Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátokat keresek

Torolt_felhasznalo_416427
Torolt_felhasznalo_416427
Létrehozva: 2003. január 12. 17:20
Barátokat keresek-magányos vagyok. .
Sziasztok, azt hiszem, nem vagyok egyedül a problémámmal. 7 évig voltam különböző városokban kollégista, a barátaim a szélrózsa minden irányában. tartoztam közösségekhez, de ezek akötődések felületesnek bizonyultak a fizikai távolságok bővülésével.
a munkahelyemen ugyan nagyszerű emberekkel dolgozom együtt, mégis nehezen barátkozom. mindegyiknek megvan a saját élete, amibe nem biztos, hogy beleférnék.
gondot jelent viszont, hogy a problémáimat, örömeimet nincs, akivel megoszthatnám. a társammal ugyan mindezt megtehetem, de őt sem terhelhetem szakadatlanul.
próbáltam levélbarátságokat kötni, ezek többé-kevésbé sikerülnek is, noha kissé személytelenek. nekem hús-vér emberekre van szükségem. .
ha van, aki hasonló problémával küszköd, írjon. oldjuk meg ezt a nehéz problémát!
  1. 2003. Április 11. 09:3226.
    Sziasztok, azért írok mert már unom a céltelan Internetböngészést, szeretnék barátokra lelni, már unom hogy a saját lakásom fogja vagyok, mert a barátnőim férjhezmentek -igaz nem voltak előtte sem sokan-. Remélem ezen a módon levelező barátokra találok. Írjatók!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2003. március 30. 18:3325.
    Sziasztok!
    Én most járok itt először. Szintén barátokat, levelezőtársakat keresek. 38 éves vagyok, van 5 gyerekem, a legnagyobb 18 éves, a legkisebb 3 és fél hónapos.
    Reál beállitottságú vagyok, de azért szeretem az irodalmat, a zenét, viszont nem érdekel a történelem, a földrajz.
    Nagyon szeretek társaságba járni, jönni-menni, szórakozni. De nincs társam hozzá, így inkább csak a neten csavargok.
    Amíg nem voltam ilyen magányos, vidám, jó kedvű, mindenre nyitott lány voltam. (Szeretnék megint ilyen lenni)
    Aki szeretne egy romantikus, érzékeny, szeretetre vágyó nővel levelezni, írjon bátran. Mindenkinek válaszolok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_530448
    Torolt_felhasznalo_530448
    2003. március 25. 14:1824.
    Velem is levelezne valaki?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2003. március 25. 14:0023.
    Anjika és mexell!
    Miért kéne elveszni a mindennapokban???Mindenkinek szüksége van arra, hogy valakivel megossza a gondolatait és kitárja a szívét!!!!Bár még nincsen férjem, 7éve élek a barátommal és bizony előfordult, hogy a legnagyobb "baráti" társaság közepén ülve is a világ legmagányosabb emberének éreztem magamat!!!
    Nagyon szívesen leveleznék veletek!!!Viki
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2003. március 15. 09:2122.
    Sziasztok:)
    Nagyon örülök, hogy válaszoltatok hozzászólásomra. Szívesen leveleznék én is bármiről, aki személyemben talán igazi barátnőre is lelhet. Na ezt jól megfogalmaztam:))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2003. március 13. 11:3621.
    Sziasztok, Anjika levelét akár én is írhattam volna , mióta családot alapítottam szép lassan eltünedeztek a barátnőim, egy-egy maradt csak meg de velük is csak ritkán találkozom a távolság és a problémák miatt.
    Itthon vagyok a kicsivel és egyre rosszabbul érzem magam, ha valakinek van kedve szívesen leveleznék!Írjatok!
    előzmény:
    Anjika (19)
     
  7. 2003. március 5. 23:0020.
    Szia Anjika!
    Én 38 éves nő vagyok. Van egy 17 éves lányom, 18 éve vagyok házas. A munkámból fakadóan egész nap emberekkel foglalkozom, de nagyon kevés barátom van. A barátság bizalom kérdése, olyan mint egy házasság. Lehet, hogy néha még annál is mélyebb, érzelmekben gazdagabb. Ha magányosnak érzed magad, írj nekem, akár privátban is. Nagyon szívesen leveleznék veled.
    előzmény:
    Anjika (19)
     
  8. 2003. március 3. 20:4919.
    Sziasztok!
    Én egy 30 éves nő vagyok, aki 10 éve férjnél van. Van két gyönyörű gyerekem, de még sem találom a helyem. Elköltöztem otthonról, amikor férjhez mentem, mindenkit magam mögött hagyva. A barátnőim messze vannak és kihűlt a barátság. Mindenem meg van az életben, csak barátaim nincsenek. Nagyon magányosnak érzem magam emiatt. A férjem rengeteg barátra tett szert itt a neten és bevallom irigylem is ezért. Élem napjaimat, ellátom a teendőimet , de nincs annál rosszabb, amikor nincs egy igazi barátod.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_100395
    Torolt_felhasznalo_100395
    2003. február 28. 12:3818.
    Sziasztok!

