Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Eltitkolt babák - elmaradt vigaszok
Létrehozva: 2014. szeptember 11. 13:46
Négyszer éltem át eddig azt a csodálatos érzést, hogy rájöttem: kisbabát várok. A férjem után anyukám volt az első, akivel megosztottam a nagy újságot, aki azonnal a lelkemre kötötte: nehogy bárki másnak eláruljam, hogy várandós vagyok. A 12. hétig ugyanis nem szabad senkinek elmondani. Már csak babonából sem.
Nők Lapja Café: Eltitkolt babák - elmaradt vigaszok
Nők Lapja Café: Eltitkolt babák - elmaradt vigaszok
Mert ez úgy megy, persze. Az ő döntése, hogyan éli meg. Ő akarja, hogy szomorú legyen miatta. Alapjáraton persze letojná magasról, de ő inkább szántszándékkal elhiteti magával, hogy ő ezt veszteségként éli meg. Csinálja a tragédiát...
Nem tudom elképzelni, hogy hogyan lehet valós veszteségként megélni egy pár hetes terhesség megszűnését.
Annyit hozzáfűznék ahhoz, hogy "a 12. hétig még nagyon gyakran elvetélnek és ha a nő betölti ezt az időt, akkortól érdemes igazán beleélni magát a terhességbe. Saját érdekében jobb, ha addig csak bizakodik" - és közben úgy él, egészségesen, nem veszélyeztetve a magzatot, hogy reméli, ez egy kiviselt terhesség lesz és meg fogja szülni.
ennyire egyszeru az egesz.
Konyorgom az elet ad anelkul is eleg sok gondot meg bajt anelkul hogy csinalnank magunknak kulon. egy ket centis sejtcsomo elveszitese miatt ami alig nagyobb vagy nem is nagyobb es kb. ugy is nez ki mint egy verrog ami eltavozik a menstruacio alkalmaval ne csinaljunk mar magunkbol bolondot.
Teljesen megertem ha valaki felidosen vagy kesobb elveszit egy terhesseget es azt vesztesegkent eri meg, de ne essunk mar at a lo tuloldalara.
es igaza van mindenkinek aki megdobben azon hogy valaki elmeselje az ovodas gyerekenek hogy elvetelt, foleg egy nagyon korai terhesseg eseten.
ez nem tartozik a gyerekre nagyon ostoba es karos felfogasra vall az ilyet egy gyerek orrara kotni.
Nem kellene ekkora ugyet krealni egy nehany hetes terhessegbol, az meg nem gyerek , ezert is van az a felfogas hogy a 12. hetig meg nagyon gyakran elvetelnek es ha a no betolti ezt az idot akkortol erdemes igazan beleelni magat a terhessegbe. sajat erdekeben jobb ha addig csak bizakodik de nem kezd el babaruhak utan futkozni meg neveket valogatni.
Na és honnan?
Mert úgy ragyogtál és sokszor rátetted a kezed a hasadra és simogattad és már hetek óta nem kávézol stb
Nemrég voltam egy nagyon idős néni temetésén,kérdem a lányát,hogy meg lehet még utoljára nézni a nénit(közeli rokonom volt,én szeretem utoljára megnézni az eltávozottat),mondja :nem,már lezárva hozták a koporsótól,mert a fiatalok nem bírták volna a látványt és kérték.
Mondom itt vannak a kis ovis dédunokák is?
Erre a nő:nem,nem az unokákról van szó(5 unoka van 30-40 között)
Szerintem is valahol ez beteges,hogy egy 40 éves férfi úgy ódzkodik a haláltól,hogy a saját nagyanyját nem képes megnézni halva.
De én egy ötévesnek akkor sem mondtam volna még el, hogy lesz tesója, csak később... Miért kell neki is átélni a veszteséget, ha nem muszáj? Az ember próbálja kímélni a gyerekeit az ilyenektől. Vagy nem kellene?
Bennem kb. a 10. hétig nem alakult ki az a "kötődés" , ami utána megváltoztatatlanul igen. Kb. ekörül mondtuk el a szélesebb családnak is, szerintem ez az átlagos.
Jó, hogy nem azt várják el, hogy a 9.hónapig ne is vegyünk tudomást a terhességről, hogy ne terheljük a környezetünket.
Babát vár, miközben annyi esze sincs mint egy ovisnak.
Körte és alma....
Az, hogy a betegen születő gyermek is valahol tragédia, az még nem kisebbíti a magzat elhalásának tényét.
A jó ég áldja már meg, hát kinek mi köze hozzá, hogy ki hogyan gyászol? Ha mondjuk hónapról hónapra hiába "várják a gólyát", aztán végre-valahára megjelenik a 2 csík, talán még a szívhang is az első hetekben, annak rettentő nagy lelki veszteség egy vetélés.
