Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hogy hozzam szóba?

Pillangó02
Létrehozva: 2015. július 11. 13:01

Sziasztok!


 Van egy tündéri keresztlányom (bátyám kislánya) , tényleg egy csoda, szép, okos,  viszont azt tapasztalom, hogy  nagyon önző, akaratos. 


 Lassan három éves lesz és  ha valami nem úgy van, ahogy Ő akarja képes elvetni magát a földön, és üvölt, mintha ölnék.  


Hétvégente egy napot nálunk tölt,  beleértve az éjszakát is.   Nincs is vele semmi gond,  eljátszik a gyerekeimmel,  fürdenek együtt, fekszenek együtt, játszanak együtt.  


Ma pl.  rajzoltak,  Ő magához vette az összes színesceruzát és nem adott belőle  senkinek. "Enyém mind!"   És hiába kérték szépen a gyerekeim egyet sem adott belőle nekik.   Tegnap ugyanezt eljátszotta az építőkockákkal,  pedig abból aztán van vagy ezer darab.   Ha az egyik gyerek a kezébe vett egyet máris hisztizni kezdett, kikapta a kezéből, volt, hogy meg is ütötte.  


 


A kérdésem az,  ezt hogyan mondhatnám el az anyukának, anélkül, hogy megbántanám?   Mert valljuk be, senki sem szeret rosszat hallani a gyerekéről.  Én meg nem akarom megbántani.  


 Itt kezeltem a helyzetet,  nem engedtem neki,  hagytam, hogy üvöltsön,  elvettem az összes színesceruzát tőle,   majd szétosztottuk igazságosan.   Akkor is hisztizett, akkor is üvöltött, mert mind kellett volna neki,  de nem engedtem.   A gyerekeim odaadták volna az összeset, de azt sem engedtem.     Imádom a kislányt, de megértem, hogy miért nem szeretik a bölcsiben.    


 


Hogy kezdjek bele ezt megbeszélni az anyukájával, hogy ne bántsam meg? 

  1. 2015. július 11. 18:3226.

    Szerintem sehogy.


    Ha nálad van valamilyen élethelyzet, akkor oldd meg, ha az anyukánál adódik valami probléma, az meg őrá tartozik.


    Egyébként hároméveseknél ez teljesen szokásos viselkedés. Verekedni ne engedd, de ha begyűjti és nem akarja odaadni a játékokat a többi gyereknek, akkor hagyjad, hadd trónoljon a gyűjteményén. A többieknek meg legyen készenlétben valami más érdekes játék.


    Egyébként meg ők is oldják meg egymás között.

    előzmény:
    Pillangó02 (1)
    2015-07-11  13:01
  2. 2015. július 11. 18:2725.

    Egyet értek veled.


    Topikindító: ha te a  te otthonodban kezelni tudod a  helyzetet, akkor nem biztos, hogy szólnod kellene. A kislány szépen megszokja, hogy nálatok mit lehet és mit nem, otthon, meg ha ráhagyják, hát csináljon amit akar...Fölösleges szólni, ha úgyis le tudod meccselni a  dolgot a  gyerekkel, mert csak sértődés lesz belőle.

    előzmény:
    soleluna (5)
    2015-07-11  13:48
  3. 2015. július 11. 18:2524.

    Sajnos sok szulo, aki a nevels nelkuli elveken hagyja felnoni gyereket ugy gondolja, es nyiltan az ember pofajaba is vagja; hogy az o haza az o vara es ott az o szabalyai szerinti nem nevelesi elvek vannak, es ez igy jo a gyereknek is, pont. Gyereknek nem kell hazimunkat vegeznie, hisztizhetr, mapa eppen melyik cipot adja fel ra...stb.....

    előzmény:
    Sissi52 (22)
    2015-07-11  18:15
  4. 2015. július 11. 18:2023.