    Én egy vidéki lány vagyok és barátokat keresek. Amíg suliba jártam nekem is voltak barátaim, de sajnos idővel elmaradtak. A munkahelyemen vannak kedves emberek, de igazi barátság mégsem alakult ki velük.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2003. február 24. 18:2217.
    Sziasztok!

    Idaig azt hittem, hogy sok baratom van. Most Londonban elek es sokan kozuluk meg csak meg sem probaltak keresni, pedig megvan nekik az e-mail cimem. Olyan rosszul esett, egy darabig irogattam nekik, egyszer valaszoltak, aztan semmi.
    Most legalabb kiderul ki az igazi. Kellemes meglepetesek is ertek. Mostanra igencsak leredukalodott a baratok szama, de tudom, hogy a megmaradottakra mindig szamithatok. Az egyikkel kozuluk mar 24 eve ismerjuk egymast.

    puszi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_335577
    Torolt_felhasznalo_335577
    2003. február 24. 09:0316.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_416427 (14)
     
  12. 2003. február 21. 20:2715.
    Sziasztok fórumosok!Bevallom, én még cssak most kezdtem olvasni itt, a barátnőmék révén. Nekem bevallom annyi barátom van, hogy a két kezemen meg tudnám számolni, de ők SOSEM hagynak cserben, mindíg számíthatok rájuk és ez fordítva is igaz. Ezért jó, hogy idővel lemorzsolódik az állbarát, mert megmarad az aki az én fura szokásaim ellenére is szeret, és remélem, itt is lesz majd egy-két barátom!CSő. Fidi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_416427
    Torolt_felhasznalo_416427
    2003. február 21. 19:3714.
    ezt arra érted, hogy nem jelentkeztem?
    ennek nagyon egyszerű oka van: a héten meghalni nem volt időm, folyamatosan túlóráznom kellett.
    a másik, hogy azt gondoltam, Szlovákiában sielsz.
    sajnálom, hogy félreértettél.

    viszont arra rájöttem, hogy a konditerem nem az én világom. (két napig nem tudtam mozogni)de ettől még, ha a félreértés ellenére van kedved, találkozhatunk.
    előzmény:
    Lylyom (12)
     
  14. 2003. február 18. 21:1413.
    betáság=barátság
    előzmény:
    Lylyom (12)
     
  15. 2003. február 18. 21:1412.
    A betásághoz őszinteség kell, ami nincs meg minden emberben!:( Ha valaki nem szimpatikus vagy nem a te stílusod meg kell neki mondani!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_416427 (1)
     
  16. 2003. február 18. 20:5311.
    Ha van belőle kettő akkor juttass egyet nekem is lécci:)
    előzmény:
    Desiré1978 (10)
     
  17. 2003. február 18. 15:1910.
    flami! És mi van, ha a szerelmes társ megértő barát? Is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_774986 (9)
     
  18. Torolt_felhasznalo_774986
    Torolt_felhasznalo_774986
    2003. február 18. 13:109.
    A szivembol szoltal v3nusz, nekem is jutott onyo baratokbol, akik nem kerdezyek vissza sohasem. En azt hittem, baratok nelkul is lehetunk boldogok, de egy szerelmes tars nem potolhatja a megerto bartnot.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_487999 (8)
     
