Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Most kezdjük a lombikot..

maci-mano
Létrehozva: 2004. december 4. 10:48
Tudom, hogy több fórum is fut jelenleg a lombikról, azonban annyi információ van rajta, hogy én például nem találtam meg azt, amire kiváncsi vagyok. Mi már túl vagyunk a vizsgálatokon és hétfőtől kezdődik a gyógyszeres kezelés. A konkrét kérdésem az lenne, hogy mennyire fájdalmas a petesejt leszívás altatás nélkül, mivel nekem a doki ezt javasolta. Tudom, hogy egyszerűbb lenne az altatás, de minden "zavaró" tényezőt ki szeretnék zárni - amit lehet - , hogy minden esély meg legyen arra, hogy elsőre sikerüljön a gyermekáldás amire már nagyon rég óta várunk.
Előre is köszönöm a válaszokat.
Maci-mano
  1. 2004. december 7. 22:4026.
    A bemoldalt úgy lehet megnézni hogy rákattintasz a nevemre. .

    Én fiatalon szerettem volna szülni és már 20évesen elkezdtem gyártani a bébit. . aztán mikor nem jött össze egy év múlva se én már szaladtam az orvoshoz.
    most szeptemberben múltam 25. . . nem tudom még szerencsésnek mondható tényleg az esetem de azért kihagytam volna az életemből ezt a procedúrát. .
    Nem szabad így hozzáállni. . nekem rengeteg ismerősöm van akinek elsőre de legalább másodjára sikerült.
    Csak egy jó tanács: amikor hazamész "babákkal" a hasadban . . pihenj és ne gondolj arra hogy te most min mész keresztül. . tudom írtó nehéz mivel még ráadásul majd progeszteron kúpokat kell naponta feldugdosnod - de muszáj. . mert otthon azon agyalsz hogy jaj most megtapadnak vagy nem meg úristen még egy lábast se merek megemelni az nem jó.
    Nekem akkor "sikerült" mikor azt mondtam hogy nem érdekel hogy lesz e vagy sem. . és lett. - az egy dolog hogy csak 11 hétig élt. (azt mondták nagyobb a kockázat egy kicsit hogy al ombikbabák fejlődési rendellenesek ezért halhatott meg még idejében. )
    DE ne izgulj higgy magadban és legyél nagyon erős és akkor sikerülni fog!!!!!!!!!!!!!!
    előzmény:
    maci-mano (25)
     
  2. 2004. december 7. 22:0125.
    Nálunk is hasonló a helyzet. Mármint a páromnak kevés a jó spermája, így nem lehet természetes úton babánk. Nagyon jó lehetett annyi rossz után természetes úton teherbe esni, és kihordani a babócát. Mi már közel 7 éve próbálkozunk. Eddig azt hittük - illetve abban bíztunk, hogy a stresszes életmód miatt nem jött össze. 1 éve sikerült lassítani a tempón, de így sem jött össze a baba. Ezért mentünk szakemberhez.
    Elkeserít viszont az, hogy neked - úgy, hogy nem nálad volt probléma - nem maradtak meg a babák. Én nagyon bízom abban, hogy már az első beültetés sikeres lesz. Igaz "még" csak 32 éves vagyok, de 5 gyereket szerettünk volna. Azt hiszen ez már csak álom. . .
    Lehet, hogy inkább arra kellene gondolnom, hogy legalább 1 babóca legyen. Nehéz dolgok ezek.
    A bemoldalt hogy lehet megnézni? Nem vagyok nagy fórumozós. Inkább csak olvasgatni szoktam. Ez kivételes eset, hogy írok.
    előzmény:
    vikomama (24)
     
  3. 2004. december 7. 20:0924.
    Eredetileg azt mondták hogy a férjemnek olyan rossz a spermája hogy nem lehet gyerekünk természetes úton. .
    2001 májusában volt az első lombikom az nem sikerült. . a második 2001 oktoberében volt ott én lettem rubeolás tehát az se sikerült nem tapadt meg egy sem. . a harmadik 2002márciusában volt és előszőr ikreket vártam aztán meg csak egy babát. . .
    csak ő is meghalt 11hetes terhes korombban és elvették (abortusz)
    Aztán tök kikészültem meg minden és 2003februárban gondoltam hogy még megnézem ezt az átjárhatóságit és akkor már nem jött meg.
    Most lesz 20-én 1éves. -))
    Megnézheted a bemoldalam nincs jelszó.
    Ja a decapeptylt a hasba én adtam persze nekem nem fájt. .
    előzmény:
    maci-mano (23)
     
