Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Epekő diéta receptek

*Manka*
Létrehozva: 2005. augusztus 4. 12:13
Sziasztok!

3 hete vették ki az epehólyagomat! Tudom, hogy már több fórum is indult erről, de sehol nem találtam konkrét recepteket. Kaptam a kórházban is papírt, de azon csak fel vannak sorolva...

Tudnátok segíteni konkrét receptekkel?

Előre is nagyon köszönöm!
  1. 2008. szeptember 9. 14:3830.

    Szia!

     

    Nekem 3 éve vették ki az epehólyagomat kemény 3db mini kővel együtt. Mivel nagyon aprók voltak, így még műtét elött sikerül 2x összehoznom egy kis hasnyálmirigy-gyulladást. Nem volt leányálom, pláne, hogy a 13 hós csajszim otthon volt apával és a tesóval.

     

    Szóval azóta próbálom betartani az epediétát, de - bocsi - már hányok mindentől. Elkezdtem próbálgatni a normális étkezést, és csak az erős fűszereket, alkoholt, káposztaféléket, majonézt, tejszínes cuccokat hagyom ki az étkezésemből. Úgy tűnik így bevált, ámbár néha azért bele-belebök az oldalam.

     

    Ami viszont nagyon fura azóta, ha a gyerkőcök lebetegszenek, én úgy kapom el tőlük, hogy 1/2-1 napig ülök a WC-n. (Sajna 1x be is görcsöltem) Állítólag epehólyag nélkül sokkal védtelenebb a szervezet. (UH-s orvos mondta).

     

    A lényeg, tényleg próbálgatni kell, hogy mi nem okoz panaszt. A barátnőmet is műtötték, ő vígan eszi a zsíros tejszínhabot is :-) (pedig csak 1 éve műtötték :-)

     

    előzmény:
    *Manka* (1)
    2005-08-04  12:13
  2. Torolt_felhasznalo_765543
    Torolt_felhasznalo_765543
    2008. szeptember 9. 13:4529.
    sziasztok, a mai nap reggel/2008.09.09./azota szorfozom a netten es  sehol nemtalalok konkret recepteket epeko dietaval kapcsolatba           pl.milyen a dietas rantas stb.         
                 
                      elöre köszönöm a hozzászolásokat
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_130347
    Torolt_felhasznalo_130347
    2005. október 3. 10:1428.

    szia franci!

    megkérdezhetem, hogy hol műtöttek?

    előzmény:
    franci47 (27)
    2005-09-28  18:05
  4. 2005. szeptember 28. 18:0527.
    Kedves Bettih!


    Az ultrahang nekem is 2 követ mutatott ki. De mint kiderült /1 hete műtöttek / számos babnyi kövel rendelkeztem. Kivették az epehónyagot is laporoszkópiás eljárással.3. napon hazajöhettem. varratszedés 1 hét után, tehát a mai napon.

    Üdv. Franci.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_130347 (24)
    2005-08-30  21:24
  5. Torolt_felhasznalo_576227
    Torolt_felhasznalo_576227
    2005. szeptember 8. 04:5826.

    Sziasztok!

    Mi a véleményetek arról, hogy két kisgyerek mellett (a kisebbik 3 hónapos és szoptatom) vállalhatom-e a műtétet? Sajnos külföldön lakunk, segitség nem nagyon van a környéken. Epeműtét után milyen és mennyi idő a lábadozás? Tudok majd vajon szoptatni?

    Egyelőre ennyi kérdésem van

    Jobbulást minden érintettnek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2005. augusztus 31. 09:0725.

    Szia! Én a MÁV kórházban voltam, a kórház kicsit lepukkadt, de az elsõ orvostól az utolsó nõvérig mindenki nagyon kedves volt. Szimpi, hogy minden kórteremhez tartozik wc, fürdõ és 3 ágy van csak egy szobában. Engem dr. Mikes Csaba mûtött. Ahol lakom már többen voltak nála, õk ajánlották a kórházat és az orvost is. Tényleg kedves volt.

