Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Iskola fobia

Torolt_felhasznalo_186077
Torolt_felhasznalo_186077
Létrehozva: 2006. szeptember 6. 21:37
Sziasztok! Komoly problémával kapcsolatban keresek olyan szülőket akiknek szintén volt iskola fobiás gyermekük. Tünetek,kezelés ,megoldás érdekelne.
  1. 2018. november 30. 10:0841.

    Üdv nem tudom mikor írtad az iskolafobia miatt a kérdésedet én most találtam meg .Sajnos ez egy nagyon összetett dolog mi benne vagyunk 4 éve.Már minden poklát megéltük.Szakiskolába elkezdet járni az idén de ugyanott tartunk ahol az elején.5.-dik osztályban kezdődött hogy nem akart menni iskolába,sajnos azóta se kezelést se szakembert nem találtunk megfelelőt vagy nem segített senki és semmi pedig mindent megpróbáltunk..Magántanuló volt most ez sem müködik már a család egész életét megnehezíti megváltoztatja.Ha neked sikerült valami megoldást találni vagy szeretnél erről beszélgetni keressük meg egymást talán tudnánk segíteni egymásnak!Ezt csak az értheti aki ebbe benne van folyamatos a megnem értés nincsenek a tanárok iskolák erről képben igazán elkönyvelik hogy lógni akar stb..Nagyon sok erőt kívánok és olyan embereket akik segítenek

  2. 2006. szeptember 8. 14:3540.
    Mindig bizom benne, hogy az ilyen hozzaszolok csak unalmukban provokalnak...Ugyanis meg 36 evesen sem akarom elhinni, hogy vannak ennyire buta emberek!!!!!!!!
    előzmény:
    fakjanosy (8)
    2006-09-07  03:46
  3. 2006. szeptember 8. 14:3339.
    Dobbenet, amiker irtok.
    Azt hittem ilyen tanarok mar reg nincsenek, csak 30 evvel ezelott leteztek.
    Azt hittem az a minimum, hogy megtanuljak a foiskolan: a gyereket nem verjuk, alazzuk, gyalazzuk!

    Nem szabad annyiban hagyni, mindig van legalabb ket-harom nagyszaju szulo, akivel ossze lehet fogni. Ha a diri nem lep, akkor ott az onkormanyzat...MINDENKI FELETT VAN EGY MASIK FONOK!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2006. szeptember 8. 12:1038.

    .....erre szokták azt mondani,h " FEJÉTŐL BŰZLIK A HAL " ...nem ???

    Mert, persze,h vannak jó,-és rossz tanárok ...de az igazgató azért van ott,...............

    NEEEEEM ??!! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_531587 (33)
    2006-09-08  08:38
  5. 2006. szeptember 8. 12:0337.

    Önkormányzat OKTATÁSI OSZTÁLY (??!!)....ott még nem jártatok  ????

    Én ott "kezdtem",mert úgy éreztem,h bármit teszek az "iskola" nem fog lépni !!!

    Az igazgató Úr,mondjuk ennek nem örült,de nem is volt célom az örömszerzés !!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_531587 (26)
    2006-09-08  06:24
  6. 2006. szeptember 8. 12:0036.

    .....Szia !!

    A mi iskolánkban, 5.-ben kaptunk egy magyar-ének (?!) tanárnőt (?!)....rettenet volt ....úgy öltözött,h a 7.-8.-os fiúk a "padot emelgették" (érted,mire gondolok??!!)......hülyézés,anyázás mindennapos volt ....és még kezelni sem tudtam a problémát,mert 8 évig EGY OSZTÁLYBA JÁRTAM VELE uabban az iskolában,30 évvel korábban .....

    (én is pedagógus vok !).....október végén az önkorm. OKTATÁSI osztályán hivatalos panaszt tettem .....írásban,3 példányban.......

    Eredmény : köv.tanévben,már nem tanított "minket"....a "helyére került"....és a másodikosok osztályfőnöke lett  !

