Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nehéz ébredés

Iza104
Létrehozva: 2006. január 12. 15:16
Mostanában egyszerűen képtelen vagyok időben felkelni. Régen nem okozott gondot, 6-kor kiugrani az ágyból, és 1/2 8-kor már az edző teremben voltam. Mostanában képtelen vagyok rá. Hiába csörög az óra, félálomban tovább nyomom 10-15 perccel és alszom tovább. Pedig tudom hogy kelni kéne, de nem megy. Szinte mindennap elkések a munkahelyemről, mert nincs erőm felkelni. Pedig nem fekszem később mint eddig. Szerintetek van erre valami gyógymód?
  1. 2006. január 21. 12:3639.
    Sajnos én is ebben szenvedek.Az a bagoly tipus vagyok este fent tudok lenni bármeddig,helyesebben nem tudok elaludni.Mindig irigyeltem azokat akik letették a fejüket és már aludtak is. Mire végre elalszom csörög az óra ,mindig 6 kor kelek,és fizikai faájdalom kimászni az ágyból.Egész nap fáradt vagyok egészen estig akkor kezdek felfrissülni és képes lennék reggelig ébrenmaradni. Már előre félek a jövőtől,mert lesz hogy 5 kor kell kelnem az új beosztás szerint,hát az kegyetlenebb lesz ennél is. Ez az éjszakai 1-2-max3 órai alvás már teljesen kimerit. Vérképem rendben ,pajzsmirigyem rendben,ha valaki tudrá gyógyirt megköszönném.
    előzmény:
    Iza104 (1)
    2006-01-12  15:16
  2. 2006. január 21. 11:3738.
    Nekem is nehezemre esik a korán kelés.Most délutáni suliba járok, de áprilistó dolgozni fogok, és nem tudom mi lesz velem...Én a reggel itusolástól nagyjából felfrissülök.Reggelizz, kávézz, igyál energiaitalt stb.!
    előzmény:
    Iza104 (1)
    2006-01-12  15:16
  3. 2006. január 20. 14:3437.
    Én pl. ha reggek korán kelek, akkor mindig rosszul vagyok,szédülök-és egész nap fáj a hasam.Mivel korábban iszom a kávém mint ahogy a bioritmusom igényli.
    Hál'Istennek olyan a munkám,hogy ráérek felkelni 9 körül és akkor tökéletesen érzem magam.Bár akkor is első utam a kávéfőző,addig csak vonszolom magam.
    Ilyen voltam a középiskola alatt is,első órákat végigaludtam.Ez van.
    Pedig jártam dolgozni reggel 8-ra régebben,de mindig rosszul voltam.
    Este pedig mint a bagolynak kipattan a szemem és éjjel 3-ig fennt vagyok.
    előzmény:
    Iza104 (1)
    2006-01-12  15:16
  4. Torolt_felhasznalo_377283
    Torolt_felhasznalo_377283
    2006. január 18. 20:3136.

    Lehet! De én inkább azt gondolom, kicsit genetika is talán, meg biológiai óra! A pacsirták és a baglyok. 

    Mióta az eszemet tudom, mindíg későn feküdtem le, és reggel iszonyúan szenvedtem. Most is így van ez, persze felkelek, ha kell, de délelőtt használhatatlan vagyok, már mindenféle praktikát kipróbáltam, eredménytelenül. Este viszont mosok, takarítok, főzök, tanulok, stb...