    Kerdd meg batyadekat, hogy a hetvege masodik napjan par orara ok vigyazzanak a Te gyerekeidre. De ne naluk, hanem nalatok. Csak 1-2 hetvegerol legyen szo, es tenyleg csak par ora! Addig ti a ferjeddel menjetek el strandolni/mozizni/ebedelni/romantikazni 2ecsken. Mikor hazaertek, kerdezzetek meg, a Ti gyerekeitek hogyan viselkedtek stb.-ha gond volt veluk es elmondjak, legy halas az infoert! A sajat gyerekuk viselkedest nem otthoni kozegben meg ugyis latjak onmaguktol, es kezelni is nekik kell, tehat nem kell elmondanod sem a problemadat!


     De ha tenyleg annyira problema Neked meg a gyerekeidnak az egesz, akkor mint Sissi is mondta, ne vigyazz tobbet a mas gyerekere, legyen eleg a tieidet nevelni !

    előzmény:
    Pillangó02 (1)
    2015-07-11  13:01
  5. 2015. július 11. 18:1522.

    Ha neked szolnak, hogy a gyermeked nem tud viselkedni vagy rosszul viselkedik, es te ezt szemelyedben valo sertesnek veszed, sulyos hiba, gyermekednel meg olajat ontesz a tuzbe. Ahelyett hogy megprobalnad korrigalni a nevelesi hibadat. Ha nem,a vegen ugyis a gyermek isszameg a levet, ha majd kikerul a tarsadalomba es ott nem vehet el semmit buntetes nelkul mastol.


    Ez nem tokeletlenember kerdes, hanem majomszeretet. Nem esik jol, hogy az embernek rongy kolyke van? hat nem. De tudomasul kell venni es valtoztatni kell rajta.

    előzmény:
    Zsánna (16)
    2015-07-11  17:42
  6. 2015. július 11. 18:0921.

    Ja, de ha mar a bolcsibol is szoltak, hogy a tobbi gyermek nem szereti az ilyenfajta viselkedes miatt, akkor en osszekapnam magamat.

    előzmény:
    Zsánna (14)
    2015-07-11  17:37
  7. 2015. július 11. 18:0720.

    Nem tom, mikor, ha mar nem a kezdet kezdeten kell elkezdeni megtanitani a gyermeket arra, hogy ez a tied, az meg a mase. !!!Szulo feladata!!! Es nem verjuk, nem vessszuk el eroszakkal, ami a mase. Nina, hogy epelmeju ember nem szereti az ilyet.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_556636 (18)
    2015-07-11  17:53
  8. 2015. július 11. 17:5619.

    Ha tudnam, min viaskodsz, eskuszom!!! En is azt irtam, hogy dehogy szoljon, csak ne erjen ra ezentul a hetvegejet mas neveletlen gyerekevel tolteni, mikor az ovei jolneveltek, nem okoznak neki gondot. Nevelje mindenki a magaet. Ahogy neki jolesik. Es elvezze.

    előzmény:
    Zsánna (16)
    2015-07-11  17:42
  9. Torolt_felhasznalo_799254
    Torolt_felhasznalo_799254
    2015. július 11. 17:5318.

    egyébként valószínűleg már a bölcsiből is kapott visszajelzést anyuka, ha már tudvalevő, hogy a gyereket kiközösítik a viselkedése miatt.

    előzmény:
    Pillangó02 (1)
    2015-07-11  13:01
  10. Torolt_felhasznalo_799254
    Torolt_felhasznalo_799254
    2015. július 11. 17:4917.

    a tény az nem kritika. a minősítés a kritika. ha ti. elmondja a történteket szárazon, az nem kritika, hanem tény.

    előzmény:
    Zsánna (16)
    2015-07-11  17:42
  11. 2015. július 11. 17:4216.

    Nem tegnap óta ismerik egymást, oké, de vannak akkor is dolgok, amik nagyon rosszul tudnak esni.


    Nem vagyok elfogult, nem is voltam, de másoktól mégis nehezen tűröm a kritikát, még a kutyáimat illetően is, nem a gyermekemet.


