Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Elcses*ett családok
Létrehozva: 2016. Április 7. 13:29
Sziasztok,
egy kis közvéleménykutatást szeretnék végezni, mindenkinek elcseszett a családja? Két elcseszett családból érkezett pár teremthet magának normális életet, családot, vagy akaratlanul is elkövetik a szüleik hibáit? Vagy van még remény?
Lassan közeledvén a 30hoz még mindig nem érzem, hogy milyen önálló, erős vagyok, és hogy szeretnék mondjuk gyereket (miközben a párom már nagyon vágyna rá). Gyerekkorom óta várom, és bízom benne, hogy már nincs sok hátra, már nem kell sok, és jó, jobb lesz. Gyerekként egy alkoholista apa zúzta szét a családunkat, ami így felnőve egyébként elég elcseszett volt. Értsétek, a szülők nem nagyon foglalkoztak velünk, a lelkünkkel, nem adtak segítséget szinte semmihez, kb. old meg magad. Tény, hogy ettől igen korán felnőttem fejben, és elég korán kialakult a menekülési, változtatási vágy. A válás után a húgom viselkedése, valamint anyám és a húgom civakodásai tették tönkre a hétköznapokat, és egy mostohaapa képbe kerülése sem segített a dolgon, lévén, ő sem egy észkombájn. Nekem szerencsére sikerült otthonról eljönnöm, de tudom, hogy a mostohaférj bántja az anyámat, lerúgja az ágyról, megtépi a haját, és hasonlók. A húgom a mai napig nem dolgozott egy napot se, és valószínűleg nem is fog. Az otthoni érzelmi terror náluk kb. mindennapos. Közben olyan dolgok derülnek ki, mint, hogy anyai nagyanyám anyámmal a kútba akart ugrani több alkalommal, ha rossz jegyet hozott haza, az asztalba verték a fejét. Annyira megdöbbentő ezeket hallani, mert gyerekként a nyarakat itt töltöttem, és én semmit nem érzékeltem ezen régi "agresszióból".
Párom részéről nem ennyire súlyos a helyzet, de ott is történtek dolgok. Anyja gyerekkorában volt, hogy elindult a gyerekekkel a vasútra, hogy öngyilkos lesz, egy búcsúlevelet hagyott otthon a férjnek. Arról nem is beszélve, hogy nagymamája perli őket, mondván, a menyével (párom édesanyjával) nem lehet együtt élni, és ezért neki tartásdíjat fizessenek. Évek óta megy a pereskedés ezen a hülyeségen.
Túl sokat akarnék azzal, hogy normális életem legyen? Próbálok már nem belefolyni az ő életükbe, hogy ezzel kíméljem meg magam. Mert ha rágondolok, csak sírhatnékom támad. Létezik egyáltalán normális család? Vagy mindenhol vannak ilyen súlyos dolgok, amik a hétköznapokra, a jövőre rányomják a bélyegüket?
Meséljetek!
A vér szerinti családomban (szülők + 1 db tesó) én is csalódtam.
Ülünk otthon sírunk éljük fel az örökséget + engem próbáltak sakkban tartani mint az egyetlen dolgozó embert.
Sorry, nem arra gondoltam, hogy a gyereket a családra kell nyomni.
Csak arra céloztam, hogy normál esetben ketten nevelik a gyereket, nem egy nő egyedül, hanem pl van apja is aki kivezsi a részét a dolgokból, és úgy a normális.
nem túlsok jó vérszerinti családot láttam
de hallottam rengeteg mocskolódást
főleg örökség ügyben
mi 4 vagyunk kistesók, nem vérszerintiek
soha nem egy kasszán kellett osztoznunk, millió vita így ki volt lőve
mindenkinek saját öröksége van, így ez sem gondokozó
mindegyikünk azt tanult amit akart, mert nem esett meg, hogy nincs valamelyikre pénz, mint sok vérszerinti tesóknál
így csak a jó része volt mindig köztünk a tesóságnak
Sokszor így van...
De ahogy érzel,gondolod,nyilván.
abban igen, hogy nem adtam fel a szabad életem egy vérszerinti családért
mert hogy a vérszerintiség nekem semmit nem jelent
és ahogy látni az legtöbbször csak bajok, nyűgök cívódások táptalaja
kell a töknek
Akkor veled megszakad kör és elindul(hat) egy újabb változás.
