Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Valószínű be is fejeződött a kis románcunk, ő nem hív, én meg nem fogom, mert, ahogy írtad, nekem ez kevés.
Keki, ha itt elnel, elso olvasasra arra tippelnek hogy az egyik baratommal kavarsz! :)
o is negyven eves, notlen-gyerektelen, sokat dolgozik, -raadasul nagyon jokepu is- es sok no azt kepzeli rola hogy o egy koszikla, akit meg lehet valamilyen modon lagyitani, ki lehet nyitni. pedig hatalmasat tevednek. o nem lagyithato, nem vaghato rajta ajto, hogy be lehessen hatolni a belso termekbe. o ugymond', korlatozottan ad magabol, de azt elegansan es finoman. es azon tul, amit o jonak gondol, -es ha azt elfogadja a masik fel is, egyetlen millimetert sem. es ha masik felnek nem felel meg, nem bonyolodik bele. az elso randin a vacsora kozben vilagosan tudtara adja a holgynek, hogy az o eletebe csak az fer bele, hogy szabadidopartner legyen. heti 1-2 alkalom, es slussz. ha igy jo a masiknak is, akkor egyutt vannak amig mindkettonek megfelel ez a fajta viszony. jol banik a nokkel, figyelmes, elegans ettermekbe viszi oket, hosszu hetveget szervez valami szep helyen, de a lakasaba egy fogkefen kivul semmit sem enged, o pedig egyaltalan nem megy a baratnoje otthonaba.
azt termeszetesen nem tudhatom hogy a baratod milyen, csak leirtam, hogy ilyen is van, es teljesen felesleges oket pszichologizalni, rest keresni rajtuk, lagyitassal probalkozni. sok ferfi es no nem vagyik melyebb kapcsolatra, ezt el kell fogadni, es valasztani hogy kell-e vagy sem.
a legegyenesebb ut, ha rakerdezel, hogy o mit tud, es akar adni a kettotok viszonyaban. (de ez veszelyes kerdes, mert a lehetseges oszinte valaszt nem mindenki tudja helyen kezelni.)
Sajnos ezt a fajta játszmát nagyon jól ismerem (ez a napokig nem jelentkezem, aztán felbukkanok címü fejezet...), föleg, ha szexxel indítottatok. Szerintem hagyd a francba az egészet. Föl se vedd neki többet a telefont. Čn ennek a kapcsolatnak nagyon gyorsan véget vetnék, ha többet szeretnék belöle kreálni, mint ami. Ez egy könnyed szexkapcsolat némi laza haveri körítéssel.Ha ezt nem tudod elfogadni és többre vágysz, inkább fejezd be.
A kösziklat meghoditani?Kellene a rossebbnek olyan ferfi, akit nekem kell meghoditanom. A ferfi lihegjen es küzdjön ertem s utanam, ne forditva. A nönek legyen annyi tartasa, hogy ne masszon a ferfira.
Kősziklát? Nem érdemes.
Ha csákánnyal méc neki, kicsorbul, beletörik. Ha finomabb eszközökkel, mire meglágyul, már nyugdíjba mentek.
A kihívás részét persze megértem. A kérdés, hogy érdemes-e. Lehet, fájdalmas lesz a felismerés: "ez kellett annyira?"
Jajaj nem, én nem akarok senkit megváltoztatani, ahogy írtam.
Telesen igazad van, jó a meglátásod.
Próbáltam meghívni is a barátaimmal, de elutasította, igaz, lehet még túl korán, kb 2 hét után, pár találkozás után. Azóta nem forszíroztam.
Hatalmi játszmák minden kapcsolatban vannak, azt pedig nem szertem, ha csicskáztatnak, árt a büszkeségemnek. Ebben is igazad van.
Most a héten pl. nem hívott..., volt már, hogy 3-4 napig semmi, az tán felbukkant...