  4. 2004. december 7. 17:4723.
    Te magadnak adtad be?
    Én eredetileg úgy gondoltam, hogy persze, beadom, de ma reggel amikor a nővér beadta, azt mondtam én ezt soha nem tudnám megcsinálni. A fenékbe szúrás még ok, bár azt mélyre kell adni, de a bőr alá a hasnál, nagyon rossz volt. Iszonyúan feszített és csípett piszkosul. Te hogy bírtad beadni?
    Írtad, hogy természetes úton jött össze végül a baba. Nem sikerült a lombik? Mennyi idő múlva jött össze aztán. Ha megkérdezhetem, akkor mi volt a gond eredetileg?
    előzmény:
    vikomama (22)
     
  5. 2004. december 7. 16:0722.
    OKÉ!!!
    ÉN még Metrodint kaptam. . emlékszem. . fúú de utáltam mindig hasba szúrni magam . . a párom meg adta a Metrodint a valagamba. :-)))
    előzmény:
    maci-mano (21)
     
  6. 2004. december 7. 15:4921.
    Gonal-f és Merinal az injekció.
    Pénteken megyek ultrahangra és akkor dől el a további gyógyszer beállítás.
    Majd írok, hogy hogy alakulnak a dolgok.
    előzmény:
    vikomama (20)
     
  7. 2004. december 7. 14:5520.
    igen tényleg így van hogy az első pár szívás még kontrolllálható és utána jön az ajajaj. . :-)) én nagyon sírtam azt tudom mert én nagyon rosszul voltam utána is míg az altatás után nem volt semmi bajom. .
    Ejha . . tényleg fölpörgettek rendesen. . . akkor most drukk drukk ezerrel:-))
    és majd tájékoztass a fejleményekről. .
    Milyen injekciót kapsz most Decapeptyl_t?
    előzmény:
    maci-mano (19)
     
  8. 2004. december 7. 12:1619.
    Sziasztok,
    Tegnap egy 3 órás "oktatáson" vettem részt a lombik-programmal kapcsolatban. Nagyon jó, hogy volt erre lehetőség, sőt én úgy vettem ki, hogy ez a Dévai intézetben kötelező.
    Kaptunk előzőleg 30 oldal írott anyagot mindenféle nyilatkozattal és leírással együtt, és erről illetve az egész eljárásról, lehetőségekről, veszéleykről beszélgettünk. Volt ott olyan pár aki járt már más intézetbe, de azt mondta, hogy még sehol sem találkozott ilyennel.
    Beszéltünk az altatásról is, és annak ellenére, hogy én nem akartam kérni, most szinte biztos, hogy altatásban kérem a leszívást. A doki elmondta, hogy az első pár szúrást általában elég jól bírja az ember, de a 4. 5. 6. . . . szúrásnál már nehéz kontrolálni magunkat. Lehet kérni a bódítást is. Egyébként nagyon gyorsan felpörögtek az események. nov. 15. -én voltunk az első viziten és ma kaptam az első injekciókat a stimulációra. Karácsony előtt meg lesz a visszültetés is.
    Nagyon izgulok ( a párom talán még jobban)
    előzmény:
    vikomama (18)
     
  9. 2004. december 6. 21:4418.
    Megbánás. . végülis én nem a kezelést bántam meg. . most már így utólag azt is mondjuk de ha az ember tudja hogy el fog esni előtte leül. .
    hanem azt hogy lejártam vidékre holott pesti vagyok. . és utaztam napi négyórát azért hogy piszkáljanak. .
    A Corradi a sotén meghülyített hogy az ő intézete a legtutibb. . én meg benyaltam. . de tényleg jó az intézet és nagyon kedves mindenki . de szerintem ugyanezt az ellátást megkaptam volna itt Pesten is kevesebb utazással. .
    akár a Káli akár a dévai akár BMC. . nagyon sok van. és mégis lejártam 170kmre . . innen, Na ezt bántam meg. .
    előzmény:
    maci-mano (13)
     
