Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Veszprémi babavárók
Sziasztok, 13 hetes kismama vagyok és szeretném megkísérelni a lehetetlent, nyitni egy harmadik itteni kismamás topicot
Tudom csatlakozzak a meglevőkhöz, de nem szeretnék, mert a kismamákban már mindenkinek van 1-2 babája és rég visszament dolgozni, én meg még pocakosnak is kezdő vagyok, a veszprémi babásoknál szintén ez a helyzet és a legtöbben nem is veszprémiek.
Én pedig szeretnék itteni barátnőket hogy legyen társaságom amikor már otthon leszek, még baba nélkül és már babával, akár így a neten keresztül akár személyesen.
Szóval ha vagytok még hasonló cipőben, és van kedvetek írjatok nekem.
Puszi: Palino
Jó reggelt mindenkinek, jelentkeznek az elveszettek.
Niki írta hogy hiányoltok, úgyhogy bejövök kicsit. Nem történt velünk semmi tragédia, csak szabin volt a Tamás és be sem kapcsoltuk a gépet, utána jött anyukám 3 hétre, akkor sem.
Meg hát a fő ok hogy kicsit felfordult az életünk. Nagy változások elé nézünk, amit itt nem írhatok le hátha úgy járok mint Niki és ezt nem tudhatják meg amíg nem lesz publikus.
Emiatt az egész miatt nagyon kevés volt az időm és el is voltam kenődve, írni sem volt kedvem.
Ha valaki megírja nekem hogy kell körprivit írni, elmondom mi van
Ne haragudjatok, nem untam rátok, ahogy Niki hitte
Fogalmam sincs kivel mi van, de azt azért láttam hogy megszületett Vivienünk, úgyhogy kicsit megkésve de sok szeretettel gratulálok
Köszönöm a dícsérő szavakat!
Többen mondták, hogy látszik, hogy a haját az apjától örökölte!
Nálam már tavasz óta kint voltak a malacok egy ketrecben (aminek nyitott az alja, így tudtak zöldet enni) az udvaron, de most hogy még egyedül van a másik, most itt van mögöttem a ketrecében! Szegényem le van törve, látszik rajta! De Füreden csak fiú malacok voltak, így a párom most elment Vpbe keresni egy csajszit! Én nem tartok tőle, hogy elkapunk tőlük bármit, csak macskáról hallottam hasonlókat!
Na, megyek pihizni egyet sztem, amíg lehet!
Sziasztok!
Először is el vagyok maradva: Vivi nagyon kis aranyos mintha csak Timit látnám, ő is ilyen kis picúr volt ( sőt...49 cm-vel született) és kis kopasz baba volt szintén. De ettől függetlenül is,nagyon-nagyon aranyos, formás baba a kis Vivi
Panka pedig még mindig édi nagyon jó kis triciklit kapott!!!
Timi is kapott szülinapjára egyet, bár ő kicsit nagyobbat, de nagyon élvezi, mikor toljuk rajt!!!!
Majd tolhatnánk együtt mert egyedül uncsi, még hajtani nem tudja.....bár ha abból indulok ki, h. amióta már tök jól tud menni, mindig direkt a másik irányba szalad el előlünk, akkor talán addig jó, míg én irányítom a tricót.
Szóval tényleg sétálhatnánk, vagy tricikli tolhatnánk együtt néha ha már eddig vhogy mindig elmaradt.
Ja, Ági, a malacka Nekünk is volt ill. van tenderimalacunk (Döncike-aki kisfiú, vagyis már bácsi korban van) de mikor már a 9. hónapban voltam, anyuék elvitték hozzájuk. Nekem már akkor a szívem szakadt meg, meg már érzékeny korszakban voltam, jól el is sírtam magam hogy szegényt elviszik, és én milyen szívtelen vagyok,h. hagyom. De párom nem engedte, h. maradjon, mert már mikor terhes lettem, onnantól ő almozta, nem engedte nekem, és h. ha meglesz a bébi, akkor már ne legyen itt félt, nehogy bmit is elkapjon tőle Timi. Hiába mondtam, h. nem, de hajthatatlan volt, és anyuék is ezen az állásponton voltak. Merth. a szőre akkor is száll, stb....
