra "koncentrálnak", mint a mozgásra. Ez teljesen normális jelenség, és nem kell beavatkozni.

    Szerintem keress egy olyan szakembert, akiben maximálisan megbízol, és hallgass csak rá, csak az ő tanácsait fogadd meg, mert nekem is úgy tűnik, hogy ez sok fejlesztés túlterheli a babát. Tudom, hogy nagyon nehéz, amikor a sok szuperanyu hüledezik, hogy de hát az ő gyereke már 7 hónaposan szaladt, de mindig kezeld az ilyesmit fenntartással. Sokan szeretnek túlozni, ha a gyerekükről van szó, és sajnos sok olyan anyuka is van, aki azért hordja mindenféle fejlesztésekre a babáját, hogy utána eldicsekedhessen vele, hogy bezzeg az övé már szalad. Ez utóbbi nagyon káros is lehet. 

    előzmény:
    Nikice1984 (1)
    2013-01-08  16:22
  9. 2013. január 8. 20:1911.
    Peto Intezet,  konduktive pedagogia.
    előzmény:
    Nikice1984 (1)
    2013-01-08  16:22
  10. 2013. január 8. 20:1010.

    Igen, van benne igazság, nem egyszer találkoztam már szánakozó tekintettel mert el van maradva Beni. Nagyon örülök neki, hogy sokaknak nincs ilyen problémája, de kicsit fura miért az én gyerekemmel versenyezteti a sajátját. Sőt egy olyan "barátnőm" is van, aki állandóan kérdezgeti milyen új játékunk van, mert tudja, hogy mi még nem sokmindennel játszunk és elkéri  a saját gyerekének. Nem vagyok irigy és szívesen odaadom, csak azért érezhetően tudom karácsony után miért akar bandázni.

    Az elején nem szívesen mentem sehová hogy őszinte legyek, félre ne érts, tök büszke vagyok a gyerekre, csak amit sok helyen kap az ember... 

     

    Köszönöm a válaszod! 

    előzmény:
    csf1980 (5)
    2013-01-08  17:20
  11. 2013. január 8. 19:419.

    Szerencsére a gyerkő jól bírja a Dévényt, csak néha törik el a mécses. A hölgy aki foglalkozik vele borzasztó kedves, imádja a gyereket, és első perctől "szerelem" van köztük. :)

    Köszönöm az építő tanácsokat, bár nagyon nehéz lesz neki nem segíteni elérni a dolgokat. :) 

    Minden nap hintáztatjuk pléddel, ha apa nap végére elfárad, akkor meg Adamo hintánk van. Rengeteget olvastama  téma után, igen a mondókákat énekeket és az olyan kántálókat amikre valamit együtt csinálnunk kell. Gyí-paci-paripa, Benedek bácsi fűrészel stb.) Énekben nagyon béna vagyok, sokszor úgy kinevet a gyerek, hogy még a könnye is kicsordul. :) Mivel a  család apraja-nagyja közel van, és jönnek-mennek a vendégek kisgyerekektől elkezdve mindenki foglalkozik vele, a fejlesztők szerint ez is tökjó dolog. 

    A zsák szerű hinta ismerős, a fejlesztő foglalkozáson nem tudom ez-e a TSM vagy mi, mindig új dolgokat mutatnak a gyerkőnek és nekem is elmondja a hölgy miket játszak a gyerekkel- ott szoktuk belerakni.

    Abban, hogy szeretem a gyereket...első gyerek, lehet túllaggódom, igen...szabályosan remegek érte. Imádom és minden erőmmel azon vagyok, hogy segítsek neki. Mikor még mindenféle agyi cisztákkal riogattak bennünket, meg úgy volt hogy abszolut nem is lát, akkor is úgy voltunk apával, hogy bármi probléma van, ő akkor is a miénk, és életünk végéig azon fogunk dolgozni, hogy ő boldog legyen.

    Szuperül leírtad a dolgokat az uszival kapcsolatban, köszönöm. :) 

     

    előzmény:
    Vitosa (6)
    2013-01-08  17:30
  12. 2013. január 8. 19:288.

    Azért nem vagyok biztos a dolgomban, mert mindenhol azt olvasom a Dévény módszer 1-2 hónap alatt csodát tett. Már 5. hónapja gyűrjük. Jó nálunk is van változás, csak elég nagy a differencia a hasonló életkorú gyerekek és közte. Tudom nem szabad hasonlítani, de rossz nézni, hogy más már kapaszkodva feláll, ő meg csak fekszik. 