    A gyerekeim ugyanilyenek 

    előzmény:
    Cirke (23)
    2006-01-12  16:19
  5. 2006. január 12. 22:5235.
    Ja, kepzeljetek , a parom olyan melyen alszik minden reggel, hogy volt mikor kb 6-szor hivtam a mobiljan, ami soha sincs lenemitva, es a fejetol nem messze van... es nem ebredt fel ra!!! Ez volt eddig a legdurvabb eset, de altalaban mindig alig tud felkelni, persze nem csodalom napi 15 ora munka mellett.
    előzmény:
    silviHemel (34)
    2006-01-12  22:50
  6. 2006. január 12. 22:5034.
    En sem igazan tudok koran kelni! Anno mikor kozepiskolaba jartam, mar 6-kor keltem, es sokszor magamtol. 7-kor mar reg a suli bufejenel ultem es tanultam, dolgozatra, felelesre stb.... De manapsag!??? Hat ora az nekem meg olyan mintha hajnal kettokor kellene felkelni. Reszben tuti hozzajarul hogy most tel van, es keson kel fel a nap. Nem hiaba alszanak pl. a medvek is teli almot En is elmehetnek medvenek, mert kesz bosszusag koran kelni!
    előzmény:
    Iza104 (1)
    2006-01-12  15:16
  7. Torolt_felhasznalo_222072
    Torolt_felhasznalo_222072
    2006. január 12. 21:3133.
    Mielőtt gyógyszert szednél ,csináltass egy vérképet ,de pajzsmirigyet is nézess..( tapasztalatból irom )
    előzmény:
    Iza104 (1)
    2006-01-12  15:16
  8. 2006. január 12. 20:5732.
    Zuhany nem jó ötlet, én mindig reggel zuhanyozok, attól nem kelek korábban. Reggelizni pedig sosincs idő!
    Dwarf, lökött vagy! Álmomban szortítani!
    Szerelmes is vagyok, de ez hogy függ össze hogy ettől lesz kedvem korán kelni?

    Nekem akkor lett súlyos a dolog, mikor visszaállítottuk az órát most nemrégen. Én úgy éreztem mintha 1 órát elvettem volna tőlem! Pont annyi hiányzik! Pedig adtak?!
    előzmény:
    vickiBB (25)
    2006-01-12  16:30
  9. 2006. január 12. 17:0931.
    Az is jó? Meg a ginko is...
    előzmény:
    *sunshine (30)
    2006-01-12  17:01
  10. 2006. január 12. 17:0130.
    Esetleg a ginseng is segít... nekem jobban fogott tőle az agyam a vizsgaidőszakban.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2006. január 12. 16:5529.
    Hát sajna én nemcsak reggel vagyok aluszékony, hanem egész nap, és ez így vizsgaidőszakban nagyon gáz  De most hála égnek, hónapok múltán itt van mellettem egy frankó kis doboz vastabletta  Talán segít..
    előzmény:
    Cirke (23)
    2006-01-12  16:19
  12. 2006. január 12. 16:5328.

    Vérképet tényleg érdemes csináltatni, az egyébként sem árt. De nekem pl. ettől nem lett jobb, én szedek vasat a vérszegénységre, de néha ennek ellenére vannak időszakok, hogy rosszul alszom. Utána meg egy olyan időszak jön, amikor nagyon jól alszom, és érzem is, hogy kipihent vagyok.

    A fene sem érti...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2006. január 12. 16:4027.
    no de hogy jutok el a fürdőszobáig??   az ágyból kikelésnél megakad az ügy .......
    előzmény:
    vickiBB (25)
    2006-01-12  16:30
  14. 2006. január 12. 16:4026.

    Amikor jó munkám volt, alig vártam reggel, hogy dolgozni mehessek (jaj ez most de hülyén hangzik), az úszásnál is így voltam.

    Mióta meg itt vagyok, tényleg csak a gyerekek miatt kelek fel. Már arra is gondoltam,  hogy melóhelyet váltok annyira le vagyok pukkanva.

    előzmény:
    Iza104 (17)
    2006-01-12  15:53
  15. 2006. január 12. 16:3025.
    estleg egy jóóó zuhany és vmi finomreggeli egyébként segíthet az induláson ha van rá reggel idő..
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2006. január 12. 16:2924.
    sziasztok, mostanában elég rosszul alszom, nagyon nehezen alszom el,pedig tökfáradt vagyok, reggel meg persze nehezen megy a kelés.. biztos az idő miatt is lehet ez szerintem, ha süt a nap és szép az idő az ember mindig szívesebben kel fel, plusz ha télleg rendben van lelke, ahogy azt már valaki írta is ha szerelmes vagy pl. tuttti h jókedvűen ugrassz ki ágyból ha meg nincs vmi rendben és rosszérzéssel vagy tele már reggel és tudod,h nemjó dolgok várnak rád akkor bizti nehezebbb... sajnos nekem kávé sem sokat segít olyankor
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2006. január 12. 16:1923.

