Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nekem kell megoldanom?

leeexy
Létrehozva: 2018. október 27. 23:17

Sziasztok!


Olyan kérdésem lenne, hogy olyan helyzetben vagyunk a fiam apjával, hogy 4 éve külön élünk, de megvan a láthatási joga. Ezzel eddig semmi baj. Viszont idáig közelebb laktunk, de most elköltöztünk a fiammal messzebbre. Most ap apjának oda-vissza kb 140 km-t kell autózni. Pénteken jött a gyerekért és kiakadt, közölte, hogy valamit csináljak, mert ez neki sok. Szóval a kérdés az, hogy nekem kell megoldanom? Van olyan, hogy egy bizonyos km felett vigyem el neki egy db-ig? Hogy működik a dolog?

  1. 2018. október 29. 15:3226.

    Látom, totál elbeszélünk egymás mellett. Jelen szituban mind a kettő félnek vannak problémái. (Hogy kinek nagyobb és melyik fél mennyiben felelős értük, most totál mellékes) Mindenki oldja meg a sajátját, pusztán ennyit mondok. Ha anyuka kizárlólagos kötelessége, hogy a gyerek és saját maga mindennapjait megoldja apuka gyerektartási pénze nélkül, akkor miért kell még a láthatás anyagi terheit is  anyukának magára vennie? Apuka is nyugodtan közelebb költözhet, senki nem gátolja ebben. Anyuka meg oda költözik, ahol a gyerek jobb életének biztosítását reméli/biztosítani tudja, ha már ez is az ő feladata maradt. Egyébként meg átmenetileg, amíg rendeződnek a dolgok, lehet a gyereket a mai technikai vívmányoknak köszönhetően, interneten keresztül is látni. Ha anyuka tud ide írni, akkor gondolom van internete, apuka meg intézi a sajátját. Sok gyereknek van átmenetileg távol/külföldön az egyik szülője és hasonlóan tartják a kapcsolatot.


     

    előzmény:
    cabron (23)
    2018-10-29  14:48
  2. 2018. október 29. 15:3225.

    Szóval akkor: Az apukának van egy párja, együtt élnek, dolgoznak mindketten, bejelentve. Apuka kőműves, szóval elméletben nem olyan rossz a fizetése. De ez az ő dolga. Mindkettőjüknek van autója, a párja most cserélte le a sajátját egy drágábbra. Úgyhogy nem hiszem, hogy éheznek, csak a gyerektartással csinálja ezt mindig. De nem látok bele a pénzügyeibe, meg nem is az én dolgom. Az az igazság, hogy nem nagyon töri magát, hogy többet láthassa a gyereket. Mindig a munkára hivatkozik. A szünetek feléből is csak a nyári meg a téli szünetet vállalja. Illetve nyáron is csak egy hetet. Nekem kellett megoldanom mindig, hogy hova tegyem a gyereket, ha nekem bekellett mennem dolgozni, de ő nem vitte el az ő hétvégéjén, meg a nyári szünetet is egyedül oldom meg, meg mindent... Régebben messengeren beszélgettünk, ha kellett, volt, hogy küldtem neki képeket a gyerekről. De egyszer csak letiltott, hogy inkább hívjam. (Mivel azért ugye fizetnem kell) Hát vannak fura dolgai. Egyszer felajánlottam neki, már nem most volt, mikor nem tudta elvinni a gyereket, mert nem volt pénze állítása szerint, hogy elviszem hozzá vonattal. De közölte, hogy dolgozik. Mindig a munkára hivatkozik, de ha gyerektartást kellene fizetnie, sosincs pénze. Nekem jelenleg nincs munkám, így pénzem se, hogy elvigyem neki. Viszont kezdek besokallni, hogy ezt is én oldjam meg. Ha nem tud gyerektartást adni, én oldjam meg, hogy beosszam a kis pénzem a mínusz 20.000 nélkül, hogy legyen mindenre, amire kell. (Előző munkahelyemen havi 100-at kaptam. Az nagyon kevés) Ha nem tudta elvinni az ő hétvégéjén, nekem kellett megoldani, hogy hova is tegyem a gyereket, mivel nekem kötelező volt minden hétvégén egy napot dolgozni. Nekem kellett megoldani azt is, hogy hogy mondjam meg a gyereknek, hogy apa most mégsem jön érte. Volt, hogy csak aznap reggel jelezte, hogy este nem tudja elvinni... Szóval nem nagyon van most pénzem arra, hogy még ezt is én oldjam meg. 