Mivel eléggé "előregondolkodó" vagyok, el kezdtem megint mérlegelni, amit nem kéne, de én megteszem, hogy nincs gyereke, fiatalbb mint én 5 évvel, 45 vagyok, nem fogok szülni, és mi van, ha pár év, és akar...
Inkább ezek a probláma, és azt látom, hogy nem én vagyok az a nő, akinek megnyílna, mert különben keresne.
De, ha kételyei vannak, mért nem beszéljük meg, mért tűnik el..., én ezt úgy értelmezem, hogy nem érdeklem, akkor meg nem srtrapálom magam.
Ő a ffi, váltig ezt hangoztatja, akkor vislekedjen akként...
Nem az a kérdés, hogy hogyan, hanem hogy minek?
Meg akarod változtatni? Kis naív. :)
Ok. Lehet, hogy rosszul fogalmaztam. Szerintem az, hogy meghívsz egy kicsi baráti társaságot 6-8 fö, csinálsz egy jó kis könnyü vacsit, megnyitsz egy üveg jobb minöségü bort és beraksz jó kis enyhe háttérzenét az nem direkt meghívás a számára. Mert baráti társaságba pakolod öt, a saját büszkeségeden sem esik csorba. Lehet, hogy olyan oldottá válik a légkör, hogy fölenged ö is és végig marad. Ott van még az a plusz, hogy konkrétan megfigyelhetitek, hogy melyikötök milyen egy ilyen helyzetben, hogyan viszonyul a többiekhez. Čs ha még tényleg finomat is fözöl, jó vendéglátó is vagy és minimálisan (a jó ízlés határain belül) kokett a többi férfi meghívottal, akkor nönek az esélyeid mindenképp.
Egyébként ebböl a "hívjon meg ö engem"-böl egy kicsit arra következtetek, hogy van egy enyhe hatalmi játszma a háttérben köztetek és lehet, hogy ezért kemény veled a fazon. Mert te is kemény vagy vele. (Ugye nem mentél el vele este 11-kor gyrosozni...)Ůgy érzed esetleg, hogy nem vesz komolyan téged és ez bántja a büszkeséged.
Meg mintha azt írtad volna, hogy szex már volt és azt szeretnéd, hogy ne csak szexpartnert, hanem valami persepktívát lásson az egészbe. Hát nem tudom...lehet, hogy már az elejétöl fogva elcsúszott ez az egész, ha az elején csak szexröl volt szó.
(A másik hsz-nél a "párod" elött lemaradt a "lesz".)
Érlek, nagyon szeretem, amit írsz.
Igen, teljesen így van, ezt írtam, hogy az exférjem az.
Pont ilyen volt...
19 évig bírtam...
De, asszem még egyszer nem teszek ilyen marhaságot!
Nézd, nekem a szűz nem jön be. Túl sok a hasonlóság köztünk. Így én jót nem is tudok mondani.
Egy biztos, hogy amit te magabiztosságként kezelsz, az hajthatatlanság nála. Köti az ebet a karóhoz bármiben, és soha nem lehet vele szemben igazad. Érveknek nála helye nincs. Punk-tum. Ez a lejszava.
Jó partner lehetnél, ahogy az elején is mondtam, ha használnád a halak gyengédségét.
De ki tudja, meddig bírnád?
Igen, teljesen igazad van.
Tessék, szerined?
halak+szüz
Jó kérdés. Azt vélem azért, mert ilyen. És ezen változtatni nem is lehet.
Csak akkor fogj bele az egészbe, ha így képes vagy elfogadni. De ha már az elején vannak nem tetsző dolgok, akkor képzeld mi lehet később?
Tudom, évek sem elég, így va n.
De, van egy rossz tapsznyalatom, bár, lhet, ez nem elég, hisz mindenki más.
Pl. azt sem értem, mért tűnik el napokra...aztán jön...
Nem tudom. Nekem évek is kevés volt a megismerésre.
Akkor már fel is adtad?
NEm, Ági, meg szerettem volna ismerni, de nincs értelme.
