Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Elmúltam 70 éves!!!!
2003-10-12 19:211.
Létrehozva: 2003. október 12. 19:21
Ahogy néhány hónapaja lapozgatom a Fórumot szinte minden korosztálynak van topikja.
Mi, akik túl vagyunk a 70-en még nem hagyjuk leírni magunkat, mert minket is érdekel sok minden. Szeretjük az életet, jó magam szeretem a fiatalokat, szeretem a családomat és jól esik hallani vagy olvasni ha mások is igy vannak ezekkel. Szeretem a gyerekeket, szívesen olvasnék unokákról, dédunokákról, hiszen nincs szebb dolog mint egy babáról mesélni és együtt örülni annak, hogy milyen aranyosan gyarapodnak, másznak, megteszik az első lépéseket, stb.stb.
Nekem ugyan nincs unokám csak egy gyönyörű nagy lányom aki rengeteget dolgozik, de nekem Ő még mindig a kicsi lányom és amíg élek az is marad. Nem csak az unokákról, dédunokákról lehet beszélni, hanem a gyermekeinkről, és általában a családunkról, ha meg valakinek sajnos nincs, akkor talán szívesen venné ha esténként, vagy bár mikor itt szót válthatna egy korban hozzá illő életvidám emberrel, aki megérti a problémáit, akivel megbeszélheti az elképzeléseit, megvitathat egy fimet, egy könyvet, vagy Isten bocsá' egy ebédről, vacsoráról cseveghet, vagy elmondhatja hogy is jutott ide közénk.
Kérem szépen az ifjakat akik veszik a fáradságot és esetleg elolvassák ezt a pár indító sort, vegyék rá a szülőket, nagyszülőket hogy üljenek a gép mellé és beszélgessenek amikor ők nincsenek otthon és nem használják a gépet. Higyjék el szívességet tesznek az időseknek ha rábeszélik őket a "TÁVBESZÉLGETÉSRE"
Egyáltalán nem ördöngősség megtanuli, hiszen jó magam betöltöttem a 76-ot és lám itt vagyok és nagyon szeretem ezeket az órákat amit a különböző témák olvasásával töltök. Remélem hamarosan lesznek akikkel beszélgethetek.
Mi, akik túl vagyunk a 70-en még nem hagyjuk leírni magunkat, mert minket is érdekel sok minden. Szeretjük az életet, jó magam szeretem a fiatalokat, szeretem a családomat és jól esik hallani vagy olvasni ha mások is igy vannak ezekkel. Szeretem a gyerekeket, szívesen olvasnék unokákról, dédunokákról, hiszen nincs szebb dolog mint egy babáról mesélni és együtt örülni annak, hogy milyen aranyosan gyarapodnak, másznak, megteszik az első lépéseket, stb.stb.
Nekem ugyan nincs unokám csak egy gyönyörű nagy lányom aki rengeteget dolgozik, de nekem Ő még mindig a kicsi lányom és amíg élek az is marad. Nem csak az unokákról, dédunokákról lehet beszélni, hanem a gyermekeinkről, és általában a családunkról, ha meg valakinek sajnos nincs, akkor talán szívesen venné ha esténként, vagy bár mikor itt szót válthatna egy korban hozzá illő életvidám emberrel, aki megérti a problémáit, akivel megbeszélheti az elképzeléseit, megvitathat egy fimet, egy könyvet, vagy Isten bocsá' egy ebédről, vacsoráról cseveghet, vagy elmondhatja hogy is jutott ide közénk.
Kérem szépen az ifjakat akik veszik a fáradságot és esetleg elolvassák ezt a pár indító sort, vegyék rá a szülőket, nagyszülőket hogy üljenek a gép mellé és beszélgessenek amikor ők nincsenek otthon és nem használják a gépet. Higyjék el szívességet tesznek az időseknek ha rábeszélik őket a "TÁVBESZÉLGETÉSRE"
Egyáltalán nem ördöngősség megtanuli, hiszen jó magam betöltöttem a 76-ot és lám itt vagyok és nagyon szeretem ezeket az órákat amit a különböző témák olvasásával töltök. Remélem hamarosan lesznek akikkel beszélgethetek.
