Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kétségek..

Torolt_felhasznalo_743867
Torolt_felhasznalo_743867
Létrehozva: 2013. július 3. 17:04

Sziasztok!

 

Sokat agyaltam azon, hogy mit tegyek, meg is beszéltem pár emberrel, akinek a véleménye fontos nekem, de sajnos még most is kétségeim vannak. Rengeteg. A story a következő. A férjem munkahelyet váltott, ahol szinte azonnal egy barátnőre is szert tett. A \'lány\' jóval fiatalabb, de sem a korkülönbség, sem a férfi házassága, családja nem volt előtte ok arra, hogy ne \'udvaroljon\' a férjemnek. Persze, tudom.. könnyű katát táncba vinni, ha maga is akarja, mégis az zakatol a fejemben, hogy ez azért mégsem korrekt. Miért kezd ki valaki egy nős férfival?? Engem fiatalabban igen is zavart, ha a pasinak barátnője, felesége volt.. az nekem tabu volt. Komolyan mondom!! Tetszett egy srác, amikor mással láttam, egyszerűen onnantól nem érdekelt tovább. Ez a \'lány\' a férjem által felvetett kifogásokat csípőből hárította.. és a férjem ment. hazudott, találkozgattak, miközben én dolgoztam, háztartást vezettem, vasaltam rá, főztem rá.. Ő ment a \'lányhoz\'..

Sejtettem. Éreztem minden sejtemmel.. mert aki előtte naponta 10x felhívott, hirtelen napokig nem hívott. Nem mentünk sehová, nem ért rá, fáradt volt, meg hagyjam már békén.

Aztán egy nap benéztem a facebookjára, mert ott akartam választ kapni a kérdéseimre.. de csak sejtéseim voltak: ő lehet \'az\'? vagy \'Ő\'???

Másnap délután egy sms volt a telefonjában.. éppen akkor kapta, amikor a facebookjára beléptem. Számonkérő üzenet volt. És szerelmes. 

Azonnal a hívás gombot nyomtam. Beszéltem vele, aki mindent tagadott, de olyan cinikusan, szinte kinevett engem a \'barátnő\'.. a szánalmas, átvert feleség szerepébe léptem. De közöltem, kár a szóért.. stimmelnek az időpontok. Akkor már nem is tagadott, csak azt kérdezte, hol a férjem? Hallja e, amit beszélünk?? Mert hogy ők gondoltak ránk, és a két gyerekre, de nagy volt a vonzalom.. ez szerelem.. és sokat beszéltek arról, hogy egy fellángolás miatt nem kellene felrúgni a házasságunkat. 16 évet.. két kicsi gyerek életét. De nem bírták egymás nélkül..

A férjem is elmondta: már nem szeret. Nem vagyok Nő. Szégyell engem. A \'lány\' mellett újra fiatal. Újra boldog. Nincsenek problémák, csak gondtalan csevej, és csókok, ölelések, stb. Köztünk semmi nincs már, csak élünk egymás mellett, megszokásból.

És csak mondta, mondta.. én hallgattam, és sírtam. Szörnyen megalázottnak éreztem magam.. mintha nem kapnék levegőt.

Felöltözött, elment. A \'lányhoz\', mert meg kell beszélniük, a hogyan továbbot.. én ottmaradtam a kétségbeesésemmel, a nyomorommal, a megszakadó szívemmel.. egyetlen óra leforgása alatt felrúgták az életem, és én tehetetlenül nézem. Várom a döntést. Az ő döntésüket az én életemről. A gyerekeim életéről.

Mikor megjött, közölte, vége. Szakítanak, mert a közös dolgaink miatt nem lehet. A gyerekeink miatt nem lehet.

De ugyanúgy hívták egymást, találkoztak, az otthonomba elhozta a nőt, a gyerekeim szeme láttára, és csak annyit mondott nekik: " Ő a ....."