Én meg nem futok senki után.
Arra nem gondolsz, hogy nincs is amit meg kéne ismerned?
Igen, sok van ilyen, de ő nem ilyen, érzem.
Nem tudom, nem hagyja, hogy megismerjem, én meg nem fogom ezt forszírozni, ahogy te is írtad, nem ér annyit.
Bizonyos értelemben nevezhető lágyulásnak, de inkább úgy mondanám, hogy a kezdeti tartózkodás szép lassan elmúlt. Átalakult a kapcsolat jellege is és inkább ez volt a meghatározó változás. Az egymáshoz való viszonyunk változott.
Mindenképp valamiféle kompenzáció lehet.Nem meri gyengének mutatni magát, mert akkor "lebukik".
nekem is van egy ilyen exem, a kihívás nagy volt, most utólag azt mondom kár volt belé az energia.
Érdekes, hogy amikor véget vetettem a dolognak teljesen kifordult magából, odalett a nagy keménység, fel kellett mosni alatta.
Akkor már késő volt :(
Az enyém meg Isten kegyeltje...
Akkor összeillünk?
Nem a párom, ez nem kapcsolat.
Igyekszem azzá tenni.
Az első az lenne, hogy ő hívjon meg vacsorázni, ebből a szempontból elég maradias vagyok. Aztán majd én is főzök, ha úgy érzem, érdemes. Ez így elég számítónak hat, de mindig is iúgy gondoltam, hogy a ffinak kell először bármit is sugallni, hogy tetszik neki a nő. De, mivel rideg és számító, ez elég nehézkes az esetében.
Persze, a megjegyzés éjjel 11-kor, hogy menjünk együnk egy gíroszt, lehet, az akart lenni...
Nem mentem.
Sokat gondolkoztam ezen én is.
Ill., van tapasztalatom, az exférjem is egy kőszikla, olyan zinten, hogy a fia kérdezte egyszer tőlem, hogy apának vannak egyáltalán érzései?
Szóval nem hiszek abban, hogy kutyából lesz szalonna, viszont kihívás, valóban.
Semmi több.
Viszont szórakoztatónak szórakoztató, jó vele beszélgetni, tetszik a keménysége.
Persze, ez is lehet egy álca, és kifelé kemény, atározott, amúgy, határozatlan, bizonytalan..., barátaim ezt mondták.
Petrosz /Peter / l. romai papa . Neve jelentese koszikla.
Nekem sem jutott eszembe Mate 16:18 evangeliumabol . Pedig tudtam .
"Tu es Petrus et super hanc petram aedificabo ecclesiam mean et tibi dabo claves regni caelorum"
by Nicolo Suffi, ŠLibreria Editrice Vaticana
(all rights reserved)
Petrosz /Peter / l. romai papa . Neve jelentese koszikla.
Nekem sem jutott eszembe Mate 16:18 evangeliumabol
"Tu es Petrus et super hanc petram aedificabo ecclesiam mean et tibi dabo claves regni caelorum"
Kihívásnak tűnik, ezért vonzó.De ha sikerül meghódítani, egy idő után kiderül, mogorva, egyáltalán nem szórakoztató magának való ember.
Nem biztos, hogy érdemes az ilyet meghódítani.
Nicsak, szivem téged kiemeltek a szürke homályból.
szet magam
Április 29. Június 29.
Péter névnap.
(héber-görög-latin)
Jelentése: kőszikla; orvos,
gyógyító, jövendőmondó.
Péter
Čn a következöt csináltam és bevált. Meghívtam egy pár ismeröst vacsorára és köztük volt a jövendöbeli férjem is, akit már kipécéztem magamnak. Föztem egy jót, volt otthon nem túl sok, de elegendö alkohol ahhoz, hogy lelazuljunk és volt egy nagy dumálás, aminek a végén csak (ö és én)ketten maradtunk. Ennyi.
Ki, milyen "stratégiát" dolgozna ki?
