Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Intuíció és napfogyatkozás
Az intuíció fejleszthető. Ezzel kapcsolatban mesélnék el nektek egy érdekes tapasztalatot.
Egy vidéki agykontrollklub tagja vagyok, kb. tíz éve végeztem el a tanfolyamot.
Volt egy gyakorlat a tanfolyamon, amikor – természetes megérzőképességünk fejlesztése céljából – mindenféle anyagokat (réz, alumínium, fa stb.) kellett belülről megvizsgálni. „Belemenni” és „szétnézni” benne, csak így játékosan.
A klubban mi a múlt héten együtt elvégeztük a gyakorlatot, úgy, hogy kitaláltuk, most egyszerre mindannyian ugyanazt az anyagot nézzük meg. Az egyik kedves tagunk kitalálta, hogy mivel közeleg a nyár, mi lenne, ha a Napot magát figyelnénk meg, hisz olyan jólesik a napsütés. :-) Erre már az is eszünkbe jutott, hogy – mivel úgyis intuíciónkat fejlesztjük a gyakorlattal – mi lenne, ha egy bizonyos napon néznénk meg, mi a helyzet, és akkor le is tudnánk tesztelni az időjáráson, hogy működik-e a technika. Azt mondtuk hasraütésre, hogy legyen ez a nap mondjuk április 30.
Ami hátborzongató az egészben, az az, hogy miután alfába mentünk, mindannyian fekete napot és fekete égboltot láttunk a lelki „képernyőnkön”. „Fekete” nap pedig teljes napfogyatkozáskor van. Szerintünk szinte biztos, hogy napfogyatkozás lesz, hiszen még azok is feketeséget tapasztaltak, akiknek ez a gyakorlat nem szokott menni.
Nem hinném, hogy egymás gondolatait éreztük volna meg, mert kinek jutna feketeség pont a napról eszébe?
Vélemény?
Kedden lesz egy műsor az agykontrollról az RTL Klubon. Állítólag bizonyított kísérletekről lesz szó. Vagy mi.
Ez a sorrend:
1. en kivalasztok es eldugok egy targyat
2. megirom ide az NLC-re, mindenki elrakhatja, visszakeresheti, de nem tudja elolvasni a jelszo nelkul, viszont en sem tudom utolag megvaltoztatni
3. aki tud, medital es megirja ide (nyitottan, vagy ha akarja, pgp-vel kodolva) az eredmenyt
4. a hatarido lejartakor nyilvanossagra hozzuk a jelszot es mindenki ellenorizheti a valaszt
Miert tolem kerdezed mar 3x ?
A juca kezdetueken kivul a tobbiekkkel nem kerultem kapcsolatba, igy azt sem tudom, hogy kik ok.
lasd 43-as hozzaszolas...
de tok mindegy, mert nem kaptam egyetlen valaszt sem, hogy meditaltunk es erre jutottunk
Ha van kedved hozza, eldugok valami mast, mashova es ujra megirom pgp-vel kodolva, es miutan megkaptam a meditacio eredmenyet, megadom a kulcsot, hogy ellenorizhesd.
Agykontrollosokkal
foglak kerestetni,
de az is lehet hogy látókkal
hol tévedtél el
Naaaaaaaaaaa Andi
egy agykontrollossal keressük meg
restike, jucca, ujjuca,
juccamucaklub ,
mazel, Boholino,
Harry1,matricza,
sargarigo, Vera,
Aloe-Vera.... reinkarnációit.
Láttad Dorka akárhány mit kerestetett velünk
Már a Francia Becsületrendre
gondoltam, így csoda ha nem találtam
Naaa egy agykontrollossal keressük meg restike, jucca, ujjuca, juccamucaklub , mazel, Boholino, Haprry1,matricsa, sargarigo.... reinkarnációit.
Szóljunk a nagy mogul Dorka akárhánynak
Hat, hogy oszinte legyek, en nem vagyok rajuk kivancsi. Nekem ugyan nem hianyoznak.
Olyan jo kedvem van, vagy 2 orahosszat beszelgettem telefonon Azottal. A humora a regi
Van egy javaslatom
Ez a hét az eltünések hetet volt
Eltünt boholino, Harry1, mazes, DRAKULA,
utazgato nic.
Agykontrollos módszerrel talán
megtalálhatnánk a reinkarnációikat?
Hoooooooogy te miből maradtál ki
Láttad miért törtük magunkat
Dorka akárhány
munkaérdemrendjéért vagy miért
Ha én ezt a klubban elmesélem
"Kivalo dolgozo" kituntetest (amit 1986-ban kaptam) -re
Le is tagadom, hogy valaha is ismerteklek.
...... Ne essek már túlzásba dehogy ismertekel
akarom mondani ,szóltam Hozzád.
"Kivalo dolgozo" kituntetest (amit 1986-ban kaptam) -re
Le is tagadom, hogy valaha is ismerteklek.
Na most akkor magyarazd el, legyszives, hogy miert nem talaltatok ki?
Komolyan erdekel.
A Föld ellipszip pályán és a saját tengelye körül forog
a fizikában a Nap állandó
Gondolod, hogy ezt nem tudtam? Gunyolodsz? Mar te is?
Most osszegeztem meg egyszer az iranytus topicban, a gyengebbek kedveert, amit leirtam abban igazam van, sot azt is tudom, hogy miert van igy.
Az volt, csak kozben indult egy barkochba, gondoltam hatha...
Hat akkor ennyit a meditaciorol.
Egy "Kivalo dolgozo" kituntetest (amit 1986-ban kaptam) tettem fel a szekreny tetejere a szamitogep mellett.
Tényleg, nem az volt, hogy vasárnap?
Bejöhet még a csillag ága és a kiről nevezték el,
nem
Valamelyik izraeli édeméremre
nem
Talán lényeges a csillag ága?
nem ertem