Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Kötényhas- megszabadulás..
2014-08-30 14:371.
Létrehozva: 2014. augusztus 30. 14:37
Nagyon megértelek, én is hasonló cipőben járok évek óta. Ezt az állapotot szerintem sem lehet megszokni, talán inkább beletörődni. Ha az ember anyagilag nem tud rá még ennyit sem szánni, kénytelen beletörődni, s örülni , ha legalább másnak sikerül.
Én, bár már 60 éves vagyok, s 14 éve szültem utoljára, sajnos a lógó hasam megmaradt. Az is igaz, hogy 5 ször kellett ennek a hasnak kinyúlnia.Nem csoda, ha ragaszkodik hozzám.Bár nem vagyok vékony alkat, a has sajnos szoknyában is látszik, nadrágban meg pláne.Sokat álmodoztam arról, mit is kellene tenni, hogy megszabaduljak tőle.Eddig nem sikerült.
Együtt érzek veled, s drukkolok hogy minden rendben legyen.
Ismétlem tudom hogy vannak rosszul sikerült műtétek is
Fogok képet készíteni magamról előtte, utáni állapotról, majd meglátjátok a kölönbséget
természetesen abban bízom, hogy az enyém is szép lesz.
Kb két évet mondott a doki, mire a heg szépen elhalványul szinte a semmibe vész.
Persze ez a tuti jól sikerült kategóriában van így.
Szerencsémre három hét és lassan meglesz.
Erre a két mondatodra szeretnék reflektálni:
"Nem vagyok túlsúlyos, így egy megfelelő bugyival fel tudok venni cuppanósabb ruhát is. De amíg volt rajtam egy kis plusz a megfelelő öltözködéssel nagyon jól lehet palástolni ezt a hibát."
Sokfélék vagyunk alkatilag, testfelépítés tekintetében is. Sajnos én a lógó hasamhoz még alacsony is vagyok. Túlsúlytól függetlenül, sajnos a a lógó has egy alacsonyabb emberen szembetűnőbb, a megfelelő alakformáló fehérnemű sem tudja teljes mértékben eltüntetni a kinyúlt bőrt.
Talán azért is vagyok megértőbb a topikindítóval szemben, mert hasonló a helyzetem. Noha 20 éve szültem utoljára és rendszeresen tornázom, most kezd megérni bennem az elhatározás, hogy műtétnek vessem alá magam, pedig én is sok mindent kipróbáltam már, hogy ne látszon a megnyúlt bőr a hasamom....
Kár, hogy aki szépen dolgozik, annak nincs ideje filmet forgatni az eredményeiről. Én biztos vagyok benne, hogy sokkal több sikeres műtét van, mint elfuserált.
Nem vagyok túlsúlyos, így egy megfelelő bugyival fel tudok venni cuppanósabb ruhát is. De amíg volt rajtam egy kis plusz a megfelelő öltözködéssel nagyon jól lehet palástolni ezt a hibát. Semmi baj, nem vagyunk egyformák
Akkor még se tb alapon megy a dolog.....sok sikert kívánok!
Nem hiszem hogy te tiszta szivedből megtudtál barátkozni a hasaddal.
Hogy elfogadod magad az nem ugyan az.
Nekem ez óriási teher votl minden egyes alkalommal ha olyan ruhát akartam felvenni
ami passzosabb volt, mert mindig mutatkozott a logóhas.
Ha elmegyek strandra, akkor is a fürdőruhából kilátszik, hogy ott logós van.
Mindig mindig nagyon zavart, és ez nem kor függvénye.
A lelkem nem öregszik meg.
A csípőtől csípőig való vágás viszont két év alatt teljesen elhalványodik szinte nem is
látszik majd.
most leirom a tegnapi konzultáció eredményét
Sziasztok Tényleg egy nagyon szimpatikus ember a doki, persze ehhez kellett a sok fórumozó hozzá szólása is más oldalakon is olvastam a dokiról. Azzal kezdtem, hogy mivel nem ismerem őt sem, és a többi sebészt sem, ezrét a fórumokban olvasottak után választottam őt. Elmondott általános dolgokat, szerintem olyanokat ami fontosak. Irt ki vérhígító injekciót, amit majd a műtét előtti este be ad nekem a rendelőbe. Szeptember 25-én lesz a műtétem, én választottam ezt az időpontot, neki is jó. Másnap reggel kapom meg a kórházban a másik hígítót. Adott egy cetlit amin rá vannak írva hogy milyen orvosi vizsgálatot kell elvégezni addig, a háziorvossal íratom ki a beutalókat. Megmutatta, hogy hol fog vágni, hol fog zsírt lesz szívni, hogy hová honnét húzza le a bőrt. Előfordulható szövődmény az elfertőződés, láz, de a seb az nem nyílhat szét, mert én ettől is nagyon féltem, hogy ekkora vágásnál mi van ha éjjel a seben szétnyílik ha mondjuk rosszul fordulok meg. egy napot kell bent lenni a kórházba, de ha én úgy érzem akkor bent maradhatok még egy napot. Viszont azt elfelejtettem megkérdezni hogy akkor a költséget ki állja arra az egy napra. A költség az 550 ezer, ebben minden benne van a varratszedés a konzultáció, a kontroll, a gyógyszer, a kötözés, a nővérek az altató orvos. Tehát minden azt mondta. Kb most ennyi jut eszembe 45 percet voltam bent nála.