    Háááát,mi megkönnyebbültünk !.....de csóóóóri alsósok ..ott elégedettek a szülők !!! ( ?????)

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (25)
    2006-09-08  03:18
  7. 2006. szeptember 8. 08:4835.

    Elmesélem a lányom történetét:általános iskolában minden olyan napon,mikor földrajz óra volt,reggel itthon hasmenést kapott.Sokáig nem hoztiuk  összefüggésbe,mignem elmentünk egy előadást végighallgatni a kinezologiáról.Ott felkértek jelentkezőt,akin kipróbálják és a lányom jelenzkezett.Tudni kell,hogy nem igazán hiszek ezekben a dolgokban...............

    Lássatok csodát! Következő napoktól simán ment iskolába,nem voltak reggeli zürjei.

    Neki bejött,talán érdemes kipróbálni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_186077 (1)
    2006-09-06  21:37
  8. 2006. szeptember 8. 08:4834.
    Szia. Ha jól értem, a kislány nem csak az iskolától retteg, hanem az emberektől, hiszen nyáron sem mozdult ki, nem beszélt senkivel, ezt te írtad, tehát itt más lehet a gond, egy JÓ pszichológus nagyon sokat tud ilyenkor segíteni...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_186077 (12)
    2006-09-07  06:35
  9. Torolt_felhasznalo_531587
    Torolt_felhasznalo_531587
    2006. szeptember 8. 08:3833.
    Szó sincs általánosításról. Gyömrőn pl. nagyon jó tanárok vannak a Fekete István suliban, a fiam nagyon szerette az ottani tanító bácsit. A kicsi most 3.-os a kőbányai Fekete I.-ban és a tanító néni aranyos és nagyon jó pedagógus. Ezekről az iskolákról, ami a tanárokat és az igazgatót illeti, csak jókat tudok írni. Volt tavaly egy ój magyar-német tanár, aki abszolút nem értett a gyerekekhez és hoppá, idén már nincs itt. A bogaras rajztanárt is lecserélték tavaly előtt egy bűbájos tanárnénire. Úgyhogy az igazgatónak igenis kötelessége odafigyelni, hogy kik tanítanak az iskolájában. Verseny van itt is .Idén 160 ezerrel kevesebb az iskoláskorú gyerek. Ha egy sulinak rossz hírneve lesz, az egy idő után lehúzhatja a redőnyt!
    előzmény:
    ayten (32)
    2006-09-08  08:20
  10. 2006. szeptember 8. 08:2032.