    Arra gondoltam, nyugodtabbak lennénk apával, ha más neurológus vagy doki megerősítené, hogy valóban semmi más baj nincs...

    A nagymozgások terén erősek az aggályaim. A Dévény tornász szerint megvan a sémája mindennek, tehát a gyerkő már tudja melyik kéz után melyik láb jön stb. csak valahogy ő egyedül, magától nem akarja csinálni. 

    előzmény:
    karnataka (7)
    2013-01-08  17:33
  13. 2013. január 8. 17:337.

    Ha tudnak egymásról akkor nincs gond. Remélhetőleg összedolgoznak.

     

    De miért gondolod, hogy ez nem elég?

    Én ismerem ezt az érzést, mert az ovosunk, mint egy papagáj szajkózta, hogy nincs ennek a gyereknek semmi baja, csak lusta. És én legbelül tudtam, hogy valami nem kerek. A mai napig haragszom magamra, hogy hittem neki (egy ideig) és nem harcoltam ki hamarabb a neurológiai beutalót.

    De Ti jártok fejlesztésre, nem vagy megelégedve a fejlődéssel?

    előzmény:
    Nikice1984 (4)
    2013-01-08  17:10
  14. 2013. január 8. 17:306.

    A lányom Down-szindrómás, ami testszerte hipotoniás izmozattal jár. gyógytornára (Vojta-terápia) és 3 hónapos korától gyógyúszásra (heti kétszer) hordtam. Másfél évesen állt fel, majd még kb. fél év volt, mire egyedül elkezdett járni. A gyógytornát másfél éves korában befejezte, az úszást a mai napig sem (12 éves múlt). Én az úszásra esküszöm, annak köszönhető, hogy a hipotoniája ilyen nagy mértékben javult. 

     

    A koraszülöttség sajnos szSzületésétől inte minden esetben történyszerűen hozza magával a különböző problémákat, kisebb (fejlődésben elmaradás) vagy nagyobb (tanulási nehézségek) korban. 

     

    Egy dolgot higgy el nekem, mint érintett szülőnek, és mint gyógypedagógusnak: nem kell a gyereket túlterhelni. Lehet, hogy ez a kétféle torna egyszerre nem túl szerencsés. Én a Vojta-terápiát is azért szerettem, mert meghatározott reflexpontok megfelelő sorrendben masszírozásával reflexköröket zárt, és váltotta ki a gyerekből a mozgást. Mind a Katona, mind a Dévény torna ennél drasztikusabb, tudom hogy sok gyerek nehezen viseli és sír amikor tornáztatják (nem tudom a tiétek hogy viseli...).

     

    A gyógyúszás rendkívül jó egy ilyen gyereknek. A víz az egész testén stimulálja az idegeket, ami nagyon hasznos! Ráadásul a vízben nem terhelődnek az izületek, viszont a víz mozgása szinte önkéntelenül váltja ki a mozgásokat! És ha nem akar vizet nyelni, akkor muszáj a víz felett tartania a fejét, ami pont azokat az izmokat erősíti (nyak, váll, hát), ami nálatok problémás! 

     

    A fejlesztés mindig kétirányú kell, hogy legyen. Az idegrendszer fejlődése segíti a mozgásfejlődést, de ez visszafelé is hat: a mozgásfejlődés segíti az idegrendszer érését! Ha a szeme miatt nem tudja a külvilág ingereit rendesen felfogni, akkor értelemszerűen az idegrendszere jóval kevesebb ingert kap! 

     

    Amit még javasolok: otthon sokat játszatok! DE (húúú ezért mennyi kritikát kaptam, egészen addig, amíg be nem igazolódott a lányomnál, hogy működik a módszer!): ne csinálj meg helyette semmit, hanem próbáld meg rávenni, hogy ő akarjon megfordulni, odanyúlni, stb. Rakj olyan játékot elé, ami érdekli. Nálunk pl. a felállásban hatalmas segítség volt a család kutyája, mert a lányom mindenáron meg akarta fogni, a kutya meg ment előle!  

     

    Sokat énekelj neki, mond mondókákat, verseket, ezek is mind segítik az idegrendszer érését.

