Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Pilinszky János: Veni Sancte...
(részlet)
Szeptemberben nyit az iskola. Van-e szebb a kezdet szépségénél? Mikor a sportpálya salakján a futók lekuporodnak a startvonalra, s vékonyka füstöt eresztve eldördül az indítópisztoly? Szabad a pálya, s ismeretlen!
Sose fogom elfelejteni az új könyvek, az új tanárok, az új tantárgyak keltette bizonytalan izgalmat. Iskolaév kezdetén csaknem mindig verőfényes volt az idő, afféle ,,megbízható" szeptemberi ragyogás fogadott.
Minden érkező gyerek jelentett valami meglepetést. Volt, aki egyetlen nyáron fejjel magasabbra nőtt, volt, aki szerecsenfeketére barnult, s volt, akin éppen az volt a meglepő, hogy semmit se változott. De valami újat mindenki hozott magával: nyári emlékeket, s a viszontlátás örömét.
Spiró György: Az első reggel
Szeptember elseje, hat óra. Némi tanácskozás után beengednek a gyárba. Jó órát mászkálok az emeletek között, míg kiderül, hogy a többi elsős harmadikán jön be először. De ha már itt vagy, mondják, ne menj haza.
Bevisznek egy műhelybe, ahol műszereket bütykölnek. Rám mosolyognak, mondják, nézelődjem. Nézelődöm, időnként rám mosolyognak. Aztán jön egy idősebb, kék köpenyes férfi.
- Ha már itt vagy, ne ácsorogj - mondja, lehajol, felvesz a padlóról egy ökölnagyságú, rozsdás vastömböt. - Tudod, mi ez rajta?
- Rozsda.
- Nem fiam, ezt az iparban revének hívják. Na, akkor fogd be a satuba, ezt fogod reszelni.
- Mit reszeljek belőle?- Reszeld, fiam, amíg elfogy, utána kapsz egy másikat.
Szia Mártika! Szép estét kívánok én is mindenkinek!
A harmadik /Túrmezei Erzsébet/
Valamit kérnek tőled.
Megtenni nem kötelesség.
Mást mond a jog,mást súg az ész.
Valami mégis azt kivánja:Nézd,tedd meg,ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,mert az a szeretet.
Messzire mentél.Fáradt vagy.Léptél százat.
Valakiért még egyet kellene.
De tested,véred lázad.
Majd máskor! - nyugtat meg az ész.
És a jog józanságra int.
De egy szelíd hang azt súgja megint:
Tedd meg,ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,mert az a szeretet.
Valakin segíthetnél.Joga nincs hozzá.Nem érdemli meg.
Tán összetörte a szíved.
Az ész is azt súgja:Minek?
De krisztus nyomorog benne.
És a szelíd hang újra kérlel:
Tedd meg,ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,mert az a szeretet.
Ó,ha a harmadik egyszer első lehetne,
És diktálhatna,vonhatna,vihetne!
Lehet,elégnél hamar.Valóban esztelenség volna.
De a szíved békességről dalolna,
S míg elveszítenéd,bizony megtalálnád az életet.
Bízd rá magad arra a harmadikra!
Mert az a szeretet.
Szabó Lőrinc - Különbéke
Ha tudtam volna régen, amit
ma már tudok,
ha tudtam volna, hogy az élet
milyen mocsok,
nem fütyörésznék most az uccán
ilyen vigan:
valószínűleg felkötöttem
volna magam.
Régen, mint az álmok tékozló
más fiai,
azt hittem, lehet a világon
segíteni,
azt hittem, szép szó vagy erőszak
ér valamit
s az élet, ha sokan akarjuk,
megváltozik.
Minden szörnyübb, mint hittem akkor,
fiatalon,
de, hálistennek, egyre csökken
az undorom,
egyre jobban bírom az évek
förtelmeit,
és az idő és a közöny már
fertőtlenít.
Mert fátylát sorra dobta minden,
egymásután,
s harminchárom életem ma átlát
minden szitán:
látom, sokkal több a mocsok, mint
az ifjukor
sejteni bírta volna bennem
valamikor,
látom milyen rútúl becsapják
a baleket,
s hogy a balek azért balek, mert
mást nem tehet,
s hogy az ész az érdek rimája,
és hogy magát
sugaras hőssé a bitang is
hogy költi át,
s ha van is, kézen-közön elvész
az ideál,
és hogy nem hozhat egyetértést,
csak a halál, -
s mert mindez mégcsak nemis aljas,
nem szomorú,
a minden dolog apja valóban
a háború:
úgy nézzem elszát nyugalommal,
az életet,
mint reménytelen lepratábort
vagy harcteret.
Ha egyszerre tudok meg mindent,
hogy itt mi van,
egész biztossan felkötöttem
volna magam.
De valamit a sors, úgy látszik,
akart velem:
megmutatott mindent, de lassan,
türelmessen:
különbékét ezért kötöttem
a semmivel,
ezért van, hogy csinálom, amit
csinálni kell,
ezért becsülök úgy egy-egy jó
pillanatot,
ezért van, hogy a háborúban
verset irok
s a leprások közt fütyörészek
és nevetek
s egyre jobban kezdem szeretni
a gyerekeket.
Tudatom sző távoli világok közt hálót.
A zsákmány, ezernyi rezgés, csillagmilliárdok.
Ezüst tüzekkel ékes az éj- bolt.
Vágy fűszere, illata terjeng.
Írott sorok csendjébe vész,
mi nőm keblein sem csituló vigasz.
Nem vagy egyedül, nincs mitől félj.
Rád gondolok még álomba nem ringatsz.
Áldott jó Istenem!
Megköszönöm Neked
azt a nagy kegyelmet,
azt a szeretetet,
amivel tartottad kicsiny
életemet.
-Őszbe fordult az év
Hullnak a virágok.
Hervadnak a szívemben
megálmodott álmok.
Vágyakat söpörget
bennem az őszi szél,
szétszórja, elfújja:
a vágy csak ennyit ér,
,Ami mögöttem van
hadd legyen kár, szemét,
Ami előttem van:
legyen minden Tiéd!
Kegyelmed boruljon
utam hajlatára,
a nappalaimra
és az éjszakámra.
Havas téli napon
melegítsen Igéd,
a téli csend bennem
bontsa ki szépségét.
Szenvedélyes hittel
úgy várjam a tavaszt,
hogy a lelkem fáján
virágot bontson az.
És gyümölcstermő nyár
jöjjön életembe:
és a Te nagy Neved
szenteltessék benne
Páskulyné Kovács Erzsébet
Szia!
Remélem amit keresel itt megtalálod
http://www.gportal.hu/gindex.php?pg=22657766&nid=3705930
Love Story c.
Mozart musical : Árnyékdal
Wolfgang Mozart:
Az árvaság vak rémület.
Büntetés a felnőtt élet.
A sorsomat most hogy vonszoljam én,
egymagam?
Egy láthatatlan villanás
nem vezet már kézen fogva az éj sötét
és félelmes ölén.
Most hogy nőjek fel én?
A kérdés csak az:
Az árnyékom hogy lépjem át?
A sorsom ellen mit tegyek?
Hogy törjek szét egy glóriát?
És felnőtt már is hogy legyek?
Kérdezni hogy kell annak,
ki sejti önmagát?
És hogy lesz szabad,
ha a saját árnyát sosem lépi át?
A szép üveggömb összetört,
nem véd többé gyermek álom
És száz cserép közt sebzett szívvel állsz
tétován.
Ha rád zuhan egy zord világ,
hogy bírnád el gyönge vállal?
Átkozódhatsz
senki nem felel, de érzed: menni kell.
A kérdés csak az:
Az árnyékod hogy lépjem át?
A múlttól búcsút hogy vegyek?
Hogy törjek szét egy glóriát?
Miért bánt a lelkiismeret?
Hogy száll az ember,
ha földre rántja önmagát?
És hogy lesz szabad,
ha a saját árnyát sosem lépi át?
Félelem, mely fojtogat. Árnyak: /Veled él ez a démon!
Súlytól görnyed vállam. /Veled él ez a gyermek!
Faggatózó csend gyötör, /Egyedül neki szolgálsz
és nincsen válasz arra, hogy miért? /Szabadon sosem enged. Egyedül csak ő miatta élsz! Veled él ez a démon.
Rejtőzködő szemek
de mégis tudom követ. /Veled él ez a gyermek.
Az árnyékom követ, és érzem,
hogy egy napon elpusztít még! /Éjjel-nappal hajszol már.
Árnyak: Az árnyékod hogy léped át?
A múlttól búcsút hogy veszel?
A lelkiismeret szavát
magadban hogyan fojtod el?
Wolfgang: Kérdezni, kérdezni, kérdezni hogy kell? /Kérdezni hogy kell annak ki sejti önmagát?
Nézd, hogy lépjem át? /És hogy lesz szabad, ha a saját árnyát sosem lépi át?
Az árnyékod, hogy léped át?
Félek a sorstól /A sorsod ellen mit tehetsz?
Miért lennék dróton rángó báb? /Hogy törhetsz szét egy glóriát és másik ember hogy lehetsz?
Hogy éljek így? /Kérdezni hogy kell?
Hogyan éljek így? /Annak, ki sejti önmagát?
Nincs válasz: / És saját árnyát
Árnyékom hogyan lépjem át?! /Nem lépi át!
Szép jó reggelt
és nagyon szép napot kivánok mindenkinek!
Gyönyörű szép (musical) nagyon szeretem köszönöm!
Móra Ferenc: A cinege cipője
Vége van a nyárnak,
hűvös szelek járnak,
nagy bánata van a
cinegemadárnak.
Szeretne elmenni,
ő is útra kelni.
De cipőt az árva
sehol se tud venni.
Kapkod fűhöz-fához,
szalad a vargához,
fűzfahegyen lakó
Varjú Varga Pálhoz.
Azt mondja a varga,
nem ér ő most arra,
mert ő most a csizmát
nagyuraknak varrja.
Darunak, gólyának,
a bölömbikának,
kár, kár, kár, nem ilyen
akárki fiának!
Daru is, gólya is,
a bölömbika is,
útra kelt azóta
a búbos banka is.
Csak a cingének
szomorú az ének:
nincsen cipőcskéje
máig se szegénynek.
Keresi-kutatja,
repül gallyrul gallyra:
"Kis cipőt, kis cipőt!" -
egyre csak azt hajtja.
HA SZERETLEK . . .
Ha szeretlek, akkor hazugság,
Amit igaznak hittem én.
Hazugság a sírás, a bánat
S az összetörtnek hitt remény.
Hazugság akkor minden, minden,
Egy átálmodott kárhozat,
Amely még szebbé fogja tenni
Az eljövendő álmokat.
Ha szeretlek, akkor vergődve
A halált nem hívom soha,
Eltűröm még a szenvedést is,
Nem lesz az élet Golgota.
Mikor álmomból fölébredtem,
A percet meg nem átkozom ¬
A lelkedhez kapcsolom lelkem
S mint régen, ismét álmodom.
Ha szeretlek . . . Ne adja Isten,
Hogy hazug legyen ez a hit! . . .
