Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Családi pótlék az oviért - nem állnak el a tervtől

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2014. december 19. 08:17
Kötelező óvodába járáshoz köti a kormány a családi pótlék folyósítását 2016. január 1-jétől.

Nők Lapja Café: Családi pótlék az oviért - nem áll el a tervtől a kormány
  1. 2014. december 19. 13:3526.

    Ha jól tudom, védőnő adhat felmentést. Gondolom, annak fog adni, akinek jó helye van otthon is. 

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-12-19  08:17
  2. 2014. december 19. 13:3425.
    Öt gyerekes családanyaként felháborít a kormány intézkedése. Eddig volt lehetőségem az óvodai felmentéssel élnem, mivel itthon vagyok főállású anyaként és én ezt a munkakört komolyan gondolom. Azt is, hogy a nevelés nem az óvoda feladata, hanem a családé, a szülőké. Az óvoda egy intézmény, ami segíthet azoknak a családoknak, ahol a gyerekek felügyelete napközben nem megoldott. De én, aki eddig itthon felkészitettem a négy gyerekemet az iskolára, mindegyik jó eredményt ér el minden tanév végén, mert valóban foglalkozunk velük. egyik sem járt óvodába, még az utolsó évben sem, mert a nevelési tanácsadóban volt lehetőség szülői jogon felmentést késni. Most erre semmi esélyünk. Már pedig nem fog a legkisebb sem menni, akkor sem, ha utána nem kapunk családit. Ennyire fontos a család ebben az országban...
  3. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2014. december 19. 13:1224.

    Miért gondolod, hogy ez kőbevésett dolog, hogy 6-ra járnak?? Ha meg nagyi annyira odavan az unokázásért, vigye ő a gyereket. Neki már ingyé' van az utazás, buszjegy sem köll.

    előzmény:
    szigonyos (21)
    2014-12-19  12:38
  4. 2014. december 19. 12:5723.

    Ráadásul ők - már pár év óta - még külön "célprémiumot" is kapnak, ha oviba viszik a purdékat.


    lsd. óvodáztatási támogatás.


     


    Nonszensz!

    előzmény:
    évi* (8)
    2014-12-19  09:54
  5. 2014. december 19. 12:5622.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (7)
    2014-12-19  09:52
  6. 2014. december 19. 12:3821.

    ha hallgattál volna bölcs maradtál volna......az ovik 7nél elöbb nem nyitnak a szülök meg 6ra járnak.........a nagyi meg örül hogy unokázhat......


    a másik probáltál már 3 éves gyerekkel egy heringdobozban utazni?


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (14)
    2014-12-19  11:30
  7. 2014. december 19. 12:3320.
    Amikor középsős volt a fiam és hét közben voltam szabadnapos,sosem vittem oviba,örültem,hogy vele lehetek...
  8. 2014. december 19. 12:3119.
    szépen HANGZIK....és mi van ott ahol a nagyi vigyáz a 3 éves gyerekre mert ovi ugye 2 faluval odébb......ami 7-töl nyit.....a szülök meg ugye 6ra járnak dolgozni
  9. 2014. december 19. 12:3018.

    Meg lehetne oldani pl ovis-sulis buszokkal, amik díjmentesen összeszednék a gyerekeket és vinnék oda is vissza is. Falusi összevont oviknál a másik gáz a helyhiány. Ugyanis van ahol van fixen 3 db csoportszoba, ott nem fognak tudni bővíteni se hozzáépítés nélkül, amire tuti nem fognak forrást kapni. Na most aki vinné, de nem kap helyet annak szívás. Aki emiatt utazgathat karján egy fél éves vagy kisebb gyerekkel a buszion tolongva, annak is az ( nem minden távbuszra lehet babakocsival felszállni ugyanis ), emellett a fél napja elmegy a kicsinek is, a szülőnek is a buszon zötyögéssel. 


    Nem lenne semmi gond magával az ötlettel, ha megadnák hozzá a szükséges segítséget illetve eszközöket is. De addig ez csak komplett hülyeség és népszívatás.

    előzmény:
    évi* (11)
    2014-12-19  10:59
  10. 2014. december 19. 12:2917.
    Még hogy megfelelő nevelést,röhej.Még az iskolákban sem tudják a rendes nevelést megoldani akkor mit akarnak az óvodásoktól!Ha a szülő nem tudja rendesen megnevelni majd az óvónéni megneveli.Aszt sem veszik észre,hogy meglép a gyerek az óvodából!
  11. 2014. december 19. 12:0616.
    Mondjuk megint adtunk a sza....rnak egy pofont. Aki eddig hordta a gyereket óvódába, az ezután is fogja. Azon kívül mit fogadnak el "igazolás" gyanánt? Csak orvosi, vagy a szülő saját magát igazolja????
  12. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2014. december 19. 11:3215.

    Ma 2 gyerek is luxus - egyes családokban. És milyen érdekes, hogy pont azok tudják felmérni és felismerni ennek súlyát, akinek pont nincs szüksége arra a 12ezer forintos segélyre..


    Ezen kéne elgondolkodni!

    előzmény:
    asztanaviszta (13)
    2014-12-19  11:25
  13. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2014. december 19. 11:3014.