    Felépülés: engem tavaly szept-ben mûtöttek, de csak most jutottam el oda, hogy most már egyre többféle kaját ehetek úgy, hogy nem fáj a gyomrom és már alig van hasmenésem is.

    De ez nagyon egyéni!Volt, aki már egy hét múlva szalonnát evett!

    Mûtét után én egy hónapig voltam otthon, de hallottam olyat, aki már egy hét múlva dolgozott. Én pihenni akartam.

    A hólyagot mindig kiveszik.Ne hagyd nagyra nõni a követ, mert akkor csak nagyobb vágással tudják kivenni.(nekem 1 db volt, 2 cm-es)Gyönyörû, olyan mint egy cukorka! Mégis jól megkeserítette az életem. 

    Epeteát tudom ajánlani, hogy igyál.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_130347 (23)
    2005-08-30  21:22
  7. Torolt_felhasznalo_130347
    Torolt_felhasznalo_130347
    2005. augusztus 30. 21:2424.

    Szia!

    Mitõl függ, hogy a követ veszik ki, vagy az egész hólyagot?

    Nekem most 2 kövem van

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_335647 (20)
    2005-08-04  23:02
  8. Torolt_felhasznalo_130347
    Torolt_felhasznalo_130347
    2005. augusztus 30. 21:2223.

    Szia!

    Nekem ma derült ki, hogy van 2 db kövem. Megkérdezhetem, hogy téged ki és hol mûtött? Mennyi ideig tartott a felépülés? stb stb

    előzmény:
    Gicu (18)
    2005-08-04  13:41
  9. Torolt_felhasznalo_626569
    Torolt_felhasznalo_626569
    2005. augusztus 5. 10:1522.
    Augusztának köszönöm a recepteket.
    előzmény:
    augusta (13)
     
  10. 2005. augusztus 5. 08:5321.
    Bocs, nem engem kérdeztél, de én is kíváncsi lennék, hogy kinek jobb v. nem jobb a műtét után. Nekem spec. többször van hasmenésem, ez a legnagyobb bajom. Állítólag műtét után az epe a bélbe folydogál, és nekem úgy tűnik, sajnos, amúgy is érzékenyebbek a beleim. De rájöttem arra(is), hogy 3 óránként muszáj ennem, mert ha hirtelen sokat eszem, akkor begörcsöl a hasam. És a levesről is lemondtam, étkezés előtt közvetlenül, étkezés közben és étk. után közvetlenül nem iszok. Azóta azért jobb.
    Nálam kicsit macerás lett a dolog!:) Ez van. Hallottam olyat, akinek műtét után 1 évvel rendeződött az emésztése, volt, aki már két hét múlva szalonnát evett. :)Ez is egyéni. Lehet, hogy neked semmi gondod nem lesz.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_335647 (20)
     
  11. Torolt_felhasznalo_335647
    Torolt_felhasznalo_335647
    2005. augusztus 4. 23:0220.
    Szia! Nemsokára én is megyek a kés alá, van egy pár kövem. Megkérdezhetem, hogy miért okoz az epehólyagod hiánya nagyobb gondot, mint amikor még megvolt?
    előzmény:
    szanóka (5)
     