Úgyh. most otthon él anyuéknál,de Timi mindig rohan be hozzá, mikor megyünk haza ott gugol előtte, nézegeti és szálanként húzza ki a szénát na, emaitt nem bánom,h. nincs itt (hordaná szét a lakásban a szénát)
Szegény malacka
Zsuzsi: jobbulást Neked. Mi is voltunk tegnap a C&A-ban és vásároltunk 1-2 rucit Jázminnak. Egy barna fiús őszi cuccot, meert besokaltunk a rózsaszíntől, meg bodykat. A skypeon lehet csoportosan beszéln, ezt én is most tudtam meg, mert eddig sose használtam, majd jól kifaggatom a többieket hogyan műxik, ha csak nincs itt valaki aki profin tudja használni......
Bniki: Te csináltad az a tornyos tortát nagyon ügyi vagy. Panka édes volt nagyon. Csinálni kellene olyan képet, hogy Te meg Ő ugyan ebben a ruciban a torta előtt.
Ma megyünk baba tornára kíváncsi leszek milyen, állítólag szeretik a gyerekek nagyon, majd tudósítok és ha gondoljátok akkor legközelebb gyertek velem (a stadionnál vagy minél van itt a házunk csücskében a Hóvirág utca végén)
Köszönöm szépen! Én is teljesen oda vagyok tőle!
Pankus nagyon édes a képeken és nagyon szép a torta!
Iszonyat hideg van odakint!
Képzeljétek, tegnap az egyik kutyám megölte az egyik tengeri malacomat! Beszabadult hozzájuk (mert kint voltak az udvaron egy ketrecben) és kiszabadította. Az egyik elfutott, a másiknak sajna esélye sem volt! Így most párom épp Füreden van, párt vesz a megmaradt malacnak!
A szívem szakadt meg tegnap a malackáért!
SZiasztok!
You: Vivi egyszerüen
Csicsike: Márk akkor nagyon ügyi! Már tényleg nem kell sok és már futhatsz is után!
BNiko: tök jó a torta! Panka is jól néz ki a régi ruciba! Nekünk is van olyan hogy az én régi rucim , de azt majd csak karácsonykor adom rá!
Sziasztok!
Ma megtartottunk Panka szülinapját, nagyon jól sikerült. Csináltam neki tortát, majd teszek fel képet. Lomtalanításkor anyuék pincéjében pakoltam a régi cuccaimat és megtaláltam azt a ruhát ami rajtam volt az első szülinapomon. Azt adtam Pankára, mindenki jól megelpődött amikor bejöttek.
Én azért nem voltam, mert tök beteg vagyok. Olivérnek tegnap egész nap folyt az orra, ma meg csak kétszer kellett kiszívni. Gyorsan helyrejön. Én viszont az ágyat nyomtam.
Skype-on nem lehet "tömegesen" beszélni, nem? Vagy csak hülye vagyok hozzá? Mert én már amúgy ezer éve használom, Szüleimmel, Tesóimmal azon szoktunk beszélni, meg úgy láthatják mindig Olivért is élőben.
Amúgy ma Olivér is korán feküdt, mert már fél12-kor elaludt délelőtt és 2-kor kelt. Így estére elfáradt. Voltunk vásárolni neki ruhákat a C&A-ban, kapott nadrágokat, pulóvert, meg még bodyt. Most pulóvert nem vettünk többet, mert eléggé vékonyak, inkább mintha pólóanyag lenne. A gatyák marha jók, dögös benne nagyon.
Petra, a turis kabát mára meg is száradt és felavattuk és legnagyobb meglepetésemre nem is olyan nagy. Nagy, de azért nem lóg rajta. Édes benne. Holnapra talán megszárad a nadrág is, de az is biztos jó lesz.