Deviáns vagy.
az én családom sok százévenát a hitbizományát gyarapította és hagyta az utódokra
én meg pont leszarom az utódlást
ráhagyom arra akit érdemesnek tartok rá és neki az elődei nem hagytak semmit
ennyit az összes normáról
Mi az a norma?
A többség által elfogadott értékrend... És ez mindig változik. Családon belül, környezeten belül, társadalmon belül.
ja mondjuk nekem nem volt gyerek ügy
de ha lett volna, akkor se a családra nyomtam volna és nem csak azért mert 7000km a távolság, hanem azt én nem is kívánnám el
feleség gyerekezik, ha neki az volt a vágya hogy legyen és tart még mellé dadát
No ez természetesen igaz.
Mindenütt van gond, vagy kissé abnormális eset, sőt normális emberek is kelhetnek ki magukból.
Olvasom a "Mérgező szülők" c. könyvet. Ajánlom nagyon!
A kérdésre a válasz: Ha elég közelről nézed, igen. Minden család elcs*szett.
Életszakasztól függ.
Pl kisgyerekkel egyedül nem könyebb, mint családban.
Barátok meg akkor nem voltak, mert mindenki a saját kisgyerekével, férjével volt elfoglalva.
A Te általad leírt élethelyzetben elhiszem, h teher a család :-(
egyedül könnyebb
akkor nem nyüstöl senki a nyűgjeive
én nagyon jól elvoltam egyedül a teendőimmel
és barátokkal szabadidőben
már csak az anyám él
de lassan 2 éve elbaszta a kellemes életem a betegsége
hiányzott ez nekem nagyon
Általánosságban persze így van.
De konkrétan a társadalom nem így működik.
Nem kívánom senkinek, de éltem már át pl betegséget kórházat egyedül kisgyerekkel, amikor pl egy pohár víz jólesett volna, vagy pár jó szó.
Én azt gondolom, hogy egyedül létezni a társadalomban ha nem is lehetetlen, de testet-lelket felörlő.
Eleve nem egykeresős családmodellre vannak tervezve a dolgok, az érzelmi oldaláról meg nem is beszéltünk a dolgoknak.
Szóval kövezzetek meg, de azt mondom, persze létezhetsz érzelmek és kölcsönös támasz nélkül, de családban könnyebb.
nem kell sehova tartozni
tartozz magadnak azzal, hogy a különb legyél a körülötted lévéktől
és ne idomulj másokhoz
az embert ne mások szeretete éltesse
hanem magát tudja szeretni, mert a mércéjének eleget tesz
Sziasztok!
Magam is gondolkoztam sokat az utóbbi napokban ezen.
A mi családunk (szülők, tesóm) látszatra normálisak. Viszont ha megkapirgáljuk a felszínt...
A dolog lényege, hogy bennem ez felnőttként, 30on túl tudatosult, mikor rossz helyzetben voltam és lelki támogatást sem nyújtottak, hanem belémrúgtak mikor a földön voltam.
Hosszan lehetne részletezni a körülményeket, de a lényeg, h "vén" fejjel is nagyon nehezen emésztem, mintha nem tartoznék sehová.
persze van magyarban élőből is valamennyi akik nyugaton szalonképes emberek
de maga az ország soha nem volt az és nem is lesz az
ÉS NEM is látják mi a baj velük
így gondolom egyénileg is
Szerencsere vannak azert kivetelek gondolom otthon is de sok mindenben befolyasolja az embereket az altalanos kozerzetuk sokan ezt aztan a csaladjukon vezetik le, vagy a barataikon.
Sot sokszor az "oszinteseg neveben" viselkednek olyan bunkon hogy csak figyel az ember de nem erti mi a problemajuk.
Egy embernek a szülei vagy példák vagy épp ellenpéldák lesznek függetlenül attól hogy milyen élete volt neki gyerekként.
Sajnos sokan követik a szülők rossz példáját.
Viszont ez kizárólag azon múlik mennyire akarat gyenge vagy épp erős akaratú az illető.
Nálunk mindkettőnknél elég gázos volt a családja. Én tudtam milyen NEM akarok lenni. És a párom sem akar az apjára hasonlítani. Mi már 24 éve együtt vagyunk vannak gyerekeink is és bár vannak zökkenők, de nem követjük el azokat a hibákat amiket a szüleink.