Természetesen a képen:Becsület
ÉS A VERS,AMIVEL ELVARÁZSOLTÁL 2010-BEN
"Hoztam nektek valami nagyon kedves írást, amit én is ma reggel kaptam és úgy gondolom nektek is tetszeni fog
Biztató
Biztatlak: Örülj!
Örülj a világnak,
Örülj a kinyíló virágnak,
Örülj a rikkantó madárnak!
A zöld lombos erdőnek, a viruló mezőnek.
Örülj a hasadó hajnalnak,
Éjben az égen ragyogó csillagnak!
A szép napra ébredő reggelnek,
A neked köszönő embernek,
S minden ártatlan gyermeknek.
Örülj a feléd küldött mosolynak,
A hozzád szóló szavaknak!
Örülj, ha egy ajtót neked kitárnak,
Ha valahol éppen tereád várnak!
Örülj, ha megfogják a kezedet,
Tanítsd meg örülni gyermeked!
Örülj és te is tárd ki szívedet!
Az öröm széppé teszi lelkedet és vidámmá kedvedet.
Örülj az ősznek, a tavasznak,
A fakadó rügyeknek, a lehulló lomboknak!
Nyáron a rekkenő melegnek,
Télen a hóval borított hegyeknek.
Örülj, ha jön egy zivatar,
Ha örülsz, akkor nem zavar.
Örülj a megkonduló harangnak,
A felröppenő sok-sok galambnak!
A felhangzó zenének!
Örülj minden csendes estének!
Örülj a farkát csóváló kutyának,
Örülj az egész világnak!
Hiszen annyi jó és szép van, aminek
örülhetsz,
Örülj, ha valakivel törődhetsz!
Lásd meg mások örömét, örülj, ha bárkit
öröm ér!
Örömöt adj minden kicsi örömért!
Az öröm az egy jó dolog,
akik örülni tudnak, azok boldogok.
Te is az lehetsz, ha akarod! "
Kedves Fili
Nagyon szépen köszönöm a jó híreket!!!Nagy kő esett le a szívemről,hogy a drága kis Becsületjól van,tiszta szívemből örülök neki.Pont reggel említettem apukámnak,hogy 88 éves,öt évvel ezelőtt váltottunk több privit is,aranyos volt már akkor is,még azt is írta,hogy csak tegezzem.Alig várom,hogy jöjjön apukám és elmondhassam a jó hírt,hogy Éva /néni/ jól van.Most is ügyeskedik,mint mindig,ritkaság ez ilyen korban.De itt a példa,hogy kortalanok vagyunk és mindent meg lehet tanulni.
Kívánok neki nagyon jó egészséget,vigyázzon magára,szeretettel ölelem és puszilomDóri
Természetesen Klárikának és kisKlárinak is hasonló jókat kívánok,vigyázzanak egymásra
Most beszéltem Éva nénivel Skypen,és természetesen bejelölhetsz a Facen,-örömmel visszaigazollak!
Rájöttem,hogy kell megnézni,inkább privit írok!
Szia Fili!
Azt hiszem mindannyiunk nevében írhatom,örülök,hogy Éva néni jól van. Köszönöm,hogy megírtad, Megnézem a privit is! Puszi! Erika
Nem tudtam neked privit írni,hogy megmutassam honnan ismered meg,ha üzeneted van,mert nálam ez a funkció nem aktív. Dolgozol még óvónéni? Hogy telnek a munkás hétköznapjaid? A fiad mit csinál?-Ha nem akarod nyíltban,írd priviben,megkapom,csak válaszolni nem tudok ott rá....
Banánka!
Manyuska,Keki,és mindazok akik érdeklődtök a topik és Éva néni felől!...ez úttal jelentem : Éva néni és tesókája Klárika él és virul,mint ahogy Évanéni lánykája kisKlári is!
Éva néni épp most "kínlódik" a mostmár face bookos "50 felettiek hol vagytok?" ezer éves őstopikunk új változatával! Szokja a hozzászólások új voltát,módozatait,-mit hol kell,hogy kell írni és olvasni. Még mindig friss,tanulékony,pedig áprilisban 88 éves múlt. Sk vezetett kocsikájával járkál a "nagyfaluban" bevásárolni,mert a XIII kerületi Kárpáth utcában lakik. Természetesen az egészségi állapota neki sem százas,és nem is annyira kedvtelésből,mint inkább kényszerűségből vezet,de mindent megold segítség nélkül,-vagy kevéske segítséggel.