Majd elment vele együtt. Persze ez \'csak\' a munka miatt, amiben sokat segít a \'lány\'.. 

A nagyobbik gyerekem beteg lett.. a kisebbik nem akart enni.

Közöltem a férjemmel, hanyagolja pár napig, a gyerekek miatt.. megtette.. de mintha egy idegen lett volna köztünk. Valaki aki unatkozik velünk. Aki nincs is \'ott\'. Próbálkozott, de nem volt egy őszinte mosolya sem. Nem volt már önmaga. Csak valaki, aki ott van, mintha vigyázna ránk, de nem kötődik hozzánk.

Aztán eltelt a pár nap is.. és újra találkoztak, együtt a munkába menet, együtt vissza..

És a kétségeim??

Félek. Rettegek mi lesz velünk egyedül. Mert nem tudom eltartani a két gyerekemet egyedül, lakáshitel, rezsi, költségek, stb.. egyedül nem megy.

Azt mondja, itt van, bízzak benne.. de nem tudok.

Azt kérdezi szerintem el tudná hagyni a gyerekeit? de a válasz a tettekben van elrejtve.. a találkozásokban, a lopott órákban.

Ha csak a gyerekek miatt marad, akkor mindegy.. mert erre nem vagyok képes. Hogy lenyeljem, hogy itt van ugyan, de lesik a percet, az órát, hogy mikor együtt. Ez nem megy. De mit tehetnék? Ha elküldöm (el is menne!!) hogyan tartom el a két gyereket?

Már imádkozok is.. mert annyira kétségbe vagyok esve.

Vége a házasságomnak...???? 

 

  1. 2013. július 3. 21:4026.

    Előre nem lehet tudni semmit, de bele lehet kalkulálni azt is h manapság egy baleset, egy súlyos betegség vagy ne adj' isten egy másik nő elviheti a férfit.......Persze lehet h ez tulzott óvatosság, de jobb félni mint megijedni.

     

    előzmény:
    bridzsit* (15)
    2013-07-03  19:17
  2. Torolt_felhasznalo_938336
    Torolt_felhasznalo_938336
    2013. július 3. 21:3925.

    Irnam, hogy ertelek, de akkor nem mondanek igazat!

    En nem tudok okosat, pozitivat irni a TI.-nak, ezert tudtam epitonek tekinteni a Kassandra-fele  kepi lereagalast! 

    Azert nem is aggodtam eddig annyira, mert azert azt ritkabban hallani, hogy az elhagyott no eroszakos bosszut allt a ferfin, mint a forditottjat!

    A noket altalaban tartja es visszatartja a gyerek. 

    előzmény:
    Tulipáncsokor (24)
    2013-07-03  21:20
  3. 2013. július 3. 21:2024.

    Hidd el, én olyan laza vagyok, mint a Riga lánc..... De van olyan, ami még viccnek is rossz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_938336 (23)
    2013-07-03  21:18
  4. Torolt_felhasznalo_938336
    Torolt_felhasznalo_938336
    2013. július 3. 21:1823.

    Lazitsatok mar! Te is meg Bagoly is! Nem kell mindent veresen komolyan venni!

    Most olvasd ugy Kassandra hozzaszolasat, mintha pszichoterapiaban lennel es a terapeutad felszolitana, hogy jelenitsd meg kepekben mit tennel haragodban a ferjeddel!

     

    Csodalatos kepek!

    Aztan felallsz a fotelbol es hazamesz a ket gyerekhez! 

    előzmény:
    Tulipáncsokor (22)
    2013-07-03  21:11
  5. 2013. július 3. 21:1122.

    Igen, erőszakkal kell megoldani mindent! BRAVO!!!!

     

    A gyereknek meg remek példát mutatnál! Arra nem gondolsz, hogy esetleg a gyereknek is fáj(na), ha püfölnéd a szeretett apját? Szuper anya és ember vagy!