Úgy vélem, hogy először tudni kellene hogy hol olyan kősziklásan kemény.
Ki, milyen "stratégiát" dolgozna ki?
Tudom, hogy annak aki ert hozza ,konnyen ki tud alakitani
egy sebezheto embernel bizalmat .
Megkerestetnem Vele azt az okot / traumat ,
amitol "koszikla " lett . ha ez meg van innen mar konnyu az ut hozza
Csak türelem.
Az enyém is szexkapcsolatnak indult, szintén kősziklával. Ahogy változott a kapcsolat jellege, úgy oldódott a sziklaság is. Tapasztalatom szerint semmit nem kell erőltetni. Ha rájön, hogy fontos vagy neki, úgyis megnyilik.
semmilyet. A ferfi akarjon meghoditani engem nem en ot.
Sose tortem magam senkiert, megis megkaptam akit akartam. Nem vagyok hive annak hogy a no akarjon hoditani. Torje magat a pasi, minel tobbet annal jobb.
De, lehet, azért nem nyit, mert nem kellek neki, csak pár numerára.
Majd meglátjuk.
Nem trófeát akarok, arra már megvolt.
Hanem őt. Nagyon tetszik a habitusa, de nem tudom, hányadán állunk, mit akar.
Majd kiderítem.
Szerintem az, hogy folyamatosan keres azt jelenti, hogy érdekled őt. ISmerős a szitú, én sem tudom kimutatni az érzéseimet... ez így nem könnyű
Majd írj, ha bármi történik, kíváncsi vagyok!
Hogyan szokott egy találkozás, beszélgetés zajlani? Írtad, hogy bármiről tudtok beszélgetni. Ez jó. A komunikációban nyitottabb, mint az érzelmei terén?
NEm tudom.
Rideg, és nem tudom, hogy mit érez, csak azt, hogy folyamatosan keres.
Az a típus, aki nem nagyon tudja kimutatni, én is ilyen vagyok.
Ilyen, amikor a hóhért akasztják.
Igen, én is ilyen vagyok, mondtam neki, hogy tudom, hogy sokat dolgozik, elfoglalt, hozzá igazodom, de előtte pár órával hívjon vagy írjon, ha talákozni akar, ne akkor, mikor már úton van felém.
(Le kell fürödni, hajat mosni, egyebek...)
Igen, azóta előtte 1 órával ír vagy hív , aztán meg napokig semmi..., igazán ezt sem értem, ha fontos a másik, akkor azért legalább egyszer egy nap rácsörgök..., nem tudom, igaz, sok érdemlegeset úgy sem tudnék mondani abban a 2 percben, de még is jól esne.
Van surlódási pont sok...
De, érdekes, mert ő igazán meg sem érette a problémám, neki teljesen természeretes, hogy többnyire hozzá igazodjak, ami azért az esetek 70%-ban nem sikerül, mert nem az az itthon ülős vagyok, aki arra vár, hogy ő hívjon. És persze, jön a hiszti, sértődés...
Ill., hogy mielőtt jön, lezuhanyozom, akkoro is, ha csak sétálunk, meg szeretem összekapni maga, nálam ez az alap, ha kiteszem a lábam az ajtón, most független, hogy randi vagy csak a közértbe megyek le.
Igen, így már bonyolultabb egy kicsit.
Türelem és kitartó "munka", ezt tudom kjavasolni.
Az általam leírt módszerrel nekem sikerült egy kősziklát meghódítani (15 évvel volt idősebb, fantasztikus volt vele), nem lett tűl tartós és komoly, de nem is vágytam arra.
Komoly a te kősziklád?
NEm, fiatalabb.
Az a baj, velünk 40-esekkel, hogy hátunk mögött egy rossz vagy több rossz tapasznyalattal, iszonyú óvatossá válunk.
Mi is nehezen adjuk be a derekunkat, nem akarok egy újabb kalandot, volt elég.
Amiket leírtál szerintem az szuper! Ebből úgy tűnik, hogy nyitott ajtókat döngetsz.