Szólni fogok neki,hogy kerestétek,-azt hiszem bemásolom a szövegeiteket.
Kívánok mindenkinek szép ünnepet,hétvégét,őszt,kedvetekre való jó időt,egészséget! (Ha jártok a facen engem Fazekas Ilona (Nagyszalonta)néven találtok,a Nők Lapján pedig a "Menedékház középkortól" topikban fordulok elő napi szinten.)
Erika!
Hogy állsz "unoka ügyben"? A privit a jobb felső sarokban lévő profilképed villódzása jelzi...Mindjárt küldök választ,hogy megtapasztald.
Sziasztok
Mindegyikünk várja Éva nénit sok-sok szeretettel
Sziasztok! Én is olvasgattam ezt a topikot anno,sőt írogattam is ide. Éva néni mindig kedvesen válaszolt,nemcsak nekem,mindenkinek. Kíváncsi vagyok én is ,hogy mi van vele és Tesókájával. Ha valaki tud róla,írjon! Remélem ,jól van és olvassa! Drága Éva néni! Puszillak!
Szép jó reggelt kivánok.
Igen,jó lenne,ha ilyen topik is lenne,gondolom 70 éven túliak is vagyunk egy páran.
Legyen szép napunk jó egészséggel.
Szia!
Nekem is hianyzik Evike!
!
Drága kis Becsület!
Benéztem a topikodba,mert évekkel ezelőtt nagyon tetszett,hogy létrehoztad.Váltottunk is priviket és eszembe jutottál,hogy lehetsz...
Ha olvasod vagy valaki tud rólad,kérlek,hogy írjál-írjon.Remélem,hogy jól vagy,szeretettel ölellek:Dóra
Sziasztok!
Néha benéz ide valaki?
Évikéről tudtok valamit?
Szia Fili!
Nagyon sajnálom ,ami a fiaddal történt.Ez egy szülőnek a legborzalmasabb. Emeséről sokat írsz,tudom,milyen okos,ügyes nagylány. Sőt,egyszer ,mikor sonkás muffint sütött,feltetted a képeket és én is kipróbáltam.
Ne nevess ki,de én már nagyon várom az unokákat,pedig még pár évet biztos várnom kell. De én szeretnék nagymama lenni és csodálkozom a nálam tizen évvel idősebb és harminc feletti gyerekekkel rendelkező kolléganőimen,hohy élénken tiltakoznak,nem akarnak nagymamák lenni. De akkor mikor? Én hamar szeretnék,mert látni szeretném nődögélni az unokám.Remélem,megadatik!
Éva néniről sokat tudok,olvastam itt-ott róla. Remélem azért valahova ír!
Én is remélem,hogy ír még!
Éva néni nincs valami jól,...bár többnyire tagadja. Komoly baj van többek közt a légzésével (régi kemoterápia kapcsán elintézték a légcsövét,tüdejét) és bizony az időjárás függvényében sokszor kell segédeszközt használnia ahhoz,hogy egyszerűen lélegezni tudjon. Alkalmanként szoktam vele levelezni,Skypen beszélgetni.Már rég ismerjük egymást,-személyesen is...
Arra emlékszem,hogy óvónő vagy,...és nem is akármilyen! Kívánom : sok,sok örömed legyen egy szem "kisfiadban" (és majdani unokáidban)-sikerüljön valóra váltanotok az elképzeléseiteket.
A kockás inges kisfiú Attila,-Emese féltestvére. (elsőszülött fiam 29 évesen meghalt,-Mesi 3 éves volt akkor)amolyan "pót unokánk".Mi vagyunk neki a mama és tata (nincs másik nagyszülőkkel kapcsolata).mint ahogy a menyem is "lányunkká" lett időközben.
Kedves Fili!
Köszönöm soraidat és jókívánságaidat! Az egészség,lekopogom,meg vvan,a türelem meg mindig is megvolt a gyerekneveléshez. Bár azt mondják,egy gyerek nem gyerek! De ha egy van ,hát egy van! Az anyagiak remélem megmaradnak,most egy kicsit jobb,mert emelgetnek a pedagógusoknak. / Óvónő vagyok/. A fiam infomatikát tanul és abban az irányban is fog továbbmenni. Konkrétan nem tudja még,mi lezs,ha nagy lesz,de ez a vonal érdekli.
