Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Lekvár-cukorbet egeknek
2004-08-23 01:511.
Torolt_felhasznalo_733099
Létrehozva: 2004. augusztus 23. 01:51
Szia Mindenkinek!
Édesanyám cukorbeteg és azt találtam ki, hogy karácsonyra kap tőlem mindenfajta diabetikus házi lekvárokat. A dolog odáig jutott, hogy a gyümik szép sorban le vannak fagyasztva, de tuti, kipróbált recept nincs hozzá. Persze, ha logikusan gondolkozok, akkor felfőzöm a tisztított gyümit, hozzá a dr.Oetkeres cucc, végén édesítő, üvegbe vele. De egyrészt kipróbált recepteket szeretnék, másik problémám pedig az, hogy főzzem-e meg a lekvárt most, vagy majd csak karácsony előtt. (hogy meg ne romoljon) Milyen trükkök kellenek a hosszú eltarthatóság érdekében?
Kérlek titeket segítsetek! Olyan jó ajándékötletnek tűnik, de egyedül nem megy! Köszi

Pedig ma olvasgatni fogok. . . ha addig élek is! A Knorrt is megnézem. Azt még írd meg, hogy milyen országból való a Haas?
http://www. knorr. hu/termekek/termek_tartositok. php3
Megnéztem a papírján és csak az 1:1 és az 2:1 ben van az a keményített növényi zsír, a 3:1-ben nincs.
És ez az ami kicsi zacskó, csak a por, nincs benne a cukor.
És a 3:1 -re mondja, hogy édesítőszerrel is elkészíthető.
A Haas Quittin nagyon jól hangzik, de itt még nem láttam sajnos. . .
Agar-agar
Fehér tengeri alga. Nylonszálhoz hasonlít. Ha salátaként használjuk, 15 percig áztatni kell. Zselatin helyett is használják. Őrölt formában vegyszerüzletekben is kapható.
*****
A Haas Quittin 1:1 klasszikus zselésítő befőzőszer, melynek tartalma 1 kg gyümölcshöz + 1 kg cukorhoz elegendő, így 2 kg dzsem készíthető belőle. Ajánljuk a klasszikusan édes, házi jellegű lekvárok és dzsemek kedvelőinek ill. a savanykásabb gyümölcsökhöz pl. alma, áfonya, cseresznye, meggy, egres, ribizli, ringló, szeder.
Termékösszetevők:
savanyúságot szabályozó (citromsav), dextróz, sűrítőanyag (pektin)
Energiaérték:
1326 kJ (311 kcal)/100 g
Felhasználási javaslat:
A tasak tartalma 1 kg gyümölcshöz + 1 kg cukorhoz elegendő, melyből 1, 75 kg dzsem készíthető.
Haas Quittinnel az Ön dzsemje gyorsan elkészíthető és vitaminokban gazdag marad. Nagyon fontos, hogy először a gyümölcsöt főzze össze a Quittinnel, és csak ezután adja hozzá a cukrot!
1. A gyümölcsöt alaposan mossa meg, magozza ki, turmixolja vagy darálja le, majd ezután mérje meg.
2. A gyümölcspépbe jól keverje bele a Quittint.
3. Állandó keverés közben forralja fel (magas hőfokon) a gyümölcsös, Quittines keveréket.
4. A forrásban lévő péphez adja hozzá a cukrot, keverje össze, majd újra forralja fel, és forrástól számítva 5 percig főzze.
A Haas Quittin 3:1 extra cukortakarékos zselésítő befőzőszer 1, 5 kg gyümölcshöz + 0, 25 kg cukorhoz elegendő, s így 1, 75 kg dzsem készíthető belőle. Birshez, narancshoz, eperhez, málnához valamint azoknak ajánljuk, akik a gyümölcs természetes aromáját enyhe édesítéssel részesítik előnyben.
Termékösszetevők:
dextróz, sűrítőanyag (pektin), savanyúságot szabályozó (citromsav), tartósítószer (káliumszorbát)
Energiaérték:
1537 kJ (361 kcal)/100 g
Felhasználási javaslat:
A tasak tartalma 1, 5 kg gyümölcshöz + 0, 25 kg cukorhoz elegendő, melyből 1, 75 kg dzsem készíthető.
Haas Quittinnel az Ön dzsemje gyorsan elkészíthető és vitaminokban gazdag marad. Nagyon fontos, hogy először a gyümölcsöt főzze össze a Quittinnel, és csak ezután adja hozzá a cukrot!
1. A gyümölcsöt alaposan mossa meg, magozza ki, turmixolja vagy darálja le, majd ezután mérje meg.
2. A gyümölcspépbe jól keverje bele a Quittint.
3. Állandó keverés közben forralja fel (magas hőfokon) a gyümölcsös, Quittines keveréket.
