Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Eltitkolt babák - elmaradt vigaszok

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2014. szeptember 11. 13:46
Négyszer éltem át eddig azt a csodálatos érzést, hogy rájöttem: kisbabát várok. A férjem után anyukám volt az első, akivel megosztottam a nagy újságot, aki azonnal a lelkemre kötötte: nehogy bárki másnak eláruljam, hogy várandós vagyok. A 12. hétig ugyanis nem szabad senkinek elmondani. Már csak babonából sem.

Nők Lapja Café: Eltitkolt babák - elmaradt vigaszok
  1. 2014. szeptember 15. 14:4226.
    "nem kell tragédiát csinálni..."

    Mert ez úgy megy, persze. Az ő döntése, hogyan éli meg. Ő akarja, hogy szomorú legyen miatta. Alapjáraton persze letojná magasról, de ő inkább szántszándékkal elhiteti magával, hogy ő ezt veszteségként éli meg. Csinálja a tragédiát...
    előzmény:
    nyugger (11)
    2014-09-12  12:49
  2. 2014. szeptember 15. 14:1225.
    Szerintem ez nem gyász, hanem amolyan na, végre összejött, és tessék, ez lett, most majd lehet várni 2-3 hónapot, aztán ki tudja mikor jön össze, pedig már úgy babáznék stb.

    Nem tudom elképzelni, hogy hogyan lehet valós veszteségként megélni egy pár hetes terhesség megszűnését.
    előzmény:
    ÁgicaT (12)
    2014-09-12  14:51
  3. 2014. szeptember 15. 12:4824.
    Tökéletesen egyetértek.

    Annyit hozzáfűznék ahhoz, hogy  "a 12. hétig még nagyon gyakran elvetélnek és ha a nő betölti ezt az időt, akkortól érdemes igazán beleélni magát a terhességbe. Saját érdekében jobb, ha addig csak bizakodik"  - és közben úgy él, egészségesen, nem veszélyeztetve a magzatot, hogy reméli, ez egy kiviselt terhesség lesz és meg fogja szülni.


    előzmény:
    Amarynda (22)
    2014-09-15  12:07
  4. 2014. szeptember 15. 12:1123.
    Az anyamnak nem reg halt meg a ferje. o se nezte meg es a koporso is zarva volt, egesz egyszeruen azert mert nem holtan akar ra emlekezni hanem ugy ahogy utoljara elve latta.

    ennyire egyszeru az egesz.
    előzmény:
    Lilibeth (19)
    2014-09-12  17:36
  5. 2014. szeptember 15. 12:0722.
    Ha az ember minden alkalommal amikor mondjuk 4-5 hetet kesett a menzesze vagy eppen csinalt egy tesztet es mondjuk 4 hetes terhes volt es elvetelt nagy gyaszolasba kezdene akkor igen sok no elete soran jopar ilyen gyaszesetet krealna maganak.

    Konyorgom az elet ad anelkul is eleg sok gondot meg bajt anelkul hogy csinalnank magunknak kulon. egy ket centis sejtcsomo elveszitese miatt ami alig nagyobb vagy nem is nagyobb es kb. ugy is nez ki mint egy verrog ami eltavozik a menstruacio alkalmaval ne csinaljunk mar magunkbol bolondot.
    Teljesen megertem ha valaki felidosen vagy kesobb elveszit egy terhesseget es azt vesztesegkent eri meg, de  ne essunk mar at a lo tuloldalara.

    es igaza van mindenkinek aki megdobben azon hogy valaki elmeselje az ovodas gyerekenek hogy elvetelt, foleg egy nagyon korai terhesseg eseten.

    ez nem tartozik a gyerekre nagyon ostoba es karos felfogasra vall az ilyet egy gyerek orrara kotni.