A Te unokáid is nagyon okosak és ügyesek. Mindig olvasom a szép eredményeikről a híreidet a másik topikban. Gratulálok nekik és Neked hozzájuk.
Az új kedves bejelentkező hol van? Remélem ír még ! Meg Éva néni is!
Jó éjt!
Igen Erikám drága!
Jól vannak az unokáim egytől-egyig.
Emese tavaly érettségizett,most egyetemen tanul(kémia szakon)-épp vizsga időszakjuk van .
Dóri a VII-es lányunk épp most nyerte meg a korosztályában az elsőnek kijáró kupát ping-pongban,-néptáncol-országokat járva,gitározik,-szóló népdal énekel,zongorázik,a sokféle nyelvórák mellett-szóval nem unatkozik,-a húga Brigitta,-IV-es,-bár sportban csak zumbázik és teniszezik,-de másban követi a nővérét.Minden lányunk jó eszű,jól tanulnak.A legkisebbikről Bandikáról még nem állíthatom,mert most jár iskolaelőkészítő nulladik osztályba.Ilyen "marhaságot" vezettek be nálunk tavaly. Miért nem volt jó az óvódai iskola előkészítős plusz foglalkozás?-meg nem foghatom... Na!-nem az én eszemhez való!
Tudtam,hogy jó sok idő eltelt már azóta,mióta a fiadról híreim voltak tőled,de mégse gondoltam,hogy már lassan érett fiú lesz belőle!(akkor is,ha csak jövőre).Ezek szerint csak 2 évvel fiatalabb Mesinél.
Kívánom legyen szerencséje,hogy valóra válthassa az álmait! Gondolom,mindent meg tesz ennek érdekében . Mi akar lenni?
Kívánok neked szép estét,...egészséget,türelmet,és elegendő "piszkos" anyagi forrást ahhoz,hogy kedved szerint tudd segíteni,egyengetni fiacskád útját!
Szia Fili!
Igazad van , keveset írtunk ide. Én is inkább csak olvasgatok egy-két topikban.
Köszönöm kérdésed,jól van a fiam. Idén lesz 18 éves,májusban. Jól tanul,szeretne egyetemre menni. Még nem érettségizik,majd az a következő tanévben lesz. Nálatok jól vannak az unokák? Szoktam a másik topikban képeket látni róluk,szép gyerekek. Biztos büszke vagy rájuk!
Szép estét és hétvégét!
Én azt mondanám,hogy rá is fér!
Nagyon elhanyagoltuk az utóbbi időben.Évikénk nem volt 1oo-as,én pedig lusta kutya voltam! Pedig sokszor belestemnincs-e valami újdonság,de magam nem tettem azért,hogy legyen.
Legyen kellemes a hétvégéd Erikám,...és mindenki másnak is,aki erre téved!
A fiacskád jól van?-hogy megy neki a suli?
Köszönöm,kedves Fili! Én is boldog új évet kívánok Neked és kis családodnak! Erika
Ui. Jól felpörgött a topik az elmúlt időszakhoz képest!
ÉVIKE, NAGYON BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁNOK
egy régi topicból:capucino ma már *hama*
Banánka Kedves!
Bár kicsit későn,de én is kívánok neked BOLDOG ÚJ ÉVET !
...és persze veled együtt mindenkinek,aki esetleg még benéz ide!
Élen a topik gazda Becsület Évikével,-akinek itt is,utólag is Boldog Éva napot kívánok!
Én is köszönöm a jókívánságot! Be szoktam nézni az " 50 felettiek " topikba,így tudtam,hogy beteg vagy. Vagyis remélem csak múlt idő és meggyógyultál. Nagyon keveset szoktam írni ide-oda,szinte semmit,inkább csak olvasgatok.
A kedvenceknél van ez a topik,így fogom látni,ha írsz és reagálok! Szép estét! Erika
Nagyon szépen köszönöm és azt is hogy nem felejtettél el. Én is kívánok nagyon boldog új esztendőt.
Sajnos nagyon ritkn vagyok itt mert a nyarat betegeskedéssel töltöttem és még a számitógéphez ülni is nehezemre esett. Remélem ez az év nem hoz semmi rosszat, kellemetlent és sikerül gyakrabban jelentkeznem .