Ne légy bizonytalan, max egy jó kaland lesz!
Idősebb mint te? - mert az idősebb férfiak (+10 év) szerintem óvatosabbak, de ha egyszer beindunak
Közös hobbitok van?
Szerintem minnél többet legyél vele.
A szex részével nincs gond, én elég nyitott vagyok, azt imádja, tudom. Közölte párszor...
Szeretném, ha azt is közölné, hogy milyen jó velem beszélgetni, bár azt is mondta, hogy szeret velem lenni, nem tudom.
Lehet, az a baj, hogy én vagyok bizonytalan, és valóban én nem tudom, hogy mit akarok...
Igen, Ági, te mindig tudsz nekem újat mondani, és nagyon jókat!
Igen, ez érdekes..., azt modnják, a halak simulékony, elég jól megtalálják a hangot másokkal, sok mindenre hamar réáreznek.
Most elő kell vennem az imtuitív képességeim, és hallgatnom a megérzéseimre.
Ha már bármiről tudtok beszélgetni, az jó jel .
Lassan-lassan legyél a mindennapok része, aztán fokozatosan dobd be magad: szexibb cuccok, kivillanó combfix stb., ettől a kősziklák is beindulnak :)
Ha már szellemileg egy közös nevezőre juttok, utána egyszerűbb (persze, ha ő is nyitott rá).
nem nagyon mutatja ki az érzéseit, ha van, de úgy gondoom, nem keresne, nem jönne, nem hívna akár éjje, hogy mi van velem, ha nem kedvelne, de még sem tudom, hogy érez...
Szeret irányítani, ezt meg én nem nagyon szeretem, de tőle el tudom viselni, mert határozott, erős jellem.
Akaratos, rettentően akaratos, akaratosabb, mint én..., ezt nehezen tudom kezelni, közben meg nagoyn tetszik, hogy végre egy normális ffi.
Nem barátkozik nehezen, de nehzen nyílik meg, zárkózott, én szószátyárabb vagyok, bár az érzéseimről nagyon nehezen beszélek, és nehezen mutatom ki.
Bármiről tudunk beszélgetni.
Sok helyen tudunk talizni, azzal nincs gond.
Szüz pasi, én halak vagyok.
Az exférjem is szüz...
Ja kérem a fantáziának nincsenek határai.
A gondolatok nagyon beszédesek.
Jaj nem, dehogy! Én nem.
De ha Kékinek ez lenne esetleg szíve vágya, akkor kívánom neki, hogy úgy legyen.
Azért csak gondold át. Ha a víz megcsinálja a kis átjáróját, azon a halacska könnyedén tovább tud úszni.
Mitől kőszikla egyébként?
Névügyileg... ha jellemben, akkor milyen vonásokban?
Ha hosszú távra szeretnéd (márpedig gondolom, így van), nem szabad lerohanni, mert még világgá szalad..
Milyen típusú ember? Mitől kőszikla? Nehezen barátkozik, nem tud megnyílni, vagy csak megrögzött agglegény? Hol tudsz vele találkozni? Mik a közös kapcsolódási pontok, érdeklődés stb.?
Lehet , hogy "testisegbol" mar adott es ven marhanak tarja a nyilvanosban csinos kekikkel buszkelkedo kora-beli uregurakat...
probald meg toltottkaposztaval... gyomraval fogd be
Szióóó!
Tudod, hogy én a fekete-fehér dolgokat szeretem, nem vagyok egy cicamica, hízelgős nő.
Nehéz eset.
Én sem vagyok egy egyszerű nő.
Nagy kihívás , amitől izgamas.
Kedvesem, csak lágyan, simulékonyan, tudod, ahogy a víz is teszi, ha ki akar kerülni, vagy éppen át akar hatolni egy sziklán.
Még egy kősziklának is vannak gyengéi.. ezt kéne megkeresni.
Nem adja magát könnyen a pasi?