Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Gitta !
Nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat.
Ibolyka
köszönöm a köszöntésed.
Marcsika nagyon szépen köszönöm a jó kívánságokat.
Mandula Évike nagyon szépen köszönöm a jókívánságokat .
Örülök hogy a géped megjavult legyen benne örömed .
puszillak
Szervusztok!
Sajnos a gépem egyik pillanatról a másikra felmondta a szolgálatot... nem is tudtam, hogy ennyire tud hiányozni.
Tegnap visszakaptam megjavítva, most abba a bizonyos kockás füzetbe írok ki minden fontos linket és címet.
Hiszem, hogy azért gyógyult meg Kincsike szül.napjára, hogy minden jót tudjak kívánni.
Erzsike Isten éltessen sokáig! Akinek ilyen aranyos családja van, az nem lehet szomorúúúú!
Puszillak: mandula
Sziasztok!!!!
Nagyon fülledt meleg van már most odakint. Most jöttem vissza a közértből de le is izzadtam. Szép paprikát és paradicsomot is kaptam így főzöm a lecsót holnapra mert reggel 9.-re megyek a Kitty évzárójára elhozni a bizonyítványát. Ők már nyaralni vannak.tegnap vettem 6 kg meggyet is azt is beraktam a fagyasztóba. Már azt hittem talán le is csúsztam a meggyezésről de 200 ft/kg áron elég szépet sikerült vennem a Lehelen. Nagyon nem töröm magam a befőzésekkel, mert nekem az alapanyagokat is úgy kell megvenni úgy meg már nem nagyon éri meg. Persze egy kis meggy lekvár meg barack lekvár jól jönne majd a télen. Arra még lehet hogy beruházok.
Valika! Én úgy vagyok ezekkel az utazásokkal, hogy amit látok azt nem veszi el tőlem senki. Régen nem adatott meg hogy menjek, mert Ágotámmal volt elég gondunk bajunk. Később már vittük Őt is amerre mentünk, de az nem volt olyan igazi szabadság hiszen vele azért meg kellett nézni hova tudunk eljutni. Most meg lassan már magunk miatt kell jól megválasztani a helyet mert már nem olyan a mi egészségünk se mint régen. Makón 2 éve voltunk, most új szálláshelyre megyünk mert a régit kinőttük ( most 15 felnőtt és 7 gyerek fog együtt üdülni szinte fillérekért) Felnőtteknek reggelivel IFA.-val 4500 ft/ éj panzióban. Nem szálloda de ennyi gyerekkel olyan hely kell ahol szabadon ki tudják Ők is élvezni a teret. Majd ősszel megyünk még Görögországba is amikor már az is olcsóbb lesz. Mi a főszezont nem annyira szeretjük. Augusztus végén meg lesz még érettségi találkozónk is. Oda is szeretnénk lemenni .
Gitta! Rengeteget dolgozol a kertben, de neked adott volt a föld és a növények szeretete és nem is tudnád elnézni , ha nem tudnád már gondozni. Mindig is szép volt a kerted és látszik a szakértői gondoskodás. A gyümölcsfák és a zöldségek ezt meg is hálálják, de sajnos a természet néha közbe szól és a viharok meg a kártevők nagy pusztítást is végeznek a kiskertekben. Nem könnyű ma mezőgazdasággal foglalkozni. Ma egy kiló alma 500 ft a boltban a kistermelőktől meg fillérekért veszik meg lé alma áron.
Manyuska! Azt hittem felétek kicsit elviselhetőbb a hőmérséklet . Talán holnapra már jön egy kis enyhülés . Bár a viharok nem hiányoznak.
Kincsike! van olyan hogy az ember padlón van , de meg kell rázni magunkat és csinálni tovább.
Rózsával találkoztam ma. Mindenkit puszil most jött meg a lányáéktól. Sajnos nem " rózsás" a helyzete.
Mindenkinek kellemes napot kívánok!
Kincsi Erzsike!
Nagyon Boldog Születésnapot kívánok hozzá nagyon jó egészséget!
Szervusztok
Kincsike
Boldog szuletesnapot kivanok sok szeretettel.
Nyar van es meleg.szinte naponta eso is van.
Szeretettel gondolok minyajatokra.
Valikám! Sajnos az idei év időjárása semminek sem kedvez. Én a paradicsommal vagyok most elégedetlen, sajnos épp a párás, aztán a nagyon meleg, később az esős időjárás váltja egymást, ez nagyon jó gombaérlelő közeg. A paradicsom erre kimondottan érzékeny. Vannak olyan tövek, amin már szinte nincs is levél, leszáradt. Pedig épp ez az a termés, amiből a legtöbbet szoktam befőzni, lének és lecsónak is.