    Vannak ilyen nem tökéletes emberek is, bezony ám!

    előzmény:
    Sissi52 (12)
    2015-07-11  17:33
  12. 2015. július 11. 17:3815.

    Ne mondd sehogy anyukanak, hanem nevelgesse akkor o hetvegen, ahogy o akarja. O majd meglatja, mire jut. Te meg eld szepen es nyugodtan a sajat eletedet, ha nalatok beke van. Mas balhejaval ne keseritsd az eleteteket. Van bajod? nincs. Akkor csinalsz magadnak????

    előzmény:
    Pillangó02 (1)
    2015-07-11  13:01
  13. 2015. július 11. 17:3714.

    Egy pld. egyke gyermeknél a szülő ezt soha nem veszi észre otthon, csak ha több gyermekkel játszik.


     

    előzmény:
    Sissi52 (12)
    2015-07-11  17:33
  14. 2015. július 11. 17:3413.

    Ez a kicsi egy semmire nem tanított,mindent ráhagyó szülők egyke gyereke. NEM az egyke lét az alapprobléma,hanem a mindent ráhagyunk,valamiért nemtörődöm magatartás a szülők részéről. Ezért ez a kicsi az első dackorszakát éli ilyen végtelenül önző,neveletlen,utálatos,akaratos módon. Figyelem felhívás a részéről?


    A gyerek bölcsis hétközben,hétvégén meg ráadásul lepasszolják a szülők valamiért. Az a kicsi szerencséje,hogy pont egy olyan szerető,gondoskodó családba passzolják,ahol egy hasonló korú(?) testvérpár van,ahol törődnek,tanítják a gyerekeket. De az anyai,szülői szeretetet,törődést nem helyettesíti és sztem ezért is ilyen kis utálatos,antiszociális ez a gyermek.


    Mikor van ez a kicsi az édesanyjával,a szüleivel? Ők mikor szeretik??

    előzmény:
    Pillangó02 (1)
    2015-07-11  13:01
  15. 2015. július 11. 17:3312.

    Most nem tudom, mit kell demonstralni, nem tegnap ota ismerik egymast.


     

    előzmény:
    Zsánna (9)
    2015-07-11  16:40
  16. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2015. július 11. 17:2611.


    Ennek csak az lenne az eredménye, hogy egymás gyerekei tetteit  szúrós szemmel figyelnétek és  jönnének/mennének a megjegyzések.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (10)
    2015-07-11  17:25
  17. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2015. július 11. 17:2510.

    Ha szóba hozod, az tüske lesz kettőtök között, mindig megmaradó.


    Ennek csak az lenne hogy egymás gyerekei tetteit  szúrós szemmel figyelnétek és  jönnének/mennének a megjegyzések.


     


    Amúgy még mindig nem értem, hogy lehet azt kijelenteni egy 3 éves kicsiről hogy nem szeretik a bölcsiben.


    Ki mondja ezt és miért mondja?


     

    előzmény:
    Pillangó02 (1)
    2015-07-11  13:01
  18. 2015. július 11. 16:409.

    Nem olvastam a hozzászólásokat, csak az indítót, ha ismétlek, sorry.


    Ne hozd direkt szóba, nem tudod úgy megtenni, hogy ne maradjon kellemetlen emléke. Amikor együtt játszanak, a gyermekeiddel, és a kislány szülei is ott vannak, és várhatóan ismétlődik mindenki előtt a bespeizolós eset, akkor kell okosan, finoman a helyzetet kezelni. Az édesanyja reakciója meg megmutatja, kell-e még róla beszélni, vagy a szemléltetés is elég volt. Ennél diplomatikusabb helyzet szerintem nincs.

    előzmény:
    Pillangó02 (1)
    2015-07-11  13:01
  19. 2015. július 11. 15:008.

    Nem igaz.


     

    előzmény:
    mancika (6)
    2015-07-11  14:43
  20. 2015. július 11. 14:597.