    Nem kellene ekkora ugyet krealni egy nehany hetes terhessegbol, az meg nem gyerek , ezert is van az a felfogas hogy a 12. hetig meg nagyon gyakran elvetelnek es ha a no betolti ezt az idot akkortol erdemes igazan beleelni magat a terhessegbe. sajat erdekeben jobb ha addig csak bizakodik de nem kezd el babaruhak utan futkozni meg neveket valogatni.
    előzmény:
    Pvt_Vasquez (10)
    2014-09-11  17:42
  6. 2014. szeptember 14. 21:2321.
    Szerintem nincs azzal semmi gond, ha az ember elmondja a közeli ismerősöknek, hogy babát vár. Főleg, olyan barátnőknek, akik már régóta drukkolnak neki, hogy összejöjjön a baba. De egy öt éves ovisnak én nem mondanám el...
    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-09-11  13:46
  7. 2014. szeptember 12. 17:4720.
    Ebben  a kérdésben  mindneki másképp gondolkodik,én  igyekeztem titkolni 3 hónaig,és amikor bejelentettem,akkor pl a barátnőim csak lazán mondák:mi ezt már tudtuk.
    Na és honnan?
    Mert úgy ragyogtál és sokszor rátetted a kezed a hasadra és simogattad és már hetek óta nem kávézol stb
    előzmény:
    Lilibeth (19)
    2014-09-12  17:36
  8. 2014. szeptember 12. 17:3619.
    És ha a 4. hónapban kell elvetetni,mert Down-os,vagy ha a 7. hónapban halva születik?Az ember nem lehet elég óvatos.
    Nemrég voltam egy nagyon idős néni temetésén,kérdem a lányát,hogy meg lehet még utoljára nézni a nénit(közeli rokonom volt,én szeretem utoljára megnézni az eltávozottat),mondja :nem,már lezárva hozták  a koporsótól,mert a fiatalok nem bírták volna a látványt és kérték.
    Mondom itt vannak a kis ovis dédunokák is?
    Erre a nő:nem,nem az unokákról van szó(5 unoka van 30-40 között)
    Szerintem is valahol ez beteges,hogy egy 40 éves férfi úgy ódzkodik a haláltól,hogy a saját nagyanyját nem képes megnézni halva.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_525191 (13)
    2014-09-12  15:44
  9. 2014. szeptember 12. 17:1118.
    Nekem is van egy kollégám. 4 héttel azután, hogy hazajöttek a nászútról, már tudták, hogy terhes a felesége. Nekem elárulta, de még nem nagyon publikálják, pont a fenti okok miatt. Viszont ami érdekes, hogy a 3 éves tesó is tudja már. Kérdeztem is tőle, hogy Te, ez nincs korán, és ha valami ne adj isten történik, akkor hogy magyarázzátok meg neki, hogy mégse lesz kistestvér? Azt mondta, hogy nem tudták titokban tartani a kislány előtt. Én meg ezt nem értem, hogy egy 3 éves előtt hogy nem lehetett titokban tartani.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_525191 (4)
    2014-09-11  14:12
  10. 2014. szeptember 12. 17:1017.
    Dehogy várják el, szerintem nem erről van szó. Csak arról, hogy addig, amíg nem tuti a dolog, nem kell annyira belelovallnunk magunkat, meg feltüzelni a családtagjainkat, barátainkat, szomszédainkat. Épp elég veszteség egy vetélés, és szerintem sokkal rosszabb, ha időnként összefut az ember valakivel, aki még úgy tudja, hogy lesz baba, és magyarázkodni kelljen... 
    előzmény:
    abraxas (15)
    2014-09-12  17:05
  11. 2014. szeptember 12. 17:0716.
    Szerintem is jobb volt régebben, amikor a gyászt megélhettük, feldolgozhattuk, könnyebben, mint most, azok miatt, amiket leírtál.

    De én egy ötévesnek akkor sem mondtam volna még el, hogy lesz tesója, csak később... Miért kell neki is átélni a veszteséget, ha nem muszáj? Az ember próbálja kímélni a gyerekeit az ilyenektől. Vagy nem kellene?
    előzmény:
    ÁgicaT (12)
    2014-09-12  14:51
  12. 2014. szeptember 12. 17:0515.
    Most vagyok 24 hetes terhes. Szívem szakadna meg, ha elveszteném, gyászolnék és pont leszarnám, hogy ki mit mond. De ez a 12 héten is így volt.

    Bennem kb. a 10. hétig nem alakult ki az a "kötődés" , ami utána megváltoztatatlanul igen. Kb. ekörül mondtuk el a szélesebb családnak is, szerintem ez az átlagos. 

    Jó, hogy nem azt várják el, hogy a 9.hónapig ne is vegyünk tudomást a terhességről, hogy ne terheljük a környezetünket.
    előzmény:
    ÁgicaT (12)
    2014-09-12  14:51
  13. 2014. szeptember 12. 16:5914.
    Ez is olyan dolog, hogy mindenki úgy csinálja, ahogy neki jó. Aki mindent meg szeret osztani a magánéletéről a környezetével, örömét-bánatát búját-baját, az tegye. Én nem vagyok ennyire nyílt, tehát eszembe se jutott elmesélni mindenkinek az éppen aktuális terhességemet. Nem babonából, de bennem volt tényleg, hogy mi van, ha baj történik? Utána ki akar magyarázkodni? Én tutira nem . Tehát hogy ezt a kellemetlen (nagyon rossz) helyzetet elkerüljem, hát megelőztem. 
    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-09-11  13:46
  14. Torolt_felhasznalo_525191
    Torolt_felhasznalo_525191
    2014. szeptember 12. 15:4413.
    5 hetes terhességet világgá kürtölni, nagy butaság.
    Babát vár, miközben annyi esze sincs mint egy ovisnak.
  15. 2014. szeptember 12. 14:5112.
    Nem, nem jobb a betegen születő gyermek, hanem MÁS.
    Körte és alma....
    Az, hogy a betegen születő gyermek is valahol tragédia, az még nem kisebbíti a magzat elhalásának tényét.