  12. 2005. augusztus 4. 14:2919.
    köszi mindenkinek a hozzászólást. . . nekem görcseim voltak, elmentem dokihoz és akkor derült ki, hogy epekő! Az ultrahang 2 db-ot mutatott ki, utána derült ki, hogy volt vagy 8-9, úgyhogy egész epehólyagot kiszedték!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2005. augusztus 4. 13:4118.
    Sikerült így, igen. Hétfőn befeküdtem, kedden műtöttek, szerda varratszedés, csüt. de haza. Igen, sajnos voltak problémáim, de nálam változó volt, hogy éppen mit nem tolerál a szervezetem. Egyáltalán nem ettem káposzaféléket, nyers vöröshagymát pl. Viszont főzve v. grillezve már meg tudtam enni. Ha kezdett fájni a fejem, akkor már tudtam, hogy gond van. Nálam ez volt a jele. És sokat hánytam(bocs, hogy ilyeneket írok), de a végén már ez is betett. A legfontosabb: nem szabad hagyni pangni a hólyagban az epét. Amire lehet, egy pici olajat, minden nap. Én a margarinról visszatértem a vajra. Végül, hogy most éppen melyik a jobb, nem tudom, de én így döntöttem. :) Az pedig, hogy ki mit bír megenni, tényleg nagyon-nagyon egyéni. Ezt mindenkinek magának kell kitapasztalnia. Vannak teák is, feketeretek-por is, ezeket is ki lehet próbálni. Segítik az emésztést. És néha elmenni uh-ra és vérvételre májfunkciót nézetni. Talán ez sem árt. És néha mozogni és nem idegeskedni! :) Saját tapasztalat!:)
    Na, befejezem, hátha más is szeretne jó tanácsokat adni!:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_413212 (17)
     
  14. Torolt_felhasznalo_413212
    Torolt_felhasznalo_413212
    2005. augusztus 4. 13:2217.
    Én kb. két éve voltam, akkor még kicsi volt, de lehet elmegyek újra megnézetem. És végül sikerült a lyukasztásos módszerrel? És voltal előtte görcseid, problémáid már vele?
    előzmény:
    Gicu (15)
     
  15. Torolt_felhasznalo_413212
    Torolt_felhasznalo_413212
    2005. augusztus 4. 13:1916.
    Nekem még "csak " 1 db van és az is kicsi. Akkor Te már igazi "kavicsbánya" voltál. Remélem hamarosan rendbejössz és a diétával jól fogod érezni magad. Engem is ez tart vissza, hogy nem ehetek akármit, meg mégiscsak kiesik egy láncszem az emésztésből, akkor tuti megváltozik minden.
    előzmény:
    szanóka (14)
     
  16. 2005. augusztus 4. 13:1715.
    Mekkora köved van? Én a felfedezése után minden évben elmentem uh-ra, évente fél centit nőt. Úgyhogy amikor elérte a két centit, meg amikor már elég sok problémát is okozott már, elmentem kivetetni. Így is rámijesztett a doki, hogy nem szabad vele játszani, mert begyulladhat, károsíthatja a májat, már jöhettem volna előbb is. Kösz! Az ember addig húz egy műtétet, ameddig csak lehet.
    Egyébként azt tényleg nem szabad megvárni, hogy nagy legyen, az én 2centisemre azt mondta, hogy megpróbálja a "lyukasztásos" módszerrel kivenni, de ha nem megy, akkor vágást kell csinálni. Szép kis darabbá nőtt! :(
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_413212 (10)
     
  17. 2005. augusztus 4. 13:0714.
    Szerencséd, hogy a te orvosod ezt mondta, mert engem mindig azzal nyaggatott, hogy kialakulhat rák, meg hasnyálmirigy gyulladás(asszem), meg ilyen rémségek és ezért vetettem ki. Sajnos. Azóta meg minden bajom van.
    Amúgy meg valóban nagyon nagyok voltak, mert volt 3 olyan nagy mint egy-egy Mozart golyó, és 8 kisebb kő. A sebész már kívülről ki tudta tapintani, de úgy látszik a szervezetem meg szerette őket, mert azóta meg hiányolja:-))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_413212 (10)
     