Nekem eléggé elcseszett egy gyerekkorom volt...tulajdonképpen a bántalmazás összes fajtáját elszenvedtem...nem kívánt gyerek voltam, 18 éves koromig büntetlenül vertek, éheztettek, kirekesztettek, nem tudtam, mi az a szeretet, apám szexuálisan zaklatott, 12 évesen megerőszakolt, testvéreim is kirekesztettek, bántottak, stb...ezután mikor kiraktak otthonról az utcára, sokszor felmerült bennem, tudok-e egyáltalán létezni a világban? egyszer, majd ha lesz gyermekem, tudok-e anya lenni, minek után soha nem tudtam, milyen egy anya...ma van egy 11 éves gyermekem, s bár a gyerekkorom elcseszett volt, én azt az utat választottam, hogy a gyerekemét nem cseszem el...nem követem el azokat a hibákat, bűnöket, amelyeket elkövettek ellenem...szerencsém van, mert egy nagyon okos gyermekem van, Akit mindennél jobban szeretek...azt szoktam mondani, ha kapsz egy pofont, a fájdalom tudatában a te döntésed, hogyan mész tovább...osztogatod te is a pofonokat vagy nem. szóval, szerintem nem lehetetlen két elcseszett család hátteréből egy szuper családot létrehozni :)
Igen, létezik, a mi családunk normális volt, a pároméké is, és van olyan ismerősöm, akinek szintén.
De az emberek többségére sajnos az jellemző amit leírtál. Alkohol, brutalitás, a családtagok semmibe vétele, lenézése, megcsalások sorozata...
Az osztálytársaim közül többen kék foltokkal jártak az iskolába és bizony meséltek. Ritka kivétel voltam, én lettem a kakukktojás, mert rám nem emeltek kezet a szüleim, nem dorbézoltak, a tanárok azt mondták a szüleimnek rólam és a tesómról, hogy ez a két gyerek nagyon rendben van lelkileg.
Döbbenet látni és hallgatni hogy emberek, családok, milyen alja módon viselkednek egymással, gonosz primitív rosszindulattal teszik tönkre egymás életét.
Nőjjél fel végre, az hogy menekülni, kitörni akartál, nem egyenlő azzal hogy korán felnőttél. Az csak a sérülésedet mutatja. Fáj neked hogy édesanyáddal hogyan bánik a férje, de az az ő élete, ő választotta azt az embert.
Attól félsz talán, hogy majd a te családod is szétesik ha szülsz? Ha nem bízol meg a férjedben, az már régen rossz.
lehet, minden lehet
de, ha biztosra akarsz menni, akkor egy almalétől jobban leszel.
a zöld-ség nem akadály.
már ha képes látni mi a rossz
például a magyarok azonrésze akik leléptek az országból tudnak szalonképesek lenni a nyugati civilizációban
de akik magyarban élnek azok nem
Remelhetoleg a szereplok levontak a tanulsagokat es normalis csaladot fognak teremteni. A negative pelda is jo arra hogy mit NE ismeteljunk majd meg a sajat eletunkben.
Mi a ferjemmel ilyen "elcseszett" csaladokbol jottunk, es sikerult normalis csaladot kialakitanunk, bar nem teljesen de minden ember maga felel felnottkent a cselekedeteiert. a szuloi haz, csalad, minta es bizonyos fokig meghatarozo lehet de intelligens ember tudja magat fuggetleniteni a negative peldatol, es mas eletet alakitani maganak.
Nem lehet folyton visszamutogatni a gyerekkorra meg a szulokre. Amikor az ember eleri a felnott kort attol fogva onmaga a sorsa alakitoja es felelose. en igy gondolom.
Persze sokkal jobb rendezett biztos szereto csaladbol indulni de az altalad felhozott peldak ellenere is alakithato egy normalis csaladi elet. Talan nagyobb erofeszites es ontudat kell hozza de feltetlenul elerheto cel.
Két elcseszett családból érkezett pár teremthet magának normális életet, családot, vagy akaratlanul is elkövetik a szüleik hibáit? Vagy van még remény?
egy embert ismerek aki már gyerekként tudta hogy anyja apja bunkó és a 18. betöltésekor örökre megszakította velük a kapcsolatot
és normális családja lett
de a többség olyan szar amilyen szarban szocializálódik
akkor is ha ő több iskolát végzett