     

    előzmény:
    Kassandra Storm (19)
    2013-07-03  20:04
  6. 2013. július 3. 20:4921.

    látsz valahol a leírtakban nevetős szmájlit? 

     

    nem poénnak szántam, aki ismeri a nikkem és a stílusom, tudja. 

     

    tudvalevő, hogy ahányan vagyunk, annyi féle a humor- ingerküszöbünk, a poénkodás nálam messze nem itt és nem ilyesmivel kezdődik. 

     

    ..esetleg ha javasolnál valami épkézlábat, hogy a topikindító előrébb járjon valamivel -a helyzet megoldását illetően..

    előzmény:
    Bagoly (20)
    2013-07-03  20:36
  7. 2013. július 3. 20:3620.

    Ne nevettesd ki magad ilyen hülyeségekkel!  

    Még megviccelhet a sors! 

    előzmény:
    Kassandra Storm (19)
    2013-07-03  20:04
  8. 2013. július 3. 20:0419.

    bosszúálló fajta vagyok. én pl. kirugdosnám a lakásból addig ütném(olyan helyen ahol nincs nyoma) amíg erővel bírom, utána pedig szétperelném az agyát, hogy ne maradjon csak egy kisgatyája, abban aztán udvarolhat a tyúkjának, aki szenvedélyesen moshatja ki belőle az IFA fékcsíkokat. 

     

    fogadd el, hogy nincs visszaút. nyúzd le róla az utolsó bőrt is anyagilag. alázd meg emberileg-, ahogy ő tette azt veled erkölcsileg. 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_743867 (1)
    2013-07-03  17:04
  9. 2013. július 3. 20:0018.

    ilyen hozzáállással kihalna a magyar.

     

    pigmentesek meg úgy is gondolkodás nélkül szaporodnak.

    előzmény:
    BBévi voltam (8)
    2013-07-03  18:26
  10. 2013. július 3. 19:5817.

    " ne izgulj a jövő miatt, mert biztos hamar találnál magadnak másik férjet"

     

    te pinavadász. 

     

    nem mindenki olyan elvetemült, mint te.

     

    bazmeg azt sem tudod ki ő. mellesleg marhára nem a párkeresés most a legnagyobb gondja.

     

    megdugnád a krumplit, ha nem gurulna el.

     

    és nem, nem vagy vicces.

    előzmény:
    Siorac (3)
    2013-07-03  17:33
  11. 2013. július 3. 19:2516.

    Őszintén sajnálom a Veled történteket... :-((

     

    Szerintem is vége már ennek a házasságnak... :-(

    Ha együtt is maradnátok, sosem fogod elfelejteni, nem fogsz tudni magadban megbocsátani neki.

    Ha pedig ő csak a gyerekek miatt marad, meg fog gyűlölni magában..

    Tudom, hogy szörnyen hangzik  Neked, de sajnos el kell engedned..

     

    Ami az anyagiakat illeti, nem hagyhat magadra, amíg hivatalos végzés nincs, addig ugyanúgy kéne fizetnie a ráeső költségeket, utána pedig a tartásdíjat. Nem lesz könnyű, biztos összébb kell húznod a nadrágszíjat, mert sokat számít a kieső fizetés.. De meg lehet oldani, és fel lehet dolgozni lelkileg is, hidd el..

    Nem lesz könnyű, Neked sem, és a gyerekeknek sem. Miattuk is most Neked kell erősnek lenned.

     

    Nagyon sok erőt és kitartást kívánok hozzá!!!! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_743867 (1)
    2013-07-03  17:04
  12. 2013. július 3. 19:1715.

    Ne haragudj, de szerintem ezt előre senki nem tudja felmérni...

    Lehet bármilyen jól fizető állása, amiből pillanatok alatt kirúghatják..

    Vagy bármikor lerokkanhatsz.. Ezen az alapon viszont soha senki ne vállaljon gyereket, mert egyet sem fog tudni eltartani önerőből. 