De mért ? . . . Legyen hitvány hazugság,
Elég, hogy engem boldogit.
Ha ugy érzem, hogy most szeretlek,
Haljak meg most, ez üdv alatt ¬
Többet ér egy hosszú életnél
Köszönöm
Légy jó mindhalálig /musical/ : Az élet szép
Hűs forrás, dús liget, havas csúcs oly ragyogó
Csak képzeld el, és látod.
Tárd ki a fénynek lelked, hogy te is felfedezhesd
Mind e csodálatos világot.
Minden táj titkot rejt, ott hol élt már ember
Átokvert és áldott sorsok.
Rég volt boldog ősök, és nem csak fényes hősök
Névtelen békés, dolgos milliók.
Az élet szép, az élet minden,
Ha rangod, pénzed, semmid nincsen,
A legnagyobb kincs mégiscsak tiéd!
Ösztön, vágy és képzelet,
Küldd, hogy lásd, hogy megismerd,
Azt, mi értelemmel tölti meg a létezést!
A Föld csak néked őrzi titkát,
S ez végtelen nagy gazdagság,
Csak tudd és akard látni
Bűvét, varázsát.
Vár a messzi ismeretlen, a Tudás az, mi fölemel.
Várnak rád új és új csodák.
Az élet szép, az élet minden,
S míg létezhet, a Földön ember
A Lánc, mi egybeköt, nem hullhat szét!
Lesz út, lélektől-lélekig,
Lesz kinek megtanítsd világod titkait.
Az élet szép, az élet minden,
Mondhatják, hogy semmid nincsen,
a legnagyobb kincs örökké tiéd!
Mihail Eminescu: Jó éjszakát!
Ezernyi álmos kis madárka
fészkén lel altató tanyát,
elrejti lombok lenge sátra, -
jó éjszakát!
Sóhajt a forrás, néha csobban,
a sötét erdő bólogat,
virág, fű szendereg nyugodtan, -
szép álmokat!
Egy hattyú ring a tó vizében,
nádas-homályban andalog;
ringassák mély álomba szépen
kis angyalok!
Tündérpompájú égi tájon
felkél az ezüst holdvilág;
összhang a föld, egy édes álom...
Jó éjszakát!
(Dsida Jenő fordítása)
"A boldogság nem lehet cél. A boldogság az jutalom. Jutalom azért, amiért nekivágsz valaminek, amiért megküzdesz, amiért nem adod fel. Küzdelem nélkül nincs igazi boldogság."
„Emberek! Az élet szép! Tele van eseménnyel, lehetőséggel, örömmel, fájdalommal, napfénnyel, zivatarral, szivárvánnyal, kacagással, könnyel, izgalommal, küzdelemmel, békével, meghittséggel. Ezek teszik változatossá, érdekessé és széppé az életet. Igazán örülni csak az tud, aki már sírt is; és sírni csak az tud, aki valami szépet vesztett el. Tudom, sokszor nehéz az élet megpróbáltatásait viselni, nagy lelkierő kell a fájdalmat mosolyogva tűrni....” (Szenthelyi-Molnár István)
Wass Albert:Az aranymadár
"… Amikor már nagyon fáradt leszel, és nagyon céltalannak érzed a sorsodat: egyszerre csak érted üzen az erdő.
Először csak egy kis szellővel, mely csak úgy végigsurran melletted az utcán. Fenyőillatából már alíg éreszhetsz valamit, de meghallod mégis, amikor a füledbe súgja:
- Üzeni az erdő, hogy árnyékkal várnak rád a fák…
illatukat neked gyűjtik a rét virágai…
jöttödet lesi az ösvény…
jöjj, siess…!
Fájva döbben meg tőle a szíved. Torkodat folytogatja a honvágy. De nem mehetsz. Nem eresztenek a láncok, amiket rádraktak a gonosz varázslatok.
Aztán meglátsz egy felhőt, egy kicsi bolyhos fehér felhőt az égen, és tudni fogod, hogy újra üzent érted az otthoni erdő. Látni fogod emlékezetedben a régi tájakat, és úgy sajog valami benned, mint még soha addig.
Végül aztán meghallod ablakod alatt az aranymadár füttyét. Ablakod magától kitárul. És ott ül a fán, és hazahív otthonod drága aranymadara: a sárgarigó.
Valami megpattan benned akkor. Szemedből előtörnek a könnyek, lemossák rólad a láthatatlan láncokat, kiömlenek az utcára is, és végigfolynak a köveken, bűvös ösvényt mosva lábaid elé az emberek között.
És te elindulsz majd ezen az ösvényen. Keletnek, mindig csak keletnek,
amerre a sárgarigó hív.
Így.
Most aludj jól, a mese véget ért.
A fák is alszanak már odakint."
(részlet az "Erdők könyvéből")
Köszönöm a szép naptárt
Petőfi Sándór Szeptember végén
Szeptember végén
Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
A tél dere már megüté fejemet.
Elhull a virág, eliramlik az élet...
Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?
Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!
Az elveszett idő
Pár év csupán
s a kandalló előtt
lángok közt nézzük majd
az elveszett időt,
s árnyékot rajzol
az elmult élet már
hátunk mögött.
Úgy kell, hogy élj,
hogy nem lesz több esély!
Most kell, hogy járjon át
az őrült szenvedély!
Késő lesz már,
hogy karjaid közé zárj,
ha elszáll az éj!
Mindig úgy szeress, hogy meg ne bánd
az elveszett időt, hogy nem volt rám időd!
Most kell hogy szeress és megtaláld
a karjaim között a könnyen eltűnőt!
ne hallgass sohse másokra, hisz jól csak
a szíveddel látsz!
Hiába szép
a szerelmes varázs
lángjából nem marad
csak szélbe szórt parázs
felégett tájak,
és néhány boldog perc
és semmi más.
Mégis, ha majd
az út végéhez érsz
s elfáradt szíved újra
a tegnapokba néz,
ez lesz csupán,
ami épp oly édes még,
akár a méz.
Nagyon aranyos szép történet
Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon, és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó tavaszi erdőbe. Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon,az utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak az utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.
(Márai Sándor)
Cinke nagyon szép verset hoztál!
Hozok hozzá egy pár szép képet a kiskutyám Dórkárol
A kis kutya
Mégis a legszebb állat.
Magasba trónol fönn a vánkoson,
csodálva nézem sokszor órahosszat
és fürge szívverését számolom.
Ha álmodik csontokról és ebédről,
gondolkozom, milyen a kutya-álom?
Milyen lehet az élete, az álma
ezen a vad és végtelen világon?
Szegényke mindig bús. Kérdem, mi bántja
s virgonc szemem kerüli futva-félve.
Egy néma-csöndes bánat titka ködlik
enyves szemébe, barna, bölcs szemébe.
És firtatom: nem szeret ugye senki
s buksi fejét búsan térdemre ejti.
És szólítom: menjünk a kertbe ki
s lengő fülét lassan leengedi.
Vagy unszolom: hazádtól messze estél?
és mélabúsan önmagába mélyed.
Vagy kérdezem: fáj, ugye fáj az élet?
s reám borul, akár egy drága testvér.
És nógatom: szólj a kutyavilágról,
hol testvérkéd, apuskád messze él
és kutya-házak vannak, kutya-szobrok.
Száját feszítem és mégsem beszél.
Vagy kérdezem: anyácskád gyászolod te
ugye-ugye, hogy nem jő róla hír?
Nem tud beszélni, a kedveske néma.
És sír és sír...Szegény kis kutya sír.
Úgy élünk együtt, két kis idegen,
valahol messze, mese-szigeten.
/Kosztolányi Dezső/
Mártika!
Gratulálok, nagyon ügyes vagy. Mindig irsz nekünk aktuális hirekről.
Köszi a szép fotókat Dianáról. Mintha még most is itt látnám kedves arcát, mosolygós tekintetét.
Nyugodjon békében.
Nem érdekel, hogy miből élsz.
Azt akarom tudni, hogy mire vágysz,
és hogy mersz-e találkozni szíved vágyakozásával.
Nem érdekel, hogy hány éves vagy.
Azt akarom tudni, hogy megkockáztatod-e,
hogy hülyének néznek a szerelmed miatt,
az álmaidért vagy azért a kalandért, hogy igazán élj.
Nem érdekel, hogy milyen bolygóid állnak együtt a Holddal.
Azt akarom tudni, hogy megérintetted-e szomorúságod középpontját,
hogy sebet ejtett-e már valaha rajtad árulás az életben,
és hogy további fájdalmaktól való félelmedben visszahúzódtál-e már.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e lenni a fájdalommal,
az enyémmel vagy a tiéddel,
hogy vadul tudsz-e táncolni és hagyni, hogy az extázis
megtöltsön az ujjad hegyéig anélkül, hogy óvatosságra intenél,
vagy arra, hogy legyünk realisták, vagy emlékezzünk az emberi lét korlátaira.
Nem érdekel, hogy a történet, amit mesélsz igaz-e.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek,
hogy igaz legyél önmagadhoz, hogy el tudod-e viselni
az árulás vádját azért, hogy ne áruld el saját lelkedet.
Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépet, még akkor is,
ha az nem mindennap szép, és hogy Isten jelenlétéből ered-e az életed.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e élni a kudarccal,
az enyémmel vagy a tieddel, és mégis megállni a tó partján
és azt kiáltani az ezüst Holdnak , hogy "Igen!"
Nem érdekel, hogy hol élsz, vagy hogy mennyit keresel.
Azt akarom tudni, hogy fel tudsz-e kelni
egy szomorúsággal és kétségbeeséssel teli éjszaka után,
fáradtan és csontjaidig összetörten és ellátni a gyerekeket?
Nem érdekel, hogy ki vagy, és hogy jutottál ide.
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz középpontjában
anélkül, hogy visszariadnál.
Nem érdekel, hogy hol, mit és kivel tanultál.
Azt akarom tudni, hogy mi tart meg belülről,
amikor minden egyéb már összeomlott.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni saját magaddal,
és, hogy igazán szeretsz-e magaddal lenni az üres pillanatokban.
"Talán nincs is olyan, hogy jó barát meg rossz barát - talán csak
barátok vannak, olyanok, akik az ember mellett állnak, ha megsérül, és
akik segítenek, hogy ne legyen olyan magányos. Talán értük mindig
érdemes aggódni, reménykedni, őértük érdemes élni. Talán még meghalni s, ha úgy kell lennie. Nincsenek jó barátok.
Nincsenek rossz barátok.
Csak olyan emberek, akik házat építenek a szívedben."
/Stephen King: AZ/
Sziasztok! Végre egy aranyos állatos vers,az én kedvencem ez:
Simon István: MIRZA
Ahogy első gazdája hívta, mi is csak így becéztük: MIRZA. Sejtelmünk se volt mit jelent a szó,mit magával hozott a kiscsikó,
mikor egy tavaszi vásár után udvarunkba vezette apám.
M i r za...M I R Z A? ,mint rejtelmes talány csendült a szó
nagyanya ajakán.
Sehogy se akart békülni vele, aztán ráhagyta.