  10. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2004. december 6. 09:3617.
    Szia! Teljesen igazad van, hogy csökkenteni szeretnéd a felesleges beavatkozásokat. Én se akartam az elsönél se altatást, de aztán a mütöasztalon beijedtem. A kábítás infúzión keresztül érkezett, ez úgyis végig be van kötve, hogy ha baj lépne fel rögtön tudjanak altatni, úgyhogy ha úgy érzed nem bírod a fájdalmat, menet közben is kérheted az altatást.
    Minden jót és kívánom, hogy megkapjátok a legszebb karácsonyi-újévi ajándékot!
    előzmény:
    maci-mano (16)
     
  11. 2004. december 5. 23:4016.
    Kedves Bedoce1,
    Köszi kimerítő válaszod. Tényleg nem tudhatjuk, hogy melyik a jobb megoldás, de mivel így is annyi "határt" át kell lépnünk ahhoz, hogy babánk legyen én még most úgy gondolom, hogy amibe lehet ne nyúljunk bele. Csakl péntek óta gondolkodom ezen a döntésen - mármint altatás vagy sem - egyre inkább az altatás nélküli megoldást tartom jobbnak. Megkérdezem majd ezt a "kábító" megoldást is. Egyébként azt hogy kaptad? Gáznemű vagy tabletta vagy milyen módon?
    Egyébként gratula a már megszületett és a növekvő babához is.
    Szióka
    előzmény:
    Bedoce1 (15)
     
  12. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2004. december 5. 23:0915.
    Szia! Szerintem nem tudhatod melyik választásoddal csökkented a "zavaró" tényezöket, az emberi szervezet ennél bonyolúltabban müködik. Az elsö lombikomnál az utolsó pillanatban kértem altatás, transzfernél 3 db 12 sejtes babócát kapatam vissza, amiböl ma már van egy 2 és negyed éves kisfiam. A másodiknál kicsit náthás voltam, így nem javasolták az altatást, éber voltam, bár valami kábitó-fájdalom csillapítót kaptam, így a fájdalmat nem nagyon éreztem, de végig tudtam mi történik. Ebböl mégis csak 8 és 6 sejtes embriókat kaptam vissza, pedig elvileg Ök éberebbek voltak, mégsem osztodtak úgy. Viszont ketten is megtapadtak. Igaz az egyik a 9. héten meggondolta magát, de ha minden jól megy akkor 2, 5 hónap múlva a kislányom is megszületik. Ha a harmadikba is belevágnánk (nem kizárt), én mindenképpen az altatás nélkülit választanám. Nem volt igazán fájdalmasabb, de utána fizikailag sokkal jobban éreztem magam. Se fejfájás, se kábultság, se hányinger.
    előzmény:
    maci-mano (1)
     
  13. 2004. december 5. 18:4614.
    én sehova. . én jártam Tapolcára de nekem később összejött természetes úton. . . . én már nem is fogok sehova járni:-)))
    de van egypár barátnőm aki a budai meddőségi centrumba jár. . . . most az egyik pl ikreket vár de már van egy három éves lombikfia is:-)) és mindig elsőre összejött neki. . Ja nem a Zolika csak másodszorra. .
    előzmény:
    maci-mano (13)
     
  14. 2004. december 5. 12:4513.
    Pesten hová jársz?
    És mióta? Miért bántad meg a korábbit?
    Érdekelne, mivel nem ismerek senkit sem aki lombikos lenne.
    előzmény:
    vikomama (12)
     
  15. 2004. december 4. 23:2712.
    Csak érdekelt. . semmi különös. . én eljártam sajna vidékre. . Tapolcára. . de már megbántam. Végülis pesti vagyok . .
    előzmény:
    maci-mano (11)
     
  16. 2004. december 4. 22:3911.
    A Dévaiba járok. Miért?
    előzmény:
    vikomama (10)
     
  17. 2004. december 4. 22:0310.
    Azt lehet tudni hogy hova jársz kezelésre?? Szóval melyik intézményben lesz a petesejtleszívás?
    előzmény:
    maci-mano (1)
     
  18. 2004. december 4. 14:209.
    Sziasztok,

    Köszönöm mindenkinek aki válaszolt és várom továbbra is, hogy megosszátok velem ezt az "élményt" mert minél több pozitív válasz érkezik, annál könnyebben tudom rávenni magam az altatás nélküli megoldásra.