Sajnos a levéltetű is jól érzi magát, permetezni nem nagyon tudok, mert sok a szedni való zöldségféle, málna, amit előtte le kellene takarni, viszont a szomszédét nem tudom, pedig nagyon a kerítés mellé vetett, ültetett mindent. Nem is nézi jó szemmel, ha a magamét permetezem, persze ilyenkor már nem szoktam, csak kora tavasszal.
Ma reggel 6-kor a külső hőmérséklet 23 fok volt, idebent 26. Nem mertem az ablakokat teljesen kitárni éjszakára, mert este erős szél fújt, így hogy csak bukóra nyitottam, nem tudott lehűlni. De majd ma délután állítólag jön egy drasztikus lehűlés.
Kedves Kincsike!
Isten éltessen sokáig, nagyon jó egészséget, boldogságot kívánok!
Erzsike nálunk az idén kevés minden tavaly eltettem sok mindent így nem is hiányzik.
Erzsike van mikor az ember maga alatt van és nincs is különösebb oka rá,én is szoktam mondogatni magamnak hogy kapd össze magad nem mindig sikerül.
Totyi ügyesek vagytok a helyfoglalássalazt hittem hogy mindenkit elzavartatok a környékről
Makón tavaly voltatok nem?ugyan oda mentek?
Jó kis nyaralós éved vancsak így tovább még mentek Görögbe is nem?
Gittám van mikor nem akar elmenni a hozzászólás már én is észrevettem.
Nálunk az idén alig van gyümölcs,megy csak egy sütire való volt ,a sárga barack is lepotyogott,málna ,ribizli az van azt legeljük.
Nem kell eltennem semmit
Sziasztok
Felétek is kánikula van?Nálunk olyan kellemetlen párás a levegő valószínű azért mivel körbe vagyunk véve tavakkal.Nehezzen viselem
Kincsike Nagyon sok Boldogságot Kívánok születésnapod alkalmából!
Mindenkinek vidám gondtalan napot kívánok.
Nem így akartam szaporítani a szolik számát, de hiába próbáltam elküldeni, nem akart elmenni a szolim. Aztán mérgemben néhányszor rákattintottam, így sikerült, bocsi!!!!!!!!!
Szervusztok Barátok! Üdvözlet megint itthon Totyi!
Remélem újult erővel teszed a dolgod, azt a sok feladatot, amit soroltál. Nálam is vannak még a héten "apróságok", Adél és a kutyusok. Jövő héten nem jönnek, a menyem már szabadságon lesz.
Én a napokban reggelenként 5-kor, 6-kor kelek, mikor hogy sikerül erőt venni magamon. Ilyenkor tudok érdemben haladni a kertben, mert valami oknál fogva olyan hirtelen történnek a dolgok, hogy csak ámulok. Gondolok itt arra, hogy gyorsabban érik minden, mint szokott, málnát, uborkát már folyamatosan kell szedni, aztán persze feldolgozni. Ez utóbbira a melegebb órákat szánom, este pedig a locsoláson van a sor. Ahogy reggel elnéztem, a spenótot is le kell szednem, mert erőteljes növekedésnek indult. Ez aztán megy a fagyasztóba.
Természetesen főzök is, szinte minden nap. Igaz, holnap nem kell, maradt máról: fejtett bableves, túrós gombóc.
Mindenkinek kívánok jó egészséget, szép nyarat.

Szép napot!
Mióta haza jöttünk egyfolytában pakolok, mosok vasalok és rakom a helyükre a holmikat. Tegnap végre kiürültek a bőröndök és a szennyes ruhák utolja is szárad már. persze azóta gyűlik az újabb adag is. Tegnap orvos járás is volt, leadtam a kezelőlapokat a reumán voltam a gégészeten és a háziorvosnál is. Valami légcső gyulladás okozza azt a fájdalmat a torkomban ami elég kellemetlen és valószínűleg a buszos utazáskor a légkonditól kaptam. Most kaptam rá antibiotikumot . egy hétig szedem meg mellé a probiotikumot. Közben el kellene menni az onkológiára is az eredményért mert el telt az egy hónap.De itt van Buksi egész héten , meg puszedli a hörcsög is így aztán nincs idő unatkozni.Egész héten velem lesznek mert most a gazdik nyaralnak. Pénteken megyek a Kitty évzárójára is elhozni a bizonyítványt.
Kincsike! Egész héten mi voltunk az ügyeletesek Apussal Hajdúszoboszlón , ami azt jelentette , hogy nyitásra mentünk a fürdőbe , hiszen ilyenkor lehet csak jó helyeket foglalni 12 embernek kívánságára ( legyen árnyék, de lehessen napozni is meg ha esetleg esik az eső legyen hova elhúzódni és ha fúj a szél legyen szél árnyék is. Ezeket az elvárásokat figyelembe véve nem is volt könnyű dolgunk, de minden nap sikerült a megszokott helyünket elfoglalni. Ilyenkor korán volt hogy csak mi ketten voltunk a medencékben. Szép tiszta volt a víz.Mi mindig ugyan abban a Panzióban szállunk meg itt reggelizünk és átjárunk a nagyfürdőbe a Hungarospa.-ba
Vacsorázni a Hotel 4 évszakba szoktunk befizetni . Jó volt hamar eltelt
Legközelebb július elején megyünk egy még nagyobb csapattal Makóra a Hagymatikumba de az csak egy hosszú hétvégi kiruccanás lesz.