    Na, de kéremszépen, akinek nem telik buszjegyre, mégis mi okból szüli a kölköket egymásutánban???


    Talán majd a faluszéli Krisztike 3x meggondolja kefél-é guminélkül!


    Nehogy már ez legyen a kifogás! Mert azapjukfaszát!!

    előzmény:
    asztanaviszta (10)
    2014-12-19  10:52
  14. 2014. december 19. 11:2513.

    Ez a több nagyon sok helyen csak 2.


    Ami nem igazán a nagycsalád kategóriája.


    A kezdeményezés alapjában jó, de előtte meg kellett volna nézni, hogy hol, mennyire adottak a feltételek.

    előzmény:
    évi* (12)
    2014-12-19  11:01
  15. 2014. december 19. 11:0112.

    ...és megint csak azon gondolkodom, hogy mi a bánatnak kell a nagy semmire nem is egy, hanem több gyerek...

    előzmény:
    asztanaviszta (10)
    2014-12-19  10:52
  16. 2014. december 19. 10:5911.

    Ja, jogos, ez tényleg szívás...


    Akkor viszont tényleg nem tudom, mi a megoldás, mert ugye vegyünk egy családot ahol fenekük kilóg a gatyából, fűtés és kaja csak hellyel közzel. Ott van az óvoda szakszerű foglalkozással, fűtéssel, ingyen kajával. Hát csak valahogy oda kéne juttatni azt a gyereket.

    előzmény:
    asztanaviszta (10)
    2014-12-19  10:52
  17. 2014. december 19. 10:5210.

    Próbálj túllátni azon, hogy nem mindenki az 5 percre lévő oviba hordja a gyerekét.


    Kisebb településen előfordul, hogy nincs helyben ovi, egy másik településre kell vinni.


    A buszjegyre, bérletre meg egyszerűen nincs pénze, plusz még az ovison kívül is van otthon egy, két gyerek.


    Dee ugyanez nagyvárosi viszonylatban is elképzelhető.

    előzmény:
    évi* (8)
    2014-12-19  09:54
  18. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2014. december 19. 10:019.

    Hát ez az. Már 30éve be kellett volna vezetni.


    Ráadásul a rossz körülmények miatt az a gyerek már hátránybol indul és nem is csoda, h oda jut ahova..

    előzmény:
    évi* (8)
    2014-12-19  09:54
  19. 2014. december 19. 09:548.

    És az a durva, hogy pont nekik még könyörögni is kell, meg erőszakoskodni velük (lásd CSP elvonás), hogy vigyék már oviba a gyereket, hadd foglalkozzon már vele valaki, hadd etesse már meg valaki...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (7)
    2014-12-19  09:52
  20. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2014. december 19. 09:527.

    Akinek ennyire számít az a párezer forint, ne szüljön még egy gyereket.


    Amúgy ez most kivételesen egy jó ötlet, ugyanis azoknak szeretnék felnyitni a szemét, akik a faluszélén kallódnak és anyuci potyogtatja a kölköket sorban, az életszínvonaluk meg a béka segge alatt van és csak az állam pénzén élősködnek. És ha majd el kezd oviba járni a gyerek, rájön, hogy a putrin túl is van világ. 

    előzmény:
    pinterne85 (2)
    2014-12-19  08:17
  21. 2014. december 19. 09:506.

    Bocs, nem náluNk, hanem náluk. Enyém oviban van CSP-től függetlenül.

    előzmény:
    évi* (5)
    2014-12-19  09:47
  22. 2014. december 19. 09:475.

    Inkább annak szívás, aki egyáltalán nem vinné a gyereket, csak pl. 4 évesen. Nálunk döntéshelyzet, hogy mi ér többet: a CSP, vagy az, hogy otthon marad a gyerek.

    előzmény:
    pinterne85 (2)
    2014-12-19  08:17
  23. 2014. december 19. 09:464.

    Szerintem ezzel semmi gond nem lesz. Ahol normális az óvoda és a család kapcsolata, ott semmi fennakadást nem fog okozni. Úgy gondolom, hogy azok óvodába "kényszerítése" a cél, ahol magasról tesznek a gyerekre.


    Mi pl. május végétől megyünk nyaralni, ovivezetőnek már most szóltam, ő meg mondta, hogy persze, hajrá.


    Ha 1-1 napot nem megy a gyerek, akkor telefon a titkárságra, hogy élünk, de ma jobb dolgunk van. :-)

    előzmény:
    pinterne85 (2)
    2014-12-19  08:17
  24. 2014. december 19. 08:293.

    Az előző kormányok is össze-vissza ötleteltek mindenféle eszetlenséget csak azért, hogy arról beszéljen a nép, ne az igazi gondokról (gumicsont), de ők legalább ezeket nem vezették be egytől egyig.

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-12-19  08:17
  25. 2014. december 19. 08:172.
    És kapnak szabit az ovisok az igazolatlan helyett mint a munkába járó dolgozó emberek??? Ha netalántán fáradtak és aludni szeretnének reggel mert egész éjjel öcsi üvöltött mert jön a foga??? Csak kérdezem???

Címlap

top