    Maci-mano
    előzmény:
    anyicska69 (8)
     
  19. Torolt_felhasznalo_877343
    Torolt_felhasznalo_877343
    2004. december 4. 13:128.
    Szia!

    Én mégis arra szeretnélek bátorítani, hogy látogass el a Lombik-Baby fórumba és tedd fel a kérdésedet, mert egy időben volt erről szó. Érzéstelenítés vagy altatás? Én altatva voltam, de vannak lányok akik érzéstelenítést választották. Személyes tapasztalatom nincs, de egyik anyuka személyesen mesélte el saját tapasztalatait. Összesen 7 lombikja volt, az első 4 érzéstelenítés mellett. Ő kérte, mert állítólag így a petesejtek kevésbbé vannak kitéve az altatószernek. Azt mondta kellemetlen volt, de kibírható. A probléma viszont inkább az, hogy megmozdulhatsz, legalábbis ő ezt tette 4-ik alkalommal. 5-re már altatást kért abból született az első babája, a 7-ből meg a 2 kistestvér.
    Kb. május táján elég jó kis vita alakult ki ezzel kapcsolatban. ha jól emlékszem volt egy lány, Kiara7 néven, ő is az érzéstelenítés mellett döntött, de sajnos azota nem jelentkezett. Sok sikert!
    előzmény:
    maci-mano (1)
     
  20. 2004. december 4. 12:407.
    Én meg Neked küldök minden szépet és jót! :-)**
    Áldást és Békességet!
    előzmény:
    stühmer (5)
     
  21. 2004. december 4. 12:396.
    Az érzéstelenytő nélküli fogászati kezelés jutott az eszembe. Amikor attól rettegsz, hogy a következő pillanatban beléd hasít a fájdalom. . :-(

    Bátor vagy, hogy ezt kétszer is vállaltad! Gratulálok a babádhoz4
    előzmény:
    vikomama (4)
     
  22. 2004. december 4. 12:305.
    Én lelki erősítést küldök Neked, a folyamatot nem ismerem, csak ismerek két családot, ahol gyönyörűszép gyermekek születtek így, az egyik házaspárnál kettő is szépen 5 év különbséggel.
    Nagyon boldogok !
    Úgyhogy kibírsz mindent, csodaszép ajándék lesz a végén a kismanó :-)
    előzmény:
    maci-mano (1)
     
  23. 2004. december 4. 12:284.
    Szia. . nekem természetes úton jött össze a babám de nekem is volt előtte három lombikprogramom mert azt mondták máshogy nem lehet gyerekünk. . tévedtek!!!!!44
    Na a lényeg nekem kétszer szívták le altatás nélkül a petesejteket. . és én megmondom a frankót jobban fájt mint a szülésem. . én ordítottam. . mondjuk ez lelki dolog is. . pedig nagyon aranyosak voltak meg minden. . de egyszerűen elhatalmasodott rajtam a teljes kiszolgáltatottság.
    Van akinek sikerül elsőre nekem a harmadik sikreült márha sikernek lehet nevezni. . terhes lettem de a 11-ik héten meghalt a babám és kikapartak. .
    Aztán eldöntöttem hogy soha többet nem megyek lombikra lesz ami lesz és 2003márciusban teherbe estem. . most lesz egy éves a kisfiam.
    Neked nagyon sok kitartást és türelmet kívánok és mielőbbi gyermekáldást tudom min mész keresztül. . . írtó nehéz. . de meglesz a gyümölcse!!!!!!!
    előzmény:
    maci-mano (1)
     
  24. 2004. december 4. 12:073.
    Fájdalmas, de kibírható! Inkább az a nehéz, hogy 8-10 percig mozdulatlanul kell maradnod.
    Én nem vállalnám, mert félnék, hogy az önkéntelen mozgásommal, . rándulásaimmal félreviszem a tűt.
    Sokszor altatásban is macerás, mert hiába az Uh-os követés hosszabb időt is igénybe vehet, míg az összes tüszőt leszívják.
    ezzel együtt nyugaton sokhelyen nem altatnak, mert nagyobb a kockázata, mint magának a leszívásnak.
    előzmény:
    maci-mano (1)
     
  25. 2004. december 4. 11:572.
    Szia!
    Nekem altatásban volt a leszívás, ezért nem tudok segíteni, de szerintem ha ugyanígy felteszed a kérdést egy lombikos topikon, akkor biztos válaszol valaki. Nagyon segítőkészek a lányok!
    Bencsik Andrea: Várva várt babák című könyvében is szó van ilyesmiről. A Dévai Intézet segítségével készült, gondolom úgyis oda jársz, mert ott szokták ezt javasolni.
    előzmény:
    maci-mano (1)
     

Címlap

top