A barátnőm nagyon régen megcsináltatta a hasát és volt és van is rajta súlyfelesleg. Nem tudom összességében rajtad mennyi van, de ha a gyomrod tája is "húsos" akkor mindenképp fogyjál, baromi hülyén néz ki, hogy van egy lapos alhas, majd fölötte egy nagy gyomortáj.
Azért még azt nem nagyon értem, hogy ha már fiatalon nem adatott meg a műtét 52 évesen miért nem tudtad még magad elfogadni? Biztos csak azért van bennem ez a kérdés, mert nagy nehezen sikerült magammal megbarátkoznom és bár nem temetem magam de úgy gondolom le tudom élni már így az életem. Nem vágyom a fájdalmas felépülésre és őszintén számomra nem szép a csípőtől csípőig tartó vágás.
Nagyon sok sikert kívánok neked!
műttetni ha ez sikerül...de mivel azt sem csinálták meg, mondta a nőgyógyász hogy semmilyen szépítészeti műtétet nem csinálnak tb, akkor ezt a tájékoztatást adta..
Fiatalon azt hittem, hogy ezzel nincs mit tenni ilyen és kész,
régebben beszéltem a nőgyógyásszal cici ügyben is és azt mondta hogy
tb-re nem csinálnak semilyen műtétet meg. Mivel gyerekeket neveltünk, építkeztünk mindig sajnáltam volna erre a pénzt.
Amikor 10 éve meghallottam hogy tb-re is megcsinálják, akkor beszéltem orvossal is időpontom is volt már a műtétre, akkor viszont előtte fél évvel kezdtem el a vállalkozásomat
féltem ha akkor elmegyek hat hétre, mert azt hittem addig nem is tudok dolgozni, akkor a vállalkozásom is szét hullik.
Mindig foglalkoztatott a hasam műtétje, azóta meg pláne nagyon, aztán volt még egy időpontom ugy nyolc évvel ezelőtt, de akkor a doki azt mondta hogy fogyjak legalább 10 kg és akkor megcsinál, nem fogytam nem is mentem vissza.
Most viszont, ismét úgy gondolom, hogy megcsináltatom, igaz félek mert azóta kb annyi kg vagyok nem fogytam semmit sem.
Reményt két évvel ezelőtt mondott a Dr Kelemen Úr, voltam más ügyben nála és megmutattam neki a hasam, és kérdeztem, hogy meg lehetne e csináltatni a hasam ha így nézek ki, vagy fogynom kellene, és akkor Ő mondta igen így is meglehet, nem kell hozzá fogyni, persze jobb lenne de nem akadálya.
Tehát két éve van most ismét bennem, hogy akkor talán közel állok műtéthez..."mennyei" boldogságom lenne ha nem lenne meg a kötényhasam.
decemberben leszek 52 éves...
Megkérdezhetem, hogy hány évesen vállalkozol egy ilyen műtétre? Bocs, nem akarok tolakodó lenni és ha kellemetlen a kérdés, ne is válaszolj rá. Azért kérdezem, mert engem is évek óta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene csináltatni...
Már korábban voltam, 10 éve kb. plasztikai sebésznél vele, mivel terhesség és
szülés környékén a hasizom is elszakadt, így azt csak műtéttel lehet leszedni, ezt
akkor már megmondta nekem az orvos.
Majd holnap már többet tudok, akkor van időpontom az egyik orvoshoz.
Ha a kötényhas letornázható lenne, már rég csinos lennék. Legutoljára 20 éve szültem, de a rendszeres torna ellenére is lóg a hasam a két terhességem után.
A kinyúlt bőr? No az semmitől nem megy vissza.
A kötényhasra csak műtéti megoldás van?
Hasizomgyakorlatokkal nem megy le?
Nem olvastam bele, csak a témára emlékszem.
Na, de van ilyen.
Remélem találsz megoldást.
Most jót derültem, mert utána néztem annak a másik fórumnak, azt is én nyitottam, de akkor ki kellett lépnem és nem tudtam, hogy közeben azért elküldtem a megírt új nyitó indító fórumot.
Most akkor nem is tudom mi a helyzet, majd az egyik megszűnik gondolom ha nem írok bele...
Ez volt az amire gondoltam.Hátha találsz valami segítséget itt..
http://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&csatid=828&topicid=319170
Keresem én is, valahogy nem találom.
Köszönöm, majd megnézem...
Pár napja nyitottak pont egy ilyen topikot aminek ez a témája, a címét sajnos nem tudom, de ilyesmi.