Sajnos rossz hírt hozok!
Volt topiktársunk Ukacsita Julcsika Ma reggel távozott közülünk! A lánya hozta a hírt a "Menedékház középkortól" topikba.
Sajnos rossz hírrel szolgálhatok, édesanyám ma éjszaka elhunyt. Tudom, hogy szeretné hogy megírjam ezt nektek, mert az utolsó éveiben nagyon megszeretett benneteket, és jó hogy voltatok neki. Egy hónappal ezelött hozzánk költözött, de sajnos nem lett erősebb és állandóan fájdalmai voltak (még a mai napig nem derült ki hogy mitől is- a magyar egészségügy - ha erre gondolok oriási dühöt érzek). De voltak jó napjaink is, és beszélgettünk mind rég sokat - sokat. GOndolt rátok, de valahogy nem volt kedve írni, nehezére is ment meg az írás és - ismeritek ilyen volt- nem akart panaszkodni inkább viccelődni meg másokban tartani a lelket. Sajnos hétfőn éjszaka elesett (tulajdonképpen nem nagyot) és beverte a fejét és sajnos agyvérzése lett. Amiből azért lett nagy baj, mert vérhigitót szedett, nem állt el a vérzés. MEgoperálták de a szervezete sajnos nem volt túl erős és megállt a szíve. Én még tegnap úgy találkoztam vele, hogy tudom érzékelte hogy ott vagyok és mikor elkültek és mondtam hogy megyek, még bólintott egyet. Most nem tudok többet írni, mert nem tudom hogy fogok élni nélkülie mi annyira közel voltunk egymáshoz.......
Julcsika Ildije
Örülök neki Banánka,hogy olvasol.Olykor,ha gondolod,-meg is szólalhatnál ott is!
Jól vagytok?
Tiszta szívből kívánom,hogy ez az év a várakozásaidnak megfelelően alakuljon,de mindenek előtt,-legyen egészségetek!
Boldogabb Új Esztendőt kívánok MINDENKINEK!
Adjon az új év,
amit a régi nem adott:
nevető örömet, édes bánatot;
adjon az is, aki még nem adott,
hidegben meleget, melegben árnyékot;
kálváriánkban könnyű keresztet,
szőlőtőkénkre nehéz gerezdet,
ha száraz a mezsgye adjon az ég,
bőséges esőt, de ne legyen jég;
fagyosszentek ne hozzanak veszélyt,
gazdaszívekben ébresszenek reményt;
minden haragos béküljön jóra,
kaszálókon viruljon pünkösdirózsa;
adjon az isten mindig jó napot,
templomainkban áldásos papot;
ültessenek a kertbe legalább egyet,
teremjenek fáink roskadva meggyet;
búzatáblákba kevesebb egeret,
adjon az isten puha kenyeret;
adjon nekünk, ha nem is kérünk,
boldog szerelmet, ameddig élünk.
Csata Ernő
Én pedig BOLDOG ÚJÉVET!...Arany János soraival...
Arany János Holló együttes Adjon Isten - YouTube
Kedves Éva néni!
A kedvenceimnél van a topikod,így rögtön láttam,hogy "mozgás" volt itt.
Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok Neked és szeretteidnek és boldog új évet! Remélem ,jól vagy! Ritkán van időm olvasgatni a fórumon,néha benézek a másik topikba,ott szoktam olvasni,mi van veled. Még egyszer szép ünnepet kívánok! Erika
Mavikát nem ismertem személyesen, bár találkoztam a nevével a topikok olvasgatása közben.
Nyugodjék békében
Igy van, legalább már nem szenved szegénykém.
Évikém, Mavika elment !
Nagyon szépen köszönöm hogy izgultok érem!!! Voltam a vizsgálaton, de eredményt talán majd hétfőn fogok kapni. Telefonálnak ogy mikor mehetek a leletér. Nagyondrukkolok hogy semmi probléma ne legyen, és hála a jó Istennek jól érzemn magam.
Nagy égzengés volt itt Pesten az éjszaka. Dörgött villámlott, csaatogott kicsit esett is de a levegő nem hűlt le csak nagyon párás lett. Ezt viszont nem szeretem, na de legalább a port el verte a kis eső.
Ha meg van a vizsgálati eredmény feltétlen jelentkezem, addig is kívánok nektek nagyon kellemes pihenést, fürdést, szalonnasütést (nyam-nyam).
