Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Nem szeretem anyámat
Torolt_felhasznalo_570737
Létrehozva: 2005. január 20. 15:07
Sajnos így van. Túl a 30-on két gyerek anyukájaként egyre inkább érlelődik bennem ez az érzés, egyszerűen nem vagyok képes szeretni őt, nem tudok rá szeretettel gondolni, közömbös nekem, egyszerűen nem tudom lezárni a múltat, a sok sebet amit hagyott rajtam és a testvéremen, a kicsinyességét, a butaságát, a bántásait, a piszkálódásait, a gorombaságait, az önzőségét a gyerekeivel szemben, nem tudom megbocsátani a szeretet nélküliségét, a pénzéhségét, a kárörvendő véleményeit, az állandó sértődöttségét, a segítség nélküliségét, az állandó mártírkodását, a mások előtti színészkedését... nem bírom ... ahogy én is öregszem, úgy nyílik fel a szemem, egyre érzékenyebb vagyok rá, utálom, hogy családi drámákat rendezett maga miatt, mikor szükségünk lett volna anyára, utálom, hogy előttünk akart látványosan önygilkos lenni (bár ennek már 15 éve is megvan...) utálom, hogy nem volt szerettteljes a karácsonyunk soha, mert mindig megsértődött valamiért azanap este... fáj, nagyon fáj, de nem tudok az egyre kristályosodó érzéseim ellen harcolni, mert látom milyen ő, ismerem, és taszít, rettenetesen taszít... soha nem számíthattam rá, a bizalmammal visszaélt, az egész gyermekkorom arról szólt, hogy ő ő ő őő ő ő ő .... képtelen vagyok megbocsájtani, pedig el kéne felejteni, de nem megy... látom a gyerekeimet, imádom őket, látom, hogy másként is lehet, látom már, mennyire megkeserítette a viselkedésével a gyerekkort és a kamaszkort... még most is ilyen, de szerencsére csak ritkán látom. Nagyon figyelek magamra, hogy nehogy olyan legyek mint ő velünk volt és ma is az... Utálom, hogy ő az anyám, azon kívül, hogy megszült, köszönhetem neki és apámnak is az útravalót az élethez amit kaptam tőlük összesen: az önbizalomhiányt amit lelkünk tiprásával sikeresen elértek.
Mostmár jobb, hogy kiírtam magamból, köszönöm, hogy elolvastad, le kellett írnom, mert nagyon feszített és feszít belülről.
Mostmár jobb, hogy kiírtam magamból, köszönöm, hogy elolvastad, le kellett írnom, mert nagyon feszített és feszít belülről.
Sajnos Én is ezt érzem, így nőttem fel, terror, zsarolás a mai napig. De sajnos még nekem van folyamatosan lelkiismeret furdalásom az anyámmal szemben, lehet, hogy nem voltam jó gyereke, lehet, hogy Én tehetek az egészről???!!! Ha valaki az Ő verzióját, sérelmeit hallgatja, lehet, hogy neki ad igazat?. Ő szentként állítja be magát, a szokásos közhelyek: feláldoztam az életem, fiatalságom, a sok lemondás. . . . . . . . stb.
Nekem is van egy kislányom és Én is megpróbálok mindent elkövetni, hogy Ő ne így nőljön fel, bár sokszor rajtakapom magam, hogy hasonlítok az anyámra, ilyenkor tudatosan küzdök ellene.
Ami volt, elmúlt az a lényeg, hogy a mi gyerekeink ne érezzenek így irántunk és remélem, hogy ez nem genetika, hanem nevelés kérdése.
Tudod engem az édesanyám két éves koromban otthagyott, a nagyszüleim neveltek fel, még sem tudom rá azt mondani, hogy nem szeretem, mert az anyám, de irányában anyai érzéseim nincsenek, de nem tudom még sem gyülölni mint ahogy te a tiédet ai edig veled volt és felnevelt, akárhogyan is, de melletted volt. :-((((
Ilyen anyát én se szeretnék. . . akinek ilyen van és szereti az vagy szent, vagy hazudik/képmutat. Ne szégyelld ezeket az érzéseket! Az a lényeg, hogy tudod, te miért szenvedtél, és a gyerekeidet nem hagyod szenvedni! Ennél többet nem tudsz tenni! Egyszer talán megbocsátod neki, és magad mögött tudod hagyni! Sok sikert!!
és mennyi ilyen van ebben az országban. . . . . .
De arra is rájöttem már, hogy sokszor az Anyámmal takarózom, hogy miatta vagyok ilyen félresikerült. Egy bizonyos koron túl, és én már ezen mindenképpen túl vagyok, ennél már tovább kéne látni. meglátni a saját felelősségemet a sorsomért.
Nagyjából hiszek a születés előtti és halál utáni valamiféle továbblétezésben, és azt gondolom, nem véletlen, hogy ki az Anyánk és az Apánk. . .
Az a szerencse, hogy ezen a szeretet nélküli életen felül tudtál emelkedni!
Te megtudod adni gyermekeidnek mindazt amit anyukádtól nem kaptál meg. Gondolj arra, hogy a Te gyermekeid, mindig is szeretettel fognak elárasztani. Tőlük megkapod mindazt amit anyukád sosem fog megkapni Tőled!
Legyél nagyon boldog és próbálj átnézni a múltadon!!