Ismerősi körben van 2 anyuka is, akik iker-terhességet veszítettek el, az egyik 20 hetesen, a másik 24 hetesen. Jó, gyertyát nem gyújtanak, de tudják és valamennyire számon tartják, hogy most lennének az ikrek ennyi és ennyi idősek... Főleg hogy meg is kellett szülniük, és pl. az egyikük kifejezetten ragaszkodott hozzá, hogy meg is nézhesse őket, mert hosszú-hosszú évek lombikozása után csillant fel a remény, arról nem is beszélve, hogy már érezte a mozgásukat, nem egy sejthalmaz voltak, hanem mocorgó picurok.
Pszichológiából tanultuk, amikor a gyászfeldolgozás volt napirenden, hogy igenis megvolt (megvan....) annak a létjogosultsága, amikor a háznál felravatalozott halotthoz mentek virrasztóba, és az ember mindenképpen szembesült a halál tényével (szemben mondjuk az üresen talált kórházi ággyal, és akár azzal a kifejezéssel, hogy "elköltözött"). A hosszú virrasztásban pedig BESZÉLNEK - a halottról, a családról, az érzésekről, a fájdalmakról. Lehet sírni, lehet jajongani, akár egészen szélsőségesen is megélni a gyászt. Nem is volt tabu a halál annyira, mint ma. A gyerekek között sem, mert nyilván nem zavarták el őket a háztól, csak mert halott volt felravatalozva.
Szóval hogy egy 5 éves gyerek be lett avatva, én nem tartom tragédiának. Sőt! Már a maga kis szintjén el lehet magyarázni neki, esélyt sem adva annak, hogy tabu legyen számára a halál (vagy akár a születés).
Tudomásul kell venni, hogy nem volt életképes, rosszul tapadt meg vagy valami más baja volt. Időnként még az embereknél is működik a természetes szelekció.
Vagy jobb lett volna, ha nem vetél el és a gyerek rendellenességgel születik?
Hülyeség?! - Uhh, nem gondoltam volna, hogy egy ennyire szomorú és érzékeny témában is nekiállna valaki alázni másokat. Elveszíti a gyerekét, és még hülye is, hogy a maga módján próbálja gyászolni, úgy, ahogy ő fel tudja dolgozni...? Ez elképesztően szomorú :(
Amikor az ember akarja a gyereket, minden perc számít, anno én is mentem már vagy hét-nyolc hetesen a védőnőhöz, és tényleg rosszul esett, hogy elküldött azzal, hogy menjek vissza pár hét múlva, akkor majd foglalkozunk a gondozásba vételről.
Viszont tényleg nem kellene örömtáncot járni rögtön az elején, mert hagyni kell időt a természetnek, hogy eldöntse: marad a baba, vagy nem...
De tudni kell, hogy nem olyan nagy ügy egy spontán vetélés, nem mindegyik magzat életképes. Sőt, örülni kell, hogy nem született meg valamilyen rendellenességgel. Ki tudja, mi baja volt.
Szóval ezt a "veszteséget" könnyű feldolgozni - de az, hogy megemlékezni a halott magzatról, gyertyát gyújtani meg ilyesmi, az hülyeség.
Egy ilyen nyomaszto terhet egy ovodas nyakaba varrni, hogy ezt elemeztesse a pszichologusaval egy eleten at, az azert nem normalis.
Van külön etikettje a gyásznak? :(
Mi van akkor, ha valaki úgy tudja feldolgozni, ha beszél róla? Ha valami rossz történt vele, akkor fojtsa el szépen, hátha egy életre megmérgezi a lelkét?
Mi van akkor, ha valaki nem tudja titokban kezelni magában, és közben úgy tenni a világ felé, mintha mi sem történt volna?
Miért kell megvetni és leszólni, ha valaki máshogy csinálja? :(
Éltetik és fenntartják a családban a feszültséget, a bút és bánatot és megkeserítik a családtagok életét olyannal, ami csak rájuk tartozik.
Nem tartozik senkire sem.
A gyászt is neked kell feldolgozni, szerintem az nem segít semmit ha fűnek fának a tudomására hozol idő előtt családi ügyes bajos dolgokat..
Ez az időszak olyan borulékony.
Pont elég problémát jelent a már reményteljes, szépen fejlődő idősebb várandósságnál fellépő és megszületni akaró gyermeknél a gubanc.
Nőként is érthetetlen az ilyen beállítottság számomra.
Es utana belecsodalkozni a vilagba, hogy most ovodas fejjel talalkoznak a halallal, a testrveruk halalaval.
Ez azert nem normalis! Remelem, gyertyat nem gyujtanak minden evfordulon, kozosen a gyerekekkel.