- Egye a fene a bolondos,furcsa szót, s így hívta ő is a kiscsikót.
Kinek deszkából tákolt kaloda volt istállónkban külön otthona.
Nappal,persze ficánkolt nagyon,játszott a tyúkokkal az udvaron.Nyihított,dobbantott,majd megszaladt,űzte a bungó szarvasbogarat.
Nagyanyát leste,ölben fát,ha vitt,hát elkisérte a konyhába is.Ej, de megijesztettél te Mirza,s
Ráveregetve a kampós nyakra kockacukorral kicsalogatta.
Vasárnap,ha ballagott misére,lányok között a csikó kisérte.
Kert alól,ha paprikát hozott,mögötte Mirza ugrándozott a
a selymes füvön,petrencék között,így szerzett nagyanyának
örömöt. Örömöt, kedvet.........aztán egy napon ebédnél
így szólt apám: - Eladom. Sok az adó,lassan a sírba visz,
és télire majd kell a csizma is.
Ült némán a megrémült család,mindenki letette a kanalát.
S kinek neve talány maradt, titok, elvezették a kedves
kiscsikót.
Áthajolva a pudvás kapufán nézte a távozót még nagyanyám,
s halkan suttogta, szepegte sírva,mint legszebb szót a földön:
......M I R ZA!!! M I R Z A!!!!
A kis kutya
Mégis a legszebb állat.
Magasba trónol fönn a vánkoson,
csodálva nézem sokszor órahosszat
és fürge szívverését számolom.
Ha álmodik csontokról és ebédről,
gondolkozom, milyen a kutya-álom?
Milyen lehet az élete, az álma
ezen a vad és végtelen világon?
Szegényke mindig bús. Kérdem, mi bántja
s virgonc szemem kerüli futva-félve.
Egy néma-csöndes bánat titka ködlik
enyves szemébe, barna, bölcs szemébe.
És firtatom: nem szeret ugye senki
s buksi fejét búsan térdemre ejti.
És szólítom: menjünk a kertbe ki
s lengő fülét lassan leengedi.
Vagy unszolom: hazádtól messze estél?
és mélabúsan önmagába mélyed.
Vagy kérdezem: fáj, ugye fáj az élet?
s reám borul, akár egy drága testvér.
És nógatom: szólj a kutyavilágról,
hol testvérkéd, apuskád messze él
és kutya-házak vannak, kutya-szobrok.
Száját feszítem és mégsem beszél.
Vagy kérdezem: anyácskád gyászolod te
ugye-ugye, hogy nem jő róla hír?
Nem tud beszélni, a kedveske néma.
És sír és sír...Szegény kis kutya sír.
Úgy élünk együtt, két kis idegen,
valahol messze, mese-szigeten.
/Kosztolányi Dezső/
Holnap indul a Titanic kiállítás ennek apropójából hoztam ezt a verset.
Én úgy tudom, hogy az egyetlen magyar aki életét vesztette egy tiszaroffi nászutaspár volt.
Csabai Lajos:
A TITANIC ZENÉSZE
Játszom most is, mint egykor
Mikor szerelmem lett a hegedű
Most kenyerem is, mert árucikk a dallam.
Játszunk, mert kell az andalító derű.
Ah, mi ez a moraj, a hajó megremeg.
Rohannak fel alá imént még boldog emberek,
Léket kaptunk, semmi kétség.
Utunkat állták fehér jéghegyek.
Kik meghitten táncoltak előbb,
A tömeg most rémülten kavarog.
Billen a hajó, jól látom innen:
Telve vannak mind a mentőcsónakok.
Futni kellene, de hová? Merre?
Egy zenész se mozdul, nézem a karnagyot,
S vonóm magától siklik a kemény húrokon.
Mint mások, eljátszom még az utolsó dallamot.
Csendben búcsúzom, míg vonóm egyre jár,
Köszönök mindent, és bocsáss meg jó anyám,
Légy boldog, s engedj el te is hű nejem, fiam,
A sors akarata: új zenekar vár ma rám.
A karmester int tovább, már víz mossa cipőm
Bár csuklik a dallam, még éle talál.
Az utolsó percig kell, hogy becsülettel játszunk.
Talán könyörületes lesz hozzánk a halál.
Sziasztok!
Szép estét mindenkinek!
Szavak, érzések
Szavak, csodálatos szavak.
Békítenek, lázítanak.
Eldöntenek egy életet.
Följárnak, mint kísértetek.
Szárnyalnak, mint gondolat.
Görnyedve hordanak gondokat.
Világokat jelentenek.
Meghaltál, ha már nincsenek.
Dalolnak és dadognak ők.
Gügyögnek, mint a szeretők.
Ölnek és feltámasztanak,
Szavak, csodálatos szavak.
Érzések, csodás érzések.
Izgatóak, rosszak, szépek.
Reánk törnek, mint emlékek.
Irányítják életünket.
Új világokat kínálnak.
Milliónyi jót és rosszat.
Csábítanak, kecsegtetnek.
Csalétkei életünknek.
Sejtelmesen símogatnak.
Szenvedélyek kirobbannak.
Fagyasztanak és égetnek.
Érzések, csodás érzések!
A idős, már süket gróf későn ér haza.
A lakáj lesegíti a kabátját, majd fennhangon így szól az urasághoz:
- Na vén szamár már megint a bárban voltál és pezsgőt vedeltél?
- Nem Johann, - válaszol a gróf - a városban voltam, és hallókészüléket vettem.
Az építkezésen a főnök már 50 perce nézi az egyik munkást.
- Te...Géza...mi a fenét keresel???
- Egy 2x2 méteres és kb. 1 méter magas ládát.
40 munkás elkezdi keresni a ládát, majd három óra múlva Géza megszólal:
- Na mindegy... Hagyjátok fiúk.... majd leülök erre a gerendára.
Az amerikai katona őrt áll az erőd tetején.
Egyszer csak lekiabál:
- Parancsnok, jönnek az indiánok!
- Na és barátok vagy ellenségek?
- Valószínűleg barátok, mert együtt jönnek!
Szabó Lőrinc - Varázskert
Szemeim fáradtak, de tiszták,
ragyogva nézik; lelkem erejét
egy egész kert virágai, hogy isszák.
Én vagyok az a kert; virágok, ágak
nőnek körém és fölém lombosodnak
élő lugasnak, gyümölcskoronának.
Örök kertemben, napfényes lugasban,
álmodó kertész, nézek szanaszét;
kint ősz és tél, itt bent mégis tavasz van...
Erikáknak!
Névnapi köszöntő
Ma jeles nap köszöntött reánk,
Te nevedet örömmel zengi szánk.
Veled ünnepel az egész családod,
Mosolyogva fogad ma minden barátod.
Mivel már régóta vagyunk barátok
Én neked e pár sorral:
Boldog Névnapot kívánok!
A torna végén
Reményik Sándornak
Ki bajvívóhelyt nem tapostam
és nem kerestem glóriát,
harcos lovaggá ütne mostan
regényes allegóriád.
De félek: ritkán lát a korlát,
új udvaroktól irtozom.
Pedig megszoktam rég a tornát:
saját magammal birkozom.
A torna végét egyre várnám,
de dárdámban nincs irgalom,
mert villogó öngúny a dárdám
s vas-ellenzőm: a fájdalom.
S amíg a vért a harcot állja,
maradjak névtelen lovag,
sisakom kék acélhomálya
hadd árnyékolja arcomat.
Amíg a döntő pillanatban
majd hátracsuklom szótlanul,
s akkor a rostély visszacsattan,
s akkor a dárda földre hull.
Áprily Lajos
Sziasztok lányok!
Látom, már ittvagytok,végre én is tudtam jönni.
Szabó Lőrinc: A szél meg a nap
Licskes lucskos szürke bácsi
(Hujj,hujj,én a szél vagyok!)
kék udvarban seprűjével
megkergette a napot.
Szél mondta: Hujj,hujj,hujj!
Nap mondta: Bújj,bújj,bújj!
Szél kergette,
utolérte,
jól megverte a napot;
megkergette,
utolérte,
összetörte,
kék udvarból kiseperte.
Kendőjébe bekötötte,
mondjátok meg hova tette?
Zsebre tette a napot.
Zsebre tette?Zsebre ő!
Azért van most rossz idő.
Szerencsére nem igaz,nálunk ugyanis hétágra süt a nap!!!
Sziasztok!
Szép délutánt kívánok mindenkinek, és jó
pihenést kívánok mindenkinek a hétvégére.
Nyár
Aranyos lapály, gólyahír,
áramló könnyűségű rét,
Ezüst derűvel ráz a nyír,
Egy szellőcskét és leng az ég.
Jön a darázs, jön, megszagol,
dörmög s a vadrózsára száll.
A mérges rózsa meghajol -
vörös, de karcsú még a nyár.
Ám egyre több lágy
buggyanás.
Vérbő eper a homokon,
bóbiskol, zizzen a kalász.
Vihar gubbaszt a lombokon.
Ilyen gyorsan telik nyaram.
Ördögszekéren hord a szél -
csattan a menny és megvillan
kék, tünde fénnyej jön a tél.
/József Attila/
Most nézem hogy hibásan irtam
Tábory Maxim - LÁNGVIRÁG
Esteledik . . .
Innen a verandáról
vágyódva nézlek titeket
frissen nyílt rózsák,
mint mohón szívjátok szirmotokba
a lámpafényt.
Bíborba bomló szépségek,
forró ajkammal érintem kelyhetek.
Igézzetek meg a percek varázsával,
hogy tágra nyílt szemmel és szívvel
szívhassam magamba a Fényt.
Legyek Lángvirág,
hogy szépség s szeretet színes
szikra szirmait szórhassam szerteszét.
Minden Erikának boldog név napot kibánok!
Jó reggelt
szép napot kivánok mindenkinek!
Friedrich Hölderlin - Reggel
A fűben harmat gyöngyei; ébred és
szökik a forrás; ejti szelíd fejét
a lenge nyír, és tündökölve
zizeg a lombja; s amott a szürke
felhők körűl már lángkoszorú remeg,
hirdetve, némán, hogy tör elő a fény;
mint parti hullám, úgy özönlik
mind magasabbra a szent gomolygás.
Jőjj hát, ó, Nappal, jőjj, te arany, s ne szállj,
ne törj túlgyorsan fel a zenitre, mert
bátrabban és bizakodóbban
mer szemem a mosolyodba nézni,
amíg szépséged ifju tekintete
még nem túlbüszke, még nem oly isteni;
vihetnél, persze, égi vándor,
engemet is...! - De te csak nevetsz a
víg vakmerőn, ki társnak ajánlkozik;
áldd meg hát inkább kegyesen a mai
nap földi művét, és ragyogd be,
amin a sors visz, a csendes ösvényt !
(Szabó Lőrinc fordítása)
Szia ! Azt sajnos nem találom, de hozok helyette egy másik szépet:
Néhány nyíló szó virág,
Lassan eszmélő világ,
Furcsa,kábult közelség,
El nem múló gyöngeség.