  19. Torolt_felhasznalo_487999
    Torolt_felhasznalo_487999
    2003. január 23. 18:248.
    Sziasztok!
    En is sokaig kuszkodten ilyen gondokkal. Nagyon zarkozott tipus vagyok tereszetembol kifolyolag. Sokaig nem voly egy igazi baratom sem csak haverek, akik jottek es mentek. Ugy-e ismeros az erzes, amikor mindenki kitarja legbensobb titkait, de csak magara gondol es a te problemaid nem is erdeklik. Orakat voltan mepes hallgatni es tanacsokat adni mikozben en minden benso titkaimmal csak magamra szamithattam, nekem kellett mindent medoldanim, annelkul, hogy nehe valakinek legalabb kibeszelhettem volna magam. Inkabb szerettem hallgatni es tulelni.
    Aztan jott a nagy betores. Megismerkedtem egy lannyal. Egy ejszakat atbeszeltunk es rajottunk, hogy valahol testver lelkek vagyunk. Bar mindenben nem is ertunk egyet, de elfogadjuk egymas szemelyiseget. Es altala nagyon sok emberrel kerultem kapcsolatba. Egyszer csak azon vettem eszre magam, hogy nem vagyok egyedul a tomegben, hogy vannak Barataim. Azota harom nagyon jo baratnom van. Joban rosszban kitartunk egymas mellett. Mindent megbeszelunk es nincsenek titkaink. Most egyetemen vagyunk es egyutt berlunk egy lakast. Negy eve meg nem csalodtam egyikukben sem, soha okot nem adtak ra. Mindent meg tudunk beszelni.
    Tehat nem kell felni meggnyilni egy ember elott, csak meg kell talalni azt az embert, embereket. Megeri. . .
    Azota sokkal extrovertaltabb lettem es nem jelent gondot ismerkedni, megismerni, kommunikalni.
    Egy kis onbiozalom, akarat es kitartas. Mert egy jo barat nem mindig kopogtat be az ajton, tenni is kell erte.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. Torolt_felhasznalo_361668
    Torolt_felhasznalo_361668
    2003. január 17. 10:317.
    Szia! Nyugi a baj nem a tavolsagban keresendo, gyere a Baratok nelkul c. forumra!:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_416427 (6)
     
  21. Torolt_felhasznalo_416427
    Torolt_felhasznalo_416427
    2003. január 15. 21:056.
    Sziasztok, köszönöm apozitív visszajelzéseket. nagyon jól jöttek. . miért van az, hogy ennyi jó ember létezik barátok nélkül? nme lehet, hogy mindenki csalódott. .
    előzmény:
    moreno (2)
     
  22. Torolt_felhasznalo_909915
    Torolt_felhasznalo_909915
    2003. január 12. 18:385.
    Sziasztok
    Jöttem, hogy pozitív dolgokat meséljek a barátokról:)
    Van két igazi barátom. Az egyik lány és Amerikában él, 13 évvel ezelőtt együtt kezdtünk tanítani, barátságunk töretlen azóta is a távolság ellenére. A másik fiú, 5 éve ismerem, egy városban lakunk, mindent meg tudunk beszélni egymással, sokaknak hihetetlen, de létezik az ellenkező nemüek között is. Ez a két ember kivételes személyiség, büszke vagyok, hogy ismerhetem őket, és arra, hogy a barátaim.
    Amit tanácsolni tudok neked az az, hogy ismerkedj. Minnél többet és mindenhol. Soha nem tudhatod, hogy a másik ember akivel találkozol éppen milyen. Persze érnek majd negatív dolgok, ezekből csak tanulni szabad, de érdemes azért a pár értékes emberért vállani ezt is. A net igazán alkalmas erre, 4 éve chatelek, a világ minden részén vannak ismerőseim. Jó érzés tudni, hogy vannak emberek akikhez fordulhatok. Remélem neked is sikerül, talán nem is olyan sokára már körbevesznek kedves arcok:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_334626
    Torolt_felhasznalo_334626
    2003. január 12. 18:044.
    Szia coty!:-)Tudod szerintem ezzel a problemaval sokan kuszkodunk!:-)
    En itt a neten talaltam igazan baratokra!Ugy ahogy te mondod, "hus ver barat"hogy oszinte legyek, nekem sincs!!Barkit, akit kozel engedtem magamhoz, elob-utobb kihasznalt!!!Sajnos elertem abba a fazisba, hogy jobban megbizok egy ismeretlen baratban, mint az egykori ugymond baratokban!!Szerintem nem szabad, es nem is eri meg feltarni egy ugynevezett "baratnak"minden kis aprobb titkodat, mert tulsagosan is ismerni fogja gyengeidet, es elobb utobb biztos kihasznal!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_416427 (1)
     
  24. Torolt_felhasznalo_737622
    Torolt_felhasznalo_737622
    2003. január 12. 18:003.
    Kedves Coty!
    Megpróbálhatjuk a lehetetlent. :-)))Sajnos nincs túl sok szabadidőm, de ha segíthetek bármiben csak írj nyugodtan. Akár levelet is. Fel a fejjel ha itt maradsz a fórumon előbb utóbb a barátokat is megtalálod.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2003. január 12. 17:592.
    Szia Coty!

    A barátok nélkül topic pont azért jött létre, hogy megoldja a Te és a hasonló gondokkal küzdő fiatal, normális barátok nélkül maradt csajok gondjait!

    Nézz be hozzájuk/hozzánk!:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_416427 (1)
     

Címlap

top