     

    Valamint a hintázás, a gyerekek azért szeretnek hintázni (főként akiknek valami problémájuk van), mert ösztönösen érzik, hogy ez jó az idegrendszerükben. Az Ayres-terápiában van egy hinta, ami olyan mint egy nagy zsák, és minden irányba forog, ez rendkívül sokat segít az idegrendszer fejlődésében.

     

    Segíthet még minden olyan masszírozás, ami különböző anyagokkal stimulálja a bőrt.  

     

    Szeresd nagyon és legyél türelemmel!!! Még ha nehéz is, biztosan fejlődni fog a gyermeked, csak adj neki időt! 

     

    előzmény:
    Nikice1984 (1)
    2013-01-08  16:22
  15. 2013. január 8. 17:205.

    Szia Nikice!

    Akinek ilyen anyukája van, sok baj nem érheti!!

    Nálunk csak sima hypotonia volt, 11 hónaposan ült fel, 1 évesen kezdett mászni, a Dévény tornát egyszer voltam hajlandó végig csinálni mert nem bírtam elviselni, hogy az amúgy soha nem síró gyerek egy órán át megállás nélkül sír, de ha késve is, megjött minden, most 6 éves kis úszóbajnok :)

    A legrosszabb érzés persze az anyósom állandó "bezzeg ez a gyerek meg az a gyerek már régen mindent csinál", az anyukák sem jobbak, sőt gonoszak.

     

    Csináld, ahogy érzed, szerintem eddig is mindent megtettél.

    előzmény:
    Nikice1984 (1)
    2013-01-08  16:22
  16. 2013. január 8. 17:104.

    Szia!

     

    Neurohabilitáción írtak be a kórházi Katona féle tornára, ide szerdán járunk 30 perc. Nyitott Ház Alapítványhoz járunk fejlesztésre héttfőn, illetve Dévény-tornára is, ahová szintén neurohabilitációról küldtek. Keddenként pedig szintén a Nyitott Ház-ban van az uszi. Eredetileg heti két Dévény tornánk volt, de a gyerek egész nap aludt, így kértem, hogy csökkentsük a foglalkozásokat.

     

    Összefoglalva tudnak egymásról, és igen így visszaolvasva tényleg soknak tűnik nekem is. :) 

    előzmény:
    karnataka (3)
    2013-01-08  17:00
  17. 2013. január 8. 17:003.

    Szia!

     

    Egy dolgot érdemes átgondolni: Katona, Dévény, korai fejlesztő, úszás (ez is valami terápiás vagy sima?). Nekem ez egy kicsit soknak tűnik. Tudnak a különböző fejlesztő helyek egymásról? Én a helyetekben átgondolnám, hogy ki az akiben megbízom és akinek a módszerét elfogadom és arra nagy hangsúlyt fektetnék a többit meg hagynám.

    Nem kötekedésből írom, szerintem nem tesz jót ennyi különböző fejlesztés.

     

    Nekem a fiam időre született, demint utólag kiderült oxigénhiányos volt. Mi is Dévényeztünk, ami beindította a mozgásfejlődését. Miután megtanult járni nyugtalanító, fura dolgai voltak, megkésett a beszédfejlődése is. Én tovább mentem és alaposabban kivizsgáltattam. 

    A BHRG alapítványnál kötöttünk ki. Kiderült, hogy kb a 30%-át tudja annak amit a korosztályának tudni kellene. TSMT (tervezett SensoMotoros Tréning) tornasort tanított be nekünk a terapeuta. Ezt otthon kellett végeznünk, heti 4-5 alkalommal. 5 hetente jártunk kontollra, 10 hetente újjabb, nehezebb tornasort kaptunk.

    Öt tornasor (egy év) múlva mondták ki, hogy behozta a lemaradását.

     

    Ha budapestiek vagytok, akkor a BHRG alapítványt ajánlom. Vidéken TSMT terapeutát kell keresni.

     

     

     

    előzmény:
    Nikice1984 (1)
    2013-01-08  16:22
  18. Torolt_felhasznalo_231011
    Torolt_felhasznalo_231011
    2013. január 8. 16:532.

    Olyan jo gyerekorvoshoz vigyed rendszeresen , aki már ismeri és látja mennyit fejlődött.

    Túlaggódod , szerintem.

     

    előzmény:
    Nikice1984 (1)
    2013-01-08  16:22

Címlap

top