Néhány félénk vallomás,Boldog hű szemvillanás,
Féltve őrzött érzelem,
Ennyi az első szerelem!
Az első szerelem,olyan,mint egy álmodás,
Az első szerelem,legfeljebb egy kézfogás,
Az első szerelem,mégis szebb a többinél,
Az első szerelem,mindhalálig elkísér!
Néhány félénk vallomás,
Boldog hű szemvillannás,
Féltve őrzött érzelem,
Ennyi az első szerelem!
Néhány titkon írt levél,
Hulló könnycsepp semmiért,
Máskor mosoly hirtelen,
Ennyi az első szerelem!
Az első szerelem olyan,mint egy álmodás,
Az első szerelem legfeljebb egy kézfogás,
Az első szerelem mégis szebb a többinél,
Az első szerelem mindhalálig elkísér!"
//Máté Péter//
Reményik Sándor - Csak így...
Hogy mért csak így:
Ne kérdezzétek;
Én így álmodom,
Én így érzek.
Ilyen messziről,
Ilyen halkan,
Ily komoran,
Ily ködbehaltan,
Ily ragyogón,
Ily fényes vérttel;
Űzött az élet,
S mégsem ért el.
Menedékem:
A nagy hegyek,
Az élet fölött
Elmegyek;
S köszöntöm őt, ki zajlik, és pihen:
Én, örök vándor, s örök idegen.
Hogy nem számít, mennyire jó valaki, mindenképpen fájdalmat okoz neked olykor. És ezért meg kell bocsátanod neki.
Hogy évek kellenek a bizalom kiépítéséhez, de elég néhány másodperc a lerombolásához.
Hogy nem kell megváltoztatnunk barátainkat, ha megértjük, hogy a barátok változnak.
Hogy a körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek.
Hogy vagy Te tartod ellenőrzés alatt a tetteidet, vagy azok fognak Téged.
Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel.
Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel.
Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki.
Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni.
Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével.
Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné.
Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak.
Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod.
Talán Isten úgy akarja, hogy találkozzunk sok nem hozzánk illő emberrel, mielőtt találkozunk az igazival. Így mikor végre találkozunk vele, tudunk majd hálásak lenni ezért az adományért.”
Szép estét kivánok mindenkinek!
1890. augusztus 30-án megszületett Kolozsváron
Reményik Sándor - Találkozás
Egy barátomhoz
Egymás mellett ma elmegyünk: hajók,
A Te hajódon leng a büszke zászló
S felvonom én is a rongyos lobogót.
Győztes, Te futsz elől a büszke tornán
Dagasztja vásznad hazajáró szél -
Nekem száz rongyba tépve a vitorlám.
Te élsz. Én már sok halállal meghaltam.
Te zászlód mellé tűztél egy virágot -
Nekem nincs. De hát - én így is akartam.
Így kellett. Fáj mégis, hogy a hajók, lelkek,
Akikhez kötött tiszta vonzalom -
A kikötőkbe lassan szertemennek.
A bóra jő, a fogam megvacog -
Pár futó év s a messze, nyílt vizen,
A tengeren egyedül maradok.
Te tudod, merre mégy, Te nem állsz veszteg,
Az én iránytűm jaj, átkozott szerszám,
Bús ívbe leng, bomlottan körbereszket.
Hadd nézzelek ma: tán utolszor látlak -
Szerető, forró, könnyes irígységgel -
Egy percig még - azután elbocsátlak.
S egy pillantást még, könnytelent, keményet
Hadd vessek rád, mert én, bár átkozom -
Tartom a sorsommal a közösséget!
Hogy is volt, hogy mi tudtunk együtt menni
Egykor, soká, kar-karban önfeledten?
Előtted minden - előttem a semmi. -
Egymás mellett ma elmegyünk - hajók
S hogy büszke zászlód fennen leng ma, nézd:
Felvontam én is a rongyos lobogót.
Egy vízhordozónak volt két nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt és mindig egy teljes adag vizet szállított.
A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig ez így ment. Minden nap a vízhordozó csak másfél edény vizet szállított a házba.
Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta. De a szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak fele annyit tudott teljesíteni. A két év keserűség után egyik nap megszólította a vízhordozót a pataknál:
- Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé.
A vízhordozó így válaszolt a cserépnek: - Észrevetted, hogy a virágok az ösvényen csak a te oldaladon teremnek, s nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek ennek az oldalára. Minden nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.
Tanulság:
Mindannyiunknak megvan a saját különleges hibája. Mi mindannyian törött cserépedények vagyunk. De ezek a törések és hibák, amik mindannyiunkban megvannak, teszik az életünket olyan nagyon érdekessé és értékessé. Csak el kell fogadnunk mindenkit olyannak, amilyen, s a jót meglátni másokban. A legjobbakat kívánom az összes törött cserép barátomnak!
Kapcsolódó képek:· kapcsolódó kép 1.· kapcsolódó kép 2.
Szép napot mindenkinek!
Tűnődés
Magányosan üldögélek egy szoba sarkában,
Gondolatban ott vagyok egy szép meseországban.
Gyermekkori szép emlékek,óh de messze szálltak.
Elmúlt,már is vége van a nyárnak.
Olyan gyorsan repültek el felettünk az évek,
Már is küszöbén vagyunk a kiméletlen télnek.
Valamikor úgy örültünk a hosszú estéknek,
Akkor még a kisszobákban lámpák,s gyertyák égtek.
Voltak esték,mikor a legények zenéltek,
A kamaszok örültek a halvány gyertyafénynek.
Akkor is voltak szerelmek,amelyek ma is élnek.
Megvolt mindig a varázsa a téli estéknek.
Volt,amikor kártyázgattunk,vagy szembekötőztünk,
És rágcsálnivalónak meg kukoricát főztünk.
Jó barátok és barátnők mindig összejöttek.
Igazában örülhettek a szoba melegnek.
Nem volt akkor semmi luxus,csak igaz valóság.
Az akkori leány és legény jól érezte magát.
Nem hódoltunk divatoknak,nem láttunk reklámot,
Más szemszögből néztük mindig a zajló világot.
Nagyon tudtunk örülni a családi fészeknek,
Melyről még a mai napig szép emlékek élnek.
Nem vágytunk nagy kalandokra,nem volt fényűzésünk.
Egyszerűen és boldog békességben éltünk.
Tiszteltük és szerettük mi mindig az időset,
Akiknek az új nemzedék sok mindent köszönhet.
Kamaszkoriigényeink ugyan mik lehettek?
Végtelenül örültünk egy kis zsíros kenyérnek.
Milyen jó volt szomjat oltó kis kutunk vize,
Melyet adott a természet és nem került pénzbe.
A frissen fejt házi tejet sohasem reklámozták.
Olyan jó volt,rajtunk kívül imádták a macskák.
A hajunkat nem kentük mis soha semmi mással,
Csak a természetben termett dió olajával.
A fogmosás helyett rágtuk mi a kerékrépát,
Almát,körtét,no meg sárgarépát.
Mai ésszel nevetséges rá visszagondolni,
Hogy is tudtunk oly szerényen élni és dolgozni.
Nem csalás és nem ámítás,hogy létezni tudjunk,
Gyermekként is nyolc-tíz órát,vagy többet dolgoztunk.
Nem akartunk panaszkodni mi már senki másnak,
Csak tudtára kell,hogy adjuk a szép ifjúságnak.
Mi is voltunk fiatalok s az,hogy mi is élünk.
Nekünk is volt fiatalon idős nemzedékünk.
Ők rakták le alapjait életútjainknak,
Közülünk,még akik élünk,mind rájuk gondolnak.
Mi sorban majd követjük a túlra menőket,
És átadjuk helyünket az utánunk jövőknek.
Egy biztos,hogy mindnyájunknak csendben,lassan lejár.
Csak a jó Isten tudhatja,hogy mennyi a határ.
Fel a fejjel idősen is szép lehet az élet,
De csak akkor,ha fiaink minket megbecsülnek.
Sziasztok! /A "reménytelenül" zuhogó eső ellenére is/ : Szép napot kívánok Mindenkinek! Szuper ez a topic, ha időm engedi, este otthon végigböngészem részletesen!!
Most egy kérésem lenne: emlékszik-e véletlenül valaki nálamnál pontosabban arra az idézetre, ami a Love Story c. legendás filmben hangzott el a lány szájából. szerény emlékeim szerint az a tartalma, hogy az igazi szeretet feleslegessé teszi a folytonos mentegetőzést, bocsánatkérést.
Nagyon örülnék, ha ezt a számomra fontos idézetet megkaphatnám!
Jó reggelt
szép napot mindenkinek!
Boldog névnapot minden Rózsának!
http://video.xfree.hu/?n=grimilda|de 14551392781750713b407a2266b664
Örülök,hogy sikerült választanod.Nagyon ügyes vagy szép amit készitetél.Munkatársadnak nagyon sok boldogságot kivánok az anyasághoz.
Ha idöd engedi látogas el hozzánk máskor is!
Szervusz Mártika!
Álmot szőtt körém....
Álmot szőtt körém az élet,
Álmot, miben megtaláltalak Téged,
Álmot, melyben kéz a kézben,
Forró csók s gyengéd érintésben,
Szívünk egy ritmusra jár.
Álmot, melyben az idő megáll, s nem halad.
Álmot, amiben a szerelem örök, s nem csak egy pillanat.
Álmot, ahol a gond s baj elkerül örökre,
S vágyakkal teli élet vár együtt, mindkettőnkre.
Álmot, mely örökké tart, s nem ébredek fel soha,
Álmot, melyet Veled álmodni így, az maga a csoda.
Álmot, mely sajnos véget ért, s felébredtem mára,
S rájöttem, hogy várnom kell még erre a csodára.
Mert álmod, nem egyezik az enyémmel,
De lehet nem is fog már talán soha,
Ám álmodom tovább álmaimat még egyedül,
S várom, hogy egyszer majd Veled beteljesül
(szerzője ismeretlen)
Nagyon köszönöm a szép idézeteket, képeket. Végül a Szívből gratulálunk-os, kisbabás kép mellett és a Pocaklakó meséli.... írás mellett döntöttem. Szerintem ez jó lesz! Hálából megmutatom nektek, milyen virágot készítettem. Ennek az elkészítését is itt a nlcafén tanultam.
További szép estét mindenkinek!
Szia Cinke!
De szépek köszönöm!
További szép napokat kivánok neked!
Kormorán : Ki szívét osztja szét
Nincs szó, nincs jel,
nincs rajzolt virág.
Nem szállhat az égen
szárnya tört madár.
Nincs jó, ami jó,
nincs már, aki felel.
Nincs hely, ahová visszatér,
ki útra indul el.
Hol az arc, hol a kéz ?
Akiért, s csak azért ?
Hol a tér, ahol a fény
hozzád még elér ?
Kell, te legyél,
ki Nap lesz Éj után
te légy, aki megtalál
egy régi balladát.
Ki szívét osztja szét,
ő lesz a remény
Ki szívét osztja szét,
az élet csak övé
Ki szívét osztja szét,
követik merre jár,
hegyeken és tengereken túl
értik majd szavát.