  18. 2005. augusztus 4. 12:5313.
    Ha tudsz email -t ad akkor 5 napos étrendet is tudnék küldeni. Ez minden az Interneten találtam
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2005. augusztus 4. 12:5112.
    1. Nem javasolt táplálékok és ételkészítési eljárások.
    - Igen magas zsírtartalmú élelmiszerek, pl. szalonna, tepertő, tejszín, zsíros sajtok, állati eredetű zsiradékok.
    - Friss kelt tészták.
    - Szárazhüvelyesek.
    - Éretlen gyümölcsök.
    - Durvább rostozatú és magas illóolaj-tartalmú főzelékfélék: pl. fejes káposzta, kelkáposzta.
    - Ételkészítési eljárások közül: a bő zsiradékban való sütés (olajban is), zsiradékkal való dúsítás (legírozás, montírozás), tűzdelés füstölt szalonnával.
    - Fűszerek közül a csípős, erős fűszerek, mint pl. csípős paprika, erős fűszerpaprika, chili, fekete bors. Panaszt okoz, ha a vöröshagymát megpirítjuk.
    2. Egyénileg tolerált táplálékok és ételkészítési eljárások.
    - A tej, tojás, néhány zöldségféle (zöldpaprika, paradicsom, gomba, vörös- és fokhagyma), egyes nyers gyümölcsök (pl. körte, őszibarack) és a fűszerek közül a szegfűszeg, fahéj, majoránna, friss tárkony, édeskömény, bazsalikom sorolható ebbe a csoportba.
    Könnyebben emészthető az étel, ha diétás rántással sűrítjük. A habarások leginkább kefír, joghurt felhasználásával készüljenek. A bő zsiradékban való sütést kerülni kell, de süthetünk zárt térben (sütő), kevés zsiradék felhasználásával.
    3. Panaszt nem okozó táplálékok és ételkészítési eljárások.
    - Ide sorolható: a kenyér (barna kenyér is), kifli, zsemle, kétszersült, abonett, hamlet, zsírszegény kekszek, búzadara, rizs, zsírszegény tejtermékek, kivéve a tej. A tej italként, önállóan fogyasztva panaszokat okozhat; de a legtöbb epebeteg képes fogyasztani, ha ételkészítésre használjuk. Nem okoz panaszt a zöldségfélék közül a burgonya, sárgarépa, petrezselyemgyökér, tök, paraj, zsenge zöldbab és zsenge zöldborsó. A gyümölcsök többségét az epebetegek tudják fogyasztani anélkül, hogy panaszt váltanának ki. Ha valamely gyümölcs nyersen fogyasztva panaszt okozna, megoldást jelenthet, ha a gyümölcsöt meghámozzuk, felszeleteljük, esetleg lereszeljük, mert ezáltal könnyebben emészthetővé válik. Végső megoldásként készíthetünk kompótokat, vagy párolhatjuk a gyümölcsöket és húsokhoz szervírozhatjuk. Az a fontos, hogy az epebeteg étrendje mindennap tartalmazzon legalább 15-30 dekányi gyümölcsöt.
    Az ételek készülhetnek főzéssel, párolással, sűríthetünk egyszerű habarással (liszt és víz, vagy liszt és az étel főzővize). A darabolás, turmixolás könnyebben emészthetővé teszi a táplálékot. Készíthetünk zsírszegény ételeket mikrohullámú sütőben, grillezhetjük a húsokat. Süthetünk sütőzacskóban vagy alufóliában.
    Helyes, ha az epebeteg a műtétet követő 2-3 hónapban diétás naplót vezet. Abban feljegyzi az elfogyasztott ételeket, utal az ételkészítés módjára. Megjegyzései között szerepel, mely ételek okoztak emésztési panaszokat, esetleg javaslatát is felírja, hogy legközelebb milyen más módon készítené el az ételt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2005. augusztus 4. 12:5111.
    Epekímélő étrend

    Az epekímélő élelem legyen zsírszegény. A szénhidrátok álljanak a diéta előterében, ezek is elsősorban könnyen felszívódó élelmiszerek formájában, mint pl. liszt, rizs, méz. Amennyiben engedélyezett, akkor a cukor, a gyümölcs- és a zöldséglevek, kompótok, nyers gyümölcsök. Az epehólyag-megbetegedés akut stádiumában lényegesen szigorúbb diéta kívánatos, mint az alábbiakban felsoroltak. Túlsúlyos betegek étrendje legyen kalóriaszegény, azaz a zsír mellett korlátozni kell a szénhidrátok fogyasztását is.

    Hús

    Javasolt: Főtt, párolt, grillezett gyenge hús vagy sültből középdarabkák, borjú, marha, vagy jól párolt vad, tyúk, pulyka, baromfi bőre nélkül. Sovány sonka, nyúl, nyers borjúnyelv.