  3. 2018. október 29. 15:0124.

    Nekem ezzel az a bajom, hogy a gyerek szív. Nyilván, ha végképp nincs miből megoldani, akkor nincs, a pénz nem fán terem. Sajnálatos, hogy emberek gyereket vállalnak úgy, hogy egy válás esetén MINDKÉT szülőnek probléma hétvégente 140 km-t megtenni azért, hogy a gyerek az apját is és az anyját is élvezhesse. 


    Az is korrekt lenne az anya részéről, ha felvállalná a gyerek előtt, hogy a távolabbra költözéssel egy olyan helyzet állt elő, hogy neki is és apának is nehézséget okoz a hétvégenkénti láthatás megoldása, ezért ritkábban találkozhat az apjával. És persze mondja el, hogy mi volt a költözés oka, miért jobb ez így nekik. A gyerekek megértőek akkor is, ha első blikkre mérgesek a szülőre. 


    Én továbbra is azt mondom, hogy apuka hozzáállásától függetlenül én mindent megtennék, hogy a gyerekem az apjával lehessen, ha tudom, hogy szeret vele lenni.

    előzmény:
    Csend Ike (22)
    2018-10-29  14:39
  4. 2018. október 29. 14:4823.

    Azt értsd meg, hogy nem apuról és anyuról van szó, hanem a gyerekről, aki igényli az apukáját. 


    A szülők elváltak, anyuka távolabbra költözött a gyerekkel, apukának láthatási joga van. Nem tudom miért egyértelmű, hogy a láthatás megvalósítása kizárólag az apuka kötelessége. Szerintem az a normális, ha ezt felesben intézik. Ráadásul anyuka költözött távolabbra a gyerekkel. 


    A gyerektartást meg igenis hajtsa be apun. Szerintem ez ügyben is közeledhetnének az álláspontok, ha anyuka hajlandó lenne beszállni a gyerek hurcibálásába. 


    Azt nem tudjuk, hogy apuka milyen helyzetben van, de sejthető, hogy ő sincs túl rózsás anyagi helyzetben. Lehet, hogy ő is épp munkát keres, vagy albérletet fizet stb. Ezt miért nem veszed bele a pakliba?

    előzmény:
    Új élet (19)
    2018-10-29  14:17
  5. Torolt_felhasznalo_265455
    Torolt_felhasznalo_265455
    2018. október 29. 14:3922.

    Némi kényszerkitérő után vissza a témához.


    Én úgy látom,hogy szépen beszélsz a gyerekkel az apjáról,szívesen engednéd hozzá akár többször is.


    Most nincs lehetőséged könnyíteni neki mert nektek magatoknak sincs annyi amit még te tudnál felvállalni-mondjuk anyagilag.


    Nem kell hogy lelkiismeretfurdalásod legyen.Volt/van/lesz neked még egy sereg kemény dolog amit kénytelen leszel egyedül megoldani.


    Majd ha jobb helyzetben leszel, lépsz amit tudsz,mert ahogy látom a jószándék nem hiányzik belőled.


     

  6. 2018. október 29. 14:3821.

    Szánalmas vagy! Amit leírtál, abból tisztán látszik, hogy lövésed sincs arról, hogy ki vagyok. Mondjuk valószínűleg arról sincs, hogy te ki vagy...


    "Világos,hogy te,mint mindig,a hozzászólókba kötsz bele és nem elsődleges nálad a TÉMA!" 