Így légy te a jel,
ki új útra talál,
ki elmeséli valamikor
egy lázas éjszakán.
Ami volt (ami volt), s amiért (s amiért) :
- az minden a miénk ! -
de szava lesz a megbocsátás,
szava a szenvedély.
Az légy, ki sose fél,
ki a szívek melegét
összegyűjti két karjába,
mit nem téphet senki szét
Ki szívét osztja szét,
ő lesz a remény
Ki szívét osztja szét,
az élet csak övé
Ki szívét osztja szét,
követik merre jár,
hegyeken és tengereken túl
értik majd szavát.
Az légy, ki sose fél,
ki a szívek melegét
összegyűjti két karjába,
mit nem téphet senki szét
Választott, ki a múltat,
magában oldja fel,
őrző, ki érzi a hajnalt,
tudja ébredni kell.
Ki szívét osztja szét,
ő lesz a remény
Ki szívét osztja szét,
az élet csak övé
Ki szívét osztja szét,
követik merre jár,
hegyeken és tengereken túl
értik majd szavát.
Ha félsz, gyere búj mellém
szívem, szívedhez ér
SöPetőfi SándorERDŐBEN tétzöld sátoros
Erdőben járok.
Kevély tölgyfák alatt
Szerény virágok.
A fákon madarak,
Virágon méhek.
Ott fönn csattognak, itt
Lenn döngicsélnek.
Nem rengedez sem a
Virág sem a fa;
Hallgatják a zenét
Elandalodva.
Vagy alszanak talán?
Elszenderedtek?...
Megálltam én is és
Mélán merengek.
Merengve nézek a
Patak habjára,
Melynek nyílsebesen
Rohan le árja;
Fut, mintha kergetné
A felleg árnyát,
A fellegét, amely
Fölötte száll át.
Ekként kergettelek,
Ifjúi vágyak!
Árnyak valátok, el
Nem foghatálak - -
Menj, menj, emlékezet!
Kapcsolódó képek:El is feledtem,
Hogy e magányba én
Feledni jöttem.
· kapcsolódó kép 1.
· kapcsolódó kép 2.
· kapcsolódó kép 3.
· kapcsolódó kép 4.
· kapcsolódó kép 5.
· kapcsolódó kép 6.
Dsida Jenő
Súgás az ősznek
Ősz, te sokat tudsz:
mert sétálsz furcsán és hallgatagon,
s hervasztó, irgalmatlan
szomorú szemeiddel
befigyelsz minden ablakon.
Ősz, te sokat tudsz,
s tudásod soha el-nem-vehető,
mert a halottak nagy-erősek
és tanítód a temető.
Ősz, te sokat tudsz
és ajtómat ha titkon benyitod,
mellém lopózva böngészed ki,
miket szitálón, csöndesen
a papírra írok.
Ősz, te sokat tudsz,
de most nyílik a szám
s oly valamit súgok,
mit te se tudsz talán:
Most, hogy üvöltő, lázadt szél rohan
köd-váraktól köd-várakig,
van egy búsongó kis fiú,
van egy sóvárgó kis fiú, -
- ki ibolyákat álmodik.
az előbb be kellett fejeznem,mert vendégeim jöttek, most folytatom.
Minden pillanatban új élet nyílik meg előttünk,
Készüljünk örömmel a találkozásra.
Elszántan haladjunk előre,s ha olykor
kétkedünk is,léptünk könnyebb lesz,
ha szemünk a távolt fürkészi,
hátra pedig sose nézünk.
Álmokból szövődnek azon becses
és maradandó dolgok,melyek szépsége
mindig velünk marad,s nem fakul meg soha.
Mennyi szín és furcsaság
és élet mindez és mennyi
emlék és mennyi remény"
(Karinthy)
"...őrizd az embert magadban,
hogy jogod legyen a szóhoz,
hogy súlya lehessen a szavaidnak,
hogy méltó maradj a munkához...."
(Kósa Ferenc)
"Soha le nem mondani
Soha el nem csüggedni
Ha kell mindig újra kezdeni"
(Kossuth)
"Karod erős - szíved emelkedett:
Végtelen a tér, mely munkára hív."
(Madách Imre)
"És érezzék egy kézfogásról rólad,
hogy jót akarsz és te is tiszta , s jó vagy
Egy tekintetük elhitesse véled
Szép dolgokért élsz, és érdemes élned."
(Váci Mihály)
Jól teszed, ha útnak indulsz; tűzz ki magad elé úti célokat, de mindenek előtt érkezz el önmagadhoz. /Seneca
*
Szia Kata! Megpróbálok küldeni pár idézetet, válogass!!!
Vannak olyan rendkívüli alkalmak,
pillanatok,mikor feltárjuk
a ritkán szavakba öntött,
de mindig a szívünkben
rejlő érzéseinket.
Örömöm sokszorozódjék a te örömödben,
Hiányosságom váljék jósággá benned.
Egyetlen parancs van,a többi csak tanács:
igyekezz úgy érezni,gondolkodni,cselekedni,
hogy mindennek javára legyél.
Egyetlen ismeret van,a többi csak toldás
Alattad a föld,fölötted az ég,benned a létra."
(Weöres Sándor)
A remény parányi magocska,
melyből nagy dolgok növekednek -
bátorság,kedvesség,türelem,
kitartás,szeretet.
)Sharlotte Gray)
"Vagy szeret az ember, vagy szeretik: ezt a váltóáramot a természet kérlelhetetlen következetességgel szervezte meg. Az összhang a legtökéletesebb és legszerencsésebb formája, mikor az egyik különösebb lázadás nélkül tűri, hogy a másik szeresse."
"Fáradt vagy élni? Igen, egy napon úgy érzed, túlságos feladatra vállalkoztál, mikor embernek születtél e földre.
Túl sok volt az ellenállás, a kiszámíthatatlan, az ellenséges, az aljas, a reménytelen, túl sok volt a feladat, túl sok a szenvedés, a csalódás. De nem gondolod-e, nem érzed-e, hogy éppen ez a reménytelenség, ez a "túl", ez a "sok" adott rangot és értelmet életednek? Nem érzed-e, hogy feladatod volt, személyes dolgod? Nem érzed-e, hogy a természet, mely olyan esztelenül túloz és pazarol, megtisztelt azzal, hogy embernek alkotott és emberi mértékben szabta ki feladatod a földön? Mi lehetsz más, mint fáradt? Ez volt a dolgod: hogy élj és elfáradjál."
/Márai Sándor/
Nagyon köszönöm! Épp nézelődök a verseitek között és már találtam is olyat, ami tetszik! Nem csak ebben a témában!
Szia!
Ha van idöd probálj keresgelni a topikban biztos talász ami megfelelö.Most ennyit tudok segiteni.
Végzem, mit az idő rám mér,
végzem, ha kell százszorozva!
Hinni kell csak, s följutunk mi,
föl a fényes csillagokba.
(Kányádi Sándor)
Töröld le könnyedet
Kisírt szemedben mosoly
legyen és derű,
Minden nap kezdodik valami
valami nagyszerű,
valami gyönyörű."
(Nagy László
"A semmiből üzenem: az életnek, akármilyen gyászos, zavaros és véges is, van értelme. Egyetlen értelme van: az emberi értelem."
Márai Sándor
Nagyon szépek az idézetek köszönöm!
Ady Endre - Jóság síró vágya
Meleg karokban melegedni,
Falni suttogó, drága szókat,
Jutalmazókat, csókolókat:
Milyen jó volna jónak lenni.
Buzgóságban sohsem lohadni,
Semmit se kérni, el se venni,
Nagy hűséggel mindent szeretni:
Milyen jó volna mindig adni.
Még az álmokat se hazudni,
Mégis víg hitet adni másnak,
Kisérő sírást a sirásnak:
Milyen jó volna áldni tudni.
Meleg karokban melegedni,
Falni suttogó, drága szókat,
Jutalmazókat, csókolókat:
Milyen jó volna jónak lenni.
Sziasztok!
Annyi szép idézetet összegyűjtöttetek már, ezért a segítségeteket szeretném kérni. A kozmetikusom a héten dolgozik utoljára, mert kisbabát vár. Csináltam már neki egy saját készítésű virágcsokrot, de gondoltam mellékelnék valami szép versikét, idézetet mellé. Igazából lehetne kettő is. Jó lenne valami, amivel megköszönném neki az eddigi munkáját, és talán egy másik ami a várandósságról, az anyaságról szólna. Ha tudtok kérlek segítsetek!
Előre is köszönöm! Szép napot mindenkinek!
Kata
Szia martika45!
Csak most néztem be a topicba. Nagyon tetszik a videó,aranyosak a képek és gyönyörű a vers, köszönöm.
" Bár futnak a percek és elrepülnek az évek,
szívemben mindig ott él a kezdetek emléke,
mely táplálja virágát,vannak és lesznek."
Petőfi Sándor: Est
A nap lement.Eljött a csend.
Szellőüzött felhők között
Merengve jár a holdsugár,
Mint rom felett a képzelet.
A városi nem élvezi;
Falun keresd: mi szép az est.
Utcára mén leány,legény,
S dalolni kezd.
Hallván a neszt,dalol vele
a fülemile lágy éneket
a lomb megett.
A kert alól furulya szól;
A pásztor ott tüzet rakott;
S míg elterül a tűz körül,
S megszólal a bús furulya;
Ökre,lova jár tétova,
És harmatos füvet tapos.
Akközben a kert ajtaja
Halkan kinyíl;miként a nyíl
Odasuhan víg-boldogan
A pásztor,és van ölelés,
Van csókolás -
Ki volna más, ki eljöve?
Mint szép hive.
Mulassatok,ti boldogok!....
Mért köztetek nem lehetek?
Babits Mihály
Daloljak mindenről, csak róla nem?
Szerényen, későn, mégis megjelen,
egy drága gyermek, a fiam valóban,
lélek szerint, mert mint apát a gyermek,
rég úgy tekint: s én friss lelkébe róttam,
mi bús lelkemben friss jövőre termett.
Legszebb virágaimnak ifju kertje,
új tükröm, melynek tisztít tisztasága,
legárvább három éveim neveltje,
fonnyadó törzsem ültetvényes ága.
Ó, három év! és férfi lett a gyermek!
Láttam homlokán az első szerelmet.
Mohó szemekkel falta a világot,
s láttam szemében, amit szeme látott.
Szeme szűrőjén szűrtem a világot
s így elkerültem, ami csunya benne:
úgy néztem mindig e gyermeki szemre,
mint nyugtatóra,
melytől szeliddé enyhült sok vad óra
s könnyebben forgott lázas mutatója,
mint selymes olajtól a zökkenő gép.
Amikor éltem vihara szövődék,
mikor vád árnyalt, gúny lövellt felettem,
mikor kinevetett, akit szerettem,
csodálva néztek csalódott barátok,
s éhező lelkem önmagába rágott
és elmém daltalan volt, téli kert,
melyben csak szívem rossz harkálya vert
únt zajjal fáit kinra tépegetve,
és inségem volt biztos szeretetre,
mint nyugtatóra,
fiam lett fáradt éltem biztatója,
a biztató, a biztos szeretet.