    Kerülendő: Sült, rántott, pirított, füstölt (sonkán kívül) vagy panírozott húsételek, zsíros hús vagy baromfiféle, pl. liba, kacsa, zsíros sertéshús, szarvas, füstölt szalonna, vese, kövér sonka, borjúmirigy. Kolbászok (magas zsírtartalma miatt nem ajánlott), zsíros, füstölt vagy erősen fűszerezett kolbászáruk.

    Halak

    Javasolt: Sovány halfajták, pl. tőkehal, pisztráng, csuka, compó, lepényhal zsírszegényen elkészítve, kékre főzve, párolva vagy felfújtnak

    Kerülendő: zsíros halfajták: ponty, angolna, szardínia, tonhal, szardella, zsíros, erős, vagy savanyú halmarinád, halsaláta.

    Zsírfélék

    Javasolt: vaj, margarin, növényi olaj kis mennyiségben. Ajánlatos a kukorica-, napraforgó-, búzaolaj. Ezek gazdagok telítetlen zsírsavakban! Az egyéni tűrőképességre tekintettel kell lenni. Általában 40 g főzőzsírt és 20 g kenőzsiradék ajánlatos naponta.

    Kerülendő: pecsenyezsír, libazsír, szalonna, erősen hevített zsírok.

    Tésztafélék

    Javasolt: a könnyű, zsírszegény tésztaféle, mint pl. kekszek, pudding, felfújtak, keverttészták, száraz keksz, rétes, krumplistészta, búzadara.

    Kerülendő: csokoládés tészták, vajkrémes, tejszínhabos tészták, leveles tészták, dióval, mandulával, mákkal töltött tészták, zsírban sült tészták, zsíros (lángos, fánk), krumplis, felfújós tészták, mint pl. a friss élesztős tészta.

    Köretek
    Javasolt: krumpli, rizs, tésztafélék, nokedli, omlós zsemlemorzsa, dara, túrós gombóc, krumplisgombóc vagy nudli (ha nem zsírban sült).

    Kerülendő: minden zsírban sült köret (krokett, sült krumpli stb. )
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. Torolt_felhasznalo_413212
    Torolt_felhasznalo_413212
    2005. augusztus 4. 12:4810.
    Nekem is van epekövem (szintén gasztro szűrésen ultrahangon derült ki), de azt mondta a belgyógyász amíg nincs vele gondom nem kell hozzányúlni. Pedig én is gondolkodtam, hogy kivetetetem, mert nem oda való, meg nehogy begörcsöljön, de lekopogom eddig nem volt semmi gondom vele.
    előzmény:
    szanóka (5)
     
  22. 2005. augusztus 4. 12:459.
    nekem 3 éve vették ki, azóta össze-vissza zabálok, nincs semmi bajom:-)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2005. augusztus 4. 12:358.
    Szia:) mielőbbi teljes felépülést kívánok. Konkrét epekőrecept nincs - szerintem -. A lényeg a diétázáson van, vagyis azon, hogy naponta többször kell enni keveset. Miért? Mert a gyomornak szüksége van az emésztéshez epének, az epét a máj termeli, aminek eddig volt egy raktára az epehólyag. Ez viszont már nincs meg, így a májnak nagyon sokat kell dolgoznia ahhoz hogy a szükséges epét termeléni tudja egy egy étkezés után. Tehát lightosan eszel, akkor kevesebb epére van szüksége az emésztéshez. húúúúúú, lehet kissé értelmetlen, de a lényege ez lenne a dokim szerint:)
    előzmény:
    *Manka* (1)
     
  24. 2005. augusztus 4. 12:347.
    Itt az nlc. dietetikusa nem is válaszolt nekem, amikor kérdeztem, úgyhogy az szerintem nem jó. Viszont a Budagyöngye kórházban dr. Mádi-Szabó főorvosúr igazán jó szakember.
    előzmény:
    *Manka* (3)
     

Címlap

top