    Ezzel is szépen bemutattad saját magadat. Ahogy az összes más hozzászólásoddal is, amit itt produkálsz! 

    előzmény:
    Csend Ike (20)
    2018-10-29  14:26
  7. Torolt_felhasznalo_265455
    Torolt_felhasznalo_265455
    2018. október 29. 14:2620.

    Nyugi,tudom kivagy és milyen álnickeken próbálsz operálni.


    A magam részéről mindig Csendike voltam,egyszer pedig valóban Csendike +  ra változtatnom kellett a nickem,mert elfelejtettem a jelszavam.


    Most pedig Csend Ike vagyok,mert így volt kedvem.Mindig megmondtam / leírtam itt is miért volt a nicknév változtatás, de név lényege mindig ugyanaz volt.


    A Csendike ++ pedig egy olyan görény regisztrálta a nevemben kb mint te vagy.Őt sikerül rövidtávon elhajtani és a Moderáció segítségével töröltetni a más nevében szemétkedő rohadékot.Lehet hogy épp te voltál.


     


    Amúgy pedig, igen!Telitalálat volt rád nézve az agyhúgyköves barom megjegyzés.


    Világos,hogy te,mint mindig,a hozzászólókba kötsz bele és nem elsődleges nálad a TÉMA!

    előzmény:
    Új élet (18)
    2018-10-29  14:13
  8. 2018. október 29. 14:1719.

    Nem tudom, hogy miről beszélsz. Szó sincs itt bosszúról. Annyiról van szó, hogy mindenki megoldja a saját problémáit. Úgy látom, az anyukának is van bőven mit megoldani (különösen úgy, hogy egy részét az apuka okozza azzal, hogy nem fizet rendesen gyerektartást), nem kell neki még az apukájéval is foglalkozni. A férfiaknak a nőket a gyerekkel a legkönyebb zsarolni, sok nő meg frankón bele is sétál ebbe. 


    Nem tanácsoltam, hogy nevelje a gyereket az apuka ellen, nem mondtam, hogy nehezítse meg a láthatást, sehol nem írtam ilyet! Pusztán annyit, hogy az apuka problémáját nem neki kell megoldania.

    előzmény:
    cabron (13)
    2018-10-29  10:39
  9. 2018. október 29. 14:1318.

    Nem én vagyok az aki Csendike, Csendike++ , Csend Ike és egyéb nevek mögé bújva ugrik minden topicra és tesz mindenféle idétlen emokat és lépten-nyomon nyögdécseli, hogy "kamu topic", "kezeltesd magad", Gigi(?) stb....


    Arról nem is beszélve, hogy mindenki magából indul ki, a "mindenféle agylövéssel itt okoskodó vén szar"-ok meg különösen

    előzmény:
    Csend Ike (14)
    2018-10-29  12:12
  10. 2018. október 29. 13:1817.

    Szia!


     


    Nem KELL. Ha tudtok találni kompromisszumot, az jó. Van itt pár jó ötlet :)

  11. 2018. október 29. 13:0216.

    A szülők anyagi helyzete sem a gyerek problémája. Nyilván apu sincs túl rózsás anyagi helyzetben, hisz fizet ugyan gyerektartást, de amennyit éppen tud, plusz jelezte, hogy sok neki ez a távolság. 


    Előfordulhat olyan helyzet (sajnos!), hogy nem fér bele egyikőjük esetében se anyagilag a gyerek szállítása, olyankor ezt meg kell beszélni a gyerekkel. Van a kapcsolattartásnak más módja is (telefon, skype) ideiglenesen. A lényeg, hogy a gyerek azt érezze, a szülei mindent megtesznek annak érdekében, hogy neki jó legyen. Ez kompromisszumokkal jár, és elképzelhető, hogy az egyik fél - bár megtehetné - kényelemből nem nagyon teper, akkor is a másiknak kell okosabbnak lennie, és, amikor csak lehet, megpróbálni megoldani a gyerek igényeihez igazodó feladatokat. 


    Bizony, az egót sokszor félre kell tenni, ha a gyerekről van szó. Bár nem tudjuk mekkora a gyerek, de azért az sem ördögtől való, hogy ő is értse meg a szülei aktuális nehézségeit. Az a fontos, hogy ne azt érezze, a szülei háborúznak, és ő az, akit ennek oltárán feláldoznak.


