Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Problémák a hálószobában

Torolt_felhasznalo_763176
Torolt_felhasznalo_763176
Létrehozva: 2006. július 15. 15:45

Sziasztok!

A problémám a következő! A párommal 2 éve vagyunk együtt. Mikor megismerkedtünk még nős volt, de már külön éltek. A válást 10 hónappal ezelőtt indította el!  Azért nem korábban, mert úgy gondolta így többet lehet a lányával. Így is volt ez mindaddig, míg meg nem jelentem én. Attól a naptól kezdve 4-5 hetente lehetett csak vele 2-3 órára. Nagyon megviselte, sokat szenvedett! Nem panaszkodott, mert nagyon magába zárkozó típus, de egyszer-egyszer elmondta, hogy nagyon hiányzik neki a kicsi. Szeptemberben javasoltam neki, hogy adja be a válást, mert így kijelöl a bíróság láthatást és akkor nem akadályozhatja az exe, és egy 4 éves gyereknek mindenképp jobb, ha rendszer van az életében!

Szeptemberben kiültünk a pokol tornácára!  Az ex ott tett keresztbe ahol tudott, egyszerűen nem tudtak megegyezni a gyerekláthatásban, mert az anyuka úgy gondolta, hogy nem érdemes a párom arra, hogy heti egy napot a lányával töltsön! Jelzem a kislány nagyon apás! Nem szeretném részletezni, hogy min mennt tönkre a házasságuk, mindketten sok hibát elkövettek, de minden hibája ellenére nagyon jó apa!!!

Ekkor kezdődtek a problémák a hálószobában! Nekem is voltak gondjaim a munkahelyen (épp akkor kezdtem új helyen, fáradt voltam nagyon), ő is nagyon stresszes volt a válás miatt is, a munkája is közre játszott és bántotta az is, hogy nagyon megvisel engem is az új helyre való beszokás és nem mindig sikerült fergetegesset szeretkeznünk! Értem ez alatt, hogy bármennyire is kívánt csak rövid ideig tartott az erekciója! Aztán volt egy jó időszak, amikor minden rendben mennt és most a napokban kétszer is megesett, hogy nem jött össze! Ő is tudja, és én is, hogy ez csak átmeneti probléma, a stressz miatt van, mégis őrlődik, bántja és én egyszerűen nem tudom, hogy mit tegyek, mit mondjak, hogy megnyugodjon. Éreztem a második alkalommal, hogy fél, görcsöl, hogy nem fog sikerülni és természetesen nem is sikerült! Nem akartam én közeledni, hogy időt adjak neki. Úgy gondoltam, majd kezdeményez ő ha úgy érzi, bár én meg azt éreztem, hogy még nincs itt az ideje, de visszautasítani sem akartam szándékosan, mert attól féltem, hogy azzal többet ártok! Próbáltam vígasztalni, de úgy veszem észre nem hatott! Néhány hónapja még úgy volt, hogy elkezdünk babát gyártani (ő kezdeményezte) és neki is láttunk. 

(Ő 29 én 25 évesek vagyunk.)

Mit lehet ilyenkor tenni? Mit lehet mondani amivel meg tudnám nyugtatni? Kell-e egyáltalán bármit is mondani?

Olyan - elsősorban - férfiak, de természetesen nők véleményét is várom, akik voltak már ilyen vagy hasonló helyzetben! Azok, akik csak beszólogatni akarnak, kérem inkább másik topicot keressenek!

  1. Torolt_felhasznalo_224290
    Torolt_felhasznalo_224290
    2006. július 24. 22:1536.
    Sziasztok!

    22 éves vagyok. A párommal most lesz 10 hónapja, hogy együtt vagyunk. Ő 31 éves.
    A kapcsolatunk elején olyan más volt minden. Több volt az igazi csók, a sex...
    De mostanra inkább puszi lett (szájon), és a sex is lecsökkent heti 1 alkalomra. Én iszonyúan akarom a sexet, kívánom is őt. De ő valahogy nem akarja. Azt mondja, hogy a nagy meleg miatt van... (ő egy macitípus)
    Elég szarul érzem magam, mikor az ágyban vagyunk és én szeretném, de egyszer csak azt hallom, hogy horkol!
    Miért nem akarja már? Én próbálok választ keresni erre, már magamat is okoltam. Egyszerűen nem értem.
    Szinte már az is rosszul esik, ha az utcán meglátok egy szerelmespárt vadul és érzelmesen csókolózni; merthogy velem ilyen nem történik meg. Pedig úgy szeretném!
    Mit tegyek???
    Szeretném nőnek érezni magam mellette!