S én most éneklem ezt a gyereket:
úgy jelenik meg ritkuló dalomban,
mint piros levél ritka őszi lombban.
II.
Csupa önzés vagy lelkem és irigység,
mert magadat szereted e fiúban,
gyémántlélektől villogó szemében
új életre szüzen születve, mint új
tükörben régi magadat csodálod,
s új lelkét régi magadért irigyled.
Ha ott kezdhetnéd, ahol ő ma kezdi,
oly szűzen, újra! Ó fiam, de boldog,
de boldog is vagy, egy gyermek szivével
és egy tudós eszével. Ily tükörben,
ilyen lélek tükrében még az élet
ragyog mint egy szegényes gyertya fénye
egy gyémánt gyönyörében visszaverve.
Az én lelkem is volt valaha gyémánt,
de szénné égett annyi lassu tűzben:
sötét most s nem ver vissza semmi fényt!
Számodra meggyujtottam ezt a szént
a makulátlan szeretet tüzével,
mely minden nemzedéket összekötve
amit az idő milliókra bontott,
egy nagy lélekké forrasztja hevével,
s egyetlen küzdő gondolattá olvaszt
apát s fiút, és mestert és tanítványt.
Számodra meggyujtottam e tüzet,
hogy friss gyémántod frissen verje vissza,
megsokszorozva, ifiak szemébe.
Ó bár úgy mint a hűvös, tiszta gyémánt,
fénylene lelked s soha el nem égne!
Nehéz kívánság! Minden szeretet
bilincs, és minden örökség teher.
S én mit hagyok rád, milyen kincseket?
Sok súlyos munka hitvány kezdetét,
félig kigondolt gondolatjaim,
el nem mondott, el nem ért vágyaimmal,
a meg nem tett kötelességeket,
kétségeimnek vívódó hadát,
életlen éltem, és álmatlan álmom.
Szép jó reggelt
jó napot!
http://video.xfree.hu/?n=grimilda|16fed 60bc7533d51b78f42850de4911e
Szép jó reggelt!
Mosollyal ébredj,
s leld meg éltedet....
éld meg,
élvezd,
ízleld,
szagold,
érezd.
(Joe Knapp)
Tiéd lehet bármi,
amit csak akarsz,
ha igazán,
ha szíved mélyéből akarod.
Oly szenvedéllyel
kell akarnod,
mely átsüt a bőrödön,
s egyesül az erőkkel,
melyek a világot teremtették.
(Sheila Graham)
Életedet
csak két módon élheted.
Az egyik az,ha semmit
nem látsz csodának.
A másik,ha mindenre
mint csodára nyílik szemed.
(Albert Einstein)
Végh György:
Három csöndes őzikéről
Havas erdők három őze,
Három csöndes őzikéje,
Öles hóban, lomha ködben
Elindult a szentmisére.
Éjfél volt a havas erdőn,
Hűvös-bűvös téli éjfél,
Havas erdők három őze
Ballagott a csillagfénynél.
Kis szívükben szomorúság,
szép szemükben könnyű álom,
Öles hóban, lomha ködben
Ballagtak a holdvilágon.
Messze volt az Isten háza
Hol a kisded várta őket,
Hűvös-bűvös téli éjen
Távol útról érkezőket.
A harangok zengtek-bongtak,
Hívó hangjuk messze szállott,
Hűvös-bűvös lomha ködben
Elhagyták a holdvilágot.
Az őzek még messze voltak,
Karcsú lábuk öles hóban -,
Jézus Krisztus panaszukat
Meghallotta a jászolban.
Három angyalt küldött értük,
Ment érettük három angyal,
Szánkójukba szelet fogtak,
Noszogatva villámokkal.
Havas erdők három őze
Három csöndes őzikéje
Öles hóban, lomha ködben
Így ért el a Szentmisére.
» Álmokból
szövődnek azon becses
és maradandó dolgok,
melyek szépsége
mindig velünk marad,
s nem fakul meg soha
( Virna Sheard)
Nyugodalmas jó éjszakát, jó pihenést mindenkinek!
Gazdag Erzsi: Üveggolyó
Üveggolyó,üvegház,
belsejében mit találsz?
Bent lakik a szivárvány,
rajta ül egy királylány.
Ül a hídon magában,
Üveggyöngy a nyakában,
Gyémántfésű kezében,
igazgyöngy a szemében.
Üvegfalon ki-kinéz,
jön-e érte a vitéz,
világhíres királyfi?
Vagy helyette akárki.
MESEVÁROS.
Járatlan úton, fényen, árnyon át,
Keresem én a mesék városát,
Hol régen éltem, szépen, boldogan,
A várost, amely az álmokba van.
Andersen és Grimm s az Ezeregyéj
Erről a helyről annyi jót regél,
Bizton hiszem, hogy megvan valahol,
Csak azt nem tudom én, hogy merre, hol?
De ha gyermekszemekbe nézhetek,
Melyek reményt és békét fénylenek,
Nem kell nekem Grimm, Andersen se kell,
Megvan az út, mely oda vezet el...
Csabai Andrea:
A kis nyuszika
Egyszer volt hol nem volt,
kis nyuszika barangolt,
fáradt volt és éhes nagyon,
szomjas lett a tűző napon,
messzi volt az ő otthona,
talán majd a róka koma,
vendégül lát egy órára,
eszem iszom én majd nála.
Be is kopog kis nyuszika,
meglepődik róka koma,
előveszi „szép" mosolyát
látja már sült vacsoráját,
csorgott nyála rendesen,
behívta hát kedvesen.
A konyhában sürgött-forgott,
nyuszikának enni adott,
hívta egy kis sziesztára,
ne egy órát legyen nála,
de a nyuszi résen volt,
róka felé borsot szórt,
két tüsszentés közepette,
elszökdelt ő jót nevetve.
Hermann Hesse
A magány
Egy erős szellem terjesztette szét
A hegyek fölött nagy, fehér kezét.
Tekintetének fénye rám mered,
De én nem félek: nem bánt engemet.
Fekete mélyben bukkantam reája.
Magas csúcsokra csalogat ruhája.
Mély álmaimból gyakran keltem én.
Játszom az élet s halál ösvenyén.
S órákon át, míg szívem fájt nekem,
A hegyi úton lassan járt velem.
És hűvös kezét áldón tette ottan
Hő homlokomra és én - megnyugodtam!
Bizony már jövőhéten itt az ősz. 2o fok meleg lesz.
Búcsúlevél
Senkinek sem biztos a holnapja,
sem öregnek, sem fiatalnak.
Lehet, hogy ma látod utoljára azokat,
akiket szeretsz.
Ezért ne várj tovább, tedd meg ma,
mert ha sosem jön el a holnap,
sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd
egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra,
és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz,
hogy teljesíts egy utolsó kérést.
Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz,
jusson időd arra, hogy azt mondd nekik
"sajnálom", "bocsáss meg", "kérlek", "köszönöm"...
Gabriel García Márquez
Francis Jammes
A HÁZ RÓZSÁVAL LENNE ITT TELI
A ház rózsával lenne itt teli s dongó darázzsal.
Vecsernye szólna délután lassúdad kondulással;
a szőllőfürtök áttetsző kövek ilyenkor, s lassan
szundítanának benn az árnyékos lugasban.
Ó, hogy szerethetnélek itt. Tiéd e szív, merész
huszonnégy évem, gőgöm és egész
fehér rózsáktól illatos költészetem tiéd;
és mégsem ismerlek, hiába minden hát, nem élsz.
Mert azt tudom, ha élnél, vélem élnél,
velem lennél te itt, velem rejteznél ott a réten,
nevetve csókolnál, fölöttünk szőke méhek,
mellettünk hűs patak, s a lombok összeérnek.
A napfény hullna csak, hallgatnánk, hogy sziszegne,
mogyorócserje vetne apró árnyékot füledre,
s már nem nevetnénk, mert kimondhatatlan volna
szerelmünk, és a szánk némán egymásra forrna;
s érezném ajkaid pirossán, mily varázslat!
a rózsát, szőllők jóízét s mérgét a vad darázsnak.
(Radnóti Miklós fordítása)
Ősz
Minden arany már, a Napsugár is,
mely ontotta kincsét egész Nyáron át
nézd, sok falomb, levél fáradtan hintázik
az őszi széltől, lehullni, pihenni vágy...
Piros bogyók csüngnek csontváz-ágon,
társuk a lomb alig takarja őket
várják a sorsuk, s egy szeles nappalon
lehullva földre, adnak új életet...
Arany tutajként sodródik a vízen
hajtva a széltől egy árva falevél,
táplálta anyját rövid kis életében,
most letette sorsát... tovább már nem remél...
Szép most az Ősz. Akárha köddel
érkezik egy hűvös hajnalon,
s míg fázósan bújunk össze a csípős esőben,
a Föld készül. Mereng új Tavaszon....
Szép napot mindenkinek!
FEHÉREN ÉS KÉKEN
Itt élek a hajdani magyar Felvidéken
fehéren és kéken.
Fehéren,mint a Szűz Mária fátyola
és kéken mint a ma született viola.
Eltűnt a színfarsang:az izzó csók-piros,
a halál-barna és a bűn-tilos.
Bárány-fehér virágú ezerjófüvet vetek,
hogy meggyógyuljon beteg szivetek
és csupa,csupa nefelejcseket,
hogy soha,soha ne felejtsetek!
Gyerekkorom kottáját fütyörészem
férfi szívvel,de kamaszos merészen.
Füttyöm fehér,mint a Sárkány feletti diadal
és kék,mint a bánat-erdő feletti víg pacsirtadal.
Mutassátok meg ellenségemet,
véres kezét nem csókolom-e meg?
Ki is uralkodik most dicsőségesen?
Nézd már nem jut szembe neve sem.
Vagy úgy,igen!Nem fontos ez az átmenet:
megváltottam már útlevelemet.
Az útlevelem mennyországba szól.
A vándormadár útját tudja jól.
Folyó mentén megyek,mint vándor madarak.
Kertem alatt a régi kék paradicsom-patak
folyik,csak dús férfi-folyó lett:jaj-gáton szűrt,tiszta.
A part mentén föl,föl,könnyen találok vissza,
az elveszett paradicsomba,
eltűnt gyerekkoromba!
Ballagdálok majd fehéren és kéken
a borzalmakkal telített vidéken,
gyerekkorom kottáját fütyörészem,
ha kell,mártírhalálra készen,
az egyre sűrűbb s átkosabb ködön
át s kristályosra egyszerűsödöm.
S ha olyan leszek,mint a kisdedek,
a mennyországba játszva bemegyek.
Mécs László verse
Sziasztok szép napot kívánokmindenkinek!
Kedves Cinke! Neked pedig nagyon jó pihenést, szépek a képek!!!
Leírom az egyik kedvenc versemet!
Wass Albert: Üzenet haza
Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska rágja is le a vetést.
Ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak;
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa,
s a vérző csonkból virradó tavaszra
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindíg lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt....
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők
és kiássák a fundamentumot
s az erkölcs ősi hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.
Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentum Istentől való
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
És üzenem a volt barátaimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk: Egy cél és Egy Akarat;
a víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
Gonosznak, jónak,hűségesnek és alávalónak
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok
s a víz szalad és csak a kő marad,
a kő marad.
Maradnak az igazak és a jók.
A tiszták és békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
Likasszák már az égben fönt a rostát
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
a kő marad.
Bajorerdő, 1948.
Praeludium
Sírj, őszi vers... Sírj, mind a két szemem,
sírj, őszi koncert, zengő zeneverseny.
Most itt az ősz és én vagyok az ősz,
és régi bútól vemhes újra versem.
Beteg az arcom, beteg a dalom,
az elmulást sápadva szomjazom,
az életet, mely már csak félig élet,
a hervadt holdat és a sírt,
s a hűs napot, mely a holdnál sötétebb.
Beteg vagyok, szépségektől beteg,
nem is vagyok más, egy beteg poéta.
Ha egyet nézek, elfakul a fény
és ferdül a nap, mint a hold karéja.
Ha kettőt nézek, hullik a levél,
és föltámad az, aki rég nem él.
Ha hármat nézek, az erdőn keresztül
szél száll és kiszakad a köd,
és a világ fázlódva összerezdül.
Most a ligetbe bolygok délután,
és úgy jövök meg, mint egy temetésrül,
talpig fekete gyászoló ruhám,
s vörös szemem a könnyektől sötétül.
Fekete kalap és egy lomha bot,
az útakon álmodva ballagok.
Levelük a fák az aszfaltra sírják,
és csengenek és zengenek
az utolsó neszek, az őszi trillák.
( Kosztolányi Dezső )
Szia Mártika!
Nagyon szépet küldtél
. Puszi érte.
Mint a tűz fénye.....
" Ne kívánd senki szeretetét. Ne utasítsd el senki szeretetét.
Úgy áradjon szereteted, mint a tűz fénye-melege: mindenkire
egyformán. Akik közel jönnek hozzád, azokra több essék fényedől
és melegedből, mint akiknek nincs szükségük terád.
Családtagjaid, mindennapi társaid, s a hozzád fordulók olyanok
legyenek számodra, mint a kályhának a szoba, melyenek
melegítésére rendelik."
(Weöres Sándor)
Szép napot kivánok mindenkinek!
Márai Sándor: Hétköznapok és ünnepek
"Nézz utána, hogy minden napból, a legközönségesebb, sivár hétköznapból is ünnepet csinálj, ha pillanatokra is. Egy jóindulatu szóval. Méltányos cselekedettel. Udvarias mozdulattal. Nem kell sok az emberi ünnephez. Minden napba belecsempészhetsz valamilyen varázsos elemet, megajándékozhatod magad egy könyv igazságának negyedórás élményéval valamilyen homályos fogalom megismerésének kielégülésével, környezeted vigasztalásával vagy felderítésével.
Az élet gazdagabb lesz, ünnepibb és emberibb, ha megtöltöd a hétköznapok néhány percét a rendkivülivel, az emberivel, a jóindulatúval és az udvariassal, tehát az ünneppel."
Egyedül az éjszakában.
Leszáll az éj. A Hold már, fényesen ragyog.
Körülötte elszórtan, hunyorgó csillagok.
Megpihen a természet, szendereg a táj.
Lágyan ringatódzik a tavon a holdsugár.
A tóparton ülök, a föld még őrzi a nap melegét.
A távolba merengve, hallgatom az éjszaka zenéjét.
Lábamnál apró neszezéssel a hullám partot ér,
Nesztelen repüléssel köröz egy éhes denevér.
Ezernyi hangján szólít meg az éj.
Lágy suttogással köszönt néhány falevél.
A közelben hangosan béka kuruttyol,
A fű közül, a tücsök zenével válaszol.
A tó a holdfénytől ezüst ruhát kapott,
Vidáman táncolnak tükrén a hullámok.
A partról szomorúfűz halvány sziluettje,
Borul bánatosan az ezüst víztükörre.
Néhol csobban a víz, a sás halkan susog,
Mégis úgy tűnik, nincsenek is zajok.
Olyan nyugodt, békés, idilli ez a táj.
A lelkem ennyi szépségtől szinte fáj.
Szomorú arcomat az ég felé emelem,
A Holdat keresi fáradt tekintetem.
Hányszor sírtunk át együtt az éjszakát?
Hányszor zokogtam el a lelkem bánatát?
Most is holdfényben füröszti meg arcom,
Megpróbálja lemosni, a szomorúságom.
A csillagok is huncutul rám kacsintanak,
De nyomát sem látják arcomon mosolynak.
Felkelek, és lassan aludni indulok,
A sötétség feketén köröttem' imbolyog.
Kézen fog a magány, ő kísér utamon,
Az egyedüllét terhét cipelem vállamon...
Szép álmokat jó északát kivánok!
Bocsánat ezért a kis prózai levelezésért azért egy rövidke verssel kívánok jó éjszakát!
Egy poszemnyi kis lélek
Istenem,köszönöm,hogy élek,
Én,egy porszemnyi kis lélek.
A te csodás világodból,
Én csak egy vagyok a sokból.
Köszönöm,hogy teremtettél,
Utamba köveket tettél,
Hogy megtanuljam ,mennyit is érek,
Én,egy poszemnyi kis lélek.
Régi vándora vagyok a világnak,
Hogy utam végén hazataláljak,
Veled lehessek majd végleg,
Én,egy porszemnyi kis lélek.
Nyugodalmas jó éjszakát, szép álmokat!
A boldogságról.......
"Boldogság természetesen nincsen abban a lepárolható, csomagolható, címkézhető értelemben, mint ahogy a legtöbb ember elképzeli. Mintha csak be kellene menni egy gyógyszertárba, ahol adnak, három hatvanért, egy gyógyszert, s aztán nem fáj többé semmi. Mintha élne valahol egy nő számára egy férfi, vagy egy férfi számára egy nő, s ha egyszer találkoznak, nincs többé félreértés, sem önzés, sem harag, csak örök derű, állandó elégültség, jókedv és egészség. Mintha a boldogság más is lenne, mint vágy az elérhetetlen után. Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit, a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit. Boldognak is kell lenni, közben. S erről megfeledkeztek."
Márai Sándor
Köszönöm szépen,nagyon aranyos vagy,gyönyörüek ezek a bécsi képek,le is mentettem gyorsan őket.
Két éve voltunk ott egy csoportos kiránduláson,mi is a kastély parkban sétáltunk,akkor késő ősz volt és az a csodás fasor ezerszínben pompázott.
Kívánok nagyon jó időt, sok szép napot és nagyon jó pihenést
Ja és a borspincéket is meglátogassátok ám Sopronban,gyönyörű szép helyek vannak.
Köszi, hogy irtál nagyon szép Sopron, ma Bécsben voltunk, onnan hozok pár szép képet:
Kapcsolódó képek:· kapcsolódó kép 1.
· kapcsolódó kép 2.
· kapcsolódó kép 3.
· kapcsolódó kép 4.
· kapcsolódó kép 5.
· kapcsolódó kép 6.
Tudod mi a bánat?
Szeretni valakit,ki nem szeret téged
Könnyeket tagadni,mik szemedben égnek,
Kergetni egy álmot,soha el nem érni
Csalódott szívvel mindig csak remélni!
Megalázva írni egy könyörgő levelet
Szívdobogva várni,s nem jön rá felelet,
Szavakat idézni,mik lelekedre hulltak
Rózsákat őrizni,mik elfakultak.
Hideg búcsúzásnál egy csókot koldulni
Mással látni őt és utána fordulni
Kacagni hamis lemondással,
Hazamenni,sírni könnyes zokogással.
Otthon átkönnyezni hosszú éjszakákat
S imádkozni,
Hogy ő sose tudja meg
Mi is az a bánat.
A szív gyorsan elárulja önnmagát,
De mást lát a két szemem,
Messze túl a könnyeken
Hogy még mindig te vagy a mindenem.
Ha az kérdezné tőlem most valaki,
Mondjam meg mit jelentesz nekem?
Tán büszkeségből azt felelném,
Semmit,csak múló szerelem.
Elmegyünk majd egymás mellett,
S a két szemed rám nevet
Kacagva köszöntelek én is,
De hangom kissé megremeg.
Mosolygok az utcasarokig
Aztán,hogy elfordulok
Fáradt szememhez nyúlok
S egy könnycseppet elmorzsolok.
Elmentél tőlem kedves,
S én hagytam,hogy menj csak el
Hiába lett volna minden,
Ki menni akar,engedni kell.
Mosolygott hozzá az arcom,
De mögé ,már senki sem néz,
Játszani a közönyös embert,
Most látom csak míly nehéz.
Ha azt kérdezné most tőlem valaki
Mondjam meg,mit jelentesz nekem?!
Egy pillanatra zavarba jönnék,
S nem tudnék szólni hirtelen!
S nagysokára mondanám hallkan
Semmiség,csupán az életem,
S nem venné észre rajtam senki sem,
Hogy könnyes lett a szemem!
(Heinrich Heine)
Hogyan lett az igazgyöngyből gyöngyvirág?
Őri István:
Hogyan lett az igazgyöngyből gyöngyvirág?
Úgy, Kedveseim, hogy Isten egyszer régen lejött a földre körülnézni, és eljátszogatott a szép igazgyöngyökkel.
Becézgette, fényesítgette őket, kérdezgette, hogy érzik magukat a földön.
De a gyöngyök bizony nem feleltek semmit.
Isten gondolkodott egy kicsit, hogy mi lehet ennek a nagy hallgatásnak az oka, s hamarosan rájött:
a gyöngyök azért nem szólnak, mert ők csak egyszerű kis gyöngyök, akik nem tudnak növekedni, felmelegedni, mosolyogni, s beszélni sem, mert nincs bennük Élet.
Fogta hát Isten a gyöngyöket, rájuk emelte szelíd szemeit, Életet lehelt beléjük, hogy érezni tudjanak, majd szétszórta őket a földkerekségen és azt mondta nekik:
"Szaporodjatok és sokasodjatok! Borítsátok be fényetekkel a mezőket, melegítsétek fel tüzetekkel az emberek szívét, gyönyörködjenek mosolyotokban, szeressen titeket minden élő, az erdők, mezők vadjai, az ég madarai és az emberek az egész földön."
A gyöngyök pedig jó földbe hullottak, ott gyökeret eresztettek, s minden gyöngyből egy-egy szép gyöngyvirág lett Isten és az egész világ örömére.
Isten - látván, hogy milyen szépséget alkotott - örömében táncra perdült és így énekelt:
Örülök, ha ragyog a nap,
Örülök, ha felhő-borús,
Hegyek csúcsa köd-koszorús
Édes-kedves szép világ,
Gyöngyből lett a gyöngyvirág!
Villám csapkod, ég morajlik,
Dörgő hangja messze hallik
Záporeső, szivárvány,
Eső után csalogány
Édes-kedves szép világ,
Gyöngyből lett a gyöngyvirág!