Valika! Az egészségügyről meg az időpontokról jobb ha nem is beszélünk.
Rózsát nem láttam mióta haza jöttünk, lehet hogy nincs is itthon mert az "Úr" uralja a terepet.
Mindenkire gondolok, most megyek mert Buksinak most jön a hosszú séta és már itt toporog mellettem.
Legyen szép a napotok!
Szép estét
Nagyon kedvetlen napjaim voltak .Nem volt oka . Össze kell szednem magam Danika csüt pénteken velünk lesz mert az oviba már szünet van.Aranyos jol el lehet vele beszélgetni .Pistivel is nagyon jól elvannak minden érdekli .
Várjuk a szerelő hívását mert a kocsit olajcserére kell vinni .A kertbe egy hete voltunk azóta sok eső vihar volt ,remélem a paradicsomoknak nem lett bajuk .
Valika nálunk lesz sok körte , alma,de öszibarack nagyon kevés .
Marcsika néztem a képeket jol éreztétek magatokat .Üdülőbe vagy apartmanba voltatok ,volt medence is vagy a nagy fürdőt látogattátok ? Ami képet felraktál azon nem volt tömeg . Igy jó lehetett.
Az időjárás is nagyon változó ma is .olyan felhők jöttek azt hittük hogy hüha aztán semmi eső nem volt reggel és este is jól belocsoltuk a kiskertet a ház elött.
Szeretettel gondoltam Mindannyiotokra Gitta ,Rózsa ,Julika ,Ibolyka Molly ........
Kedves "régi ismerősök"! Én nem vagyok régi ismerős, én csak nem régen fedeztem fel ezt az oldalt......, viszont amit tapasztalok egyrészt jó, hogy emberek meg tudják beszélni a személyes problémáikat, másrészt elszomorító, hogy mennyi téma forog a "betegség" körül....sajnos! Ha nem veszitek tolakodásnak, akkor tudom ajánlani a THC mentes CBD olajat és a SALVE balzsamot, amely 600 féle betegség tüneteiben tud a segítségre lenni. Tulajdonképpen ez az orvosi marihuana, ami mentes a THC-tól ( ez a kábítószer tartalom, amit az EU és a többi ország TILT JOGOSAN!!!) 1920-ig használták gyógyszer alapanyagként, és ezt követően a gyógyszermaffia hozta a szintetikus "szereit" és kiszorította ezt a SZENZÁCIÓS készítményt, 2018 januártól ismét engedi az EU a területére a THC mentes (kábítószermentes) kannabisz készítményeket. Ipari kenderből készül. Aki többet szeretne róla tudni , szívesen küldök anyagot, illetve orvos-természetgyógyásztól kérdezhet. Létezik folyadék, amit csepp formájában kell szedni és a balzsam, amelyet a fájó testrészre kell kenni, illetve szipka, ez egy elektromos cigaretta jelleget képvisel és a tüdőre kell leszívni.
Sziasztok szép napot.
Látom mindenki nyaralnekem napi feladataim voltak reggel és este,a lányomék nyaraltak Gyulán nekem kellett etetni az állatokat.
Közben megint voltam az SZTK-ba az unoka tesómékkal nehogy kimaradjon egy hónap.Ez egynapos program
Legközelebbi időpontot mit gondoltok mikorra kaptunk,október 29-hát nem normális dolog az biztos.Addig ezerszer elfelejtem
Marcsi láttam hogy nagyon jól sikerült a nyaralásotok
Erzsike Nálunk alig van gyümölcs talán szőlő az lesz azt legelhetem.
Minden nap lóg az eső lába aztán semmi locsolnom kell Mindenkinek vidám nyugis napot kívánok.sziasztok
Rózsa????????
Sziasztok!
Szerencsésen haza értünk Hajdúszoboszlóról is. Most egy ideig maradok a fenekemen. ( remélem) Jó volt haza jönni, bár ott is nagyon jól éreztük magunkat. Itthon már várt Buksika meg Puszedli a törpe hörcsög, most velünk lesznek a jövő héten.Gazdiék utaztak el mind két részről.
Remélem itt Mindenki jól van a topik lakók közül bár elég gyér a forgalom amint látom.
Gitta! Nagyon sajnálom a kislányt és a családját is, de részemről van hova adakoznom. Sajnos az én lányomnál is állapot rosszabbodást állapítottak meg.
Mindenkinek további szép napot!