    (csak az válaszoljon, aki komolyan veszi a problémámat. köszönöm)

    Szép estét mindenkinek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. Torolt_felhasznalo_347815
    Torolt_felhasznalo_347815
    2006. július 22. 16:4535.

    szisztok ! nekem is sajnos ilyen problémm van a párommal 4éve vegyunk együtt eleinte nem volt semmi gond az ágyban, de miután összeköltöztünk kezdödöt a dolog, egyre ritkábban bujt hozzám,söt inkább csak én mentem,de sokszor elutasitott ja igen mert volt ugy hogy nem volt erekcioja, es ez gondolom félélké tett, én probáltam segiteni mindenhogy de nem nagy sikerrel, de föleg,h babát szerettünk volna igy nagyon kritukus lett a dolog, neki nagy volt a sterss a munkában igy nem is kivánta a sexet majd nehezen de összehoztunk egy csodálatos gyönyörü ksfiut aki most 10honapos és mondhatom amit még senkinek sem mondtam el,h amiota "összehoztuk " a babot azota nem voltunk együtt, eleinte persze a terhesség elejék a veszély  majd a második harmadban ,nem volt idöni egyszerüen majd a harmadikban meg már senki nem kivánta féltünk na meg talán nem is fért volna hozzá,majd a szülés persze ez után a 6hét tiltás ,majd meg örültünk,h aludtunk eleite nagyon rosz alvo volt a bab ,söt nem is aludt, igy most oda jutottunk,h én kb 3honapja gyötröm vele,h mivan mikor miért nem hogyan....

    de mivel ö közben egy céget alapitott nagon sok a munkája és a felelöség meg minden csak arra tud gondolni, igy nem tud sexre konzetrálni.tudom meg benne van,h talán nem is jön össze de mondtam neki,h nem kell ra gondolni egyszerü ha csak csok meg ugy ölelkezéssel kezdünk,de ö attol tart,h ekkor én már le is támadom(na mit mondjak 18ho sex nélkül már az agyamra meg igy meglehet.) már szinte minden éjjel azzal álmodom,h sexelünk,már nagyon oda vagyok,de tudom,h neki is rosz ha mindig nyagattom vele,de nekem kezdetnek elég lenne ha csak mint a tinik csok és ölelgetés lenne majd idövel beindulna tuti a dolog de ö még ettöl is fél.

    Persze igy babo melett is nehéz hiszen csak akkor lehet a dolog ha alszik tehát igy már a stopntán dolog el van felejtev,

    mit gondoltok mit tegyek már nem nagyon sokáig birom sex nélkül(perverzek kiméljetek, csak a férjemmel vagy senkivel)

    Köszike

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2006. július 15. 22:5234.
    Így jó lesz szerintem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_763176 (33)
    2006-07-15  22:49
  4. Torolt_felhasznalo_763176
    Torolt_felhasznalo_763176
    2006. július 15. 22:4933.
    Úgy értettem a várakozást, hogy nem közeledek néhány napig, ne érezze, hogy bizonyítania kell, vagy helytállni. Csak kis összebújás, szeretgetés.
    előzmény:
    adrieri (32)
    2006-07-15  22:47
  5. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2006. július 15. 22:4732.
    Azért az sem jó,ha csak úgy várakozgatsz némán!
    Írtam a topikod elején,hogy én mit tennék.
    Ha helyzet van,beszélj róla!Nyugtasd meg,hogy semmi baj!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_763176 (30)
    2006-07-15  22:45
  6. Torolt_felhasznalo_763176
    Torolt_felhasznalo_763176
    2006. július 15. 22:4531.

    Jól gondolom, hogy ffi vagy?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_666364 (29)
    2006-07-15  22:11
  7. Torolt_felhasznalo_763176
    Torolt_felhasznalo_763176
    2006. július 15. 22:4530.
    Ettől félek én is! Abban bízom, hogy ha egy kicsit lecsitultak a dolgok, minden rendbe jön magától! Várok ameddig kell, mert minden szempontból mondhatom, hogy jobbat nem találnék!
    előzmény:
    adrieri (27)
    2006-07-15  21:58
  8. Torolt_felhasznalo_666364
    Torolt_felhasznalo_666364
    2006. július 15. 22:1129.

    Megértem a párod elkeseredését. Én is ilyen cipőbe járok. Ha az ember nem tud lazítani a párja bármit tehet. Ez egyre több dühöt és elhidegülést okoz és mindenhez kedved van, csak a szexhez nem.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2006. július 15. 21:5828.
    Nem kacsintást nyomtam ,hanem zárójelet.
    előzmény:
    adrieri (27)
    2006-07-15  21:58
  10. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2006. július 15. 21:5827.
    Igazad van,ha fenntartásai vannak az alkohollal.
    Egyrészt (ugyan itt borról volt sz&oacutea sör kifejezetten káros a férfi potenciájára,mert van valami olyan összetevője.
    A másik,nem feltétlenül lesz alkoholista,de esetleg előfordulhat az is,hogy egy idő után összeköti agyilag a szeszt a sikeres erekcióval és anélkül nem fog menni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_763176 (25)
    2006-07-15  21:45

Címlap

top