Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Foginysorvadás
2007-02-03 14:051.
Torolt_felhasznalo_408074
Létrehozva: 2007. február 3. 14:05
Nagyon fáj az inyem . Igyekszem gyengédebben mosni a fogam, mint régen, de mégis . Szülés óta alakult ki. Talán attól is van , meg az erős fogmosástól. Már voltam 3 fogdokinál, de nem tudnak mit csinálni vele. Az egyik azt mondta vegyek elektromos fogkefét, azt nem lehet rányomni az inyre. De a másik nem határozottan ajánlotta.. Nem tűnnek egységesnek. Csinálni sem tudnak vele semmit. Az egyik mondta, hogy majd szükség lehet fognyak tömésre, de a másik szerint egészségesen fognak kihullani a fogaim! Brrrrrrrr Help! Hilfe! Segítséééég! Most mit tegyek ? Most fáj!!! SOS ???
Szia 1.bendeguz!
Csak megerősíteni tudom, nekem is nagyon jó a fogkrém. Nálam csak az volt a baj, hogy mire a Lidl Magyarországra jött, már eléggé előrehaladott volt a betegségem. De én is ezt használom, amióta csak lehetséges.
Mindenkinek jó pihenést kívánok!
És köszönöm a segítségeteket. Majd még bekukkantok, most leteszem a fejem.
Köszönöm, utána nézek, és mindenképpen kipróbálom. Most megyek pihenni...kicsit kifárasztott a dolog.
Szia ! nekem sok éve van fogágy sorvadásom ami állandó foginy gyulladással járt ! azért irom mult időben mert én megtaláltam sok év szenvedés után a jót ami használ !
A lidl -ben lehet kapni a DENTALUX herbál fogkrémet ! ez televan gyogynövény kivonattal , kellemes izű fogkrém ! az ára nevetséges a képességeihez viszonyitva ! potom kettőszáz Ft körül !minden eddig kiprobált több száz ft áru krémet megaláz !
akár most is vagy vasárnap is megveheted !
Tudatosan, odafigyelnünk kell szervezetünk jeleire.
Próbáld ki a ............privibe írom, milyen fogkrémet. Kétfélét is tudok ajánlani, de csak az egyikhez tudlak hozzásegíteni. Persze, csak ha szeretnéd.
És a jó öreg C vitamint, se felejtsük ki a szórásból.
Nekem azok a fogkrémek visszaadták fogaim természetességét. Nem. Nem a fehérségét. Mert abba nem hiszek.
A fogam sosem volt hófehér, de nem is sárga. A kettő között rengeteg árnyalat van még.
Tény, nem olcsó egyik sem. Viszont, ha hosszú távban gondolkodom: Megérte. Nekem. És hogy kinek mit ér meg, azt ő tudja.
Hétfőn első utam a gyógyszertárba vezet. Beszerzem a szükséges kellékeket. Ilyen még soha nem volt velem. Ezután felkészülök! Most egy kicsit jobb lett!!! Remélem kibírom a hétvégét!
Köszönöm !
Nekem a fogorvos Parodontax nevű fogkrémet ajánlott, azzal dörzsöljem is be az ínyemet! Kapható mindenütt, kb. 1000,- Ft.
Hullámzóan előjön a fájdalom, közben cserszömörcés szájvíz.
Így elvagyok, de már 3x leszedettem a hidat!
Köszi !
(ez egy bágyadt , erőtlen, de hálás mosoly!)
Sziasztok!
Az elmex-gélről mi a véleményetek?
A fogköveket pedig gyakran szedesd le, nekem is pillanatok alatt visszajön
Szia.
Tutira az van, és most nagyon fáj! már tettem rá fagyasztást, de rosszabb lett. Most vettem be demalgont. Ilyen még nem volt. A fogaim állítólag épek, nem lyukasak... segíts!
Szia Sorstárs!
Nekem is foginysorvadásom van, sajnos, eléggé régen. Tudok róla mesélni, ha érdekel. Neked tutira az van? Orvos mondta?