    A jó ég áldja már meg, hát kinek mi köze hozzá, hogy ki hogyan gyászol? Ha mondjuk hónapról hónapra hiába "várják a gólyát", aztán végre-valahára megjelenik a 2 csík, talán még a szívhang is az első hetekben, annak rettentő nagy lelki veszteség egy vetélés. 
    Ismerősi körben van 2 anyuka is, akik iker-terhességet veszítettek el, az egyik 20 hetesen, a másik 24 hetesen. Jó, gyertyát nem gyújtanak, de tudják és valamennyire számon tartják, hogy most lennének az ikrek ennyi és ennyi idősek... Főleg hogy meg is kellett szülniük, és pl. az egyikük kifejezetten ragaszkodott hozzá, hogy meg is nézhesse őket, mert hosszú-hosszú évek lombikozása után csillant fel a remény, arról nem is beszélve, hogy már érezte a mozgásukat, nem egy sejthalmaz voltak, hanem mocorgó picurok.

    Pszichológiából tanultuk, amikor a gyászfeldolgozás volt napirenden, hogy igenis megvolt (megvan....) annak a létjogosultsága, amikor a háznál felravatalozott halotthoz mentek virrasztóba, és az ember mindenképpen szembesült a halál tényével (szemben mondjuk az üresen talált kórházi ággyal, és akár azzal a kifejezéssel, hogy "elköltözött"). A hosszú virrasztásban pedig BESZÉLNEK - a halottról, a családról, az érzésekről, a fájdalmakról. Lehet sírni, lehet jajongani, akár egészen szélsőségesen is megélni a gyászt. Nem is volt tabu a halál annyira, mint ma. A gyerekek között sem, mert nyilván nem zavarták el őket a háztól, csak mert halott volt felravatalozva.
    Szóval hogy egy 5 éves gyerek be lett avatva, én nem tartom tragédiának. Sőt! Már a maga kis szintjén el lehet magyarázni neki, esélyt sem adva annak, hogy tabu legyen számára a halál (vagy akár a születés).
    előzmény:
    nyugger (11)
    2014-09-12  12:49
  16. 2014. szeptember 12. 12:4911.
    Biztos, hogy különbözőképpen éljük meg, de nem kell abból tragédiát csinálni, ha egy pár hetes magzat "elmegy". Ilyen előfordul, nem is olyan ritkán.
    Tudomásul kell venni, hogy nem volt életképes, rosszul tapadt meg vagy valami más baja volt. Időnként még az embereknél is működik a természetes szelekció.
    Vagy jobb lett volna, ha nem vetél el és a gyerek rendellenességgel születik?
    előzmény:
    Pvt_Vasquez (10)
    2014-09-11  17:42
  17. 2014. szeptember 11. 17:4210.
    Az nem baj, ha valaki elmondja a környezetének, hogy terhes - ezentúl úgy vigyáznak rá.

    De tudni kell, hogy nem olyan nagy ügy egy spontán vetélés, nem mindegyik magzat életképes. Sőt, örülni kell, hogy nem született meg valamilyen rendellenességgel. Ki tudja, mi baja volt.

    Szóval ezt a "veszteséget" könnyű feldolgozni - de az, hogy megemlékezni a halott magzatról, gyertyát gyújtani meg ilyesmi, az hülyeség.
    idézet:
    nyugger (8)
    2014-09-11 16:41:07
    Könnyű feldolgozni?! Neked talán lehet. A cikk írójának - és rengeteg ismerősének - nem, pont erről szólt a cikk.

    Hülyeség?! - Uhh, nem gondoltam volna, hogy egy ennyire szomorú és érzékeny témában is nekiállna valaki alázni másokat. Elveszíti a gyerekét, és még hülye is, hogy a maga módján próbálja gyászolni, úgy, ahogy ő fel tudja dolgozni...? Ez elképesztően szomorú :(
    előzmény:
    nyugger (8)
    2014-09-11  16:41
  18. 2014. szeptember 11. 17:089.
    Én is édesanyád véleményét osztom. Tudvalevő, hogy a terhességek elég nagy száma szűnik meg vetéléssel, mert valami gebasz van az osztódás során, és max. késésnek tudjuk be, mint már megfogant terhesség elvesztésének, ha megjön a menzesz.