4. A forrásban lévő péphez adja hozzá a cukrot, keverje össze, majd újra forralja fel, és forrástól számítva 5 percig főzze.
*****
Haas Quittin 2:1 Zselésítő befőzőszer
A Haas Quittin 2:1 cukortakarékos zselésítő befőzőszer tartalma 1, 25 kg gyümölcs + 0, 5 kg cukor segítségével 1, 75 kg dzsem előállításához elegendő. Azoknak ajánljuk, akik nem szeretik a túlságosan édeskés dzsemeket vagy akik kisebb kalóriatartalmú ételek fogyasztására törekszenek. A csipkebogyó, feketeribizli, őszibarack és sárgabarack mind olyan gyümölcsök, amelyek eredeti, karakteres ízük megőrzése érdekében közepes mértékű cukrozást igényelnek a befőzés során.
Termékösszetevők:
dextróz, sűrítőanyag (pektin), savanyúságot szabályozó (citromsav), tartósítószer (káliumszorbát)
Energiaérték:
1379 kJ (324 kcal)/100 g
Felhasználási javaslat:
A tasak tartalma 1, 25 kg gyümölcshöz + 0, 5 kg cukorhoz elegendő, melyből 1, 75 kg dzsem készíthető.
Haas Quittinnel az Ön dzsemje gyorsan elkészíthető és vitaminokban gazdag marad. Nagyon fontos, hogy először a gyümölcsöt főzze össze a Quittinnel, és csak ezután adja hozzá a cukrot!
1. A gyümölcsöt alaposan mossa meg, magozza ki, turmixolja vagy darálja le, majd ezután mérje meg.
2. A gyümölcspépbe jól keverje bele a Quittint.
3. Állandó keverés közben forralja fel (magas hőfokon) a gyümölcsös, Quittines keveréket.
4. A forrásban lévő péphez adja hozzá a cukrot, keverje össze, majd újra forralja fel, és forrástól számítva 5 percig főzze.
Haas
http://www. edhaas. hu/index. haas?mid=w020401
Zselésítő befőzőszerek
A finom gyümölcsökből készült lekvárokat és desszerteket mindannyian szívesen fogyasztjuk, ám sokan visszariadnak a befőzés időigényes, bonyolult folyamatától. Aki hamar szeretne ilyen finomságokkal kedveskedni családjának, annak figyelmébe ajánljuk a Haas Quittin zselésítő befőzőszer-családot.
Annak érdekében, hogy mindenki megtalálja a számára kedvező cukor-gyümölcs befőzési arányt, 3 különféle befőzőszert fejlesztettünk ki.
Fontos tudnivaló, hogy a Haas Quittin 2:1 és Haas Quittin 3:1 befőzőszer segítségével diétás lekvár is készíthető. Ebben az esetben használjon Haas Glukonon diabetikus édesítőszert és 1, 5 tasak Quittint tegyen a főzethez.
A Haas Quittin fő hatóanyaga a pektin. Ez a kocsonyásító anyag a gyümölcsök héjában található. Főzésnél a gyümölcssavak és a cukor hatására kicsapódik, lehűléskor kocsonyásodást eredményez. Mivel sok gyümölcs csak kevés pektint tartalmaz, gyakran hosszú főzési időre van szükség, amíg a lekvár sűrűsödni kezd. Ennek viszont a lekvár színe és íze látja kárát.
A Haas Quittinben lévő pektin zselésítő hatása miatt a főzési idő 5 percre csökken, használatával idő és energia takarítható meg. Ugyanakkor a pektinnek ill. a rövid befőzési időnek köszönhetően a gyümölcs eredeti íze is jobban érvényesül, értékes vitaminjai nem károsodnak a főzés következtében.
A Haas Quittin klasszikus zselésítő befőzőszer citromsav, tejcukor és pektin felhasználásával készül. Ez utóbbit almából, birsalmából és citromhéjból nyerjük. Így a legtisztább zselésítőszer - gyümölcsökből, kémia szerek felhasználása nélkül.
A Haas Quittin termékcsalád egyaránt alkalmas hagyományos lekvárok, nagyobb gyümölcsdarabokat tartalmazó dzsemek és homogénebb, a gyümölcs rostos levéből készült zselék elkészítéséhez.
összetétel:
fruktóz,
sűrítőanyag: pektin,
étkezési sav: citromsav,
tartósítószer: szorbinsav, dextróz
felhasználásával készült.
Zseléfix Szuper 3:1
A Dr. Oetker Zselírozó anyagokkal percek alatt bármilyen gyümölcsből kiváló minőségű lekvárt, dzsemet és zselét készíthet. A termékek gyümölcspektint tartalmaznak, melyek a lekvárok megszilárdulását segítik elő. Ez a természetes alapanyag hagyományos lekvárkészítés esetén órákig tartó főzés során fő ki a gyümölcsből. A Dr. Oetker termékek a hosszadalmas főzést 1-3 percre rövidítik. A gyümölcsök rostjai nem főnek szét, magyobb darabokban maradnak meg, megőrizve az értékes vitaminokat.