    Hat beleszolni szerintem sem kell senkinek, aki nem tud gyermeket nevelni, az egy beszolastol nem fog.


    Semmifele eroszak nins ott,ha egy felnott elosztja igazsagosan a szinesceruzakat, hogy mindenkinek jut 3, ha egy gyerek elveszi az osszes tobbi gyereket. Sot, tokeletes kovetkezetesseg. TI gyerekei hajlamosak bedolni az eroszaknak.


    Gondolom, a bolcsis gyerekek nem mulyak, es nem szeretik, ha egy gyerek eleveszi toluk az osszes jatekot majd meg meg is veri oket. Szimpla, nem? Semmifele erzelmekre nem kell gondolni itt a szereti szo hallatan.


    Megoldas, en sem vallalnam tobbe hetvegere a gyermeket, amikor is szepen, bekesen tudnam eltolteni a hetvegeket a sajat gyermekeimmel, minek hianyozna nekem mas emberek balheja?


    Megoldas lehetett volna meg a szinesceruzas ugyre: jo, akkor a tied az osszes szinesceruza, rajzolgassal,  ti meg gyermekeim gyertek velem parnacsatazni vagy ki a konyhaba sutit sutni, o meg rajzolgasson. Gondolom, egyedul lenni mar nem orult volna a gyozelmenek.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (4)
    2015-07-11  13:43
  21. 2015. július 11. 14:436.

    Szerintem nem ezért nem, szeretik. Ebben a korban s, Intel minden gyerek önző,akaratos 

    előzmény:
    Pillangó02 (1)
    2015-07-11  13:01
  22. 2015. július 11. 13:485.

    Ha te tudod kezelni a helyzetet, mikor a gyerkőc nálatok van, akkor a kislány előbb-utóbb meg fogja érteni, hogy nálatok ezek a szabályok, és ti nem engedtek mindenben neki. És e szerint fog viselkedni. Az oviban, bölcsiben is elfogadják a gyerekek a szabályokat, még ha teljesen mások is, mint az otthoniak. Lehet, nem is kéne szólni, ha a szülők úgy döntöttek, hogy nem következetesek, akkor azon te nem tudsz változtatni és a végén még sértődés lenne belőle. A kislány próbálgatja a határokat, hogy nálatok mit szabad, meddig mehet el. A határok pedig tőled függnek.

    előzmény:
    Pillangó02 (1)
    2015-07-11  13:01
  23. Torolt_felhasznalo_176902
    Torolt_felhasznalo_176902
    2015. július 11. 13:434.

    Ne szolj bele , hogyan neveli. Nem tartozik Rad.
    Harom evesen tul kicsi ahhoz, hogy megertse a Te torvenyeidet.
    Az eroszakot reszedrol megertette. Veled mindig csak bogni fog.
    Ha Te nem vagy kepes arra, hogy kedvesen elmagyarazva megoldjal egy ilyen kicsi konfliktust eroszak nelkul , a legjobb az , hogy a kicsi traumatizalasa helyett tartozkodj attol, hogy magadhoz vedd hetvegen.
    Ennyi.
    Uralkodni, parancsolgatni, kijelolni "rossz"-nak, "megerteni" miert nem szeretnek egy harom evesnel kisebb gyereket a bolcsodeben ...elkepeszto


     

    előzmény:
    Pillangó02 (1)
    2015-07-11  13:01
  24. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2015. július 11. 13:413.

    Hogy érted azt, hogy nem szeretik a bölcsiben?


     

    előzmény:
    Pillangó02 (1)
    2015-07-11  13:01
  25. 2015. július 11. 13:372.

    Dackorszak anyuka tudja. Jól tetted ahogy tetted. Otthon valószínűleg rá szoktak hagyni hogy ne hisztizzen.oszinten mondd el 

    előzmény:
    Pillangó02 (1)
    2015-07-11  13:01

Címlap

top