A gyöngyvirágok vele énekeltek, csilingelve táncoltak és olyan szépen mosolyogtak, ahogy csak Isten boldog teremtményei tudnak mosolyogni.
Így teremtette Isten a gyöngyvirágokat.
József Attila - Szép csöndesen aludj
Szép este van. Szép csöndesen aludj.
Szomszédjaim is lefeküsznek már.
Az uccakövezők is elballagtak.
Messze-tisztán csengett a kő.
Meg a kalapács
Meg az ucca
S most csönd van.
Régen volt amikor láttalak.
Dolgos két karod is oly hűs
Mint ez a nagy csöndű folyó.
Nem is csobog csak lassan elmegy.
Oly lassan hogy elalusznak mellette a fák
Aztán a halak
A csillagok is.
És én egészen egyedül maradok.
Fáradt vagyok sokat is dolgoztam
Én is elalszom majd.
Szép csöndesen aludj.
Bizonyosan te is szomorú vagy
Azért vagyok én is szomorú. Csönd van
A virágok most megbocsátanak.
Gyönyörű az, ha az ember célba lát,
S eléri azt tűzön-vízen át.
Az életben boldog csak akkor lehetsz,
Ha szíved annak adod, kit igazán szeretsz.
Ha majd az életben fáj valami nagyon,
Ne mond el senkinek, Nehogy kacagva légy.
Borulj egy párnára egy csendes éjszakán,
Ott sírd ki magad szívből, igazán.
Meg kell tanulni tűrni és szenvedni,
Kell tanulni sírni, feledni, nevetni.
Csalódni kell százszor és ezerszer,
Hogy boldogok lehessünk egyetlen egyszer.
Szeretetel köszöntelek érezd jó magad!
Balogh József:
Mit kivánok
Kívánok én hitet, kedvet,
szép szerelmet, hű türelmet,
utakhoz fényt, csodát, álmot,
békességes boldogságot,
magyar szót és égre kéket,
emberarcú emberséget,
verseket, célt, igazságot,
daltól derűs jobb világot,
bokrok mellé társnak fákat,
napfényt, amely el nem fárad,
tekintetet szembe nézve,
éjt meg nappalt soha félve,
kézfogásos tiszta csöndet,
és mosolyból minél többet!
Nagypénteki sirató
Elmegyünk, elmegyünk, messzi útra megyünk,
messzi út porából köpönyeget veszünk...
Nem egyszáz, nem kétszáz: sokszáz éves nóta.
Így dalolják Magyarhonban talán Mohács óta.
Véreim! Véreim! Országútak népe!
Sokszázéves Nagypénteknek
soha sem lesz vége?
Egyik napon Tamás vagyunk,
másik napon Júdás vagyunk,
kakasszónál Péter vagyunk.
Átokverte, szerencsétlen
nagypéntekes nemzet vagyunk.
Golgotáról Golgotára
hurcoljuk a keresztfákat.
mindég kettőt, soh'se hármat.
Egyet felállítunk jobbról,
egyet felállítunk balról,
s amiként a világ halad:
egyszer jobbról, egyszer balról
fölhúzzuk rá a latrokat.
Kurucokat, labancokat,
közülünk a legjobbakat,
mindég csak a legjobbakat.
Majd, ahogy az idő telik,
mint ki dolgát jól végezte:
Nagypéntektől Nagypéntekig
térdelünk a kereszt alatt
húsvéti csodára lesve.
Egyszer a jobbszélső alatt,
másszor a balszélső alatt,
éppen csak hogy a középső,
az igazi, üres marad.
Nincsen is keresztfánk közbül,
nem térdel ott senki, senki.
A mi magyar Nagypéntekünk
évszázadok sora óta
évszázadok sora óta
ezért nem tud Húsvét lenni.
Így lettünk országút népe,
idegen föld csavargója,
pásztortalan jószág-féle.
Tamással hitetlenkedő,
kakasszóra péterkedő,
júdáscsókkal kereskedő.
Soha-soha békességgel
Krisztus-Úrban szövetkező.
Te kerülsz föl? Bujdosom én.
Én vagyok fönt? Bujdosol Te.
Egynek közülünk az útja
mindég kivisz idegenbe.
Bizony, jól mondja a nóta,
hogy elmegyünk, el-elmegyünk,
messzi nagy útakra megyünk.
Messzi nagy útak porából
bizony, köpönyeget veszünk.
S ebben a nagy köpönyegben,
sok-sok súlyos köpönyegben
bizony pajtás, mondom Néked:
rendre, rendre mind elveszünk.
Bajorerdő, 1947
Őszintén bízni....
Amig fiatal vagy, minden szépnek látszik.
Hulló könnyed is szivárvánnyá válik
De ahogy az évek tovaszállnak,
Úgy gyűlnek "SZIVEDBEN"a gondok és árnyak.
Rövid az élet, mégis sok a könnye,
Ha "TE" mosolyogsz másét is töröld le!
Mert ahogy "TE" SZERETSZ", úgy szeretnek mások,
Úgy lesz ellenséged, úgy lesz barátod.
És akit párodul melléd rendel az ég,
"BECSÜLD MEG ERŐSEN, S SZORíTSD MEG KEZÉT!
És ha minden álmod valósággá válik,
"EZT AKKOR SE FELEDD EL, LÉGY JÓ MINDHALÁLIG
(a szerző ismeretlen)
Szabó Lőrinc: Semmiért egészen
Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.
Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.
Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsitíthass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.
Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.
Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívül, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.
További szép napot kívánok!
Én többet kérek...
Nem vagy enyém,
míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.
/Szabó Lőrinc/
Sziasztok!
Szerencsés hetet kívánok mindenkinek!Küldök én is egy pár idézetet.Még nem tudtam végigolvasni mindenkiét,ezért előre is elnézést kérek attól,aki már esetleg beküldte valamelyiket.Bocsi
Az ember legdrágább kincse az élet.Csak egyetlen egyszer van része benne,és azt úgy kell végigélnie,hogy majd ne gyötörje kínzó fájdalom a céltalanul leélt esztendők után.
½A szerelemnek az a legnagyobb tragédiája,hogy akit szeretünk,ritkán adja fenntartás nélkül szívét.S aki minket szeret,azt gyakran mi nem tudjuk szeretni.Ezért szeress úgy mindenkit,ahogyan csak lehet,mert szerethet téged az is,akit te nem szeretsz.½ /Geothe/
A világ számára te csak ½valaki½ vagy,de valaki számára te vagy a ½világ½.
½...Az idő múlhat,a szépség és jóság,a szeretet és az igazság nem múlik el az évszázadokkal,nem múlik el az emberekkel,hanem örökös,mint a testetlen valóság,s ezekből annyit kap mindenki,amennyit megérdemel.½ /Fekete István/
Most mennem kell.Még jelentkezek. Sziasztok!Külön üdv a topic indítójának!Nagyon tetszik az ötlet!
Szia Magdika!
Naplemente
Ülni a vízparton, mikor a nádas
Már csendes,
Hallani a gondolatokat, melyek
Szüntelen kérdeznek s felelnek.
Akkor érezni magad egyedül
Amikor a néma csend az élettel vegyül.
Közelben érezni a pillanatot,
Melyről reméled, nemcsak neked adatott
Meg ajándékul.
Percek sokaságát, melyet gyakorta
Hívunk Életnek,
Mintha, a könyv lapján a betűt olvasnád,
Hirtelen éled meg.
Szabadnak lenni ilyenkor lehet,
A Nap máskor kacag,
Most meg félig sem nevet.
Az érzelmeket, melyek csordultig töltenek,
Kiönteni vágysz, mint
Egy pohár, tiszta vizet.
Fekszel s feletted csillagok,
Jelentenek minden,
Valaha megélt pillanatot.
Érzések, érzékek, tudat és tudattalan
Mindennek, mi körülvesz, múltja van.
Behunyod szemed,
S érzed, egyre csak nő a tér,
Hol az Illat s a Hang gyengéden táncra kér.
Az igazi remekmű néha nem is olyan tökéletes. Csak sugárzik, a "csak álom" is benne van, a csillagok fénye, a tündéri. S a feladatnak ez a része, amikor a művész már nem tud művén segíteni; az utolsó ecsetvonást, a tündérit az Isten végzi el.
(Márai Sándor)
Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz.
(Márai Sándor)
Szia Cinke!
Nagyon szép helyen vagytok köszönet a szép képekért!
Puszi Márti!
SÍK SÁNDOR:Felhőjáték
A felhők odafenn bújócskát játszanak.
Ezüst nyílásokon át-átkacsint a nap.
Fiatal öregek, lelkem barátai,
Nem próbálnánk mi is felhősdit játszani?
Felhőt, esőtadót, jókor és eleget,
Ősznek jó szántatót, májusnak meleget.
Máskor paplant terít a fáradt nap előtt
S képekkel hinti be a mennyei mezőt.
Hiszen csak egy szeszély, köd, pára, semmiség,
Lehével fújja el az álomittas ég,
De felszítt már a föld esőt és sugarat:
A felhő elfoszolt, a játék megmaradt.
Köszönöm a sék szépet amit küldtél!
Reményik Sándor - Templom és iskola
Ti nem akartok semmi rosszat,
Isten a tanútok reá.
De nincsen, aki köztetek
E szent harcot ne állaná.
Ehhez Isten mindannyitoknak
Vitathatatlan jogot ád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
Ti megbecsültök minden rendet,
Melyen a béke alapul.
De ne halljátok soha többé
Isten igéjét magyarul?!
S gyermeketek az iskolában
Ne hallja szülője szavát?!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
E templom s iskola között
Futkostam én is egykoron,
S hűtöttem a templom falán
Kigyulladt gyermek-homlokom.
Azóta hányszor éltem át ott
Lelkem zsenge tavasz-korát!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
A koldusnak, a páriának,
A jöttmentnek is van joga
Istenéhez apái módján
És nyelvén fohászkodnia.
Csak nektek ajánlgatják templomul
Az útszélét s az égbolt sátorát?
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
Kicsi fehér templomotokba
Most minden erők tömörülnek.
Kicsi fehér templom-padokba
A holtak is mellétek ülnek.
A nagyapáink, nagyanyáink,
Szemükbe biztatás vagy vád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
1925
Jó reggelt, szép napot, és vidám hetet mindenkinek!
Tóra mentem,vedret vittem,
két szivárványt merítettem.
Kútra mentem,korsót vittem,
Teljes holdat merítettem.
Addig vittem,elejtettem,
jaj,de sötét lett köröttem!
Holdam szökött éji rétre,
Szivárványom égi rétre.
..Szia Cinke! De jó neked, hogy Sopronban lehetsz, az én kedves városom. ( Egyébként nem lakom tőle nagyon messze)
Ismered? - Sopron,Sopron sáros Sopron te vagy az
oka mindennek, Sopron,Sopron sáros Sopron,
hogy az Isten áldjon meg!
A legszebb részein már jártál,látom és onnan küldted a képeket.
Bár nem nekem szántad, hanem Martikának, én is megnéztem és köszönöm.
Sziasztok
Sok szeretettel gondolok rátok Sopronból
puszika