Ági, Vivi ! Bár a szívünk Jázminé, azért Vivi is megdobogtatja.
Írtam privit Móni!
Gyerekek bármilyen hihetetlen Jázmin kb 20 perce alszik. Kíváncsi leszek meddig, szerintem 6-nál tovább nem fogja húzni de azért szorítsatok
Sziasztok!
Ági: Annyira kis gyönyörűség Vivi, kis tündéri picurka .
Petra: Nagyon édes a képeken Jázmin, milyen ügyesen megáll már.
Ja voltunk gyógytornásznál csütörtökön, azt mondta nagyon látja a fejlődést, amúgy én is mert itthon elég sokat gyarorlom vele a tornát, és ha egy kézzel sétálok vele, nem dölöngél hanem szépen megy, illetve nagyon sokáig megáll egyedül. kérdeztem tőle az úszást is, azt mondta szerinte nincs rá szükség, pár alkalom és egyszercsak el fog indulni, ha ilyen szépen feljődik. most inább a csipőt mondja hogy ott van még egy két hiányosság. Krisztián ment be vele, azt mondta most nem is sírt annyira, mint múltkor, és a végén tett 2-3 lépést felé egyedül. csütörtökön megyünk megint, már várom is, itthon is olyan szépen lehet vele csinálni már. kíváncsi leszek mikor fog elindulni, most már azért látom a végét végre.
Én nemtudom hogy miért van pangás, megírná nekem valaki akár privibe.
Nekem is van skype, megoldhatjuk, ha más is egyetért!
De kis édi és milyen kis hegyes füle van így most már meg tudtam nézni.
Látom nem volt valami nagy pörgés ma (sajnos gondolom miért) Viszont egy olyan ötletem lenne, hogy használjunk skype-ot (én is tegnap töltöttem le) és akkor csak az olvassa a beszélgetéseket akit meghívunk, vissza lehet olvasni akkor is, ha nem volt valaki bejelentkezve. Szóval gondoljátok meg :)
Korábban én is msn párti voltam, de tegnap használtam a skype-ot egy kicsit és nagyon bejött tényleg olyan volt, mint egy topik csak éppen zárt
Hát nem tom, hogy miért nem tudod megnyitni!
Remélem így már menni fog!
Valamiért nem nyitja meg nekem :( :(
Jó pihenést Ági (nekem is kéne mennem fürdeni...)
Sztem nekünk is lesz hasonló ruhánk, amit még egy év múlva is fel tudok rá adni! Nagyon cuki a képeken!
Na tűztem zuhizni (VÉGRE LEHET!!!!) aztán szopi és pihi egyet!
Üdv
Ági: örülök, hogy Vivivel nem volt gond. Ja és képeket :) (mééééég)
Orsi: Zoénak jobbulást++++++
Mutattam már nektek ezeket a képeket?
Basszus, Zsuzsi, nem semmi, de még jó, hogy nem lett bajod. Kész horror lehetett, ahogy leírtad!!
Zoé is beteg, náthás lett. Ez az első betegsége 9 hónap alatt, most mértem neki először lázat és ez volt az első olyan éjszaka, amikor kb. 3 órát aludtam, azt sem egyhuzamban.
You, Vivi nagyon édes és milyen apróka :-)
Nyuszi ötletével én is egyetértek.
Na, lépek, mert Zoé itt van az ölemben, és így nehezen megy a gépelés.
Sziasztok!
You: AT-re írtam neked valamit!
Köszike! Közben valóban megoldódott, mert megmértem neki a popsijában és -0,5 fok után csak 36ra jött ki, így tuti nincs gond!
Evett, alszik is! Egy tündér!
Köszike! Majd most megmérem neki rendes lázmérővel! Remélem nincs gond és nem kell neki semmi!
Amúgy köszike!
Szia!
Nagyon édes a picurka!
Nekünk a védőnő azt mondta, hogy 38 fok alatt semmi sem kell, ha 38 körül van /nem magas/ a láza akkor is csak egy hosszában félbevágott kúp.