    A lényeg, hogy lehet az egyik szülő hülye, nemtörődöm, kényelmes stb., a másiknak nem kell ebbe beleállni és önérzeteskedni. Ha megtehet bizonyos dolgokat, akkor tegye meg!

    előzmény:
    Csend Ike (15)
    2018-10-29  12:18
  12. Torolt_felhasznalo_265455
    Torolt_felhasznalo_265455
    2018. október 29. 12:1815.

    Nem vagy rosszul bekötve, de a Ti-nak nem rózsás az anyagi helyzete.


    Márpedig egy sereg olyan település van,ahol a buszra sem szállhat senki ha nincs rávalója.Javasoltam én is,ha megteheti segítsen a helyzeten,de ezek szerint nem a szándék nincs meg benne,hanem nincs rá kerete.Amit meg is értek,hiszen akár csak egyetlen gyerek ellátása is komoly kiadással jár.Pláne hogy  ő éppen munkát keres.........l


    A hsz-iból kiderül,hogy éppen nagyon is szeretné ha a gyereke annyit találkozna az apjával,amennyit akar.Vicaverza ez nem így van.

    előzmény:
    cabron (13)
    2018-10-29  10:39
  13. Torolt_felhasznalo_265455
    Torolt_felhasznalo_265455
    2018. október 29. 12:1214.

    Látom magadra vetted.Érintett lehetsz...........


     

    előzmény:
    Új élet (10)
    2018-10-29  10:14
  14. 2018. október 29. 10:3913.

    A gyereke miatt. Ennyi és nem több. Nem a hétvégi apuka életét tenné könnyebbé...


    Tudom, manapság ez nem számít már. A lényeg, hogy az elcseszett életeket még jobban el lehessen cseszni bosszúállással, a saját kizárólagos érdekeink érvényesítésével akkor is, ha ennek a saját gyermekünk a legnagyobb áldozata. 


    Lehet rosszul vagyok bekötve, de én biztosan hajlandó lennék a kompromisszumra annak érdekében, hogy a gyerekem jobban érezze magát, ha már, mint szülők egy kicsit megrugdostuk azzal, hogy különváltunk. Magamban persze fortyoghatok, meg is mondhatom a véleményemet a volt férjemnek a szituval kapcsolatban, de nem hoznám még hátrányosabb helyzetbe a gyerekemet a vélt vagy valós sérelmeim miatt.

    előzmény:
    Új élet (11)
    2018-10-29  10:17
  15. 2018. október 29. 10:2112.

    Úgy látom, neked is van bőven megoldandó problémád, amiben a kedves apuka nem nagyon segít, sőt még súlyosbítja is őket (gyerektartás hébe-hóba fizetése). Ezt te próbálod megoldani. Talán - hasonlóan - ő is oldja meg a saját problémáit egyedül. Ja! És nőjön fel végre!

    előzmény:
    leeexy (8)
    2018-10-28  16:25
  16. 2018. október 29. 10:1711.

    Miért kéne neki bármit is tennie annak érdekében, hogy a hétvégi apuka élete könnyebb legyen? Az anyuka hétköznapi problémáinak megoldásában ki segít? Miért a nőknek kell megoldani mindent? Hová tüntek a Férfiak?


    Egyébként egy lehetséges megoldás: ha annyira szar a kedves hétvégi apukának ez a helyzet, akkor költözzön ő közelebb!

    előzmény:
    cabron (9)
    2018-10-29  08:10
  17. 2018. október 29. 10:1410.

    Gondolom te vagy az egyik "mindenféle agylövéssel itt okoskodó vén szar", akire nem kéne hallgatni

    előzmény:
    Csend Ike (5)
    2018-10-28  13:28
  18. 2018. október 29. 08:109.