A Dr. Oetker Zseléfix Szuper 3:1 különösen cukortakarékos zselírozó anyag, melynél a gyümölcs mennyisége kb. háromszorosa a cukorénak: 1250 g gyümölcs mellé csupán 350 g cukor szükséges. Ezáltal a könnyű lekvárok különösen magas gyümölcstartalmúak lesznek. A siker kezdő háziasszonyoknak is garantált!
A termék egyedülálló tualjdonsága, hogy cukor helyett fruktóz (gyümölcscukor) ill. édesítőszerek felhasználásával is elkészíthetők alacsonyabb energiatartalmú lekvárok tudatosan táplálkozók, fogyókúrázók részére.
http://www. oetker. hu/webgate/ungarn/OetkerHU_WG5_3. nsf/FrameByKey/ACIA-5AYG4B-HU-p
Gyümölcsöző befőzés/ receptes könyv / pdf formátum
http://www. webconsult. hu/oetker/images/befoz_recept. pdf
Mikko!
És ezt mire alapozod?
Szörpre nincs tanácsom nem próbáltam.
Kuktában gőzölöléskor üvegekre rá van-e tekerve a teteje? Hagyományos fazékban fedővel, elérhető-e ugyanez a hatás? (anélkül, hogy az üvegecskék felrobbanjanak (műszaki végzetségem van: hőhatás -> túlnyomás -> robbanás))
Diabetikus szörpöt próbáltatok-e már készíteni? És ha igen, milyen sikerrel?
Bibic: lassabban növeli meg a vércukor szintet, mint a szõlõcukor, de napi 30 g-nál többet nem ajánlott belőle fogyasztani, és természetesen szénhidráttartalma megeggyezik a többi fajta cukoréval, tehát kötelezően bele kell kalkulálni a szénhidrát diétába.
Szilvalekvár: simán sütőben is készíthető, ha a magozott szilvát a tepsiben lassú tűznél, néha kevergetve készítjük, a víz elpárolog az édes gyümölcs visszamarad és így cukor sem kell hozzá mégis finom édes. Aztán üvegekbe tölthető, gőzölés a kuktában és ez is eláll jó sokáig.
Szia Mikkó!
Én is agar agarral csinálom semmi édesítőszert nem teszek bele, az üvegeket lezárva kuktában 20 percig gőzölöm így több évig eláll. Sok kis üveget töltök meg eper sárgabarack stb lekvárral. Ha kinyitom én mézet vagy juharszirupot csorgatok rá, persze lehet Canderel vagy egyéb bevált mesterséges édesítővel fogyasztani. A szilvalekvárhoz semmi nem kell csak nem tudom cukorbetegek fogyaszthatják-e?
Kb 2 kg gyümölcshöz kell egy kávéskanál agar agar. Bio boltban kapható én ott vettem.
Nálatok is lehet folyékony szaharint kapni, nem? Ha nem, akkor a tablettákat oldd fel vízben és ha már felfözted a gyümit, tedd bele. Nem kell sokáig fözni, csak amíg egy kicsit pépes lesz. Közben agar-agart oldd fel vízben és keverd a lekvárhoz, fözd még két percig vele, aztán töltsd üvegekbe a lekvárt. Tedd rá a tetejét, feltéve, ha csavaros. Hagyd kihülni és be a hütöbe. Elég hamar meg kell enni, mert így ugyan nagyon megfelel cukorbetegeknek de hamar romlandó. Agar-agart találsz a bio üzletekben, ezt én innen sajnos nem tudom, de lehet otthon is kapni. Ez növényi alapon zselésít. Ez egy kipróbált, finom recept.
Én is karácsonyra szoktam diabetikus lekvárhegyeket csinálni :-)) Én speciel a dr 5ker zseléfix 3:1-est szoktam használni polisweettel, de ezekben mind a kettőben van tartósítószer, szóval ha azzal nem vagy kibékülve, akkor az nem jó. . . Amúgy meg a zacsin (a zseléfixesen) rajta van, hogy hogy kell csinálni, az tuti jó, mármint az arányok, habár én kevesebb édesítőt szoktam belerakni, mint amit ír a recept (meg kell kóstolni). Az eper, cseresznye, meggy, barack (őszi, sárga), szeder tuti jó, és ezek mindenféle vegyítése is, azokat már próbáltam. Idén még szilvaresztert akarok elrakni, mindenféle additívum nélkül, ha sikerül, amit kitaláltam, megírom :-))
Jó főzőcskézést!