    Amikor az ember akarja a gyereket, minden perc számít, anno én is mentem már vagy hét-nyolc hetesen a védőnőhöz, és tényleg rosszul esett, hogy elküldött azzal, hogy menjek vissza pár hét múlva, akkor majd foglalkozunk a gondozásba vételről. 

    Viszont tényleg nem kellene örömtáncot járni rögtön az elején, mert hagyni kell időt a természetnek, hogy eldöntse: marad a baba, vagy nem...
    előzmény:
    Aliena01 (2)
    2014-09-11  13:46
  19. 2014. szeptember 11. 16:418.
    Az nem baj, ha valaki elmondja a környezetének, hogy terhes - ezentúl úgy vigyáznak rá.

    De tudni kell, hogy nem olyan nagy ügy egy spontán vetélés, nem mindegyik magzat életképes. Sőt, örülni kell, hogy nem született meg valamilyen rendellenességgel. Ki tudja, mi baja volt.

    Szóval ezt a "veszteséget" könnyű feldolgozni - de az, hogy megemlékezni a halott magzatról, gyertyát gyújtani meg ilyesmi, az hülyeség.
  20. 2014. szeptember 11. 15:017.
    Persze, igazad van, beszelje at a baratnojevel, anyjaval, ferjevel , szomszeddal, kollegaval, aki erre vevo, de konyorgom felnottel es ne 5 eves ovodasokkal.

    Egy ilyen nyomaszto terhet egy ovodas nyakaba varrni, hogy ezt elemeztesse a pszichologusaval egy eleten at, az azert nem normalis.

    előzmény:
    Pvt_Vasquez (6)
    2014-09-11  14:47
  21. 2014. szeptember 11. 14:476.
    Mi az, hogy nem tartozik másra? Miért?
    Van külön etikettje a gyásznak? :(
    Mi van akkor, ha valaki úgy tudja feldolgozni, ha beszél róla? Ha valami rossz történt vele, akkor fojtsa el szépen, hátha egy életre megmérgezi a lelkét?
    Mi van akkor, ha valaki nem tudja titokban kezelni magában, és közben úgy tenni a világ felé, mintha mi sem történt volna?

    Miért kell megvetni és leszólni, ha valaki máshogy csinálja? :(
  22. Torolt_felhasznalo_525191
    Torolt_felhasznalo_525191
    2014. szeptember 11. 14:155.
    El tudom képzelni hogy még azt is megteszi.
    Éltetik és fenntartják a családban a feszültséget, a bút és bánatot és megkeserítik a családtagok életét olyannal, ami csak rájuk tartozik.
    előzmény:
    felicienne (3)
    2014-09-11  14:05
  23. Torolt_felhasznalo_525191
    Torolt_felhasznalo_525191
    2014. szeptember 11. 14:124.
    Elég nagy baj az ha valakinek ilyen lepcses szája van, hogy képes a legintimebb dolgot is hogy úgy mondjam, kipof  elmondani boldog boldogtalannak.
    Nem tartozik senkire sem.

    A gyászt is neked kell feldolgozni, szerintem az nem segít semmit ha fűnek fának  a tudomására hozol idő előtt családi ügyes bajos dolgokat..

    Ez az időszak olyan borulékony.


    Pont elég problémát jelent a már reményteljes, szépen fejlődő idősebb  várandósságnál fellépő és  megszületni akaró gyermeknél a gubanc.

    Nőként is érthetetlen az ilyen  beállítottság számomra.
    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-09-11  13:46
  24. 2014. szeptember 11. 14:053.
    Te jo eg! Ovodas gyerekeknek kozolni egy 5 hetes terhesseget?
    Es utana belecsodalkozni a vilagba, hogy most ovodas fejjel talalkoznak a halallal, a testrveruk halalaval.

    Ez azert nem normalis! Remelem, gyertyat nem gyujtanak minden evfordulon, kozosen a gyerekekkel.
    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-09-11  13:46
  25. 2014. szeptember 11. 13:462.
    Meglepő módon nekem anyukám volt az, aki félvállról vette a dolgot. "AZ" még nem is volt baba, ez még nem számít vetélésnek, ki tudja hány ilyen van az ember életében, ezért nem jó korán tesztet csinálni, mennyivel jobb volt nekik ebből a szempontból ők ezekről még nem is tudtak. És nem érti, hogy nem "az", hanem "Ő", és igenis vert a szíve, és élt, és a kisbabám volt, hiába volt még csak 8 hetes!!!!!

Címlap

top