    Én a helyedben azon lennék, hogy a gyerek lehessen az apjával, hisz magad mondtad, szeret vele lenni. Akkor is, ha úgy érzed, hogy ezért te több áldozatot hozol, mint a volt férjed. NE a gyerek igya meg a levét a szülei "marakodásának". Simán lehet olyan kompromisszumot kötni, hogy fele útig elviszed, és ott átadod neki. Akármilyen sérelmeid vannak, a gyerek szereti az apját, szeret vele lenni és EZ a legfontosabb!


    Viszont a gyerektartást vasald be rajta akár jogi úton, mert azt kötelessége fizetni mégpedig úgy, ahogy azt a bírósági határozat megállapítja. Ez is a gyereketek érdeke. 

  19. 2018. október 28. 16:258.

    Az az igazság, hogy jelenleg én is munkát keresek, szóval a gyerektartás is jól jönne, plusz nincs arra pénzem, hogy elvigyem elé vagy neki a gyereket, vagy hogy levonja a gyerektartásból.

    előzmény:
    Csend Ike (5)
    2018-10-28  13:28
  20. 2018. október 28. 16:237.

    Én engedném neki, hogy vigye többször is, ha szeretné, mert szeret nála lenni a gyerek, de nem akarja vinni. A gyerektartást meg úgy csinálja, hogy minden hónapban ad valamennyit, de van, hogy csak 5000-t, a 20-ból.

    előzmény:
    castaneasativa46 (4)
    2018-10-28  12:59
  21. 2018. október 28. 16:236.

    Én engedném neki, hogy vigye többször is, ha szeretné, mert szeret nála lenni a gyerek, de nem akarja vinni. A gyerektartást meg úgy csinálja, hogy minden hónapban ad valamennyit, de van, hogy csak 5000-t, a 20-ból.

    előzmény:
    castaneasativa46 (4)
    2018-10-28  12:59
  22. Torolt_felhasznalo_265455
    Torolt_felhasznalo_265455
    2018. október 28. 13:285.

    Dehogy kell neked megoldanod neki a problémát,hiszen nem 2000 km-rel odább költöztél.Pláne hogy a jogra hivatkozva a kötelezettségének is alig alig tesz eleget.


    A kedvező lakás- és munkalehetőség miatt természetes hogy költözni kell.Vége van a röghözkötöttségnek elég régen............


    Ha kedved van hozzá és anyagilag is bírod, segíthetsz neki, de ez csak rajtad múlik.


    Mivel a gyermekének sem adja meg azt amit a t.bíróság megítélt, gondolom te sem akarod elvenni a gyerek szájától a megélhetést.


     


    Másrészt pedig ne mindenféle agylövéssel itt  okoskodó vén szarokra hallgass.Ha kétségeid vannak, a gyámügy/családsegítő vagy ügyvéd segítségedre lehet jó tanáccsal.

  23. 2018. október 28. 12:594.

    Az a körülmény, hogy össze-vissza fizeti a tartásdíjat, nem jelenti azt, hogy a láthatási jog - ezért/!/ - sérül. Persze neked jogod és a gyermek érdekét szem előtt tartva ajánlatos is erre az illetékesek figyelmét felhívni. Én tanácsot kérnék a gyámügytől, vagy ebben járatos ügyvédtől.

    előzmény:
    leeexy (3)
    2018-10-28  09:52
  24. 2018. október 28. 09:523.

    Igen, pont azt tette pénteken. De semmi joga hozzá, tekintve, hogy a havi 20 ezer ft-os gyerektartást is összevissza fizeti, mert mindig csak egy keveset tud belőle odaadni, volt hogy így összejött neki 80 ezer ft-os tartozás. Meg sokszor el sem viszi a gyereket, mikor vihetné. Most is egy hónapja vitte el utoljára.

    előzmény:
    castaneasativa46 (2)
    2018-10-28  08:17
  25. 2018. október 28. 08:172.

    Miután a helyzetet Te idézted elő, jogilag elképzelhető. Mindenesetre jellemző, hogy a plusz cca.. 10 l benzin költségét az apuka az első alkalommal a szemedre hányja.

Címlap

top