    Ne szüljön senki, mert az a biztos? 

    előzmény:
    BBévi voltam (8)
    2013-07-03  18:26
  13. 2013. július 3. 19:0414.
    Na ezt igen rosszul tudod. Ő adta be, mert nem bízott a felgyógyulásában. Az utolsó utáni pillanatig reménykedtem, hogy meggondolja magát.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_345241 (12)
    2013-07-03  18:48
  14. 2013. július 3. 18:5213.

    Nagyon sajnálom a helyzetet. Remélem, hogy megtalálod magadban a szükséges erőt, hogy mindannyiótok érdekében elrendezd ezt a helyzetet és túl tudj lépni ezen az örömtelen és már egyértelműen a múltba vesző házasságon.

     

    Azon gondolkodj el, hogy jobb egy normális, intelligens kapcsolatban gyerektartást és vagyonmegosztás hasznait élvezni a függetlenség minden nehézségével és szépségével, mint egy zombi mellett anyagi okok miatt szintén zombivá válni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_743867 (1)
    2013-07-03  17:04
  15. Torolt_felhasznalo_345241
    Torolt_felhasznalo_345241
    2013. július 3. 18:4812.
    Pedig én úgy emlékszem, te váltál el a feleségedtől, mert az beteg lett.
    előzmény:
    Siorac (11)
    2013-07-03  18:38
  16. 2013. július 3. 18:3811.

    Majd a volt férje finanszírozza majd a kölcsönt. Nem, nem ők voltak a hibásak (lehet rosszul jött le az előzőből).

     

    Fel. MIért ne? Előbb-utóbb megismernénk egymást kellően.

     

    Nem tudom, hogy túlteszi-e egyáltalán magát. 

    előzmény:
    zöldfasirt (6)
    2013-07-03  18:15
  17. 2013. július 3. 18:3810.

    Először is nagyon sajnálom.Voltam megcsalt feleség, tudom, milyen érzés:(

    De szerintem ,még nincsen minden veszve.

    beszélgessetek,próbáld visszacsábítani,persze csak akkor, ha még szereted,és úgy érzed, meg tudnál neki bocsátani.

    Természetesen csak akkor ha szakítanak.mert azért ne hagyd hülyére venni magad.

    Te tudod, Te ismered a férjed.érdemes -e érte "küzdeni".

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_743867 (1)
    2013-07-03  17:04
  18. Torolt_felhasznalo_345241
    Torolt_felhasznalo_345241
    2013. július 3. 18:349.
    Ebbe manapság nagyon kevesen gondolnak bele...
    előzmény:
    BBévi voltam (8)
    2013-07-03  18:26
  19. 2013. július 3. 18:268.

    Már késő és kár hogy csak most gondolod át, de sztem mindenki annyi gyereket vállaljon, amennyit még akár egyedül is gond nélkül fel tud nevelni......

  20. 2013. július 3. 18:217.

    Igen. Vége.

     

    De tégy még egy próbát. Mondd meg neki, hogy menjen el. Mindegy hova, adjon neked 3 hónapot, amíg átgondolod, kitalálod. Menjen a nőhöz. Meglátod más lesz ám, amikor nem napi egy-két órára ölelkezni találkoznak, hanem főzni kell, mosni kell, mindig együtt lenni kell. Ha szerelem: együtt fognak maradni. Ha nem: rá fog jönni. Neked is jobb lesz, mert nem kell minden nap nézni, hogy megfürdik, felöltözik és randira megy (nagyon szar érzés, én is átéltem már!). Aztán mire eltelik az a pár hónap te is tisztábban fogsz látni. Természetesen az anyagiakban ugyanúgy segítenie kell - ez nem kérdés. Ha erre nemet mond, akkor egy szar alak, és nincs min dilemmáznod.