Szia Éva néni!
Örülök,hogy írtál ide is! Mindig beleolvasok a másik topikba,hogy mi van Veled! Drukkolok,hogy jó legyen a vizsgálat eredménye!
Itt is nagyon meleg van,de én örülök neki,mert megyünk mindennap fürdeni a Körösbe. Szalonnát is sütöttünk egyik nap. Most nem dolgozom 3 hétig,aztán 2 hetet igen és utána szeptemberig nem. Jól is esik a gyerekmentesség,elfáradtam a tanév alatt.
Remélem néha tudsz ide is írni! Szép estét! Puszillak!Erika
Bizony, bizony nagyon szégyenlem magam mert olyan ritkán jelentkezem, de sok jót nem tudok ini, ezért inkéább hallgatok és csak olvasgatok.
Még mindig várok egy vizsgálatra, - állítólag ők fognak értesíteni hogy mikor kell mennem, de már nagyon szeretnék túl lenni rajta és megtudni hogy tulajdon képpen mi bajom van. Bízom abba hogy feleslegesen izgulok és a már eddig ismer bajokon túl nem találnak semmi újat. Ami meg megvan hát az mind a korral jár és mivel nem leszek én sem fiatalabb, hát bele kell nyugodni hogy kopnak a kerekek.
Most még ráadásul ez a nagy meleg ami9 igazán nem hiányzott, rá tesz egy lapáttal, hát remélem hamarosan normális idő lesz és nem kell megfőni ha ki megy az ember az utcára. Ma pl a lakásból sem tettem ki a lábam, de hát holnap csak át megyeka Tesókámhoz remélem birni fogom a meleget.
Vigyázzatok magatokra és legyetek egészségesek mindannyia, és ha ritkán is de gyertek néha mert olvasni azt mindig szoktam.
További kellemes topikozást indenkinek
Régen jártam errefelé, de mindig visszahúz a szívem. Ugye 2005 ben itt keztem pályafutásomat a nlcafén.
Azóta sokat változtunk. Hét év sok idő.
Én a Menedékház állandó lakója vagyok, de elég sok ,a korosztályomnak való topikot rendszeresen olvasok.
Sajnos legtöbb helyen csupa rossz hírt ...... nagyon sok a beteg, az ismerősök, meg az ismeretlen ismerősök között is.
Most nem mondhatom ,jobb lesz, mert sajnos fiatalságot nem tudunk kapni, és ahogy halad az idő minden időskori nyavalya elér minket is.
Ami legjobban idegesít, hogy nem tudom úgy elvégezni a dolgaimat mint kéne. A kertemmel állandó harcban vagyok, de lassan a gaz átveszi az uralmat.....
Na most egy kicsit kinyafogtam magam. A családomnak nem panaszkodok, van elég bajuk úgy is.
Lányom egyedül él, a nagyobbik unokám már dolgozik, a kisebbik egyetemista , most harmad éves. Építészmérnök lesz.
A jövö egyenlőre homály. Addig tudunk itt lakni amig én legalább kicsit el tudom látni magunkat. Férjem még nehezebben mozog, 81 éves, és teljesen rám van utalva.
MInt rendes állampolgárok takarékoskodtunk ,hogy öregkorunkra ne legyenek anyagi gondjaink, de ugyanaz a pénz 10 évvel azelőtt többszörösét érte. Lassan feléljük.
Szóval kicsit félek. Tudom ,hogy az életem utolsó harmadába léptem, és nem jó érzés.
Na de sicc ..... most már elég. Elpályázok.
MIndenkinek aki erre vetődik szép napot -hónapot-évet kívánok
Szia Évike!
Olvasom megint eltelt egy év,születésnapot ünnepeltél!
Gratulálok!
Sok BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT kívánok erőt egészséget!
Milyen lett a vizsgálat eredménye?Csak nem vagy beteg?
Remélem nincs baj!
Itt is rossz az idő,fúj a szél hűvős van,hosszú nadrág elfér.
A gyerekek jól vannak,már nincs iskola egyiknek se.
A nagyobbik jár tanfolyamra,mert nem kapna a tanácstól segélyt,év végéig fog járni.A munkahelytől meg kellett válnia.
Kellemes délutánt estét kívánok!