    Sziasztok!

    NEm akarok senkit elkeseríteni, de a reggeli aluszékonyság leginkább a vashiányosokra és vérszegényekre jellemző. Ez tapasztalat. Lehet, hogy nem ártana ellenőrzésképpen megnézetni. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2006. január 12. 16:1622.
    Zárójelben megjegyzem, én rövid idő alatt úgy megtanultam még álmomban is szorítani...   
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_440969 (14)
    2006-01-12  15:46
  19. 2006. január 12. 16:1321.

    Én is iszonyú nehezen kelek, de sajnos világéletemben ilyen voltam... Most viszont egy pár napja egy topikban tanácsokat kértem, hogy ki milyen agyserkentőket szed a vizsgaidőszak tiszteletére, és valaki ajánlotta ott a Buerlecithin oldatot. Vettem egy üveggel, és láss csodát... ugyan a memóriámat konkrétan nem javította, de 2 nap szedés után könnyebben kelek és reggel sokkal gyorsabban tisztul ki a fejem (eddig eltelt vagy 2-3 óra ébredés után, hogy használható legyek, most meg mire végzek az öltözködéssel-reggelivel, már okés vagyok). Szóval tényleg van hatása... lehet normál adagban, vagy extra terhelés esetén emelt adagban szedni, és asszem kúraszerűen is alkalmazható.

    Egyébként ennek a hatóanyaga  a növényi lecitin.... és szintén a topikban ajánlott valaki más is egy lecitines készítményt, ez egy magyar bogyó, egyszerűen szója lecitin néven lehet kérni patikában vagy gyógynövényes boltban. És vélhetőleg jóval olcsóbb, mint a Buerlecithin. Legközelebb, ha elfogyott ez az üveg, a bogyót is kipróbálom, a hatóanyag ugyanaz...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2006. január 12. 16:0120.
    és főleg próbáljam ki     én néha nemcsak 10 percet kések a munkából  
    előzmény:
    Iza104 (19)
    2006-01-12  15:59
  21. 2006. január 12. 15:5919.
    Ez jó ötlet, szerintem szabadalmaztasd!
    előzmény:
    MacCat (18)
    2006-01-12  15:55
  22. 2006. január 12. 15:5518.
    jó sok sorstárs összegyűlt, én meg olvasom itt a hozzászólásokat, h ki ajánl végre vmi megoldást, de semmi .... vmi kellemes, frissítő illóolaj? menta vagy mittomén ... pl. időzítőkapcsolóba dugni az elektromos párologtatót, és már az ébresztőóra előtt fél órával kezd terjengeni  
    előzmény:
    Iza104 (1)
    2006-01-12  15:16
  23. 2006. január 12. 15:5317.
    De érdekes, hogy mennyi ember küzd ezzel a problémával. Nem is gondoltam volna.
    Egy csomó igazság van abban, amit írtok. Pl. hogy már nem szeretem a melóm, meg hogy nincs minden rendben a lelkemmel. Csak ezeken nem olyan egyszerű változtatni.
    előzmény:
    anyi-banyi (16)
    2006-01-12  15:48
  24. 2006. január 12. 15:4816.

    Detto ugyanez velem is. 6-kor csörög az óra, de 1/2 7-nél előbb nem birok kikelni az ágyból. Régebben 6-ra járatm úszni, magától felpattant a szemem 1/2 5-kor.

    Rájöttem egyébként, hogy ez azért van, mert utálom a munkámat. És utálok bejárni is. Ez vmi tudatalatti dolog lehet, így tiltakozik a szervezem a munka ellen.

    Csak azért nem szoktam elkésni, mert a gyerekeimet iskolába kell vinni, velük meg nem akarok kiszúrni.

    Télen egyébként a késői napfelkelte miatt is lehet, nyáron ha majd 5-kor besüt a nap az ablakon, majd kipattansz te is ágyból (vagy nem). 

    előzmény:
    Iza104 (1)
    2006-01-12  15:16

Címlap

top