     

    Ja, és a legnehezebb: azt lássa rajtad mindig, hogy téged már nem érdekel mi lesz. Meg akarsz szabadulni tőle. Ne lássa, hogy szenvedsz, mert akkor azt hiszi bármikor - ha a másik mégse jön össze - vissza tud táncolni.

     

    Erőt kívánok!És ne hidd, hogy azért, mert a házasságodnak vége van, az életednek is vége. Most lesz a jó! Csak egy pár nehéz hónapon/éven kell túl lenned.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_743867 (1)
    2013-07-03  17:04
  21. 2013. július 3. 18:156.

    Gratulálok ehhez a tanácsodhoz

     

    Hamar talál két gyerekkel valakit, aki anyagilag segíti? (Ez Te lennél?) Gondolom jól járna veled, ha már volt feleséged és több barátnőd is, ahogy leírod abból az derül, hogy ők voltak hibásak, hogy nem maradtatok együtt.

    Ismeretlenül felvállalnád 2 gyerekkel, és támogatnád anyagilag?  

    Mit kezdene vele, ha Ő maradna a lakásban miből fizetné a kölcsönt, a rezsit és miből élnének? 

    És hogy van ez, hogy most a férjét szereti és hamar beleszeret másba? Mint a celebek, hamar túlteszi magát? 

    előzmény:
    Siorac (3)
    2013-07-03  17:33
  22. 2013. július 3. 18:105.

    Ha mindez így van ahogy leírod, meg kell mondjam nagy türelmed van.

    Ennek századrészéért is lapátra tettem volna a kedves párod.

    De ez én vagyok.

    Mond csak, minek is alázod meg magad így folymatosan?Mi a jó neked ebben?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_743867 (1)
    2013-07-03  17:04
  23. 2013. július 3. 17:454.
    Igen, vége. Persze, ha mindez kitalalas, befejezheted ugy, hogy minden megoldodik, gonosz megkapja melto bunteteset, a jo pedig melto jutalmat.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_743867 (1)
    2013-07-03  17:04
  24. 2013. július 3. 17:333.

    Vége van a házasságodnak, ezen nem tudsz mit változtatni. Rúgd ki a volt férjedet, add be a bontót. Úgyis te maradsz a laksban a két gyerekkel, mert bíróság neked fogja őket ítélni.

     

    Egyébiránt ne izgulj a jövő miatt, mert biztos hamar találnál magadnak másik férjet. Egy jelentkező már lenne is Rád :D 

     

     

    Nálam a hűség nem jó tulajdonság, hanem alap, ezt a volt feleségem is tudja (meg az előtte levő barátnőim is tudták ezt rólam). Az utolsó utáni pillanatig küzdőttem érte 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_743867 (1)
    2013-07-03  17:04
  25. 2013. július 3. 17:192.

    Sajnos úgy tűnik, igen, hogy vége. Az "érdemi részének" biztosan. Hogy ezt a látszatot az anyagiak miatt meddig lehet fenntartani, nem tudom, de nem hiszem, hogy sokáig.

    Mindenesetre a férjed nem tűnik egy önző szemétnek, próbál normálisan viselkedni, ezért én leülnék vele megbeszélni az anyagi részét is. Ha továbbra is a gyerekek érdekét tartja szem előtt, akkor nyilván hajlandó a zsebébe nyúlni értük.

    Egyszer kérdeztem a férjemet, hogy ha hirtelen "megbolondulna", és le akarna mással lépni, akkor mi lenne velünk (jelenleg gyeden vagyok itthon, abból nem lehet megélni)? Azt mondta, automatikusan a fele fizetését nekem utalná. Eszébe nem jutna engem vagy a gyerekünket még nagyobb nyomorba taszítani, mert amit így is okozna, már eleve helyrehozhatatlan lenne.

    Valahogy így kéne minden férfinek hozzáállni, és úgy látom, a te férjedtől nem áll távol ez a felfogás.

     

    Beszélj vele!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_743867 (1)
    2013-07-03  17:04

Címlap

top