    Szörnyű dolgokat írtok, teljesen megértem a gyereket, én is szorongó, elég jó tanuló kislány voltam, nálunk is volt olyan tanárnéni, aki matekórán pofont adott egy véletlen leesett vonalzóért.De azért a világ nem fekete- fehér, túlzásnak tarom, hogy az iskola úgy általában kiöli a kreatívitást agyerekekből, tönkreteszi őket, ez csak Vekerdy kedvenc vesszőparipája, aki valoszínűleg igen régen tette be a lábát mondjuk egy nyolcadik kerületi általános iskolába.Tehát nem minden iskola daráló, ahol porrá zúzzák a gyerekek bontakozó személyiségét, azért a tanárok többsége nem személyiségzavaros félbolond.Mesélhetnék elsős gyerek által összerugdosott tanítónéniről, aki eszköztelenség miatt-semmit nem tehetett-onnanatól kezdve magasszárú csizmában járt, normális és gyerekbarát tanárnőről, akinek az arcába böfögtek, másságos szülő által üveges szekrénybe vágott tanárbácsiról.Különben gyanítom, sokszor a hiperaktivitás egyszerűen neveletlenséget takar.Tehát óvatosan az általánosításokkal, kezdődik a suli, és megint összeugranak a szülők és tanárok,ne tegyétek, van elég baj úgyis.A kicsinél pedig el kell fogadni hogy érzékenyebb és alapos információgyűjtés után át kell iratni másik iskolába! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_531587
    Torolt_felhasznalo_531587
    2006. szeptember 8. 08:2031.
    Az én nagyobbik fiam is a dysgraphiás osztályba került, de ő logopédiai okokból. Eredendően balkezes, de történt valami a születésénél - a szakértő szerint - ami miatt jobbkezes lett. A mai napig furcsán, nem szabályosan fogja a ceruzát. Most mesélte el (8.-os) , hogy az elsős tanító nénije állandóan vonalzóval csapkodta a kezét, hogy NORMÁLIS ceruzafogásra kényszerítse. Az a legnagyobb hiba, hogy a fiam elhitte a tanárnőnek, hogy Ő a hülye stb, stb pedig nagyon jó tanuló. Azóta is minden tanár szereti, mert szorgalmas, tisztelettudó gyerek, akikből valljuk be, kevés van ebben a korosztályban. Kívánom ennek a tanárnőnek, hogy Isten fizesse vissza a "jóságát"!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_295200 (30)
    2006-09-08  07:43
  12. Torolt_felhasznalo_295200
    Torolt_felhasznalo_295200
    2006. szeptember 8. 07:4330.
    Így elég keveset lehet tudni a dologról, hogy tényleg a pedagógus személye az oka, mert akkor radikális lépés lehet a megoldás. Ha viszont elfogadó, segítő (már átlagos szinten) a tanító néni, akkor érdemes egy szűrésre elvini a gyereket, ami mélyebb, mint az óvodai iskolaalkalmassági vizsgálat volt. Sajnos annó, a kilencvenes évek elején, amikor nekem a legnagyobb fiam volt kisiskolás, csak harmadikos korában jutottunk el idáig, és akkor derült ki a disgráfiája. Hosszú kezeléseken vettünk részt, hetente kétszer járt hozzánk a pszichológus és csináltuk a gyakorlatokat a kicsi testvéreivel együtt - megelőzésként. A három év késlekedés olyan lemaradást eredményezett, olyan skatulyába tette be a gyereket, hogy abban az iskolában már nem érhetett el sikereket, hiába enyhültek a betegség tünetei. Mondjuk helyesen írni sohasem fog, pláne nem angolul - de ez 22 évesen a szövegszerkesztés világában nem olyan nagy gáz. Most már egyetemre jár, lassan végez, de azt, hogy az első években nem tettem meg mindent, és a gyereket gyötörtem a feladatokkal, a megfeleléssel, addig amíg neki is ilyen "fóbiás" tünetei lettek, a saját jóvátehetetlen hibámnak érzem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_186077 (1)
    2006-09-06  21:37
  13. 2006. szeptember 8. 07:0429.
    A dráma órákra gondoltam
    előzmény:
    berry (28)
    2006-09-08  07:04
  14. 2006. szeptember 8. 07:0428.
    Akaba , ez valami szörnyű.... Ilyet még nem hallottam.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (25)
    2006-09-08  03:18
  15. 2006. szeptember 8. 07:0227.
    Elmozdítani a ROSSZ tanerőt!? Ó, igen, de tudod milyen lehetetlen dolog ez.
    Neked, nekem a szülőnek, akinek a gyerekét lehülyézi, akit megaláz, hiszen ott ő a szent és sértehetetlen. Nekem senki nem hisz, hiszen a gyerekem rossz, lusta... stb skatulyába került,s a szülő meg rá se néz, nem törődik vele skatulyába. MIÉRT: hogy védje magát, hogy ezzel takargassa a szakmai hozzá nem értést.

    Itt sok szülő összefogása kellene, de mindenki fél, félti a gyerekét a megtorlástól. Ezek a tanárok nincsenek egyedül, vannak a tantestületben barátaik...., s ha az igazgatónál is ABBAN a körben van, ahol bármit megtehet?!
    előzmény:
    fakjanosy (23)
    2006-09-07  22:29

Címlap

top